Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kostyál Márk
6 tétel
2017. március 4.
Fölötte a csillagos ég (Művészvilág – Mátray László színművésszel kisemberről, indulatokról, magányról)
Csak nagyon tapasztalt rendező képes a színészben élő feszültséget kis gyöngyszemmé csiszolni, állítja Mátray László. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, s a budapesti Nemzeti Színház vendégművésze sorsszerűnek tartja az utat, amelyen jár.
– Hogyan tekint vissza ma, negyvenévesen egykori diákszínjátszó önmagára? – Az akkori énem a színházbérletes diák kategóriájába tartozott, aki megnézett minden előadást. Kezével, lábával, fejével kezdeni semmit sem tudó kamaszra emlékszem. A diákszínjátszás pedig furcsa jelenidőt teremtett számomra, amelyben nem azt igyekeztem elképzelni, hogy milyen leszek, inkább azt, mi az, amit szeretnék. Komolyan gondoltam például, hogy a kezünkbe kerülő szövegek emberi sorsok. Ez nem is változott jelentősen, a mai szerepeimet is sorsokként kezelem. Tisztában vagyok azzal, hogy az előadás egy szerkezet, a színész dolga pedig beleépülni abba, illetve a rendezői elképzelésbe. De az is a dolgom, hogy hitelesítő módon szépen berendezzem magam egy ilyen szerkezetbe. – Egy önhöz hasonló karakteres színészben nem dolgozik folyamatosan saját egyénisége megvillantásának késztetése?
– A színházi világban közkeletű mondás, hogy egy társulat addig nem játszik Hamletet, míg nincs Hamletje. Vagy míg legalább a lehetősége nem merül fel. Nyilván sok olyan feladatot kapunk, amelyekkel nem akkor, nem olyan körülmények között kellene találkoznunk. Vagy több rendező sorozatosan ugyanolyan típusú feladatra oszt ki, mert egyszer már sikerült jól megoldanod. Ilyen dolgok iránt is gerjed tiltakozás az emberben, de szinte párhuzamos ezzel a kihívás: mit tudnék én mást, újat előhozni abból az alakból? Mindezt úgy, olyan eszközökkel, hogy azt a néző is érzékelje. – Alakja, alkata, orgánuma révén vonzza a „fejedelmi” szerepeket. Vágyott valaha arra, hogy kipróbálja, milyen az, amikor egy kisember bőrébe kell „visszagyömöszölnie” saját különböző dimenzióit? – Hogyne! Sokáig vágytam arra, hogy eljátszhassam a Kis herceget. Most már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, de ma is fájdalomként élem meg ezt a beteljesületlenséget. Egy jó színházi vezetés amúgy figyel ezekre a dolgokra. A Steinbeck-regény, az Egerek és emberek nyomán született George és Lennie című darabban Barabás Olga rendező például Lennie-t osztotta rám, egy nagy fizikai erővel rendelkező, de mentálisan visszamaradott ember megformálását. Ez a szerep, az ember, aki félve nyúl bárkihez, nehogy összetörjön a kezében, ilyen kihívást jelentett. Szeretem és várom őket.
– Civilként is erőtől duzzadó ember, akitől esetleg félhet is, aki nem ismeri? Hogyan kezeli ezt a helyzetet? – Kétségtelenül sok energia van bennem, amit néhány éve egyre jobban sikerül beosztanom. Nem volt mindig így, a színpadon is az a legfőbb bajom, hogy az erő mindegyre kikívánkozik belőlem, meg kell tanulnom befelé hasznosítani. Például abban, hogy amit el kell, ki kell mondani, azt ne erőből tegyem, hanem nyugodtan, bölcsen. Nagyon hosszú folyamat ez, s mivel egyik rendező kezéről kerülünk a másikba, nem nagyon jut rá idő. Nagyon tapasztalt rendezőnek kell lennie, aki ezt az erőt kis gyöngyszemmé tudja csiszolni.
– Egy Kovászna közeli faluban, Szörcsén él. Mi vonzotta ebbe a környezetbe?
– Csak nemrég jöttem rá, miért költöztem ki a családi örökségnek számító, közös erővel otthonossá tett házba. Elegem lett minden este a színházban maradni, gyakorlatilag minden percemet a túlnyomórészt színházi emberek társaságában tölteni. Fárasztott a könyv, egy idő után az internet is, éreztem, hogy váltanom kell. Körülöttünk a technika vette át a hangsúlyt, a színházban is, sok esetben a színész is olyan kellék, mint bármi más. Szörcsében viszont megkapom azt a vertikalitást, ami annak tudatosításában segít, hogy én, a kicsi ember itt vagyok lent, fent pedig van valaki, mindegy, hogy ki. Nem az állattartás romantikája vonz, ahogy azt sokan gondolják, hanem annak a teljességnek az érzése, amikor felnézel a csillagokra. Ezt egy ideje elfelejtette az ember.
– Az elmúlt évek egyéb fontos változásokat is hoztak az életében. Sorsszerűségként kezeli és ennek megfelelően halad a szörcsei csillagos éggel és a budapesti Nemzeti Színházzal szegélyezett új úton?
– Egyértelműen sorsszerűségként. Éreztem, hogy nem elég, amit a szentgyörgyi színház ad, kell még valami, ami kipróbál. Néha úgy él az ember, mint egy filmben: megy egy kamera, a képzelet követi, hogy ezt kellene még csinálnom, meg azt is. Zajlik az életed, miközben több film is pörög benned egyszerre. A kitörési vágy, de nem feltétlenül a jelenlegi helyzetedből, hanem más helyzetekkel is találkozni. A legjobb pillanatban kaptam a meghívást a Nemzetibe. Miközben éreztem, hogy ennek így kellett történnie, betojtam, hiszen igazából nem tudtam, mibe megyek bele. Kezdetben ott volt az a furcsa politikai árnyék is, ami az igazgatóváltást követően rávetült a Nemzeti Színházra, s amivel, úgy éreztem, külön meg kell küzdenem. Rengeteg energiát fektettem a munkába, hogy senkiben ne merüljön fel fogást keresni rajtam. Úgy tűnik, sikerült is elkerülnöm.
– Szakmai kihívásként is más dimenziónak bizonyult?
– Iszonyú felelősség szakadt a vállamra, hiszen egy ország reprezentatív színházában kellett helytállnom. Szentgyörgyön megszoktam korábban, hogy lazán hagyjam előjönni belőlem a dolgokat. Budapesten nem. Ott önmagam pedagógusává kellett válnom, aki szükség esetén rákoppintok a saját fejemre. Az is idegen volt, hogy napra, órára össze kellett hangolnom a programjaimat, az utazásaimat. Persze támogattak, eszembe juttatták, rám szóltak, figyelmeztettek. De olyan is előfordult, hogy valaki ismeretlenül rám írt a Facebookon, sok sikert kívánva a holnapi előadásomhoz. Akkor villant belém, hogy úristen, hiszen nekem előadásom van.
– Mi döntötte el, hogy mégsem szerződik véglegesen a Nemzetibe?
– Ha harmincnyolc évesen odaszerződöm, az négy-öt évre szóló teljes elkötelezettséget jelentett volna. Akkor nem tarthattam volna fenn a szentgyörgyi idetartozásomat. Szerencsém volt, hogy egyik társulat sem állított éles választási helyzet elé, talán azt is megsejtették, hogy tele vagyok kétellyel. Nagyon szeretem a szentgyörgyi világot, ahol elsősorban a lényem van jelen. Itt azonban szakmailag csak kapargatjuk a lényeget. Elsősorban fiatal rendezőkkel dolgozunk, akik egyelőre nem nagyon tudják vezetni a színészt, inkább azt szeretnék, hogy csináljam meg nekik, amit elképzeltek. Én viszont még sok mindent szeretnék megtanulni, olyan világokat teremteni, amitől elsősorban magam essek hasra. Ehhez azonban tapasztalt rendezők kellenének, akiknek a meghívását ez a színház anyagilag nem nagyon tudja megengedni magának.
– Előfordult már olyan, hogy elcsalt egy szerepet? Hogy „megúszta”?
– Elsősorban olyan volt, hogy nem vettem fel a kesztyűt, a próbafolyamat során nem robbantottam ki a konfliktust. Márpedig olyan szakma ez, ahol a konfliktusokat vállalni kell. Én alapvetően befelé vezetem le a feszültségemet, ha viszont kijön belőlem, többnyire igen nagy intenzitással bukkan ki, amivel meg is ijesztettem már egy-két fiatal rendezőt. Holott én csak jót akartam. Olyan eset is előfordult, amikor néhányan fiatalok morogtunk, de lefojtottak bennünket, és nem is lett jó az előadás. Amikor viszont a rendező rájött, hogy érezzük a darabot, kezdjük szeretni, egy idő után ő is velünk kezdte szeretni az egészet. – A nemrég moziba került Kojot című filmben egy visszafojtott indulatoktól remegő, a végén
pedig egészen szélsőséges erőszakban kirobbanó embert láthatunk. Ő hol helyezkedik el a Mátray-féle sorslistán?
– Ez a fickó kezdetben egyáltalán nem az erőszak oldalán áll. Csak ül és vár, a végén derül ki, milyen mértékű agresszivitás rejtőzik benne. Sőt, egy majdnem megerőszakolós jelenet is van a filmben. Egészséges erkölcsi érzékű emberként természetesen kínos, kényelmetlen ilyen töménységű agresszivitás elfogadása. Azért is nehéz, mert sok esetben a színészt egybemossák az általa alakított figurával. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy Kostyál Márk rendező erre a szerepre szemelt ki. Nyilván, kell kapirgálni a mélyrétegeimben, hiszen a színész lelkének sok mindenre érzékenyen kell reagálnia. Ha nem tud saját tapasztalatból építkezni, akkor működnie kell a fantáziának, ahogy Lohinszky mestertől hallottuk a főiskolán. De ott a klasszikus példa: nagyon sokan játszanak vagy szívesen játszanának III. Richárdot. Rettenetesen negatív figura, akit részben felment a benne rejtőző bohóc. Macbeth is hasonló kategória, színházi legendák szerint több olyan színész is van, aki a szerep megformálása után „úgy maradt”. Vannak feladatok, amelyekben roppant veszélyes dolog elmerülni. – Mostanában mi után keresgél leginkább?
– Azt hiszem, a spiritualitásomban szeretnék jobban elmerülni. Szörcsén például megnyugszik a lelkem, sehová sem akar elrohanni. Persze tudom, hogy a színészet a szakmám, ebből élek. Nem tudom, képes lennék-e otthagyni az egészet, de nem tartom elképzelhetetlennek. Csak akkor el kéne menni innen valahová jó messzire. – Egyedül?
– Az egyedüllétemmel talán a szüleim sorsát hordozom magamban. Talán ennek a szörnyű nagy feszültségnek a cipelése közben arra készülök, hogy többet adjak majd az utódomnak, mint amennyit én kaptam. Szeretném mielőbb tisztán látni magamat. A színészmesterség ugyanis mindent felkavar az emberben: tessék ilyennek lenni, tessék olyannak lenni. Ennek a káosznak le kell ülepednie. A szerelem engem sem került el, csak nem jöttem ki jól belőle. Akkor úgy éreztem, gyengít a szakmában. Vagy azt éreztem, hogy azon az úton más nem fér el mellettem. Esetleg nem akar végigjönni velem. Ma már nem így érzem. És azt is érzem, hogy eljött az ideje valaminek.
– És milyen a csillagos ég Szörcse fölött?
– Gyönyörű. Néha elsírom magam alatta. Hiszem, hogy miközben igyekszem megtenni mindent a lelkem békéjéért, valaki ott fenn vigyáz rám.
MÁTRAY LÁSZLÓ
Színművész, Kézdivásárhelyen született 1976. október 23-án. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban végezte, 1999-ben diplomázott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ahonnan a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött. 2013-tól rendszeresen vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban. Közel száz színházi szerepben lépett fel. Legfontosabb filmszerepei: Town Creek, Varga Katalin balladája, Fény hull az arcodra, Concrete Noise, Kojot. Díjak, kitüntetések: Kaszás Attila-díj (2010), Jászai Mari-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Csak nagyon tapasztalt rendező képes a színészben élő feszültséget kis gyöngyszemmé csiszolni, állítja Mátray László. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze, s a budapesti Nemzeti Színház vendégművésze sorsszerűnek tartja az utat, amelyen jár.
– Hogyan tekint vissza ma, negyvenévesen egykori diákszínjátszó önmagára? – Az akkori énem a színházbérletes diák kategóriájába tartozott, aki megnézett minden előadást. Kezével, lábával, fejével kezdeni semmit sem tudó kamaszra emlékszem. A diákszínjátszás pedig furcsa jelenidőt teremtett számomra, amelyben nem azt igyekeztem elképzelni, hogy milyen leszek, inkább azt, mi az, amit szeretnék. Komolyan gondoltam például, hogy a kezünkbe kerülő szövegek emberi sorsok. Ez nem is változott jelentősen, a mai szerepeimet is sorsokként kezelem. Tisztában vagyok azzal, hogy az előadás egy szerkezet, a színész dolga pedig beleépülni abba, illetve a rendezői elképzelésbe. De az is a dolgom, hogy hitelesítő módon szépen berendezzem magam egy ilyen szerkezetbe. – Egy önhöz hasonló karakteres színészben nem dolgozik folyamatosan saját egyénisége megvillantásának késztetése?
– A színházi világban közkeletű mondás, hogy egy társulat addig nem játszik Hamletet, míg nincs Hamletje. Vagy míg legalább a lehetősége nem merül fel. Nyilván sok olyan feladatot kapunk, amelyekkel nem akkor, nem olyan körülmények között kellene találkoznunk. Vagy több rendező sorozatosan ugyanolyan típusú feladatra oszt ki, mert egyszer már sikerült jól megoldanod. Ilyen dolgok iránt is gerjed tiltakozás az emberben, de szinte párhuzamos ezzel a kihívás: mit tudnék én mást, újat előhozni abból az alakból? Mindezt úgy, olyan eszközökkel, hogy azt a néző is érzékelje. – Alakja, alkata, orgánuma révén vonzza a „fejedelmi” szerepeket. Vágyott valaha arra, hogy kipróbálja, milyen az, amikor egy kisember bőrébe kell „visszagyömöszölnie” saját különböző dimenzióit? – Hogyne! Sokáig vágytam arra, hogy eljátszhassam a Kis herceget. Most már tudom, hogy ez nem valósulhat meg, de ma is fájdalomként élem meg ezt a beteljesületlenséget. Egy jó színházi vezetés amúgy figyel ezekre a dolgokra. A Steinbeck-regény, az Egerek és emberek nyomán született George és Lennie című darabban Barabás Olga rendező például Lennie-t osztotta rám, egy nagy fizikai erővel rendelkező, de mentálisan visszamaradott ember megformálását. Ez a szerep, az ember, aki félve nyúl bárkihez, nehogy összetörjön a kezében, ilyen kihívást jelentett. Szeretem és várom őket.
– Civilként is erőtől duzzadó ember, akitől esetleg félhet is, aki nem ismeri? Hogyan kezeli ezt a helyzetet? – Kétségtelenül sok energia van bennem, amit néhány éve egyre jobban sikerül beosztanom. Nem volt mindig így, a színpadon is az a legfőbb bajom, hogy az erő mindegyre kikívánkozik belőlem, meg kell tanulnom befelé hasznosítani. Például abban, hogy amit el kell, ki kell mondani, azt ne erőből tegyem, hanem nyugodtan, bölcsen. Nagyon hosszú folyamat ez, s mivel egyik rendező kezéről kerülünk a másikba, nem nagyon jut rá idő. Nagyon tapasztalt rendezőnek kell lennie, aki ezt az erőt kis gyöngyszemmé tudja csiszolni.
– Egy Kovászna közeli faluban, Szörcsén él. Mi vonzotta ebbe a környezetbe?
– Csak nemrég jöttem rá, miért költöztem ki a családi örökségnek számító, közös erővel otthonossá tett házba. Elegem lett minden este a színházban maradni, gyakorlatilag minden percemet a túlnyomórészt színházi emberek társaságában tölteni. Fárasztott a könyv, egy idő után az internet is, éreztem, hogy váltanom kell. Körülöttünk a technika vette át a hangsúlyt, a színházban is, sok esetben a színész is olyan kellék, mint bármi más. Szörcsében viszont megkapom azt a vertikalitást, ami annak tudatosításában segít, hogy én, a kicsi ember itt vagyok lent, fent pedig van valaki, mindegy, hogy ki. Nem az állattartás romantikája vonz, ahogy azt sokan gondolják, hanem annak a teljességnek az érzése, amikor felnézel a csillagokra. Ezt egy ideje elfelejtette az ember.
– Az elmúlt évek egyéb fontos változásokat is hoztak az életében. Sorsszerűségként kezeli és ennek megfelelően halad a szörcsei csillagos éggel és a budapesti Nemzeti Színházzal szegélyezett új úton?
– Egyértelműen sorsszerűségként. Éreztem, hogy nem elég, amit a szentgyörgyi színház ad, kell még valami, ami kipróbál. Néha úgy él az ember, mint egy filmben: megy egy kamera, a képzelet követi, hogy ezt kellene még csinálnom, meg azt is. Zajlik az életed, miközben több film is pörög benned egyszerre. A kitörési vágy, de nem feltétlenül a jelenlegi helyzetedből, hanem más helyzetekkel is találkozni. A legjobb pillanatban kaptam a meghívást a Nemzetibe. Miközben éreztem, hogy ennek így kellett történnie, betojtam, hiszen igazából nem tudtam, mibe megyek bele. Kezdetben ott volt az a furcsa politikai árnyék is, ami az igazgatóváltást követően rávetült a Nemzeti Színházra, s amivel, úgy éreztem, külön meg kell küzdenem. Rengeteg energiát fektettem a munkába, hogy senkiben ne merüljön fel fogást keresni rajtam. Úgy tűnik, sikerült is elkerülnöm.
– Szakmai kihívásként is más dimenziónak bizonyult?
– Iszonyú felelősség szakadt a vállamra, hiszen egy ország reprezentatív színházában kellett helytállnom. Szentgyörgyön megszoktam korábban, hogy lazán hagyjam előjönni belőlem a dolgokat. Budapesten nem. Ott önmagam pedagógusává kellett válnom, aki szükség esetén rákoppintok a saját fejemre. Az is idegen volt, hogy napra, órára össze kellett hangolnom a programjaimat, az utazásaimat. Persze támogattak, eszembe juttatták, rám szóltak, figyelmeztettek. De olyan is előfordult, hogy valaki ismeretlenül rám írt a Facebookon, sok sikert kívánva a holnapi előadásomhoz. Akkor villant belém, hogy úristen, hiszen nekem előadásom van.
– Mi döntötte el, hogy mégsem szerződik véglegesen a Nemzetibe?
– Ha harmincnyolc évesen odaszerződöm, az négy-öt évre szóló teljes elkötelezettséget jelentett volna. Akkor nem tarthattam volna fenn a szentgyörgyi idetartozásomat. Szerencsém volt, hogy egyik társulat sem állított éles választási helyzet elé, talán azt is megsejtették, hogy tele vagyok kétellyel. Nagyon szeretem a szentgyörgyi világot, ahol elsősorban a lényem van jelen. Itt azonban szakmailag csak kapargatjuk a lényeget. Elsősorban fiatal rendezőkkel dolgozunk, akik egyelőre nem nagyon tudják vezetni a színészt, inkább azt szeretnék, hogy csináljam meg nekik, amit elképzeltek. Én viszont még sok mindent szeretnék megtanulni, olyan világokat teremteni, amitől elsősorban magam essek hasra. Ehhez azonban tapasztalt rendezők kellenének, akiknek a meghívását ez a színház anyagilag nem nagyon tudja megengedni magának.
– Előfordult már olyan, hogy elcsalt egy szerepet? Hogy „megúszta”?
– Elsősorban olyan volt, hogy nem vettem fel a kesztyűt, a próbafolyamat során nem robbantottam ki a konfliktust. Márpedig olyan szakma ez, ahol a konfliktusokat vállalni kell. Én alapvetően befelé vezetem le a feszültségemet, ha viszont kijön belőlem, többnyire igen nagy intenzitással bukkan ki, amivel meg is ijesztettem már egy-két fiatal rendezőt. Holott én csak jót akartam. Olyan eset is előfordult, amikor néhányan fiatalok morogtunk, de lefojtottak bennünket, és nem is lett jó az előadás. Amikor viszont a rendező rájött, hogy érezzük a darabot, kezdjük szeretni, egy idő után ő is velünk kezdte szeretni az egészet. – A nemrég moziba került Kojot című filmben egy visszafojtott indulatoktól remegő, a végén
pedig egészen szélsőséges erőszakban kirobbanó embert láthatunk. Ő hol helyezkedik el a Mátray-féle sorslistán?
– Ez a fickó kezdetben egyáltalán nem az erőszak oldalán áll. Csak ül és vár, a végén derül ki, milyen mértékű agresszivitás rejtőzik benne. Sőt, egy majdnem megerőszakolós jelenet is van a filmben. Egészséges erkölcsi érzékű emberként természetesen kínos, kényelmetlen ilyen töménységű agresszivitás elfogadása. Azért is nehéz, mert sok esetben a színészt egybemossák az általa alakított figurával. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy Kostyál Márk rendező erre a szerepre szemelt ki. Nyilván, kell kapirgálni a mélyrétegeimben, hiszen a színész lelkének sok mindenre érzékenyen kell reagálnia. Ha nem tud saját tapasztalatból építkezni, akkor működnie kell a fantáziának, ahogy Lohinszky mestertől hallottuk a főiskolán. De ott a klasszikus példa: nagyon sokan játszanak vagy szívesen játszanának III. Richárdot. Rettenetesen negatív figura, akit részben felment a benne rejtőző bohóc. Macbeth is hasonló kategória, színházi legendák szerint több olyan színész is van, aki a szerep megformálása után „úgy maradt”. Vannak feladatok, amelyekben roppant veszélyes dolog elmerülni. – Mostanában mi után keresgél leginkább?
– Azt hiszem, a spiritualitásomban szeretnék jobban elmerülni. Szörcsén például megnyugszik a lelkem, sehová sem akar elrohanni. Persze tudom, hogy a színészet a szakmám, ebből élek. Nem tudom, képes lennék-e otthagyni az egészet, de nem tartom elképzelhetetlennek. Csak akkor el kéne menni innen valahová jó messzire. – Egyedül?
– Az egyedüllétemmel talán a szüleim sorsát hordozom magamban. Talán ennek a szörnyű nagy feszültségnek a cipelése közben arra készülök, hogy többet adjak majd az utódomnak, mint amennyit én kaptam. Szeretném mielőbb tisztán látni magamat. A színészmesterség ugyanis mindent felkavar az emberben: tessék ilyennek lenni, tessék olyannak lenni. Ennek a káosznak le kell ülepednie. A szerelem engem sem került el, csak nem jöttem ki jól belőle. Akkor úgy éreztem, gyengít a szakmában. Vagy azt éreztem, hogy azon az úton más nem fér el mellettem. Esetleg nem akar végigjönni velem. Ma már nem így érzem. És azt is érzem, hogy eljött az ideje valaminek.
– És milyen a csillagos ég Szörcse fölött?
– Gyönyörű. Néha elsírom magam alatta. Hiszem, hogy miközben igyekszem megtenni mindent a lelkem békéjéért, valaki ott fenn vigyáz rám.
MÁTRAY LÁSZLÓ
Színművész, Kézdivásárhelyen született 1976. október 23-án. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumban végezte, 1999-ben diplomázott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, ahonnan a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházhoz szerződött. 2013-tól rendszeresen vendégszerepel a budapesti Nemzeti Színházban. Közel száz színházi szerepben lépett fel. Legfontosabb filmszerepei: Town Creek, Varga Katalin balladája, Fény hull az arcodra, Concrete Noise, Kojot. Díjak, kitüntetések: Kaszás Attila-díj (2010), Jászai Mari-díj (2016).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. április 21.
Beszélő irodalom a Szent György Napokon
Magyarországi alkotók, helyi szerzők és a kortárs román irodalom szereplői is jelen lesznek a szombaton kezdődő Szent György Napokon. A városünnep keretében az alkotók részvételével mutatják be a Kojot című, Kostyál Márk rendezte új magyar filmdrámát.
Tartalmi változatosság, sokszínűség jellemzi az idei Szent György Napok irodalmi kínálatát. A szervezők igyekeztek egyensúlyt biztosítani: a meghívottak között egyformán jelen vannak magyarországi alkotók, helyi szerzők és a román kortárs irodalom meghatározó szereplői – összegezte csütörtöki sajtótájékoztatóján Szonda Szabolcs.
Az április 22. és 30. között szervezendő, 26. városnapok kulturális hetének társszervezője, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója leszögezte, mérvadó szerzőket hívtak meg, igyekeznek olyan jelenségeket, tematikai és szerzői vonulatokat felmutatni, amelyek meghatározóak jelenleg az irodalomban. A régió kultúrtörténete szempontjából két fontos kötetet mutatnak be: Puskás Attila Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, valamint Nagy Lajos Orvosainkra emlékezünk című könyvét.
A beszélő irodalom sorozatban Németh Gábor író, forgatókönyvíró és Kemény István író visszatérő vendégek, a két József Attila-díjas szerzővel Szegő János kritikus, szerkesztő beszélget. Az eseményeken nemcsak az alkotók műhelyébe, műveire engednek betekintést, hanem kontextusba is helyezik az alkotásokat. A román kortárs irodalom két jeles képviselője, Simona Popescu és Cristian Teodorescu mutatkoznak be a sepsiszentgyörgyieknek, velük Adrian Lăcătuș irodalomkritikus beszélget.
Szonda Szabolcs hangsúlyozta, az elmúlt években sikeresen próbálkoztak a műfajok elegyítésével, idén a ConTeiner sorozatban lesz KocsmaBeat zenés felolvasóest Czinki Ferenc magyarországi íróval, bemutatkozik Kiss Tibor Noé transznemű író és Paul Arva Mină de gânduri című kötete alapján zenés irodalmi előadásra kerül sor. A Szent György Napok kulturális hete szombaton kezdődik, a nyitó hangverseny a QueenClassics by Vlad Maistorovici lesz a Bukaresti Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A részletes program megtalálható a Szentgyörgynapok.ro honlapon.
Közönségtalálkozó a Kojot című film alkotóival
A Szent György Napok keretében szombaton 20 órától láthatja a közönség a Kojot című magyar filmdrámát a Cityplex Művész Moziban. A vetítést követően közönségtalálkozót tartanak az alkotókkal, jelen lesz: Kostyál Márk rendező és a filmben szereplő két sepsiszentgyörgyi színész: Mátray László és Orbán Levente. A beszélgetést Jakab-Benke Nándor filmkritikus vezeti. Jegyek elővételben a Művész Mozi by Cityplex jegypénztárában kaphatók. A Kojotot vasárnap 17 órától és hétfőn 20.30-tól is megtekinthetik az érdeklődők.
„Fülledt forróság, kisvárosi sivárság, kimondatlan társadalmi problémák, hierarchiaharcok. Ez Tűzkő városa, valahol Magyarországon, valamikor mostanában. Ide érkezik Misi, aki megörökölte nagyapja házát és birtokát. Misi kiábrándult, frusztrált, folyton menekülő fiatal, aki nem találja a szerepét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Misi nekikezd a ház építésének néhány segítőjével, de ez sérti a környék oligarcháinak érdekeit. Súlyos harc kezdődik a földért, a szerelemért, az életért. Misi minden szempontból igazi kojottá, prérifarkassá válik. A Kojot egy igazi easternfilm, különleges képi világgal” – olvasható Kostyál Márk alkotásáról.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
Magyarországi alkotók, helyi szerzők és a kortárs román irodalom szereplői is jelen lesznek a szombaton kezdődő Szent György Napokon. A városünnep keretében az alkotók részvételével mutatják be a Kojot című, Kostyál Márk rendezte új magyar filmdrámát.
Tartalmi változatosság, sokszínűség jellemzi az idei Szent György Napok irodalmi kínálatát. A szervezők igyekeztek egyensúlyt biztosítani: a meghívottak között egyformán jelen vannak magyarországi alkotók, helyi szerzők és a román kortárs irodalom meghatározó szereplői – összegezte csütörtöki sajtótájékoztatóján Szonda Szabolcs.
Az április 22. és 30. között szervezendő, 26. városnapok kulturális hetének társszervezője, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója leszögezte, mérvadó szerzőket hívtak meg, igyekeznek olyan jelenségeket, tematikai és szerzői vonulatokat felmutatni, amelyek meghatározóak jelenleg az irodalomban. A régió kultúrtörténete szempontjából két fontos kötetet mutatnak be: Puskás Attila Utak és ösvények – Erdélyi magyar sors, valamint Nagy Lajos Orvosainkra emlékezünk című könyvét.
A beszélő irodalom sorozatban Németh Gábor író, forgatókönyvíró és Kemény István író visszatérő vendégek, a két József Attila-díjas szerzővel Szegő János kritikus, szerkesztő beszélget. Az eseményeken nemcsak az alkotók műhelyébe, műveire engednek betekintést, hanem kontextusba is helyezik az alkotásokat. A román kortárs irodalom két jeles képviselője, Simona Popescu és Cristian Teodorescu mutatkoznak be a sepsiszentgyörgyieknek, velük Adrian Lăcătuș irodalomkritikus beszélget.
Szonda Szabolcs hangsúlyozta, az elmúlt években sikeresen próbálkoztak a műfajok elegyítésével, idén a ConTeiner sorozatban lesz KocsmaBeat zenés felolvasóest Czinki Ferenc magyarországi íróval, bemutatkozik Kiss Tibor Noé transznemű író és Paul Arva Mină de gânduri című kötete alapján zenés irodalmi előadásra kerül sor. A Szent György Napok kulturális hete szombaton kezdődik, a nyitó hangverseny a QueenClassics by Vlad Maistorovici lesz a Bukaresti Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A részletes program megtalálható a Szentgyörgynapok.ro honlapon.
Közönségtalálkozó a Kojot című film alkotóival
A Szent György Napok keretében szombaton 20 órától láthatja a közönség a Kojot című magyar filmdrámát a Cityplex Művész Moziban. A vetítést követően közönségtalálkozót tartanak az alkotókkal, jelen lesz: Kostyál Márk rendező és a filmben szereplő két sepsiszentgyörgyi színész: Mátray László és Orbán Levente. A beszélgetést Jakab-Benke Nándor filmkritikus vezeti. Jegyek elővételben a Művész Mozi by Cityplex jegypénztárában kaphatók. A Kojotot vasárnap 17 órától és hétfőn 20.30-tól is megtekinthetik az érdeklődők.
„Fülledt forróság, kisvárosi sivárság, kimondatlan társadalmi problémák, hierarchiaharcok. Ez Tűzkő városa, valahol Magyarországon, valamikor mostanában. Ide érkezik Misi, aki megörökölte nagyapja házát és birtokát. Misi kiábrándult, frusztrált, folyton menekülő fiatal, aki nem találja a szerepét az életében, munkájában, párkapcsolatában. Misi nekikezd a ház építésének néhány segítőjével, de ez sérti a környék oligarcháinak érdekeit. Súlyos harc kezdődik a földért, a szerelemért, az életért. Misi minden szempontból igazi kojottá, prérifarkassá válik. A Kojot egy igazi easternfilm, különleges képi világgal” – olvasható Kostyál Márk alkotásáról.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. április 24.
Videotárlat és filmbemutató a Szent György Napokon
A május 26-ig látogatható tárlaton a magyarországi C3 videoarchívum és médiaművészeti gyűjtemény 25 darabja tekinthető meg: videogyakorlatok, videoinstallációk, videolevél, videointerjú, videók a művészetről. Peternák Miklós művészettörténész, a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója a megnyitón megköszönte, hogy a Magma vendégül látja a négy teremben megtekinthető tárlatot, hiszen, mint mondta, sokszor ütközik akadályba a technikai eszközökön futó művek bemutatása.
Mozgóképek a médiaművészeti gyűjteményből
„Amit ma videónak hívunk, az egészen más, mint amikor ez az eszköz megszületett, nem is olyan régen. Még emlékszünk a szalagos fekete-fehér videókra, és ha azt mondjuk, hogy VHS-kazetta, az a fiatal generációnak újdonságot jelent, holott azt az idő már elsöpörte, ami pedig ma újnak számít, az öt év múlva szintén már a múlté lesz" – fejtette ki Peternák. Rámutatott, több száz felvételből válogattak ki a kiállításra a kurátorokkal mintegy 25 darabot. Különböző méretű eszközök, különböző fajta kijelzők láthatóak a kiállítótérben, digitális képkeret, analóg televízió, okostelevízió – ezek a videoalkotások keretéül szolgálnak, és nem véletlenszerűen, hiszen egy festményhez, grafikához sem véletlenül választanak keretet – mondta a művészettörténész.
A C3 katalógus, amelyből a munkákat válogatták, háttér és példatár, segítség a médiaművészet és médiatörténet elmélyültebb tanulmányozásához. Adatbázis formában, egységes szerkezetben teszi elérhetővé a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kortárs médiaművészeti gyűjteményét. A videoarchívum 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy gyűjtse és megőrizze a magyar videoművészeti alkotásokat. Jelenleg ez az egyetlen archívum Magyarországon, ahol a médiaművészet ezen fontos szeletét a szisztematikus gyűjtés és feldolgozás nyomán tanulmányozni lehet, s egyedülálló azért is, mivel a kutatás történeti, illetve nemzetközi kontextusba ágyazva teszi a műveket hozzáférhetővé.
Az erdélyiek, akik „kevesebbet pofáznak”
A városünnep keretében vasárnap tartották Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojot című filmjének országos bemutatóját a Művész Mozi by Cityplexben. A vetítés után a rendezővel és a filmben játszó két sepsiszentgyörgyi színésszel, Mátray Lászlóval és Orbán Leventével Jakab-Benke Nándor filmkritikus beszélgetett. Ballada western elemekkel – így jellemzi Kostyál Márk rendező az alkotást, amelyet elmondása szerint személyes történet inspirált. Orbán Leventét a „tökös Erdély székely-cigány gyereke", az Erdélyből érkező építőmunkás szerepére a nézésében rejlő igazság és egyenesség miatt választotta a rendező.
Kostyál Márk hangsúlyozta, ezt a romantikus, titokzatos vonást szereti egyébként az erdélyiekben, „akik kevesebbet pofáznak, és többet gondolkodnak (mint a budapestiek)". Koncepció volt, hogy nagyrészt külhoni és filmes világban alig vagy nem ismert szereplőket választott, mert hiteles arcokat akart megmutatni, unja már a magyar filmekben ismétlődő 10-15 színészt, és nem szereti, amikor a városi ember vidéki szerepet mímel – mutatott rá a rendező.
Mátray László, aki az oligarcha fiát alakítja, kissé kilóg a sorból, mert többnyire nagy hős szerepeket osztanak rá, ő viszont ennél sokkal több és jobb művész, fogalmazta meg a rendező. Mátray szerint nem kényelmes nézni ezt a fickót, „minden vetítésen az ember kicsit elsüllyed maga előtt". A film egyik zavarba ejtő jelenetében a színész egy Máté Péter dalt énekel. Ezen a ponton a közönség egyik fele mindig nevet, s másik fele pedig tragédiaként éli meg, és ez is volt a célom – mondta a rendező. Az április 30-ig tartó Szent György Napok programja a www.szentgyorgynapok.ro honlapon olvasható.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
A május 26-ig látogatható tárlaton a magyarországi C3 videoarchívum és médiaművészeti gyűjtemény 25 darabja tekinthető meg: videogyakorlatok, videoinstallációk, videolevél, videointerjú, videók a művészetről. Peternák Miklós művészettörténész, a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány igazgatója a megnyitón megköszönte, hogy a Magma vendégül látja a négy teremben megtekinthető tárlatot, hiszen, mint mondta, sokszor ütközik akadályba a technikai eszközökön futó művek bemutatása.
Mozgóképek a médiaművészeti gyűjteményből
„Amit ma videónak hívunk, az egészen más, mint amikor ez az eszköz megszületett, nem is olyan régen. Még emlékszünk a szalagos fekete-fehér videókra, és ha azt mondjuk, hogy VHS-kazetta, az a fiatal generációnak újdonságot jelent, holott azt az idő már elsöpörte, ami pedig ma újnak számít, az öt év múlva szintén már a múlté lesz" – fejtette ki Peternák. Rámutatott, több száz felvételből válogattak ki a kiállításra a kurátorokkal mintegy 25 darabot. Különböző méretű eszközök, különböző fajta kijelzők láthatóak a kiállítótérben, digitális képkeret, analóg televízió, okostelevízió – ezek a videoalkotások keretéül szolgálnak, és nem véletlenszerűen, hiszen egy festményhez, grafikához sem véletlenül választanak keretet – mondta a művészettörténész.
A C3 katalógus, amelyből a munkákat válogatták, háttér és példatár, segítség a médiaművészet és médiatörténet elmélyültebb tanulmányozásához. Adatbázis formában, egységes szerkezetben teszi elérhetővé a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány kortárs médiaművészeti gyűjteményét. A videoarchívum 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy gyűjtse és megőrizze a magyar videoművészeti alkotásokat. Jelenleg ez az egyetlen archívum Magyarországon, ahol a médiaművészet ezen fontos szeletét a szisztematikus gyűjtés és feldolgozás nyomán tanulmányozni lehet, s egyedülálló azért is, mivel a kutatás történeti, illetve nemzetközi kontextusba ágyazva teszi a műveket hozzáférhetővé.
Az erdélyiek, akik „kevesebbet pofáznak”
A városünnep keretében vasárnap tartották Kostyál Márk elsőfilmes rendező Kojot című filmjének országos bemutatóját a Művész Mozi by Cityplexben. A vetítés után a rendezővel és a filmben játszó két sepsiszentgyörgyi színésszel, Mátray Lászlóval és Orbán Leventével Jakab-Benke Nándor filmkritikus beszélgetett. Ballada western elemekkel – így jellemzi Kostyál Márk rendező az alkotást, amelyet elmondása szerint személyes történet inspirált. Orbán Leventét a „tökös Erdély székely-cigány gyereke", az Erdélyből érkező építőmunkás szerepére a nézésében rejlő igazság és egyenesség miatt választotta a rendező.
Kostyál Márk hangsúlyozta, ezt a romantikus, titokzatos vonást szereti egyébként az erdélyiekben, „akik kevesebbet pofáznak, és többet gondolkodnak (mint a budapestiek)". Koncepció volt, hogy nagyrészt külhoni és filmes világban alig vagy nem ismert szereplőket választott, mert hiteles arcokat akart megmutatni, unja már a magyar filmekben ismétlődő 10-15 színészt, és nem szereti, amikor a városi ember vidéki szerepet mímel – mutatott rá a rendező.
Mátray László, aki az oligarcha fiát alakítja, kissé kilóg a sorból, mert többnyire nagy hős szerepeket osztanak rá, ő viszont ennél sokkal több és jobb művész, fogalmazta meg a rendező. Mátray szerint nem kényelmes nézni ezt a fickót, „minden vetítésen az ember kicsit elsüllyed maga előtt". A film egyik zavarba ejtő jelenetében a színész egy Máté Péter dalt énekel. Ezen a ponton a közönség egyik fele mindig nevet, s másik fele pedig tragédiaként éli meg, és ez is volt a célom – mondta a rendező. Az április 30-ig tartó Szent György Napok programja a www.szentgyorgynapok.ro honlapon olvasható.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)
2017. szeptember 30.
Jövő héttől Filmtettfeszt – ötnapos filmaraton Kolozsváron
Pethő Ágnesnek ítélték oda a Sárga Csikó Díjat
Tizenkét erdélyi városban és két vidéki településen – Tordaszentlászlón és Mérán – zajlik jövő héttől a Filmtett Egyesület által szervezett 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle. A programot több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztalok és egyéb rendezvények tarkítják. A belépés minden vetítésre és kísérőrendezvényre ingyenes. A filmeket román, esetenként angol felirattal vetítik.
Kolozsváron október 4. és 8. között kerül sor a rendezvényre, ez idő alatt a filmkedvelők tíz, 2016-ban illetve 2017-ben bemutatott nagyjátékfilmet – köztük Az állampolgár (r. Vranik Roland), A martfűi rém (r. Sopsits Árpád), a Tiszta szívvel (r. Till Attila), a Kojot (r. Kostyál Márk), a Kút (r. Gigor Attila) és a berlinalén Arany Medve díjjal kitüntetett Testről és lélekről (r. Enyedi Ildikó) –, illetve szintén tíz, nemzetközi fesztiválokon díjazott rövidfilmet – köztük aVulkánsziget (r. Lovrity Anna Katalin), a Láthatatlanul (r. Szentpéteri Áron), a Szép alak (r. Kis Hajni) és A vaddisznó (r. Szederkényi Bella) – tekinthet meg a közönség.
Erdélyi premierként Kolozsváron levetítik a Kincsemet (r. Herendi Gábor), valamint a Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba rendezte Brazilokat.
A hagyományokhoz híven a Filmtettfeszten láthatja először a közönség az idén augusztusban lezajlott 16. Filmtett Workshop filmes alkotótáborban készült kisjáték- és animációs filmeket is.
A fesztivál idén különös figyelmet szentel az erdélyi témájú dokumentumfilmeknek: versenyprogramja, a Filmgalopp keretében hét fiatal erdélyi rendező munkája mérettetik meg, versenyen kívül pedig öt dokumentumfilmet vetítenek.
A Filmtettfeszten lesz például a Kanzoli Wanted című film ősbemutatója: főszereplője azzal a látszólag egyszerű feladattal kel útra, hogy a Hajdu Szabolcs rendezte Délibáb című filmjének forgatására szállítson egy szereplőt a helyszíntől 800 km-re levő Köpecbányáról. Az egyszerűnek tűnő feladat kivitelezése azonban nem várt ellenállásba ütközik, és két nappal a forgatás előtt kezdetét veszi egy sziszifuszi küzdelem a helyi lakosokkal.
Szorosan az erdélyi valósághoz kapcsolódik Nagy Viktor Oszkár Székely derbije – a csíkpálfalvi szekérhajtó versenyről –, Vargyasi Levente Tehenesek című filmje – háromszéki magyar gazdasorsokról és -küzdelmekről –, valamint az Ambrus Emese rendezte Európa kis utcája egy „szabad, székely szórványszínésznőről”, aki egyéni előadásaival járja be a szórványvidékek kultúrházait, iskoláit.
A legkisebbeket a nemrég bemutatott Egy kupac kufli című animációsfilm-sorozat, valamint a Lengemesék várja a szélesvászon elé.
A kolozsvári programok egy része a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik, ahol a polgárok és az arisztokraták Erdélyének emlékét amatőr filmtekercseken keresztül elevenítik fel.
További információ és fesztiválprogram: www.filmtettfeszt.ro, feszt@filmtett.ro
Pethő Ágnes kapja a Sárga Csikó Díjat
A 100 éves, első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület a Sárga Csikó Díjjal évente tüntet ki egy-egy olyan személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
A díjat idén Pethő Ágnes tanszékvezető, egyetemi tanár kapja.
A csíkszeredai származású Pethő Ágnes magyar-angol szakon végzett a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Magyar irodalmat és angol nyelvet tanított középiskolában, később a BBTE magyar tanszékén és újságírószakán stilisztikát, filmszemiotikát és filmesztétikát oktatott. 1999-ben doktori címet szerzett Filmstílus – irodalmi stílus. A multimediális szöveg elemzése: intermedialitás és önreflexió a filmben című dolgozatával.
Ő kezdeményezte és vitelezte ki a 2004-ben, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen indult hiánypótló szak, a Fotóművészet, filmművészet, média létrehozását: ő állította össze a szak általános koncepcióját tartalmazó akkreditációs dossziét és dolgozta ki az oktatás főbb irányvonalait. Oroszlánrészt vállalt az oktatói kör összeállításában is, valamint a szak működésének megfelelő szakkönyvtár és az oktatáshoz nélkülözhetetlen filmtár összegyűjtésében. Nemzetközi színvonalú publikációval, egy általa alapított filmtudományi konferencia 17 kiadásával és egy nemzetközi tudományos folyóirat 13 lapszámával a háta mögött a sapientiás filmszak tanszékvezetője.
A díj átadására a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle záróünnepségén, október 8-án kerül sor a kolozsvári Győzelem moziban.
Szabadság (Kolozsvár)
Pethő Ágnesnek ítélték oda a Sárga Csikó Díjat
Tizenkét erdélyi városban és két vidéki településen – Tordaszentlászlón és Mérán – zajlik jövő héttől a Filmtett Egyesület által szervezett 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle. A programot több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztalok és egyéb rendezvények tarkítják. A belépés minden vetítésre és kísérőrendezvényre ingyenes. A filmeket román, esetenként angol felirattal vetítik.
Kolozsváron október 4. és 8. között kerül sor a rendezvényre, ez idő alatt a filmkedvelők tíz, 2016-ban illetve 2017-ben bemutatott nagyjátékfilmet – köztük Az állampolgár (r. Vranik Roland), A martfűi rém (r. Sopsits Árpád), a Tiszta szívvel (r. Till Attila), a Kojot (r. Kostyál Márk), a Kút (r. Gigor Attila) és a berlinalén Arany Medve díjjal kitüntetett Testről és lélekről (r. Enyedi Ildikó) –, illetve szintén tíz, nemzetközi fesztiválokon díjazott rövidfilmet – köztük aVulkánsziget (r. Lovrity Anna Katalin), a Láthatatlanul (r. Szentpéteri Áron), a Szép alak (r. Kis Hajni) és A vaddisznó (r. Szederkényi Bella) – tekinthet meg a közönség.
Erdélyi premierként Kolozsváron levetítik a Kincsemet (r. Herendi Gábor), valamint a Rohonyi Gábor, M. Kiss Csaba rendezte Brazilokat.
A hagyományokhoz híven a Filmtettfeszten láthatja először a közönség az idén augusztusban lezajlott 16. Filmtett Workshop filmes alkotótáborban készült kisjáték- és animációs filmeket is.
A fesztivál idén különös figyelmet szentel az erdélyi témájú dokumentumfilmeknek: versenyprogramja, a Filmgalopp keretében hét fiatal erdélyi rendező munkája mérettetik meg, versenyen kívül pedig öt dokumentumfilmet vetítenek.
A Filmtettfeszten lesz például a Kanzoli Wanted című film ősbemutatója: főszereplője azzal a látszólag egyszerű feladattal kel útra, hogy a Hajdu Szabolcs rendezte Délibáb című filmjének forgatására szállítson egy szereplőt a helyszíntől 800 km-re levő Köpecbányáról. Az egyszerűnek tűnő feladat kivitelezése azonban nem várt ellenállásba ütközik, és két nappal a forgatás előtt kezdetét veszi egy sziszifuszi küzdelem a helyi lakosokkal.
Szorosan az erdélyi valósághoz kapcsolódik Nagy Viktor Oszkár Székely derbije – a csíkpálfalvi szekérhajtó versenyről –, Vargyasi Levente Tehenesek című filmje – háromszéki magyar gazdasorsokról és -küzdelmekről –, valamint az Ambrus Emese rendezte Európa kis utcája egy „szabad, székely szórványszínésznőről”, aki egyéni előadásaival járja be a szórványvidékek kultúrházait, iskoláit.
A legkisebbeket a nemrég bemutatott Egy kupac kufli című animációsfilm-sorozat, valamint a Lengemesék várja a szélesvászon elé.
A kolozsvári programok egy része a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen zajlik, ahol a polgárok és az arisztokraták Erdélyének emlékét amatőr filmtekercseken keresztül elevenítik fel.
További információ és fesztiválprogram: www.filmtettfeszt.ro, feszt@filmtett.ro
Pethő Ágnes kapja a Sárga Csikó Díjat
A 100 éves, első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az egyesület a Sárga Csikó Díjjal évente tüntet ki egy-egy olyan személyiséget, aki munkásságával jelentős mértékben segíti vagy segítette a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályájának alakulását.
A díjat idén Pethő Ágnes tanszékvezető, egyetemi tanár kapja.
A csíkszeredai származású Pethő Ágnes magyar-angol szakon végzett a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen. Magyar irodalmat és angol nyelvet tanított középiskolában, később a BBTE magyar tanszékén és újságírószakán stilisztikát, filmszemiotikát és filmesztétikát oktatott. 1999-ben doktori címet szerzett Filmstílus – irodalmi stílus. A multimediális szöveg elemzése: intermedialitás és önreflexió a filmben című dolgozatával.
Ő kezdeményezte és vitelezte ki a 2004-ben, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen indult hiánypótló szak, a Fotóművészet, filmművészet, média létrehozását: ő állította össze a szak általános koncepcióját tartalmazó akkreditációs dossziét és dolgozta ki az oktatás főbb irányvonalait. Oroszlánrészt vállalt az oktatói kör összeállításában is, valamint a szak működésének megfelelő szakkönyvtár és az oktatáshoz nélkülözhetetlen filmtár összegyűjtésében. Nemzetközi színvonalú publikációval, egy általa alapított filmtudományi konferencia 17 kiadásával és egy nemzetközi tudományos folyóirat 13 lapszámával a háta mögött a sapientiás filmszak tanszékvezetője.
A díj átadására a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle záróünnepségén, október 8-án kerül sor a kolozsvári Győzelem moziban.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. október 6.
Kostyál Márk: „Pofon kell verni a nézőt!”
Így kezdődött a Filmtettfeszt
Szerda délután nyitották meg a kolozsvári Győzelem moziban a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét. A 12 erdélyi városban párhuzamosan futó rendezvényt Kostyál Márk Kojot című rendezése nyitotta Kolozsváron.
– Idén elég szerencsés kontextusban kerül sor erre a rendezvényre. A Filmtettfesztnek, a Filmtett Egyesületnek az a célja, hogy népszerűsítse a magyar filmeket, az elmúlt egy évben pedig érezhetően sokkal több magyar filmet mutattak be fesztiválokon, egyedi vetítéseken, moziforgalmazásban, mint ezelőtt 4-5 évvel – mondta Zágoni Bálint a Filmtett Egyesület menedzsere, a fesztivál egyik szervezője a megnyitón. A rendezvény során Kolozsváron 10 nagyjátékfilmet vetítenek, amelyeket mind az elmúlt egy, másfél évben mutattak be.
– Nemcsak az a célunk, hogy a magyarországi filmeket elhozzuk Erdélybe, hanem az is, hogy az itthoni, főként fiatal alkotókra felhívjuk a figyelmet. Éppen ez okból hoztuk létre néhány évvel ezelőtt a Filmgalopp nevű versenyszekciót, amelyre eddig csupán fikciós filmeket lehetett nevezni, idén viszont változtattunk és dokumentumfilmeket vártunk a rendezőktől – fűzte hozzá a megnyitón Buzogány Klára szervező, a Filmtett főszerkesztője. A versenyszekcióba beválogatott hét dokumentumfilmre a közönség is szavazhat kedvencére a www.filmtettfeszt.ro weboldalon, a filmek adatlapján. A legtöbb like-ot begyűjtő film nyeri el a Filmgalopp közönségdíját.
A szervezők kiemelték, minden korábbi kiadásnál több közönségtalálkozóra kerül sor idén, 20 film után lesz közönségtalálkozó színészekkel, rendezőkkel, producerekkel, forgatókönyvírókkal.
A megnyitón felszólalt még Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap erdélyi kirendeltségének szakmai igazgatója.
Közönségtalálkozó a nyitófilm után
A Kojot című nyitófilm vetítése után a rendezővel, Kostyál Márkkal és a filmben szereplő két színésszel, a felvidéki Bocsárszky Attilával és a kolozsváriak számára nem ismeretlen Salat Lehellel találkozhattak a nézők. A beszélgetést Papp Attila Zsolt moderálta.
Kostyál Márk, aki eddig főleg reklámfilmeket rendezett, első nagyjátékfilmjében a 21. századi felnőttéválást, annak problémáit mutatja be. A rendező szerette volna, ha a filmje a „Nem lehetsz mindig menekülő állat” alcímet viselhette volna, amely alcímre utalt a film állatszimbolikája is, a kojot–szarvas páros. Kostyál Márk emellett kiemelte, a film egy másik fontos problémát tematizál, az apa-fiú kapcsolatot.
„Pofon kell verni a nézőt!” – jelentette ki a rendező a találkozón. Véleménye szerint ő csak ezzel a módszerrel tud alkotni, hisz nem elég bölcs ahhoz, hogy száraz, történetmesélős filmeket rendezzen.
A filmben leginkább erdélyi (Mátray László, Salat Lehel, Orbán Levente), felvidéki, délvidéki, és kárpátaljai színészek játszanak, ez is volt az egyik indoka annak, hogy ezt az alkotást választották a szervezők a fesztivál nyitófilmjének. Kostyál Márk elmondta, unja azokat a magyarországi színészeket, akik minden filmben feltűnnek, ismeretlen arcokkal akart dolgozni, akikhez még nem köthető más alakítás, film.
Másodsorban azért döntött amellett, hogy „vidéki” színésszekkel dolgozik, mert azt szerette volna, ha a szereplőknek van saját tapasztalatuk is a földdel, vidéki élettel. Bocsárszky Attila igazolta, hogy a rendező elképzelése igaz volt: épp cseresznyét szedett, amikor megtudta, hogy behívták castingra.
A színészek elmondták, ritka az olyan csapat, mint amilyen a Kojotmögött állt, a közös munka remek hangulatban zajlott. A forgatás befejezését követően a filmen dolgozók rendszeresen találkoztak. A remek munkakapcsolatot az is igazolja, hogy Kostyál Márk készülő filmjeiben több, a Kojotban játszó színész is szerepet kap, köztük Bocsárszky Attila és Salat Lehel is. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
Így kezdődött a Filmtettfeszt
Szerda délután nyitották meg a kolozsvári Győzelem moziban a 17. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét. A 12 erdélyi városban párhuzamosan futó rendezvényt Kostyál Márk Kojot című rendezése nyitotta Kolozsváron.
– Idén elég szerencsés kontextusban kerül sor erre a rendezvényre. A Filmtettfesztnek, a Filmtett Egyesületnek az a célja, hogy népszerűsítse a magyar filmeket, az elmúlt egy évben pedig érezhetően sokkal több magyar filmet mutattak be fesztiválokon, egyedi vetítéseken, moziforgalmazásban, mint ezelőtt 4-5 évvel – mondta Zágoni Bálint a Filmtett Egyesület menedzsere, a fesztivál egyik szervezője a megnyitón. A rendezvény során Kolozsváron 10 nagyjátékfilmet vetítenek, amelyeket mind az elmúlt egy, másfél évben mutattak be.
– Nemcsak az a célunk, hogy a magyarországi filmeket elhozzuk Erdélybe, hanem az is, hogy az itthoni, főként fiatal alkotókra felhívjuk a figyelmet. Éppen ez okból hoztuk létre néhány évvel ezelőtt a Filmgalopp nevű versenyszekciót, amelyre eddig csupán fikciós filmeket lehetett nevezni, idén viszont változtattunk és dokumentumfilmeket vártunk a rendezőktől – fűzte hozzá a megnyitón Buzogány Klára szervező, a Filmtett főszerkesztője. A versenyszekcióba beválogatott hét dokumentumfilmre a közönség is szavazhat kedvencére a www.filmtettfeszt.ro weboldalon, a filmek adatlapján. A legtöbb like-ot begyűjtő film nyeri el a Filmgalopp közönségdíját.
A szervezők kiemelték, minden korábbi kiadásnál több közönségtalálkozóra kerül sor idén, 20 film után lesz közönségtalálkozó színészekkel, rendezőkkel, producerekkel, forgatókönyvírókkal.
A megnyitón felszólalt még Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere és Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap erdélyi kirendeltségének szakmai igazgatója.
Közönségtalálkozó a nyitófilm után
A Kojot című nyitófilm vetítése után a rendezővel, Kostyál Márkkal és a filmben szereplő két színésszel, a felvidéki Bocsárszky Attilával és a kolozsváriak számára nem ismeretlen Salat Lehellel találkozhattak a nézők. A beszélgetést Papp Attila Zsolt moderálta.
Kostyál Márk, aki eddig főleg reklámfilmeket rendezett, első nagyjátékfilmjében a 21. századi felnőttéválást, annak problémáit mutatja be. A rendező szerette volna, ha a filmje a „Nem lehetsz mindig menekülő állat” alcímet viselhette volna, amely alcímre utalt a film állatszimbolikája is, a kojot–szarvas páros. Kostyál Márk emellett kiemelte, a film egy másik fontos problémát tematizál, az apa-fiú kapcsolatot.
„Pofon kell verni a nézőt!” – jelentette ki a rendező a találkozón. Véleménye szerint ő csak ezzel a módszerrel tud alkotni, hisz nem elég bölcs ahhoz, hogy száraz, történetmesélős filmeket rendezzen.
A filmben leginkább erdélyi (Mátray László, Salat Lehel, Orbán Levente), felvidéki, délvidéki, és kárpátaljai színészek játszanak, ez is volt az egyik indoka annak, hogy ezt az alkotást választották a szervezők a fesztivál nyitófilmjének. Kostyál Márk elmondta, unja azokat a magyarországi színészeket, akik minden filmben feltűnnek, ismeretlen arcokkal akart dolgozni, akikhez még nem köthető más alakítás, film.
Másodsorban azért döntött amellett, hogy „vidéki” színésszekkel dolgozik, mert azt szerette volna, ha a szereplőknek van saját tapasztalatuk is a földdel, vidéki élettel. Bocsárszky Attila igazolta, hogy a rendező elképzelése igaz volt: épp cseresznyét szedett, amikor megtudta, hogy behívták castingra.
A színészek elmondták, ritka az olyan csapat, mint amilyen a Kojotmögött állt, a közös munka remek hangulatban zajlott. A forgatás befejezését követően a filmen dolgozók rendszeresen találkoztak. A remek munkakapcsolatot az is igazolja, hogy Kostyál Márk készülő filmjeiben több, a Kojotban játszó színész is szerepet kap, köztük Bocsárszky Attila és Salat Lehel is. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 13.
„A művészetben nincsen lift”
Véget ért a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Még (vagy már?) elkaptam azokat az időket, amikor az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál amolyan kulturális lökéshullámként járta át és rengette meg az erdélyi közéletet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, amikor a hazai filmszakma haldoklott, internet nem volt, a tévében Isaura és a Dallas ment, rövidfilmet, pláne jó rövidfilmet pedig sehol másutt nem lehetett látni. Fürtökben lógott a közönség a Kultúrpalota termeiben, páran hálózsákkal vertek tábort az előcsarnokban, a várbástyában Döme tolta a fesztiválpartit, amelyen hajnalig együtt bulizhatott, beszélgethetett meghívott művész, producer, zsűritag és nagyközönség – jó pár szép barátság született azokon az éjszakákon. A közönség színes volt, mégis meglehetősen homogén: a kilencvenes évek kelet-európai poszthippi ifjúsága, zajosak, értelmesek, hosszú hajúak, lazák, műveltek, és nagyon megvolt a véleményük mindenről. A mai negyven-ötven évesek generációja, a réteg, amely meghonosította errefelé a nyugati populáris kultúrát. És ők nagyon szerették a filmeket.
Az évek múlásával azonban ez a közönség szétszéledt – dolgozni kezdtek, családot alapítottak, kivándoroltak, a fesztivál pedig maradt. Igaz, minőségéből nem vesztett, a szervező Madisz minden évben ragaszkodott a hagyományaihoz, a vetítések mellett mindig voltak koncertek, tárlatnyitók, kiegészítő rendezvények, de az egykori, homogén publikum hiányában a nézőszám is megcsappant, volt olyan esztendő, amikor a szombati zárónapon – a szemle csúcspontján – is csak félháznyi közönség foglalta el a nagytermi helyeket. Átalakult a világ, a netről szinte mindent le lehet tölteni, a közérdeklődés más irányba terelődött. De ebben az évben minden megváltozott.
Nem tudni, hogy a huszonöt éves jubileum, a vetített, nagyszerű és méltán híressé vált nagyjátékfilmek hatására, avagy egy új, a filmművészetre ismét fogékony generáció megjelenésének okán, de az idei fesztivál óramű-pontossággal idézte meg a kilencvenes évek szemléjének hangulatát. A szerdai kezdőnaptól vasárnap délutánig (!) zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagy- és kisterme, rég nem látott ismerősök találkahelyévé vált a szemle, és bizony ismét sok arcot láthattunk az egykori közönségből: olyanokat, akik soha nem pártoltak el a szemlétől és olyanokat is, akik visszajöttek. Az idei fesztivál amúgy is erősen indított: Călin Peter Netzter Ana, mon amour című nagyjátékfilmje jelezte a szemle kezdetét, amelyet az András Lóránt Társulat táncszínházi előadása követett a régi zsinagógában, majd Lassú vonat címmel Hobo koncertje töltötte zsúfolásig a Kultúrpalota nagytermét. A magyar blueslegenda a fesztivál állandó visszatérő vendége, ezúttal Bob Dylan-koncertre várta a közönséget. A Nobel-díjas alkotó dalszövegeit magyarra fordította, majd nagyszerű muzsikusokból álló együttesével előadta azokat az örök rockhimnusz Blowing in the Wind-től kezdve a Slow Train Coming-ig, amely blues-örökzöld a koncert címét is adta. Az estet Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot zárta, amely szinte éjjel tizenkettőig odaragasztotta a publikumot a székekhez, és nem véletlenül: ennyire friss, szemtelen, dinamikus, tragikomikus, mély tematikát boncolgató, mégis heveny közönségi felröhejeket okozó magyar filmes alkotással rég nem találkoztunk. A nagyszerű színészi játékot pedig olyan jelenetek támasztották alá, mint például a falusi esküvőn kirobbant tömegverekedés, amelyet úgy vászonra vinni csak az tud, aki részt is vett már hasonlón.
A versenyprogram idén is csütörtök délelőtt vette kezdetét, a délutánt a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója színesítette a palota földszinti galériáiban, a fesztiválnyitó ünnepségre pedig aznap este került sor. Utóbbin Bakó Blanka és Palkó Attila ceremóniamesterek üdvözölték a megjelenteket, és elmondták, az idei szemle az eddigieknél is színesebb, hiszen a színházművészet is visszatért a programpontok közé egy felolvasószínházi (Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című drámáját a Tompa Miklós Társulat művészei mutatták be a Kultúrpalota kistermében) és egy táncszínházi előadással. Amint megtudtuk, a zsűrinek – Kincses Réka (zsűrielnök, film- és színházi rendező, író, drámaíró), Vladimir Anton (film- és színházi rendező), Bereczki Csaba (filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója), Laurenţiu Damian (filmrendező, forgatókönyvíró, a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke), Durst György (producer), Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) – az előzsűri által kiválogatott 49 rövidfilmet kellett elbírálnia. Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója pedig elmondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan eseményt kívántak létrehozni, amely segítséget nyújthat a nem létező hazai filmszakmának, és a közönséget is bevonzza. Az azóta eltelt negyed évszázad Marosvásárhelyen 125 fesztiválnapot, több mint tízezer levetített filmet és több mint ezer idelátogató filmes alkotót eredményezett. – A kor önmagában nem erény, a közönséget és az alkotókat minden évben meg kell hódítani. A fesztivál sikere és hosszú élete – miközben körülöttünk egymás után értek végleg véget a hasonló szemlék – a közönség szeretete mellett valószínűleg annak köszönhető, hogy közülünk, szervezők közül senki sem filmes alkotó, nem fűződik érdekünk senki meghívásához, kitüntetéséhez. Mi csak szeretjük a filmet és a kortárs művészeteket: a képzőművészetet, a színházat, a zenét – mondta Gáspárik Attila a fesztiválnyitó ünnepségen, amelyet M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című nagyjátékfilmje követett.
A pénteki napon is számos verseny- és nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban pedig igen egyedi eseményre került sor: a Transylvanian Wind Ensemble fúvósötös a többszörös Oscar-díjas Rózsa Miklós hollywoodi sztárzeneszerző filmzenéjét adta elő. A szombati zárónap pedig, mint említettük, ismét a húsz évvel ezelőtti fesztiválzárókat idézte: hatalmas tömeg vette birtokba a nagytermet a díjkiosztó ünnepség és az azt követő vetítés alatt. Előbbin ismét a szemle ceremóniamesterei üdvözölték a közönséget, majd Kincses Réka és Laurenţiu Damian egy igen jó hangulatú, a szemle hangulatához hagyományosan passzoló, poénokban gazdag beszámolóban ismertette a zsűri döntését, a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeit. Kincses Réka elmondta, a három nap alatt ismét tudatosult bennük, hogy mennyire összetett művészet a filmkészítés, milyen nehéz egy jó történetet találni, azt jól vászonra vinni... Amikor ilyen rövidfilmmel találkoztak, azt díjjal jutalmazták.
– Önök nagyszerű közönség, és egy hihetetlenül gyönyörű, egyedülálló helyszínnel, a Kultúrpalotával büszkélkedhetnek. – A versenyprogram idén rendkívül változatos volt, gazdag, színes és nívós alkotásokkal találkoztunk. Nagyon örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek, mert az Alter-Native rövidfilmfesztivál legfontosabb összetevője a rövidfilmek és Önök között létrejövő dialógus – tette hozzá Laurenţiu Damian. A díjnyertes filmek rövid bemutatását követően még egy díjat átadtak. Egy életműdíjat annak az úriembernek, aki sok-sok évvel ezelőtt ezen a fesztiválon az első filmtekercset befűzte a gépbe: Incze Péter mozigépésznek. A vastapssal köszöntött idős úr rövid, anekdotákban, a szemléhez kötődő sztorikban és humorban sem szűkölködő beszédében elmondta, a művészetben csak lassan, léptekkel lehet előre haladni – a művészetben nincsen lift. Végül Sipos Levente, a fesztivál igazgatója szólt a publikumhoz: – Köszönjük, hogy ennyi éven át hűségesek maradtak ehhez a fesztiválhoz. Tudjuk, hogy mindig akadnak hibák, de mi minden évben a legjobb tudásunk szerint és a legjobb szándékkal szervezzük ezt a szemlét, amellyel igyekszünk minőségi és emlékezetes élményforrást nyújtani – mondta az igazgató, majd elkezdődött a mai magyar filmipar talán leghíresebbé vált, friss alkotásának vetítése: a Kincsem című produkció az egykori magyar csodaversenyló történetén keresztül mutat meg egy varázslatos, korhű, de sok részletében mégis fikciós világot, a tizenkilencedik századi Osztrák–Magyar Monarchia arisztokráciájának világát a kiegyezés korában, amelyben boldogság és tragédia, harag és megbocsátás, gyűlölet és szerelem, ármány és becsület kéz a kézben jár. A nagyszerű színészi alakítások, állakat koppantó versenyjelenetek mellett végre egy olyan magyar filmet láthattunk, amelyen masszívan érződik, hogy (noha a vetítést követő beszélgetésen Herendi Gábor elárulta, hogy még többet tudtak volna rá költeni) a pénzhiány nem okozott komolyabb gondot. A díszletek, kellékek, jelmezek valódiak és súlyosak, a filmezési technika, az effektusok a mai, hollywoodi iskolákat követik (többeknek ez nem tetszett, e sorok írójának nagyon is), a film hírneve pedig akkora közönséget vonzott, hogy még a kakasülőn sem lehetett helyet találni. És mindez vasárnap, a díjnyertes versenyfilmek vetítését követően megismétlődött: a szemle történetében szinte rekorddöntő érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután a Kincsemet újból láthatta a közönség mind a nagy-, mind a kisteremben. A palota előtt már fél órával a kezdet előtt hatalmas sor kígyózott.
Mindent összevetve, igen jó fesztiválon vehettek részt azok, akik eljöttek az Alter-Native 25., jubileumi kiadására. Visszaköszönt végre a régi idők hangulata, miközben a vásznakon ismét a mai idők szelleme bolyongott, láthattuk, hol és hova tart a mai magyar, román, illetve nemzetközi filmes szakma, mire képesek az igen tehetséges alkotók, stábok, rendezők, producerek, ha megfelelő anyagi háttér birtokában vihetik vászonra elképzeléseiket. Az önkéntes szervezőcsapat ismét heroikus munkát végzett, a szemle hagyományosan derűs és laza fílingje ezúttal sem vesztődött el. Az igazgatók pedig egyértelműsítették, a Kultúrpalota 2018-ban ismét vendégül látja a szemlét – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál jövőre egy újabb negyedszázadnyi életkorba lép.
A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjai között magyar: SIMÓ SÁNDOR-EMLÉKDÍJ A LEGJOBB DIÁKFILMNEK,
FELAJÁNLÓ A MAROS MEGYEI MADISZ,
A MAROS MEGYEI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL –
Búzási Gyopár: Babuka a fűben (Románia). K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)
Véget ért a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Még (vagy már?) elkaptam azokat az időket, amikor az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál amolyan kulturális lökéshullámként járta át és rengette meg az erdélyi közéletet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, amikor a hazai filmszakma haldoklott, internet nem volt, a tévében Isaura és a Dallas ment, rövidfilmet, pláne jó rövidfilmet pedig sehol másutt nem lehetett látni. Fürtökben lógott a közönség a Kultúrpalota termeiben, páran hálózsákkal vertek tábort az előcsarnokban, a várbástyában Döme tolta a fesztiválpartit, amelyen hajnalig együtt bulizhatott, beszélgethetett meghívott művész, producer, zsűritag és nagyközönség – jó pár szép barátság született azokon az éjszakákon. A közönség színes volt, mégis meglehetősen homogén: a kilencvenes évek kelet-európai poszthippi ifjúsága, zajosak, értelmesek, hosszú hajúak, lazák, műveltek, és nagyon megvolt a véleményük mindenről. A mai negyven-ötven évesek generációja, a réteg, amely meghonosította errefelé a nyugati populáris kultúrát. És ők nagyon szerették a filmeket.
Az évek múlásával azonban ez a közönség szétszéledt – dolgozni kezdtek, családot alapítottak, kivándoroltak, a fesztivál pedig maradt. Igaz, minőségéből nem vesztett, a szervező Madisz minden évben ragaszkodott a hagyományaihoz, a vetítések mellett mindig voltak koncertek, tárlatnyitók, kiegészítő rendezvények, de az egykori, homogén publikum hiányában a nézőszám is megcsappant, volt olyan esztendő, amikor a szombati zárónapon – a szemle csúcspontján – is csak félháznyi közönség foglalta el a nagytermi helyeket. Átalakult a világ, a netről szinte mindent le lehet tölteni, a közérdeklődés más irányba terelődött. De ebben az évben minden megváltozott.
Nem tudni, hogy a huszonöt éves jubileum, a vetített, nagyszerű és méltán híressé vált nagyjátékfilmek hatására, avagy egy új, a filmművészetre ismét fogékony generáció megjelenésének okán, de az idei fesztivál óramű-pontossággal idézte meg a kilencvenes évek szemléjének hangulatát. A szerdai kezdőnaptól vasárnap délutánig (!) zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagy- és kisterme, rég nem látott ismerősök találkahelyévé vált a szemle, és bizony ismét sok arcot láthattunk az egykori közönségből: olyanokat, akik soha nem pártoltak el a szemlétől és olyanokat is, akik visszajöttek. Az idei fesztivál amúgy is erősen indított: Călin Peter Netzter Ana, mon amour című nagyjátékfilmje jelezte a szemle kezdetét, amelyet az András Lóránt Társulat táncszínházi előadása követett a régi zsinagógában, majd Lassú vonat címmel Hobo koncertje töltötte zsúfolásig a Kultúrpalota nagytermét. A magyar blueslegenda a fesztivál állandó visszatérő vendége, ezúttal Bob Dylan-koncertre várta a közönséget. A Nobel-díjas alkotó dalszövegeit magyarra fordította, majd nagyszerű muzsikusokból álló együttesével előadta azokat az örök rockhimnusz Blowing in the Wind-től kezdve a Slow Train Coming-ig, amely blues-örökzöld a koncert címét is adta. Az estet Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot zárta, amely szinte éjjel tizenkettőig odaragasztotta a publikumot a székekhez, és nem véletlenül: ennyire friss, szemtelen, dinamikus, tragikomikus, mély tematikát boncolgató, mégis heveny közönségi felröhejeket okozó magyar filmes alkotással rég nem találkoztunk. A nagyszerű színészi játékot pedig olyan jelenetek támasztották alá, mint például a falusi esküvőn kirobbant tömegverekedés, amelyet úgy vászonra vinni csak az tud, aki részt is vett már hasonlón.
A versenyprogram idén is csütörtök délelőtt vette kezdetét, a délutánt a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója színesítette a palota földszinti galériáiban, a fesztiválnyitó ünnepségre pedig aznap este került sor. Utóbbin Bakó Blanka és Palkó Attila ceremóniamesterek üdvözölték a megjelenteket, és elmondták, az idei szemle az eddigieknél is színesebb, hiszen a színházművészet is visszatért a programpontok közé egy felolvasószínházi (Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című drámáját a Tompa Miklós Társulat művészei mutatták be a Kultúrpalota kistermében) és egy táncszínházi előadással. Amint megtudtuk, a zsűrinek – Kincses Réka (zsűrielnök, film- és színházi rendező, író, drámaíró), Vladimir Anton (film- és színházi rendező), Bereczki Csaba (filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója), Laurenţiu Damian (filmrendező, forgatókönyvíró, a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke), Durst György (producer), Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) – az előzsűri által kiválogatott 49 rövidfilmet kellett elbírálnia. Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója pedig elmondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan eseményt kívántak létrehozni, amely segítséget nyújthat a nem létező hazai filmszakmának, és a közönséget is bevonzza. Az azóta eltelt negyed évszázad Marosvásárhelyen 125 fesztiválnapot, több mint tízezer levetített filmet és több mint ezer idelátogató filmes alkotót eredményezett. – A kor önmagában nem erény, a közönséget és az alkotókat minden évben meg kell hódítani. A fesztivál sikere és hosszú élete – miközben körülöttünk egymás után értek végleg véget a hasonló szemlék – a közönség szeretete mellett valószínűleg annak köszönhető, hogy közülünk, szervezők közül senki sem filmes alkotó, nem fűződik érdekünk senki meghívásához, kitüntetéséhez. Mi csak szeretjük a filmet és a kortárs művészeteket: a képzőművészetet, a színházat, a zenét – mondta Gáspárik Attila a fesztiválnyitó ünnepségen, amelyet M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című nagyjátékfilmje követett.
A pénteki napon is számos verseny- és nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban pedig igen egyedi eseményre került sor: a Transylvanian Wind Ensemble fúvósötös a többszörös Oscar-díjas Rózsa Miklós hollywoodi sztárzeneszerző filmzenéjét adta elő. A szombati zárónap pedig, mint említettük, ismét a húsz évvel ezelőtti fesztiválzárókat idézte: hatalmas tömeg vette birtokba a nagytermet a díjkiosztó ünnepség és az azt követő vetítés alatt. Előbbin ismét a szemle ceremóniamesterei üdvözölték a közönséget, majd Kincses Réka és Laurenţiu Damian egy igen jó hangulatú, a szemle hangulatához hagyományosan passzoló, poénokban gazdag beszámolóban ismertette a zsűri döntését, a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeit. Kincses Réka elmondta, a három nap alatt ismét tudatosult bennük, hogy mennyire összetett művészet a filmkészítés, milyen nehéz egy jó történetet találni, azt jól vászonra vinni... Amikor ilyen rövidfilmmel találkoztak, azt díjjal jutalmazták.
– Önök nagyszerű közönség, és egy hihetetlenül gyönyörű, egyedülálló helyszínnel, a Kultúrpalotával büszkélkedhetnek. – A versenyprogram idén rendkívül változatos volt, gazdag, színes és nívós alkotásokkal találkoztunk. Nagyon örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek, mert az Alter-Native rövidfilmfesztivál legfontosabb összetevője a rövidfilmek és Önök között létrejövő dialógus – tette hozzá Laurenţiu Damian. A díjnyertes filmek rövid bemutatását követően még egy díjat átadtak. Egy életműdíjat annak az úriembernek, aki sok-sok évvel ezelőtt ezen a fesztiválon az első filmtekercset befűzte a gépbe: Incze Péter mozigépésznek. A vastapssal köszöntött idős úr rövid, anekdotákban, a szemléhez kötődő sztorikban és humorban sem szűkölködő beszédében elmondta, a művészetben csak lassan, léptekkel lehet előre haladni – a művészetben nincsen lift. Végül Sipos Levente, a fesztivál igazgatója szólt a publikumhoz: – Köszönjük, hogy ennyi éven át hűségesek maradtak ehhez a fesztiválhoz. Tudjuk, hogy mindig akadnak hibák, de mi minden évben a legjobb tudásunk szerint és a legjobb szándékkal szervezzük ezt a szemlét, amellyel igyekszünk minőségi és emlékezetes élményforrást nyújtani – mondta az igazgató, majd elkezdődött a mai magyar filmipar talán leghíresebbé vált, friss alkotásának vetítése: a Kincsem című produkció az egykori magyar csodaversenyló történetén keresztül mutat meg egy varázslatos, korhű, de sok részletében mégis fikciós világot, a tizenkilencedik századi Osztrák–Magyar Monarchia arisztokráciájának világát a kiegyezés korában, amelyben boldogság és tragédia, harag és megbocsátás, gyűlölet és szerelem, ármány és becsület kéz a kézben jár. A nagyszerű színészi alakítások, állakat koppantó versenyjelenetek mellett végre egy olyan magyar filmet láthattunk, amelyen masszívan érződik, hogy (noha a vetítést követő beszélgetésen Herendi Gábor elárulta, hogy még többet tudtak volna rá költeni) a pénzhiány nem okozott komolyabb gondot. A díszletek, kellékek, jelmezek valódiak és súlyosak, a filmezési technika, az effektusok a mai, hollywoodi iskolákat követik (többeknek ez nem tetszett, e sorok írójának nagyon is), a film hírneve pedig akkora közönséget vonzott, hogy még a kakasülőn sem lehetett helyet találni. És mindez vasárnap, a díjnyertes versenyfilmek vetítését követően megismétlődött: a szemle történetében szinte rekorddöntő érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután a Kincsemet újból láthatta a közönség mind a nagy-, mind a kisteremben. A palota előtt már fél órával a kezdet előtt hatalmas sor kígyózott.
Mindent összevetve, igen jó fesztiválon vehettek részt azok, akik eljöttek az Alter-Native 25., jubileumi kiadására. Visszaköszönt végre a régi idők hangulata, miközben a vásznakon ismét a mai idők szelleme bolyongott, láthattuk, hol és hova tart a mai magyar, román, illetve nemzetközi filmes szakma, mire képesek az igen tehetséges alkotók, stábok, rendezők, producerek, ha megfelelő anyagi háttér birtokában vihetik vászonra elképzeléseiket. Az önkéntes szervezőcsapat ismét heroikus munkát végzett, a szemle hagyományosan derűs és laza fílingje ezúttal sem vesztődött el. Az igazgatók pedig egyértelműsítették, a Kultúrpalota 2018-ban ismét vendégül látja a szemlét – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál jövőre egy újabb negyedszázadnyi életkorba lép.
A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjai között magyar: SIMÓ SÁNDOR-EMLÉKDÍJ A LEGJOBB DIÁKFILMNEK,
FELAJÁNLÓ A MAROS MEGYEI MADISZ,
A MAROS MEGYEI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL –
Búzási Gyopár: Babuka a fűben (Románia). K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)