Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kovács Frigyes
2 tétel
2008. október 2.
2008. október 6-án éppen tízesztendős a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar színházi estek, mely folytatja eddigi hagyományait. Az őszi idényt a másfél évtizede létező kárpátaljai magyar hivatásos társulat nyitja. Sárkány Sándor vendégrendezésében a nemrég színre került Doktor Zsivágó látható a Thália Színházban. A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház 1999. március 30-án játszotta először a Határon túli magyar színházi estek keretében a Sólyompecsenye című slágerdarabot. Ennek felújított változata most Dekameron címmel megy ugyancsak a Tháliában. A hatvanéves sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója, Bocsárdi László a jubileum alkalmából felújította a társulat névadójának Énekes madár című színművéből készült A csoda rendezését, amelyet a budapestiek november 19-én, a Bárka Színházban nézhetnek meg. A Tháliában másnap vendégszereplő legfrissebb szentgyörgyi premiert, a Sirályt pedig az ismert budapesti „Csehov-szakértő” író-dramaturg-rendező, az erdélyi származású Kiss Csaba állította színpadra. Szlovákiát a Komáromi Jókai Színház képviseli. A csupa nő által alkotott Anyám azt mondta, hogy ne! című angol ősbemutatót az új rév-komáromi művészeti vezető, a Budapesten élő, romániai származású, de Londonban diplomázott Lévay Adina rendezte. A Bezerédi Zoltán által színre vitt A bort december 2-án látható a Thália Színházban. A Szabadkai Népszínház december 3. és 6. között teljes évad-keresztmetszetet nyújt az elmúlt időszak legfigyelemreméltóbb produkcióiból. Korábbi vezetője, a Jászai-díjas színész, Kovács Frigyes rendezésében került színre a Szomorú vasárnap. A Szabadkai Népszínház legfrissebb produkciója jól példázza a hungarikum interkulturalitását. Peter Schaffer Equusát a szabadkai Hernyák György rendezte, koreográfusa Döbrei Dénes Franciaországból, a színpadkép tervezője Gadus Erika Szlovákiából, míg a zeneszerző Verebes Ernő Szerbiából. /Darvay Nagy Adrienne Teatrológus, színházi író, művészeti szaktanácsadó: Interkulturális” magyar színjátszás. Vendégségben Budapesten – Határon túli színházi estek. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./
2009. június 29.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nyerte a magyar színházak 21. kisvárdai fesztiváljának fődíját, amit a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium ajánlott fel. Az erdélyi társulat Tamási Áron Csoda című darabját játszotta a tíznapos rendezvényen, amelyen huszonöt társulat (romániai, szerbiai, szlovákiai, ukrajnai és hazai) lépett a zsűri és a közönség elé. A szakemberekből álló bírálóbizottság további hat előadást is díjazott, s elismerésben részesítette a Szabadkai Népszínház, az Újvidéki Színház, a kassai Thália Színház, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, valamint a temesvári Csíky Gergely Színház társulatát. Különdíjat kapott az Újvidéki Művészeti Akadémia és az Újvidéki Színház közös produkciója, Domokos István Tavasz mű darabja. A közönség díját a kassai teátrum Rostand Cyrano de Bergerac című előadása nyerte el. Életműdíjat kapott Farkas Ibolya, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, illetve Kovács Frigyes, a Szabadkai Népszínház színművésze. /Sepsiszentgyörgyi siker Kisvárdán. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 29./