Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kovács Dezső
59 tétel
1999. június 1.
1991. április elején Gyulafehérváron megalakult a Keresztény Orvosok Szövetsége. Elnöke Bocskay István professzor, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fogászati tanszékének vezetője. A szövetség június 5-én Csíksomlyón tartja idei közgyűlését. Bocskay professzor elmondta, hogy hatvan lelkes orvos, egyetemi tanár hozta létre az egyesületet. Az évek folyamán a tagság létszáma 350-re duzzadt. Az egyesület főként svájci kapcsolatai révén sok segélyt hozott be az országba, ezenkívül előadásokat szerveztek. Évente szerveznek találkozót. Idén az előadók valláserkölcsi és orvosi, etikai kérdéseket fognak taglalni. Utána következnek a beszámolók és a vita. - Bocskay István október elsejéig még tanszékvezető, utána nyugdíjba vonul, de konzultáns professzor marad. Kovács Dezső kollegája a vezetése alatt doktorált, s Bocskay István reméli, hogy Kovács Dezsőt kinevezik tanárnak, és a marosvásárhelyi szájsebészeti klinikát is vezetni fogja. - Az országban ez az egyetlen tanszék, ahol magyar fogászati oktatás folyik. Jönnek magyarországi diákok, akik tandíjat fizetnek, és felvételi nélkül jönnek ide, inkább ugródeszkának tekintik a marosvásárhelyi fogászati katedrát, 3-4 évet itt végeznek, majd átmennek valamely magyarországi egyetemre. Ilyenkor csökken a csoportlétszám. A tanszék anyagi helyzete katasztrofális. 1998 szeptembere óta nem kapták meg a gyakorlati oktatáshoz szükséges anyagot. Március óta a normán felüli előadásokat sem fizetik meg. /Máthé Éva: Keresztény orvosok találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 1./
2000. március 14.
Az elmúlt héten a kari tudományos tanácsok megválasztották a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem különböző fakultásainak vezetőségét. Az Általános Orvosi Kar dékáni tisztségébe dr. Gliga Virgil egyetemi előadótanár került, helyettese pedig dr. Egyed Zs. Imre egyetemi előadótanár lett. A Fogorvosi Karon dr. Popsor Sorin egyetemi előadótanárt választották dékánnak, a kari tudományos titkár pedig dr. Kovács Dezső egyetemi előadótanár lett. A Gyógyszerészeti Karon dr. Dogaru Titică Maria egyetemi tanár került a dékáni funkcióba, a kari tudományos titkári tisztséget dr. Tőkés Béla egyetemi tanár tölti be. A dékánok megválasztása nyomán fogják az OGYE rektorát kijelölésni. /Tisztújítás az OGYE fakultásain. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 14./
2002. január 22.
Jan. 19-én Marosvásárhelyen közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya. A titkári beszámoló után tisztújításra került sor. Az elmúlt választási ciklusban az elnöki tisztséget betöltő dr. Feszt György nyug. egyetemi tanár utóda dr. Kovács Dezső, a Szájsebészeti Klinika docense, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem fogorvosi karának tudományos titkára lett. Programbeszédében az új elnök kihangsúlyozta, hogy mindent megtesz a szakosztály minél önállóbb működése érdekében, igyekszik javítani a tagsággal való kapcsolattartáson, fontosnak tartja a székház nyújtotta lehetőségek javítását és a szakosztály által kiadott Orvostudományi Értesítő megjelentetését. /(Dr. Ábrám Zoltán): Tisztújító közgyűlést tartott az orvostudományi szakosztály. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 22./
2002. április 8.
Ápr. 4-6. között tartották Marosvásárhelyen az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztályának szervezésében a XII. Orvostudományi Kongresszust. A megyei tanács nevébenVirág György köszöntötte a vendégeket, kitért arra, hogy a kormánypárt helyi vezetőivel aláírt egyezmény értelmében lesz magyar tagozata a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. A szakosztály elnöke, dr. Kovács Dezső egyetemi előadótanár összefoglalta a három nap eseményeit. Az első nap a továbbképző tanfolyamoké volt, 39 előadás hangzott el külföldi és hazai szakemberek részéről. A második napi szekcióüléseken 193 tudományos dolgozat hangzott el, közülük 22 hallgatói dolgozat, több, mint bármelyik eddigi ülésen. A továbbiakban a díjátadásra került sor. Dr. Incze Sándor, a szervezőbizottság elnöke tájékoztatott: 400 hazai orvos, Magyarországról pedig 120 orvos érkezett. Valamennyi hazai magyar professzor jelen volt, és eljött 15 magyarországi orvosprofesszor. Sikerült úgy akkreditálni a Romániai Orvosi Kollégium által ezt a rendezvényt, hogy összesen 49 kreditpontot kaptak a résztvevők. Szervezési gondot jelentett, hogy bejelentkeztek 400-an és eljöttek 600-an. A kongresszus anyagát négy kötetben fogják megjelentetni. /XII. Orvostudományi Kongresszus Marosvásárhelyen. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./
2002. október 4.
"A III. Székelyföldi Konferencia előrendezvényeként tartották meg okt. 3-án Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban Székelyföld lakosságának életmódja, egészségi állapota címet viselő tudományos ülésszakot, amelynek keretében helybeli és magyarországi előadók mutatták be dolgozataikat. Dr. Kovács Dezső egyetemi előadótanár az EME Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya nevében mondta el, hogy a dolgozatokban megfogalmazott konklúzióknak vissza kell jutniuk a lakossághoz. Az egészségtelen életmódot Maros és Hargita megyék lakosságánál tovább tetőzi, hogy a magyar ember több alkoholt, több zsíros ételt fogyaszt, s a két megye lakosságának közel 50 százaléka dohányzik. Az abortuszok száma Maros megyében az 1990-es 16.254-ről 6.716-ra csökkent. Az eltelt tíz év alatt 125.842 terhességmegszakítást végeztek Maros megyében. /(bodolai): Életmódunk, egészségünk. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./ "
2002. október 17.
"Okt. 15-én Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Tanulmányi Házban bemutatták dr. Ferenc László tanszékvezető egyetemi tanár A belgyógyászati diagnosztika című kézikönyvét. A négy kötetre tervezett, és a későbbiek során társszerzőket is felvonultató kézikönyv több mint 900 oldalas első kötetét a magyar orvosi irodalom maradandó értékű megvalósításának nevezte a könyvet méltató dr. Monoki István nyugalmazott előadótanár. A bemutatót dr. Kovács Dezső előadótanár, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának elnöke ünnepnapnak nevezte a szervezet életében. /(bodolai): Maradandó értékű szakkönyv. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 17./"
2003. február 26.
"Megtartotta évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya. Dr. Péter Mihály akadémikus, az EME alelnöke köszöntését követően dr. Sipos Emese titkár beszámolója következett az elmúlt év tevékenységéről. A tudományos ülésszakon kívül a 15 területi csoport, valamint a 12 szakcsoport sokirányú tevékenységet fejtett ki. Az idei legfontosabb célkitűzések: a szakcsoportok tevékenységének segítése, tudományos ülésszak és egyéb szakmai rendezvények lebonyolítása, az Orvostudományi Értesítő folyóiratként való akkreditáltatása, a szakosztály honlapjának folyamatos karbantartása, hozzájárulás egy központi orvosi könyvtár létrehozásához Marosvásárhelyen stb. Dr. Kovács Dezső előadótanár, a szakosztály elnöke a legfontosabb eredménynek a szakosztály lapjának, a magyar nyelvű orvosi és gyógyszerészeti szakcikkek közlésére vállalkozó Orvostudományi Értesítőnek évi négy számban való megjelentetését tartotta. /Dr. Ábrám Zoltán: Közgyűlést tartott az EME Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya. A jövő évi tudományos ülésszak Kolozsváron lesz. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 26./"
2003. május 30.
"Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya harmadszor tartja évi találkozóját Sepsiszentgyörgyön. (Hetven évvel ezelőtt a VI. orvostudományi és gyógyszerészeti ülésszak, 1996-ban az 1990-es újrakezdéstől számított IV. vándorgyűlés zajlott itt.) A tizenharmadik ülésszak máj. 29-i megnyitóján dr. Kovács Dezső szakosztály-elnök gróf Mikó Imre (az EME alapítója) szellemiségére emlékeztetett. A hazai magyar orvos- és gyógyszerésztársadalom legnagyobb (kilencszáz tagú) és legrangosabb civil szervezete évente tartott vándorgyűlések keretében veszi számba a közös gondokat, sikereket, kutatási eredményeket. Péter Mihály professzor, az EME alelnöke tolmácsolta dr. Egyed Ákos akadémikus, az EME elnökének a konferenciához intézett jókívánságait. Gazdag a múlt, szerény a jelen - jellemezte az egészségügy mostani állapotát dr. Albert István, a szakosztály alelnöke.A megnyitón tájékoztattak a székelyudvarhelyi Pápai Páriz Ferenc Alapítvány idei díjazottjairól, elhangzott a Bocskai István nyugalmazott professzorról, Sándor István tudományos kutatóról és Balla Árpád gyermekgyógyászról szóló laudáció, előadást tartott a Háromszék Táncegyüttes. Máj. 29-30-án tizennyolc szakosztályban százhetven dolgozatot mutatnak be hazai és magyarországi előadók, lesz termék- és könyvbemutató is. /(fekete): Az anyanyelvű tudományosság számbavétele (XIII. EME-ülésszak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 30./"
2003. december 2.
"Megemlékező tudományos ülésszakot tartott nov. 27-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület Marosvásárhelyen a Magyar Tudomány Napja alkalmából. Azért megemlékezőt, mert a magyar tudományosság ünnepe nov. 3-a, az EME viszont 1859. nov. 23-án alakult, így a szervezők a két eseményre való emlékezést egy ülésszakban kötötték össze. Spielmann Mihály könyvtárigazgató az ismeretterjesztés határairól és határátlépőiről tartott előadást Szemléletváltás a tudományos kutatásban címmel. Dr. Kovács Dezső orvostudományi előadása után Soós Zoltán muzeológus, a marosvásárhelyi vártemplomi, valamint a görgényszentimrei várbeli ásatások vezetője A marosvásárhelyi vártemplom kialakulása és története a régészeti ásatások tükrében címet adta előadásának, míg Dónáth-Nagy Gabriella egyetemi tanársegéd a kémia és biológia terén fellelhető egzotikus jelenségekről beszélt. /Nagy Botond: Élő múzeum. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 2./"
2004. február 10.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi és Gyógyszerészeti Szakosztálya idei első választmányi gyűlésén megvitatták a szakosztály idei munkatervét. A legfontosabb célkitűzések: a területi csoportok és a szakcsoportok tevékenységének segítése, további segítségnyújtás az ösztöndíjak odaítélésénél, az idei tudományos ülésszak és egyéb szakmai rendezvények zökkenőmentes lebonyolítása, az Orvostudományi Értesítő megjelentetése, a tagság számítógépes nyilvántartásának aktualizálása, a szakosztály honlapjának folyamatos karbantartása, a tagság számára széles körű hozzáférhetőség biztosítása az internetes orvosi dokumentációhoz, a kapcsolattartás és az együttműködések bővítése stb. A választmány tagjai – dr. Kovács Dezső szakosztályi elnök javaslatára – elhatározták, hogy a 2005-ben Marosvásárhelyen sorra kerülő tudományos ülésszakon első alkalommal osztják majd ki a szakosztály tudományos díját, amelyet Lencsés Györgyről, a vidék első orvosi könyvének szerzőjéről neveznek el. /Tudományos díj orvosoknak. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 10./
2004. március 9.
Márc. 6-án Kolozsváron tartotta rendes évi közgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Ismertették a 2003-as évi tevékenység eredményeit, megvitatták az idei munkatervet és az erdélyi magyar tudományos társadalom legfőbb intézménye megreformálásának lehetőségeit, az alapszabályzat értelmében megújították a választmány egyharmadát, és tiszteleti tagokat választottak. Elnöki megnyitójában dr. Egyed Ákos az EME sürgős feladatai között említette, hogy meg kell találniuk helyüket az európai integrációs folyamat sodrásában. A magyarországi pályázati rendszerben megmutatkozott hiányosságokat más anyagi források felkutatásával kell pótolni. Az 1859-ben alapított EME jelenleg testületként működjön tovább. Megfontolandó az intézmény elnevezésének megváltoztatása is. Fontos, hogy jobban az EMÉ-hez tudják kötni a kutatómunkát végezni kívánó fiatalságot. Sipos Gábor főtitkári jelentése szerint taglétszám 3581. Ebből 100 alapítótag, 1699 rendes tag, 95 pártoló tag, 1687 egyetemi hallgató. 2003 jeles rendezvényei közül kiemelkedett a Magyar Tudomány Napja című konferencia és a Varadinum tudományos ülésszak. Az EME öt szakosztálya gazdag programot tud felmutatni. Befejeződött a Rhédey-házbeli székház lépcsőházának javítása, de a visszaigényelt főtéri Wass Ottília-ház ügyében nem történt előrelépés. Idén kezdődik az EME 2009-ben megtartandó 150. évfordulója megünneplésének előkészítése, együttműködés indul a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem könyvtárával, a szakosztályok folytatják a tudományos ülésszakok megrendezését. Nagy vitát váltott ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület tervezett névcseréje. Gaal György az Erdélyi Magyar Tudományos Akadémia elnevezést javasolta. Egyéb elhangzott javaslatok: alakuljon Matematika és Fizika Szakosztály; szükség van erdélyi kutatóintézetre stb. A közgyűlés a mandátumukat befejezett tagok helyébe a következőket választotta: 1. szakosztály – Pozsony Ferenc; 3. szakosztály – Kiss Szidónia, Hening Kinga, Kékedy-Nagy László; 5. szakosztály – Kerekes László, Jodál Endre. A laudációk elhangzása után EME-tiszteleti tag lett Faragó József, Péntek János, Tövissi József, Feszt György, Maros Dezső, Pálfalvi Attila, Kerekes László, Talpas János és Sándor László. /Ördög I. Béla: Évi közgyűlését tartotta az EME. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./ Az Erdélyi Múzeum-Egyesületben többször válsághelyzetről kellett tanácskozni, mert a magyarországi pályáztató rendszer működésképtelené vált. Egyed Ákos elnök szerint a következő években az EMÉ-nek meg kell találnia helyét a romániai magyar tudományos intézmények hálózatában, meg kell szerezni a Román Akadémiától a kiadványaik akkreditációját, és tisztázni kell integrálódásának formáit a magyarországi tudományossághoz, elsőként a Magyar Tudomány Akadémiához. Ezt az EME már több beadványban kérte, válasz azonban nem érkezett. Sípos Gábor főtitkár bejelentette, újraindult az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára című sorozat. Kovács Dezső orvosprofesszor az orvosi- gyógyszerészeti központi könyvtár megnyitásáról értekezett. Elmondta: Marosvásárhelyen komoly tevékenységet fejtenek ki annak érdekében, hogy az orvosi tárgyú szakkönyvek megjelenjenek. Egy- egy kötet 7-800 oldalas. A közgyűlésen elhangzott, tisztázni kell az EME viszonyát a felsőoktatási intézményekhez, illetve a magyar tudós társadalomhoz. /(Csomafáy Ferenc): Reform szükségessége. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./
2004. április 17.
Hatvan éve először rendezte meg vándorgyűlését Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya. Az egyesület 1990-es újraindítása óta az ápr. 15-17. között zajló tudományos ülésszak a tizennegyedik a sorban. A megnyitón Kovács Dezső, a szakosztály elnöke rövid tudománytörténeti összefoglalójában a kincses város neves orvos- személyiségeit – köztük Hőgyes Endrét, Veress Ferencet – méltatta. A fórumra négyszázötvenen jelentkeztek be, mintegy százan Magyarországról, Szlovákiából érkeztek, többen a nyugat-európai emigrációból. Az egybegyűlteket Szabó Árpád unitárius püspök is köszöntötte. Átadták a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány díjait. A ma Németországban élő Gyergyai Ferenc munkásságát Jung János marosvásárhelyi professzor méltatta. A másik díjazott, a táplálkozás-egészségtani szakember Bedő Károly laudációját Ábrám Zoltán olvasta fel. A Stúdium Alapítvány először adott át díjat a konferencián, a Miskolczy Dezső emlékplakettet és díjat a kuratórium post mortem ítélte oda Csőgör Lajosnak, a marosvásárhelyi egyetem volt rektorának, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem egyik alapítójának. A tavaly századik életévében elhunyt Csőgör Lajos több évtizede áttelepült Magyarországra, azonban mindvégig megőrizte kapcsolatát az erdélyi tudományos élettel. Bódizs György, a konferencia főszervezője elmondta, a fórum rendhagyónak számít, hiszen az előadások az orvostudomány valamennyi területét felölelik – az anatómiától az agysebészetig. /(Rostás-Péter Emese): Nagyszabású orvosi konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 17./
2004. április 28.
Márc. 18-a óta új vezetősége van a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemnek. A továbbiakban is a román többségű szenátus (25 -12) dönti el a magyar oktatás egyéb vonatkozásainak alakulását. A rektor-helyettesi tisztségbe újraválasztott dr. Nagy Örs tanszékvezető egyetemi tanár szerint az egyetem műszerezettségének problémája csak részben oldódott meg. A magyar oktatók száma most sem elégséges. Megszabott beiskolázási szám alapján nyernek felvételt az idéntől a magyar hallgatók, ami valójában az utóbbi öt év nemzetiség szerinti bejutási arányához igazodik. Ez az általános orvosi karon 43, a fogászaton 47, a gyógyszerészeten pedig 54 százalékot, átlagosan pedig 47-50 százalék közötti arányt jelent. Újdonság, hogy ősztől be kell indulnia a szülésznőképző főiskolának, szintén két nyelven, mivel önálló karnak nyilvánították. Az egyetemen a kollégiumi /gyakorlati/ oktatás csak román nyelven történhet. A gyógyszerészképzés lehetőségeiről dr. Dudutz Gyöngyi egyetemi tanár, a MOGYE Gyógyszerészeti Karának tudományos titkára beszélt. A kar felszámolásával járó sokkot kiheverve 1989 után munkát igényelt az oktatóktól, hogy a magyar csoport újrainduljon. A fiatal oktatók alacsony fizetése nem túl vonzó a frissen végzettek számára. A magyar oktatói kar kiegészítésében jelentkező nehézségeket csak fokozzák a szigorú törvények és rendszabályok. Vannak kiskapuk, de ezek a magyaroknak zárva maradnak. Jelenleg minden tanszéken folynak magyar előadások, de az oktatók túlterheltek, mivel két-három tantárgyat is kénytelenek tanítani. Fontos a Stúdium Alapítvány, amelynek egyik célkitűzése a fiatal magyar oktatói gárda támogatása. A Fogászati Karon a legreménytelenebb a helyzet, itt legalacsonyabb a magyar oktatók száma. Dr. Kovács Dezső tanszékvezető egyetemi tanár, a Fogorvosi Kar dékán-helyettese /aki a korábbi ciklusban is ugyanezt a funkciót töltötte be/ arról tájékoztatott, hogy egy professzor, egy adjunktus, egy tanársegéd és hat gyakornok alkotja a magyar oktatói testületet. A kilenctagú kari tanács hét román és két magyar oktatóból áll. Vannak olyan diszciplínák, mint például a fogpótlástan, ahol egy gyakornok van, s legalább nyolc év szükséges, hogy a szakvizsgák, doktorátusi vizsga letétele után eljuthasson az adjunktusi fokozatig. A konzerváló fogászaton is csak egy gyakornok képviseli a magyar oktatást. Mintha szántszándékkal tennének tönkre mindent. /Bodolai Gyöngyi: Csalódások és remények. A magyar tannyelvű orvos- és gyógyszerészképzés távlatai. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 28./
2005. február 2.
Február 1-jén Csíkszeredában összegyűltek azok, akik részt akartak venni az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvosi Szakosztálya Hargita megyei fiókjának újraalakításában. Az ülésen részt vettek Marosvásárhelyről, az orvosi szakosztály vezetősége képviseletében Kovács Dezső elnök, Egyed Imre alelnök, valamint Szilágyi Tibor jegyző. Hargita megyében az orvosi szakosztály működése a 90-es évek végén megtorpant – ezt szeretnék újraéleszteni. A megbeszélésen szó volt az évente négy alkalommal megjelenő Orvostudományi Értesítő szerepéről, a marosvásárhelyi magyar orvosi könyvtár létrehozásáról, saját honlapról (www.emeogysz.ro), külföldi kapcsolatokról, pályázatokról. /Székely Judit: EME Orvosi Szakosztály Hargita megyében. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 2./
2005. április 16.
Az Erdélyi Múzeum Egyesület Orvos- és Gyógyszertudományi Szakosztálya az 1990-es újraindítása óta aktív szakcsoportokat tudhat köreiben, amelyek rangos rendezvényeket szerveznek, – hangoztatta dr. Kovács Dezső, a szakosztály elnöke a XV. Tudományos Ülésszak ünnepélyes megnyitóján Marosvásárhelyen, amelyen jelen voltak Balla Árpád, dr. Klara Branzaniuc és dr. Nagy Örs, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektor-helyettesei és dr. Péter Mihály, a szakosztály alelnöke is. A tudományos orvosi ülésszaknak Marosvásárhely harmadik alkalommal ad otthont, a MOGYE idén ünnepli fennállásának hatvanadik évét. Az április 14-16. között zajló konferenciára közel hatszáz egyetemi tanár, orvos, gyógyszerész és egyetemi hallgató jelentkezett. Dr. Kovács Dezső beszámolt az általa vezetett szakosztály tevékenységéről. A szakosztály által működtetett orvosi szaklapot akkreditálták, negyedévenként jelenik meg. Idén két díjat is létrehoztak. Az egyiket Lencsés Györgyről nevezték el, aki a Teleki Tékában őrzött Ars Medica című kódexével az első magyar nyelvű, átfogó orvostudományi könyvet alkotta meg. A díjat évente adják át azon orvosoknak, gyógyszerészeknek, akik a magyar és egyetemes tudomány számára kimagasló eredményt mutatnak fel.. A szakosztály által létrehozott másik díjat dr. Csőgör Lajosról, az orvosi egyetem első rektoráról nevezték el. A konferencia második napján dr. Feszt György egyetemi tanár a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés hatvan évére tekintett vissza. /Mészely Réka: XV. EME Tudományos Ülésszak. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 16./
2006. február 9.
A négy évvel ezelőtt megválasztott vezetőséget erősítették meg tisztségében az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának február 4-én tartott tisztújító közgyűlésén. A szakosztályt az elkövetkező négy év során is Kovács Dezső szájsebész professzor vezeti, alelnökök Egyed Zs. Imre és Gyéresi Árpád professzorok. A titkári teendőket Sipos Emese előadótanár látja el, a jegyző Szilágyi Tibor lesz. Az egyetlen változás, hogy a sepsiszentgyörgyi Albert István alelnök, kardiológus főorvos helyébe Borsa István csíkszeredai bőrgyógyász főorvos került. Kovács Dezső úgy látja, sikerült aktívabbá tenni az egyesületi tevékenységet. A 2002-es év során sikerült a központi EME keretén belül az autonómiát megvalósítani. Szakosztályuk az EME 7 szakosztálya közül a legnagyobb, jelenleg 900 taggal dicsekedhet. 15 területi csoportjuk közül a legaktívabb a szilágysomlyói, a székelyudvarhelyi, a nagyváradi, és a sepsiszentgyörgyi. A legeredményesebb munkát a családorvosok,(dr. Pongrácz Mária és dr. Kovács Beatrix) a fogorvosok (dr. Pongrácz Antal), a kardiológusok (dr. Benedek Imre) és a gyógyszerészek (dr. Péter H. Mária vezetésével) végezték. Az évente megtartott vándorgyűlések helyszíne 2002-ben és 2005-ben Marosvásárhely, 2003-ban Sepsiszentgyörgy, 2004-ben pedig Kolozsvár volt. A külföldi kollégák közül is évente 100–120-an részt vesznek a rendezvényeiken. 2002- től az Orvostudományi Értesítő szakmai kiadvány évente négy alkalommal megjelenő, országosan akkreditált folyóirattá vált. Ez azt jelenti, hogy az Értesítőben közölt dolgozatokat elfogadják a versenyvizsgákon, és a doktorandusok számára is pontot jelentenek. A vándorgyűléseken elhangzott dolgozatok mellett a Tudományos Diákköri Konferencián díjazott munkákat is közlik, s külföldi kollégáik is felajánlják dolgozataikat közlésre. Az elmúlt évben megalapították a Lencsés György Ars Medica-díjat. Az első plakettel és oklevéllel Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnökének kimagasló szakmai és tudományos tevékenységét ismerték el. Ebben az évben a Csőgör Lajos nevét viselő díjat és plakettet terveznek átnyújtani minden évfolyamról egy-egy végzősnek. Négy évvel ezelőtt a Stúdium Alapítvánnyal, a Bolyai Társasággal valamint a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetséggel közösen pályáztak egy orvosi és gyógyszerészeti szakkönyvtár megalapítására. Az EME tagsága kedvezményesen jut hozzá a könyvtári szolgáltatásokhoz, amibe az internet-hozzáférhetőség és az audiovizuális anyagok előkészítése is beletartozik. Az EME gondozásában az elmúlt négy évben jelentős szakkönyvek jelentek meg: Ferencz László: A belgyógyászati diagnosztika kézikönyve I-IV. kötet, Péter H. Mária: Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai, Kelemen Hajnal, Gyéresi Árpád: Szervetlen gyógyszerészeti kémia. /Bodolai Gyöngyi: Centenáriumra készülnek. Tisztújítás az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi szakosztálya élén. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 9./
2006. március 13.
Március 11-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézetben tisztújító közgyűlést tartott az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az erdélyi magyar tudományos élet legrangosabb egyesületi eseményén Egyed Ákos elnök vázolta az elmúlt négy esztendő munkájának legjelentősebb eredményeit. Az EME helyzete stabilizálódott. Nem mondott le elsődleges feladatairól: az anyanyelven történő tudományművelésről, az erdélyi tudományos ismeretek hagyományának ápolásáról. Önállósodott a Matematikai és Informatikai Szakosztály, megalakult az Agrártudományi Szakosztály. Állandó fórummá nőtte ki magát a magyar tudomány napja Erdélyben rendezvénysorozat, az EME-t együttműködési megállapodás köti a Magyar Tudományos Akadémiához. A munkatervben helyet kapott a szervezet könyvtári anyagának elektronikus feldolgozása, az EME 150 éves fennállása megünneplésének előkészítése, az 1956-os magyarországi forradalom romániai eseményeit feltáró bizottság munkába állása stb. A hozzászólásokban volt, aki a Rhédey-házbeli központi könyvtár állományának bővülésére hívta fel a figyelmet (Újvári Mária főkönyvtáros), és volt, aki nagyobb gazdasági hatékonyságot, minél kevesebb meddő gyűlést sürgetett (Gyenge Csaba alelnök). Kovács Dezső, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerésztudományi Szakosztály vezetője, több gazdasági önállóságot követelt az egyes szakosztályok számára, és azt, hogy az elkobzott ingatlanok visszaszerzése érdekében kérjenek politikai támogatást. Az elnöki válaszból kiderült: Ha minden szakosztály autonómiát kapna, széthullna az EME. Garda Dezső hangsúlyozta, hogy Székelyföldön a román állam az erdők visszaszolgáltatásának elodázásával valóságos genocídiumot hajt végre, mert az ottani lakosság középosztályának megélhetése került ezáltal veszélybe. A közgyűlés elfogadta a létrejövő Kutatóintézet szervezeti szabályzatát. Elfogadott felhívásuk értelmében összehangolt eljárást indítanak az EME államosított gyűjteményeinek visszaigénylésére. Ezek az ingó javak jelenleg a Központi Egyetemi Könyvtár, az Állami Levéltár, a Történelmi Múzeum, a Művészeti Múzeum és a Babes–Bolyai Tudományegyetem tulajdonában találhatók. Az EME vissza akarja szerezni a tulajdon- és felügyeleti jogot ezen tudományos kutatási értékek fölött, ehhez kérik az RMDSZ és a hazai közvélemény támogatását, szükség esetén a nyugati világ segítségét is igénybe fogják venni. Tiszteleti tagokat választottak /Antal Árpád irodalomtörténész, Benkő Samu művelődéstörténész, Gazda Klára néprajzkutató, Péter Mihály orvosprofesszor/. A Gróf Mikó Imre Alapítvány elnöke, Monok István (főigazgató, Országos Széchenyi Könyvtár) életműdíjként nyújtotta át Jakó Zsigmond professzornak az újonnan létrehozott Teleki József–díjat, amelyet ötévente adományoznak az erdélyi, partiumi, máramarosi és bánsági magyarság történetét, néprajzát, szociológiai értékeit legigényesebben feltáró munkák szerzőinek. A közgyűlés második alkalommal osztott ki Mikó Imre–emlékplaketteket. Ezúttal Vizi E. Szilveszternek /a MTA elnökének/, Czirják Árpádnak, Murádin Lászlónak, Soó Tamásnak és Várhelyi Csabának. A tisztújítás eredményeként az új elnökség: Egyed Ákos elnök, Brassai Zoltán, Péntek János, Sipos Gábor, Gyenge Csaba alelnökök, Bitay Enikő főtitkár, Farkas Mária gazdasági tanácsos, Bányai József jogtanácsos, Somai József ellenőr. A választmány, a szokásos évi egyharmados megújítása során, a következő tagokkal cserélődött: Gaal György, Fejér Tamás, Kovács András, Csomortáni Magdolna, Jakó Zsigmond, Balla Árpád, Bocskay István, Feszt György, Bódizs György, Feyné Vincze Mária, Vallasek Magdolna, Kolumbán József és Farkas Zoltán. /Ördög I. Béla: Az EME tisztújító közgyűlése. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
2006. április 29.
A várt 350 résztvevő helyett a megnyitó napján már közel 600 személy jelentkezett be az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerészettudományi Szakosztályának XVI. Tudományos Ülésszakára, amely Csíkszeredában zajlik. A résztvevők száma tovább növekedett, jelezte dr. Veress Albert főorvos, aki a rendezvény szervezésének oroszlánrészét vállalta. Több mint 100 résztvevő 65 dolgozattal Magyarországról jött. Köszöntötte a jelenlévőket dr. Nagy Levente, a Hargita Megyei Orvosi Kollégium elnöke is; az Erdélyi Múzeum- Egyesület (EME) nevében, és egyben a Magyar Tudományos Akadémia üdvözletét is továbbítva szólt a résztvevőkhöz Brassai Zoltán professzor; a román egészségügyi miniszter jókívánságait tolmácsolta Székely Ervin államtitkár, majd dr. Kovács Dezső, az EME Orvostudományi Szakosztályának elnöke szólt a jelen lévő orvosokhoz, gyógyszerészekhez. A megnyitón aláírták a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és az EME Orvos- és Gyógyszerészettudományi Szakosztálya közötti együttműködési megállapodást, és szakmai díjakkal jutalmazták az arra érdemes, kutatói munkákat folytató szakembereket. /Forró-Erős Gyöngyi: Orvosok tudományos ülésszaka. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 29./
2007. február 27.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya február 24-én Marosvásárhelyen tartotta közgyűlését. Az elmúlt évi tevékenységet dr. Kovács Dezső egyetemi tanár, a szakosztály elnöke ismertette. Az 1300 tagot számláló szakosztályba az elmúlt év során 100-an iratkoztak be. A 12 nyilvántartott szakcsoport közül a legélénkebb tevékenységet 2006-ban a családorvosi, fogorvos- tudományi, gyermekgyógyászati és kardiológiai csoport végezte, amelyek továbbképző tanfolyamokat szerveztek. Az elmúlt évben új csoportok jöttek létre, így például a Mátyus István nevét viselő orvos- és gyógyszerésztörténeti valamint a bőrgyógyászati szakcsoport, s készülőben van az egészségügyi mendzsment – egészségbiztosítás szakcsoport megalakulása. A szakosztály 2006. április 27-29. között Csíkszeredában tartott tudományos ülésszakán kiosztották az elmúlt évi díjakat. November 17-én ünnepelték a szakosztály fennállásának századik évfordulóját, amelynek történtét dr. Péter Mihály és dr. Péter H. Mária írta meg. Dr. Szilágyi Tibor felelős szerkesztő vezetésével megjelent az Orvostudományi Értesítő három száma, s a negyedik folyamatban van. A kolozsvári EME-központtal továbbra sem felhőtlen a kapcsolatot, a legnagyobb taglétszámú szakosztály a vélemények szerint nem részesül az elvárt támogatásban. A 2007-re szóló tervek között van az évi tudományos ülésszak, amelyet április 12-14. között Kolozsváron tartanak, márciusban a családorvosok számára szerveznek tanácskozást Székelyudvarhelyen, április végén pedig a magyarországi Falusi Körorvosok Országos Szövetségével közös rendezvényre kerül sor, szeptemberben Szilágysomlyón, a Báthori Napok keretében szerveznek továbbképzőt. /(bodolai): Kolozsváron tartják az évi tudományos ülésszakot. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./
2007. április 14.
Április 12-én tartották Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Orvos és Gyógyszertudományi Szakosztálya XVII. Tudományos Ülésszakának megnyitóját. A háromnapos rendezvényen díjakat is átadtak, április 13-án pedig plenáris ülés után az EME székházában felavatták dr. Genersich Antal mellszobrát. Genersich Antal /Nagyszombat, 1842 – Kolozsvár, 1918/ az 1872-ben felállított Kolozsvári Egyetemen a kórbonctan tanára lett és létrehozta a Kórbonctani Intézetet. 1895-től Budapestre, az egyetem Kórbonctani Tanszékére kapott meghívást. Később az egyetem rektora lett. A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta, sírja a Házsongárdban található. A mellszobor eredetije (Pásztor János alkotása) Budapesten található, az itteni szobormásolat és posztamens készítője Gergely Zoltán kolozsvári szobrászművész. A szervező bizottság elnöke, dr. Bódizs György köszöntötte a szakosztály tagjait. Dr. Kovács Dezső, a szakosztály elnökének köszöntője után egy perces néma csenddel adóztak az utóbbi időben elhunyt tagtársaik emlékének. A Lencsés György-díjat idén dr. Feszt György professzornak adományozták, a Pápai Páriz Ferenc Alapítvány díját a kuratórium dr. Ferencz László és dr. Pongrácz Antal Sándor professzoroknak ítélte oda. A Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem által adományozott díjat dr. Romics Imre magyarországi professzor kapta. A díjátadás után ünnepi műsorral zárult a kolozsvári Magyar Opera magánénekesei, valamint ének-, zenekara közreműködésével. /Köllő Katalin: Tudományos ülésszak az EME-nél. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 14./
2007. július 28.
Megalakult Kolozsváron a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság tagjai az MTA romániai külső tagjai és a megválasztott köztestületi tagok. Jelenleg 392 romániai tagja van az MTA külső köztestületének. A 2007. júniusában lezajlott belső választások során a romániai köztestület megválasztotta a hat tudományterület 5–5 képviselőjét. Hozzájuk csatlakozik az MTA 17 romániai külső tagja, és együtt alkotják a 47 tagú Kolozsvári Akadémiai Bizottságot. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) tagsága az ősz folyamán megválasztja elnökét és alelnökeit. A KAB tagjai: A) Az MTA romániai külső tagjai: Benkő Samu, Brassai Zoltán, Csetri Elek, Demény Lajos, Egyed Ákos, Gábos Zoltán, Gyenge Csaba, Jakó Zsigmond, Kolumbán József, Maros Dezső, Nagy-Tóth Ferenc, Néda Zoltán, Németh Sándor, Péntek János, Péter Mihály Heinrich, Toró Tibor, Uray Zoltán. B) A megválasztott köztestületi tagok tudományterületek szerint: I. Bölcsészettudományok: Dávid Gyula, Kovács András, Egyed Emese, Keszeg Vilmos, Pál Judit. II. Társadalomtudományok: Bíró A. Zoltán, Rostás Zoltán, Salat Zakariás Levente, Benedek József, Vincze Mária. III. Orvosi tudományok: Kun Imre, Egyed-Zsigmond Imre, Szilágyi Tibor, Kovács Dezső, Jung János. IV. Műszaki tudományok: Dávid László, Csibi Vencel-József, Bitay Enikő, Köllő Gábor, Preitl István György. V. Természettudományok: Kása Zoltán, Szilágyi Pál, Paizs Csaba, Lingvay József, Fodorpataki László. VI. Agrártudományok: Csedő Károly, Tiboldi István, Wagner István, Márkus István, Bedő Imre. /Kolozsvári Akadémiai Bizottság – első szakasz/Kolozsvári Akadémiai Bizottság – első szakasz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./
2007. október 15.
Istentisztelettel és osztálytalálkozókkal folytatódott október 13-án a kolozsvári Református Kollégium alapításának 450. évfordulója alkalmával szervezett ünnepség. Székely Árpád igazgató leleplezte a kollégium udvarán lévő emléktáblát, amely a református oktatás 450. évfordulóját hirdeti. Ezt követően került sor a kollégium dísztermében a kiadványok bemutatására. Péntek János akadémikus, nyelvész az Apáczai Csere János Baráti Társaság emlékkönyvét ismertette. „Az emlékkönyv nem csak a társaság munkásságát, hanem a Kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Csere János Líceum, valamint az apácai (Brassó megye) általános iskola életébe nyújt betekintést”, hangsúlyozta a professzor. A kolozsvári Apáczai-líceum már régóta az anyanyelvi mozgalom erdélyi bázisának tekinthető. Tonk István, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka Kolozsvári József: Litteris et pietati sacrum című munkáját mutatta be, amely a kollégium történetét tárja fel olvasmányos formában. Ezt az első kötetet még további kettő követi. A kolozsvári Szabó Dezső Egyesület második évkönyvének bemutatását Molnos Lajos vállalta. „Ez az évkönyv nem csak Szabó Dezsőről szól, hanem magáról a városról és a kollégiumról is” emelte ki Molnos. A kollégium évkönyvét Rácz Melinda magyartanár ismertette, Sipos Gábor levéltáros pedig Benkő Samunak Nagy Géza egykori kollégiumi tanárról írt kiadványáról értekezett. Szőcs Ráchel tanár Kolozsvári József: A világítótorony című munkájáról szólt, majd felolvasta fiának, Szőcs Géza költőnek Zürichben kelt, az ünnepi eseményhez kapcsolódó levelét. A kiadványok bemutatása után a díszteremben további három tanárportrét lepleztek le. Lőrinczy Ferenc torna-, Balázs János magyartanár és Kovács Dezső egykori igazgató arcképe Opra-Tompos Ágota munkáját dicséri. /Nagy-Hintós Diana: Közel fél évezredes áldozatos iskolaépítő munka. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2007. december 29.
Gálfalvi György több évtizedes szerkesztői munka után, 65. életévét betöltve vonult nyugdíjba az Igaz Szó, később a Látó szépirodalmi folyóirattól, melynek munkatársa, szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt. Nagy terhet tett le a válláról, mondta, mert a szerkesztést mindig hivatásként élte meg. Rengeteg elképzelése van arról, hogy mit fog megírni. „Nem beszámolni, nem elszámolni, megírni. ” Egy könyvre gondol, amely valahol a regény és az emlékirat határán fog libegni. Úgy látja, hogy azt a teret, „amit ‘89 után megszereztünk, úgy érzem, fokozatosan veszítjük el, kezdünk kiszorulni. Mert ki akarnak szorítani. De nem szabad hagynunk magunkat. ” Intézményeket kell teremteni, vallja. Weszely Tibor matematikus, Bolyai-kutatót Marosvásárhely díszpolgárává választották Bolyai- kutatásaiért. 2007. szeptember 15-étől már nem tanít a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán, így idejét teljes mértékben a Bolyai-hagyaték feltárására fordíthatja. 2007 legnagyobb megvalósításának a Bolyai-világtalálkozót tartja, a rendezvényre a világ minden tájáról hazajöttek volt diákok és tanárok, s ez is bizonyítja, hogy az alma mater ősi szelleme összekovácsolja az embereket. Ugyancsak a Bolyaiak szellemiségét hirdeti a Bolyai Alkotótábor is, amelyet Csegzi Sándor alpolgármester kezdeményezett. Weszely Tibor Bolyai Jánosról 2002-ben kiadott könyvét Star Gyula, a Vince Könyvkiadó szakszerkesztője közreműködésének köszönhetően Manfred Stern hallei matematikus-műfordító német nyelvre is átülteti. Weszely Tibor folytatja a Bolyai-kéziratok alapos tanulmányozását, hiszen a nagy matematikus magyar, latin és német nyelven 13. 000 oldalt hagyott hátra. Weszely Tibor 2008-ban Sándor Józseffel (a Babes-Bolyai Egyetem matematikaprofesszora) és Oláh Gál Róbert csíkszeredai történész-kutatóval hozzáfognak az általa Vályi Gyuláról – az egyetlen Marosvásárhelyen született tudós matematikusról – írott monográfia kibővítéséhez. A 2008-as év fordulópontot jelent a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem életében. Vezetőségváltásra kerül sor, dr. Béres András rektor mellett dr. Kovács Levente, a magyar tanszék vezetője is leköszön tisztségéből. Kovács Levente az akkreditációs folyamatokhoz fontos dokumentumok kidolgozásában vett részt. Vezetésével újraindítottak egy rendező osztályt és a tavaly végzett rendezők sikeresen elhelyezkedtek. Kovács Levente rendező is, minden évben rendez Nagyváradon. Most életének ez a területe is lezárul. A Színművészeti Egyetem tovább fogja vezetni a rendező osztályt és ha több szakon beindul a mesterképzés, talán ott is lesznek feladatai. Fő feladata a doktori képzésben részt vevő doktorandusok útnak indítása lesz. A magyar nyelvű zenetanári szakon az első évfolyam most negyedéves. E szak beindítása jelentős megvalósításnak számít, hiszen az anyanyelvű zenei képzés negyven év alatt teljesen háttérbe szorult. A képzőművészeti oktatás terén látvány-, díszlet- és rendezvénytervezési szak indítását tervezik. Már elkészült az akkreditációhoz szükséges dokumentáció. Farkas Ernő nagyon szeret tanítani. Van három osztálya a Református Kollégiumban. Dr. Kovács Dezső egyetemi tanár /a MOGYE Fogorvosi Karának dékán-helyettese, a szájsebészeti klinika vezetője, mellette az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályát irányítja/ elégedetlen, mert a jelenlegi vezetőség sem oldotta meg a szájsebészeti klinika helyzetét, nem megfelelő helyen, nem megfelelő épületben működik. Az egyetlen valós segítséget a megyei tanácstól kapták. Lokodi Edit elnök asszony teljesítette az ígéretét, és két korszerű fogászati röntgengép megvásárlását tette lehetővé. Az EME Orvostudományi Szakosztályának 1400 aktív tagja van, a szak- és területi csoportok eredményesen működnek. Korszerűsítették a székházat, sikerült emelni az Orvostudományi Értesítő színvonalát, amelyet nemzetközi bizottság szerkeszt. Pályázati lehetőséget teremtettek a könyvkiadásra, évente három fiatal kutatónak biztosítanak ösztöndíjat. /Bodolai Gyöngyi, Menyhárt Borbála, Nagy Botond, Vajda György: Óévbúcsúztató gondolatok. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 29./
2008. március 6.
Az elkövetkező négy évben dr. Copotoiu Constantin egyetemi tanár marad a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora. Helyettesei sem változtak, az oktatási kérdésekkel foglalkozó prorektor továbbra is dr. Nagy Örs professzor, a tudományos kérdésekkel megbízott rektor-helyettes dr. Branzaniuc Klára egyetemi tanár lesz. A karok vezetősége már korábban eldőlt, az Általános Orvosi Kar dékánja dr. Dobrean Dan professzor, helyettesei dr. Szabó Béla egyetemi tanár és dr. Azamfirei Leonard előadótanár. A Fogászati Fakultás dékáni tisztségét az elkövetkező négy évben dr. Mircea Suciu előadótanár, a helyettesi funkciót dr. Kovács Dezső professzor tölti be. A Gyógyszerészeti Kart dr. Muntean Daniela-Lucia és dr. Sipos Emese egyetemi előadótanárok vezetik. /(bodolai): Meglepetések nélkül. Újraválasztották a MOGYE vezetőit. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 6./
2008. május 8.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvoskongresszust rendezett Nagyváradon. A kongresszussal párhuzamosan magyar nyelvű továbbképző előadás-sorozatok is folytak az immunológia, gyógyszerészet, fogászat és radiológia tárgykörében, előadásait a marosvásárhelyi orvosi egyetem tanárai mellett debreceni, pécsi és szegedi professzorok tartották. A budapesti segítséggel most megnyitott – Romániában első – pozitronemissziós tomográfia-központot (PET) is bemutatták. A kongresszus ünnepélyes megnyitóján az ülésszak fővédnöke, Biró Rozália alpolgármester üdvözölte a városban összegyűlt szakembereket. A szakosztály elnöke, Kovács Dezső professzor mondott megnyitó beszédet, majd átadták az életpályát elismerő diplomákat. A Lencsés Györgyről elnevezett díjban Gyéresi Árpád marosvásárhelyi gyógyszerész professzor, a Pápai Páriz Ferenc-díjban Borsa István csíkszeredai főorvos és Sipos Emese gyógyszerész előadótanár, szakosztályi titkár részesült. Az ülésszakra 450 résztvevő jelentkezett, 13 szekcióban 117 előadás hangzott el, 27 posztert mutattak be. Budaházy Istvánt gyógyszerészet-történeti kutatásaiért Spielmann József-díjban részesítették, s mindegyik szekció egy-egy fiatal előadóját jutalmazták. Az utolsó napon pedig az eurorégiós együttműködés keretében Debrecenbe látogatott a résztvevők többsége. /G. Gy. : EME-Orvoskongresszus Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./
2008. július 11.
Dr. Pongrácz Antal kiváló fogorvos, élsportoló, edző és tanár emlékére a Dr. Pongrácz Antal Egyesületet hivatalosan is bejegyezték, tájékoztatott az özvegye, dr. Pongrácz Mária családorvos. Az egyesület célja továbbvinni azt az eszményt, amelyet a köztiszteletnek örvendő orvos és élsportoló vallott. Vállalta élete utolsó évében, hogy a kamarai elnökség helyett, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület fogorvosi szakosztályának működtetésére összpontosítson. Lelkesedéssel végezte munkáját, majd ereje teljében, 60. születésnapján szólította el a halál. Az egyesület azokat a diákokat, orvostanhallgatókat, fiatal orvosokat, sportolókat szeretné támogatni, akik odaadással végzik munkájukat. Az alapító tagok – dr. Kovács Dezső elnök, Tamási András alelnök, Szepessy László, Petelei Attila és dr. Pongrácz Mária titkár – azoknak a támogatására számítanak, akik egyetértenek ezekkel a célkitűzésekkel. /(bodolai): Bejegyezték a Dr. Pongrácz Antal Egyesületet. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 11./
2009. január 19.
A múlt év tudományos tevékenységét összegezte a hét végén az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete. Pál-Antal Sándor, az EME bölcsészeti, irodalmi és történeti osztályának vásárhelyi elnöke, számba véve a tavalyi eseményeket, legjelentősebbként a Marosvásárhelyi személyiségek címet viselő tudományos ülésszakot jelölte meg. Az idénre tervezett két nagyobb rendezvény: a marosvásárhelyi személyiségekről szóló tudományos ülésszak, illetve egy, a székelység történetét bemutató rendezvény. /Antal Erika: EME-tervek Vásárhelyen. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 19./ Fennállásának 150. évfordulóját ünnepli idén a gróf Mikó Imre által alapított, kolozsvári központú Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME). Az évforduló alkalmából 14 erdélyi személyiségről jelentetnek meg kötetet, kiadják Mikó Imre beszédeit, bemutatják az EME különböző intézményeknél, szervezeteknél még fellelhető, értékes gyűjteményeit, folytatják a Romániai magyar irodalmi lexikont, valamint a Magyar Szótörténeti Tár köteteinek kiadását, elkészítik az EME internetes adattárát. A szervezet Maros megyei fiókját Pál-Antal Sándor nyugalmazott levéltáros, történész vezeti, az EME hét szakosztálya közül az orvostudományi, valamint agrártudományi székel Marosvásárhelyen, ezek élén Kovács Dezső fogorvos, illetve Jakab Samu agrármérnök áll. László Márton történész-levéltáros tartott beszámolót a történelem részleg tudományos tevékenységéről: 2008-ban négy kötetet adtak ki, 27 jelentősebb tanulmány született, ugyanakkor számos bel- és külföldi konferencián vettek részt a vásárhelyi történészek, és folyamatban van Marosvásárhely átfogó történelmének megírása. Pál-Antal Sándor tanulmánykötetet adott ki a Maros megyei magyarság történetének egyes részleteiről, és hamarosan nyomdába kerül Spielmann Mihály marosvásárhelyi kronológiakötete, és az 1956-os erdélyi mártírokkal foglalkozó sorozat részeként megjelenik Tófalvi Zoltán harmadik kötete is. Balás Árpád nyugalmazott földrajz és geológia szakos tanár a természetrajz terén elért eredményekhez sorolta a Bolyai Farkas Gimnázium szervezte erdélyi szintű Teleki Sámuel-vetélkedőt, ő maga pedig a Pallas–Akadémia Kiadónál most készíti elő a Maros megyei útikalauz harmadik, javított kiadását. Simon Zsolt, a Maros megyei EME titkára elmondta, az EME kolozsvári vezetősége semmilyen kapcsolatot nem ápol a vásárhelyi EMÉ-vel, sőt amikor az sikeresen pályázott, akkor a rendezvényükre kiutalt pénz is bent maradt a központi kasszában, a fiókszervezetnek ugyanis nincs jogi személy státusa, ezért közvetlenül nem pályázhat. /Máthé Éva: 150 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./
2009. április 25.
Április 24-én tartották Marosvásárhelyen az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya XIX. tudományos ülésszakának ünnepélyes megnyitóját. Az előadások és a továbbképző tanfolyamok helyszíne az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem épülete, ez annak a folyamatnak az eredményét tükrözi, amely az EME és az egyetem vezetősége között kialakult – hangsúlyozta dr. Nagy Örs professzor. A MOGYE rektor-helyettese kiemelte, hogy a tanácskozáson szinte minden szakágazatban hangzanak el előadások, s magyar nyelven írt orvosi könyvek egész sorát mutatják be. Egyed Ákos történészprofesszor, a 150 éves Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke üdvözletét dr. Gyenge Csaba akadémikus tolmácsolta, értékelve a legnagyobb szakosztály példamutató tevékenységét. A tudományok anyanyelven való műveléséről dr. Kovács Dezső professzor, a szakosztály elnöke beszélt, majd értékelte a támogatók, hozzájárulását. A Lencsés György Ars Medica díjat példaértékű orvosi, tudományos és oktatói munkásságáért az idén dr. Nagy Örs rektor-helyettes vehette át. A Pápai-Páriz Ferenc- életműdíjat dr. Pap Zoltán nyugalmazott gyermekgyógyász professzornak, a szakosztály volt elnökének és dr. Albert István kardiológus főorvosnak, a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház orvosigazgatójának nyújtották át, és díjazták dr. Nagy Előd Ernő, a gyógyszerészeti kémia előadótanárának oktatói és kutatói tevékenységét. Az első alkalommal kiosztott dr. Kopp Elemér-díjat, amellyel a gyógynövény- és drogkutatásban jeleskedők munkáját értékelik, Nan Monica egyetemi gyakornok vehette át. Ezután következtek az előadások. /(bodolai): Orvos- és gyógyszerész- tudomány anyanyelven. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 25./
2009. június 27.
Dr. Kovács Dezső Csegzi Sándor, Marosvásárhely alpolgármesteréhez intézett nyílt levelében megkérdezte, milyen alapon döntött a díszpolgári cím odaítélési ünnepségen való részvétele mellett, akkor, amikor külön felkérték, hogy ne vegyen részt azon az ünnepségen, ahol a város magyar lakosságát megalázták az Lazar Ladariunak odaítélt díszpolgári címmel? /Dr. Kovács Dezső: Csegzi Sándor alpolgármester úrhoz. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 27./
2009. július 21.
Közigazgatási bíróságon támadja meg Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos a kolozsvári képviselő-testület minap hozott határozatát, amellyel Pablo Picassóra keresztelték át a 2004 óta Dsida Jenőről elnevezett utcát. A lakosok arra hivatkoztak: nem tudják kiejteni a magyar költő nevét, amely ráadásul az AIDS román megfelelőjére is hasonlít, Molnos szerint a névváltoztatás veszélyes precedenst teremthet. Asztalos Lajos helytörténész úgy véli: nemcsak magyar személyiségekről kellene utcákat elkeresztelni, hanem vissza kellene adni Kolozsvár évszázados múltú „beszélő” neveit is. Molnos Lajos önkormányzati képviselő abszurdnak és veszélyes precedensnek tartja a névváltoztatást, amely mögött Sorin Apostu polgármester rosszindulatát sejti. Molnos szerint a 310 ezer lakosú Kolozsvár mintegy 900 utcája közül csupán 60-70-nek van magyar neve (ebből 37-et az elmúlt években az ő kezdeményezésére kereszteltek el), holott arányszámát tekintve a lakosság 19 százalékát alkotó magyar közösség legalább 150-et megérdemelne. Asztalos Lajos helytörténész úgy tudja, a 909 kolozsvári közterületnévből – utca, út, sétány, tér – 35 viseli magyar személyiség nevét, ami – 3,85 százalékos arányt jelent –, a belvárosban például mindössze három (Bolyai, Arany János, Kovács Dezső). A Kovács Dezső utcában történetesen egyetlen ház áll, de azon sincs ilyen nevű házszám. A kolozsvári helynevek magyartalanítása 1945-től folyamatosan tart. „Ez a folyamat az 1989-es rendszerváltás után sem torpant meg. Húsz évvel ezelőtt a város akkori román polgármestere azzal az indokkal változtatta meg a Petőfi utca nevét, hogy a költő szerinte románellenes verseket írt, Rákóczi Ferenc esetében pedig elegendőnek bizonyult, hogy sohasem hallott a fejedelemről” – idézi fel a Kolozsvár ezeréves történetét, helynév- és településtörténeti adattárát hiánypótló kötetben feldolgozó Asztalos Lajos. /Rostás Szabolcs: Bíróság elé kerül a kolozsvári Dsida Jenő utca megváltoztatásának ügye. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./