Rövid időn belül már másodszor jut a közvélemény tudomására, hogy az egészségügyi intézményekben akad, nem is egy olyan orvos, aki a hozzá forduló beteg panaszainak megoldása helyett, annak nyelvtudását firtatja. Vajon hányszor ismétlődtek meg hasonló szégyenteljes események? Elképesztő, hogy léteznek olyan erkölcstelen és gyáva alakok, akik a kiszolgáltatott, esetleg pont az élet és halál mezsgyéjén küszködő beteggel szemben nyilvánítják ki a mássággal szembeni idegenkedésüket. Erkölcstelenek, mert áthágják az orvosetikai követelményeket. /Dr. Kolumbán Pál: Nyelvészkedünk, nyelvészkedünk. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./

Nemzetközi síkon nem észlelhető kiállás a nemzeti kisebbségek jogaiért. Így érthető (?) a sok, „igazságügyi” segédlettel történő huzavona a Kossuth Lajos utca elnevezése körül, a valamikor magyar nyelvű, most „multikulturális” orvosi egyetem folyosóin hivatalos kétnyelvű feliratot nem lehet látni; a bejárat felett három nyelven díszelgő táblácska csak arra jó, hogy külföld felé legyen mivel dicsekedni. Marosvásárhelyen van olyan egészségügyi intézmény, amelyben öt évvel ezelőtt még minden felirat kétnyelvű volt, de ma már ennek nyomát sem látni. S ha valaki ezt szóvá teszi, megfenyegetik, és amennyiben tenni is próbál, amint az a kolozsvári Babes-Bolyain történt, kirúgják. /Dr. Kolumbán Pál: Aggodalomra van ok. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./

55 év után
"Ámulni még, ameddig még lehet,/ amíg a szíved jó ütemre dobban,/ megőrizni a táguló szemet, /mellyel csodálkoztál gyerekkorodban.../" – Áprily Lajos versét adta ajándékba volt évfolyamtársainak dr. Nagy Lajos, Sepsiszentgyörgyön élő nyugalmazott körorvos, a város díszpolgára, hét könyv szerzője, szerkesztője, aki a köszöntőbeszédet mondta a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem 1959-ben végezett évfolyamának (110+3 általános orvos, 25 gyermekgyógyász ) 55 éves találkozóján, amelyet az elmúlt szombaton tartottak az egyetem tanácstermében. Gyógyszerész kollégáik dr. Csedő Károly nyugalmazott egyetemi tanárral együtt elevenítették fel az elmúlt fél évszázad történéseit, számoltak be életük alakulásáról az utolsó találkozó óta.
Az egyetem történetében szinte páratlan volt az az évfolyam, amelyen a tíz osztályt végzett ’37-es születésű hallgatóktól az 1931-ben születettekig hét korosztály volt jelen, származásuk szerint is nagyon különbözőek. Olyan nemzedék, amelynek gyermekkorára, életére rányomta a bélyegét Trianon, a II. világháború, a fogság és a kitelepítés, a sztálinizmus, a szocializmus, a Ceausescu- korszak, a nélkülözés és a tetőfokára hágó osztályharc, a magyarországi forradalom után pedig a besúgórendszer kiépítése, amely a félelmet és az egymás iránti gyanakvást ültette el a hallgatók lelkében. Ez volt az utolsó évfolyam, amely kiváló tanároktól magyarul tanulhatott, hatodéven azonban meg kellett érjék az egyetem magyar jellegének a megszüntetésére tett első lépéseket. A kolozsvári egyetemek egyesítése után utolsó évesként végig kellett nézniük, ahogy letartóztatásokkal, tanárok és diákok eltávolításával kezdődött el ez a folyamat. Ennek lett áldozata dr. Bárányi Ferenc, a rendszerváltás utáni volt egészségügyi miniszter is, akit eltiltottak az államvizsgától és az idézett dr. Nagy Lajos, akit kicsaptak az egyetemről. Mindketten sikeres könyvben írták meg élményeiket (Égig érő kockakövek, Életünk kórtörténete). Dr. Nagy Lajos az ötvenéves találkozó után összegyűjtötte volt kollégáinak vallomását, amelyek többségéből rendkívül nehéz, küzdelmes életutak, pályaképek rajzolódnak ki, s a Múló évek sodrásában című könyvben adta ki az 1959-ben végzettek krónikáját. Számukra a diploma megszerzése sem jelentette a Kánaánt, hiszen az Erdély különböző vidékeiről származó fiatalok többségét a Kárpátokon túlra, félreeső, elmaradott településekre helyezték ki, s nagy küzdelmek árán sikerült jobbára csak a hiányszakmákban szakorvosi oklevelet szerezniük. Mivel sokan nem tudtak románul, ugyanis a magyar világ alatt kezdték el az elemi iskolát, s később a középiskolában csak bebifláztak bizonyos szövegeket, hasznos volt számukra, hogy anyanyelvükön sajátíthatták el a szakmát, s nagytudású, lelkes professzoraik megtanították a beteg ember iránti alázatra, tiszteletre, szeretetre is, s ennek köszönhetően bárhova kerültek, megállták a helyük. A román nyelvet pedig, akinek szüksége volt rá, megtanulta, a világ különböző tájaira szétszóródottak pedig a befogadó ország nyelvét.
Régi fájdalmak, sérülések, sebek tépődtek fel 55 év után is, ahogy egyesek megszólaltak. Bárányi Ferenc bocsánatot kért mindazoktól, akiket megsértett, hiszen nagyon szegény sorból származó hallgatóként annyira hitt a kommunizmus eszményében, hogy képes lett volna meghalni érte. Az ébredést az ’56-os események hozták el a számára, majd kizárták az IMSZ- ből és két évre eltiltották az államvizsgától. Tanárai közül Csőgör Lajos, Spielmann József és Mózes Magda biztatta – emlékezett a rendszerváltás után szenátornak megválasztott orvos. Dr. Ádám Gyula, aki a megye legkorszerűbb rendelőjének felépítését és felszerelését harcolta ki Mezőcsáváson, saját versét mondta el az orvos életútjáról.
Az egyetemi évek alatt soha nem érezte, hogy az évfolyam őt befogadta volna, ma mégis jó találkozni a volt évfolyamtársakkal – mondta a német származású Ari (Acher) Mária. A felszólalók közül egyesek beszámoltak arról, hogy ma is aktívak, dr. Hauer Erik példaként, aki Vajdahunyadon volt sebészorvos, s az asszisztensképző iskolában tanított, nyugdíjasként ismeretterjesztő újságcikket ír, mások a családnak örülnek, mint dr. Ungvári Júlia, s az unokák nevelésében segédkeznek, jótékonysági akciókban vesznek részt. Dr. Nagy Zoltán, az ismert marosvásárhelyi tüdőgyógyász és röntgenorvos hosszú verssel köszöntötte a találkozó résztvevőit. Dr. Mellau Melánia főszervező nyugodt, kiegyensúlyozott időszakot kívánt volt kollégáinak, akikkel az 55 év alatt 17-szer gyűltek össze Marosvásárhelyen és a más városokban szervezett vándortalálkozókon. Hadd soroljuk fel, hogy ezen az évfolyamon végzett dr. Mártha Papp Ilona szemészorvosnő, dr. Lüdke Boósy Ibolya gyermekgyógyász, dr. Kolumbán Pál, a vérközpont megálmodója és elhunyt felesége, a sokak által tisztelt és szeretett dr. Kolumbán Válics Margit reumatológus orvos.
Szakmai odafigyelés, hivatástudat, pontos, felelősségteljes munka – erre nevelték nagyon tisztelt tanáraik a gyógyszerészeti kar 27 hallgatóját, emlékeztek a megjelentek. Nem volt könnyű a botanikát, a gyógyszerhatástant, a sok kémiát megtanulni a kézzel írott jegyzetekből, de anyanyelven mindez sikerült. A legtöbb szép dolgot dr. Hankó Zoltán professzortól tanulták: "kicsi drága, maga mindig úgy álljon ahhoz a tárasztalhoz, mintha maga volna a beteg" – biztatta türelemre és együttérzésre hallgatóit – hangzott el Fazakasné Czirják Éva, Szabó Judit, Geréb Major Erzsébet, Papp Máthé Mária, Pásztor Irma, dr. Gáspár Mária és Hajdú Árpád visszaemlékezésében. Szavaikat dr. Csedő Károly nyugalmazott egyetemi tanár egészítette ki azzal, hogy azokban az osztályharcos időkben színvonalas oktatást szerveztek a jól működő gyógyszerészeti technikumban, ahol azok a hallgatók tanulhattak, akiket származásuk miatt nem vettek fel az egyetemre.
– Adjunk hálát a gondviselésnek, hogy élünk, vigyázzunk egymásra, tartsuk a kapcsolatot, hogy a családtagjainkon kívül még érezzük, hogy valahova tartozunk! Bár a magyar emberek szemérmesek, el kell mondanom, hogy nagyon szerettem az évfolyamtársaimat, boldog vagyok, hogy hat évig kollégájuk lehettem, együtt jártunk előadásokra, gyakorlatokra, színházba, moziba, az Apollóban szervezett bálokba, a Cementlapokhoz fürödni – hangzott el dr. Nagy Lajos beszédében, aki Áprily Lajos versét adta ajándékba volt évfolyamtársainak.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

A ballada arra figyelmeztet, hogy a tetteknek, döntéseknek súlyos következménye van, a mese a reményt hozza el, hogy zűrzavaros világunkban helyre lehet hozni a dolgokat – mondta köszöntőjében Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány gyermekfolyóirat főszerkesztője tegnap a Kriza János Balladamondó, Balladaéneklő és Mesemondó Verseny országos döntőjének megnyitóján a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége által szervezett vetélkedőre idén százhetven diák nevezett be, minden olyan megyéből érkeztek versenyzők, ahol működik magyar nyelvű oktatás.
A romániai magyar nemzeti közösség megmaradásának alapvető feltétele a magyarságtudat kialakítása, szüntelen ápolása – hangsúlyozta Nagy Éva, a nemzeti kisebbségek oktatásáért felelős államtitkárság kabinetjének igazgatója. A nyelv kultúránk hordozója, a nyelv viselkedési forma, a lét kifejezőeszköze, ha ápoljuk, megadja az együvétartozás tudatát, a közösségi tudatot – mondotta. Zsigmond Emese arra kérte a versenyzőket, felejtsék el a nyerniakarást, inkább legyenek hitelesek a mese és a ballada üzenetének átadásában, igazodjanak ahhoz a tisztességhez, tisztasághoz, amit ez a műfaj hordoz.
A megnyitó után a mesemondók egy része a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében maradt, a többiek a Míves Házban, a Magma kiállítótérben, a Lábas Házban és a Bod Péter Megyei Könyvtárban adták elő meséiket, a balladamondók a Kós Károly Szakközépiskolában, a balladaéneklők a Kónya Ádám Művelődési Házban versenyeztek. A Szatmárnémetiből érkezett Scheitli Krisztina az Angoli Borbála tragikus történetét elmesélő, A szégyenbeesett lány című balladát választotta, a szintén szatmári Örmény Márk pedig tavaly balladával vett részt a versenyen, idén a Lusta Jankó című mesét hozta. A nigériai származású, de magyar gyökerekkel is rendelkező diák lapunknak azt mondta, nagyon megszerette a magyar kultúrát, ezen belül különösen a népi kultúrát, a néptáncot, a magyar viseleteket. A tordai Fina Ágota Enikővel édesanyja szerettette meg a mesét, iskolatársa, Kiss Boglárka Dalma óvó nénijétől hallott kiskorában nagyon sok magyar népmesét, a szintén tordai második osztályos Ferenc Gábor öt éves kora óta mond meséket, idén A tulipánná változott királyfi címűt hozta a döntőre. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban tanuló Kolumbán Pál szerint a mese üzenete örök érvényű, amit nem csak a gyermekeknek, hanem a felnőtteknek is át kell adni.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

„Itt a Helikon tanult a mezőtől”
Közösen ünnepeltek a fehérvári és enyedi diákok
A címben szereplő Jókai-idézet a január 19-én Nagyenyeden, az Áprily-estek keretében szervezett műsor témájára utal: a népi hagyományok, kiváltképp a népköltészet szerepe a magyar kultúra fejlődésében. Elmélet helyett azonban eredeti forrásból merítkeztek a diákok, a fellépők között több országos díjazottal is megismerkedhetett a százfős közönség.
„Egy nemzetnek a kultúrája az, ami megkülönbözteti őt a többitől. A miénk megtartó erejű, mi ezt a kultúrát kaptuk, ápoltuk, ezt adjuk tovább nektek, és benneteket is arra kérlek, hogy ti is ezt tegyétek. A miénk több, a miénk szebb, a miénk jobb... így kell megélni a kultúránkat!” – hangzott el a megnyitón, ahol Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte az egybegyűlteket: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárait, diákjait, az irodalmi estek közönségét, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát.
A megye magyar szakos kollégáinak nevében Turzai Melán tanárnő köszöntötte a közönséget és rövid értekezést tartott a magyar kultúra napjának jelentőségéről. A megemlékezés középpontjába Kölcsey Ferencet helyezte, hiszen ő volt az az író, politikus és nem utolsósorban hazafi, aki a Nemzeti Hagyományok című írásában programot adott a reformkor elején, a nemzeti kultúra kialakulásának fontosságát hangsúlyozva. Ennek a programnak az eredménye lett később az a virágzó szépirodalom, amit leginkább Petőfi és Arany neve fémjelez, a zenében pedig Bartók és Kodály. „Globalizálódó, szabadelvű, liberalizálódó világunkban egyre inkább tapasztaljuk a kultúrák, főleg a kisebb népek kultúráinak háttérbe szorítását” – hívta fel a figyelmet a tanárnő, ezért e jeles napon a diákok népi műfajokkal bátorkodtak a színpadra lépni, mintegy ellensúlyozva a „trendi” X-faktorok és Megasztárok dominanciáját. Kelemen Dávid a népmesék világába kalauzolta a hallgatóságot Ortutay Gyula nyomán, Szőcs Noémi, Molnár Orsolya és Kolumbán Pál pedig mesét mondtak. Ferencz Boglárka balladai hangulatot teremtett, akárcsak Kocsis Norbert, a Sepsiszentgyörgyön tavaly megszervezett országos balladamondó verseny első díjasa. Köble Andrea és Kiss Andrea balladákat énekeltek, az enyedi diákok műsorát pedig a csombordi Pipacs tánccsoport bemutatója zárta.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum diákjai már második alkalommal vettek részt a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen. A fehérvári vendégek rangos zenés-irodalmi összeállítással jelentkeztek, amelyet Dimén Erika és Szabó Emília magyar szakos tanárok állítottak össze. A diákok közül kitűnt Gergely József Himnusz-előadása, valamint Kiss Richárd Mihály Elindultam szép hazámból... című dala, utóbbi a Magyar Örökség-díjas marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági kar szólóénekese és a Virtuózok elődöntőse. A gyimesbükki származású Antal Norbert és Antal Zsolt „otthoni” legényeseket adtak elő, ők is többször részesültek már rangos elismerésekben, így Norbert a Kreativitás-verseny első helyezettje, már Norvégiában is fellépett, Zsolt pedig Magyarországon állhatott a pódium legfelső fokára. Az összeállítás záróakkordját képező népi táncok ismét fergeteges hangulatot teremtettek, ezáltal a két iskola közös produkciója gondosan összeszerkesztett, kerek egészként hatott.
A műsort vastapssal méltatta a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház zsúfolásig megtelt hallgatósága, ezt követően beszélgetésre, az iskolák közötti tapasztalatcserére került sor.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)