Kovács Albert lázári kőfaragómester műhelyében már elkészült az a Petőfi-szobor, amelyet március 15-én Sárközújlakon az iskola előtti parkban fognak felavatni. A nemrég megalakult Petőfi Sándor Alapítvány által meghirdetett adománygyűjtési akció sikeresnek mutatkozik. Az adománygyűjtésbe az egyházközségek is bekapcsolódtak, külön perselyt helyeztek ki az istentiszteletekről-miséről távozók számára. Kovács Albert lázári kőfaragó 1991-ben kezdte tevékenységét: elsősorban szobortalapzatokat és emléktáblákat készített az elmúlt időszakban. Az első munkálat, amit készített, az a nagysomkúti Szilágyi Domokos-emléktábla volt, de a szatmárnémeti Kossuth-emléksír is az ő keze munkáját dicséri. Immár a második Petőfi-szobrot mintázta meg, miután Lázáriban három éve felavatták a költő mellszobrát. A szóban forgó szobor műmárványból készült. /Fodor István: Gyűl a pénz a Petőfi-szoborra. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), febr. 27./

Március 15-én a város első köztéri szobrát avatták fel Sárközújlakon, az iskola előtti téren, a nemrég alakult Petőfi Alapítvány elnökének, Csáki Ferencnek a kezdeményezésére felállították a Petőfi-mellszobrot, a lázári Kovács Albert munkáját. Sebesi János polgármester kijelentette: a szobor felavatása történelmi esemény a település történelmében. Sógor Csaba arra figyelmeztetett: a forradalmakat leverik, de a túlélőknek most már nem karddal, hanem anyanyelvükkel kell harcolni a megmaradásért. /(fodor): Petőfi-szobor Sárközújlakon. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), márc. 16./

Bem-szobrot avatnak
Szeptember 4-én Szatmárnémetiben ünnepi előadásra kerül sor, 5-én pedig Szamoskrassón leleplezik Bem apó mellszobrát.
Thoroczkay Sándor, a Szoborállító Bizottság tagja lapunknak elmondta, hogy a szoborállítási ünnepség befejező akkordja kíván lenni a Bem-kultusz felélesztésének, amely az 1848-as forradalom 150. évfordulója alkalmával kezdődött Szatmár megyében. 1998-ban a szamoskrassói Darvay-kúrián emléktáblát helyeztek el Bem itt-tartózkodásának emlékére. A tábornok ugyanis vezérkarával és Teleki Sándorral közösen Darvay Ferenc vezérszállásán tartózkodott egy ideig. Ugyancsak itt rendeztek be egy Bem-emlékszobát is, melynek létrehozásában támogatást kaptak a lengyel szülőváros kultúrintézményétől, a Tarnówi Múzeumtól. Józef Zachariasz Bem halálának 160. évfordulója alkalmából a Szamoskrassói Egyházközség, a Nagykolcsi Polgármesteri Hivatal, a Szatmárnémeti Németi Egyházközség és a Szatmárnémeti Szent István Kör szobrot állít Bem tábornoknak Szamoskrassón. A szoborállítási ünnepségre szeptember 5-én kerül sor Szamoskrassón. Előzőleg, 4-én a Németi Egyházközség gyülekezeti termében Kovács István professzor, Magyarországról meghívott Bem-kutató ismerteti majd Bem tábornok életútját. 5-én Szamoskrassón előbb ünnepi istentiszteletre kerül sor, melyen Ft. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdet igét. Ezt követően leplezik le az Erdei István szatmárnémeti szobrászművész által tervezett szobrot, melynek formába öntése, valamint talapzatának elkészítése Kovács Albert lázári vállalkozó munkája. A rendezvényre a megyei és községi elöljárókon kívül meghívást kaptak a lengyel szülőváros, Tarnów képviselői, Szatmárnémeti lengyel testvérvárosának, Rzeszównak a polgármestere, a bukaresti magyar nagykövet, a kolozsvári főkonzul, valamint más hazai és külföldi személyiségek. György B. Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti)

Mellszobor Batizi Andrásnak
Születésének 500. évfordulóján szobrot emeltek Batizi András reformátornak szülőfalujában, a Szatmár megyei Batizon. Az ünnepi istentiszteleten Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdette az igét.
Az istentiszteleten jelen volt a szatmári református egyházmegye valamennyi lelkipásztora, lelkészkórusa, valamint számos egyházi és világi elöljáró. Az igehirdetést követően ünnepi műsorra került sor, szavalatok hangzottak el. Az ünnepségen jelen volt a reformátor Budapesten élő 40. ági leszármazottja is, Batizi László építészmérnök, nyugalmazott lelkipásztor.
Batizi András reformátor, költő feltehetően 1510-ben született. Gálszécsi István tanítványa volt Kassán, ahol egyházi énekeket is írt felekezete számára. 1542-ben beiratkozott a wittenbergi egyetemre. Az erdődi zsinaton 1545-ben tokaji papként vett részt, s egyike volt azon 29 reformátornak, kik az itt kelt 12 hitcikkelyt aláírták. Batizi volt a bibliai históriák egyik kezdeményezője is, az ünnepi műsor alatt ezek közül néhányat előadott a nagykárolyi Collegium Régizene-együttes. Batizi András tiszteletére egyébként korábban emléktáblát is állított a templom belső falán szülőfaluja református gyülekezete, de a templomkertben lévő felújított gyülekezeti ház is az ő nevét viseli.
A mellszobor makettjét Erdei István szatmárnémeti képzőművész, a szobrot pedig a lázári Kovács Albert kőfaragó készítette. A hitújító Batiziról semmilyen festmény vagy ábrázolás nem maradt fenn. „Nem tudtuk, hogyan nézett ki Batizi András. Nem szolgai másolásról volt szó, a szoborral az ő személyiségét, optimizmusát, komolyságát, ugyanakkor fiatalságát, dacát, tettrekészségét próbáltuk meg ábrázolni” – részletezte Király Lajos, a batizi református egyházközség lelkipásztora, a szoborállítás kezdeményezője. A lelkész hangsúlyozta: október 31-én, a reformáció emléknapján bevonultak a történelembe, hiszen Batizon állíttatott fel a világon elsőként a hitújító Batizi András szobra. A szobor leleplezése és megkoszorúzása után Csűry István püspök, valamint Kovács Sándor szatmári esperes megáldották az alkotást.
Zahoránszki Brigitta, Krónika (Kolozsvár)

Elhunyt Kovács Albert
Életének 88. évében hétfőn elhunyt Kovács Albert (sz. 1928) kritikus, esztéta, irodalomtörténész, műfordító.
Mezőcsáváson született 1928. február 29-én, a marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett 1948-ban; egy esztendeig a Bolyai Tudományegyetem irodalom szakos hallgatója volt, majd a szverdlovszki egyetemen oroszul folytatta és fejezte be tanulmányait (1949–54). A bukaresti Makszim Gorkij Intézetben tanársegédként működött (1954–56), előadótanár, tanszékvezető (1959–63), a bukaresti egyetem előadótanára (1963-tól), docens doktor 1970-től. A fővárosi egyetemen 1961–63 között, majd 1990–91-ben az orosz irodalom tanszék vezetője volt.
Különösképpen a Dosztojevszkijről írt munkái tették ismertté a világirodalom, ezen belül a klasszikus orosz irodalom kedvelőinek körében. De esztétikai, nyelvészeti és a magyar irodalom történetének tárgykörében írt tanulmányai, esszéi, kötetei is elismerést hoztak neki.
A kommunizmus alatt leánya férjével, Mircea Dinescu költővel együtt az állambiztonsági szervek megfigyelése alatt állt, számos esetben zaklatásoknak voltak kitéve rendszerellenes magatartásuk és gondolkodásuk miatt.
Kovács Albertet a marosvásárhelyi református temető ravatalozójából búcsúztatják szerdán 11 órától, majd – végakarata szerint – a mezőcsávási családi sírba helyezik örök nyugalomra ugyanaznap 13 órakor.
Bakó Zoltán 
Székelyhon.ro

Visszakerült Kölcsey Ferenc szülőházára a kétnyelvű emléktábla Sződemeteren
Az augusztus 6-7-én zajló Kölcsey-megemlékezés megható nyitányának tekinthetjük az augusztus 4-én, kedden késő délután Sződemeteren történteket. Hosszú évek óhaja vált valóra.
Visszakerült a Kölcsey-szülőház, a helybeli görögkatolikus hívek jelenlegi parókiájának falára a 25 esztendővel előbb Románia és Magyarország művelődési minisztériumai, valamint a Kölcsey Társaság által elhelyezett, de néhány hét múlva eltüntetett kétnyelvű szöveg.
Az a tábla, amelyik 1992-ben az EMKE szorgalmazására újra elkészült, de elhelyezését követő héten ismeretlen kezek összetörtek, s a református templomkertbe hajítottak.
A most rozsdamentes keretben falra került összeragasztott táblát éveken keresztül a sződemeteri református templom szószéke alatt lehetett látni.
A helybeli görögkatolikusok egyháztanácsa hosszú tárgyalások végeredményeképp Florin Holhoş parókus és Gheorhge Marian polgármester, egyháztanácsi tag javaslatára úgy engedélyezte a 200. születési évfordulóról megemlékező és a szülőházat megjelölő kétnyelvű emléktábla újra elhelyezését, hogy az az épületnek a bal oldali bejárati kapu felé eső sarkán kapjon helyet a parókia „cégtáblája" közvetlen szomszédságában. Így jól látható és könnyen megtekinthető.
Kedden késő délután Muzsnay Árpád és Bendel József jelenlétében Kovács Albert lázári vállalkozó és munkatársai: Szász Győző és Valenszki Gyula tették fel (remélhetőleg: örök időkre) Kölcsey Ferenc anyai dédnagyanyja, Bideskúti Zsigmondné egykori kúriája falára a nemzeti imánk szerzőjének szülőházát román és magyar nyelven hirdető táblát.
szatmar.ro
Erdély.ma

Mérlegen a 25 esztendő
Csütörtökön nagyszabású rendezvénnyel ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ megalapításának 25 éves évfordulóját. Ennek kapcsán Kereskényi Gábor elnök foglalta össze a szervezet elmúlt negyed évszázada során elért legfontosabb eredményeket.
December 10-én 18 órai kezdettel a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében ünnepli a Szatmárnémeti RMDSZ alapításának 25. évfordulóját.
Az ünnepi rendezvényen díjazni fogják a szervezetben az elmúlt két és fél évtizedben fontos szerepet betöltő személyiségeket, felszólal majd Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke és fellép a Csík zenekar is.
A rendezvényre a belépők rekordidő alatt, két nap alatt fogytak el.
Az ünnepi pillanathoz közeledve Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke összegezte a szervezet által elért eredményeket. Az írást változtatások nélkül tesszük közzé.
Mérlegen a 25 esztendő
Közösségünk néhány fontosabb eredménye a számok tükrében
I. Restitutio in integrum
A restitúció Románia szintjén az utóbbi időben sajnos megtorpant, sőt (látva a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyét) visszarendeződési törekvések figyelhetők meg. Szatmárnémetiben a visszaszolgáltatások folyamatát 2010-re nagyjából lezárta a város: egyházi és világi javaink nagy része visszatért jogos tulajdonosához, a jogutódokhoz, illetve örökösökhöz.
A jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása keretén belül történelmi magyar egyházainknak visszajuttattunk 22 központi épület-ingatlant és közel 361,5 hektár földterületet Szatmárnémeti város területén, a következő leosztásban:
- Római Katolikus Püspökség: 15 épület és 261,7258 ha földterület
- Láncos Református Egyházközség: 6 épület és 49,4670 ha földterület
- Németi Református Egyházközség: 1 épület és 21,3404 ha földterület
- Szent Miklós Magyar Görög-Katolikus Parókia: 25,1837 ha földterület.
A szatmárnémeti restitúciók mellett megemlíthetjük a szomszédos Pálfalvai Református Egyházközség által visszakapott 3 épületet és 6247 ha földterületet.
II. Utcák, terek magyar elnevezései
A 90-es évek elején érdekvédelmünk mindössze hét magyar személyiségről elnevezett utca nevét tudta megtartani (Ady Endre, Bartók Béla, Bolyai Farkas, Dsida Jenő, József Attila, Lükő Béla, Petőfi Sándor) és az 1990 és 2004 közötti időszakban csupán egy (!) új utcanevet sikerült adni (Hám János). 2004-ben a Gradina Romei mellett megjelent a Kossuth-kert felirat is városunk egyik legszebb övezetének bejáratán.
2004-től egy dinamikus tanácsosi gárda, a magyar polgármester és nem utolsó sorban az új idők szava hatására 11 magyar személyiségről neveztünk el utcát városunkban: Ács Alajos, Bethlen Gábor, Jean Calvin, Csipler Sándor, Gellért Sándor, Kaffka Margit, Károli Gáspár, Krúdy Gyula, Páskándi Géza, Ruha István, Scheffler János, Teleki Blanka. (Szándékosan soroltam ide a nagy reformátort, Jean Calvint, hisz gondolhatja a kedves Olvasó, hogy az ő személye inkább hozzánk áll közelebb, mint a többségi nemzet tanácsosaihoz.)
Az RMDSZ-frakció javaslatára 2008-tól mintegy általánossá vált az az eljárás, hogy amennyiben új utcaneveket adunk Szatmárnémetiben és ezek személynevek, akkor fele-fele arányban javasol a magyar és a román közösség neveket, amennyiben az új utcák semleges nevek, akkor pedig a felirat román és magyar nyelven is meg kell jelenjen a táblákon. Ennek eredményeképpen írhattuk ki magyarul is a Mese, Mező, Gesztenye, Cseresznyefa, Kertész, Betyár, Rigó, Termés, Bodza, Kalász, Kaptár utcák elnevezéseit magyar nyelven is.
Persze a fentebb említett enyhülés, és az új idők szava a román kollégáinknál még nem tart ott, hogy támogassanak bennünket a város történelmi utcaneveinek megnyugtató rendezésében. Bízunk azonban abban, hogy ebben a kérdéskörben is lesz pozitív elmozdulás a közeljövőben.
III. A kétnyelvűség egyéb megnyilvánulásai
A városi tanács RMDSZ frakciója következetesen zászlajára tűzte az anyanyelvhasználat kérdését. A 215/2001-es helyi közigazgatásról szóló törvény megadta a jogszabályi kereteket az anyanyelvhasználat bővítésére, kiterjesztésére. Ennek nyomán - de nagy politikai csatározások árán - kerülhetett ki Szatmárnémeti bejáratához a háromnyelvű helységnévtábla 2003-ban.
2004-től e témában is számos kézzelfogható eredmény született: a városháza alárendeltségében működő közintézményeinek megnevezése kifüggesztetett magyar nyelven is. Sok polgártársunk számára szimbolikus jelentőséggel bír, ha meglátja az Anyakönyvi Hivatal, a Lakossági Ügyfélfogadó Iroda, Lakosságnyilvántartó Igazgatóság, Helyi Rendőrség, Szociális Közszolgálat, Transurban Közlekedési Vállalat stb. táblákat az intézmények bejáratainál.
Ugyanakkor ennél is fontosabb, hogy az állampolgárok ügyes-bajos dolgaikat magyarul is a hivatalnok tudtára tudják adni, azok pedig magyarul (is) tudjanak választ adni. Ezért különösen figyeltünk arra, amikor résztvettünk a városvezetésben, hogy a Városi Tanács alárendeltségében működö minden intézményben, ahol a lakossággal közvetlen kapcsolattartás szükséges, rendelkezésre álljanak magyarul tudó tisztviselők.
Az anyakönyvi eljárások során pedig felemelő érzés, hogy a házzasságkötés „igen"-jét immár több éve anyanyelvén mondhatja ki a boldog pár.
IV. Emlékjelhagyások
1990-től lehetőség nyílt arra, hogy a szatmárnémeti magyar közösség szobrok, emléktáblák állításával elmékezzen meg nagyjairól. Ez a lehetőség sokáig csak elméleti síkon létezett ugyanis minden köztéri szoborállításhoz a városi tanács jóváhagyása szükséges. E helyen feltétlenül szót kell ejtenünk Muzsnay Árpád művelődésszervezőről, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör elnökéről, a megyei RMDSZ egykori elnökéről, akinek munkássága nélkül biztosan szegényebb lenne városunk néhány büszttel.
Szatmárnémetiben a Kölcsey Kör, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a városi RMDSZ égisze alatt felavatott emléktáblák és szobrok:
- Kölcsey Ferenc szobor (1991, Lakatos Pál alkotása és ajándéka, a felállítási munkálatokat Kovács Albert vezette)
- Dsida Jenő emléktábla (1992, Kovács Albert kivitelezte)
- Szilágyi Domokos szobor (1993, Kolozsi Tibor első köztéri szobra, a talapzat és a műkő-változat kivitelezője Kovács Albert, a most látható bronz változatot a marosvásárhelyi Balogh József öntötte)
- Dsida Jenő szobor (1997, Andrási Kurta János alkotása, a talapzatot Kovács Albert készítette, a talapzatot borító márványtáblákat Benedek Piroska ajándékozta)
- Páskándi Géza büszt (1998, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziubman található, Laborcz Mónika alkotása) - Petőfi Sándor emléktábla (1998, kivitelező Kovács Albert, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Gonzeczky János emléktábla (1999, kivitelező Kovács Albert)
- Kovács Leó háromnyelvű emléktáblája (2000, kivitelező Kovács Albert, a táblák Benedek Piroska ajándéka - 8 éve eltűnt)
- Petőfi Sándor szobor (2004, Deák Árpád alkotása, a talapzat márványborítása Benedek Piroska ajándéka
- Jakabffy Elemér emléktábla (2008, a feliratot a Szatmári Friss Újság kiviteleztette, a tábla Benedek Piroska ajándéka)
- Olajos Béla emléktábla (2010, kivitelező Kovács Albert)
- Kiss Gedeon szobor (2010, Szodoray-Parádi Hajnalka alkotása. Ötletgazda: Békéssy Erzsébet)
- II. Rákóczi Ferenc mellszobra (2012, Deák Árpád alkotása, talapzat: Szlézinger Marcel)
- Mohy Sándor emléktábla (2012, kivitelező Kovács Albert)
- Az 1970-es árvíz áldozatainak emléktáblája (2015, kivitelező a Promocraft kft.)
A fentieken kívül egyházaink és civil szervezeteink is jeleskedtek az emlékjelhagyás tekintetében, mely akciókat minden esetben az RMDSZ városi szervezete, illetve önkormányzati tisztségviselői is felkaroltak. Ide sorolható a Szatmárnémeti Római Katolikus Egyházmegye által állíttatott három köztéri alkotás és a Szamos-negyedi Református Egyházközség által kezdeményezett Bethlen-szobor, valamint a Németi református templom kertjében található Doni Hősök Emlékműve:
- Hám János püspök szobra (1999, Lakatos Pál alkotása)
- Bethlen Gábor szobor (2007, Erdei István alkotása)
- Árpádházi Szent Erzsébet szobra (2008, Gergely Zoltán alkotása)
- Az új, egész alakos Hám János szobor (2015, Zagyva László alkotása)
A hagyományápoláshoz nagymértékben hozzájárultak civil szervezeteink, történelmi magyar egyházaink és intézményeink, akiknek köszönhetően emléktábla hirdeti Krúdy Gyula, Katona Mihály, Luby Margit, Bánhidi Antal és Gróf Széchenyi István nevét, emlékmű készült Pfaff Ferencről, szobor Csipler Sándorról és dombormű Ács Alajosról. Ez többek között az Ady Endre Társaság, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a Széchenyi Emlékbizottság, a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Szatmárnémeti Fiókja munkáját dícséri.
V. Közösségmegtartó és építő rendezvények
1990-től városunk magyarsága szabadon élhetett a gyülekezési szabadság jogával, megemlékezve dicső elődeinkről, történelmünk fordulópontjairól, valamint lehetőség nyílt újabb és újabb művelődési rendezvények szervezésére.
A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel és később a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel (MIK) karöltve minden évben méltóképpen megemlékezett Március 15., Augusztus 20., Október 6. és Október 23. jelentőségéről. A Szent-Györgyi Albert Társaság megszervezte a Hajnal akar lenni népdalversenyt és a Gellért Sándor vers- és prózamondó versenyt, a Madisz a Gyereknapot, a Húsvéti és Karácsonyi ünnepvárót, táncházat és számos kirándulást, a MIK az Ifjúsági Napokat és a Partiumi Teremfoci Kupát, az RMDSZ az ingyenes jogi tanácsadást, lakossági fórumokat, a farsangi és szilveszteri bált, akad tehát rendezvény bőven, pezseg a szervezeti élet. S ebbe a pezsgésbe új életet vitt a 2012-ben megalakult Nőszervezetünk.
Engedjék meg azonban hogy két - immár hagyományossá vált - nagy rendezvényünket kiemeljm: a Partiumi Magyar Napokat 2015-ben tizennegyedik alkalommal, a Családi Hétvégét pedig tizedjére szerveztük meg. A szatmáriak ugyanis megérdemlik azt, hogy legyen két polgári jellegű rendezvény egy évben, ami csak róluk szól, nekik szól, szatmáriaknak, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, ami az ő ünnepük. S hogy mennyire magukénak érzik a szatmáriak ezeket az ünnepeket, állon itt bizonyságul a 14. Partiumi Magyar Napok néhány statisztikai adata: 8 nap, 15 helyszín, több mint 150 program, 50.000 feletti résztvevő, 137 önkéntes szervező, 672 fellépő, több mint 3.000 gyermek-látogató, közel 150 rendfenntartó, 1.020 liter bográcsos étel, 3.360 liter sör, 8.000 feletti kattintás fotósaink részéről, 78 órányi videóanyag, 25 partner civil szervezet, 29 médiatámogató, 70 szponzor.
Íme néhány megvalósítás, az elmúlt 25 év történetéből. Ez a pár sor természetesen alkalmatlan arra, hogy felidézze az eredmények mögötti fáradságos munkát. A sokak kitartó munkáját, amiért e helyen is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik talán szeretteiktől vették el az időt egy még nagyobb családért, a szatmárnémeti magyarságért.
szatmar.ro

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 29. (részletek)
A Magyar Népi Szövetség hatalomközelbe kerülésével újabb generáció magyar érkezett a fővárosba, sokan közülük munkás- vagy parasztszármazású értelmiségiek, újságírók, tolmácsok, képzőművészek, zenészek, majdnem mindannyian „jó káderlappal”. Mások felsőfokú iskoláikat végezték Bukarestben, és közvetlenül tanulmányaik befejezése után a fővárosban kaptak munkahelyet. A kommunisták hatalomra jutása és  magyar nemzetiségűek kormányzásba való bevonása nélkül legtöbbjüknek esélyük sem lett volna szakmailag érvényesülni, annál is inkább, mert túlnyomórészt nagyon alacsony társadalmi helyzetből indultak.
A magyar értelmiségiek tucatjával vagy akár százasával helyezkedtek el a felsőoktatásban, gazdasági irányításban, kutatásban, hadseregnél, külkereskedelemben stb. Sokan elismert szaktekintéllyé váltak. A friss jövevények általában nem ismerték egymást, ez alól kivételek a sajtónál vagy az egy intézményen belül elhelyezkedők. Ezt az új generációt nem érdekelte a kapcsolatteremtés a régebbi bukarestiekkel; ignorálták őket, vagy nem is tudtak róluk.
A kivételezett magyarok kasztjához tartoztak a pártaktivisták, az állami intézmények központi alkalmazottai, a központi sajtó, rádió és később a televízió szerkesztői és újságírói. Jól fizetett állásuk mellett könnyen jutottak lakáshoz is, a szimbolikus bér fejében osztott lakáskiutalás a kommunizmus egyik legkívánatosabb „kegye” volt.
1948 után több olyan állami könyvkiadó alakult, amelyekhez magyar szerkesztőségek is tartoztak: az Irodalmi  és Művészeti Állami Kiadó, az Ifjúsági Kiadó, a Pedagógiai és Didaktikai Kiadó, később pedig a Ion Creangă, Eminescu, Albatros vagy a Műszaki, Orvosi stb. kiadók. A szerkesztők közé tartozott például a sokoldalú író-újságíró Csire Gabriella (szül. 1928) is; egy évtizedig az Irodalmi Kiadónál dolgozott, majd a gyermekirodalomban szerzett magának nevet, több könyve is megjelent.  Néhány magyar szerkesztő és tolmács Bukarestben román iskolába járt vagy román filológia szakot végzett, mint Hegedűs László (szül. 1953, Bukarest) vagy Skultéty Sándor (szül. 1948). Hegedűs László egy darabig a közrádió magyar nyelvű adásánál dolgozott, de ismertté a Szocialista Nevelés és Kultúra Minisztériumának magas rangú tisztviselőjeként vált; még 1989 után is államminiszter maradt. Az egyetem befejeztével Skultéty Sándort a Scânteia Kiadónál alkalmazták, majd 1980-tól a Politikai Kiadónál, amely 1989 után Gabriel Liiceanu vezetésével Humanitas Kiadóvá alakult át. Testvére, László (szül. 1942) a Közgazdasági Akadémián végzett, a külkereskedelemben dolgozott, ami rendkívüli kiváltságot jelentett, hisz lehetővé tette a külföldre utazást. 
Külön figyelmet érdemel a poliglott Mariana Şora (1917−2011) fordító, prózaíró és a Bukaresti Egyetem német és angol nyelvre szakosodott esszéistája; a világháború alatt ösztöndíjjal Franciaországban élt. Egy interjúban osztrák-magyarnak vallotta magát: a családban magyarul és németül beszéltek. Budapesten született, szülei zsidók voltak, a családja 1919-ben visszatért Temesvárra, a város már Nagyrománia részévé vált. Románul csak 11 éves korára tanult meg. 1978 után Németországban élt, három gyermeke Német-, illetve Franciaországban telepedett meg. Férje, a filozófus Mihai Şora ortodox pap fia, aki ugyancsak tud magyarul; 1989 után egy ideig oktatásügyi miniszter volt.
1949-ben megalakult a Folklórintézet, ahol szintén dolgoztak magyarok; sikerült 1954-ben egy kötet csángó éneket és balladát kiadniuk, ami pár év múlva, a csángópolitika megváltozásával már nem lett volna lehetséges.
Még az Electrecord lemezkiadónál is voltak magyar szerkesztők. Imre Sándor, a neves szaxofonművész és hangszerelő az Electrecord zenekarának volt a karmestere; később Németországba emigrált. 
Több magyar képzőművész, köztük néhány rendkívüli tehetség a Képzőművészeti Főiskola tanára, mások könyvillusztrátorok vagy az újonnan alapított magyar lapok grafikusai lettek. Az új hatalom elvárta tőlük, hogy a nép elnyomás elleni harcát és a munkásosztály szocializmust építő forradalmi lendületét ábrázolják. Ez – legalábbis a kezdetekben – nagy vonalakban egyezett személyes meggyőződésükkel. Hárman közülük, akiket a Képzőművészeti Főiskolához neveztek ki, rendkívüli elismerésnek örvendtek a háború utáni években: a festő Szőnyi István (1913−1967), a szobrász Szobotka  András (1917−1992) és Molnár József grafikus (1907−1984). 
Párizsi tapasztalatszerzés (1938−1939) után hazatérve, Szőnyi nemcsak Temesváron vált elismertté, hanem országos hírnévre is szert tett: 1948-ban elnyerte a Román Akadémia Ion Andreescu-díját, 1950-ben tanulmányi igazgatónak nevezték ki a Képzőművészeti Intézetnél; ezt az állást töltötte be korai haláláig. Szoborszerű és monumentális festészete, amely a Fekete Józsefére vagy a Romulus Ladeáéra emlékeztetett, az egyszerű embereket, legyen az munkás vagy paraszt (Nehéz aratás, A hegesztő, A hegesztőnő), a parasztlázadásokat és vezetőit (Dózsa György, A bábolnai felkelés, Varga Katalin) vagy a Kommunista Párt illegalitásbeli tevékenységét, illetve az októberi forradalmat ábrázolta. Lánya, Julieta Szőnyi-Ghiga a filmművészetben alkotott maradandót G. Călinescu Otilia titka című regényének vászonra vitelével (Félix és Otilia, 1972), ő játszotta a női főszerepet; fia, George Ghiga Bukarestben orvos. A másik, második házasságából született lánya, Anca Nicola a Ciuleandra, a Rebreanu azonos című regénye alapján forgatott film főszereplője volt; jelenleg Franciaországban él.
A festő Krausz Tibor (1919−2010), egykori ellenálló, nagyjából Szőnyivel egy időben  tanított a főiskolán. Miután Kanadába emigrált, T. K. Thomas néven elismert tájképfestő lett. Nővére, Krausz Zsuzsanna (Juji) a modern táncművészetben remekelt, új színpadi mozgástechnikát fejlesztett ki, és nagyon keresetté vált a rendezők körében...
Ugyancsak egy magyar nőnek, a modern táncos Magyar Eszternek köszönhető a bukaresti koreográfiai líceum megalapítása. 
A bukaresti magyar értelmiség, a különböző intézmények és felsőoktatási intézetek alkalmazottjainak egyik jó ismerője Rostás Zoltán szociológus. Kutatási módszere az interjú. A rádiónál egykor hetente közvetített egy-egy beszélgetést magyar értelmiségiekkel. Sajnos, ezek nem jelenhettek meg nyomtatott formában, így gyakorlatilag örökre elvesztek. Néhány kötet, más interjúja mégiscsak megjelent. Egy másik sorozat A Hétben és A Hét 1978-as évkönyvében látott napvilágot; néhányan az alanyok közül Bukarestben éltek. Ezek a magasan képzett szakemberek még a magyarság számára is jóformán ismeretlenek maradtak.
Egyike a meginterjúvolt szakembereknek Miklós László mérnök, aki a Sala Polivalentă csarnokának a fedélszerkezetét tervezte; másik Márton Gyárfás, a fotogrammetria specialistája. Az eredeti végzettsége szerint matematikus Márton Gyárfás 1951-ben költözött Bukarestbe Lőrinczi Gyula kollégájával együtt, közvetlenül a kolozsvári Bolyai Egyetem befejezése után. Mindkettőjüket a Haditechnikai Akadémiára nevezték ki mint geodéziai szakembereket. Három év után újabb kolozsvári társ, Györfi Jenő csatlakozott hozzájuk, aki később az akadémián belül az elektronikára szakosodott. Feleségeiknek is került bukaresti állás a tanügyben vagy a kutatásban. Mindhárman doktori címet szereztek.
Márton Gyárfás Antal (Gherasim Marton, 1928−2009) rendkívül szegény, sokgyerekes székely parasztcsaládból származott. Elismerte, hogy kinevezése a Haditechnikai Akadémia laborfőnöki posztjára a jó „káderlap” alapján történt: nem volt eminens tanuló, fogalma sem volt a fotogrammetriáról, nem tudott sem oroszul, sem németül, hogy a hozzáférhető bibliográfiát olvashassa. A hiányokat bepótolta, és elismert kutatóvá vált, több tucat tudományos munkája jelent meg, a Fotogrammetriai Társaság alapító tagja volt; társszerzője az első román nyelvű fotogrammetriai és geodéziai tanulmánynak, valamint a többnyelvű szakszótárnak. 1963 és 1969 között a Geodéziai Intézet, utána a Katonai Topográfiai Kutatóintézet igazgatója volt. Felesége 1960-tól a magyar iskolában volt tanítónő. 2012-ben a Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság emlékplakettel tisztelgett Márton Gyárfás előtt. 
Lőrinczi Gyula, a matematika doktora különböző vezető beosztásokat töltött be az akadémián, 1995-beli nyugdíjazása után is folytatta kutatótevékenységét 2005-ig a Geodinamikai Intézetnél.  Márton és Lőrinczi 1989 után szerepet vállalt a magyarság politikai életében, előbbi a területi RMDSZ elnöki tisztjét töltötte be 1990−1991 között, Lőrinczi pedig a Petőfi Művelődési Társaság elnöke lett. 
Szintén a Haditechnikai Akadémián tanított dr. Demeter István dandártábornok.  Négyük neve szerepel Demény Lajos 2002-ben megjelent könyvecskéjében is a több tucat, az elmúlt fél évszázadban a tudomány vagy a művészetek világában tevékenykedő, javarészt a kommunizmus idején érvényesülő személyiség között. Ez a névsor 33 kutatót, felsőfokú tanügyi kádert, a fővárosi magyar elit reprezentatív neveit tartalmazza, a listán a saját neve is szerepel, rajta kívül: dr. Cihó Miron és dr. Lukács Antal történészek, dr. Kovács Albert, dr. Molnár Szabolcs, dr. Murvai Olga és dr. Murvai László nyelvészek, Árvai Zsolt, dr. Lányi Szabolcs, dr. Nagy E. József, dr. Nagy József és dr. Lingvay József vegyészmérnökök, Szabó Károly, dr. Demeter Elek, Gedő István energetikus mérnökök, dr. Grúzsniczky Fülöp spektrográfiai szakmérnök, dr. Gyéresi István, Osváth Jenő mérnökök, Bíró István és dr. Soós Jenő matematikusok, dr. Dévényi András, dr. Katona László és Dr. Fazakas Antal Béla fizikusok, dr. Katona Éva biofizikus, dr. Szedlacsek Jenő István biokémikus, dr. Sztojánov István és Szász-Gábor Domokos informatikusok, dr. Tövissi Lajos statisztikus és dr. Fábián Csaba Béla közgazdász.
Ezen az eléggé szubjektív listán néhány tudományos, műszaki vagy gazdasági szaktekintély is szerepel. Így például Lingvay József (szül. 1949), aki találmányainak számával rekordtartó az alkalmazott elektrokémia terén (a földgáz szállítóvezetékeinek és elosztóhálózatának korrózióját kutatta); Osváth Jenő az atomfizika orvosi alkalmazását kutatta japán tudósokkal közösen. Szabó Károly kutatómérnök (szül. 1948) a bukaresti műszaki egyetemen végzett, a telekommunikáció és a távérzékelés területén publikált több művet, 1992-től a Légforgalmi Hatóság alkalmazottja. A biokémikus Szedlacsek Istvánt 2000-ben a Tudományos Érdemrend lovagi fokozatával tüntették ki. Ugyanezzel az érdemrenddel méltatták dr. Fábián Csaba Béla (szül. 1941) matematikust és közgazdászt, kutatót és egyetemi tanárt, aki tanulmányait Németországban végezte, az informatikai rendszerek programozására szakosodott, és két egyetemet is végzett. 
A romániai magyar személyiségek tára, a Ki kicsoda 2000 a felsorolt 33 névből csak 14-et említ, ami a bukaresti magyar közösség és a helyi RMDSZ szervezet közti rossz kommunikáció tanújele. (...) A Petőfi Társaság által kiadott három értesítőben sem említik a Demény által felsorolt vagy akár az általa kihagyott neveket, leszámítva néhány, az RMDSZ-ben felelős szerepet vállaló vagy felkérésre előadást tartó személyt. Nevük többnyire a román enciklopédiákból és névtárakból is hiányzik, habár munkájukkal és szaktudásukkal elsősorban a román államot gyarapították. Ahogy azt Nagy Sándor már pár évtizede megállapította, lassanként ,,az erőnk, a munkánk, a lelkünk, a vérünk, a gyermekünk, a jövendőnk mind-mind a másé lészen”. A nagy román tömegben ezek az emberek, külön egyedenként elveszve, nem jelentenek gyakorlatilag semmit a magyar közösség számára, amely általában nem is ismeri őket; a románok pedig még annyira sem.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
(folytatjuk)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Persona non grata (vagy a Magyar Bukarest, és ami mögötte van)
Ritkán kerül a kezünkbe olyan könyv, amely egy másik könyv kiadásának történetét meséli el. Hencz Hilda nem eléggé elismert, nem eléggé népszerűsített, sőt, mondhatni elhallgatott, hiánypótló kötetéről (Magyar Bukarest) van szó, amely számtalan eddig ismeretlen adalékkal szolgál a bukaresti magyarság 19–21. századi történetéről.
Íróját többször méltánytalanul lekezelő megállapításokkal, véleményekkel illették, bevallott vegyes identitása miatt kerülték. (Anyja révén református magyar család sarja, csak 1948-tól, anyjának román férfival való házassága után változott környezete románná, aki aztán román iskolába is kényszerítette fogadott lányát.) Sietek megjegyezni, a fentiek nem érvényesek vidékünkre, hisz a Hármas (a Háromszéki Magyar Sajtóért) Alapítvány elnöke, Farkas Árpád kezdeményezésének köszönhetően a múlt év végén a Kaláka-sorozatban végre megjelenhetett a Magyar Bukarest magyar fordítása, s a Csíkszeredában megjelenő Székelyföld folyóirat mellett a Háromszék negyven száma is érdekes részleteket közölt a kötetből. Hogy honnan veszem a fenti megállapításokat? Nos, a Pro Universitaria Kiadó gondozásában a múlt év végén megjelent Hencz Hilda Persona non grata – vagy hogyan sikerült megírnom a bukaresti magyarság történetét című könyve, amelyben keserű felhanggal, már-már lemondó rezignáltsággal végigvezet könyvei – Magyarok román világban (Maghiari în universul românesc); Bukaresti magyar időszaki kiadványok, 1860–2010 (Publicațiile periodice maghiare din București) – megjelenésének rögös útján, az elébe gördített számos akadály sikeres vagy sikertelen elhárításán. E folyamatban a legfájóbb az, hogy ezeket a lekicsinyléseket, semmibevevéseket, elfordulásokat, intellektuális eltulajdonítási próbálkozásokat nemcsak román, de több esetben a jelenlegi bukaresti magyar értelmiségi réteg azon, nem egyszer a hierarchia csúcsához közel álló képviselői követték el vagy próbálták elkövetni, akikhez az író segítségért fordult kutatásai s könyve megjelenésének érdekében. A könyv címe magától beszél: írója, miközben a bukaresti magyarság történetét kutatta, írta, nemegyszer tapasztalta, hogy többen, akikhez segítségért, támogatásért fordult, nem kívánt személynek tekintették. E megállapítása természetesen az írónő alkalmankénti túlzott érzékenységének is betudható, témájának fontossága talán túlfűtött optimizmussal, gyors sikerek elérésének reményével kecsegtette, s akadályokra nem számítva indult el kutatásai útján. Számos esetben meglepetéssel tapasztalta, hogy az egyházaknál, könyvtárakban vizsgált dokumentumokból a magyarságra vonatkozó adatokat eltávolították. A Bărăția (Barátok) római katolikus templom (épült 1666-ban) közelmúltig szolgáló román lelkésze nemcsak hogy elferdített és téves egyháztörténeti adatokat közölt az egyház lapjában, de Hencz észrevételezésére az RMDSZ részéről kémkedéssel is megvádolta. A bukaresti állami könyvtár számos esetben tagadta le a tanulmányozásra kért dokumentumok létét. Amikor az egyik kiadó tulajdonosa megtudta, hogy a Bucureștiul maghiar című könyvének egyik tudományos referense Lucian Boia történész, úgy nyilatkozott róla, ő a román történelem megcsúfolója. Fekete József A levegő hőseinek emlékművét szánta könyve első kiadásának borítójára. Közelharcot kellett vívnia a kiadóval, hogy a szobrász nevét ne Iosif Negruleáként írják le. Több alkalommal magyar szakemberektől, lelkészektől, a művelődési vagy politikai élet magyar korifeusaitól sem kapta meg a kért támogatást. Ígértek mindent, hogy aztán keserűen tapasztalja, csak azzal maradt. Mikrofilmek beszerzésével, más városokban, például Budapesten – ahová kutatni ment – szállás ígéretével biztatták, nyugdíjba vonulása után állással a magyar kulturális központnál, befolyásos, ismert szakembereknek adta át vagy küldte el véleményezésre kutatásai eredményeit, többen közülük válaszra sem méltatták vagy kitértek előle, mi több, olyan is akadt, aki Hencz eredményeit sajátjaként próbálta felhasználni. A kiadókkal, szerkesztőkkel, fordítókkal sem járt jobban, bár itt is volt része ígéretekben. Nem volt szívesen látott vendége a Petőfi Háznak és a Petőfi Egyesületnek, az Ady Endre Líceum igazgatósága, a Bukaresti Egyetem Hungarológia Fakultásának jeles személyiségei, a bukaresti magyar egyházak lelkészei próbáltak szabadulni kilincselései elől. Könyve Petőfi Társaságnál történt bemutatójáról teljességgel hiányoztak a magyar kulturális élet képviselői. Mi több, ez alkalommal számos jelentős magyar személyiségnek is küldött tiszteletpéldányt, ezek is visszhang nélkül maradtak. A szerencsés végkifejlet: főként két román szakembernek (egy történésznek és egy építésznek), román kiadónak köszönhetően jelenhettek meg könyvei. Mindeközben tovább dolgozott, kutatott, újabb és újabb magyar származású bukaresti személyiségeket fedezett fel, többek között olyanokat is, akik az évek során lemondtak magyar identitásukról, elrománosítva nevüket, vagy elnézve, hogy már a 19. század elejétől mások tették ezt. (Ez történt családja nevével is a két világháború között. A Petőfi Egyesületnek felrótta, hogy egyik román nyelven írt közleményében a Zsolt név Joltként, a Csaba Ciabaként, a Gyárfás Gherasimként jelent meg.) Újabb felfedezéseiről a Persona non grata című könyvének Addenda fejezetében olvashatunk. Csak példaként: a román állatorvosi iskola megteremtője Wolfgang Lucaci, azaz Lukács Farkas, az első román nyelven írt állatorvosi könyv szerzője pedig Ioan Huboți – Hubossy János volt (1842). Bizonyítja Nadia Comăneci magyar eredetét, akinek nagyszülei a Kémenes nevet viselték, vagy hogy a neves román színészek, Mircea Albulescu és Carmen Stănescu édesanyja is magyar volt. Számos magyar vonatkozású 17–19. századi történelmi adalékkal is gazdagodhatunk e fejezet olvasása közben. A könyv utolsó fejezete az utóbbi két évben eltávozottakról emlékezik (köztük Koczka György, Bács Lajos, Balázs Jolán vagy dr. Kovács Albert, Mircea Dinescu apósa, illetve Silvia Kerim írónő, aki csak idős korában vallotta be magyar anyanyelvét). Végül keserűen állapítja meg, hogy a regáti magyarság beolvadásában igaznak bizonyult Ürmösy unitárius lelkész 1843-ban Bukarestben tett észrevétele, miszerint az oda érkezett magyarok egy része épp az esetleges feléjük irányuló gyűlölet miatt vonakodott felfedni nemzetiségét, s ez a félelem napjainkban is megmutatkozik. A románság pedig soha nem fogja bánni, megérezni azoknak a magyaroknak az eltávozását, akiknek őseihez több tíz jelentős bukaresti középület, templom, műemlék, tudományos és művészeti vonatkozású, jelentős úttörő munka fűződik. Ettől függetlenül „továbbra is harsogni fog nemcsak a rádióban és a televízióban, de a közterületeken is a miccsek zenei sercegése által kísért manele” – fejezi be könyvét.
József Álmos / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)