Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kovács István
301 tétel
2007. augusztus 20.
Augusztus 19-én Ramnicu Valcea baptista templomában megtartották a Regáti Magyarok Szórványtalálkozóját. „Ennyi magyar élne itt lent, Olténiában?” – csodálkoztak a megjelentek. A magyarázatot a kommunista rendszer idején szülőföldjüktől messzire szakadtak szórványsorsa nyújtja. A valceai, craiovai, motrui, ploiesti-i, orsovai, szörényvári és Targu Jiu-i magyarok sokáig jóformán nem is tudtak egymásról. Egyesek tudatosan nem vállalták identitásukat, mások férjhez menésük utáni, megváltozott vezetéknevük mögött rejtőztek. Megtörtént, hogy szomszéd a szomszédról, munkatárs a munkatársról nem tudta, hogy magyar. Az ország déli részén élő magyarokat megyehatárok és százával mért kilométerek választják el, de összeköti őket újrafelfedezett identitástudatuk. A hétvégi regáti szórványtalálkozóra közel kétszáz magyar jött el az Ókirályság több településéről. Egyesek Erdélytől távol született gyerekeikkel is magyarul beszélnek, mások számára a tavaly először megszervezett találkozó az anyanyelvhez és kultúrához fűző egyetlen, hajszálvékony kötelék. A valceai román baptistáktól kölcsönkapott templomban a helyi nyugalmazott tanítónő tolmácsolásában felhangzott a Szózat. Tízéves fennállását ünneplő Ramnicu Valcea-i református gyülekezet. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a brassói egyházmegye segítette őket. Lelkészeket küldtek Olténiába, akik talpra állították a református gyülekezeteket. A magyarok felkutatása 1996-ban kezdődött el a térségben, majd 1997-ben, Csiha Kálmán püspöksége alatt megalakult az első valceai református gyülekezet. Egy év múlva létrejött a motrui és a Targu Jiu-i, 2000-ben pedig a craiovai. Az egyház képezte az RMDSZ helyi szervezeteinek melegágyát is. Targu Jiun a héten RMDSZ-székházat avatnak. Ugyanitt román nemzetiségűek is beléptek a szövetségbe, alelnöki tisztséget is szerezve. „Kik voltunk eddig mi itt?” – tette fel a kérdést Farkas Béla dési származású, évtizedek óta Valceán élő hidrológus. „Kallódó Erdély-darabok”, ahogy egyszer volt lelkészük, Kovács István fogalmazott. „Sokan közülünk utólag ismerik be: életük nagy tévedése az volt, hogy vegyes házasságban élve, nem tanították meg gyerekeiket magyarul” – vélekedett Zsold Béla Bukarestben szolgáló lelkipásztor. „Gorj megyében például a 630 magyar nemzetiségű lakos többsége a bányavidékre telepedett férfi. Ám egy férfinak mindig nehezebb megtanítani a saját anyanyelvére a gyermeket, mint egy nőnek. Éppen ezért nyelvkurzusokat kellene szervezni” – fejtegette Serbanoaica Ilyés Klára, az RMDSZ Targu Jiu-i szervezetének elnöke. A ma is székely tájszólásban beszélő asszonyt büszkeséggel tölti el, hogy oltyán férje nemcsak megtanult magyarul, de ő is felvette párja vezetéknevét /Szucher Ervin: Megtartották a Regáti Magyarok Szórványtalálkozóját. = Krónika (Kolozsvár), aug. 20./
2007. szeptember 25.
Szeptember 24-én emlékeznek meg Szent Gellértről Nagycsanádon a templomban, a kőkoporsó köré gyűlve papok és hívők. Az egykori csanádi római katolikus egyházmegye alapításának 977., és első püspöke, Szent Gellért halálának 961. évfordulóján zarándokoltak ide a temesvári és szeged-csanádi egyházmegyei plébániák papjai és hívei, Temesvártól Apátfalváig, Makótól Aradig s a bánsági hegyvidékig. Minden évben szeptember 24-én gyűlnek Szent Gellért kőkoporsója köré, hogy megemlékezzenek a mártírhalált halt főpásztorról. A szertartást Roos Márton temesvári megyés püspök vezette, koncelebrált Gyulay Endre nyugalmazott szeged–csanádi püspök. A német, magyar és román nyelvű prédikációt Kovács István buziásfürdői plébános mondta. Az ősi egyházmegye története majdnem ezeréves, de egy emberöltő óta háromfelé szakadt, Magyarország, Szerbia és Románia mai területén terül el. “Hitben azonban egységes maradt. A kapcsolat nagyon jó a három egyházmegye között, ráadásul most a határok sem olyan »gorombák«, mint régebben, s ez megkönnyíti a kapcsolattartást. Lélekben és szellemiségben Szent Gellért összeköt bennünket” – mondta a Nyugati Jelennek Gyulay Endre. /Pataky Lehel Zsolt: Az őscsanádi egyházmegye és első főpásztorának ünnepe. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 25./
2007. október 17.
Különleges bábelőadásnak adott helyett a kolozsvári Bulgakov kávéház október 14-én, vasárnap. Az Excalibur (Báb) Theátrum az Oidipusz Kolonoszban című darabot vitte színre K. Kovács István rendezésében. A maszkok mögött Demeter Ferenc, bábszínész bújik meg, aki megpróbálja játékával a színház és a bábszínház találkozását közvetíteni az egybegyűlteknek. /Varga Melinda: Oidipusz maszk mögött. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./
2007. október 20.
Kell-e a hit a ma emberének témával hirdetett meg beszélgetést Sepsiszentgyörgyön a művelődési ház terefereklubja. Házigazda Matekovics János, a meghívott pedig Kovács István unitárius lelkész volt. A globalizált, minden eladható, minden megvehető világnézet, a fél évszázadig tartó, Istent, hitet, vallási erkölcsöt kizáró, materialista elméletre, filozófiára épülő, romba dőlt társadalmi rendszer örökségeként a ma embere valamiféle vallási vákuumba: hitűrbe került. Ennyi tévelygő, lebegő, irányvesztett, hamis erkölcsöket valló és kereső ember még talán soha sem élt. Az emberi szívekből, lelkekből, ha hiányzik egy fix pont, amelyre alapozni, építeni lehet. Napjainkban ezt a lebegő, önmagát, Istenét kereső, tévelygő embert keresi meg az a magát hitesnek nevező ,,kereszteshadsereg”, amely gyors megoldást kínál. A kereső ember így könnyen áldozatává válik álprófétáknak és guruknak. A hitre minden embernek szüksége van. Még a magukat istentagadóknak, ateistáknak nevezőknek is. Mert a hit Isten ajándéka, enélkül az ember nem lehetne ember. /Simó Edmund: Kell-e a hit? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 20./
2007. november 19.
Aggodalmát fejezi ki Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere amiatt, hogy a helyi unitárius templom lesz a helyszíne Tőkés László sepsiszentgyörgyi kampányrendezvényének. A polgármesteri hivatal elfogadta a Tőkés Lászlót támogatók kérését, engedélyezte a rendezvényt. Azonban Albert Álmos unitárius hívő minőségében úgy vélte, hogy lelkipásztoruk „politikai talajra tévedve súlyos hibát követ el”, és megosztja a sepsiszentgyörgyi unitárius gyülekezetet. Kovács István unitárius lelkész szerint az egyházközség döntött a rendezvény megszervezéséről. „Örömmel fogadom Albert Álmos aggodalmát gyülekezetünk iránt. Sajnálom azonban, hogy nem tartja a kapcsolatot az egyházzal, nem jár még többet templomba, ahol kifejthetné véleményét, s részt vehetne a döntésekben. Mert akkor nem kellene személyeskedő közleményben vagy akár fizetett hirdetésben kifejtenie álláspontját” – fogalmazott a lelkész. A választási törvény egyébként csupán a közintézményekben történő kampányolást tiltja. A templom falai közötti kampányolást nem tiltja a kultusztörvény sem. /Templomban is kampányol Tőkés. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 19./
2007. november 20.
„Biztosan vezet a választási versenyben Tőkés László” – jelentette be egy november 8–11. között, Erdély nyolc megyéjében készült közvélemény-kutatásra hivatkozva Szilágyi Zsolt, a független jelölt kampányfőnöke. A kérdőívre válaszolók 33 százaléka még nem tudta, hogy kire adná szavazatát, Tőkés Lászlóra a válaszolók 37,5 százaléka, az RMDSZ-re pedig 29 százalék adná a voksát. - Nem bűn, hanem erkölcs és kötelesség, hogy a lelkészek közéleti kérdésekben megszólaljanak – fejtette ki Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész arra a fizetett hirdetésre reagálva, amelyet Albert Álmos, a város polgármestere jelentetett meg. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke gyanítja, hogy lehallgatják telefonját, ugyanis a rendezvény végleges időpontjáról éjszaka telefonon keresztül értesítették, és másnap, amikor helyfoglalás ügyében felkereste az intézményeket, már elutasították kérését. „Azt mondták, foglalt a terem, azonban nem tudták pontosítani, hogy milyen rendezvényről van szó” – nyilatkozta Gazda. /K. Zs. : Tőkés népszerűbb? = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./
2007. november 21.
Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön is közösen kampányolt Tőkés László és Orbán Viktor. Szűkösnek bizonyult november 20-án Marosvásárhelyen az Ifjúsági Ház Tőkés László kampányrendezvényén, ahová Orbán Viktor Fidesz-elnökkel érkezett. Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd emlékeztetett, „tizennyolc évvel ezelőtt vállalta el a kilakoltatással fenyegetett temesvári lelkipásztor jogi képviseletét, amikor a vele egy irodában dolgozó Frunda György elutasította”. Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke hangsúlyozta: Tőkés László a teljes romániai magyarságot, sőt az ország és Európa többi kisebbségét is tisztességesen képviselné. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke szerint a választóknak kötelességük emlékezni arra, hogy 1989 decemberében miként nyilvánult meg Tőkés és miként Frunda. Az RMDSZ csúcsvezetőségének nyilatkozataira reagálva Orbán Viktor nevetségesnek tartotta, hogy beavatkozik az erdélyi magyarság belügyeibe. „Mindaddig, amíg célunk a magyar nemzet határokon átívelő egyesítése, egyfolytában be fogunk avatkozni egymás ügyeibe!” – mondta. Szerinte Tőkésnek nincs szüksége arra, hogy ő mellette kampányoljon – nem a püspök, hanem az általa képviselt ügy mellett emel szót. Sepsiszentgyörgyön a kampányrendezvényen közel 5000 érdeklődő gyűlt össze. A tömeg tapssal fogadta Tőkés Lászlót, Orbán Viktort és kíséretüket. Üdvrivalgás tört ki Szilágyi Zsolt kampányfőnök bejelentésére, miszerint a legutolsó belső közvélemény-kutatás szerint „a biztos szavazók körében Tőkés közel 10 százalékkal vezet a pártlistával szemben”. Kovács István házigazda unitárius lelkész Albert Álmos polgármestert bírálta. „Nem kis nyomás nehezedett rám, amikor a város polgármestere közpénzekből fizetett újsághirdetésekben személyeskedő, rágalmazó írást tett közzé” – mondta. Orbán Viktor és Tőkés László is az autonómia kivívásának szükségességéről szólt. A Fidesz-elnök kijelentette: „az erdélyi magyarság az autonómia nélkül nem tud boldogulni”, és felszólította a jelenlévőket: „olyan embert küldjenek Brüsszelbe, aki szívén hordozza az autonómia ügyét”. Tőkés az RMDSZ 12 pontos nyilatkozata kapcsán kijelentette: „Az RMDSZ pontosan annak megvalósítását mulasztotta el, amivel most választásokat akar nyerni”. A püspök a román választókhoz román nyelven szólt. /Kovács Zsolt, Szucher Ervin: Ökuménia és autonómia. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./ Tőkés László úgy véli, hogy a nagyszebeni közös kormányülésen Gyurcsány és Markó titkos paktumot kötött arról, hogy „nem piszkálják többé az autonómia ügyét”. Kifejtette, ha Brüsszelbe kerül, akkor Európa is tudomást vesz arról, hogy Erdélyben is több mint másfél millió magyar él. /Lokodi Imre: Orbán „közös magyar ügye“. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 21./
2008. január 31.
Új elnököt választott a Magyar Polgári Szövetség sepsiszentgyörgyi szervezete, és döntöttek arról is, hogy az új testület tiszte lesz levezetni a szervezet Magyar Polgári Párttá alakulását. A leköszönő öttagú elnökség nevében Fazakas Tibor tartotta a tevékenységi beszámolót. A közgyűlés megválasztotta az új vezető testületet: az elnök Bálint József mérnök-vállalkozó lett, alelnök: Bereczki Kinga, Kovács István unitárius lelkész, Pethő István és Fazakas Tibor. Gazda Zoltán sepsiszéki elnök elmondta, február második felében véglegesítik listáikat, és csak azután hozzák nyilvánosságra jelöltjeiket. Az MPSZ egyébként egész Sepsiszéken megújul. /Farkas Réka: Párttá alakul a szövetség (Tisztújítás a sepsiszentgyörgyi MPSZ-nél). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 31./
2008. március 7.
Első nyilvános taggyűlését tartotta meg március 6-án Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt, 150 érdeklődő jelenlétében. Bálint József elnök kifejtette, céljuk a választás szabadságának megteremtése, hogy lehetőséget biztosítsanak az egypártrendszer felszámolására. Gazda Zoltán közölte, az első országos közgyűlésen módosítják az alapszabályzatot, és belekerül az autonómia is. Modern európai pártprogramot állítottak össze. Az MPP keresztény, konzervatív jobboldali pártként szólítja meg azokat, akik úgy érzik, az egyre inkább bal-liberális irányba tolódó RMDSZ nem képviseli őket – mondotta Fazakas Tibor. Három új elnökségi tagot választottak Fazakas Ágnes, Nemes Tibor és Ősz Erős Péter személyében, a városi szervezet elnöke továbbra is Bálint József lesz, az alelnök Fazakas Tibor, két elnökségi tagja Pethő István és Kovács István marad. /Farkas Réka: Megteremtenék a választás szabadságát (Megalakult a sepsiszentgyörgyi MPP). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./
2008. április 3.
Több mint 150 településen állítana jelöltet a Magyar Polgári Párt (MPP) a helyhatósági választásokon – közölte Szász Jenő, az MPP elnöke. Elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön Kovács István unitárius lelkész jelölésére gondolnak az RMDSZ-es Antal Árpád ellenében. Az MPP április 2-án együttműködési egyezséget kötött a Romániai Magyar Gazdák Egyesületével (RMGE) Székelyudvarhelyen. Az RMGE azonban az RMDSZ társult szervezeteként a következőkben is együtt kíván működni a Markó Béla vezette szövetséggel. „Az RMDSZ-szel és az MPP-vel való együttműködést településenként a gazdák helyi szervezetei döntik el – hangzott el a Székelyudvarhelyen tartott MPP–RMGE közös sajtótájékoztatón, amelyen Szász Jenő pártelnök és Sebestyén Csaba, a gazdaegyesület elnöke számolt be az egyeztetésről. A megegyezés szerint az RMGE részt vállal az MPP programjának megírásában; az együttműködés pontosításáról és hivatalos formában történő rögzítéséről az RMGE elnöksége a napokban fog dönteni. /Cseke Péter Tamás, Bágyi Bencze Jakab: Gazdatámogatás a polgáriaknak. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./
2008. április 15.
„Erdély változást akar, szakítanunk kell a múlttal, az egypártrendszerrel, és élni kell a választás szabadságával” – jelentette ki Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján. Az elnök itt mutatta be hivatalosan Csinta Samut, az MPP szentgyörgyi polgármesterjelöltjét és Kovács István unitárius lelkészt, megyei tanácselnök-jelöltet. Csinta elmondta, újságíróként éveken keresztül mindennapos követője volt a közélet és politika történéseinek. Csinta kampányában meg szeretné szólítani a román közösséget is. Az Antal Árpád által javasolt etikai kódexről elmondta, „az etikai kódex bennem van, aszerint élek. ” Azt javasolta, Antallal írjanak alá nyilatkozatot, amelyben felkérik az RMDSZ csúcsvezetését, ne használja kampánycélokra a Communitas Alapítvány pénzalapjait. Másik javaslata az volt, hogy a Szent György-napokat se használják kampánycélokra. Kovács István unitárius lelkész leszögezte: „A lelkésznek nem csak a szószék a cselekvési tere, hanem az egész társadalom, a közösség, amelynek szolgálatára vállalkozott. ” A román pártok közös jelöltet indítanak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztségért Serban Valer, a Közművek Rt. igazgatójának személyében. /Kovács Zsolt: Háromszéki jelöltdömping. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 15./ ,,Győzzenek a szentgyörgyiek” ― ezt kívánta április 14-én, hivatalos bemutatkozásán Csinta Samu, az MPP megyeszékhelyi polgármesterjelöltje. /Farkas Réka: Csinta: Győzzenek a szentgyörgyiek (Bemutatták az MPP polgármesterjelöltjét). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 15./
2008. április 17.
Függetlenként indul a Kovászna megyei tanácselnöki tisztségért Vajda Lajos, a megyei önkormányzat és az alsó-háromszéki területi RMDSZ-szervezet alelnöke. Vajda visszavonja jelölését az RMDSZ megyei tanácsosi listájáról, de továbbra is az RMDSZ tagja kíván maradni. Tamás Sándor képviselő, az RMDSZ megyei tanácselnök-jelöltje őszintén sajnálja Vajda döntését. A Kovászna megyei tanács elnöki tisztségére eddig négyen pályáznak: Vajda Lajos független jelöltön kívül Tamás Sándor az RMDSZ, Kovács István a Magyar Polgári Párt, Ciprian Vrinceanu pedig a Demokrata-Liberális Párt színeiben. /Illyés Judit: Vajda függetlenként indul. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./
2008. április 23.
Az RMDSZ leadta területi szervezeteinek az összes jelöltlistát – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. Az MPP bejelentette legfontosabb székelyföldi jelöltjeit. A Hargita Megyei Tanács elnöki tisztségéért Szász Jenő elnök száll versenybe, akinek az RMDSZ-es Borboly Csabával kell megmérkőznie, Kovászna megyében az RMDSZ-es Tamás Sándor parlamenti képviselőnek az MPP-s Kovács István unitárius lelkésszel és Vajda Lajos független magyar jelölttel. Az MPP Maros és Szilágy megyében is indít jelöltet. Előbbiben Tőkés András lesz az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke versenytársa a megyei tanács élére, a szilágysági magyarok szavazataiért pedig az RMDSZ-es Csóka Tibor mellett Papp Lajos, az MPP helyi szervezetének elnöke is küzdeni fog. Székelyföldön minden nagyvárosban állított saját jelöltet az MPP. Csíkszeredában Pap Előd, Kézdivásárhelyen Rácz Károly, Székelyudvarhelyen Orbán Árpád, Gyergyószentmiklóson Mezei János, Székelykeresztúron Farkas Csaba és Sepsiszentgyörgyön Csinta Samu képviseli majd az MPP színeit polgármesterjelöltként. Markó Béla az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az RMDSZ a decentralizációra, az erdélyi települések modernizációjára és infrastrukturális fejlesztésére, valamint az autonómiára helyezi a hangsúlyt a választási kampányban. Az RMDSZ és az MPP közötti versenyről elmondta: négy évvel ezelőtt is kemény harcra készültek a felek, csak akkor a MPP nem saját, hanem a Népi Cselekvés listáin szerepelt. Markó szerint sok helyen az MPP listáira olyan emberek kerültek, akik veszítettek az RMDSZ-es előválasztáson. /B. T. : A szórványban is megoszlanak majd a magyar szavaztok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./ Szász Jenő, az MPP elnöke bejelentette: Székelyudvarhelyen a polgármester-választáson az MPP Orbán Balázst, a Civitas Alapítvány igazgatóját jelöli, Csíkszeredában pedig Papp Elődöt. Csíkszeredában városi tanácsosnak az MPP 24 jelöltet indít, míg a Hargita Megyei Tanácsba egy 35 jelölt nevét tartalmazó listát állítottak. Szász Jenő szerint a demokrácia Székelyföldön 38 napos, mert ennyi ideje sikerült bejegyezni a Magyar Polgári Pártot. /Jelöltlisták: senki többet. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./
2008. április 23.
Nyilvánosságra hozta a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei tanácsi listáját. A megyei önkormányzati versenyben teljes, 38 nevet tartalmazó névsorral száll versenybe az MPP, a tanácselnöki tisztségre Kovács István unitárius lelkész pályázik. A megyei tanácsban a jelöltek listáját Fazakas Tibor közgazdász-vállalkozó vezeti, őt követi Fekete Károly állatorvos, Gazda József író, tanár, Fülöp Csaba orvos, Szilágyi Sándor Róbert mérnök-vállalkozó, Tulit Attila tankönyvszerkesztő, Kulcsár Terza József jogász, Benedek Eszter fogorvos, Bartha Sándor mérnök-vállalkozó, Csog Ignác vállalkozó, Bándi Imre tanár, Nagy András gyógyszerész, Furu-Székely Imola jogász, Benedek Barna vadgazdálkodási mérnök és Máthé István szerszámlakatos. Sepsiszentgyörgy városban az önkormányzati helyekért 27 fős listával száll versenybe az MPP. Polgármesterjelölt Csinta Samu, a tanácstagok névsorát Gazda Zoltán vezeti. /Farkas Réka: Leadta jelöltlistáit az MPP. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./
2008. április 25.
Április 24-én mutatta be Kovászna megyei és sepsiszentgyörgyi önkormányzati jelöltlistáját az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP). „Az autonómia-népszavazás kiírásáról szóló határozattervezetet terjesztem a leendő helyi tanács elé, annak harmadik ülésén” – ígérte Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje. Csinta szerint az MPP minden polgármestere ugyanezt fogja tenni. A párt Kovászna megyei tanácselnökjelöltje, Kovács István az MPP szintén az önrendelkezés fontosságát hangsúlyozta. A területi autonómia volt a kulcsszó az RMDSZ sajtótájékoztatóján is. Tóth Birtan Csaba, az RMDSZ városi e sepsiszentgyörgyi elnöke kijelentette: jelöltjeik számára elsődleges cél, hogy az emberek jobban boldoguljanak szülőföldjükön. Az MPP javaslatát azonban kirakatcselekvésnek minősítette, mondván, nem az a legfontosabb, hogy a jövendőbeli önkormányzat első üléseinek napirendjét megszabják. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi jelöltlistájának élén Tóth Birtan Csaba áll, akit Keresztély Irma főtanfelügyelő, Czimbalmos Kozma Csaba alpolgármester, Klárik Attila LAM Alapítvány vezetője és Miklós Zoltán közgazdász követ. /Kovács Zsolt: Hangsúly az autonómián. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./
2008. május 5.
Május 2-án Székelyudvarhelyen tartotta országos kampányindító rendezvényét a Magyar Polgári Párt (MPP). – Erdélyben megérett az idő a változásra, akárcsak Magyarországon – jelentette ki Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, aki részt vett a rendezvényen. A kampány-nyitón jelen volt még Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke, valamint Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke. Tőkés László európai parlamenti képviselő levélben üdvözölte a résztvevőket. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke Aradon a szövetség helyi kampány-nyitó rendezvényén kijelentette, hogy az MPP részvétele a helyhatósági választásokon nem érinti jelentősen az RMDSZ-t, hiszen az MPP-re „a magyar választók legfeljebb 11–12 százaléka” fog csak szavazni. Hozzátette, azokon a településeken, ahol az MPP-nek jobb, vagy az RMDSZ-ével szinte megegyező esélyei vannak, „minden egyes szavazatért megdolgoznak” annak érdekében, hogy a mérleg nyelve az RMDSZ javára mozduljon el. /Elkezdődött a választási kampány. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 3./ Székelyudvarhelyen tartott nagygyűlést a Magyar Polgári Párt. Győzni fogunk – jelentette ki Szász Jenő MPP-elnök, mert szerinte mindenki megértette, elérkezett az idő az RMDSZ-politika és -elit leváltására. A rendezvényen szót kapott minden fontosabb erdélyi magyar város polgármesterjelöltje, illetve az MPP megyeitanácselnök-jelöltjei. Kovács István Kovászna megyei tanácselnökjelölt az erkölcsi megújulás fontosságát hangsúlyozta, míg Csinta Samu, Sepsiszentgyörgy polgármesterjelöltje szerint vissza kell hozni az önkormányzatok emberi értékeken alapuló hitelét. Csinta jelezte, első dolga lesz helyi népszavazás kiírása az autonómia érdekében. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke szerint a kampányt, majd az önkormányzati munkát az autonómia iránti elkötelezettségnek kell jellemeznie. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke kijelentette, az MPP az első párt, amely szövetséget kötött a gazdákkal. /Nagyszabású rendezvénnyel indított az MPP. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 3./ Az MPP országos kampányindító rendezvényére várták Tőkés László EP-képviselőt, de a püspök nem vett részt a kampányindítón, ő ugyanis erre a napra már korábban lelkészértekezletet hívott össze Nagyváradra. /Bágyi Bencze Jakab: Tőkés László nélkül indított az MPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./
2008. május 6.
Május 5-én sajtótájékoztatón ismertették választási programjukat a sepsiszentgyörgyi polgármesteri székért versenybe szálló magyar jelöltek. Antal Árpád, az RMDSZ polgármester-jelöltje bejelentette: „radikális változtatásokra készül: gondoskodó, ügyfélbarát, szolgáltató, vállalkozó és vállalkozóbarát, illetve kezdeményező önkormányzatot szeretne”. „Sepsiszentgyörgy Erdély legnagyobb magyar többségű városa, ahol ezt meg is kell őrizni” – hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy az 50-es években még Kolozsvár, a 90-es években pedig Marosvásárhely számított annak. Antal olyan intézményrendszert alakít majd ki, amelynek révén a lakosság nemzetiségi összetétele a gazdasági fejlődés ellenére sem változik meg. Csinta Samu, az MPP polgármester-jelöltje kampányában kiscsoportos beszélgetések, és nagyobb, tömegeket megmozgató rendezvények is szerepelnek. Antal levében kérte Takács Csabát, a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy a kezelésében levő közpénzek ne jussanak politikai pártokhoz. A levelet a korábbi egyeztetések ellenére az RMDSZ jelöltjei nem írták alá. Kovács István, az MPP Kovászna megyei tanácselnök-jelöltje kampánykörútra indul, amelynek első állomásai Kökös és Uzon lesznek. /Kovács Zsolt: Párhuzamos kampányrajt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./
2008. május 8.
Elindította megye szintű kampányát Háromszéken a Magyar Polgári Párt. Kovács István, a szervezet tanácselnökjelöltje lelkész-politikus szerint az MPP programja radikális össztársadalmi változásokat, alkotmány-módosítást helyez kilátásba. Csinta Samu, Sepsiszentgyörgy MPP-polgármesterjelöltje bejelentette, a párt városfejlesztési stratégiája nyolc pontban foglalja össze azokat a tennivalókat, így gazdaság, egészségügy, oktatás, közművelődés, kultúra, sport, közbiztonság és ifjúság témakörök köré építettek programot. Az MPP ezentúl heti rendszerességgel megjelenő kampányújságot juttat el a háromszékiek postaládájába. Az MPP Sepsiszentgyörgyre várja Tőkés László EP-képviselőt. A Bihar megyei MPP kampány-nyitóján Biró Rozália, Nagyvárad RMDSZ-es alpolgármestere is jelen volt. Elsőként Orbán Mihály országos alelnök szólalt fel. Biharban az MPP-nek 12 helyi szervezete alakult, 8-an a polgármesterségért, 320-an pedig tanácsosi tisztségért szállnak ringbe. /Illyés Judit, D. Mészáros Elek: Mától Tőkéssel erősít az MPP. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2008. május 16.
Kiemelkedő fontosságúnak nevezte Kovács István unitárius lelkész, az MPP megyei tanácselnök-jelöltje a május 13-i, Orbán Viktorral folytatott tanácskozást. Szász Jenő pártelnökkel és három másik megyeielnök-jelölttel együtt Budapesten találkoztak a Fidesz vezetőivel. Orbán történelmi fontosságúnak nevezte az MPP bejegyzését, és kidolgozott keretprogramját nemcsak az erdélyi magyarság, de a Kárpát-medencei összmagyarság szempontjából is stratégiai jelentőségűnek tartja. A Fidesz természetes szövetségesének tekinti az MPP-t – tájékoztatott Kovács István. Orbán Viktor tájékozott volt az erdélyi, székelyföldi helyzetről, megfogalmazása szerint, ha elnyerik Hargita megye és Háromszék megyei önkormányzati vezető tisztségeit, mivel ez ,,Erdély szívét jelenti”, bízni lehetne abban, hogy érvényesülnek a nemzeti értékek, a keresztény gondoskodás és az autonómia ügye lényeges lépést tenne a megvalósítás felé. /Farkas Réka: Háromszéken kampányol Orbán Viktor. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 16./
2008. május 20.
A média képviselői előtt, nyílt párbeszédre hívja MPP-s ellenjelöltjét, Kovács István unitárius lelkészt Tamás Sándor, aki az RMDSZ színeiben indul a Kovászna megyei tanács elnöki tisztségéért. /Farkas Réka: Nyílt vitára készülnek a tanácselnökjelöltek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./
2008. május 20.
Május 17-én Sepsiszentgyörgyön első alkalommal szerveztek Turul Hagyományőrző Napot. Az árkosi múzeum anyagából kiállítást lehetett látogatni, népdalt tanultak, kézműves-foglalkozásokkal ismerkedtek meg, de volt gólyaláb-vetélkedő és táncház is Az eseménynek a Turlulmadár Ifjúsági Iroda adott otthont, a résztvevőket Kovács István unitárius lelkész köszöntötte. Furus Levente szervező elmondta: ezentúl minden évben megszervezik a rendezvényt, céljuk, hogy a gyerekek és az ifjak megismerkedjenek múltunkkal, kultúránkkal, a kézművesmesterségekkel. Nemes Előd, az EMI háromszéki vezetője szerint a három ifjúsági szervezet – a cserkészek, az Erdélyi Magyar Ifjak és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet ― közötti együttműködés is jobbá válik hasonló rendezvények következtében. /Farcádi Botond: Jókedvű ismerkedés (Turul Hagyományőrző Nap) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./
2008. május 23.
Miközben az RMDSZ-es parlamenti képviselők a kampánnyal vannak elfoglalva, és önkormányzati tisztségbe való megválasztásuk foglalja le őket, a bukaresti parlamentben olyan törvények születnek, amelyek jelentősen befolyásolhatják az erdélyi magyarság ügyét – hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Kovács István, az MPP megyeitanácselnök-jelöltje, utalva Márton Árpád RMDSZ-es képviselő korábbi nyilatkozatára. Most a képviselők nem azzal foglalkoznak, amivel a választók megbízták. Ellenjelöltje, Tamás Sándor nyilatkozataira utalva elismerte, szaktudásra valóban szükség van az önkormányzati vezetésben, de ilyen ismeretekkel ő is rendelkezik. /Farkas Réka: Nem elég a bürokratikus szaktudás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 23./
2008. május 23.
Több mint háromszáz tag és szimpatizáns vett részt Kézdivásárhelyen az MPP által szervezett lakossági fórumon. Jelen volt Kovács István megyei tanácselnök-jelölt, Gazda Zoltán, az MPP megyei alelnöke, Kis Boldizsár Svájcban élő nemzetközi jogász, a berni egyetem tanára, az autonómiaformák szakértője, Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármesterjelöltje, továbbá az MPP helyi és megyei önkormányzati képviselőjelöltjei.,,Erkölcsi megújulást, Székelyföld területi autonómiáját és értékeit megőrző erős Székelyföldet akarunk. Eljött az ideje a rendszerváltásnak, eljött az ideje annak, hogy ne csak szavazzunk, hanem válasszunk is” – hangzott el. Az egypártrendszer már a múlté – mondotta Kovács István –, majd elmarasztalta az RMDSZ csúcsvezetőségét az elrabolt tizennyolc esztendőért. Számon kérte az RMDSZ-től a kisebbségi törvénytervezetet és a magyar egyetem ügyét. Kis Boldizsár Svájchoz hasonlította Székelyföldet, Erdélyt, azt is elárulva, hogy a nyugati országokban a turisztikából élők félve tekintenek erre a régióra, mert tudják, milyen értékek vannak itt. A fórumon Kósa Lajos, Debrecen polgármestere volt a kampánygyűlés vezérszónoka. /Iochom István: Lakossági fórum Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 23./
2008. május 26.
,,Mindig olyan embereket kell kitüntetnünk bizalmunkkal, akiknek megvan az egy igazsága. Ha jól értem én a XXI. század eleji Kárpát-medencei magyarság sorsát, akkor ezt az egy igazságot úgy hívják, hogy autonómia. Az autonómia azt jelenti, hogy megmaradunk annak a nemzetnek tagjaként, amelybe születtünk, az autonómia vastagabb kenyeret, magasabb fizetést, több munkahelyet jelent. Az autonómia sikeres Kárpát-medencei magyar közösséget jelent, de az autonómia önbecsülést is jelent” – emelte ki Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön az MPP választási nagygyűlésén. A szervezők tájékoztatása szerint a kampánygyűlésre érkezők közt több mint tízezer fenyőmagos borítékot osztottak szét. A fenyőmag mellett rövid üzenet is szerepelt: ,,Mi ültetjük a fát, nem vágjuk. Június elsején szavazz a fenyőre, szavazz a jövőre. ” Szász Jenő, az MPP elnöke, idézte Dávid Ferencet: ,,Senkit ne kényszerítsenek arra, amit a lelke el nem fogad”. Az unitárius egyház alapítója 440 évvel ezelőtt ezekkel a szavakkal alapozta meg az erdélyi vallásbékét és lelkiismereti szabadságot.,,Erdély változást akar, Háromszék változást akar, Sepsiszentgyörgy változást akar, és önök változtatni fognak” – hangoztatta Szász Jenő. Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje szerint a változást akarók sokan vannak. Kovács István unitárius lelkész, az MPP megyei tanácselnök-jelöltje megállapította: Közönybe és reménytelenségbe süllyedtünk, sok százezren elmenekültek innen, a ,sugárzó, jövőbe vetett hitet, a bizakodást akarják visszahozni. Orbán Viktor több millió jó szándékú magyar ember üdvözletét hozta, akiket érdekel, akik figyelnek arra, mi történik a határokon túl, és akik azt kívánják, hogy jövő vasárnap jól döntsenek az erdélyi magyarok.,,Megtanultuk már Tőkés László kampányában, az EP-választásokon is, hogy annyi jövőnk, annyi erőnk van, amennyit meg tudunk mutatni, ha elmegyünk választani” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Kitért arra, hogy a székelyföldi magyarság az elmúlt hónapokban történelmi tettek sorát hajtotta végre: az autonómia-népszavazást, Tőkés EP-képviselővé választását és az MPP bejegyeztetését sorolta ezek közé. Hangsúlyozta: „Nekem nem tisztem sem itt, sem Budapesten, hogy igazságot tegyek jelöltek és pártok között. Az én tisztem segítséget nyújtani a döntésben, de szavazni, választani az itt élők joga”. Hangoztatta, hogy új egységet kell létrehozni, egy versengő, többszólamú, a különbözőségeket, az egymással vitatkozó nézeteket sokkal szabadabban felszínre hozó egységet. /Farkas Réka: Egyetlen igazság: az autonómia (Orbán Viktor Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 26./
2008. május 28.
A történelmi egyházak egy része – lelkészeik révén – aktív szerepet vállalt az idei választási kampányban. A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben negyven lelkipásztor szerepel az önkormányzatijelölt-listákon: négyen az MPP, a többiek pedig az RMDSZ színeiben indulnak a helyhatósági választásokon. Akadnak lelkész-jelöltek az unitárius egyházban is: egy megyei tanácselnök-jelölt (a sepsiszentgyörgyi Kovács István MPP-színekben) és nyolc tanácsosjelölt (négy RMDSZ-es és négy MPP-s) próbálkozik mandátum megszerzésével. A katolikus egyház papjai nem vállalhatnak politikai szerepet, az Erdélyi Református Egyházkerület szintén megtiltotta ezt lelkészei számára. Tőkés László szerint azért szerepel olyan sok lelkészük az RMDSZ választási listáin, mert Markó Béláék megvásárolták őket. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke elutasította ezt a vádat. „Valójában az történt, hogy a királyhágómelléki egyházkerület lelkészei felszabadultabban döntöttek azután, hogy Tőkés László Brüsszelbe távozott. Saját belátásuk szerint döntöttek úgy, hogy politikai szerepet vállaljanak. Tőkést biztos bosszantja, hogy állásfoglalásaival az egyházkerület papjai nem értenek egyet” – mondta Kelemen. /Félszáz lelkész pártlistákon. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./
2008. május 28.
Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke a Hargita Megyei Tanács elnöki tisztségére pályázik, a vele készült interjúban hangoztatta, nem a plakátozási vagy a plakáttépési versenyt kell megnyerni. Több helyen letépik az MPP plakátjait, az általa küldött leveleket kiszedik a postaládákból. Több beszélgetésre együtt mentek a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének képviselőivel, mert a vidék gondja ma a legfájóbb. A gazdálkodók helyzete szinte kilátástalan. A tavalyi 14 ezerhez képest az idén már csak hatezren kértek tejkvótát Hargita megyében. A létező 400 ezer hektár mezőgazdasági területből pedig csak 110 ezer hektár után kértek földalapú támogatást. Odalett a szülőföld megtartó ereje. Szász Jenő 12 éven át vezette a várost. Székelyudvarhelyen ma egy százalék körüli a munkanélküliség, és a város az ország húsz legjelentősebb gazdasági központjának az egyikévé vált. A kommunizmus idejében felépített gyárak helyén ma modern ipari telepek láthatók. A nyomdaiparban, a faiparban és a textiliparban is országos ismertséget szerzett a város. Ezt a sikertörténetet szeretnék az egész Hargita megyére, Kovács István és Tőkés András által pedig az egész Székelyföldre kiterjeszteni. Az új választójogi törvény egyéni választókerületes rendszert vezet be, így az őszi parlamenti választások eleve megfelezik, megharmadolják a magyar képviseletet. Leáldozóban van a bukaresti kijárásos politika, amely az elmúlt 18 és fél esztendőben sem hozott jelentős eredményeket. Nincs állami magyar egyetem, nincs autonómia. Azért fontos többséget szerezni az önkormányzatokban, hogy a települések és a megyei önkormányzatok szintjén is meg tudják fogalmazni az autonómiát. Háromszéken Kovács István pályázik a megyei tanácselnöki tisztségre, Kézdivásárhelyen Rácz Károly, Sepsiszentgyörgyön Csinta Samu, Kovásznán Zsuffa Levente, Csíkszeredában Papp Előd, Székelyudvarhelyen Orbán Árpád, Gyergyószentmiklóson Mezei János, Székelykeresztúron Farkas Csaba, mind-mind az autonómia elkötelezett hívei. Az MPP február 9-én eljuttatta az RMDSZ-nek egy együttműködési charta javaslatát. Ebben leszögezték, hogy a Székelyföldön, ahol helye van a demokratikus versenynek, ott mérkőzzenek meg, ahol pedig kisebbségben van a magyarság, ott egy közösen kidolgozott választási térkép alapján mozduljanak az összefogás irányába. Jó példa volt erre Bölöni László nevesítése a marosvásárhelyi polgármester-jelöltségre. Őt azután lebeszélte a szerepvállalásról az RMDSZ. A parlamenti választások előtt is az együttműködés útját keresik az RMDSZ-szel. A választás után az MPP mindenképpen az erdélyi magyarság megkerülhetetlen politikai tényezőjévé válik. /A magyarság a haszonélvező. = Krónika (Kolozsvár), máj. 28./
2008. május 30.
Az egy hónapos kampány során minden községbe és majdminden faluba eljutott Kovács István, az MPP Kovászna megyei tanácselnök-jelöltje. A manipulatív felmérések eredményeivel szemben azt tapasztalták, hogy tetten érhető a változás igénye – mondta. A mezei munka dandárja ellenére zsúfoltak voltak rendezvényeik, míg az RMDSZ találkozóin alig tucatnyian vettek részt, tette hozzá. Egyre aktívabb, bátrabb részvételt tapasztalnak kampányrendezvényeiken, vélte Csinta Samu, az MPP sepsiszentgyörgyi polgármester-jelöltje. Két nappal ezelőtt az MPP-t jelképező fenyőcsemetéket helyeztek ki a hivatalos reklámtábláknál, néhány óra alatt ezek többsége eltűnt. /Farkas Réka: Tetten érhető a változás igénye (Győzelmet remél az MPP) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 30./
2008. május 30.
Május 28-án este a Gábor Áron téren tartotta kampányzáró rendezvényét a Magyar Polgári Párt kézdivásárhelyi szervezete. Elsőként Kovács István, az MPP megyei tanácselnök-jelöltje szólt az egybegyűltekhez, majd a párt helyi és megyei jelöltjei léptek a színpadra. Ezt követően Fásy Ádám és a Fásy mulató népszerű csapata – szórakoztatta a több ezer fős tömeget. Legutóbb március 15-én volt ekkora tömeg a Gábor Áron téren. Az RMDSZ kézdivásárhelyi kampányzáró rendezvénye május 30-án lesz. A két meghívott: Dancs Annamari énekesnő és Tarján Pál, a világhírű tenor. /Iochom István: Szuperkoncert a Gábor Áron téren (Kampányzáró Kézdivásárhelyen) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 30./
2008. június 4.
Magasabb a Háromszéken leadott érvénytelen szavazatok száma az országos átlagnál. A megyei tanács-lista esetében a 88 653 voksból 11 552 érvénytelen, azaz 13,03 százalék, miközben az országos átlag 7,91 százalék. A végleges eredmények szerint a harminctagú megyei tanácsban tizenöt mandátumot kap az RMDSZ (az eddigi huszonöt helyett), s ráadásul övé az elnöki tisztség. Szavazatokban ez 36 061-et (46,77 százalék) jelent az RMDSZ-nek, és 37 648-at (46,18 százalék) Tamás Sándornak. Az MPP megyei tanács-listája 20 958 szavazatot kapott (27,18 százalék, ez kilenc mandátumot jelent), Kovács István 22 648-at (27,7 százalék). /Demeter J. Ildikó: Sok az érvénytelen szavazat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 4./
2008. június 7.
Építsetek a hitre, a szeretetre, azokra a közösségekre, amelyekben eddig tanultatok, nevelkedtetek – így búcsúztatta igehirdetésében Sepsiszentgyörgy nyolcszáz magyar végzős diákját június 6-án Kovács István unitárius lelkész a belvárosi református templomban tartott ökumenikus istentiszteleten. Tizedik éve szervezi meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének háromszéki szervezete a közös templomi ballagást minden sepsiszentgyörgyi magyar végzős számára. Elméleti és szakiskolák búcsúzó diákjai voltak jelen. /Fekete Réka: Maradjatok hűek jobbik önmagatokhoz (Ökumenikus ballagás) = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./