Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kovács Henrietta
7 tétel
2013. október 3.
Magyar Pedagógusok Napja kevesebb résztvevővel, ám jó hangulatban
Arad – Ma már hagyományos, hogy az Aradi Magyar Napok rendezvénysorozat egyik napja a pedagógusoké legyen. Ez volt a tegnapi nap, pontosabban délután Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében.
Páratlan év lévén az Aradi Magyar Pedagógusok Napján idén nem osztottak díjakat, de minden évben meghallgatják azokat a pedagógusokat, akik a nyár folyamán továbbképzőkön (Bolyai Nyári Akadémia, Apáczai Nyári Akadémia, Szabadkai Nyári Akadémia, magyarországi továbbképzők) vettek részt, ez nem volt másként idén sem.
Mielőtt azonban a pedagógusok beszámolói sorra kerültek, Kiss Anna, az Arad megyei RMPSZ titkára köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót Matekovits Mihálynak, az Arad megyei RMPSZ elnökének, aki „elárulta”, hogy idén a pedagógusoknak járó Ezüstgyopár-díjjal tüntetnek ki két Arad megyei magyar pedagógust. Cirják Izabella Márta tanítónőt és Szabó László magyar nyelv és irodalom tanárt a szovátai Teleki Oktatási Központban tüntetik ki október 12-én. Ugyanezen az eseményen Mákvirág-díjat is osztanak, 2013-ban a Csiky Gergely Főgimnázium négy diákja részesül ebben a kitüntetésben: Murvai Dávid (idén érettségizett diák), Gulyás Beatrix, Kovács Henrietta és Sisa Rihárd.
A Pedagógusok Napján idén kevesebben voltak, viszont kellemes, meghitt hangulatban zajlott a találkozó, melyen jelen volt Bognár Levente, Arad alpolgármestere, a megyei RMDSZ elnöke, Halász Ferenc, az RMPSZ országos alelnöke, Temes megye főtanfelügyelő helyettese, Pellegrini Miklós, Arad megye főtanfelügyelő helyettese, valamint házigazdaként Hadnagy Éva, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója.
Matekovits Mihály ismertette az elnökségben végbement újdonságokat, mely szerint Nagy Gizella nyugdíjaztatása után két új alelnök került az Arad megyei RMPSZ élére: Rogoz Marianna csikys tanárnő és Szabó Attila simonyifalvi iskolaigazgató. A gazdasági teendőket ezen túl Viszhányó Aranka, pénztárosi teendőket Kurunczi Enikő látja el.
Bognár Levente kiemelte az anyanyelv fontosságát, a pedagógusok munkájának a szükségességét, és megköszönte a pedagógusok tevékenységét, mellyel biztosítják az Arad megyei magyarság jövőjét.
Halász Ferenc az országos elnökség nevében üdvözölte a jelenlévőket, majd a tanügyi reformról, oktatási stratégiáról beszélt röviden.
A pedagógusok beszámolóit Rogoz Marianna újdonsült alelnök vezette le, előtte azonban még Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes is szólt néhány biztató szót a pedagógusokhoz.
A családias hangulatban zajló esemény koccintással, sütizéssel folytatódott a pedagógusok körében.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad)
2014. április 14.
Díjazták a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny legjobbjait
Véget ért a „hatalmas magyaróra”
A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum az április 9–12. időszakban harmadszor volt házigazdája a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyversenynek, ahol 17 megyéből érkezett közel 150 ifjú tollforgató mérte össze anyanyelv- és irodalomtudását, nyelvi leleményét, alkotóképességét.
A rangos esemény záróakkordjára, az ünnepélyes díjkiosztásra április 12-én, szombaton került sor a temesvári Diákházban, amelyen részt vett a főtámogató Oktatási Minisztérium részéről dr. Nagy Éva kabinetigazgató és Winkler Gyula, az RMDSZ Európa Parlamenti képviselője.
A verseny valamennyi résztvevőjét, boldog győzteseket és a kissé csalódott többieket Kiss Ferenc Temes megyei tanfelügyelő és dr. Nagy Éva tanügy-minisztériumi kabinetigazgató köszöntötték, hangsúlyozva hogy itt mindenki győztes, hiszen valamennyien megyei vetélkedőt nyertek, és előbb vagy utóbb „minden virág kivirágzik”. Az irodalmi „olimpiász” minden résztvevője tudással, élményekkel és egymás megismerésével gazdagodott, amit később az anyanyelv-ápolás, a kultúra bármely területén értékesíthet. A rendkívül szoros verseny eredményeit dr. Egyed Emese, az Országos Bizottság elnöke értékelte, aki egy „hatalmas, eszményi magyarórához” hasonlította a tantárgyverseny négy napját, amely gyönyörű ajándék a résztvevő diákok és tanárok számára egyaránt. A díjakat Winkler Gyula EP-képviselőtől vehették át a vetélkedő legjobbjai, aki miután gratulált a győzteseknek és a rangos verseny valamennyi résztvevőjének, az alábbi gondolatokat osztotta meg a Diákház közönségével: ha a magyar nyelv az Európa Parlament egyik hivatalos nyelve, és egy magyar képviselő, ha a helyzet úgy kívánja, anyanyelvén szabadon felszólalhat Brüsszelben, akkor el kell érjük, hogy itthon, a szülőföldünkön a magyar nyelv is kapjon hivatalos státuszt, hiszen alkotói vagyunk minden szempontból az erdélyi társadalomnak. Winkler Gyula ugyanakkor a tömbmagyarság és a szórványmagyarság közötti kapcsolatépítés, a székely–szórvány mozgalom jelentőségére hívta fel a jelenlevők figyelmét, mert „az erdélyi társadalom csak együtt kerekedik egésszé, csak együtt érheti el céljait”.
Az ünnepélyes díjkiosztás során oklevelet, pénzjutalmat és a Communitas Alapítvány jóvoltából könyvcsomagot kaptak a nyolc évjárat (V–XII. osztály) legjobbjai. Az Országos Bizottság minden évfolyamon díjazta az első három helyezett diákot, a 4. és az 5. helyezett pedig dicséretet kapott. Az „aranyérmes” magyar olimpikonok: Szabó Balázs (Csíkszereda) V. osztály, Damokos Beatrix (Sepsiszentgyörgy) VI. osztály, Ercse Zsuzsanna (Kézdivásárhely) VII. osztály, Fazakas Réka (Sepsiszentgyörgy) VIII. osztály, Kovács Péter (Nagykároly) IX. osztály, Walcz Beatrix (Sepsiszentgyörgy) X. osztály, Szekeres Ilma (Beszterce) XI. osztály és Tasnádi István (Kolozsvár) XII. osztály.
Régiónk legjobbjai: a XI.-es Kovács Henrietta (Csiky Gergely Főgimnázium, Arad) a III. helyet érdemelte ki 9,60-as osztályzattal, felkészítő tanára Rudolf Ágnes, a VIII.-os Boros Viktória (Bartók Béla Elméleti Líceum, Temesvár) dicséretet kapott 9,10-es osztályzattal, felkészítő tanára Molnos Ildikó és a IX.-es Ilona Judit (Csiky Gergely Főgimnázium, Arad) szintén dicséretet kapott 9,20-as osztályzattal, felkészítő tanára Nyári Andrea.
A szervezők és a támogatók jóvoltából különdíjakat kapott valamennyi versenyző, akik 8-as osztályzatnál jobb eredményt értek el. A különdíjak céljára felajánlott könyvcsomagokat a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Pro Gerhardino Egyesület, a Heti Új Szó, a Nyugati Jelen, valamint a temesvári Bartók Béla és a Szórvány Alapítványok biztosították. A temesvári versenyzők közül különdíjat kapott Andrássy Nóra (VI.) Boros Viktória (VIII.) és Câmpian Csenge (XI.), az aradiak közül Dudás Izabella Bernadett (VII.). A Nyugati Jelen által felajánlott két könyvcsomagot Lőrincz Anna (Sepsiszentgyörgy) és Tamási Tímea (Csíkszereda) vehették át.
A díjkiosztó ünnepség befejező részében Erdei Ildikó, a házigazda Bartók Béla elméleti líceum igazgatója köszönte meg a rendezvény lebonyolítását segítő közel 100 önkéntesnek, diákoknak és tanároknak, valamennyi támogatónak a hozzájárulását, majd átadta a Mikes Kelemen Tantárgyverseny vándorzászlaját a zilahi Pataki Idának, az OB tagjának, aki a jövő évi, 2015-ös tantárgyolimpia szervezőit képviselte a rendezvényen.
„A visszajelzések alapján úgy érzem, hogy sikerült a diákokkal, tanárokkal, a támogatókkal együtt egy olyan rendezvényt megszervezni, amelyre büszkék lehetünk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek dr. Erdei Ildikó. – Egy ilyen rendezvény jó alkalom arra is, hogy az iskola, az iskolát támogató közösség megerősödjön. Együtt dolgozunk, ötleteink vannak, közösen átgondoljuk, hogy mi az, amit magunkból, az iskolából a városból megmutathatunk. Ennek jó példája volt az elmúlt két hét, de főleg az utóbbi négy nap, jó érzés volt tudni, hogy számíthatunk egymásra.” Dr. Erdei Ildikó azt is elmondta: az oktatási minisztérium volt a rendezvény fő támogatója, ők biztosították a „kötelező minimumot”, de a pályázati lehetőségek, a támogatók tették lehetővé a különdíjak átadását, a program színesítését, a kirándulásokat, színházi előadásokat, apró ajándékokat. „Ebben az erős mezőnyben büszkék vagyunk Boros Viktória negyedik helyére és a két különdíjra, jó alkalom ez arra, hogy megerősítsük a diákokat, a szaktanárokat abban, hogy ennek a munkának haszna van.” – nyilatkozta lapunknak dr. Erdei Ildikó.
Pataki Zoltán. Nyugati Jelen (Arad)
2014. december 5.
Csiky-napok a főgimnáziumban
A Csiky Gergely Főgimnázium december 4-én tartotta meg a Csiky-napot, ennek alkalmából a szervezők rendezvénysorozattal készültek. Voltak meghívottak magyarországi (Szeged, Pécs, Debrecen, Makó és Hódmezővásárhely), temesvári és megyei (Erdőhegy, Nagyiratos, Kisiratos, Pécska és Simonyifalva) iskolákból egyaránt.
A nyitóünnepséget Csiky Gergely – a tanári szoba és az igazgatóság között elhelyezett – mellszobra előtt tartották meg, ahol beszédet mondott Hadnagy Éva, az iskola igazgatója, Bognár Levente, az Arad megyei RMDSZ-elnöke, és Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő-helyettes. Ezt követően Pálfi Kinga 12. osztályos diák szavalt, míg Pásztor Anna, a makói Szent István Egyházi Iskola, Gimnázium és Kollégium szintén 12. osztályos tanulója népdalt énekelt.
Az ünnepségen sor került a Csiky-díjak átadására is, melyet idén három diák kapott: Kovács Henrietta, Kis Zsuzsanna és Pálfi Kinga. Szintén hagyomány, hogy ilyenkor megkoszorúzzák az iskola névadójának szobrát. A főgimnázium koszorúját Hadnagy Éva és Spier Tünde, az iskola aligazgatónője helyezte el. Az RMDSZ Arad megyei szervezetének nevében Bognár Levente elnök és Cziszter Kálmán városi tanácsos koszorúzott. A diákság nevében a diáktanács vezetőségének tagjai, Nagy Szilvia Hajnalka és Miculan Vlad helyezte el a koszorút. Az EMKE nevében Matekovits Mária elnök és Khell Levente, míg az aradi Magyar Pedagógusok Szövetségének nevében Matekovits Mihály elnök és Kiss Anna koszorúzott.
Végezetül Jakab István evangélikus lelkipásztor áldását adta az iskolára és a jelenlevőkre, majd közösen elénekeltük nemzeti imánkat.
11 órakor kezdődött a Jelen Ház nagytermébe a Mesevarázs és a Népdalvetélkedő, általános iskolásoknak szánt mesemondó és énekverseny. Két kategóriában összesen tizennégy versenyző volt, akik közül az 5–6. osztályosoknál Tóthpál Eszter és Torma Alex kerültek ki győztesen. Harmadik helyen végzett Lacsán Zsófia. A 7–8. osztályosok kategóriájában Köteles Nicolett végzett a harmadik helyen, Dani Adél Brigitta a második helyen és Kovács Krisztián Ervin lett a győztes.
Ezzel párhuzamosan folyt a középiskolásoknak megszervezett Tóth Árpád Versmondó Verseny, mely az iskola róla elnevezett termében zajlott. A zsűri tagjai Éder Enikő színésznő, Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója és Nagy Gizella nyugdíjas tanárnő voltak. Ők olyannyira komolyan vették a versenyt, hogy élőben ment a pontozás: az elhangzott verset rögtön értékelték egy tízes skálán. Itt mindenkinek két verset kellett elmondania, egy választottat és egy kötelezőt. A kötelező vers a 9–10. osztályosoknak Tóth Árpád Boldog csönd című költeménye volt, míg a 11–12. osztályosoknak a Gesztenyefa-pagoda, szintén Tóth Árpádtól. Ezenkívül mindenkinek egy-egy szabadon választott költeményt kellett előadnia.
Előzetes információk szerint a fiatalabbak kategóriájában Horváth Petra nyert, Kovács Korina és Olexa Péter második helyen végeztek, mindketten 51 ponttal. Az idősebbeknél is hasonló helyzet állt elő, de itt a harmadik helyért versenyeztek: Sisa Rihárd és Gulyás Ábel küzdött meg a bronzért. Második helyen Kis Zsuzsanna végzett, a győztes Kovács Boglárka lett.
A nap további részében betlehemes maketteket és Tóth Árpád életéről és munkásságáról készült rajzokat, festményeket lehetett megtekinteni. 
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2015. március 4.
Ficzay Dénes emlékezete
„Kóbor poéta voltam és kósza álmokat kerestem”
2015. március 2-án az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében Ficzay Dénes halálának 30. évfordulójára emlékező tömeg láttán (az előcsarnokba is több sor széket kellett elhelyezni az érdeklődők számára) a legelső gondolatom az volt: Ficus (Ficzus?) mennyire örülne, hogy egykori iskolájában a város híres szülöttéről, Tóth Árpádról termet neveztek el. Hisz jószerével egész életében a város, a szülőváros – egyebek közt – híres szülötteit, vagy az itt megfordult neves embereket, a velük kapcsolatos történeteket kutatta, és közre is adott belőlük annyit, amennyi akkoriban lehetséges volt. Ha az égi szférákból visszatekintene, örömmel konstatálná: 2015-ben még vannak aradiak (ha nem is tősgyökeresek, azaz idecsöppentek), akik emlékeznek rá, torzóban maradt életművét értékelik, becsülik – ugyanakkor, némi értetlenséggel, megkérdezné: hol vannak a fiatalok – a kevés kivételtől eltekintve –, akik tovább viszik, utódaiknak átadják az aradi magyar történelmet?
Ficzay Dénesről, mint minden jelentős személyiségről, legendák keringenek. Sokezer ember (lényegében, mondhatnám, mindenki, aki számít) ismerte a vértanúk városában évtizedeken keresztül tanárkodó Ficust (beleértve, természetesen, a szemét mindenkin rajta tartó állami információs szolgálatot) jellegzetes, senki mással össze nem téveszthető, külső megjelenésére nem sokat adó, a lényeget a külsőségeknél mindig sokkal többre tartó alakját. A tegnapelőtti megemlékezésen két bájos fiatal lány (Kis Zsuzsanna és Kovács Henrietta) olvasott fel tucatnyi visszaemlékezést egykori tanítványoktól (Gulyás István, Orosz Németh Aranka, Szilágyi György, Kelly Enikő, Nagy Gizella és mások), amelyek – valamikori tanáruk alakjának felidézésen túl – mélységes szeretetet és tiszteletet sugároznak.
A tegnapelőtti megemlékezést Hadnagy Éva tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója nyitotta meg, aki – köszöntve a népes hallgatóságot – elmondta: nem volt (koránál fogva sem) tanítványa Ficzay tanár úrnak, de, kisiratosi kisdiákként bátyjától sok történetet, anekdotát hallott róla, és egy személyes élményét is felidézte, amikor, középiskolásként, az akkori Slavici líceum tanulójaként az utcán nagy tisztelettel köszöntötte – és ez az epizód nagyon fontos számára. „Most azt szeretném megtudni Önöktől, milyen az az ember, mit kell tudnia annak a tanárnak, akit halálának 30. évfordulóján ennyien megtisztelnek?”.
A rendezvény ötletgazdája és fő szervezője, Irházi János az ünnepelt egyik írásának felidézésével kezdte – a halál gondolatával szembenéző ember töprengéseivel. De így folytatta: „Azt szeretném, hogy ma mosolyogva emlékeznénk, hogy jusson eszünkbe a vidám, jó kedélyű Ficzay Dénes, ezért is választottuk az Emlékalbum borítójára ezt a mosolygós képet. Arra kérem Önöket, hogy a kiállítást végignézve idézzük fel emlékét, de mosolyogva, abban a meggyőződésben, hogy ennek a tanár úr is örülne”.
A megemlékezés rendezője ezután ismertette az Aradon született és itt is meghalt Ficzay Dénes (1921. dec. 27.–1985. március 2.) életútját, iskolaéveit, megemlítve aradi tanárait, a római katolikus főgimnáziumot az impériumváltástól haláláig, 1943-ig vezető Fischer Aladárt és az aradi vértanúk földi maradványait felszínre hozó Kara Győzőt. Ficzay végzős diákként már munkatársa volt az Aradi Közlönynek, ahol számos irodalomtörténeti írása jelent meg. A bécsi döntés után Kolozsváron a magyar–olasz szakra iratkozott, közben megnősült, s már két gyermek apjaként diplomázott 1945-ben. Már egyetemista korában belső munkatársa volt az Erdélyi Helikonnak és szorgalmasan írt a Székelyföld c. lapnak is. 1945 késő őszéig a kolozsvári kereskedelmi iskolában tanított, majd visszajött Aradra, ahol a katolikus gimnáziumban, majd annak utódiskoláiban tanított megszakítás nélkül 37 esztendőn át. Hazaérkezését követően azonnal bekapcsolódott a helyi sajtó munkájába, közművelődési, irodalmi, helytörténeti írásokat publikált. A hatvanas évek elején gyümölcsöző levelezést folytatott több magyarországi hely- és irodalomtörténésszel, majd a hetvenes évek végén az állambiztonsági hatóság figyelmeztetésére a levelezést is meg kellett szakítania, s szinte haláláig számtalan zaklatásnak volt kitéve. Ennek ellenére számtalan cikke jelent meg a helyi Vörös Lobogóban, a kolozsvári Utunkban és a marosvásárhelyi Igaz Szóban. A helyi lapban város- és irodalmi, valamint helytörténeti sorozatokat írt Aradi séták, Elfelejtett aradi írók, Aradi kislexikon, Aradi ritkaságok címmel, jól dokumentált tényeket, érdekességeket írt szeretett városáról. Ahogy ezt Aradi krónika c. írásának elején hangsúlyozza: valójában egyetlen nagy szerelme volt, a város, és története házaival, utcáival, különös és különleges embereivel. Példaképe a híres irodalomtörténész, Kelemen Lajos volt, akinek városnéző sétáin kolozsvári diákként gyakran részt vett, és az ő szellemében vezette aradi diákoknak, érdeklődőknek izgalmas városnéző sétáit, amíg hagyták.
Halálát követően – mivel életében kötete nem jelent meg – felmerült a kérdés: volt-e egyáltalán hagyatéka? Amikor 1990 januárjában újraalakult a Kölcsey Egyesület, s felmerült a hagyományok újraélesztésének kérdése, felmerült a könyvkiadás is.
Rövidebbre fogva: (a 2011-ben a Marosvásárhelyen elhunyt), s a Ficzay-hagyaték kezelését áldozatos munkával vállaló Pávai Gyula gondozásában öt, Ficzay Dénes hagyatékából előkerült, illetve sajtóban megjelent írásokból összeállított kötet jelent meg a Fecskés könyvek sorozatban (Aradi krónika, Aradi séták, Válogatott írások, A vértanúk sírja, illetve a csak részben Ficzay-írásokat tartalmazó Ficzay Dénes-emlékkönyv). Ezeket most, a 30. évfordulón a közönség digitalizált formában is megkaphatta, s talán mondani is fölösleges: aki a digitalizálás nem könnyű, áldozatos munkáját vállalta, az a már több hasonló próbálkozást (például Márki Sándor ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen munkái) is sikeresen végrehajtott Nagy István pécskai fizikatanár, aki ezáltal lehetővé tette, hogy Ficzay Dénes (eddig feldolgozott) életműve bekerülhessen a Magyar Elektronikus Könyvtárba, ahonnan a világ bármelyik pontjáról elérhető lesz. Nagy István egyébként létrehozott egy Ficzay-emlékfalat is a Facebookon – az arra érkezett írásokból olvasott fel a két (már említett) lány jó néhányat.
A tegnapelőtti összejövetelen Bognár Levente aradi alpolgármester, egykori tanítvány és Vadász Ernő is emlékezett Ficzay Dénesre. Ez utóbbi – egyedülálló módon – egykoron, 1939–40-ben (jó pár évvel fiatalabb) iskolatársa, később, 1945–50 között diákja, utóbb pedig tanártársa volt Ficzaynak! Vadász Ernő többek között azt emelte ki, hogy mennyire szerette a Tanár Úr a diákokat és iskoláját.
Befejezésül a feltétlenül nagysikerűnek mondható rendezvény ötletgazdája megemlítette azokat, akik a Ficzay Dénes-emlékalbum megjelenését támogatták: Winkler Gyula EP-képviselő, Frunda György szenátor, az RMDSZ Arad megyei szervezete, valamint magánemberként dr. Albert István, Cziszter Kálmán, Durst Piroska, Fukszné Baranyi Ágnes, dr. Gönczi Attila, Halai János, Kelly Enikő, dr. Metzner Júlia, Nagy István, Orosz Kinga, Pénzes Gyula, Pop Éva, dr. Szabó Júlia, Szőke Mária.
A résztvevők a megemlékezés befejezéseként megtekintették a díszterem előterében rendezett, harminc pannót (fotót, egy-egy Ficzay-kéziratot, „mottót”) tartalmazó ötletes kiállítást, és egy pohár bor, zsíros kenyér mellett elevenítették fel a feledhetetlen tanárt, kollégát, irodalmárt, helytörténeti kutatót – az „aradológust”, akiről, mint ilyenről, furcsa módon nem is esett szó.
Jámbor Gyula

Nyugati Jelen (Arad)
2015. május 17.
Kultúrabemutató a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon
Kedvezett az időjárás a 49. Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválnak, gyönyörű napsütés koronázta meg a különböző kisebbségek szabadtéri előadásait vasárnap. A piknikező közönség ismét a hazai kisebbségek hagyományaiból, táncaiból és zenéjéből kaphatott ízelítőt.
Színes lett a Szejkefürdő a kisebbségek népviseleteitől, a fesztiválon az érdeklődők a hazaiak (Boróka, Kékiringó, Seríttő) mellett finn, szerb, ukrán, török-tatár, horvát, görög, szász, örmény, orosz-lipován, valamint rutén néptánc- és népdalcsoportok előadásait tekinthették meg, a kíváncsibbak pedig akár kérdéseiket is feltehették a díszes népviseletű csoportoknak.
Főként körtáncokat ad elő az aradi Kud Kolo szerb néptánccsoport, táncaikra általában a játékosság jellemző. A csoport már tavaly is jelen volt a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon dinamikus táncaival. „Ruháink elég régiek, többen száz évnél is idősebb népviseletet hordunk: bocskort, virágmotívumokkal díszített zoknit, alsószoknyát, hosszú szoknyát, szintén virágmotívumokkal díszített kötényt és mellényt. A népviselet része továbbá az érmékből készített nyaklánc, amely korábban különbséget tett a szegények és gazdagok között” – magyarázta Kovács Henrietta, aki társaival együtt dinamikus, színházi elemekkel teli körtáncot ad elő, ugyanis ez jellemző a szerb hagyományra. Csupán néhány településen terjedt el a páros tánc, ez is vélhetően a magyar, szabadkai, bácskai táncok hatása. A Kud Kolo néptánccsoport jelenleg mintegy hatvan tagot számlál, annak ellenére, hogy egyre többen csatlakoznak, kevés olyan tag van, aki szerb ajkú.
Első alkalommal vett részt a Szejke Népzene- és Néptáncfesztiválon a tulcsai Zadunaiska Sici ukrán népdal- és néptánccsoport. „Jelenleg mintegy negyven tagot számlál a csoport, főként azok csatlakoznak, akik a széphez vonzódnak. A tánc az öröm nyelve, mi pedig azért jöttünk, hogy a multikulturális Románia részeként kifejezzük boldogságunkat” – magyarázta Dumitru Cernencu, a Romániai Ukránok Egyesület tulcsai képviseletének elnöke. A néptánccsoport nyolc hagyományos színpadi viseletet kapott ajándékba a volt ukrán elnöktől, Viktor Juscsenkótól. Szembetűnő népviseletüket a tűzpiros uralja, emlékeztetve az ukrán nép küzdelmekkel teli véres múltjára – avatott be a részletekbe Dumitru Cernencu. A tűzpiros mellényeket és ruhákat virágminták díszítik. A fiatal lányok színes virágokból összeálló pártát hordanak, míg a férjes asszonyok kendőt vagy egy szál virágot. A pazar fejkoszorút színes pántlikák egészítik ki, ezek jelképezik az ember és a természet kapcsolatát. A férfiak népviseletén érezhető a kazákok hatása, a bő vászoningekkel buggyos piros nadrágot hordanak.
Főként az iskolás párok csatlakoznak a Szebeni Német Fórum szász néptánccsoportjához – magyarázta Vlad Popa, a csoport egyik tagja. Mint kiderült a szász néptáncosok nem első alkalommal táncolnak a szejkei fesztiválon, emellett számos külföldi, többnyire osztrák és német rendezvényen is fellépnek. A csoport kifejezetten szereti a szabadtéri színpadot, és örvendenek, hogy Udvarhelyen mindig alkalmuk van jobban megismerni a hazai kisebbségek kultúráját. A fiatal táncosok egyébként elragadónak találják a székely tájat, illetve a székely ételeket.
Régi és új táncokat ad elő a Hayakaghak örmény néptánccsoport. Esztegár Erika szerint ezzel az örmény kultúrát élesztik újra. A csoport a mintegy kétszáz lelket számoló szamosújvári örmény közösséget képviseli, azonban a néptáncosok szerint a közösségből csupán hatvanan ragaszkodnak szorosabban a hagyományokhoz. Erika szerint az örmény táncok különlegesek, ugyanis ritmusosabbak és harciasabbak a megszokottnál.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2015. június 1.
Ballag már a… nem is olyan vén diák
Tegnap reggel nyolc órakor ünnepélyes keretek között utoljára csengettek be a Csiky Gergely Főgimnázium tizenkettedikesei számára. A szépen feldíszített osztálytermekben megkezdődött az utolsó osztályfőnöki óra, majd ez után, kilenckor vonultak ki a végzősök az udvarra, és kezdetét vette az évzáróünnepség.
Négy osztály végzett idén: három elméleti (matematika–informatika, közgazdaság és turisztika) és egy szakiskolai (autómechanika). Az iskola igazgatónője, Hadnagy Éva, valamint a meghívott vendégek jókívánságokkal és jó tanácsokkal engedték útjukra a végzősöket. Pellegrini Miklós helyettes főtanfelügyelő szavaival élve „Az ahogy 10 év múlva vagy 20 év múlva hogy fogunk kinézni, attól függ, hogy ma, holnap és holnapután mit teszünk, mit gondolunk – még ha nem is tesszük – és hogyan viselkedünk, elsősorban társainkkal. […] Minden tettünk és minden gondolatunk elsősorban a szeretet által legyen megbélyegezve”. A diákokat Király András, az Oktatási Minisztérium államtitkára és Cziszter Kálmán városi tanácsos (RMDSZ) is ellátták a ballagókat útravalóval, arra biztatva őket, hogy minden élethelyzetben törekedjenek a maximumra.
A vendégek között jelen volt még Lipták Julianna, a szülői bizottság elnöke, Matekovits Mihály, az RMPSZ Arad megyei szervezetének elnöke, Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője. És mivel az iskolába lengyel küldöttség is érkezett, a vendégek sorában köszönthettük Jadwiga Lewandowskát, a Łodz-i 13-as számú Bem József Általános Iskola igazgatónőjét.
A beszédek és a kulcsátadás után sor kerülhetett a díjak átadására is, ahol az osztályok legeredményesebb diákjai kaptak elismerést – akadt, aki többet is. Kovács Henrietta 12. A osztályos tanuló 9,80 feletti átlaggal végezte a négy évet, ráadásul végig osztályelső volt. A különdíjaknál is őt szólították először, hiszen neki járt a Wieser Tibor-díj. A Bolyai Farkas-díjat Szabó Izabella kapta, szintén a 12. A-ból. Az iskola különdíját olyan tanulóknak osztották ki, akik végig aktívan részt vettek az iskolai életben: Bálint Bernadett (12. B), Kiss Zsuzsanna (12. A), Pálfi Kinga (12. C) és Kiss Evelin (12. B). A számos különdíj és díjazott között természetesen ott voltak a Csiky-csuky és az iskola holnapjának elköszönő szerkesztői is – összesen tíz diák kapott Böszörményi Zoltán által felajánlott díjat –, valamint gazdára talált a dr. Vekov Károly-díj is, Bakai Kitty személyében. És persze díjazták azokat is, akik tevékenységükkel öregbítették az iskola hírnevét – többek között Bálint Bernadettet, aki hatalmas taps közepette vette át a diplomát. Ha valamennyi díjazott diák nevét nem is tudtuk felsorolni, valamennyiüknek (azoknak is, akiknek neve ma nem hangzott el a ballagáson) gratulálunk, sok sikert kívánunk az előttük álló érettségi és életvizsgákhoz!
A végzős osztályok búcsúprodukciója következett, azaz egy-egy közösen előadott dal, végül Király Árpád főesperes és kanonok adta áldását a jelenlévőkre. A három líceumi osztály elénekelte Demjén Ferenc Kell még egy szó című dalát, és ezek után már csak a virágok átadása, a szülők, rokonok, ismerősök és barátok gratulációja maradt hátra – a kellemes kavalkád minden ballagás végén.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),
2016. június 28.
Falunap ürügyén
Itt a nyár, az átlagosnál hevesebb esőzésekkel, viharokkal, jégesőkkel, meg a már hagyományos falunapokkal. „Módosabb”, magamutogatóbb helyeken akár két- vagy háromnapos felhajtással, másutt megelégednek egy – nyáridőben hosszú – délutánnal, estével. A program nagyjából „standard” – ökumenikus istentisztelet (ha a helység több nemzetiségű, több vallású), ünnepélyes megnyitó (papokkal, és nagyon megnézik a helybeliek, csatolt falu esetében, hogy ott van-e a községi elöljáró, megtiszteli-e őket), aztán folklór- és egyéb műsorok – népi együttesekkel (tánc-, ének-, szólisták), moderntánc-csoportokkal stb. A végére, éjfél felé, ha futja a költségvetésből, tűzijáték. Plusz programok: sportvetélkedők, estére sztárvendégek.
Tornyán, a Pécska városhoz tartozó faluban a fenti vázlat alapján zajlott szombaton a hetedik falunap. A szerb templom melletti téren (amelynek egy szögletét, dicséretes módon, gyermekjátszótérnek rendezte be a városi tanács) ideiglenes színpad és legalább negyedszáz, a fagylalttól a frissensültekig, bográcsosig, a hideg sörtől a főtt kukoricáig bármit árusító sátor (köztük az aradi máltai szeretszolgálaté) adta a keretet.
(Már sokszor eszembe jutott, most zárójelben elmondom, Kedves Olvasó: ha harminc éve ilyen kínálattal lép fel egy faluünnep, egymást verték volna le a résztvevők a sátrak „kifosztásában”.)
Most azonban fut a műsor – az ökumenikus istentisztelet után ökumenikus nyitás, román ortodox, katolikus, szerb ortodox pappal, háromnyelvű, a lakosság számarányához igazodó sorrendű Miatyánkkal a háromnyelvű feliratos színpadon, a polgármester három nyelven üdvözli a résztvevőket.
Szép, így kell lennie.
A fellépők közül ezúttal a romák hiányoznak (az együttes vezetője, állítólag, külföldön dolgozik, hiányában nincs aki összefogja a társaságot), bár pár éve még a régi és frissen újraválasztott pécskai – mellesleg magyar – polgármester roma nyelven is üdvözölte a résztvevőket. Eközben úgy tízpercnyi (de talán kevesebb) távolságra Tóth Piroska és Suttyák Bandi (csodásan rendbetett, legújabban gémeskúttal is felszerelt) tájháza várja „nyílt kapukkal” (és kemencében sült kitűnő juhtúrós pogácsával, üdítővel, esetleg egy pohárka szíverősítővel, sörrel – saját erőből) a látogatókat, akik közül többen elragadtatott szavakkal jegyezték be élményeiket a díszkönyvbe.
De félre mindezekkel, az apropót ezúttal az arad-gáji szerb együttes, a Kud Kolo szolgáltatja, amely néhányszor már fellépett a tornyai falunapon. Ha nem ők, hát ki: hol van még egy szerb tánccsoport Arad megyében? Eredeti népviseletben (Szerbiából kapták, hallom az együttes egyik tagjától, Kovács Henriettától) járták a hagyományos (gondolom és remélem: autentikus) táncokat a Dragan Voştinar vezetésével fellépő román, magyar és szerb nemzetiségű fiatalok. Igen, a szerb tánccsoportban három anyanyelven beszélő fiatalok. Ami nem baj, a baj az, hogy a szerbek, akik valamikor Arad és a megye lakosságának számottevő részét képviselték, iskoláik és intézményeik voltak (a szerb templom Arad legrégibb épülete), ma már önállóan nem volnának képesek akár egy tánccsoport kiállítására sem. A zsidóságról, sajnos, már majdnem múlt időben beszélhetünk, a (hálistennek még létező) német líceumban a diákság legalább négyötöde már nem német, és kellemes meglepetés, hogy ilyen-amolyan alkalmakkor szlovák, sőt ukrán csoportokkal találkozhat a néző Arad megyében.
Még, 2016-ban. De vajon meddig?
Hallgatom tornyai (neve szerint) szerb, de anyanyelvén már alig-alig beszélő ismerősöm ismeretlen, söréből szorgalmasan kortyolgató társának fejtegetéseit, miszerint a világ legszebb népviseletei a román és a szerb. Legyen, minek vitatkozzam? A három nyelven anyanyelvi szinten beszélő szerb „Szini bácsi”, Tornya kiváló ismerője szerint ma a faluban már csak úgy tíz körüli ember beszéli a szerbet.
A szerb templom még áll a falu közepén. Mellette rendezik a falunapot.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)