Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kósa Tímea
1 tétel
2010. november 15.
Húszéves az RMDSZ: hitet ad ez a nap
Szatmár megye – Szombaton és vasárnap ünnepi rendezvényeken emlékeztek meg az RMDSZ szatmárnémeti szervezete megalakulásának huszadik évfordulójáról. Megkoszorúzták az elhunyt szervezők sírját, díszoklevelet és emlékplaketteket adtak át a legaktívabb szervezőknek.
Szombaton az RMDSZ szatmárnémeti szervezete megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi esemény kezdetén egy perc néma csenddel emlékeztek azokra, akik a kezdeti időszakban sokat tettek a szervezetért, de már nem lehetnek közöttünk. Dr. Kereskényi Gábor, a szatmárnémeti szervezet jelenlegi elnöke köszöntötte a megjelent egyházi méltóságokat, a politikai pártok képviselőit, valamint a szervezet régi és mai aktív tagjait. Miért is fontos a városi szervezet húsz éves évfordulójának a megünneplése – tette fel a kérdést Kereskényi? Már megalakuláskor ott volt az a háttérben maradt, de mindenki által elfogadott érv, hogy a város magyar közösségének szüksége van egy önálló arculattal rendelkező érdekvédelmi szervezetre. 1990-ben még távol voltunk a majd később, keservesen és máig sem teljesen megszervezett helyi autonómiától, de már ekkor világos volt, hogy boldogulásunk a helyi közösség céljainak pontos megfogalmazásán és azok megfelelő képviseletén múlik. Ekkor született újjá a szatmárnémeti magyarság, a régió legnagyobb lélekszámú magyarságának érdekvédelmi szervezete. Számos eredményt fel tudunk mutatni, de nem állunk meg, tovább kell mennünk a megkezdett úton, ha azt akarjuk, hogy legyen magyar jövő Szatmárnémetiben.
Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke köszöntőjében elmondta: Az a tény, hogy az elmúlt évtizedek során a szatmári magyarság és a más nemzetiségek képviselői is felismerték, hogy ezek a célok nem önös célok, hanem a közjó érdekében hozott, illetve a megmaradásunkat biztosító vállalások, rendkívüli eredménynek számít. Szatmárnémeti egyedüli azon százezer lakos feletti romániai nagyvárosok között, ahol RMDSZ-es magyar polgármester, alpolgármester igazgatja a közügyeket, erős tanácsi frakció támogatásával. Továbbra is megfelelő lendülettel és tiszta fejjel kell felvállalni minden olyan tevékenység támogatását és kezdeményezését, amely megmaradásunkat, szatmári értékeinket hivatott megőrizni.
Barabás János, a Magyar Köztársaság vezető konzulja elmondta, hogy a magyarságtudat erősítéséért küzdött a szervezet. Majd ismertette, hogy milyen előnyökkel jár a határon túli magyarok számára a kettős állampolgárság.
Kósa Tímea, Nyíregyháza alpolgármestere, aki Szatmárnémetiben született nagy megtiszteltetésnek vette, hogy ő képviselheti Nyíregyházát ezen az ünnepi eseményen. Tíz éve alakult ki testvérvárosi kapcsolat a két település között, közösen sok jó dolgot végeztek tíz év alatt, de legfontosabb a nemzeti összetartozás erősítése volt.
Szép Gyula, az RMDSZ országos szervezetének ügyvezető alelnöke azon töprengett, hogy hosszú vagy kevés volt ez a húsz év. Ha a magyarságnak a Kárpát-medencében eltöltött éveihez viszonyítjuk, akkor kevés, ha a 89-es változásoktól számítjuk, akkor sok. Tény az, hogy a romániai magyarlakta megyék közül Szatmár a legeredményesebb. Sok minden elértünk már, de még sok mindenért meg kell küzdeni.
Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere mérlegelt és leltározott. Könyvnyi terjedelmű szöveget lehetne leírni az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének eltelt húsz évéről – mondta –, erről a nehéz, de szép időszakról, erről a közösségünket alakító, összefogó és újrateremtő két évtizedről. Egyházi és világi javaink visszaszerzéséről, nagy elődeink félretett, eltörölt emlékeinek visszaállításáról, mint a közösségépítés alapköveinek visszahelyezéséről. De lehetne írni a szervezeten belüli emberekről, érdekek, vélemények ütközéséről, különböző áramlatokról, hatásokról és befolyásokról, a mindennapi változások által kicsikart kényszerekről, tagolva egyik-másik vezető erősségeit vagy éppenséggel gyengeségeit, korszakokat évek közé behatárolva és mandátumok kockáiba rakva. Erdélyi nemzeti közösségünk erős, de csak együtt és nem megosztva erős. Hiszem, hogy az elvégzett munkánk szolgálja fejlődésünket, sokkal inkább, mint vágyaink vélt vagy valós jogainak, esetleg sérelmeinek hangoztatása. A valóságban élünk, tehát a valósággal kell szembenéznünk állandóan. Az est folyamán díszoklevelet és emlékplakettet vehetett át az az ötven személy, aki önkéntes munkájával vett részt a szervezet munkájában. Az esemény színvonalát erősítette, Nagy Norbert operett és opera előadása, valamint a Szabolcs Néptáncegyüttes színvonalas műsora.
erdon.ro