Jánosi Andrea: „Könyvillusztrátorként több lábon állok”
PÉLDAKÉP(P)
Példakép(p) című rovatunkban hezitáló diákoknak, egyetemistáknak szeretnénk segítséget nyújtani a pályaorientációban, terveik megvalósításában. Egy szakmát két személyiség segítségével mutatunk be: a pályakezdő és az elismert szaktekintély szemszögéből. Igyekszünk rövid, személyes benyomásokkal teli portrékat közölni, amelyek másoknak is tanulságul, esetleg biztatásul szolgálhatnak a továbblépéshez. Reméljük, hogy a jövőben sok hasznos információt tudunk adni Nektek.
Kérdéseiteket, javaslataitokat a campus.szabadsag@yahoo.com email címre várjuk.
Elsőként Jánosi Andrea grafikussal és Korodi Vass Lóránt harmadéves egyetemistával beszélgettünk. Andrea 2005 óta a BBTE Kolozsvári Egyetemi Könyvkiadó grafikusa, számos könyvet illusztrált már, övé a nagysikerű Mátyás, Mátyás című animációs film rajzi része, és a Filmtett portál arculatát is ő tervezi. Lóránt a Kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem hallgatója, az idei KMDSZ Diáknapok arculatát, de a Perspektíva imázsát is ő álmodta meg.
– Mikor döntöttél úgy, hogy könyvillusztrátorként szeretnél dolgozni?
– Nem döntés kérdése volt. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba jártam, itt választottam először grafika szakirányt, és itt nyertem betekintést először abba, hogy miről szól az alkalmazott grafika, mit tudhat együtt a betű és a kép. Egyetemre is grafika szakra felvételiztem, de nem vettek fel, így művészetpedagógiát végeztem. Abban az időszakban viszont olyan tanáraink voltak, akik amúgy a grafika tanszéken is tanítottak. Gyakorlatilag ugyanazzal foglalkoztunk, mint a grafikán, még ha nem is olyan intenzíven. Az egyetem kísérleti szakasz volt számomra, ahol kipróbáltam mindent az absztrakt olajfestménytől a litográfiáig, de akkor még csak annyi körvonalazódott bennem, hogy az absztrakt nem az én világom. Sokkal inkább érdekelt a karikatúra és a képregény. A diplomamunkám is egy saját forgatókönyv alapján készült képregény volt.
– Ha nem az egyetem vezetett a mostani munkádhoz, akkor mi tett téged illusztrátorrá?
– Mindenkinek egyéni pályafutása van ezen a szakterületen. Az egyetem alatt nagyon sok dologra rácsodálkozol, mindent kipróbálsz, végül valami biztosan lesz, amiben magabiztosan mozogsz, legyen szó az erőteljes színhasználatról vagy a rajzolás könnyedségéről. Én a színekkel félénkebb voltam, de rajzban nem nagyon ismertem lehetetlent, valószínűleg ennyi elég volt ahhoz, hogy az első felkérést elfogadjam. Kisebb dolgok megrajzolását már az egyetem ideje alatt elvállaltam, de az első komolyabb megrendelést sokkal később kaptam. Közben elvégeztem még egy egyetemet, aminek kevés köze volt a konkrét szakmámhoz, de ekkor nőttem fel, és itt alakultak ki olyan kapcsolataim, amelyek alkotómunkához juttattak. Személyes tapasztalatom tehát az, hogy kapcsolatok révén jut el az ember az első megrendelésig, de ahhoz, hogy egy megrendelést elfogadhass, szükséged van alapismeretekre. Aztán ha majd a munkád tetszik a megrendelőnek, újabb megrendelést kapsz, egyik hozza a másikat. Az egyetem nem tanítja meg annak mikéntjét, hogy hogyan kell munkához jutni – ezt ne várja senki.
– Sokan azt mondják, az egyetemen tanultakat nem minden esetben sikerül hasznosítani az illető szakterületen. Rád ez mennyire vonatkozik?
– Az én esetemben ez kevésbé igaz, mert a munkám az alkotásról szól. Ha valóban a szakmádban dolgozol, nagyon is felhasználható az, amit az egyetemen tanultál. Nagyon sok grafikus dolgozik egyetemről kikerülve szerkesztői/tervezői munkakörben alkalmazottként, munkaidőhöz és mások elvárásaihoz igazodva, feladva a világmegváltó ötleteit. A lakbért havonta ki kell fizetni, szórakozni is kell valamiből, és csak nagyon kevés művésznek adatik meg, hogy szabadon készített grafikáinak, festményeinek eladásából éljen.
– Mit jelent számodra grafikusnak/illusztrátornak lenni?
– Nagyon szeretem a munkám, és örvendek minden felkérésnek, de kemény harcaim vannak az idővel, mert mindez elméletileg a „másodállásom”, gyakorlatilag a szabadidőm. Főállásban grafikusa vagyok egy könyvkiadónak, ami egy szerény, de stabil megélhetést biztosít ugyan, de az a munkakör teljesen másról szól, azaz itt illusztrációs feladataim nincsenek. Több lábon állok, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül a szakmámbeliek körében.
– Mi az, amit abszolút pozitívnak látsz a szakmádban?
– Képzőművészként dolgozni azt jelenti, hogy szabad a képzeleted. Léteznek ugyan határidők, esetenként szabályok, felelős döntések, ugyanakkor szabadon alkothatsz.
– A szakmád árnyoldalai…?
– Itthon nem lehet ebből még meggazdagodni. Nagyon kevés művész privilégiuma az anyagi jólét. Eleve nehéz egy fogyasztói társadalomban festményeket/könyveket eladni, mikor annak van keletje, ami azonnal hat, majd kidobható. Nagyon szép, felszabadító és lélekemelő foglalatosság, de vagyonteremtésre nem alkalmas, vagy legalábbis csak nagyon ritka esetben, ha a szerencse is úgy akarja. Ez nem divatszakma.
– Mit tanácsolnál a most szakmát kereső diákoknak pályaválasztás kapcsán?
– Nehéz ajánlani ezt a szakmát, mert már kisgyerekkorban megmutatkozik az, hogy valaki tehetséges-e, de legkésőbb középiskolás korig szinte mindig eldől, hogy valaki alkalmas-e erre a pályára. Aki ezen a pályán indult és tanult, annak csakis kitartást tudok javasolni, és a hitet abban, hogy amit választott, az nem hasztalan.
KRISTÁLY BEÁTA
Szabadság (Kolozsvár)