Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kovács István Dávid
12 tétel
2013. december 12.
Petíció a marosvásárhelyi Kultúrpalotáért
A marosvásárhelyi lelkészi hivatalokban lehet aláírni azt a petíciót, amelyet a Kultúrpalota mögé tervezett emeletes parkolóház ellen indítottak.
A tiltakozó akció kezdeményezője, Kovács István Dávid azt reméli, hogy magyar és román lakosok egyaránt csatlakoznak az általa felvállalt ügyhöz, és sikerül megakadályozni, hogy az idén százéves Kultúrpalota és a mellette levő egykori Nyugdíjpalota veszélybe kerüljön.
Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a korábbi önkormányzati képviselők beleegyezésével versenytárgyalást hirdetett, és kiválasztotta azt a céget, amely a Kultúrpalota háta mögé egy ötszintes parkolóházat épít majd. Az építészek és műemlékvédő szakemberek azonban amiatt aggódnak, hogy a nagyméretű munkálatok során károsodik a szecessziós palota és a környező épületek is.
Kedd este kerekasztal-beszélgetést is szerveztek a témában, amelyen Kovács István Dávid bemutatta az általa szerkesztett és a római katolikus, unitárius és református lelkészi hivatalokban aláírható petíciót. „Nem értek egyet azzal, hogy a Kultúrpalota háta mögé emeletes parkolóházat építsenek” – áll a dokumentumban. Mint elhangzott: az akcióval nem a parkolóház építése ellen akarnak fellépni, hanem azt szeretnék megakadályozni, hogy Marosvásárhely büszkesége, a Kultúrpalota veszélybe kerüljön.
A beszélgetésen Keresztes Géza műépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy a parkolóház bevonzza majd a főtérre a gépkocsiforgalmat, így a zajártalom is jelentősen megnő majd. Benke István építész elmondta: tudomása szerint a Baross Gábor (jelenleg Horea) utcában levő, a parkolóház miatt lebontásra ítélt házak lakóit folyamatosan nyomás alatt tartják, hogy adják el házaikat.
Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a közelben két hely is van – a Színház mögötti parkoló, valamint a Sportcsarnok közelében levő terület –, ahova érdemes lenne emeletes parkolót építeni. „A Kultúrpalota háta mögé digitális könyvtárat vagy komplex kulturális központot kellene építeni, amire nagy szükség van” – hangoztatta a szakember.
Kérdésünkre, van-e reális esélye annak, hogy a két éve elfogadott, és azóta a tervezés szintjén részben megvalósított munkálatot megállítsák, Soós Zoltán elmondta: a versenytárgyaláson nyertesnek kikiáltott cég már befektetett az előtanulmányok és különböző engedélyek beszerzésébe, kártérítést lehetne felajánlani neki, illetve kijelölni egy másik helyszínt, ahol megvalósíthatja tervét. „Amennyiben az önkormányzati képviselőket meg tudnánk győzni arról, hogy a lakosság óhaja az, hogy legyen parkolóház, de máshol, akkor lenne esély visszafordítani ezt a folyamatot. Meg lehetne találni azt a kompromisszumos megoldást, amely nem sodorná veszélybe a város legfontosabb műemlék épületét” – mondta bizakodóan.
Az önkormányzati képviselő úgy tudja, hogy a Maros Megyei Tanácsnak is bele kell egyeznie abba, hogy a tulajdonában levő Kultúrpalota szomszédságában építkezzenek. Azt reméli, Ciprian Dobre tanácselnök a döntés előtt meghallgatja majd a szakemberek aggályait, és megvédi a palotát.
Simon Virág
Krónika (Kolozsvár)

2014. július 2.
Megmenthető az Aranyakakas és a Súrlott Grádics?
A Súrlott grádicsért és az Aranykakasért, egykori Bürger-villáért aggódik a Demokratikus Marosvásárhelyért (DM) civil szervezet. Két képviselője, Kovács István Dávid és Tódor Attila szerdán tartott sajtótájékoztatót arról a kezdeményezésről, amely a két épület megmentését célozza.
Az egykori fogadó
Ha nem figyel kellően oda a civil szféra, könnyen megeshet, hogy két jelentős épülettel lesz szegényebb Marosvásárhely. A Súrlott grádics a 19. századi Marosvásárhely kisvárosi arculatát őrzi, azokról a házakról tanúskodik, amelyek egykor a települést, illetve azt a városrészt jellemezték. Kisvárosi fogadó volt, amelyben Ady Endre is megfordult, és amire nagyon büszkék a vásárhelyiek.
A kis földszintes épületet, amelyben bár működik jelenleg, többször is megpróbálták átalakítani. Kovács István Dávid most arra figyelmeztet, hogy a tulajdonos az ingatlant újfajta, modern anyaggal akarja újrafedni, ami a B-típusú műemlékeknél megengedhetetlen. Ennek megakadályozására a kulturális minisztériumhoz fordult a városvédő, aki elmondta, nem csak a munkálatok leállítását, de az épület eredeti állapotba való visszaállítását is követelte. A Demokratikus Marosvásárhelyért szervezet ugyanakkor pert is indít ez ügyben a táblabíróságon – mondta Kovács.
Romokban az egykori Aranykakas
A másik épület, a vásárhelyiek másik büszkesége, az egykori Aranykakas vendéglő, Bürger Albert volt sörgyártulajdonos lakóháza, amely a rendszerváltást követően a Romarta részvénytársaság tulajdonába került, és azóta évről évre romlik az állaga. Félő, hogy sokáig nem bírja az idő viszontagságait, vagy a tolvajok garázdálkodásait.
Az épület elé a polgármesteri hivatal két óriástáblát helyezett ki évekkel ezelőtt, amivel azt adja a járókelők tudomására, hogy az épület nem a város tulajdona. Ez Kovács István Dávid szerint félrevezető, ugyanis a 2001/422-es törvény 45. cikkelye szerint ha a tulajdonos elhanyagolja az ingatlanját, az önkormányzat kisajátíthatja az épületet. A tulajdonos eladná, de a nagy árat senki nem adja meg érte, ezért tovább rongálódik. A DM felszólította az önkormányzatot, hogy tűzze napirendre a júliusi ülésén az épület ügyét, tartsa tiszteletben a műemlékvédelmi törvényt.
Tudatos pusztítás áldozatai a polgári épületek?
Bürger Albert háza Marosvásárhely egykori legnagyobb befektetőjének és munkaadójának vállalati rezidenciája és családi lakása volt, egy klasszikus polgárház. Az egykori sörgyár szomszédságában épült és 1848-ig magántulajdonban volt, Marosvásárhely épített örökségéhez tartozik. Kevés ilyen villa épült és maradt fönn a városban – mondta a maszol.ro-nak Spielmann Mihály történész, aki szerint ahogy megőrizzük a feudális kastélyokat, ugyanúgy meg kellene őriznünk a városi polgári építészet, a szecesszió örökségét is.
„Ez ugyanis a magyar századforduló egyik tanúja, ilyen erdélyi városok, mint Nagyvárad, Marosvásárhely, Kolozsvár igen jól képviselik azt az irányzatot, amely a kényelem mellett az esztétikumra is nagy hangsúlyt fektetett. Nem véletlen, hogy a kommunista rendszerváltás után az osztályharc éppen az efféle épületek ellen irányult és csoda, ha megmenekültek abban a korban. Az, hogy 1990 után a tulajdonosok méltatlanul, nemtörődöm módon viseltetnek az ingatlanok iránt, mintha azt sugallná, hogy az efféle műemlékek csak akkor pusztulnak el biztosan, ha felvásárolják őket és nem hasznosítják azokat” – mondta a történész.
Antal Erika, maszol.ro

2014. szeptember 8.
Múltidézés és jövőkép a Bürger-ház körül
Szombaton délután 5 órakor az egykori Aranykakas vendéglő előtt gyülekeztek Marosvásárhely lakói, akik a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet célkitűzéseit is magukénak tekintik. Sokan hajlott koruk ellenére is eljöttek, ezáltal is nyomatékosítva, hogy a város magyarságának nem közömbös az ősök által épített műemlék épületek sorsa.
Az egykori Bürger-palota előtti járdán gyülekező tömeg a volt sörgyár udvarán tartotta a műemlék épületek megmentésének célját felvállaló civil szervezet rendezvényét, melyet bográcsgulyás elfogyasztása, majd a tömeg békés távozása követett. A politikától magát elhatároló civil szervezet vezetői által kiosztott transzparensek szövegei többek között azt hirdették, hogy: "Hiszünk Marosvásárhelyben, az összefogásban, örökségeinkben, történelmi műemlékeinkben", valamint két nyelven: "A Bürger-ház a miénk/a városunké".
Értékeinket az enyészettől megmenteni
Kozsik József színművész köszöntötte az egybegyűlteket, és jelzésértékűnek nevezte, hogy ennyien szántak időt arra, hogy jelen legyenek ott, ahol még érték van, ahol az érték úgy ahogy, de még áll. "Ha nem állunk ki egyre határozottabban azon értékek mellett, melyek meghatározták őseink életét, a későbbiekben nem lesz már amire büszkék legyenek gyermekeink, akik közül sokan ma sem tudják, hogy mire kellene büszkék legyenek. Az adott helyzetnek, körülményeknek tulajdonítható, hogy a félremagyarázások időszakát éljük, sajnos, ennek részesei vagyunk." Mint mondta, "értékeinket megőrizve akarunk együtt maradni, az őseink épített örökségét továbbadni gyermekeinknek, és ezzel nem áll szándékunkban senkit sem bántani". Reményét fejezte ki, hogy a következő alkalommal még többen lesznek, és elképzelhetőnek tartja a havi rendszerességgel megszervezett hasonló, építő jellegű összejöveteleket akár egy sörözés erejéig is.
Keresztes Géza műépítész mesélt a Bürger-palota múltjáról. Bürger Albert volt sörgyártulajdonos lakóháza 1893-ban épült, "a népi demokráciában" államosították, és a rendszerváltást követően a Romarta részvénytársaság tulajdonába került, majd felvásárolta egy nemzetközi konzorcium. Mint mondta, jelenleg ugyanannak a társaságnak a tulajdonában van az egykori Maros vendéglő, amelyet bankszékhellyé alakítottak, teljesen eltüntetve a múlt nyomait, elrejtve az értékeit, valamint a Somostetőn lévő vendéglő is.
A Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet elnöke, Kovács István Dávid bevallotta, félt ettől a naptól, mivel próbálták eltántorítani a megmozdulás lebonyolításától. Ugyanakkor erőt merített abból, hogy nagyon sok értékes emberben támogatóra lelt. Mint mondta, "fiatal éveinket jöttünk felidézni egy olyan épület elé, ahová már nem engednek be, és nem a tulajdonos tiltja azt meg, hanem a törvény". Szerinte az épület elé a polgármesteri hivatal által kihelyezett két óriáspannó, amivel a járókelők tudomására hozza, hogy az épület nem a város tulajdona, nem törvényszerű. Ez szerinte félrevezető, ugyanis a 2001/422-es műemlékvédelmi törvény 45. cikkelye szerint ha valakinek a tulajdonában műemlék épület van, felel annak a gondozásáért.
Ki adta el, mikor és kinek?
A városi önkormányzat képviseletében Csegzi Sándort is megkérték, foglaljon állást az ügyben, aki támogatásáról biztosította a megmozdulást, "amennyire törvényes úton lehet". Mint mondta, nem egyszerű egy magáncég tulajdonában lévő ingatlant megszerezni. Az önkormányzat mindhárom említett ingatlant felvásárolta volna, de óriási összegeket kérnek a jelenlegi tulajdonosok.
"Ha államosítva voltak, ki lopta el az ingatlanokat?’, "Ki adta el, mikor és kinek?", "Lássunk tisztán!" – kiáltozták az egybegyűltek, de kérdéseikre magyarázat nem érkezett.
Az említett épületek tulajdonosai tudatában vannak az ingatlanok értékének, lelkileg nem kötődnek hozzájuk, ezért az sem érdekli a befektetőket, ha az állaguk romlik. Mint mondta, egy kiskapu megnyílni látszik, kedvező tanácsi határozatban reménykedik, bár "egyesek mindig egy lépéssel előbbre vannak…" – zárta hozzászólását a polgármester tanácsadója.
A megmozduláson számítottak Kelemen Atilla Márton, a megyei tanács alelnöke, valamint Horváth Kovács Ádám, a CEMO alelnökének jelenlétére. Portik Vilmost, az EMNP elnökét is elvárták volna, amint a házigazda szerepét betöltő színművész hangot is adott gondolatainak, miszerint "ha már darabokra szaggattatunk, legalább a hasonló ügyeket közösen felvállalhatnánk". A meghívottak közül csupán Smaranda Enache jelezte, hogy objektív okok miatt (baleset) nem sikerült részt vennie a megmozduláson.
Dr. Kovács Levente egyetemi tanár felszólalásában elmondta, hogy számára rendkívül kedves hely az Aranykakas vendéglő, személyes jellegű kötődéséről is beszélt. Feltett kérdései között szerepelt, hogy a tulajdonosnak mekkora telek-, illetve házadót kellett évente fizetnie? Törlesztették-e rendszeresen az összegeket? Ha nem, mekkora elmaradásuk van, és ebből mennyi a büntetőkamat? Ha pedig becsületesen fizették az ingatlan- és telekadót, abból az összegből miért nem óvták meg az épület állagát?
Simon Béla hegedűművész szerint gyűjtést kellene szervezni és visszavásárolni az egykori Bürger-házat a városnak.
Amint a felszólalók jelezték, jó volna kiépíteni egy olyan szervezetet, amely felvásárolná a hasonló műemlék épületeket azért, hogy megőrizhessük őseink által épített értékeinket az utókornak. Az utcanévtáblák ügyéhez hasonlatosan ezt az ügyet is fel lehet, fel kell karolni – mondták. Végül egy Sütő Andrástól idézett mondat is elhangzott, miszerint "az átok megtörése is csak közösségi küzdelem útján lehetséges".
Szer Pálosy Piroska, Népújság (Marosvásárhely)

2015. március 6.
Nem mondtak le Marosvásárhely „visszaszerzéséről"
Zárta sorait a marosvásárhelyi RMDSZ, és úgy tűnik, hogy sikerült megoldani a szervezetben régóta húzódó belső konfliktust. Ez megteremtheti a lehetőséget arra, hogy jövőre megpróbálják ismét „visszaszerezni” a várost – hangzott el a Kelemen Hunor résztvételével tartott lakossági fórumon.
Nemkívánatos kéthónapos folyamatnak tettünk pontot a végére, bebizonyítottuk, hogy a közösség érdekében félre tudunk tenni mindent – válaszolta a sajtó érdeklődésére Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke a csütörtök délutáni Területi Képviselők Tanácsának (TKT) ülése után. A Vass Levente nevével fémjelzett „belső ellenzék” három alelnöki tisztséget kap a városi szervezetben, illetve négy kongresszusi küldöttjük lesz. A hírt Vass Levente is megerősítette.
A marosvásárhelyi szervezeten belüli konfliktus a legutóbbi önkormányzati választásokig nyúlik vissza. Ismeretes, hogy az RMDSZ-nek 2012-ben sem sikerült elnyernie a polgármesteri tisztséget. A városi szervezetet időközben feloszlatták, majd újjáalakult, ekkor került az élére Peti András alpolgármester is. Csakhogy egy RMDSZ-es csoportosulás nem ismerte el az új szervezet legitimitását, és egy fajta belső ellenzékeként tevékenykedett tovább. A Vass Levente által vezetett csoportosulás legutóbb tisztségeket és kongresszusi helyeket kért a szervezettől, ám ezt Peti Andrásék egy darabig elutasították.
Évet értékelt Peti András
A TKT-ülést követően a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot tartottak, amelyre meghívták Kelemen Hunor szövetségi elnököt is. Az eseményen jelen voltak és szót kaptak a történelmi egyházak képviselői, a magyar iskolák vezetői, majd a civil szervezetek és a politika iránt érdeklődő civilek szóltak hozzá az elhangzottakhoz.
A média is hozzájárult ahhoz, hogy az egymással szemben álló felek kiegyezzenek – mondta a fórumon Peti András a helyi RMDSZ egy éves tevékenységét kiértékelő beszédében. A szervezet megújulása után két évvel az elnök úgy látja, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tenniük. Az eredmények között az utcanévtáblák és tanintézmények kétnyelvűsítését említette, az új magyar iskolát, illetve azt, hogy segítették a vállalkozókat a hiteltanácsadásban.
„A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását” – fogalmazott Peti. A kudarcok között a városi szervezet elnöke azt emelte ki, hogy nem sikerül megszólítani a marosvásárhelyieket. Két évvel ezelőtt 18 ezer ember maradt melegvíz nélkül, a tiltakozó akción 37 személy vett részt, ahogy a nemrégiben meghirdetett fakivágásokkal kapcsolatos nyilvános vitán csupán egy személy jelent meg.
„A bizalom visszaszerzése a legfontosabb”
Ami a 90-es években volt, nem fog visszatérni – kezdte beszédét Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke azt hangsúlyozta, hogy az embereknek a politikába, a politikusokba vetett bizalmát vissza kell szerezni. Az nem baj, ha vannak viták, ha vannak nézeteltérések – hangsúlyozta, de a közösség bizalmának a visszaszerzése a legfontosabb. Nagy kihívásnak nevezte, hogy képes-e az RMDSZ úgy politizálni, hogy a közösség érezze, érte dolgozik a szövetség.
„2015-ben azt kell megérteni, hogy mi magunknak kell megváltoznunk, az alázatot kell visszahozni, a reális problémákra, közösségi kérdésekre kell hosszú távon jó megoldásokat találni” – mondta Kelemen, hozzátéve, hogy a jövőben esedékes parlamneti választásokon szükség van azokra, akik elfordultak, azokra is, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. A szövetségi elnök szerint nagy tartalékai az RMDSZ-nek a városokban vannak, őket kell megszólítani, hogy eredményesek legyenek az önkormányzati választások.
Kelemen Marosvásárhelyen azt tekintené eredménynek, hogy a helyi magyarok közös erőfeszítéssel „visszaszerezzék a várost” és az RMDSZ erős frakciót létesítsen. Ehhez szerinte megfelelő jelölt kell, olyan személy, akiben a marosvásárhelyi magyarok, illetve a románok egy része is megbízik. A megyét is vissza kell szerezni – hangsúlyozta Kelemen.
A belső ellenzéki csoport akkor jött létre, amikor a két évvel ezelőtt az új városi szervezet alakuló ülésén csak azok vehettek részt, akik regisztráltak, illetve újból beiratkoztak az RMDSZ-be. Az a több mint hatszáz személy, akik nem értettek egyet ezzel, illetve újból iratkoztak volna, de már nem volt rá lehetőségük, az alakuló gyűléssel egy időben egy másik helyszínen gyűltek össze. Azoknak az embereknek jórésze nem iratkozott vissza az RMDSZ-be, de más pártba sem – hangzott el a csütörtök esti fórumon.
Bőven hangzottak el bírálatok
A hozzászólások sorát Papp Mária kezdte, aki 23 évig volt az RMDSZ helyi szervezetének egyik alapembere. Ő a megyei szervezet elnökét bírálta. Ezután Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője, Nagy Géza, az RMDSZ egykori aktivistája, Barabás Miklós, a Kétnyelvű Marosvásárhely szervezet szóvivője kért szót. Barabás azzal minősítette az RMDSZ tevékenységét, hogy összesen négy darab kétnyelvű utcanévtáblát sikerült kihelyeznie, majd feltette a kérdést, mire van szükség ahhoz, hogy a városban a kétnyelvű utcanévtáblák ügye megoldódjon.
Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba, Koreck Mária követték egymást a hozzászólók sorában. Gál Éva azt hangsúlyozta, hogy „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, utalva arra a két évvel ezelőtti esetre, amikor az SZKT-ülésen őt és a csapatát tették felelőssé a marosvásárhelyi helyhatósági választási kudarcért. A fórum végén Brassai Zsombor válaszolt a kérdésekre, leginkább az őt ért vádakra. „Őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez” – fogalmazott. Peti András nem óhajott hozzászólni, majd Kelemen Hunor értékelte a hallottakat és válaszolt az elhangzott kérdésekre, gondolatokra. „Mindenkire szükség van. Andrásra is és Leventére is, a hátországra és a hálózatokra is, amelyekről Gál Éva beszélt, és amelyek két évvel ezelőtt megszűntek” – jelentette ki.
Antal Erika
maszol.ro

Visszaszereznék a vásárhelyi polgármesteri széket
Ülésezett Marosvásárhelyen az RMDSZ Területi Képviselők Tanácsa, ahol döntés született arról is többek közt, hogy a Vass Levente-vezette belső ellenzék három alelnöki funkcióhoz jut a városi szervezetben és négy kongresszusi mandátumhoz.
A Kultúrpalota kistermében lakossági fórum követte csütörtök este a TKT-ülést, ahol Nagy István műsorvezető szólította sorra színpadra a hozzászólókat. Elsőként Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, a városi szervezet elnöke ismertette azt a tevékenységet, annak eredményeit és kudarcait, amit a szervezet elért az utóbbi egy esztendőben. Arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy az a füzetecske, amit mindenki kézhez kapott, mikor belépett a terembe, csapatának lelkes munkáját, hétköznapjainak eredményét tartalmazza, azt, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tennie. Ahogy a nyomtatványban olvasható: „A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását”. Az eredménytelenségek témakörben Peti azt fájlalta a leginkább, hogy a város lakóit egyre nehezebb megszólítani, a közös ügy érdekében mozgósítani. Példaként azt a két évvel ezelőtti esetet hozta fel, amikor Marosvásárhelyen 18 ezer ember maradt meleg víz nélkül, de a tiltakozó akcióra alig jött el 37 személy. Mint ahogy a nemrég meghirdetett, a zöldövezeteket érintő nyilvános vitán is mindössze egyetlen egy személy jelent meg a civil társadalom részéről.
Visszaszerezni a bizalmat
A bizalom visszaszerzésének jelentőségét hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki a TKT utáni lakossági fórumon valamennyi hozzászólást meghallgatta, a végén pedig igyekezett minden kérdésre, felvetett problémára választ is adni. A szövetségi elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy vissza kell szerezni az emberek bizalmát, azokét, akik csalódtak a politikában és a politikusokban, akik elfordultak és azokét, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. Kelemen szerint a városokban, például Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és másutt vannak a nagy tartalékai az RMDSZ-nek, őket kell mozgósítani, bizalmat gerjeszteni bennük a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások sikereinek érdekében. Vissza kell szerezni Marosvásárhely polgármesteri funkcióját, a többségi frakciót az önkormányzatban, valamint a megyét – mondta.
A hozzászólók közül elsőként a történelmi egyházak képviselői osztották meg észrevételeiket: Papp Béni református lelkész, a cserealji egyházközségből, Tekse Árpád a remeteszegi római katolikus egyházközség képviselője, Lőrincz István Ludas utcai református lelkipásztor. Majd Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Tamási Zsolt, a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója és Csíki Zsolt, a Szász Adalbert Sportiskola igazgatója beszélt az iskola, a magyar nyelvű oktatás jelentőségéről, a tanárok, szülők és diákok alkotta közösségről, az utóbbi időkben elért eredményekről.
„Amilyen a jelölt, olyan a választás”
Az RMDSZ vásárhelyi szervezetének 23 éven át volt az alapembere Papp Mária, aki a lakossági fórum első „civil” hozzászólója volt és aki kemény bírálatot fogalmazott meg a jelenlegi városi és megyei vezetőséggel szemben. Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője a műemléképületek érdekében tevékenykedik és azokkal kapcsolatos lépésekre hívta fel az alpolgármester figyelmét. Nagy Géza az RMDSZ egykori körzeti elnöke volt, aki szerint a régi, lelkes, aktív tagoktól ma is sokat lehetne tanulni, példát venni egykori hozzáállásukból. Barabás Miklós, a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil kezdeményezés szószólója arra kérdezett rá, hogy vajon mire van szükség, hogy valóban kétnyelvű utcanévtáblák legyenek a városban, ugyanis az RMDSZ-frakciónak eddig sikerült elérnie, hogy összesen négyet helyezzenek el. Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba és Koreck Mária mondta még el észrevételeit. Gál Éva, akit annak idején a két évvel ezelőtt újjáalajult szervezetbe „nem fogadtak be”, akit azzal vádoltak még az újjáalakulás előtt, hogy ő és az ő csapata tehet a 2012-es helyhatósági választási kudarcról, így fogalmazott: „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, szerinte ugyanis, a jelöltnek a személye a legmeghatározóbb, a legdöntőbb tényező egy választásban, a mogósítás az csak csupán ráadás. A magát most is RMDSZ-tagnak tartó Gál Éva a körzetek felszámolásáról is beszélt, arról, hogy azok jól működtek, képesek voltak a közösséget összetartani, mozgósítani.
Véleménynyilvánítás az előválasztásokon
A személyét érintő vádakra, a felmerült kérdésekre Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke válaszolt. Így kezdte: „őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez”, majd hozzátette, hogy valamennyi, a teremben elhangzott érvre és ellenérvre tudna válaszolni, de az nem segítene Marosvásárhely helyzetén. Márpedig, ami nem segít, azzal kevésbé kell foglalkozni, arra kell összpontosítani, ami előremozdítja a várost, annak magyar közösségét. A beolvasás ideje eljött, de a többség azért van itt, mert nem adta fel – fogalmazott Brassai, aki az állóurnás előválasztásokra hívta fel a figyelmet, arra, hogy mindenki mehet és kifejtheti véleményét, jelölhet.
A hozzászólás lehetőségével Peti András nem akart élni, így már csak Kelemen Hunor értékelése maradt, mint a fórum zárómozzanata. A szövetségi elnök szerint jó döntések születtek a TKT-n, a belső ellenzékkel sikerült megegyezésre jutni, hiszen mindenkire szükség van, Peti Andrásra is és Vass Leventére is. Nagyon fontos a hátország, és jó volna, ha a hálózatokat, amelyekről Gál Éva beszélt, vissza lehetne hozni, újra lehetne szervezni – mondta. „Tényleg van helyzet, és kérdés, hogy e helyzettel tud-e élni a marosvásárhelyi és a Maros megyei szervezet? Brassai Zsombor a hibáit beismeri, még akkor is, ha nem egyedül hibázott. Mindannyian tévedünk, a kérdés az, hogy el tudunk-e indulni a jó úton” – elemezte a hallottakat Kelemen.
Antal Erika
Székelyhon.ro

2015. július 30.
Alapítás előtt álló szervezet szállna síkra a gazdasági autonómiáért
Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be Demokratikus Erdélyért Párt. Az erdélyi politika porondjára lépni kívánó szervezet ősszel jegyeztetné be magát, és legfontosabb célkitűzésük Erdély gazdasági autonómiájának megteremtése.
A majdani párt három alapító tagja vett részt a sajtótájékoztatón, céljaikat, elveiket a Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Egyesület vezetője, Kovács István Dávid mutatta be, rögtön az elején jelezve, hogy az általa vezetett civil szervezet továbbra is folytatni fogja az elkezdett munkát.
Az új párt alakulásáról szólva kijelentette: „Új időket élünk, új rendet kell építsünk azokkal, akiknek elege van az elmúlt huszonöt év sikertelenségéből. Az erdélyi autonómiát csak az Erdélyben élő többi nemzetiségekkel együtt lehet megvalósítani. A gazdasági autonómiára fektetjük a hangsúlyt” – fogalmazott Kovács, aki azt is elmondta: programorientált, jobbközép pártnak tekintik magukat, és a más politikai szervezettekkel való együttműködésük során a saját értékük az irányadó, és mint ilyen, a parlamenti és önkormányzati politikát fontosabbnak tekintik a kormányzatban való öncélú részvételnél.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, nem hisznek az előválasztásban, és amennyiben azon egy olyan személy kerül ki polgármesterjelöltként, akiről úgy gondolják, hogy nem megfelelő a városvezetésre, saját jelöltet indítanak. Hogy ki ez a személy, azt egyelőre nem tárták fel.
A sajtótájékoztatón két másik alapító tag is részt vett: Majla Csaba marosvásárhelyi képzőművész, és a kolozsvári születésű, gépészmérnök végzettségű Ujvári András, aki húsz éve él a városban.
Vass Gyopár

2015. július 31.
Bejegyzés előtt álló, új párt mutatkozott be Marosvásárhelyen
DEP: "Nem a kis lépések politikáját akarjuk folytatni"
Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) néven fognak bejegyezni egy új, román–magyar pártot. A párt alapítói –Kovács István Dávid (a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés képviselője), Majla Csaba és Ujvári András –tegnap sajtótájékoztató keretében mutatták be az alakuló szervezetet, amely saját jelöltet készül indítani a jövő éviönkormányzati választásokon Marosvásárhely polgármesteri tisztségének megnyerésére.
A Demokratikus Erdélyért Párt (DEP) alapítói szerint tíz évvel ezelőtti ötletet sikerül megvalósítaniuk ősszel, azáltal, hogy a jelenleg érvényben levő törvénykezésnek megfelelően bejegyeztetik az új, regionális román–magyar pártot. Kovács István Dávid szerint Erdély 16 megyéjének több váro-sában vannak szimpatizánsaik, akik várhatóan csatlakoznak az új politikai alakulathoz. A DEP fő célja Erdély gazdasági autonómiájának megteremtése, az alapítók szerint ez csakis a magyarok, románok és más nemzetiségűek összefogásával valósulhat meg.
A DEP keretprogramjának alapelveit – szabadság, család, erdélyiség, nemzet, XXI. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika; erdélyi régiók; médiapolitika; egészségügyi, család- és szociálpolitika; erdélyi társadalompolitika – ismertette röviden Kovács István Dávid, hangsúlyozva, "a Demokratikus Erdélyért Párt kommunikációját értékeinek folyamatos hangsúlyozása mellett a higgadt reakciókészség, nyitottság, integratív szándék jellemzi, ugyanakkor a párt az erdélyi magyar és román politikában a verseny és az együttműködés helyes arányára és viszonyára törekszik". Kijelentette, meglátása szerint az új Romániában a régiók adják a politikai közösség legfontosabb szerveződési kereteit, ugyanakkor hozzátette: "a DEP nem akar egy negyedik magyar párt, megosztó párt lenni, Erdély összlakosságát, szórványban élő nemzeti közösségeit szeretné összefogni, és nyitott a más – román, illetve magyar – pártokkal való együttműködésre. A párt a parlamenti képviseletet és az önkormányzati politizálást fontosabbnak tekinti az öncélú kormányzati szerepvállalásnál, a kormányzati részvételt csakis célirányos – a közösségi autonómiák megvalósítása szempontjából releváns – és szigorúan betartott szövetségi programok alapján tartja elképzelhetőnek". Kovács István Dávid bejelentette, Erdély két településén indítanak polgármester- jelöltet, ezek közül az egyik Marosvásárhely lesz. Hangsúlyozta, nem a polgármester nemzetiségét tartják relevánsnak, hanem azt tartják fontosnak, hogy a jelölt jó szakember, jó városgazda, jó "városépítő" legyen, megfelelő programmal. Ilyen jelöltet tudnak csak támogatni.
"Marosvásárhelyen minden itt élő nemzetiségnek szüksége van munkahelyre, megélhetésre, pozitív jövőképre, ahhoz, hogy fiataljaink ne vándoroljanak ki. Olyan városvezetőre van szükség, aki jó gazdasági szakember, aki vállalja a megmérettetést és felvállalja a nemzetiségi gondokat. Van ilyen ember, és vállalja is a kihívást. A Demokratikus Erdélyért Párt nem a kis lépések politikáját akarja folytatni, célirányos programunkat akarjuk megvalósítani, számítunk a szaktudásra. Nem örökölt politikusokat akarunk" – tette hozzá Kovács István, kijelentve, a DEP megalakulásával a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szerveződés nem szűnik meg, nem alakul át, folytatja tevékenységét.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Új magyar párt: Demokratikus Erdélyért
A törvényszéki és parlamenti szünidő után bejegyeztetnek egy új regionális pártot, a Demokratikus Erdélyért Pártot (DEP) – jelentett be egy tegnapi sajtótájékoztatón Kovács István Dávid, Újvári András és Majla Csaba.
A Maszol.ro beszámolójából kiderül, a pártot a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet tagjai hozták létre. Ennek vezetője, Kovács István Dávid szerint azáltal, hogy a civil szervezet pártot alapít, nem szűnik meg, sőt még csak át sem alakul.
Az alakulat céljairól, annak programjairól ez olvasható: „Keretprogramunk tíz alapvető politikai elve: szabadság, család, erdélyiség, nemzet, 21. századi szabad Románia, ifjúság és kulturális politika, erdélyi régiók, médiapolitika, egészségügyi, család- és szociálpolitika, erdélyi társadalompolitika”. Kovács elmondta, „az erdélyi autonómiát csak az Erdélyben élő többi nemzetiségekkel együtt lehet megvalósítani. A gazdasági autonómiára fektetjük a hangsúlyt”.
A Demokratikus Erdélyért Pártot alapítói egy magyar–magyar és román–magyar romániai regionális pártnak szánják, amely a politikai irányvonalát az európai jobb-közép pártok családján belül alakítja. Az alapító tagok arról is beszámoltak, hogy nem hisznek a magyar szervezetek által közösen szervezett, októberre halasztott marosvásárhelyi előválasztásban, és amennyiben azon olyan személy kerül ki győztesként, aki szerintük nem megfelelő a polgármesteri tisztségre, saját jelöltet indítanak. Úgy vélik, a majdani városvezető kiléte nem nemzetiségi kérdés, olyan jelöltre van szükség, aki hozzáértő gazdasági szakemberként fellendíti a várost.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2015. augusztus 3.
Erdélyi regionális párt bejegyzését tervezik Marosvásárhelyen
Az új választási törvénynek a pártbejegyzés megkönnyítésére vonatkozó előírásai szinte tálcán kínálják a lehetőséget egy regionális szinten szerveződő politikai alakulat létrehozására. A módosított jogszabály értelmében ugyanis nem szükséges többé húszezer támogató aláírás összegyűjtése az ország valamennyi megyéjéből egy új párt megalakítására, ehhez most már három személy hozzájárulása is elegendő. A lehetőséggel máris élne a Demokratikus Erdélyi Párt (DEP) létrehozását kezdeményező csoport, csütörtöki bejelentésük értelmében őszre tervezik a marosvásárhelyi központú alakulat bejegyzését.
A kezdeményezők egyike, Kovács István Dávid lapunknak elmondta: valamennyien a transzilvanista mozgalom hívei, több mint tíz éve a szórványban élő magyarok és a magyar anyanyelvet már nem beszélők képviseletét vállalták fel. Kezdeményezésük független a Transzilván Minimum Programot nemrég Kolozsváron megfogalmazó Erdélyi Demokrata Ligától. Elmondta: felvették a kapcsolatot az erdélyi és bánsági autonomisták mozgalmának vezetőivel, akikkel együttműködésre törekszenek.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

2015. augusztus 4.
Nem félnek az új politikai versenytárstól
Eltérően vélekednek a bejegyzés előtt álló, magyarok által alapított Demokratikus Erdélyért Párt megjelenéséről az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői. Az RMDSZ és az MPP szerint szó sincs egy új vetélytárs megjelenéséről, az EMNP akár együtt is működne.
Az erdélyi magyar politikai alakulatok vezetői nem tartanak attól, hogy hamarosan egy új, magyarok által alapított regionális párt is versenybe szállhat a voksokért. Míg az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) szerint a bejegyzés előtt álló, magát regionális szervezetként meghatározó Demokratikus Erdélyért Párt megjelenését nem kell túl komolyan venni, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint örvendeni lehet minden olyan szervezet megjelenésének, amely a regionális politikát hozzájuk hasonlóan komolyan gondolja.
Amint arról a Krónika is beszámolt, a terveik szerint ősszel bejegyzendő politikai alakulatot három marosvásárhelyi civil – Kovács István Dávid, Majla Csaba és Újvári András – alapította, akik legfontosabb céljukként Erdély gazdaságú autonómiájának a kivívását jelölték meg. Úgy vélik, az erdélyi önrendelkezést csak az Erdélyben élő többi nemzetiséggel együtt lehet megvalósítani, ezért nemzetiségtől függetlenül bárkit szívesen látnak a soraikban, akik számára fontosak a szervezet céljai.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak elmondta, arra lehetett számítani, hogy az új választási törvény adta lehetőségeket kihasználva százával jegyeznek be pártokat a következő időszakban. Kovács szerint azonban ezeknek a szervezeteknek rövid életük lesz, nehezen tudnak majd labdába rúgni. „A mostani törvények megengedik, hogy gyakorlatilag egy háromfős asztaltársaság új pártot alapítson, ha ehhez van kedvük” – mondta a szövetség ügyvezető elnöke. Hozzáfűzte: az is kérdéses, hogy ezek a pártok egyáltalán képesek lesznek-e elindulni a választásokon. „Úgy vélem, a média túl nagy figyelmet fordít arra, ha három ember tart egy sajtótájékoztatót” – tette hozzá. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is az új választási törvény nyújtotta kedvező feltételekről beszélt, amikor az új pártról kérdeztük.
„Átestünk a ló másik oldalára, hiszen nagy a távolság aközött, hogy korábban 15 megyében kellett 25 ezer támogató aláírást összegyűjteni, most meg már három ember is alapíthat pártot” – mutatott rá. A polgári párti politikus úgy véli, bár nem érett még meg a helyzet arra, hogy a romániai magyarok számtalan pártot alapítsanak, az új alakulat várhatóan nem okoz túl nagy zűrzavart a jövő évi választásokon. „Programjukban nem hoznak semmi újat ahhoz képest, amit a már meglévő erdélyi magyar pártok megfogalmaztak: kereszténydemokrata, jobbközép párt, amely a gazdasági autonómiát tűzte zászlajára. Ennél többre lenne szükség, ha valaki be akar törni az erdélyi magyar politika piacára. Nem valószínű, hogy a közélettől elfordult, a politikából kiábrándult választópolgárok ettől az üzenettől lázba jönnének” – mondta Biró Zsolt, aki szerint regionális párt létrehozását elsősorban az erdélyi románoktól kell várni. „Egy ilyen kezdeményezést mi is támogatnánk” – szögezte le az MPP elnöke.
Az EMNP elnöke, Szilágyi Zsolt a Krónikának elmondta, az új párttörvény alapján várható volt, hogy a regionális érdekeket megjeleníteni próbáló erdélyiek magukat pártokba szervezik. „A néppárt készen áll az együttműködésre minden olyan alakulattal, amely a regionális politikát hozzánk hasonlóan komolyan gondolja. Az egypártrendszer ideje lejárt, ezt figyelembe véve kell minden politikai pártnak lépnie, ám sok esetben az érdekvédelem szempontjából az összefogás és a párbeszéd nem kerülhető meg” – szögezte le Szilágyi Zsolt. Mint ismeretes, a júniusban jóváhagyott új választási törvény a regionális pártok számára kedvező alternatív küszöböt is tartalmaz. A regionális pártok képviselethez jutását elősegítő cikkely épp az RMDSZ javaslata nyomán került be a jogszabályba. Ennek értelmében a legalább négy megyében húszszázalékos támogatottságot elérő politikai alakulatok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha egyébként országos szinten nem lépik át a pártok esetében előírt ötszázalékos küszöböt.
Bíró Blanka, Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely

2016. június 24.
Még mindig hiányoznak a többnyelvű táblák Marosvásárhelyen
Bár a múlt év utolsó hónapja volt a határidő, Marosvásárhelyen még mindig nincsenek kihelyezve a műemlék épületekre a nemzetközi szabványoknak megfelelő többnyelvű tájékoztató táblácskák – hívta fel a figyelmet a hiányosságra Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért elnevezésű civil szervezet vezetője.
A város sajátos történelmi jellegének megőrzéséért küzdő szervezet több alkalommal is jelezte, hogy törvény szabályozza a műemlék épületek megjelölését, nemzetközileg elfogadott tájékoztató táblák kihelyezését azokra, ám Marosvásárhelyen ezen a téren is mulasztások tapasztalhatók.
Kovács István Dávid lapunknak kifejtette, a szervezet saját költségen 25 ilyen táblát készíttetett, amelyek a román és a magyar nyelvű felirat mellett angolul, németül és franciául tájékoztatnak például az Aleaxandru Papiu Ilarian Főgimnázium (volt leánygimnázium), vagy a Makariás-ház múltjáról, annak építési évéről, építtetőiről. Ezeket a helyi tanácsnak is bemutatták még 2014-ben, a szóvá tett hibákat kijavították, újraszerkesztették a szöveget. „A műemlék tábláknak egységeseknek kell lenniük, mind a betűméretet, mind a színt illetőleg. Mi ezt tiszteletben tartottuk, ahogyan a szöveget is az előírásoknak megfelelően szerkesztettük. Ennek ellenére Marosvásárhelyen még egyetlen ilyen tábla sincs kihelyezve” – jelentette ki Kovács.
Elmondta, többször egyeztetett Dorin Florea polgármesterrel is, aki minden alkalommal meghallgatta, igazat adott neki, sőt biztatta is, hogy helyesen jár el. Most nyílt levélben fordult az elöljáróhoz, amelyben többek között a meg nem valósított ígéreteire figyelmezteti. Kovács azt kéri számon az újraválasztott polgármestertől, hogy „miért nem tartja tiszteletben a törvény által megszabott kötelezettségeket”, illetve azt is felveti, hogy „ezekért a mulasztásokért és a helyhatósági törvények be nem tartása miatt is” pert kezdeményezhetnek ellene.
Kovács István Dávid a műemlékvédelmi törvényre hivatkozva kifejtette: azokban a helységekben, ahol a magyar nemzetiségűek számaránya eléri a 20 százalékot, magyar nyelven is fel kell írni a műemlék épületre vonatkozó információkat.
„Csakhogy a jelenlegi (régi-új) polgármester eddig egyetlen egyre sem helyezte ki a feliratokat semmilyen nyelven, holott 2015 februárjában helyhatósági határozat is született erre vonatkozóan” – tájékoztatott a Demokratikus Marosvásárhelyért vezetője, aki a műemlékvédelmi törvény tiszteletben tartására és a feliratok kihelyezésére szólította fel Dorin Floreát. Hozzátette, amennyiben ez nem történik meg, feljelentést tesznek az alkotmánybíróságon a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ellen.

2016. november 11.
„Tüntetéshalmozó” marosvásárhelyi iskolaügy
Ellentüntetést szervez a római katolikus egyház által szombaton 15 órára tervezett könyves tiltakozással egy időben a Demokratikus Marosvásárhelyért Egyesület.
Míg a római katolikusok a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által vizsgált felekezeti iskoláért vonulnának utcára, a Kovács István Dávid által alapított szervezet azok ellen szólna, akik kampánytémát próbálnak faragni az ügyből. Az egyház könyvvel hívja a résztvevőket, a civil szervezet gyertyával várja híveit. Kovácsék a Facebook közösségi portálon, egy helyesírási hibáktól hemzsegő bejegyzésben hirdetik az eseményüket.
Lapunk megkeresésére Oláh Dénes főesperes diverziónak nevezte az egyesület akcióját. „Láttam a felhívásukat, nem tántorít el, mi továbbra is ragaszkodunk az eredeti tervünkhöz” – jelentette ki. Kérdésünkre, miszerint nem tart-e attól, hogy az ellentüntetők megzavarják az iskoláért tiltakozókat, és megpróbálják lejáratni az ügyet, a főesperes annyit mondott: „ez is benne van a pakliban”.
Törvénytelen partizánakció
Az ellentüntetés kezdeményezőjét nem sikerült elérnünk, a városháza alárendeltségében működő láttamoztató bizottságtól azonban megtudtuk, amennyiben Kovács és hívei ugyanott és ugyanakkor ellentüntetést szerveznek, pénzbírságra számíthatnak, de akár bűnügyi eljárás is indulhat ellenük. „Jelenleg egyetlen bejelentett, és ezáltal törvényessé vált tiltakozó akcióról tudunk: arról, amit az Erdélyi Római Katolikus Státus szervez. A jogszabály értelmében más nem szervezhet tüntetést ugyanabban az időpontban és ugyanazon a helyen. Ellenkező esetben a karhatalom előtt felel” – mondta Valentin Bretfelean, a tömegrendezvényeket láttamoztató bizottság elnöke, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője.
A katolikus egyház zászlók és pártszimbólumok nélküli, méltóságteljes tüntetésre hívja mindazokat, akik számára fontos a DNA célkeresztjébe került magyar iskola megmentése. Az egyház által szervezett tiltakozó megmozduláson beszédek, ima és énekek hangzanak el.
Nyugalomra int Florea
A város polgármestere, Dorin Florea nyugalomra inti a vásárhelyieket, és politikamentes tüntetést kér a szervezőktől, résztvevőktől, megerősítve, hogy a katolikus egyház rendezvénye eleget tesz az 1991/60-as számú gyülekezési törvénynek. Az elöljáró ugyanakkor azt üzeni „mindazoknak, akik szeretik a várost”, ódzkodjanak attól, hogy a tüntetést „politikai tőkekovácsolásra” vagy „ígéretek és illúziók árulására” használják. „Amíg kormányon voltak, a politikusoknak bőven volt idejük bebizonyítani, hogy szeretik ezt a várost, és hajlandók tenni érte, úgy, hogy a harmónia, és ne a konfliktusok városa legyen” – fejtette ki a polgármester.
Egyébként a katolikus iskola ügyében az első napokban rendkívül óvatosnak mutatkozó két nagy román párt közül a liberálisok törték meg a csendet. Cristian Chirteş parlamenti képviselő aggasztónak tartja az RMDSZ „beavatkozását és nyomásgyakorlását”, Kelemen Hunor elnök állásfoglalását. Ugyanakkor gyanúsnak tartja Ştefan Someşan szociáldemokrata főtanfelügyelő RMDSZ-szel való kapcsolatát, és hasonlóan vélekedik Victor Ponta volt kormányfő döntéséről is, aki két éve menesztette Vasile Oprea prefektust.
Chirteş azzal a közigazgatási perrel hozza kapcsolatba a kormánymegbízott leváltását, amelyet Oprea a helyi önkormányzat ellen indított a katolikus iskola létesítése kapcsán. Akárcsak a Kovács István Dávid-féle szervezet, a Szabad Emberek Pártja (POL) is attól tart, hogy az RMDSZ kampánycélokra készül felhasználni az iskolaügyet. A vásárhelyi tüntetéssel egyidőben Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön is tiltakoznak, míg Csíkszeredában este 7 órától vonulnak utcára.
Szucher Ervin