kérdezett:B. D. T.
VÖRÖS ERDÉLY
Rákattan a román közönség a Magyar Autonóm Tartományra
"Meg kéne érteni, hogyan működhetett ez az ország a 80-as években, hogy is nem omlott össze" - Stefano Bottoni román nyelvű könyvéről és a kutatás további irányairól. [interjú]
A román történetírásban mindeddig kiaknázatlan területeket nyit meg a Transilvania Roşie, például 1956 eseményeinek romániai hatástörténetével mindeddig nem igazán foglalkoztak a kutatók – méltatta Vasile Puşcas egyetemi professzor Stefano Bottoni történész román nyelvű kötetét a hétfői kolozsvári bemutatón.
Zsúfolásig telt a Gheorghe Bariţiu Történelmi Intézet konferenciaterme, sokan kíváncsiak voltak a Sztálin a székelyeknél című, a Magyar Autonóm Tartomány (1952–1960) történetét feldolgozó kötet rövidebb, román nyelvű változatára, amely voltaképpen Bottoni olasz nyelvű doktori disszertációjának kiegészített fordítása. Bottoni politikatörténetből és módszertanból is jelesre vizsgázott, és olyan új kutatási területeket nyitott meg, hogy akár száz kutatónak is elég munka lenne
továbbgördíteni a felvetett témákat – mondta a professzor, kiemelve a fiatal történész „bátorságát”, amellyel kutatási témájához nyúlt. Ugyanakkor hiányolta például, hogy a román nemzetiségű kommunista nomenklatúrával kapcsolatos forrásokat, például emlékiratokat kevésbé használt fel az író, főként a kisebbségi, magyar kommunista pártvezetőkről esik szó a könyvben.
Lucian Nastasă-Kovács, a George Bariţiu intézet kutatója a forrásanyag gazdagságát emelte ki, megjegyezve, hogy bár eltelt 20 év a ’89-es fordulat óta, nem igazán dolgozták fel és publikálták a kommunizmus korszakára vonatkozó párt- és egyéb dokumentumokat. Bottoni munkája igazi interdiszciplináris kutatás, és sikerült, amennyire lehetett, eseményeket és szálakat rekonstruálnia benne a Magyar Autonóm Tartomány létrehozása és működése kapcsán. Az adatok és sokszor megbízhatatlan források dzsungelében nehéz GPS nélkül tájékozódni – tette hozzá –, ám Bottoninak mégis sikerült, ellenállt a bizonytalan vagy hiányos dokumentumok „provokációinak”, és igényes munkát tett le az asztalra. Egy román történész, hacsak nem ismeri a magyar és német nyelvet, nem tudott volna írni erről a témáról, jegyezte meg.
A román történészek ugyanakkor felhívták a figyelmet a könyv fordításbeli hiányosságaira, terminológiai problémákra is, ám mint elhangzott, nehéz volt a fordító dolga, hiszen a nemzetközi kapcsolatok területének nincs is igazából kidolgozott román szakterminológiája. Horváth István, a román nyelvű könyv társkiadójának, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetnek a vezetője az utóbbi két év kiadványairól beszélt. Az autonómiadiskurzust nem lehet megérteni a MAT történetének ismerete nélkül – hívta föl a figyelmet. Stefano Bottoni 2002-ben kezdte el a kutatást. Egyrészt az érdekelte, hogyan „született” és hogyan „nőtt fel” az a kommunista diktatúra, amelyet Ceauşescu-rezsimként ismerünk, hiszen erről még mindig nagyon keveset lehet tudni; illetve hogy a Magyar Autonóm Tartomány
valódi autonómiát biztosított-e a romániai magyar kisebbségnek, vagy egy formális sztálinista kreáció volt, tartalom nélkül. Arra a következtetésre jutott, hogy ez egy szovjet típusú autonómia volt, amely voltaképpen nem a nemzetiségi jogok bővítését szolgálta, hanem hogy „magyarul is lehessen építeni a szocializmust”. Ez az utópia pedig „sokak előtt elfedte, hogy öntudatlanul is segédkeznek egy rendkívül kemény diktatúra kiépítésében”. 1956-ig még egyes magyar vezetők is elhitték, hogy a MAT „kis magyar világ” lehet, ám a magyar forradalom hatására más irányt vettek a dolgok, a román hatóságok átértelmezték a magyar nemzetiségi kérdést, megtorlások voltak, 1959-60-ra átszervezték és elsorvasztották a MAT-ot is. (Bővebben lásd a Sztálin a székelyeknél című kötetben, amely elérhető az Adatbank.ro-n itt.)
Bottoni vázolta a kutatás további lehetséges irányát is a kolozsvári könyvbemutatón. Egy néhány éven belül tervezett folytatásban azt a kérdést próbálja majd megválaszolni, hogyan kezdődhetett el a 60-as évek második felében a liberalizáció korszaka, és hogyan vált a 80-as évekre keményen elnyomó, represszív rezsimmé? Miért volt ennyire stabil a Ceauşescu-rezsim? Mi történt az átmenetkor, és hogyan reagált Románia az „új korszak” kihívásaira? Az etnikai problémákat minél tágabb társadalmi perspektívában kell majd értelmezni – tette hozzá.
Arra számítottam, sokkal több román nemzetiségű jön el a könyvbemutatóra, mert ugyan zsúfolt volt a terem, de a közönség fele magyar volt.
Stefano Bottoni: – A könyvemet is magyarok vásárolták főleg, román nyelven talán csak egyet dedikáltam. Bukarestben azonban lesznek. Másrészt meg ki ér rá délután 3-kor könyvbemutatóra jönni? De amikor beléptem, és láttam, mennyire tele van a terem, azt mondtam, rendben van. A lényeg az volt, hogy bemutassuk a könyvet a román közönségnek.
Mit gondolsz a Vasile Puşcas által megfogalmazott kritikáról?
– Teljesen igaza van, és ha most kellene megírnom a könyvet, nem így írnám meg. Mikor tavaly szó volt egy új kiadásról, már akkor felmerült ez bennem, hiszen azóta kicsit változott a perspektíva. Nem így közelíteném meg a témát, nem a nemzetiségi szempont lenne az elsőrendű. Többet foglalkoznál a román forrásokkal?
– Nemcsak a román forrásokkal, hanem a románokkal. Meg a németekkel. Nagyobb tere nyílt volna az összehasonlításnak, elhelyezni Erdélyt, Európa-szinten összehasonlítani Jugoszláviával, Szlovákiával – sokkal jobban ki lehetett volna domborítani ezt az összehasonlító perspektívát. Nyilván még több időt, energiát kellett volna rááldozni.
Nem kizárt, hogy lesz még ennek a könyvnek egy kiadása, de nem ezt a könyvet kell még egyszer megírni. Olyant viszont meg lehetne egyszer írni, amely 1945-től 1989-ig dolgozza föl a korszakot. Az lehetne majd a folytatás, néhány hibát korrigálva.
Puşcas kitűnő ember, nagyon jó olvasó, jól látta a gyengeségeket, és jó, hogy szóvá tette. Szóval, én is töprengtem, hogy új könyvet írjak, nagyon belenyúljak a régibe? Végül alig nyúltam bele, csupán néhány új szakirodalommal bővítettem ki.
A könyvbemutatón is beszéltél arról, hogyan lehetne folytatni a kutatást. Korai erről bővebben mesélni, vagy már vannak kialakult terveid?
– Tervek vannak, a megvalósítás odébb van. Akár az EU-projekteknél, a pályázat első részénél vagyunk (nevet). Van az alapötlet: meg kéne érteni, hogyan működhetett ez az ország a nyolcvanas években, hogy nem omlott össze – és ha nem történik ez a '89-es dolog, abszolút nem is omlik össze. Semmi jele nem volt az ellenzékiségnek, ellenzéki mozgalmaknak, civil társadalom nem létezett. Olyan könyvekre támaszkodom, amelyek most jelentek meg, az egyik Stephen Kotkin: Societatea necivilă című munkája. Ez a könyv letarolja a civil társadalmas mítoszokat Kelet-Európában. Társadalom nem létezik – szólt Thatcher híres mondata. Nos, társadalom lehet létezik, ám civil társadalom valóban nem létezik! Legalábbis itt nem létezett.
Most, hogy egy nagy amerikai professzor megmondta a tutit, már el lehet indulni bizonyos irányokba, pontosabban bátrabban lehet kijelenteni olyan dolgokat, amit szerintem már sokan éreztek, hogy ez a nagy civil társadalmas teória kicsit recsegett-ropogott. Valószínűleg ki lehet jelenteni, hogy a román forradalmat nem lehet felfogni a civil társadalom győzelmeként – mert nem a civil társadalom robbantotta ki. Nem a civil társadalom robbantotta fel a kommunizmust, és nem az antikommunisták, akik gyakorlatilag nem voltak. Hanem egy egészen váratlan esemény, amit nem lehet a KGB-vel és Moszaddal és a magyar titkosszolgálattal magyarázni, mert igenis voltak belső mozgatórugói. Meg kell érteni, hogy mi.
Stefano Bottoni: az 1989-es romániai fordulat értelmezései
Ezt a hosszú folyamatot, ezt a hosszú forradalmat, amely 1989. decemberben indult, és júniusig, legalább a bányászjárásig eltartott, ezt az elhúzódó, nagy politikai konfliktust, ennek a logikáját csak úgy lehet megérteni, ha előtte megértjük, mi van mögötte. Milyen volt a Ceauşescu-rendszer, és mi volt a legitimációs forrása? Hogyan lehetséges, hogy ez a rendszer, amely a nyolcvanas években gazdasági-társadalmi viszonylatban egyre rosszabb, egyre borzasztóbb, mégis fennmarad? És nincsenek reformok, számottevő belső erjedések stb. Ez az igazán nagy probléma. Ha valami nem történik egészen véletlenül Temesváron, gyakorlatilag az ország többi része mozdulatlan marad. És az ország nagy része otthon marad, amikor a megmozdulások vannak, ez az a forradalom, amit mindenki a tévében néz, de amire kevesen mennek ki. Ez arról árulkodik, hogy valószínűleg sokkal többen meg voltak elégedve valamilyen szinten ezzel a rendszerrel, mint ahogy gondoltuk volna. S ez problémákat vet fel, mert hogy lehet élni egy ilyen rendszerben? Mik a túlélés stratégiái, hogyan élik túl az emberek ezt a rendszert?
Ebből a szempontból mondtam, hogy nem jó kizárólag a kisebbségi perspektíva, mert nyilvánvaló: kisebbségi perspektívából ez a rendszer borzalmas volt. Magyarnak lenni a nyolcvanas években valami katasztrófa volt. Ez egyértelmű. De románnak lenni milyen volt? Moldvában, Olténiában, valahol Arad megyében? Lehet, nekik sokkal jobb volt, és sokan észre sem vették, hogy milyen burokban élnek.
Ebből az is következik, hogy az értelmiségi, illetve a kisebbségi perspektíva nagyon torzít. Nyilván kialakul az a jellemző frusztráció, hogy gyakorlatilag van egy borzasztóan elmaradt társadalom, ahol nincs mit kezdeni. A hülye nép mítosza. Hogy mi márpedig szeretnénk valamit kezdeni a "poporral", de az buta. Hagyja magát irányítani, nem határoz, nem dönt, nem tiltakozik.
De azt kéne kideríteni, hogyan élte meg ezt az egészet a "popor", a nép, az egyszerű emberek, régi terminológiával élve a munkások és a parasztok. Ezen dolgozom, de itt nemcsak források kellenek, hanem először a megközelítést kell megtalálni. Mert az, amit eddig olvastam a Ceauşescu-rendszerről, nem volt teljesen meggyőző. Vannak már jó elemzések, de Ceauşescu és az a 20-25 év még mindig olyan megfoghatatlan. És 20 év után még mindig téma, sokkal mélyebb nyomokat hagyott, mint gondolták volna 10-15 éve, mikor azt hitték, hogy a fiatalok egy egészen más világban nőnek fel.
Lehet, hogy a fiatalok nem tudják, mi volt akkor. De érzik. Az, ami volt, nagyrészt ma is meghatározza az életterüket. Ezt kellene valahogy megfogni.
A Transilvania Roşieben szerinted melyik az a téma, ami leginkább újszerű lesz a román értelmiség számára?
– A Magyar Autonóm Tartományra rácuppantak, az nyilván érdekes téma, mert ők is hallottak erről elég sokat, de csak legendaszerűen vagy említés szintjén. Most kapnak egy kemény, dokumentumokon alapuló, 40 oldalas narratívát arról, hogy ez milyen volt. Illetve arra is fel lehetne figyelni, hogy az erdélyi kommunista építkezést mennyire meghatározzák a magyarok és egyáltalán a kisebbségiek a negyvenes-ötvenes években. Rendben van, hogy nemcsak a zsidók meg a magyarok hozzák be a kommunizmust, de igenis benne vannak, tehát ez az egész sztálinista kurzus igenis egy kisebbségi építkezés is. Akár arra is lehetne hivatkozni, hogy én ezzel visszaigazolok bizonyos állásponthoz, de úgy látom, Puşcas sem ilyen irányba vitte el a kritikát.
Ami viszont jó lenne, ha bekerülne a köztudatba, az 1956. Két ’56-os fejezet is van, a könyv felépítésében elég hangsúlyos ’56 szerepe és az 1956 utáni megtorlások. Jó lenne, ha ezen a vonalon el lehetne indítani a fiatal kutatókat. Rengeteg jó doktori témát lehetne adni ennek a könyvnek valamelyik szeletéből, mert amibe én belemarkoltam, az egy elsietett dolog.
Én siettem, rengeteg mindenbe fogtam bele, és nagyon sok helyen csak utaltam a problémákra. Viszont ezek olyan problémák, amelyek egy normális országban 10 doktori disszertációt indítanának el. Ideje annak, hogy megszülessenek végre az igazi mélyfúrások.
Hiába mondják, hogy amit én csináltam, az mélyfúrás: nem igaz. Egy-két fejezet eléggé mélyfúrás, de a többi nagyon felszínes. A probléma az, hogy mihez képest volt felszínes... Most eljött az ideje annak, hogy még mélyebbre ássanak. Transindex