Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kopernikusz
6 tétel
2009. november 4.
Október utolsó napjaiban a román sajtó Kopernikusz De revolutionibus orbium… című művének első, 1543-ban, Nürnbergben készült egy millió eurót érő kolozsvári példányáról cikkezett. Hatvan esztendei csipkerózsika álom után a kolozsvári Akadémiai Könyvtárban Gheorghe Stratan egyetemi tanár véletlenül fedezte fel a kincset érő példányt. A professzor szerint az említett kiadásból alig néhány tucat maradt fenn napjainkig, így a kolozsvári példány értéke felbecsülhetetlen és Romániában unikumként tartják számon. A De revolutionibus… kolozsvári példánya az unitárius kollégium tudós tanára, a Pádovában tanult Árkosi Benedek orvosdoktor adományaként 1647-ben került Ernyei Mosa István birtokába, majd innen a kolozsvári unitárius eklézsia könyvespolcára. 1948-ban az iskolák államosításával az Unitárius Kollégium könyvtára is a Román Tudományos Akadémia fennhatósága alá került. A kolozsvári Akadémiai Könyvtár épülete 1974-ben nagylelkűen helyet biztosított az államosított Római Katolikus Lyceum, a Református Kollégium, a kolozsvári Unitárius Kollégium, a kolozsvári Ferences Zárda, a Balázsfalvi Görög Katolikus Érsekség és a Szatmári Római Katolikus Püspöki könyvtárnak. A román lapok állításával ellentétben néhány kutató már 1973-ban felfedezte Kopernikuszt, s az 1543. évi editio princeps „egyetlen” kolozsvári és az „egyetlen” brassói példányát is. A kolozsvári példányról Hajós János Kopernikusz születésének 500. évfordulóján Korai Kopernikusz-vonatkozásainkról címen közölt tanulmányt a Korunkban. Binder Pál 1973-ban a Brassói Lapokban A nagy csillagász hazánkban címen méltatta a kopernikuszi fordulat jelentőségét és írta le a De revolutionibus orbium… példányát. Dankanits Ádám XVI. századi olvasmányok című, 1974-ben a Kriterionnál megjelent kötetében a 2009-ben „felfedezett” mű címlapjának fényképét is közölte. A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai sorozatban hamarosan megjelenik Bíró Gyöngyi magyarországi kutató „Menjetek, szép könyvek, Kolozsvárra!” Unitárius intézményi- és magán-könyvtárak Kolozsvárott a kezdetektől 1738-ig. A kiadás előtt álló kötet szerzője is részletes leírását és bibliográfiát állított össze a kopernikuszi műről (is). Mindez mutatja, hogy a magyar kutatók számon tartják könyveinket és tudják, mennyit érnek a kommunista hatalom által elrabolt kincsek. /Kovács Sándor, teológiai tanár: Az égi pályák körforgásáról avagy a cera di spagna kolozsvári felfedezéséről. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./
2012. január 20.
Emléktáblaavató az egyetem udvarán
Bolyai János, a világhírű erdélyi matematikus tiszteletére emléktáblát helyeztek el csütörtök délután a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán. Az ünnepélyes táblaavatót előadás követte a Bolyai-teremben.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem udvarán gyűltek össze mindazok, akik részt kívántak venni a tanintézet és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete által rendezett ünnepségen. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntöte az egybegyülteket, s szólt arról: az egyetem udvarán, ebben a magyar panteonban, magyar tudósok, írók, művészek emléktáblája mellé helyezik el a 210 évvel ezelőtt született Bolyai János, az egyik leghíresebb magyar matematikus emléktábláját.
„Nincs mit szégyellnünk”
„Bolyai Jánosban a geometria Kopernikuszát tisztelhetjük, az erdélyi tudományosság leghíresebb képviselőjét, aki 1831-ben, Appendix című művével megalkotta a nem euklideszi geometriát, ezzel megalapozva az einsteini gravitációértelmezést szinte száz évvel korábban, minthogy megszületett volna” – mondta Török Sándor, kihangsúlyozva: akinek ilyen elődjei vannak, nincs mit szégyeljen sem európai, sem világviszonylatban. Az emléktáblát Deák Árpád neves váradi képzőművész alkotta, s felállításának gondolata néhai Toró Tibor professzor ötlete és kívánsága volt. „Így most nem csak Bolyai János, de az általunk jól ismert és tisztelt Toró Tibor (Tibi bácsi ) emléke előtt is tisztelgünk” – mondta a Bihar megyei elnök.
Közös mű
A Partiumi Keresztény Egyetem részéről dr. János Szatmári Szabolcs, az egyetem rektora szólalt fel. Elmondta: egy évvel korábban az egyetem Bolyai-termében emlékkonferenciát szerveztek Toró Tibor atomfizikus tiszteletére, s most annak a Bolyai Jánosnak a tábláját avatják, akinek a legavatottabb kutatója maga Toró professzor volt. A későbbiekben a rektor Bolyai János életéről szólt.
Ezt követően Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt elnöke, valamint János Szatmári Szabolcs rektor leleplezték az emléktáblát, melyen többek között az is olvasható: Bolyai János hadmérnökként 1826 és 1830 között a nagyváradi vár korszerűsítésének munkálatait irányította.
Kevéssel később a mintegy negyven jelenlévő a tanintézet Bolyai termében gyűlt össze, ahol dr. Weszely Tibor marosvásárhelyi kutató tartott előadást Bolyai Jánosról. Elhangzott: a mindössze 29 oldalas függelék Bolyai Farkas és Bolyai János – apa és fia – közös műve, „apa és fia együvé tartozásának csodálatosan szép szimbóluma”. Az Appendix a tudományok új fejezetét jelenti, hiszen ezen alapszik a modern térelmélet, e nélkül az űrkutatások is lehetetlenek lennének. Mindazonáltal Bolyai János életét a legkevesebb elismerés sem övezte haláláig, utolsó útjára három vásárhelyi civil kísérte. Viszont hét évvel halála után e munkáját franciára, majd olasz nyelvre is lefordították, s rövidesen világhírűvé vált. A világszerte elismert erdélyi matematikus életéről és munkájáról szóló előadás vetítéssel zárult.
Neumann Andrea
erdon.ro
Bolyai János, a világhírű erdélyi matematikus tiszteletére emléktáblát helyeztek el csütörtök délután a Partiumi Keresztény Egyetem udvarán. Az ünnepélyes táblaavatót előadás követte a Bolyai-teremben.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem udvarán gyűltek össze mindazok, akik részt kívántak venni a tanintézet és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Bihar megyei szervezete által rendezett ünnepségen. Török Sándor, az EMNT Bihar megyei elnöke köszöntöte az egybegyülteket, s szólt arról: az egyetem udvarán, ebben a magyar panteonban, magyar tudósok, írók, művészek emléktáblája mellé helyezik el a 210 évvel ezelőtt született Bolyai János, az egyik leghíresebb magyar matematikus emléktábláját.
„Nincs mit szégyellnünk”
„Bolyai Jánosban a geometria Kopernikuszát tisztelhetjük, az erdélyi tudományosság leghíresebb képviselőjét, aki 1831-ben, Appendix című művével megalkotta a nem euklideszi geometriát, ezzel megalapozva az einsteini gravitációértelmezést szinte száz évvel korábban, minthogy megszületett volna” – mondta Török Sándor, kihangsúlyozva: akinek ilyen elődjei vannak, nincs mit szégyeljen sem európai, sem világviszonylatban. Az emléktáblát Deák Árpád neves váradi képzőművész alkotta, s felállításának gondolata néhai Toró Tibor professzor ötlete és kívánsága volt. „Így most nem csak Bolyai János, de az általunk jól ismert és tisztelt Toró Tibor (Tibi bácsi ) emléke előtt is tisztelgünk” – mondta a Bihar megyei elnök.
Közös mű
A Partiumi Keresztény Egyetem részéről dr. János Szatmári Szabolcs, az egyetem rektora szólalt fel. Elmondta: egy évvel korábban az egyetem Bolyai-termében emlékkonferenciát szerveztek Toró Tibor atomfizikus tiszteletére, s most annak a Bolyai Jánosnak a tábláját avatják, akinek a legavatottabb kutatója maga Toró professzor volt. A későbbiekben a rektor Bolyai János életéről szólt.
Ezt követően Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt elnöke, valamint János Szatmári Szabolcs rektor leleplezték az emléktáblát, melyen többek között az is olvasható: Bolyai János hadmérnökként 1826 és 1830 között a nagyváradi vár korszerűsítésének munkálatait irányította.
Kevéssel később a mintegy negyven jelenlévő a tanintézet Bolyai termében gyűlt össze, ahol dr. Weszely Tibor marosvásárhelyi kutató tartott előadást Bolyai Jánosról. Elhangzott: a mindössze 29 oldalas függelék Bolyai Farkas és Bolyai János – apa és fia – közös műve, „apa és fia együvé tartozásának csodálatosan szép szimbóluma”. Az Appendix a tudományok új fejezetét jelenti, hiszen ezen alapszik a modern térelmélet, e nélkül az űrkutatások is lehetetlenek lennének. Mindazonáltal Bolyai János életét a legkevesebb elismerés sem övezte haláláig, utolsó útjára három vásárhelyi civil kísérte. Viszont hét évvel halála után e munkáját franciára, majd olasz nyelvre is lefordították, s rövidesen világhírűvé vált. A világszerte elismert erdélyi matematikus életéről és munkájáról szóló előadás vetítéssel zárult.
Neumann Andrea
erdon.ro
2012. július 5.
Honnan ered az RMDSZ „baloldalisága”?
Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című munkájának alapgondolata, hogy a tudomány fejlődése nem egyenletes felhalmozódásként gondolható el, hanem lépcsőzetes függvénnyel ábrázolható folyamat. A fejlődés tulajdonképpen a paradigmaváltással járó tudományos forradalmakon keresztül történik, két forradalom között pedig a tudomány csak „rejtvényfejtéssel” foglalkozik. A szerző jól eltalált, szuggesztív példákkal illusztrálja a paradigmaváltásokat: ptolemaioszi kontra kopernikuszi világkép, a newtoni fizikát felváltó einsteini elgondolás. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a hivatalos politológia ma megérett a paradigmaváltásra, hiszen csak a felszínt kapargatja. A valóság, a tényleges ok-okozati összefüggések feltárására magyar nyelvterületen alig néhány – a hivatalos politika által mellőzött – kutató vállalkozik, olyanok, mint Bogár László, Tellér Gyula vagy Varga István.
Hadd foglalkozzunk ezúttal egy tipikus „rejtvénnyel”: vizsgáljuk meg, hogy a lényeg leírására egyébként alkalmatlan jobb-bal megkülönböztetés mennyiben használható az erdélyi magyar politikai paletta vonatkozásában. A megfejtési kísérlet előtt indokolt legalább egy mondattal alátámasztani a súlyos állítást, miszerint a jobb-bal megkülönböztetés deskriptív ereje mára meggyengült. A jelen nagy kihívása a globalizmus, ezen belül pedig a fedezet nélküli, egyre inflálódó virtuális pénz okozta válság, a környezetszennyezés és a túlnépesedés. Ezen problémák vonatkozásában a jobb és a bal megkülönböztetés semmit nem mond. A globális nemzetközi háttérhatalom működésének leírására egyik oldal sem vállalkozik, a tényleges – globalitás és a lokalitás között húzódó – feszültség átlósan metszi a jobb-bal ellentétpárost. Miről szól mégis a jobb és a bal? E fogalompáros eltérő dolgokat jelöl gazdaságilag és ideológiailag. Gazdasági értelemben a jobboldal a piac mindenhatóságát hirdeti, a polgár felelős döntéseiből indul ki, s a gazdaság vonatkozásában az állami be nem avatkozás eszméjét vallja magáénak. Ezzel szemben a gazdasági baloldal elengedhetetlennek tartja a gazdaságba való állami beavatkozást, a szociális háló sűrűre szövését pedig elsődleges állami feladatként tételezi. Eszmei-ideológiai téren a baloldal világképe kozmopolita, szekuláris és urbánus, magyarul – valamelyest sarkítva – nemzetellenes, a világiasság felé hajló. A társadalom alapegysége a baloldal szerint az individum – az elvonatkoztatott, gyökértelen egyén –, a saját érdekét felismerni és érvényesíteni képes polgár. A jobboldal ezzel szemben előtérbe állítja a hagyományőrzést, tiszteli a nemzeti és vallási tradíciót, a falura, illetve a vidékre közösségmegtartó tényezőkként tekint. Az ember a jobboldal világképe szerint mélyen a hagyományaiban gyökerező lény, akit hagymahéjakként vesznek körül a közösségek: a család, a helyi kisközösség, valamint a nemzet. Mint látható, a gazdasági és az eszmei bal és jobb külön „csomagokat” képez, amelyek tetszés szerint kombinálhatók, a valóságban pedig az átmenetek széles skálája létezik. Gazdasági szempontból a bal és a jobb megkülönböztetése egyre kevésbé jelentős, nemcsak azért, mert a lényeget egyik sem érinti, hanem, mert összemosódnak a határvonalak. Magukat baloldalinak mondó pártok „piacosítanak”, míg a totális állami benem avatkozás – minden állami szektor privatizálása – káoszt idéz elő, amit lassan be kell ismerniük az Adam Smith-i, mindent elrendező, „láthatatlan kézben” hívőknek is. Az erdélyi magyarság vonatkozásában még annyi leíró erővel sem bír a gazdasági jobb és bal, mint nemzetközi fronton. Lássuk a megoszlás eszmei vonatkozásait. Hivatalosan mindhárom erdélyi párt a jobboldalhoz köthető. Alapállásuk – miszerint egy adott nemzeti közösség megmaradása képezi programjuk magját – eleve a jobboldalhoz sorolja őket, nem véletlen, hogy nemzetközi síkon mindhárom párt az Európai Néppárt felé orientálódik. Mi az oka annak, hogy a politikai jobb- és baloldal mentén szerveződő sajtóban mégis vannak olyan hangok, melyek az RMDSZ-t a baloldallal azonosítják kisebb-nagyobb mértékben?
E vélekedés táptalaja mindenekelőtt azanyaországi politikai kontextus. Az RMDSZ mindenkoron ellenséges volt a radikális jobboldallal szemben: az SZDSZ és az MSZP mindig is elfogadható partnerek voltak számára, míg a MIÉP és a Jobbik nem. Ám a Fideszhez kötődő viszonyuk sem volt soha felhőtlen. 1996-ban a Fidesz egy precedens nélküli, a trianoni kognitív korlátokat oldani kívánó gesztussal – Szőcs Géza minap leköszönt exállamtitkár személyében – egy határon túli magyar személyiséget javasolt egy magyar közjogi pozícióba, konkrétan a Duna TV kuratóriumát ellenőrző testületbe. Ám nem a személy a fontos, hanem az elv. Markó Béla levelet írt a magyar parlament akkori elnökének, Gál Zoltánnak, kérve, hogy a képviselők ne szavazzák meg Szőcs Gézát. Kísérletük kudarcba fulladását követően az RMDSZ-es vezetők lemondták az erdélyi körúton levő fideszes delegációval való találkozót, amire végül – néhány nap bizonytalanságban tartás után – kegyesen mégis sort kerítettek. Nem tett jót a Fidesz és az RMDSZ viszonyának az sem, hogy a magyarországi párt soha nem tagadta meg erdélyi eszmei szövetségeseit, a Reform Tömörülést és annak utódszervezeteit. A két szervezet közötti súrlódások törvényszerűek: az Orbán Viktor nevével fémjelzett nemzetegyesítési program összeegyeztethetetlen az RMDSZ bukaresti „szövetségeseinek” politikai elvárásaival.
Az anyaországi kontextuson túl a baloldalra emlékeztet az RMDSZ sajátos „pragmatizmusa” is. Ahogy az MSZP egyik pillanatban megszavazta a státustörvényt, a következő pillanatban már választási profitot remélt a – korábban maga is szorgalmazta – Orbán–Nãstase egyezség elleni támadásból. Holott a kezdeményezés lényege éppen a törvény gyakorlatba ültetése lett volna. Ahogy egyik pillanatban még – a fekete propaganda megannyi eszközét bevetve – kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, majd következő lépésként frakciója – három nemleges állásfoglalástól eltekintve – megszavazta, úgy akasztotta szegre az RMDSZ a magyar nemzeti önkormányzat és az autonómia programját 1996-ban. Engedménymorzsák fejében lepaktált a román jobboldallal és baloldallal, vállalkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatának polgármestereivel és tanácsosaival való aláíratására, amivel mindmáig adós. A példák hosszan sorolhatók. A nemzeti értékrenden alapuló elvi szilárdság helyett hajlékony, klikkérdekű pragmatizmus jellemzi politikáját, akárcsak az MSZP-ét. Nem csoda, hogy sokan úgy vélik: nem a választási kampányban alkalmazott piros-fehér-zöld retorika adja az RMDSZ eszmei identitását, hanem az imént ábrázolt karrierista pragmatizmus. Innen pedig valóban egyetlen lépés az eszmei tartalom nélkül maradt, zsákmányvédő posztkommunisták baloldalinak titulált politikai magatartása.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Thomas S. Kuhn A tudományos forradalmak szerkezete című munkájának alapgondolata, hogy a tudomány fejlődése nem egyenletes felhalmozódásként gondolható el, hanem lépcsőzetes függvénnyel ábrázolható folyamat. A fejlődés tulajdonképpen a paradigmaváltással járó tudományos forradalmakon keresztül történik, két forradalom között pedig a tudomány csak „rejtvényfejtéssel” foglalkozik. A szerző jól eltalált, szuggesztív példákkal illusztrálja a paradigmaváltásokat: ptolemaioszi kontra kopernikuszi világkép, a newtoni fizikát felváltó einsteini elgondolás. Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy a hivatalos politológia ma megérett a paradigmaváltásra, hiszen csak a felszínt kapargatja. A valóság, a tényleges ok-okozati összefüggések feltárására magyar nyelvterületen alig néhány – a hivatalos politika által mellőzött – kutató vállalkozik, olyanok, mint Bogár László, Tellér Gyula vagy Varga István.
Hadd foglalkozzunk ezúttal egy tipikus „rejtvénnyel”: vizsgáljuk meg, hogy a lényeg leírására egyébként alkalmatlan jobb-bal megkülönböztetés mennyiben használható az erdélyi magyar politikai paletta vonatkozásában. A megfejtési kísérlet előtt indokolt legalább egy mondattal alátámasztani a súlyos állítást, miszerint a jobb-bal megkülönböztetés deskriptív ereje mára meggyengült. A jelen nagy kihívása a globalizmus, ezen belül pedig a fedezet nélküli, egyre inflálódó virtuális pénz okozta válság, a környezetszennyezés és a túlnépesedés. Ezen problémák vonatkozásában a jobb és a bal megkülönböztetés semmit nem mond. A globális nemzetközi háttérhatalom működésének leírására egyik oldal sem vállalkozik, a tényleges – globalitás és a lokalitás között húzódó – feszültség átlósan metszi a jobb-bal ellentétpárost. Miről szól mégis a jobb és a bal? E fogalompáros eltérő dolgokat jelöl gazdaságilag és ideológiailag. Gazdasági értelemben a jobboldal a piac mindenhatóságát hirdeti, a polgár felelős döntéseiből indul ki, s a gazdaság vonatkozásában az állami be nem avatkozás eszméjét vallja magáénak. Ezzel szemben a gazdasági baloldal elengedhetetlennek tartja a gazdaságba való állami beavatkozást, a szociális háló sűrűre szövését pedig elsődleges állami feladatként tételezi. Eszmei-ideológiai téren a baloldal világképe kozmopolita, szekuláris és urbánus, magyarul – valamelyest sarkítva – nemzetellenes, a világiasság felé hajló. A társadalom alapegysége a baloldal szerint az individum – az elvonatkoztatott, gyökértelen egyén –, a saját érdekét felismerni és érvényesíteni képes polgár. A jobboldal ezzel szemben előtérbe állítja a hagyományőrzést, tiszteli a nemzeti és vallási tradíciót, a falura, illetve a vidékre közösségmegtartó tényezőkként tekint. Az ember a jobboldal világképe szerint mélyen a hagyományaiban gyökerező lény, akit hagymahéjakként vesznek körül a közösségek: a család, a helyi kisközösség, valamint a nemzet. Mint látható, a gazdasági és az eszmei bal és jobb külön „csomagokat” képez, amelyek tetszés szerint kombinálhatók, a valóságban pedig az átmenetek széles skálája létezik. Gazdasági szempontból a bal és a jobb megkülönböztetése egyre kevésbé jelentős, nemcsak azért, mert a lényeget egyik sem érinti, hanem, mert összemosódnak a határvonalak. Magukat baloldalinak mondó pártok „piacosítanak”, míg a totális állami benem avatkozás – minden állami szektor privatizálása – káoszt idéz elő, amit lassan be kell ismerniük az Adam Smith-i, mindent elrendező, „láthatatlan kézben” hívőknek is. Az erdélyi magyarság vonatkozásában még annyi leíró erővel sem bír a gazdasági jobb és bal, mint nemzetközi fronton. Lássuk a megoszlás eszmei vonatkozásait. Hivatalosan mindhárom erdélyi párt a jobboldalhoz köthető. Alapállásuk – miszerint egy adott nemzeti közösség megmaradása képezi programjuk magját – eleve a jobboldalhoz sorolja őket, nem véletlen, hogy nemzetközi síkon mindhárom párt az Európai Néppárt felé orientálódik. Mi az oka annak, hogy a politikai jobb- és baloldal mentén szerveződő sajtóban mégis vannak olyan hangok, melyek az RMDSZ-t a baloldallal azonosítják kisebb-nagyobb mértékben?
E vélekedés táptalaja mindenekelőtt azanyaországi politikai kontextus. Az RMDSZ mindenkoron ellenséges volt a radikális jobboldallal szemben: az SZDSZ és az MSZP mindig is elfogadható partnerek voltak számára, míg a MIÉP és a Jobbik nem. Ám a Fideszhez kötődő viszonyuk sem volt soha felhőtlen. 1996-ban a Fidesz egy precedens nélküli, a trianoni kognitív korlátokat oldani kívánó gesztussal – Szőcs Géza minap leköszönt exállamtitkár személyében – egy határon túli magyar személyiséget javasolt egy magyar közjogi pozícióba, konkrétan a Duna TV kuratóriumát ellenőrző testületbe. Ám nem a személy a fontos, hanem az elv. Markó Béla levelet írt a magyar parlament akkori elnökének, Gál Zoltánnak, kérve, hogy a képviselők ne szavazzák meg Szőcs Gézát. Kísérletük kudarcba fulladását követően az RMDSZ-es vezetők lemondták az erdélyi körúton levő fideszes delegációval való találkozót, amire végül – néhány nap bizonytalanságban tartás után – kegyesen mégis sort kerítettek. Nem tett jót a Fidesz és az RMDSZ viszonyának az sem, hogy a magyarországi párt soha nem tagadta meg erdélyi eszmei szövetségeseit, a Reform Tömörülést és annak utódszervezeteit. A két szervezet közötti súrlódások törvényszerűek: az Orbán Viktor nevével fémjelzett nemzetegyesítési program összeegyeztethetetlen az RMDSZ bukaresti „szövetségeseinek” politikai elvárásaival.
Az anyaországi kontextuson túl a baloldalra emlékeztet az RMDSZ sajátos „pragmatizmusa” is. Ahogy az MSZP egyik pillanatban megszavazta a státustörvényt, a következő pillanatban már választási profitot remélt a – korábban maga is szorgalmazta – Orbán–Nãstase egyezség elleni támadásból. Holott a kezdeményezés lényege éppen a törvény gyakorlatba ültetése lett volna. Ahogy egyik pillanatban még – a fekete propaganda megannyi eszközét bevetve – kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen, majd következő lépésként frakciója – három nemleges állásfoglalástól eltekintve – megszavazta, úgy akasztotta szegre az RMDSZ a magyar nemzeti önkormányzat és az autonómia programját 1996-ban. Engedménymorzsák fejében lepaktált a román jobboldallal és baloldallal, vállalkozott a Székely Önkormányzati Nagygyűlés zárónyilatkozatának polgármestereivel és tanácsosaival való aláíratására, amivel mindmáig adós. A példák hosszan sorolhatók. A nemzeti értékrenden alapuló elvi szilárdság helyett hajlékony, klikkérdekű pragmatizmus jellemzi politikáját, akárcsak az MSZP-ét. Nem csoda, hogy sokan úgy vélik: nem a választási kampányban alkalmazott piros-fehér-zöld retorika adja az RMDSZ eszmei identitását, hanem az imént ábrázolt karrierista pragmatizmus. Innen pedig valóban egyetlen lépés az eszmei tartalom nélkül maradt, zsákmányvédő posztkommunisták baloldalinak titulált politikai magatartása.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2012. december 15.
Digitalizálták Bolyai János kéziratait
Bolyai János tudományos kéziratainak a digitalizált változatát adta át az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezete (EMT MS) a híres matematikusról elnevezett múzeumrészlegnek.
A több mint egy évtizedig tartó munkán egy tízfős, Csegzi Magdolna által irányított csapat dolgozott. A több mint 12 ezer oldalt tartalmazó hagyaték feldolgozása és adathordozóra való átültetése a hét végére, Bolyai János 210. születésnapjára készült el.
„Lehet, hogy nem is fogjuk fel, mekkora pillanat ez, amikor a világ egyik legnagyobb matematikusának a munkásságát egy ilyen kis adathordozón átvesszük. Tény, hogy mától bárki számára elérhető Bolyai János műve, aki a Teleki Téka honlapján regisztrál” – köszönte meg Lázok Klára múzeumvezető, miután átvette Csegzi Magdolnától a parányi szerkezetet. Ezen van többek között az 1831-ben megjelent leghíresebb Bolyai-mű, az Appendix, mellyel a mértan Kopernikuszának tartott erdélyi tudós megalkotta a 20. század fizikai elméletek számára nélkülözhetetlen alapot jelentő nemeuklideszi geometriát.
A digitalizáció tizenegy évig tartó folyamata során a technika fejlődése is nyomon követhető. Előbb CD-re, majd DVD-re, végül pedig egy kis USB-adathordozóra mentették a feldolgozott adatokat. „Minket is meglep, hogy egy ekkora matematikus, ilyen nagy kiterjedésű munkássága egy ilyen kis adathordozón elfér. De, ha ezt még ő is látná…” – mondta viccesen Csegzi Sándor, az EMT MS elnöke, aki a Teleki volt vezetőjével, Spielmann Mihállyal voltak az adatfeldolgozás ötletgazdái.
Bolyai János tudományos munkássága ezennel egy harmadik példányban is bekerült a múzeumba. Az eredeti kézirat rendszerezését hatvan évvel ezelőtt, 1952 és ’54 között Benkő Samu végezte Kolozsváron. Rögtön a ’90-es fordulat után a Magyar Tudományos Akadémia készített egy fénymásolatot, mostantól viszont a világ bármely táján bekapcsolt számítógépről megtekinthető és tanulmányozható. Arra a kérdésre, hogy mennyire olvasható és érthető, Weszely Tibor Bolyai-kutató annyit mondott, hogy a kézirat kibogozására nem csak matematikai ismeretekre van szükség, de kell tudni „bolyaiul” is. A tudós egy eredeti gyorsírási módszert fejlesztett ki, melyben szláv nyelvekből átvett betűket is kevert. Kéziratának bizonyos részei azért is nehezen olvashatók, mert – a kor papírhiánya miatt – azok éppen arra íródtak, ami Bolyai János kezébe került: csomagolópapír vagy akár színházjegy.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
Bolyai János tudományos kéziratainak a digitalizált változatát adta át az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság marosvásárhelyi fiókszervezete (EMT MS) a híres matematikusról elnevezett múzeumrészlegnek.
A több mint egy évtizedig tartó munkán egy tízfős, Csegzi Magdolna által irányított csapat dolgozott. A több mint 12 ezer oldalt tartalmazó hagyaték feldolgozása és adathordozóra való átültetése a hét végére, Bolyai János 210. születésnapjára készült el.
„Lehet, hogy nem is fogjuk fel, mekkora pillanat ez, amikor a világ egyik legnagyobb matematikusának a munkásságát egy ilyen kis adathordozón átvesszük. Tény, hogy mától bárki számára elérhető Bolyai János műve, aki a Teleki Téka honlapján regisztrál” – köszönte meg Lázok Klára múzeumvezető, miután átvette Csegzi Magdolnától a parányi szerkezetet. Ezen van többek között az 1831-ben megjelent leghíresebb Bolyai-mű, az Appendix, mellyel a mértan Kopernikuszának tartott erdélyi tudós megalkotta a 20. század fizikai elméletek számára nélkülözhetetlen alapot jelentő nemeuklideszi geometriát.
A digitalizáció tizenegy évig tartó folyamata során a technika fejlődése is nyomon követhető. Előbb CD-re, majd DVD-re, végül pedig egy kis USB-adathordozóra mentették a feldolgozott adatokat. „Minket is meglep, hogy egy ekkora matematikus, ilyen nagy kiterjedésű munkássága egy ilyen kis adathordozón elfér. De, ha ezt még ő is látná…” – mondta viccesen Csegzi Sándor, az EMT MS elnöke, aki a Teleki volt vezetőjével, Spielmann Mihállyal voltak az adatfeldolgozás ötletgazdái.
Bolyai János tudományos munkássága ezennel egy harmadik példányban is bekerült a múzeumba. Az eredeti kézirat rendszerezését hatvan évvel ezelőtt, 1952 és ’54 között Benkő Samu végezte Kolozsváron. Rögtön a ’90-es fordulat után a Magyar Tudományos Akadémia készített egy fénymásolatot, mostantól viszont a világ bármely táján bekapcsolt számítógépről megtekinthető és tanulmányozható. Arra a kérdésre, hogy mennyire olvasható és érthető, Weszely Tibor Bolyai-kutató annyit mondott, hogy a kézirat kibogozására nem csak matematikai ismeretekre van szükség, de kell tudni „bolyaiul” is. A tudós egy eredeti gyorsírási módszert fejlesztett ki, melyben szláv nyelvekből átvett betűket is kevert. Kéziratának bizonyos részei azért is nehezen olvashatók, mert – a kor papírhiánya miatt – azok éppen arra íródtak, ami Bolyai János kezébe került: csomagolópapír vagy akár színházjegy.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro
2015. január 14.
Tudománytörténeti sorozat a csíkszeredai könyvtárban
Decemberben indult el a Kájoni János Megyei Könyvtárban egy új beszélgetés-sorozat, amelynek témavezetője Nagy Antal, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára. A beszélgetések a tudományos gondolkodás fejlődését, a különböző történelmi korok tudományos világképének változását, az ember világról alkotott elképzelésének fejlődését járják körül. Csütörtökön 18 órától újra várja az érdeklődőket Nagy Antal.
„Többkötetes fizika példatáron dolgozok három éve, és most, amikor már a vége felé járok a munkának, arra gondoltam, mivel rengeteg anyagot olvastam el, írtam le, szívesen beszélnék erről, ha van rá érdeklődő" – mesélt portálunknak a beszélgetés-sorozat közvetlen indítékáról a nyugalmazott fizikatanár. Ugyanakkor, mint hozzáfűzte, hiánypótlónak is találja az ilyen jellegű beszélgetéseket, hiszen bár Csíkszeredában nagyon sok történelmi, irodalmi előadás, könyvbemutató közül lehet válogatni, nem nagyon tartanak a természettudománnyal foglalkozó ismeretterjesztő előadásokat. Úgy véli, már csak azért is helyük van ezeknek az előadásoknak, mert az emberek ismeretei e téren eléggé hiányosak. Eddig két előadásra került sor, amikor is az előadó az ókor, valamint a középkor tudományáról beszélt a szép számban összegyűlt hallgatóságnak.
A beszélgetés-sorozat csütörtökön délután hat órától folytatódik a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, a címe Fordulat a természettudományban – Kopernikusz és követői. Egy hétre rá, január 29-én szintén hat órától a modern természettudomány megjelenéséről, Galileiről és koráról hallhatnak az érdeklődők.
„Sok évtizedes fizikatanári tapasztalatom alapján vettem a bátorságot, hogy kezdeményezzek egy beszélgetés-sorozatot. Akit mindez érdekel, szerény tudásom alapján próbálom felvilágosítani.” Mint kiemelte, a fizika, csillagászat és a matematika kérdései képezik a beszélgetések központi témáját, és ő bár csak érintőlegesen fog foglalkozni más tudományággal, úgy érzi, lenne helyük más szakemberek bevonásával további beszélgetéseknek.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
Decemberben indult el a Kájoni János Megyei Könyvtárban egy új beszélgetés-sorozat, amelynek témavezetője Nagy Antal, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára. A beszélgetések a tudományos gondolkodás fejlődését, a különböző történelmi korok tudományos világképének változását, az ember világról alkotott elképzelésének fejlődését járják körül. Csütörtökön 18 órától újra várja az érdeklődőket Nagy Antal.
„Többkötetes fizika példatáron dolgozok három éve, és most, amikor már a vége felé járok a munkának, arra gondoltam, mivel rengeteg anyagot olvastam el, írtam le, szívesen beszélnék erről, ha van rá érdeklődő" – mesélt portálunknak a beszélgetés-sorozat közvetlen indítékáról a nyugalmazott fizikatanár. Ugyanakkor, mint hozzáfűzte, hiánypótlónak is találja az ilyen jellegű beszélgetéseket, hiszen bár Csíkszeredában nagyon sok történelmi, irodalmi előadás, könyvbemutató közül lehet válogatni, nem nagyon tartanak a természettudománnyal foglalkozó ismeretterjesztő előadásokat. Úgy véli, már csak azért is helyük van ezeknek az előadásoknak, mert az emberek ismeretei e téren eléggé hiányosak. Eddig két előadásra került sor, amikor is az előadó az ókor, valamint a középkor tudományáról beszélt a szép számban összegyűlt hallgatóságnak.
A beszélgetés-sorozat csütörtökön délután hat órától folytatódik a Kájoni János Megyei Könyvtár előadótermében, a címe Fordulat a természettudományban – Kopernikusz és követői. Egy hétre rá, január 29-én szintén hat órától a modern természettudomány megjelenéséről, Galileiről és koráról hallhatnak az érdeklődők.
„Sok évtizedes fizikatanári tapasztalatom alapján vettem a bátorságot, hogy kezdeményezzek egy beszélgetés-sorozatot. Akit mindez érdekel, szerény tudásom alapján próbálom felvilágosítani.” Mint kiemelte, a fizika, csillagászat és a matematika kérdései képezik a beszélgetések központi témáját, és ő bár csak érintőlegesen fog foglalkozni más tudományággal, úgy érzi, lenne helyük más szakemberek bevonásával további beszélgetéseknek.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro
2016. július 4.
Születésnapi beszélgetés Nagy Antal tanárral
Szenvedélyem a tudomány népszerűsítése
Hetvenöt éves születésnapját ünnepelte június 22-én Nagy Antal, az egykori Csíkszeredai Matematika–Fizika, mai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára, aki máig sem hagyott fel hivatásával, a tudomány népszerűsítésével. Ezúttal egy hosszabb beszélgetésből közlünk részleteket.
– 75 év. Sok ez vagy kevés?
– Attól függ, hogy miként vesszük. Kozmikus időszámításban, csillagászatban kevés, emberi életben sok. Sok minden történt ez alatt a 75 év alatt, jó is rossz is, minden…
– Melyik éveket nevezné meg, mint legszebbeket?
– Nagyon szépek voltak a diákévek, az itthoni – lévén Csíkszeredai születésű vagyok – és a Kolozsvári évek. Utána az volt a probléma, hogy sok olyan dologgal is kellett foglalkozzak, amit most visszatekintve a magam szempontjából fölöslegesnek tartottam. Voltam hét évig tanfelügyelő, nem nagyon tetszett az a munka. Amikor oda becsaltak, ’68-ban, a megyésítéskor, akkor azt hittem, hogy Isten tudja, milyen nagy dolgot lehet tenni mint tanfelügyelő. De odakerülve az ember rájött, hogy sokat nem tehet, megvannak a tanügynek a lassan őrlő kövei. 1975-ben visszamentem az iskolába. Három év után megválasztottak aligazgatónak. Az sem az volt, amit szerettem volna. Aztán 1986-tól kezdve dolgoztam teljes egészében tanárként, s azt végeztem, amit tényleg szerettem. Bár én a középiskola elvégzésekor nem tanárnak készültem, habár édesapám tanár volt, mert én akkor úgy képzeltem, hogy a mérnökség jobb. Végül nem bántam meg, mert nincs nekem annyi gyakorlati érzékem és olyan vénám, ami szükséges egy mérnöknek. Jobban megtaláltam a helyemet mint tanár. Ebbe közrejátszott a környezet is, mert a feleségem szintén tanár. Az iskolában is rendkívül jó kollégákkal dolgoztam együtt. Főleg az idősebbektől sokat tanultam. Akkor az volt a fokmérője a tanári munka sikerének, hogy ki hány gyereket tudott főiskolára, egyetemre küldeni, és ilyen szempontból is eredményes voltam. Nem bántam meg, hogy végül is így alakult.
– Miért éppen fizika?
– Ez a lényemmel összefügg, mindig is ez érdekelt. Gyermekkoromban is a természettudományoknak egyik szelete, a csillagászat kezdett nagyon érdekelni, és megint csak a körülményeknek nagyon rossz közrejátszásának az eredménye volt, hogy nem hivatásos csillagász lettem. Amikor végeztük az egyetemet, egy nagyon súlyos betegségen mentem keresztül. Több mint két hónapot kórházban voltam, mondhatni az orvosok lemondtak rólam. Nem tudtam elmenni a betegségem következtében a kihelyezésre, csak annyit tudtam megtenni, hogy a kar prodékánjának egy kérést adtam, hogy engem Csíkszeredába helyezzenek, de tulajdonképpen a Kolozsvári Csillagvizsgálónál szerettem volna elhelyezkedni. De mert én ezt kértem, ezért a bizottság nem azt adta, hanem azt, amit kértem. Lehet, ha később utánajártam volna, elmehettem volna, de közben megszerettem a tanári munkát is, meggyökeresedtem Csíkszeredában, ez így elmAradt. De azóta is különleges passziómmá vált, hogy a természettudományokat, s ezen belül a csillagászatot népszerűsítsem, előadásokat tartsak.
– Mit tartott szem előtt fizikatanárként?
– Arra törekedtem, hogy én is értsem meg és értessem is meg a gyerekekkel a fizikát. Általában a természettudományoktól viszolyognak a gyermekek, hogy nehéz, érthetetlen. Ez nem igaz. Ha próbáljuk a gyerekekkel a természeti jelenségek lényegét megértetni, s nem veszünk el a képletekben, akkor sikerülhet. Láttam egy 1926-os tankönyvet, amely képletek használata nélkül magyarázza meg a természeti jelenségeket. Én ilyen tankönyvet adnék most is, különösen az általános iskolások kezébe. Szerencsém volt azzal, hogy jó növendékeim voltak, akikkel meg tudtam találni a hangot, és különösen szerencsés voltam, hogy olyan növendékem volt, mint Barabási Albert-László. (…)
– Több kitüntetésben is részesült az évek folyamán…
– Valóban, különböző fórumokon értékelték a munkámat, azt, hogy próbáltam úgy tanítani meg nevelni is, hogy annak eredménye, látszata legyen. A legnagyobb, amit kaptam, az egy rendjel, a „Meritul pentru Învățământ” rendjelnek a lovagi fokozata. Magyarországról kaptam a Fényes Imre-díjat, a Gábor Dénes-díjat, itthoni az Ezüst Gyopár-díj, a Pro Urbe-díj, Hargita Megye Tanácsának az Életmű-díja… mindez elégtételt jelent.
– Úgy tudom, hogy szigorú tanár volt…
– Nem azt mondanám, hogy szigorú, hanem következetes. Nem voltak hullámzások, megvoltak az elveim, így a szigorúság abban mutatkozott meg, hogy egyenletesen ugyanazok voltak a követelmények. Például rögzítettem a diákokkal íratott ellenőrző dolgozatok rendszerét, még most is őrzöm a pontozásokat. Év végén pedig vizsgáztattam: volt egy nap, amikor mindenki kellett az egész évi anyagból feleljen. Az én szigorúságom az volt, hogy mindig minden ismeretet újra és újra kérdeztem. Hát persze ez nem mindenkinél ment, és úgy fogták fel a diákok, hogy túl szigorú vagyok.
– Ezt az egzaktságot, amely magához a fizika tudományához is illik, nem érezhették a diákok merevségnek? – Sohasem voltam olyan, hogy csak a népszerűség kedvéért engedjek a követelményekből. Lehet, hogy merevségnek tekintették, de utólag rájöttek, hogy nem volt rossz dolog, mert amit ők szigorúságnak tartottak, az kamatozódott, kénytelenek voltak tanulni és megtanulni a dolgokat. Kányádit parafrazálva, próbáltam megérteni és megértetni. Sohasem egy leckében gondolkoztam, nem az volt a cél, hogy óráról órára kikérdezzem a leckét. Nem az volt a cél, hogy óráról órára tanuljon, hanem hogy a tanulóban kialakuljon egy egységes kép, hogy mit kell fizikából tudni, s ehhez azt is kellett tudni, amit ezelőtt két hónappal tanultunk.
– Mai napig foglalkozik a tudomány népszerűsítésével…
– Igen, az utóbbi két évben a megyei könyvtárban előadássorozatot tartottam, amelyre nemcsak diákok jöttek, hanem felnőtt érdeklődők is. Még egy ciklust szeretném folytatni az előadásokat. Ennek most nem lesz meghatározott témája, hanem inkább érdekességek tudományos magyarázatát ismertetném: a betlehemi csillagról és hasonló jelenségekről beszélnék. Úgy látom, sok a hiányosság a tudományos ismeretterjesztés terén. Tavasszal volt például az erdélyi kiadók könyvmustrája. Nézegettem a sok szép könyvet, de egyetlenegyet sem találtam természettudománnyal kapcsolatban. (…) Egyébként Bay Zoltán jelmondatát magaménak érzem: Sic itur ad astra – Egészen a csillagokig. (Dante: Isteni színjáték).
– Milyen viszonyban van a számítógéppel?
– Én a számítógéppel sokáig semmiféle viszonyban nem voltam. A szükségességét belátom. Munkám során megtanultam türelemmel végezni a számításokat. Megírtam egy többkötetes fizika példatárat, és annak a mintegy 1600 példáját többször is megoldottam: egyszer, amikor megírtam a kéziratot kézzel, s aztán amikor átmásoltam – mert annyit azért megtanultam, hogy beépítettek a számítógépembe az iskola informatikusai egy matematikai nyelven író programot, a Mathtype-t, és azt használom – és még egyszer megoldottam az egész 1600 példát, amikor újranéztem. Volt egy szerződésem a Kolozsvári Ábel Kiadóval, de közben nyugdíjba ment az az illető, akivel egyeztettem. Most itt Csíkszeredában keresek kiadót a példatárra, és úgy tűnik, a Gutenberg kapható lesz rá…
– Milyen viszonyban van a Fennvalóval?
– A Fennvalóval, azt hiszem, jó viszonyban vagyok. Annak idején az egyetemen egy csomó politikai jellegű előadásunk volt: politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus, filozófia, nyomták belénk a tudományos és történelmi materializmust, és nem mondom még azt sem, hogy kételkedő voltam, hanem inkább átbillentem a materializmusnak az oldalára. Például akkoriban Somlyón laktunk albérletben, és a háziasszonyunk, aki rendkívül vallásos volt, jó kapcsolatot tartott P. Daczó Árpáddal, Lukács atyával, aki akkor a somlyói rendházban élt. Én mindig szerettem volna, hogy a háziasszonyunk hozzon össze vele, hogy egy kicsit vitatkozzak vele a materializmusról és a vallásról. Nagyon fiatal tanár voltam, azt hittem, hogy amit nekünk tanítottak, az igaz kell hogy legyen, de fokozatosan rájöttem, hogy a fizika nem összeegyeztethetetlen a vallással, csak az embernek meg kell találnia a kapcsolatot a vallásosság és a fizikai szemléletmód között. Valamikor azt bizonygatták nekünk, hogy a vallás, az egyház mennyire tudományellenes volt, lásd Copernicus, Galilei, Giordano Bruno esetét, habár akkor is rájöhettem volna, hogy kizárólag a tudományos elveiért soha senkit ki nem végeztek. Sem Giordano Brunót, sem Galieit, és most próbálom az emberekben tudatosítani, hogy pl. Galiei saját magára hozta a bajt az ő lehetetlen természetével… Ma már tudom, hogy a valódi életnek két oldala van: vannak a fizikai világ ismeretei, és a fizikán túli, a metafizikai világnak a megállapításai. A kettő nem egymással ellentétben van, a kettő egymást kiegészíti. Mert már maguk a legnagyobb fizikusok is mondják, hogy a fizikával nem lehet bizonyítani, hogy van Isten, s azt sem lehet bebizonyítani, hogy nincs. A kettő külön dolog. Nem szembeállítani kell a kettőt, hanem egymás mellett elfogadni, hogy van egy olyan világ, amelyet az istenlét kormányoz, és van egy olyan világ, amit a természet kormányoz. A kettőt nem összekeverni és egymással szembeállítani, hanem elfogadni kell.
– Mivel tölti a napjait?
– Az említett tudománynépszerűsítésen kívül mindig szerettem a sporteseményeket követni, és a mai napig is szenvedélyes sportrajongó vagyok, ez az egyik. A másik a klasszikus zene iránti szeretetem. Nagy klasszikus zenei lemezgyűjteményem van, mostanában több időm van, rengeteg zenét hallgatok, nagyon szeretem. Emellett a feleségem, a gyerekek, az unokák foglalnak le, a hat unoka főleg nyaranta érkezik, van egy kicsi házunk Piricskén, sokat időzünk ott. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a feleségem és a családom nélkül nem lehettem volna az, aki lettem.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
Szenvedélyem a tudomány népszerűsítése
Hetvenöt éves születésnapját ünnepelte június 22-én Nagy Antal, az egykori Csíkszeredai Matematika–Fizika, mai Márton Áron Gimnázium nyugalmazott fizikatanára, aki máig sem hagyott fel hivatásával, a tudomány népszerűsítésével. Ezúttal egy hosszabb beszélgetésből közlünk részleteket.
– 75 év. Sok ez vagy kevés?
– Attól függ, hogy miként vesszük. Kozmikus időszámításban, csillagászatban kevés, emberi életben sok. Sok minden történt ez alatt a 75 év alatt, jó is rossz is, minden…
– Melyik éveket nevezné meg, mint legszebbeket?
– Nagyon szépek voltak a diákévek, az itthoni – lévén Csíkszeredai születésű vagyok – és a Kolozsvári évek. Utána az volt a probléma, hogy sok olyan dologgal is kellett foglalkozzak, amit most visszatekintve a magam szempontjából fölöslegesnek tartottam. Voltam hét évig tanfelügyelő, nem nagyon tetszett az a munka. Amikor oda becsaltak, ’68-ban, a megyésítéskor, akkor azt hittem, hogy Isten tudja, milyen nagy dolgot lehet tenni mint tanfelügyelő. De odakerülve az ember rájött, hogy sokat nem tehet, megvannak a tanügynek a lassan őrlő kövei. 1975-ben visszamentem az iskolába. Három év után megválasztottak aligazgatónak. Az sem az volt, amit szerettem volna. Aztán 1986-tól kezdve dolgoztam teljes egészében tanárként, s azt végeztem, amit tényleg szerettem. Bár én a középiskola elvégzésekor nem tanárnak készültem, habár édesapám tanár volt, mert én akkor úgy képzeltem, hogy a mérnökség jobb. Végül nem bántam meg, mert nincs nekem annyi gyakorlati érzékem és olyan vénám, ami szükséges egy mérnöknek. Jobban megtaláltam a helyemet mint tanár. Ebbe közrejátszott a környezet is, mert a feleségem szintén tanár. Az iskolában is rendkívül jó kollégákkal dolgoztam együtt. Főleg az idősebbektől sokat tanultam. Akkor az volt a fokmérője a tanári munka sikerének, hogy ki hány gyereket tudott főiskolára, egyetemre küldeni, és ilyen szempontból is eredményes voltam. Nem bántam meg, hogy végül is így alakult.
– Miért éppen fizika?
– Ez a lényemmel összefügg, mindig is ez érdekelt. Gyermekkoromban is a természettudományoknak egyik szelete, a csillagászat kezdett nagyon érdekelni, és megint csak a körülményeknek nagyon rossz közrejátszásának az eredménye volt, hogy nem hivatásos csillagász lettem. Amikor végeztük az egyetemet, egy nagyon súlyos betegségen mentem keresztül. Több mint két hónapot kórházban voltam, mondhatni az orvosok lemondtak rólam. Nem tudtam elmenni a betegségem következtében a kihelyezésre, csak annyit tudtam megtenni, hogy a kar prodékánjának egy kérést adtam, hogy engem Csíkszeredába helyezzenek, de tulajdonképpen a Kolozsvári Csillagvizsgálónál szerettem volna elhelyezkedni. De mert én ezt kértem, ezért a bizottság nem azt adta, hanem azt, amit kértem. Lehet, ha később utánajártam volna, elmehettem volna, de közben megszerettem a tanári munkát is, meggyökeresedtem Csíkszeredában, ez így elmAradt. De azóta is különleges passziómmá vált, hogy a természettudományokat, s ezen belül a csillagászatot népszerűsítsem, előadásokat tartsak.
– Mit tartott szem előtt fizikatanárként?
– Arra törekedtem, hogy én is értsem meg és értessem is meg a gyerekekkel a fizikát. Általában a természettudományoktól viszolyognak a gyermekek, hogy nehéz, érthetetlen. Ez nem igaz. Ha próbáljuk a gyerekekkel a természeti jelenségek lényegét megértetni, s nem veszünk el a képletekben, akkor sikerülhet. Láttam egy 1926-os tankönyvet, amely képletek használata nélkül magyarázza meg a természeti jelenségeket. Én ilyen tankönyvet adnék most is, különösen az általános iskolások kezébe. Szerencsém volt azzal, hogy jó növendékeim voltak, akikkel meg tudtam találni a hangot, és különösen szerencsés voltam, hogy olyan növendékem volt, mint Barabási Albert-László. (…)
– Több kitüntetésben is részesült az évek folyamán…
– Valóban, különböző fórumokon értékelték a munkámat, azt, hogy próbáltam úgy tanítani meg nevelni is, hogy annak eredménye, látszata legyen. A legnagyobb, amit kaptam, az egy rendjel, a „Meritul pentru Învățământ” rendjelnek a lovagi fokozata. Magyarországról kaptam a Fényes Imre-díjat, a Gábor Dénes-díjat, itthoni az Ezüst Gyopár-díj, a Pro Urbe-díj, Hargita Megye Tanácsának az Életmű-díja… mindez elégtételt jelent.
– Úgy tudom, hogy szigorú tanár volt…
– Nem azt mondanám, hogy szigorú, hanem következetes. Nem voltak hullámzások, megvoltak az elveim, így a szigorúság abban mutatkozott meg, hogy egyenletesen ugyanazok voltak a követelmények. Például rögzítettem a diákokkal íratott ellenőrző dolgozatok rendszerét, még most is őrzöm a pontozásokat. Év végén pedig vizsgáztattam: volt egy nap, amikor mindenki kellett az egész évi anyagból feleljen. Az én szigorúságom az volt, hogy mindig minden ismeretet újra és újra kérdeztem. Hát persze ez nem mindenkinél ment, és úgy fogták fel a diákok, hogy túl szigorú vagyok.
– Ezt az egzaktságot, amely magához a fizika tudományához is illik, nem érezhették a diákok merevségnek? – Sohasem voltam olyan, hogy csak a népszerűség kedvéért engedjek a követelményekből. Lehet, hogy merevségnek tekintették, de utólag rájöttek, hogy nem volt rossz dolog, mert amit ők szigorúságnak tartottak, az kamatozódott, kénytelenek voltak tanulni és megtanulni a dolgokat. Kányádit parafrazálva, próbáltam megérteni és megértetni. Sohasem egy leckében gondolkoztam, nem az volt a cél, hogy óráról órára kikérdezzem a leckét. Nem az volt a cél, hogy óráról órára tanuljon, hanem hogy a tanulóban kialakuljon egy egységes kép, hogy mit kell fizikából tudni, s ehhez azt is kellett tudni, amit ezelőtt két hónappal tanultunk.
– Mai napig foglalkozik a tudomány népszerűsítésével…
– Igen, az utóbbi két évben a megyei könyvtárban előadássorozatot tartottam, amelyre nemcsak diákok jöttek, hanem felnőtt érdeklődők is. Még egy ciklust szeretném folytatni az előadásokat. Ennek most nem lesz meghatározott témája, hanem inkább érdekességek tudományos magyarázatát ismertetném: a betlehemi csillagról és hasonló jelenségekről beszélnék. Úgy látom, sok a hiányosság a tudományos ismeretterjesztés terén. Tavasszal volt például az erdélyi kiadók könyvmustrája. Nézegettem a sok szép könyvet, de egyetlenegyet sem találtam természettudománnyal kapcsolatban. (…) Egyébként Bay Zoltán jelmondatát magaménak érzem: Sic itur ad astra – Egészen a csillagokig. (Dante: Isteni színjáték).
– Milyen viszonyban van a számítógéppel?
– Én a számítógéppel sokáig semmiféle viszonyban nem voltam. A szükségességét belátom. Munkám során megtanultam türelemmel végezni a számításokat. Megírtam egy többkötetes fizika példatárat, és annak a mintegy 1600 példáját többször is megoldottam: egyszer, amikor megírtam a kéziratot kézzel, s aztán amikor átmásoltam – mert annyit azért megtanultam, hogy beépítettek a számítógépembe az iskola informatikusai egy matematikai nyelven író programot, a Mathtype-t, és azt használom – és még egyszer megoldottam az egész 1600 példát, amikor újranéztem. Volt egy szerződésem a Kolozsvári Ábel Kiadóval, de közben nyugdíjba ment az az illető, akivel egyeztettem. Most itt Csíkszeredában keresek kiadót a példatárra, és úgy tűnik, a Gutenberg kapható lesz rá…
– Milyen viszonyban van a Fennvalóval?
– A Fennvalóval, azt hiszem, jó viszonyban vagyok. Annak idején az egyetemen egy csomó politikai jellegű előadásunk volt: politikai gazdaságtan, tudományos szocializmus, filozófia, nyomták belénk a tudományos és történelmi materializmust, és nem mondom még azt sem, hogy kételkedő voltam, hanem inkább átbillentem a materializmusnak az oldalára. Például akkoriban Somlyón laktunk albérletben, és a háziasszonyunk, aki rendkívül vallásos volt, jó kapcsolatot tartott P. Daczó Árpáddal, Lukács atyával, aki akkor a somlyói rendházban élt. Én mindig szerettem volna, hogy a háziasszonyunk hozzon össze vele, hogy egy kicsit vitatkozzak vele a materializmusról és a vallásról. Nagyon fiatal tanár voltam, azt hittem, hogy amit nekünk tanítottak, az igaz kell hogy legyen, de fokozatosan rájöttem, hogy a fizika nem összeegyeztethetetlen a vallással, csak az embernek meg kell találnia a kapcsolatot a vallásosság és a fizikai szemléletmód között. Valamikor azt bizonygatták nekünk, hogy a vallás, az egyház mennyire tudományellenes volt, lásd Copernicus, Galilei, Giordano Bruno esetét, habár akkor is rájöhettem volna, hogy kizárólag a tudományos elveiért soha senkit ki nem végeztek. Sem Giordano Brunót, sem Galieit, és most próbálom az emberekben tudatosítani, hogy pl. Galiei saját magára hozta a bajt az ő lehetetlen természetével… Ma már tudom, hogy a valódi életnek két oldala van: vannak a fizikai világ ismeretei, és a fizikán túli, a metafizikai világnak a megállapításai. A kettő nem egymással ellentétben van, a kettő egymást kiegészíti. Mert már maguk a legnagyobb fizikusok is mondják, hogy a fizikával nem lehet bizonyítani, hogy van Isten, s azt sem lehet bebizonyítani, hogy nincs. A kettő külön dolog. Nem szembeállítani kell a kettőt, hanem egymás mellett elfogadni, hogy van egy olyan világ, amelyet az istenlét kormányoz, és van egy olyan világ, amit a természet kormányoz. A kettőt nem összekeverni és egymással szembeállítani, hanem elfogadni kell.
– Mivel tölti a napjait?
– Az említett tudománynépszerűsítésen kívül mindig szerettem a sporteseményeket követni, és a mai napig is szenvedélyes sportrajongó vagyok, ez az egyik. A másik a klasszikus zene iránti szeretetem. Nagy klasszikus zenei lemezgyűjteményem van, mostanában több időm van, rengeteg zenét hallgatok, nagyon szeretem. Emellett a feleségem, a gyerekek, az unokák foglalnak le, a hat unoka főleg nyaranta érkezik, van egy kicsi házunk Piricskén, sokat időzünk ott. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a feleségem és a családom nélkül nem lehettem volna az, aki lettem.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)