Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kolcsár Gyula
8 tétel
2011. június 22.
Ismét birtokba veszi gernyeszegi kastélyát a hazatelepedő Teleki család
Hamarosan kiürül a fél évszázada tbc-preventóriumként használt gernyeszegi Teleki-kastély. Az egészségügyi tárcától a Maros megyei kórház fennhatósága alá került hetvenágyas intézmény Marosvásárhely meggyesfalvi negyedébe, a volt szakmai betegségek kórházába költözik át. Közben folynak a találgatások arról, mi lesz a 18. században épült, lelakott impozáns épülettel és a körülötte elterülő hatalmas parkkal.
A leszármazottaknak egyelőre nincs konkrét elképzelésük a kastély jövőjét illetően, a megyeszékhelytől 17 kilométerre fekvő község elöljárói pedig éppen emiatt nyugtalankodnak. Noha az évtizedek során avatatlan kezek már jócskán megkopasztották a barokk építészeti kincset, a júliustól őrizetlenül maradó ingatlan ismét a fosztogatók aranybányájává válhat.
Drakuláé lehetett?
Az 1462 és ’65 közötti várkastély alapjaira a 18. század második felében épült kastély már most úgy néz ki, mint egy fantomépület. Noha állapotát sok más, összedőlésre ítélt erdélyi ingatlan tulajdonosa megirigyelhetné, a Teleki család örököseinek sem lesz könnyű az épületet és a körülötte lévő többhektáros parkot rendbe tenni. A málladozó vakolat, betört ablakok, megkopott lépcsők, megcsonkított szobrok és a mindent elborító bozót csupán felszíni gondok. Az első ízben 1944 őszén feldúlt kastély jelenleg is az ’50-es évek lehangoló képét mutatja. Ódon falai között fél évszázada tbc-fertőzésnek kitett gyermekek preventóriuma működik – még pár napig. Csupán a gyermekzsivaj és egy tévékészülék kihallatszó hangja jelzi, hogy a harmadik évezredet írjuk. Amúgy az épületben mintha megállt volna az idő, néhány nyugati segélyből kapott használt tárgyon kívül nyoma sincs a ’89-es változásnak. A beutalt gyerekek számára működtetett iskola faliújságai is megkoptak, híreik rég aktualitásukat vesztették. A Tricolorii noştri címszó alatt néhány megsárgult újságcikk próbál emléket állítani Románia valamikori élsportolóinak. A Mari scriitori români (Híres román írók) és a Şcoala mea (Az én iskolám) című pannók is a tanintézet padjaiból rég kikerült diákok munkáját jelzik. Az épület folyosóin barangolva, egyetlen, a kastély vagy annak ősi tulajdonosaira utaló mondatot sem találni. Egy magyarul beszélő, tíz év körüli fiúcskát arról kérdezünk, tudja-e, milyen kastélyban lakik? Mosolyog, majd szégyenlősen megvonja a vállát. Román kollégája már jóval bátrabb, határozottan válaszol: „Vagy a Drakuláé, vagy a Ştefan cel Maréé” – mondja, mindent elárulva arról a nevelésről, amelyet a Nelu Luca doktor menedzselése alatt álló intézmény fiataljai kapnak.
A testileg-szellemileg ép, de ideológiailag „beoltott” gyermekek mit sem tudnak a Telekiekről és az Erdély történelmében játszott szerepükről, a legszebb barokk kastélynak tartott épület történetéről, a
francia rendszerű, geometrikus elrendezésű kert angolparkká alakításáról, a sétányok mentén felállított, mára megcsonkított antik istenszobrokról, a nemesi család Gyulai Pál által rendezett és katalogizált könyvgyűjteményéről.
Másodjára „kimentett” gyermekek
Konrád Judittal, a Maros megyei kórház igazgatójával nem nehéz megegyezni abban, hogy a Vásárhelyre kerülő gyerekeknek csak jót tehet a költözés. A meggyesfalvi lakónegyedben rendbe tett és korszerűen felszerelt épület várja őket. „Egy kastély meg a hozzá tartozó arborétum nagyon szép lehet a maga nemében, de semmiképp nem preventóriumnak való. A gyerekek biztos hamar megszokják a várost, és megtetszik majd nekik” – bizakodik a doktornő. Mint mondja, annak ellenére, hogy az intézmény eddig saját oktatási rendszerrel rendelkezett, a gyerekek akár „kerítésen túli” óvodába és iskolába is járhatnak. „Senkinek nem kell a Gernyeszegről behozott gyerekektől féltenie csemetéjét. Ők nem betegek, hanem olyanok, akiket sikerült kiragadni az egészségtelen környezetből” – igyekszik megnyugtatni mindenkit Konrád doktornő. A meggyesfalvi negyedben ugyanis egyre több szülő a faluról bejövő „fertőzött gyerekekről” beszél. „Legyen világos mindenki számára: a preventóriumban lévő gyerekek közül egyik sem tbc-s. Lehet, hogy valamikor az volt, de kigyógyult. A többséget viszont olyanok képezik, akiknek valamelyik családtagja tüdőbajos. Őket sikerült kiragadni abból a környezetből, hogy egészséges körülmények között nőjjenek fel” – magyarázza a kórházigazgató.
Most a cigányoktól félnek
A község elöljárói felszusszanhatnak. Míg egy hónappal korábban még azért aggódtak, mi lesz az üresen maradó kastéllyal, most már tudják, a Belgiumban élő Teleki Kálmán kész hazatelepedni és átvenni az ősi birtokot. Mindenki egyetért azzal, hogy a Telekieknek már rég vissza kellett volna kapniuk jogos tulajdonukat, ám attól tartottak, hogy amit a kommunizmus alatt úgy-ahogy, de mégiscsak sikerült megőrizni, most hetek-hónapok alatt széthordják, akárcsak az egykori disznóhizlaldát. „A törvény értelmében a községháza nem őriztetheti más tulajdonát. Ha nem lesz ki vigyázzon a kastélyra, a cigányok legtöbb egy fél év alatt széthordják, akár a disznóhizlaldát” – mondja Kolcsár Károly körzeti RMDSZ-elnök. A megyei önkormányzat tagja, Balogh József, aki szintén a pusztulástól féltette a kastélyt, úgy véli, nem a cigányoktól, hanem a minden hájjal megkent emberektől kell óvni az ingatlant.
„Gondoljuk csak meg: az elmúlt évtizedekben nem a cigányok lopták el a kastély értékes tárgyait, hanem az eddigi igazgatók hordták szét” – állítja. A vállalkozó-politikus korábban azt is felajánlotta, hogy alkalmazottjaival ingyen és bérmentve őriztetné az épületet. Ehhez viszont az őröknek be kellett volna költözniük a kastélyba. Az önkormányzat is szívesen felcserélné jelenlegi székházát a gödöllői, péceli és nagytétényi, U alakú kastélyok mintájára épült ingatlanra. „Gernyeszeg fejlődik, új intézmények jönnek létre, ipari park létesítéséről beszélünk, kellene a hely, de az önkormányzatnak nincs annyi pénze, hogy kastélyt vásároljon székhelynek” – mondja Kolcsár Gyula polgármester, amikor a marosszentgyörgyi példát említjük. A kérdést a Brüsszelből hazaköltözni készülő Teleki Kálmán készül megoldani. „A család úgy döntött: mindenképp megtartja az épületet. Vannak elképzeléseink is, kulturális, illetve turisztikai célokra szeretnénk hasznosítani. Ehhez viszont nagyon sok pénzre lenne szükség, annyira, amennyivel mi nem rendelkezünk. De nem adjuk fel, megpróbáljuk megtalálni azokat a forrásokat, amelyek segítségével újra régi pompájában fénylik majd az ősi örökség” – fejtette ki lapunknak a 63 éves gróf, a kastély utolsó lakójának, Teleki Mihálynak a fia.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Hamarosan kiürül a fél évszázada tbc-preventóriumként használt gernyeszegi Teleki-kastély. Az egészségügyi tárcától a Maros megyei kórház fennhatósága alá került hetvenágyas intézmény Marosvásárhely meggyesfalvi negyedébe, a volt szakmai betegségek kórházába költözik át. Közben folynak a találgatások arról, mi lesz a 18. században épült, lelakott impozáns épülettel és a körülötte elterülő hatalmas parkkal.
A leszármazottaknak egyelőre nincs konkrét elképzelésük a kastély jövőjét illetően, a megyeszékhelytől 17 kilométerre fekvő község elöljárói pedig éppen emiatt nyugtalankodnak. Noha az évtizedek során avatatlan kezek már jócskán megkopasztották a barokk építészeti kincset, a júliustól őrizetlenül maradó ingatlan ismét a fosztogatók aranybányájává válhat.
Drakuláé lehetett?
Az 1462 és ’65 közötti várkastély alapjaira a 18. század második felében épült kastély már most úgy néz ki, mint egy fantomépület. Noha állapotát sok más, összedőlésre ítélt erdélyi ingatlan tulajdonosa megirigyelhetné, a Teleki család örököseinek sem lesz könnyű az épületet és a körülötte lévő többhektáros parkot rendbe tenni. A málladozó vakolat, betört ablakok, megkopott lépcsők, megcsonkított szobrok és a mindent elborító bozót csupán felszíni gondok. Az első ízben 1944 őszén feldúlt kastély jelenleg is az ’50-es évek lehangoló képét mutatja. Ódon falai között fél évszázada tbc-fertőzésnek kitett gyermekek preventóriuma működik – még pár napig. Csupán a gyermekzsivaj és egy tévékészülék kihallatszó hangja jelzi, hogy a harmadik évezredet írjuk. Amúgy az épületben mintha megállt volna az idő, néhány nyugati segélyből kapott használt tárgyon kívül nyoma sincs a ’89-es változásnak. A beutalt gyerekek számára működtetett iskola faliújságai is megkoptak, híreik rég aktualitásukat vesztették. A Tricolorii noştri címszó alatt néhány megsárgult újságcikk próbál emléket állítani Románia valamikori élsportolóinak. A Mari scriitori români (Híres román írók) és a Şcoala mea (Az én iskolám) című pannók is a tanintézet padjaiból rég kikerült diákok munkáját jelzik. Az épület folyosóin barangolva, egyetlen, a kastély vagy annak ősi tulajdonosaira utaló mondatot sem találni. Egy magyarul beszélő, tíz év körüli fiúcskát arról kérdezünk, tudja-e, milyen kastélyban lakik? Mosolyog, majd szégyenlősen megvonja a vállát. Román kollégája már jóval bátrabb, határozottan válaszol: „Vagy a Drakuláé, vagy a Ştefan cel Maréé” – mondja, mindent elárulva arról a nevelésről, amelyet a Nelu Luca doktor menedzselése alatt álló intézmény fiataljai kapnak.
A testileg-szellemileg ép, de ideológiailag „beoltott” gyermekek mit sem tudnak a Telekiekről és az Erdély történelmében játszott szerepükről, a legszebb barokk kastélynak tartott épület történetéről, a
francia rendszerű, geometrikus elrendezésű kert angolparkká alakításáról, a sétányok mentén felállított, mára megcsonkított antik istenszobrokról, a nemesi család Gyulai Pál által rendezett és katalogizált könyvgyűjteményéről.
Másodjára „kimentett” gyermekek
Konrád Judittal, a Maros megyei kórház igazgatójával nem nehéz megegyezni abban, hogy a Vásárhelyre kerülő gyerekeknek csak jót tehet a költözés. A meggyesfalvi lakónegyedben rendbe tett és korszerűen felszerelt épület várja őket. „Egy kastély meg a hozzá tartozó arborétum nagyon szép lehet a maga nemében, de semmiképp nem preventóriumnak való. A gyerekek biztos hamar megszokják a várost, és megtetszik majd nekik” – bizakodik a doktornő. Mint mondja, annak ellenére, hogy az intézmény eddig saját oktatási rendszerrel rendelkezett, a gyerekek akár „kerítésen túli” óvodába és iskolába is járhatnak. „Senkinek nem kell a Gernyeszegről behozott gyerekektől féltenie csemetéjét. Ők nem betegek, hanem olyanok, akiket sikerült kiragadni az egészségtelen környezetből” – igyekszik megnyugtatni mindenkit Konrád doktornő. A meggyesfalvi negyedben ugyanis egyre több szülő a faluról bejövő „fertőzött gyerekekről” beszél. „Legyen világos mindenki számára: a preventóriumban lévő gyerekek közül egyik sem tbc-s. Lehet, hogy valamikor az volt, de kigyógyult. A többséget viszont olyanok képezik, akiknek valamelyik családtagja tüdőbajos. Őket sikerült kiragadni abból a környezetből, hogy egészséges körülmények között nőjjenek fel” – magyarázza a kórházigazgató.
Most a cigányoktól félnek
A község elöljárói felszusszanhatnak. Míg egy hónappal korábban még azért aggódtak, mi lesz az üresen maradó kastéllyal, most már tudják, a Belgiumban élő Teleki Kálmán kész hazatelepedni és átvenni az ősi birtokot. Mindenki egyetért azzal, hogy a Telekieknek már rég vissza kellett volna kapniuk jogos tulajdonukat, ám attól tartottak, hogy amit a kommunizmus alatt úgy-ahogy, de mégiscsak sikerült megőrizni, most hetek-hónapok alatt széthordják, akárcsak az egykori disznóhizlaldát. „A törvény értelmében a községháza nem őriztetheti más tulajdonát. Ha nem lesz ki vigyázzon a kastélyra, a cigányok legtöbb egy fél év alatt széthordják, akár a disznóhizlaldát” – mondja Kolcsár Károly körzeti RMDSZ-elnök. A megyei önkormányzat tagja, Balogh József, aki szintén a pusztulástól féltette a kastélyt, úgy véli, nem a cigányoktól, hanem a minden hájjal megkent emberektől kell óvni az ingatlant.
„Gondoljuk csak meg: az elmúlt évtizedekben nem a cigányok lopták el a kastély értékes tárgyait, hanem az eddigi igazgatók hordták szét” – állítja. A vállalkozó-politikus korábban azt is felajánlotta, hogy alkalmazottjaival ingyen és bérmentve őriztetné az épületet. Ehhez viszont az őröknek be kellett volna költözniük a kastélyba. Az önkormányzat is szívesen felcserélné jelenlegi székházát a gödöllői, péceli és nagytétényi, U alakú kastélyok mintájára épült ingatlanra. „Gernyeszeg fejlődik, új intézmények jönnek létre, ipari park létesítéséről beszélünk, kellene a hely, de az önkormányzatnak nincs annyi pénze, hogy kastélyt vásároljon székhelynek” – mondja Kolcsár Gyula polgármester, amikor a marosszentgyörgyi példát említjük. A kérdést a Brüsszelből hazaköltözni készülő Teleki Kálmán készül megoldani. „A család úgy döntött: mindenképp megtartja az épületet. Vannak elképzeléseink is, kulturális, illetve turisztikai célokra szeretnénk hasznosítani. Ehhez viszont nagyon sok pénzre lenne szükség, annyira, amennyivel mi nem rendelkezünk. De nem adjuk fel, megpróbáljuk megtalálni azokat a forrásokat, amelyek segítségével újra régi pompájában fénylik majd az ősi örökség” – fejtette ki lapunknak a 63 éves gróf, a kastély utolsó lakójának, Teleki Mihálynak a fia.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. december 29.
Patthelyzetben a sáromberki Teleki-kastély
Bizonytalannak látszik a Maros megyei Sáromberkén található Teleki-kastély sorsa. Miután jogos tulajdonosának, gróf Teleki Samunak sikerült visszaszereznie ősi jussát, több elképzelés is született annak hasznosítására. Ennek ellenére úgy tűnik, pénzhiány miatt egyelőre sem a múzeum-, sem a konferenciaközpont-létesítés nem jön össze. Kérdéses a kastélyban működő mezőgazdasági gimnázium sorsa is, mivel a nagyernyei önkormányzat nem tartja ésszerűnek az alacsony színvonalú tanintézet fenntartását.
A jelenleginél ésszerűbb, gazdaságosabb és a család meg az épület rangjához sokkal méltóbb rendeltetésre vár a Teleki családnak a Maros megyei Sáromberkén található kastélya. Az épület régi-új tulajdonosa, a Kanadában élő Teleki Samu egészen mást képzel a 19. század elején befejezett kastélyba, mint Maros megye egyik leggyengébb szakgimnáziumát.
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét, de az építkezés befejezéséig több mint fél évszázad telt el. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből vajmi kevés maradt meg. A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni, és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani. A műkincsek zömének – beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit – nyoma veszett.
Grófi gyermekkor – cigányok közt
Akárcsak az azonos nevű Afrika-kutató nagybátyja, a kastélyt hosszas huzavona után visszaszerző Teleki Samu is vonzódik a természethez. Ő ellenben nem vadászik; mint tréfásan megjegyzi, fegyvere a fényképezőgép. „Azt viszont nem állíthatom, hogy semmi közöm a vadászathoz, hisz pont egy vadászaton születtem a Dunántúlon, Szigetváron, amelyre a kilenc hónapos terhes anyám is elkísérte az apámat” – mondja a mikrobiológus szakember.
A jelenleg Torontóban élő gróf a háború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és a Telekiek ősi kastélyát. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – próbálja felidézni gyermekkorát a ma már nyolcvanesztendős férfi, aki testi és szellemi frissessége alapján akár húsz évet is letagadhatna korából. Mint meséli, a legjobban a nyarak, az aratási ünnepek és a játszótársak maradtak meg emlékezetében. Érdekes módon utóbbiak többsége cigány gyerek volt.
„Nagyon jóban voltam velük, a nyelvüket is valamilyen szinten megtanultam” – mondja, s közben egy cigány nótára zendít. Látván, hogy valami különösen megcsapja a fülem, elmosolyodik, s megvallja, hogy a kacsáról szóló énekben valóban van valami kis disznóság is. „Ilyenek a cigány nóták – magyarázza. – De visszatérve azokra, akiktől tanultam, el sem tudom mondani, a nyári hosszú délutánokon, estéken mennyire vártam, hogy érjen véget a vacsora, állhassak fel az asztaltól, és mehessek ki velük a mellékudvarba egy jót focizni. De nemcsak focizni, fürödni is együtt jártunk, magyar és cigánygyerekek a Marosra.”
Másodjára is elkergetve
A ’44-es menekülés után Teleki Samunak huszonhét év után, 1971-ben adatott meg, hogy ismét felkeresse a családi fészket. Egy Budapesten szervezett nemzetközi mikrobiológiai kongresszusra érkezett, s a magyar fővárosból ruccant haza Marosvásárhelyen élő édesanyjához. „Ő elvált apámtól, és itt maradt, Erdélyben.
Emlékszem, ahhoz hogy az édesanyámnál lakjak, be kellett jelentkeznem a rendőrségen, ahol az illemhelyen nem vécépapírt, hanem a darabokra tépett National Geographic folyóiratot használtak” – emlékszik vissza az amatőr természetfotós. Ekkor tért vissza először gyermekkora helyszínére, a sáromberki kastélyba. „Akkor már iskola működött az épületben. Egy román asszony volt az igazgató, aki a diákokkal kergettetett ki a kastélyból, majd annak udvaráról. Mondanom sem kell, milyen keserű szájízzel távoztam. Még jó, hogy engem inkább a régi barátok, ismerősök érdekeltek, kevésbé a családi fészek. Ilyen volt az apám is, ő arrafelé sem jött” – meséli Teleki Samu.
A múlt rendszer hű szolgái nem csak a Telekieket száműzték a kastélyból. Számos sáromberki szemtanúja lehetett annak a könyvégetésnek, amelyet az épületben működő mezőgazdasági iskola egykori igazgatónője, Ileana Herişan rendelt el. A folytonos magyarellenes kirohanásairól elhíresült pedagógus 1990 után a kastély udvarán tüzelte el a könyvtár szinte valamennyi nem román nyelven íródott könyvét.
A történtek után a kastély utolsó lakója sokáig nem is vágyott vissza Sáromberkére. Az utóbbi években megnyert perek után viszont már más szemmel tekint a visszaszerzett kastélyra. A lassacskán a falu jelképévé váló gólyákat figyelő webkamerák segítségével olykor-olykor az udvarra is betekintést nyer. „A feleségemmel webkamerán Kanadából is szoktuk követni a gólyákat. Így látjuk időnként a kastélyt, az udvaron lévő diófákat, azt, hogy szöknek be oda a cigány gyermekek és lopják a termést” – mondja, s közben mosoly jelenik meg az arcán.
Nyűg az iskola?
A gróf kiszolgáltatottnak és becsapottnak érzi magát. Mint meséli, valamikor kétszáz hektár földjük volt Sáromberkén, de abból vajmi keveset kaptak vissza. Az önkormányzat eközben csak tavaly óta fizet bért a kastélyért – annyit, amennyit a polgármester és tanácsosai megállapítottak. A gróf mindezért a Nagyernye központú község elöljáróját, Jánosi Ferencet hibáztatja, mondván, hogy „egyet ígért, de mást tett”. Teleki Samu saját ügyvédjét sem kíméli, azt állítván, hogy az évek során sok mindent elmulasztott idejében visszaigényelni.
Mint mondja, a község vezetőinek több sem kellett, amit csak lehetett, igyekeztek szétosztani, vagy gyorsan eladni. Közben felesége próbálja visszafogni, és rávezetni, hogy mégiscsak jó, hogy eddig eljutottak. „Fogjuk rá, hogy annyi évtized után ez is valami, bár nem sok. Meg örüljünk, hogy iskola működik a kastélyunkban, és a cigányok nem hordják szét” – próbálja észrevenni a pohár tele részét a gróf. Ennek ellenére Teleki úgy véli, a családnak minél előbb át kell venni a kastélyt.
„Hiába vádaskodik a gróf úr, hisz ő mindent visszakapott, amit csak visszakaphatott. Én nem tehetek arról, hogy az előző ügyvédje elmulasztott bizonyos dolgokat a törvény szabta határidőben kérni. Teleki úr arról már nem beszél, hogy öt évig nem kellett ingatlanadót fizetnie. És arról sem, hogy mostantól kötelező módon neki is fizetnie kell, ezért az önkormányzat megemelte az általunk fizetett bért” – próbálja bemutatni az érem másik oldalát Jánosi Ferenc polgármester, aki szerint az iskola valóságos nyűg a községháza hátán.
A polgármester szerint a sáromberki mezőgazdasági gimnáziumot már rég fel kellett volna számolni. „Szép dolog traktoristákat nevelni, de nem akkor, amikor senki nem akar az lenni. Ha figyelembe vesszük, hogy a hiányzások aránya meghaladja az ötven százalékot, a tavaly nyáron pedig senkinek nem sikerült az érettségije, akkor kérdem én: miért kell egy ilyen tanintézetet fenntartani?” – teszi fel a kérdést Jánosi. Az ernyei elöljáró szerint nem a helyi önkormányzat feladata lenne egy ilyen gimnáziumot fenntartani, annál is inkább, mivel a tanulók alig tíz százaléka származik a község falvaiból.
A tanfelügyelőség másként látja a helyzetet. „Én megértem a polgármester urat, de neki is be kellene látni, hogy nem minden Maros megyei gyermekből lesz bolyais diák. Sáromberkére valóban gyengébb képességű, de javarészt szegény gyerekek járnak, akiknek nem lenne pénzük a marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába ingázni” – véli Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Megítélése szerint kár lenne felszámolni a tanintézetet, miután ádáz harcok után sikerült eltávolítani az előző igazgatónőt és létrehozni a magyar tagozatot.
A mentőöv a szomszéd községből érkezhet. Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere szívesen látná a gimnáziumot. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, ami jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – vélekedik az elöljáró.
Elképzelés lenne, kivitelező kerestetik
Ha az iskola valamilyen formában kikerül a kastélyból, a Telekiek következő lépése az ingatlan rendeltetésének megszabása lenne. Bár a lehetőségek közé tartozik, a kastély eladása nemigen jöhet szóba. Konferenciaközpontot lehetne kialakítani vagy kastélymúzeumot, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket. Az elmúlt időszakban a tulajdonos tárgyalásokat folytatott a megyei önkormányzattal és testület égisze alatt működő múzeummal. Egyelőre azonban úgy tűnik, a pénzhiány miatt jegelni kell a költségesnek ígérkező elképzeléseket.
„Tájházat, gólyafalut, Teleki Samu-emlékmúzeumot, konferencia-központot szerettünk volna kialakítani, de úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk terveinkről” – sommázza a megyei múzeum jelenlegi helyzetét az intézmény élén álló Soós Zoltán. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök ennél is határozottabb és borúlátóbb. Szerinte az önkormányzatnak 2012-ben sem lesz pénze a sáromberki kastély felújítására.
„Egyelőre valóban nem látni a dolgok végét, de tény, hogy a fiam, Sándor nem hagyná veszni az ősi örökséget. Egyelőre csak annyit tud magyarul, hogy Nem beszélek magyarul!, de azt remek kiejtéssel mondja. Most viszont arra készül, hogy szerezzen román állampolgárságot” – büszkélkedik a 27 éves utódjával az idős gróf. Teleki Samu benne látja azt, aki szinte nulláról kezdve, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Bizonytalannak látszik a Maros megyei Sáromberkén található Teleki-kastély sorsa. Miután jogos tulajdonosának, gróf Teleki Samunak sikerült visszaszereznie ősi jussát, több elképzelés is született annak hasznosítására. Ennek ellenére úgy tűnik, pénzhiány miatt egyelőre sem a múzeum-, sem a konferenciaközpont-létesítés nem jön össze. Kérdéses a kastélyban működő mezőgazdasági gimnázium sorsa is, mivel a nagyernyei önkormányzat nem tartja ésszerűnek az alacsony színvonalú tanintézet fenntartását.
A jelenleginél ésszerűbb, gazdaságosabb és a család meg az épület rangjához sokkal méltóbb rendeltetésre vár a Teleki családnak a Maros megyei Sáromberkén található kastélya. Az épület régi-új tulajdonosa, a Kanadában élő Teleki Samu egészen mást képzel a 19. század elején befejezett kastélyba, mint Maros megye egyik leggyengébb szakgimnáziumát.
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét, de az építkezés befejezéséig több mint fél évszázad telt el. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből vajmi kevés maradt meg. A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni, és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani. A műkincsek zömének – beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit – nyoma veszett.
Grófi gyermekkor – cigányok közt
Akárcsak az azonos nevű Afrika-kutató nagybátyja, a kastélyt hosszas huzavona után visszaszerző Teleki Samu is vonzódik a természethez. Ő ellenben nem vadászik; mint tréfásan megjegyzi, fegyvere a fényképezőgép. „Azt viszont nem állíthatom, hogy semmi közöm a vadászathoz, hisz pont egy vadászaton születtem a Dunántúlon, Szigetváron, amelyre a kilenc hónapos terhes anyám is elkísérte az apámat” – mondja a mikrobiológus szakember.
A jelenleg Torontóban élő gróf a háború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és a Telekiek ősi kastélyát. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – próbálja felidézni gyermekkorát a ma már nyolcvanesztendős férfi, aki testi és szellemi frissessége alapján akár húsz évet is letagadhatna korából. Mint meséli, a legjobban a nyarak, az aratási ünnepek és a játszótársak maradtak meg emlékezetében. Érdekes módon utóbbiak többsége cigány gyerek volt.
„Nagyon jóban voltam velük, a nyelvüket is valamilyen szinten megtanultam” – mondja, s közben egy cigány nótára zendít. Látván, hogy valami különösen megcsapja a fülem, elmosolyodik, s megvallja, hogy a kacsáról szóló énekben valóban van valami kis disznóság is. „Ilyenek a cigány nóták – magyarázza. – De visszatérve azokra, akiktől tanultam, el sem tudom mondani, a nyári hosszú délutánokon, estéken mennyire vártam, hogy érjen véget a vacsora, állhassak fel az asztaltól, és mehessek ki velük a mellékudvarba egy jót focizni. De nemcsak focizni, fürödni is együtt jártunk, magyar és cigánygyerekek a Marosra.”
Másodjára is elkergetve
A ’44-es menekülés után Teleki Samunak huszonhét év után, 1971-ben adatott meg, hogy ismét felkeresse a családi fészket. Egy Budapesten szervezett nemzetközi mikrobiológiai kongresszusra érkezett, s a magyar fővárosból ruccant haza Marosvásárhelyen élő édesanyjához. „Ő elvált apámtól, és itt maradt, Erdélyben.
Emlékszem, ahhoz hogy az édesanyámnál lakjak, be kellett jelentkeznem a rendőrségen, ahol az illemhelyen nem vécépapírt, hanem a darabokra tépett National Geographic folyóiratot használtak” – emlékszik vissza az amatőr természetfotós. Ekkor tért vissza először gyermekkora helyszínére, a sáromberki kastélyba. „Akkor már iskola működött az épületben. Egy román asszony volt az igazgató, aki a diákokkal kergettetett ki a kastélyból, majd annak udvaráról. Mondanom sem kell, milyen keserű szájízzel távoztam. Még jó, hogy engem inkább a régi barátok, ismerősök érdekeltek, kevésbé a családi fészek. Ilyen volt az apám is, ő arrafelé sem jött” – meséli Teleki Samu.
A múlt rendszer hű szolgái nem csak a Telekieket száműzték a kastélyból. Számos sáromberki szemtanúja lehetett annak a könyvégetésnek, amelyet az épületben működő mezőgazdasági iskola egykori igazgatónője, Ileana Herişan rendelt el. A folytonos magyarellenes kirohanásairól elhíresült pedagógus 1990 után a kastély udvarán tüzelte el a könyvtár szinte valamennyi nem román nyelven íródott könyvét.
A történtek után a kastély utolsó lakója sokáig nem is vágyott vissza Sáromberkére. Az utóbbi években megnyert perek után viszont már más szemmel tekint a visszaszerzett kastélyra. A lassacskán a falu jelképévé váló gólyákat figyelő webkamerák segítségével olykor-olykor az udvarra is betekintést nyer. „A feleségemmel webkamerán Kanadából is szoktuk követni a gólyákat. Így látjuk időnként a kastélyt, az udvaron lévő diófákat, azt, hogy szöknek be oda a cigány gyermekek és lopják a termést” – mondja, s közben mosoly jelenik meg az arcán.
Nyűg az iskola?
A gróf kiszolgáltatottnak és becsapottnak érzi magát. Mint meséli, valamikor kétszáz hektár földjük volt Sáromberkén, de abból vajmi keveset kaptak vissza. Az önkormányzat eközben csak tavaly óta fizet bért a kastélyért – annyit, amennyit a polgármester és tanácsosai megállapítottak. A gróf mindezért a Nagyernye központú község elöljáróját, Jánosi Ferencet hibáztatja, mondván, hogy „egyet ígért, de mást tett”. Teleki Samu saját ügyvédjét sem kíméli, azt állítván, hogy az évek során sok mindent elmulasztott idejében visszaigényelni.
Mint mondja, a község vezetőinek több sem kellett, amit csak lehetett, igyekeztek szétosztani, vagy gyorsan eladni. Közben felesége próbálja visszafogni, és rávezetni, hogy mégiscsak jó, hogy eddig eljutottak. „Fogjuk rá, hogy annyi évtized után ez is valami, bár nem sok. Meg örüljünk, hogy iskola működik a kastélyunkban, és a cigányok nem hordják szét” – próbálja észrevenni a pohár tele részét a gróf. Ennek ellenére Teleki úgy véli, a családnak minél előbb át kell venni a kastélyt.
„Hiába vádaskodik a gróf úr, hisz ő mindent visszakapott, amit csak visszakaphatott. Én nem tehetek arról, hogy az előző ügyvédje elmulasztott bizonyos dolgokat a törvény szabta határidőben kérni. Teleki úr arról már nem beszél, hogy öt évig nem kellett ingatlanadót fizetnie. És arról sem, hogy mostantól kötelező módon neki is fizetnie kell, ezért az önkormányzat megemelte az általunk fizetett bért” – próbálja bemutatni az érem másik oldalát Jánosi Ferenc polgármester, aki szerint az iskola valóságos nyűg a községháza hátán.
A polgármester szerint a sáromberki mezőgazdasági gimnáziumot már rég fel kellett volna számolni. „Szép dolog traktoristákat nevelni, de nem akkor, amikor senki nem akar az lenni. Ha figyelembe vesszük, hogy a hiányzások aránya meghaladja az ötven százalékot, a tavaly nyáron pedig senkinek nem sikerült az érettségije, akkor kérdem én: miért kell egy ilyen tanintézetet fenntartani?” – teszi fel a kérdést Jánosi. Az ernyei elöljáró szerint nem a helyi önkormányzat feladata lenne egy ilyen gimnáziumot fenntartani, annál is inkább, mivel a tanulók alig tíz százaléka származik a község falvaiból.
A tanfelügyelőség másként látja a helyzetet. „Én megértem a polgármester urat, de neki is be kellene látni, hogy nem minden Maros megyei gyermekből lesz bolyais diák. Sáromberkére valóban gyengébb képességű, de javarészt szegény gyerekek járnak, akiknek nem lenne pénzük a marosvásárhelyi mezőgazdasági iskolába ingázni” – véli Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő. Megítélése szerint kár lenne felszámolni a tanintézetet, miután ádáz harcok után sikerült eltávolítani az előző igazgatónőt és létrehozni a magyar tagozatot.
A mentőöv a szomszéd községből érkezhet. Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere szívesen látná a gimnáziumot. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, ami jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – vélekedik az elöljáró.
Elképzelés lenne, kivitelező kerestetik
Ha az iskola valamilyen formában kikerül a kastélyból, a Telekiek következő lépése az ingatlan rendeltetésének megszabása lenne. Bár a lehetőségek közé tartozik, a kastély eladása nemigen jöhet szóba. Konferenciaközpontot lehetne kialakítani vagy kastélymúzeumot, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket. Az elmúlt időszakban a tulajdonos tárgyalásokat folytatott a megyei önkormányzattal és testület égisze alatt működő múzeummal. Egyelőre azonban úgy tűnik, a pénzhiány miatt jegelni kell a költségesnek ígérkező elképzeléseket.
„Tájházat, gólyafalut, Teleki Samu-emlékmúzeumot, konferencia-központot szerettünk volna kialakítani, de úgy tűnik, egyelőre le kell mondanunk terveinkről” – sommázza a megyei múzeum jelenlegi helyzetét az intézmény élén álló Soós Zoltán. Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök ennél is határozottabb és borúlátóbb. Szerinte az önkormányzatnak 2012-ben sem lesz pénze a sáromberki kastély felújítására.
„Egyelőre valóban nem látni a dolgok végét, de tény, hogy a fiam, Sándor nem hagyná veszni az ősi örökséget. Egyelőre csak annyit tud magyarul, hogy Nem beszélek magyarul!, de azt remek kiejtéssel mondja. Most viszont arra készül, hogy szerezzen román állampolgárságot” – büszkélkedik a 27 éves utódjával az idős gróf. Teleki Samu benne látja azt, aki szinte nulláról kezdve, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 18.
IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórum
Szakmai összefogás határon innen és túl
Múlt héten a szovátai Danubius Szálloda volt házigazdája a IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumnak, amelyet Szováta Város Önkormányzata az Ősmarosszéki Közbirtokossággal és a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvánnyal közösen szervezett. A tanácskozáson magyarországi és székelyföldi mezőgazdasági szakemberek, polgármesterek, önkormányzati képviselők, e téren érdekelt hivatalvezetők találkoztak, elsősorban azzal a céllal, hogy erősítsék a szakmai szervezeteket egymás között és a határon túli konkrét együttműködési programokkal. A találkozó alkalom volt arra is, hogy betekintést nyerjünk a hazai és részben a magyarországi mezőgazdaság aktuális gondjaiba.
A konferenciát házigazdaként Péter Ferenc, Szováta polgármestere nyitotta meg. Elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás, mivel a Székelyföld legjelentősebb gazdasági forrása lehet, ha a mezőgazdaságot összekapcsolják a turizmussal, leginkább a gyógy-turizmussal. Az utóbbi egyedi kitörési lehetőséget jelent – nem csak a vállalkozók szempontjából –, ezért minden székelyföldi önkormányzati képviselőnek kötelessége felkarolni e két ágazatot. Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szervezetének elnöke kifejtette, a gazdasági fejlődés kulcsa, hogy miként tudjuk önmagunkat megszerveni. A magyar törvénykezés módosítása lehetőséget teremt arra, hogy megtaláljuk az utat az együttműködésre, amely után a tettek következnek – mondta, majd utalt arra, hogy az unió új költségvetési időszakában csak az garantálhatja a sikert, ha a sajátos tájegységű Kárpát-medencei magyarság összefog konkrét gazdasági projektekben. Ezért egy közös Kárpát-medencei stratégiában kellene gondolkodni, amelyet a szakmai szervezetek közötti együttműködéssel lehet és kell kidolgozni, ágazati fejlesztési programok szintjén. Csak így tudunk a nemzetközi versenyben piacon maradni.
Ezt a gondolatot folytatta dr. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is, aki, miután ismertette a jelenlegi kormánypárt politikáját és bírálta az előző kormányt, megígérte, hogy a szaktárca partner lesz ebben az építkezésben. "A 2014 utáni támogatási rendszerben az unióban komoly forrásokat jelöltünk meg a gazdák számára, s ezeket hozzáférhetővé kell tegyük Erdélyben is" – mondta, s erre fel kell készülni. Példaként jó ötletnek tartotta a székelyföldi termékek forgalmazására kiépítendő termékláncot.
Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kifejtette: a mezőgazdálkodásnak ma már rengeteg kapcsolódása van más területekkel, mint a turizmus, környezetvédelem, egészségügy, ezért rengeteg összefogási, összekapcsolási lehetőséget kínál a szakágazatokban tevékenykedőknek. – Azzal is tisztában vagyunk, hogy folyamatos forráshiánnyal küzd a szakterület. De nem szabad abbahagyni. Érdemes küzdeni. S hogy ilyen körülmények között is van érdeklődő a mezőgazdálkodás iránt, igazolja, hogy az idén is a Sapientia EMTE csíkszeredai vidékfejlesztési agrármérnöki karán túljelentkezés volt. De nagyon népszerű az agroturisztikai képzés is – mondotta. A szaktárca is beindított egy gyakornoki programot, amelynek keretében a minisztérium épületében 20 székelyföldi és öt kárpátaljai diákot fogadtak és reményét fejtette ki, hogy jövőre beindul az ösztöndíjprogram, amellyel az erdélyi diákokat tudják majd segíteni a továbbtanulásban. – A források hiánya ellenére tudunk eredményeket elérni, és ez a lényeg! – hangsúlyozta az államtitkár.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselője az agrárkamarák kiépítésének fontosságáról beszélt. Csak erős képviselettel lehet elérni valamit az unióban, mondta, ebben a szerveződésben nyújtanak támogatást az erdélyi kamarák megalakulására. A modern mezőgazdálkodás legnagyobb akadálya az, hogy alulszervezettek vagyunk, és atomizált gazdaságokban gondolkodunk, így nem lehet haladni!
Dr. Kelemen Atilla, a román parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke reális képet festett a mai romániai és erdélyi mezőgazdaságról, viszonyunkról az unióhoz. "Nem vagyok az euro-szkeptikusok táborában, de nem hiszem, hogy az unió megoldja a gondjainkat. Kellenek a gondolatébresztő konferenciák, de a mindennapokban kell eredményesen dolgozni. Bírálta az agrárkamarákról szóló törvényt, amelynek kidolgozását elsiették, a jól működő mezőgazdasági tanácsadói hálózatot leépítették – többek között ezért is olyan a román mezőgazdaság, mint a kormányos nélküli hajó. Az állatorvos szorgalmazta a helyi állattenyésztés, a feldolgozóipar létesítését, működtetését. A külföldi tőke beáramlása nem biztos, hogy hasznos a gazdáknak – mondta. Ne várjuk a megoldást az uniótól! Erdélyben komoly potenciál van, és ezt mi magunknak kell kiaknázzuk – mondta többek között dr. Kelemen Atilla.
Tánczos Barna szenátor a tudásalapú mezőgazdaságról beszélt. Ez az új tündérkert egyik alappillére. Nem az örökölt tudás szerinti, 5-10 szarvasmarhával foglalkozó gazdák jelentik a jövőt. Az innováció viszi előre a gazdaságot – mondta, majd hozzátette a dr. Kelemen Atilla által elmondottakhoz: a legnagyobb gond, hogy a minisztérium elszakadt a gazdatársadalomtól. A mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést politikamentessé kell tenni, s ebben valóban a legnagyobb szerepük a szakmai szervezeteknek van. Helyi szinten is pártpolitika nélkül kell közös döntéseket hozni és alkalmazni – mondta, majd a középiskolai szakoktatás fontosságára tért ki.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke örömmel közölte, a Sapientia EMTE jövőre Sepsiszentgyörgyön mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szakot indít. Majd az erdő- és a földtulajdonjogok körüli visszásságokra hívta fel a figyelmet, többek között arra, hogy a Székelyföldön visszaszolgáltatott erdők és földek avatatlan kezekbe kerülnek, amit ki kell védeni, ezért kezdeményezte a székelyföldi erdőalap létrehozását, amely megőrizné ezeket a területeket. Miután Borboly Csaba a Hargita megyei helyzetképre reflektált, következtek a szakelőadások.
Kolcsár Gyula kertészmérnök a növénytermesztésről, kertészetről, Birtok György a marosszéki havasi gazdálkodásról, a közbirtokosságról és a legeltetésről beszélt. Az ezt követő vitában Kolumbán Gábor, Tánczos Barna, Borboly Csaba és dr. Póti Péter fejtette ki véleményét. Ezután pedig Melles Előd az erdő- és vadgazdálkodási helyzetképet vázolta. Kiss Zsófia, a Szovátai Polgármesteri Hivatal alkalmazottja Szovátáról és a gyógyturizmus kínálta lehetőségekről beszélt.
A szakmai vitát Péter Ferenc zárta, aki összesítette az elhangzottakat. Meg kell őriznünk, amink van, az erdőt, a legelőt, a termőföldet, még akkor is, ha nincs támogatás. Fejleszteni kell a turizmus minden ágát, összekapcsolva a helyi termékek értékesítésével. Építsenek autópályát, nemzetközi repülőtereket, a többit pedig hagyják a szakmára, a szakmai szerveződésekre, mert csak szervezetten, erős gazdasági együttműködéssel, agrár- innovációs támo-gatással tudunk helytállni az uniós agrárpiacon. Ha van piac, van jövedelemforrás, garantált a fejlődés is.
Vajda György
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szakmai összefogás határon innen és túl
Múlt héten a szovátai Danubius Szálloda volt házigazdája a IV. Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumnak, amelyet Szováta Város Önkormányzata az Ősmarosszéki Közbirtokossággal és a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvánnyal közösen szervezett. A tanácskozáson magyarországi és székelyföldi mezőgazdasági szakemberek, polgármesterek, önkormányzati képviselők, e téren érdekelt hivatalvezetők találkoztak, elsősorban azzal a céllal, hogy erősítsék a szakmai szervezeteket egymás között és a határon túli konkrét együttműködési programokkal. A találkozó alkalom volt arra is, hogy betekintést nyerjünk a hazai és részben a magyarországi mezőgazdaság aktuális gondjaiba.
A konferenciát házigazdaként Péter Ferenc, Szováta polgármestere nyitotta meg. Elmondta, nem véletlen a helyszínválasztás, mivel a Székelyföld legjelentősebb gazdasági forrása lehet, ha a mezőgazdaságot összekapcsolják a turizmussal, leginkább a gyógy-turizmussal. Az utóbbi egyedi kitörési lehetőséget jelent – nem csak a vállalkozók szempontjából –, ezért minden székelyföldi önkormányzati képviselőnek kötelessége felkarolni e két ágazatot. Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szervezetének elnöke kifejtette, a gazdasági fejlődés kulcsa, hogy miként tudjuk önmagunkat megszerveni. A magyar törvénykezés módosítása lehetőséget teremt arra, hogy megtaláljuk az utat az együttműködésre, amely után a tettek következnek – mondta, majd utalt arra, hogy az unió új költségvetési időszakában csak az garantálhatja a sikert, ha a sajátos tájegységű Kárpát-medencei magyarság összefog konkrét gazdasági projektekben. Ezért egy közös Kárpát-medencei stratégiában kellene gondolkodni, amelyet a szakmai szervezetek közötti együttműködéssel lehet és kell kidolgozni, ágazati fejlesztési programok szintjén. Csak így tudunk a nemzetközi versenyben piacon maradni.
Ezt a gondolatot folytatta dr. Budai Gyula, a magyarországi Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára is, aki, miután ismertette a jelenlegi kormánypárt politikáját és bírálta az előző kormányt, megígérte, hogy a szaktárca partner lesz ebben az építkezésben. "A 2014 utáni támogatási rendszerben az unióban komoly forrásokat jelöltünk meg a gazdák számára, s ezeket hozzáférhetővé kell tegyük Erdélyben is" – mondta, s erre fel kell készülni. Példaként jó ötletnek tartotta a székelyföldi termékek forgalmazására kiépítendő termékláncot.
Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára kifejtette: a mezőgazdálkodásnak ma már rengeteg kapcsolódása van más területekkel, mint a turizmus, környezetvédelem, egészségügy, ezért rengeteg összefogási, összekapcsolási lehetőséget kínál a szakágazatokban tevékenykedőknek. – Azzal is tisztában vagyunk, hogy folyamatos forráshiánnyal küzd a szakterület. De nem szabad abbahagyni. Érdemes küzdeni. S hogy ilyen körülmények között is van érdeklődő a mezőgazdálkodás iránt, igazolja, hogy az idén is a Sapientia EMTE csíkszeredai vidékfejlesztési agrármérnöki karán túljelentkezés volt. De nagyon népszerű az agroturisztikai képzés is – mondotta. A szaktárca is beindított egy gyakornoki programot, amelynek keretében a minisztérium épületében 20 székelyföldi és öt kárpátaljai diákot fogadtak és reményét fejtette ki, hogy jövőre beindul az ösztöndíjprogram, amellyel az erdélyi diákokat tudják majd segíteni a továbbtanulásban. – A források hiánya ellenére tudunk eredményeket elérni, és ez a lényeg! – hangsúlyozta az államtitkár.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselője az agrárkamarák kiépítésének fontosságáról beszélt. Csak erős képviselettel lehet elérni valamit az unióban, mondta, ebben a szerveződésben nyújtanak támogatást az erdélyi kamarák megalakulására. A modern mezőgazdálkodás legnagyobb akadálya az, hogy alulszervezettek vagyunk, és atomizált gazdaságokban gondolkodunk, így nem lehet haladni!
Dr. Kelemen Atilla, a román parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke reális képet festett a mai romániai és erdélyi mezőgazdaságról, viszonyunkról az unióhoz. "Nem vagyok az euro-szkeptikusok táborában, de nem hiszem, hogy az unió megoldja a gondjainkat. Kellenek a gondolatébresztő konferenciák, de a mindennapokban kell eredményesen dolgozni. Bírálta az agrárkamarákról szóló törvényt, amelynek kidolgozását elsiették, a jól működő mezőgazdasági tanácsadói hálózatot leépítették – többek között ezért is olyan a román mezőgazdaság, mint a kormányos nélküli hajó. Az állatorvos szorgalmazta a helyi állattenyésztés, a feldolgozóipar létesítését, működtetését. A külföldi tőke beáramlása nem biztos, hogy hasznos a gazdáknak – mondta. Ne várjuk a megoldást az uniótól! Erdélyben komoly potenciál van, és ezt mi magunknak kell kiaknázzuk – mondta többek között dr. Kelemen Atilla.
Tánczos Barna szenátor a tudásalapú mezőgazdaságról beszélt. Ez az új tündérkert egyik alappillére. Nem az örökölt tudás szerinti, 5-10 szarvasmarhával foglalkozó gazdák jelentik a jövőt. Az innováció viszi előre a gazdaságot – mondta, majd hozzátette a dr. Kelemen Atilla által elmondottakhoz: a legnagyobb gond, hogy a minisztérium elszakadt a gazdatársadalomtól. A mezőgazdaságot, a vidékfejlesztést politikamentessé kell tenni, s ebben valóban a legnagyobb szerepük a szakmai szervezeteknek van. Helyi szinten is pártpolitika nélkül kell közös döntéseket hozni és alkalmazni – mondta, majd a középiskolai szakoktatás fontosságára tért ki.
Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Önkormányzat elnöke örömmel közölte, a Sapientia EMTE jövőre Sepsiszentgyörgyön mezőgazdasági és erdőgazdálkodási szakot indít. Majd az erdő- és a földtulajdonjogok körüli visszásságokra hívta fel a figyelmet, többek között arra, hogy a Székelyföldön visszaszolgáltatott erdők és földek avatatlan kezekbe kerülnek, amit ki kell védeni, ezért kezdeményezte a székelyföldi erdőalap létrehozását, amely megőrizné ezeket a területeket. Miután Borboly Csaba a Hargita megyei helyzetképre reflektált, következtek a szakelőadások.
Kolcsár Gyula kertészmérnök a növénytermesztésről, kertészetről, Birtok György a marosszéki havasi gazdálkodásról, a közbirtokosságról és a legeltetésről beszélt. Az ezt követő vitában Kolumbán Gábor, Tánczos Barna, Borboly Csaba és dr. Póti Péter fejtette ki véleményét. Ezután pedig Melles Előd az erdő- és vadgazdálkodási helyzetképet vázolta. Kiss Zsófia, a Szovátai Polgármesteri Hivatal alkalmazottja Szovátáról és a gyógyturizmus kínálta lehetőségekről beszélt.
A szakmai vitát Péter Ferenc zárta, aki összesítette az elhangzottakat. Meg kell őriznünk, amink van, az erdőt, a legelőt, a termőföldet, még akkor is, ha nincs támogatás. Fejleszteni kell a turizmus minden ágát, összekapcsolva a helyi termékek értékesítésével. Építsenek autópályát, nemzetközi repülőtereket, a többit pedig hagyják a szakmára, a szakmai szerveződésekre, mert csak szervezetten, erős gazdasági együttműködéssel, agrár- innovációs támo-gatással tudunk helytállni az uniós agrárpiacon. Ha van piac, van jövedelemforrás, garantált a fejlődés is.
Vajda György
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 20.
Erdőcsinádon felavatták Csanád vezér mellszobrát
Miholcsa József szobrászművész alkotását, Csanád vezér mellszobrát május 16-án, pénteken délután avatták fel Erdőcsinádon, a XXI. Gyöngykoszorú néptánctalálkozó előestéjén.
A tavaly székely kaput állítottak, idén szobrot avattak a Gernyeszeg községhez tartozó Erdőcsinádon, a Gyöngykoszorú néptánctalálkozót megelőző napon. Mindkét esemény ünnepi és történelmi pillanat a falu életében – jelentette ki Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere múlt pénteken, Miholcsa József szobrászművész alkotásának leleplezése alkalmával. A falu nevét Csanád vezérről kapta, neki állítottak emléket azért, hogy maradandót hagyjanak, hiszen, mint a polgármester hangsúlyozta, csak az a nép marad meg, amely emlékezik múltjára, ismeri történelmét.
Szabó Ernő alpolgármester és Miholcsa József, az emlékmű elkészítője együtt leplezték le az Árpád-kori vezér mellszobrát, majd Bálint Csaba református lelkész beszélt a történelmi vonatkozásokról, Erdőcsinád nevének alakulásáról, majd köszönetet mondott a szoborállítás kezdeményezőjének és kivitelezőjének, Lukácsy Szilamér lelkipásztornak illetve Miholcsa József szobrászművésznek, a szoborállítást támogató önkormányzatnak, a polgármesteri hivatalnak, magánvállalkozóknak, magánszemélyeknek, akiknek köszönhetően "Csanád vezér szobra a helyére került".
Valóra vált régi álmom – kezdte ünnepi beszédét Lukácsy Szilamér lelkipásztor, akiben tanulmányokból, történelmi leírásokból "kerekedett ki" a honfoglaló Csanád vezér alakja. "A sok leírás bizonyítja: Csanád vezér az, aki itt hont alapított. A történelemkönyvek valósága itt él e szoborban, Erdőcsinádon, és mutatja: itt a vezér, aki hont alapított" – tette hozzá, hangsúlyozva, több település nevében is szerepel a Csanád név, illetve Erdőcsinád is az ősi Chanadból alakult ki. "Ha lehetne, Erdőcsinádnak, az ősi, honfoglaló településnek vissza kellene vennie a Csanád nevet" – jelentette ki Lukácsy Szilamér. Az alkotó, Miholcsa József, mint mindig, a hitelességre törekedett, amikor elkészítette a vitéz hadvezérként korát jóval megelőző Csanád vezér mellszobrát, amely őrködik a falu népe felett. Az ünnepségen jelen levő Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke beszédében hangsúlyozta, fontos, hogy mindig tudjuk pontosan meghatározni identitásunkat, ebben segít Csanád vezér szobra is. "Valahányszor elhaladunk mellette, jövőbe tekintő, határozott szempár mutatja a magyarság számára az utat, a csinádiakat pedig arra biztatja, hogy hittel, önbizalommal tervezzék jövőjüket". A szobor megáldását követően koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)
Miholcsa József szobrászművész alkotását, Csanád vezér mellszobrát május 16-án, pénteken délután avatták fel Erdőcsinádon, a XXI. Gyöngykoszorú néptánctalálkozó előestéjén.
A tavaly székely kaput állítottak, idén szobrot avattak a Gernyeszeg községhez tartozó Erdőcsinádon, a Gyöngykoszorú néptánctalálkozót megelőző napon. Mindkét esemény ünnepi és történelmi pillanat a falu életében – jelentette ki Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere múlt pénteken, Miholcsa József szobrászművész alkotásának leleplezése alkalmával. A falu nevét Csanád vezérről kapta, neki állítottak emléket azért, hogy maradandót hagyjanak, hiszen, mint a polgármester hangsúlyozta, csak az a nép marad meg, amely emlékezik múltjára, ismeri történelmét.
Szabó Ernő alpolgármester és Miholcsa József, az emlékmű elkészítője együtt leplezték le az Árpád-kori vezér mellszobrát, majd Bálint Csaba református lelkész beszélt a történelmi vonatkozásokról, Erdőcsinád nevének alakulásáról, majd köszönetet mondott a szoborállítás kezdeményezőjének és kivitelezőjének, Lukácsy Szilamér lelkipásztornak illetve Miholcsa József szobrászművésznek, a szoborállítást támogató önkormányzatnak, a polgármesteri hivatalnak, magánvállalkozóknak, magánszemélyeknek, akiknek köszönhetően "Csanád vezér szobra a helyére került".
Valóra vált régi álmom – kezdte ünnepi beszédét Lukácsy Szilamér lelkipásztor, akiben tanulmányokból, történelmi leírásokból "kerekedett ki" a honfoglaló Csanád vezér alakja. "A sok leírás bizonyítja: Csanád vezér az, aki itt hont alapított. A történelemkönyvek valósága itt él e szoborban, Erdőcsinádon, és mutatja: itt a vezér, aki hont alapított" – tette hozzá, hangsúlyozva, több település nevében is szerepel a Csanád név, illetve Erdőcsinád is az ősi Chanadból alakult ki. "Ha lehetne, Erdőcsinádnak, az ősi, honfoglaló településnek vissza kellene vennie a Csanád nevet" – jelentette ki Lukácsy Szilamér. Az alkotó, Miholcsa József, mint mindig, a hitelességre törekedett, amikor elkészítette a vitéz hadvezérként korát jóval megelőző Csanád vezér mellszobrát, amely őrködik a falu népe felett. Az ünnepségen jelen levő Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke beszédében hangsúlyozta, fontos, hogy mindig tudjuk pontosan meghatározni identitásunkat, ebben segít Csanád vezér szobra is. "Valahányszor elhaladunk mellette, jövőbe tekintő, határozott szempár mutatja a magyarság számára az utat, a csinádiakat pedig arra biztatja, hogy hittel, önbizalommal tervezzék jövőjüket". A szobor megáldását követően koszorúzással és a magyar, illetve a székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepség.
Antalfi Imola. Népújság (Marosvásárhely)
2015. január 26.
Kalapács alatt a sáromberki Teleki-kastély
Aukción kínálja eladásra szerdán este a Maros megyei sáromberki Teleki-kastélyt egy műemlék épületek értékesítésére szakosodott bukaresti cég. Az Artmark Historical Estate több történelmi ingatlannak próbál vevőt találni a bukaresti Cesianu–Racoviţă-palotában tartandó árverésen.
A magát „az autentikus román értékek megmentésére vállalkozó cégnek” nevező Artmark a Telekiek 18. századi kastélyán kívül ugyanaznap a Hunyad megyei poklisai Pogány-kastélyt is eladásra kínálja.
A két kastélyon kívül olyan ingatlanok szerepelnek a fővárosi cég portfóliójában, mint a Greceanu család măldăreşti-i kisbojári lakja, a mamaiai Ştirbei-villa, Ion Mihalache parasztpárti vezér dobreşti-i emlékháza vagy Nicolae Ceauşescu egykori államfő predeali nyaralója.
Karácsony előtt a volt diktátor Paykan Hillman-Hunter márkájú limuzinját adták el nyilvános árverésen. Az autó kikiáltási ára négyezer euró volt, vevője, túllicitálva a többi tíz műgyűjtőt, végül 37 ezer euróért szerezte meg.
Kényszerhelyzetben a tulajdonos
A sáromberki kastély Torontóban élő tulajdonosa, Teleki Samu azt állítja, hogy a helyzet kényszeríti az ingatlan eladására. Néhány évvel ezelőtt még hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, és Sándor fiában látta azt az embert, aki szinte nulláról kezdve mindent, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt. Ma azonban már úgy véli, hogy ez csak egy tőkeerős befektetőnek sikerülhet.
„Millió-egy szentimentális okom volna a kastély megtartására, de kényszerhelyzetben vagyok. A mai napig is pereskedünk a földjeinkért, erdeinkért, amelyekből az elmúlt huszonöt év alatt vajmi keveset kaptunk vissza. Pedig valamikor kétszáz hektár földünk is volt. A román állam és a bíróságok hozzáállása teljesen elkedvteleníti az embert, ráadásul el is gáncsolja abban a szándékában, hogy pénzzé tegye bennvalóit a kastély majdani fenntartása érdekében. Megvallom őszintén: nekem nincs annyi pénzem, hogy rendbe tegyem a sáromberki épületegyüttest” – mondta el lapunknak a Kanadában tartózkodó Teleki Samu.
Pogány-kastély a Retyezát lábánál
A bukaresti aukción eladásra kínált másik erdélyi műemlék, a 19. században épült, később többször átalakított Pogány-kastély a Hunyad megyei Poklisa nevezetességének számít: a falu közepén, egy közel húszhektáros parkban található. A Hátszeg vidéki román falu kastélyában államosítás után szellemi fogyatékkal élő gyermekek kaptak helyet. A második világháború idején, 1941-ben a környékről összeszedett 371 zsidót internáltak ide.
Ezelőtt három évvel még úgy tűnt, a Maros megyei önkormányzat is érdekelt a kastély megmentésében. A testület akkori elnöke, Lokodi Edit Emőke felvetette, hogy amennyiben a tanács is beleegyezne, illetve sikerülne előteremteni a megfelelő anyagi hátteret, konferencia-központot, művelődési központot, kastélymúzeumot, tájházat, esetleg gólyafalut hoznának létre Sáromberkén, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket alakítanának ki.
Azelőtt egy olasz vállalkozó jelentkezett, aki bérbe venné az ingatlant, melyben cégszékhelyet és információs központot alakított volna ki, később azonban elállt szándékától. Ma már annak is kicsi a valószínűsége, hogy az épületegyüttes egyik szárnyában vagy legalább szobájában Teleki-múzeumot lehessen létrehozni. „Ebbe nem ment volna bele az árveréssel foglalkozó aukciós ház, és talán nem is várható el, hogy ilyesmivel bilincselje le magát” – vélekedett a gróf.
A Teleki család 2005-ben kapta vissza az ingatlant, amelyhez 15 228 négyzetméternyi telek tartozik, a beépített felület 5050 négyzetméter, és az egész épület közművesítve van. A nagyernyei önkormányzat, ahova közigazgatásilag Sáromberke tartózik, csak hosszas huzavona után, jó pár éves késéssel kezdett el bért fizetni a kastély használatáért. Az esetleges tulajdonosváltás kényszerpályára állítja az épületben működő mezőgazdasági szakközépiskolát.
Szakiskola, a szükséges rossz
Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester úgy érzi, jelenleg is patthelyzetben van a kastély. A tulajdonosnak nincs pénze a szakszerű restaurálásra, az önkormányzatnak meg nehéz fenntartania. A községházának viszont nincs arra elképzelése, hogy amennyiben az épületet eladják, hova lehetne költöztetni a mezőgazdasági középiskolát. Egyébként a gyenge színvonalú sáromberki tanintézet kolonc az önkormányzat számára, hisz azontúl, hogy közpénzt emészt fel, még csak sikeresen érettségiző diákokat sem termel.
„Persze, meg is lehetne fordítani a kérdést: ha nem lenne az iskola, mi lenne azokkal a fiatalokkal, akiknek ugyan nem sikerül az érettségi vizsgájuk, de mégiscsak van hova járjanak iskolába, és van hol elvégezzék a tizenkét osztályt. Szerintem egyesek bemennének Vásárhelyre, de a többség elvesztődne” – vélekedett az elöljáró.
A szerény körülmények között élő sáromberki és környékbeli fiatalok elkallódásának veszélyétől tart Incze Jenő iskolaigazgató is. Néhány évvel ezelőtt a szomszéd község elöljárója, Kolcsár Gyula gernyeszegi polgármester azzal az ötlettel állt elő, hogy a szakközépiskolát mentsék át az alig három kilométerre fekvő településre. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, amely jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – javasolta annak idején Gernyeszeg polgármestere.
A sáromberki műemlék története
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét. A nyugat-európai peregrinációjából hazatérő fiatal Teleki Sámuel, a híres marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója az 1760-as évek végén, iktári Bethlen Zsuzsannával kötendő házasságára készülődve látott hozzá a sáromberki kastély megépítéséhez. A munkálatok befejezéséig több mint fél évszázad telt el.
Az északi szárny mögötti, bástyaszerű tömbben végződő komplexum 1781–1782-ben, a lovarda 1825-ben épült. A kastély mögött kert létesült, melyet a 19. század folyamán alakítottak át angolkertté. A két, 18. századi épületet összekötő neobarokk központi szárny jóval később, 1912–13-ban épült.
A korszerű technikai eszközökkel felszerelt épület stílusában tudatosan igazodott a korábbi barokk szárnyak formavilágához. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből alig maradt meg valami.
A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták, egy-egy tárgy – amit nem vásároltak fel a régiségkupecek – ma is a falubeliek otthonát ékesíti. A műkincsek zömének, beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit, nyoma veszett. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani.
A Torontóban élő, nyolcvan éven felüli Teleki gróf a második világháború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és az ősi kastélyt. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – elevenítette fel a kastélyhoz fűződő emlékeit Teleki Samu.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Aukción kínálja eladásra szerdán este a Maros megyei sáromberki Teleki-kastélyt egy műemlék épületek értékesítésére szakosodott bukaresti cég. Az Artmark Historical Estate több történelmi ingatlannak próbál vevőt találni a bukaresti Cesianu–Racoviţă-palotában tartandó árverésen.
A magát „az autentikus román értékek megmentésére vállalkozó cégnek” nevező Artmark a Telekiek 18. századi kastélyán kívül ugyanaznap a Hunyad megyei poklisai Pogány-kastélyt is eladásra kínálja.
A két kastélyon kívül olyan ingatlanok szerepelnek a fővárosi cég portfóliójában, mint a Greceanu család măldăreşti-i kisbojári lakja, a mamaiai Ştirbei-villa, Ion Mihalache parasztpárti vezér dobreşti-i emlékháza vagy Nicolae Ceauşescu egykori államfő predeali nyaralója.
Karácsony előtt a volt diktátor Paykan Hillman-Hunter márkájú limuzinját adták el nyilvános árverésen. Az autó kikiáltási ára négyezer euró volt, vevője, túllicitálva a többi tíz műgyűjtőt, végül 37 ezer euróért szerezte meg.
Kényszerhelyzetben a tulajdonos
A sáromberki kastély Torontóban élő tulajdonosa, Teleki Samu azt állítja, hogy a helyzet kényszeríti az ingatlan eladására. Néhány évvel ezelőtt még hallani sem akart az örökség elidegenítéséről, és Sándor fiában látta azt az embert, aki szinte nulláról kezdve mindent, ismét azzá varázsolhatja a család ősi fészkét, ami az államosítás előtt volt. Ma azonban már úgy véli, hogy ez csak egy tőkeerős befektetőnek sikerülhet.
„Millió-egy szentimentális okom volna a kastély megtartására, de kényszerhelyzetben vagyok. A mai napig is pereskedünk a földjeinkért, erdeinkért, amelyekből az elmúlt huszonöt év alatt vajmi keveset kaptunk vissza. Pedig valamikor kétszáz hektár földünk is volt. A román állam és a bíróságok hozzáállása teljesen elkedvteleníti az embert, ráadásul el is gáncsolja abban a szándékában, hogy pénzzé tegye bennvalóit a kastély majdani fenntartása érdekében. Megvallom őszintén: nekem nincs annyi pénzem, hogy rendbe tegyem a sáromberki épületegyüttest” – mondta el lapunknak a Kanadában tartózkodó Teleki Samu.
Pogány-kastély a Retyezát lábánál
A bukaresti aukción eladásra kínált másik erdélyi műemlék, a 19. században épült, később többször átalakított Pogány-kastély a Hunyad megyei Poklisa nevezetességének számít: a falu közepén, egy közel húszhektáros parkban található. A Hátszeg vidéki román falu kastélyában államosítás után szellemi fogyatékkal élő gyermekek kaptak helyet. A második világháború idején, 1941-ben a környékről összeszedett 371 zsidót internáltak ide.
Ezelőtt három évvel még úgy tűnt, a Maros megyei önkormányzat is érdekelt a kastély megmentésében. A testület akkori elnöke, Lokodi Edit Emőke felvetette, hogy amennyiben a tanács is beleegyezne, illetve sikerülne előteremteni a megfelelő anyagi hátteret, konferencia-központot, művelődési központot, kastélymúzeumot, tájházat, esetleg gólyafalut hoznának létre Sáromberkén, az épület egyik szárnyában pedig szálláshelyeket alakítanának ki.
Azelőtt egy olasz vállalkozó jelentkezett, aki bérbe venné az ingatlant, melyben cégszékhelyet és információs központot alakított volna ki, később azonban elállt szándékától. Ma már annak is kicsi a valószínűsége, hogy az épületegyüttes egyik szárnyában vagy legalább szobájában Teleki-múzeumot lehessen létrehozni. „Ebbe nem ment volna bele az árveréssel foglalkozó aukciós ház, és talán nem is várható el, hogy ilyesmivel bilincselje le magát” – vélekedett a gróf.
A Teleki család 2005-ben kapta vissza az ingatlant, amelyhez 15 228 négyzetméternyi telek tartozik, a beépített felület 5050 négyzetméter, és az egész épület közművesítve van. A nagyernyei önkormányzat, ahova közigazgatásilag Sáromberke tartózik, csak hosszas huzavona után, jó pár éves késéssel kezdett el bért fizetni a kastély használatáért. Az esetleges tulajdonosváltás kényszerpályára állítja az épületben működő mezőgazdasági szakközépiskolát.
Szakiskola, a szükséges rossz
Jánosi Ferenc nagyernyei polgármester úgy érzi, jelenleg is patthelyzetben van a kastély. A tulajdonosnak nincs pénze a szakszerű restaurálásra, az önkormányzatnak meg nehéz fenntartania. A községházának viszont nincs arra elképzelése, hogy amennyiben az épületet eladják, hova lehetne költöztetni a mezőgazdasági középiskolát. Egyébként a gyenge színvonalú sáromberki tanintézet kolonc az önkormányzat számára, hisz azontúl, hogy közpénzt emészt fel, még csak sikeresen érettségiző diákokat sem termel.
„Persze, meg is lehetne fordítani a kérdést: ha nem lenne az iskola, mi lenne azokkal a fiatalokkal, akiknek ugyan nem sikerül az érettségi vizsgájuk, de mégiscsak van hova járjanak iskolába, és van hol elvégezzék a tizenkét osztályt. Szerintem egyesek bemennének Vásárhelyre, de a többség elvesztődne” – vélekedett az elöljáró.
A szerény körülmények között élő sáromberki és környékbeli fiatalok elkallódásának veszélyétől tart Incze Jenő iskolaigazgató is. Néhány évvel ezelőtt a szomszéd község elöljárója, Kolcsár Gyula gernyeszegi polgármester azzal az ötlettel állt elő, hogy a szakközépiskolát mentsék át az alig három kilométerre fekvő településre. „Ott van a falu szélén az egészségügyi minisztérium egykori gyógyszerlerakata, amely jóformán üresen áll. Ha a szaktárca átadná az önkormányzatnak, akár egy campust is létrehozhatnánk” – javasolta annak idején Gernyeszeg polgármestere.
A sáromberki műemlék története
A Telekiek 1769-ben tették le a kastély alapkövét. A nyugat-európai peregrinációjából hazatérő fiatal Teleki Sámuel, a híres marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója az 1760-as évek végén, iktári Bethlen Zsuzsannával kötendő házasságára készülődve látott hozzá a sáromberki kastély megépítéséhez. A munkálatok befejezéséig több mint fél évszázad telt el.
Az északi szárny mögötti, bástyaszerű tömbben végződő komplexum 1781–1782-ben, a lovarda 1825-ben épült. A kastély mögött kert létesült, melyet a 19. század folyamán alakítottak át angolkertté. A két, 18. századi épületet összekötő neobarokk központi szárny jóval később, 1912–13-ban épült.
A korszerű technikai eszközökkel felszerelt épület stílusában tudatosan igazodott a korábbi barokk szárnyak formavilágához. Így a barokkos épület részben a marosvásárhelyi Teleki Téka alapítója, Teleki Sámuel kancellár, részben pedig dédunokája, Teleki Samu híres Afrika-kutató nevéhez fűződik. Utóbbi könyv- és trófeagyűjteményéből alig maradt meg valami.
A kastély berendezését a második világháború után szétlopkodták, egy-egy tárgy – amit nem vásároltak fel a régiségkupecek – ma is a falubeliek otthonát ékesíti. A műkincsek zömének, beleértve Barabás Miklós neves portréfestő képeit, nyoma veszett. A kitömött állatok egy részét sikerült megmenteni és a görgényszentimrei Bornemissza-kastélyban kialakított erdészeti szakiskolába szállítani.
A Torontóban élő, nyolcvan éven felüli Teleki gróf a második világháború vége felé, 1944-ben, tizenhárom évesen hagyta el Sáromberkét és az ősi kastélyt. „Az épület északi, Gernyeszeg felőli szárnyában laktunk, ott, ahol Afrika-kutató nagybátyám trófeakollekciója állt. Csodálatos évek voltak” – elevenítette fel a kastélyhoz fűződő emlékeit Teleki Samu.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2015. április 27.
Gyöngykoszorú- találkozó Erdőcsinádon
A virágzó természet és a népviseletek színkavalkádjában, gyönyörű tavaszi napon Erdőcsinádon XXII. alkalommal tartották meg a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc- találkozót. Aki lelke felüdítésére kívánkozott, nem kívánhatott volna jobb programot, mint a több száz népviseletbe öltözött gyermek és fiatal látványában megmártózni, akik zsigereinkben hordozott népi kultúránkat, őseink táncát és zenéjét hívták elő és elevenítették meg.
A fiatalok – szívünk, lelkünk díszei
A szokáshoz híven a falu központjában gyülekeztek a csoportok, hogy aztán énekszóval, Miholcsa József huszárait követve megkerüljék a falu központját. A rendezvény nyitánya szemet gyönyörködtető, hiszen ekkor valamennyien együtt vannak, egymást követve vonulnak az együttesek. A szemlélőnek nem maradt más, mint leolvasni a helységtáblákat, s beazonosítani a vidék népviseletét. És persze megcsodálni a több mint hétszáz magyar gyermeket, a mieinket.
A felvonulást követően Csanád vezér mellszobra körül köszöntések és ökumenikus istentisztelet következett, melyet a házigazda szerepét betöltő Bálint Csaba erdőcsinádi lelkipásztor a 150. zsoltárral indított. Dicsérjétek az Urat!... Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával, dicsérjétek csengő cintányérral! – hangzott a biztatás. Majd köszönetek hangzottak el, elsősorban a megújult művelődési házért mondott köszönetet a lelkész, hiszen az idei rendezvényt már sokkal szebb hajlékban szervezhették meg. Köszönetet fogalmaztak meg Gernyeszeg község polgármesteri hivatalának, Kolcsár Gyula polgármesternek, a Marosszéki Kulturális Egyesületnek, Fazekas Jánosnak, Füzesi Albertnek, az EMKE-nek és Kilyén Ilkának, Szász Róbert tánctanárnak és a sok támogatónak, a számtalan helybélinek, református egyháztagnak, akik szívügyüknek és Erdőcsinád elmaradhatatlan kulturális rendezvényének tekintik az eseményt.
– Szívünk, lelkünk díszei ezek a gyermekek és fiatalok! Örülünk, hogy együtt lehetünk a XXII. Gyöngykoszorú találkozón, de meg kell emlékeznünk Szabó György Pálról és Éváról, akik elindították ezt a mozgalmat, s akik már nem lehetnek közöttünk. Becsüljük úgy a néptáncot és a népdalt, ahogyan ők tették! – mondta a lelkipásztor.
Lukácsi Szilamér, Erdőcsinád volt református lelkésze, a Gyöngykoszorú- találkozók hűséges szervezője megköszönte, hogy utódja tovább viszi a fáklyát, hálás Csinád templomos népének, hogy az ügy mellé állnak. – Ez a mi sorsunk, vállalnunk kell a többletmunkát, hogy hagyományainkat átörökítsük a következő nemzedéknek. Az a nemzedék, amellyel a szervezést kezdtük, kicserélődött, utódaik vették át a munkát – fogalmazott a lelkipásztor.
A székelykáli unitárius, a marosjárai katolikus lelkész szavai is hagyományaink további ápolására buzdítottak.
Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok!
– Tetszett, hogy a felvonuláson végig énekeltetek! Isteni adomány birtokosai vagytok. Énekelni, táncolni tudtok. Átvettétek ezt a tudást, és gyermekeiteknek tovább fogjátok adni – mondta Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei elnöke, majd elmondta, hogy egy Magyarországról idelátogató fiatal kirándulni ment az erdélyiekkel, akik végig énekeltek a buszban. A nap végén megkérdezték tőle, hogy mi tetszett legjobban. Azt felelte, hogy az éneklés, ami Marosvásárhelytől Kolozsvárig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig "nem fogyott el", annyi népdalt ismernek az erdélyi ifjak. S hogy minden gyermek, fiatal egyenként érezze személye fontosságát és súlyát ebben a nagy közösségben, a művésznővel együtt mondták el: büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Hogy magyar táncot táncolok! Hogy magyar népdalt éneklek! S hogy ez valóban így van, bizonyította a hangerő és a taps. A török szokásból merített "minta" mindennapos, a gyerekek ezzel kezdik az iskolanapot. Mi elfelejtjük hangsúlyosan tudatosítani gyermekeinkben, hogy legyenek büszkék magyarságukra.
Új táborközpont lesz Csinádon
A köszöntések sorában Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, hogy a Gyöngykoszorú napja tökéletes összhang természet és a népviseletbe öltözött fiatalok között, s ahogy a természet örök, az lesz a magyar nemzet is. Az elnök elmondta, hogy Erdőcsinádon a régi hagyományt felelevenítve egy táborközpontot szeretnének létrehozni, amihez a magyar kormány támogatását kérték. Erre azért van szükség, hogy a népi kultúra jegyében egy évben ne csak egyszer teljen meg a falu, hanem folyamatosan legyenek rendezvények. Remélik, hogy ez megvalósul, s a régi helyére épülő táborközpont a magyar kultúra ápolásának helyszíne lesz.
– Fontos megmutatni a kultúránkat, fontos nekünk, hogy a gyermekekben, fiatalokban megerősítsük az összetartozás érzését. Ezért vállaljuk a református egyházzal közösen ezt a korántsem könnyű munkát – fogalmazott Kolcsár Gyula polgármester.
A rendezvény nyitóeseménye a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
22 néptáncegyüttes lépett színpadra
A művelődési házban egész délután és egész este folyt a tánc. Huszonkét együttes lépett fel. Elsőként a helyiek Árvácska néptánccsoportját láthatta a népes közönség. Következtek: a gernyeszegi Szőlőfürt, a búzásbesenyői és vajdaszentiványi hagyományőrzők, a marosvásárhelyi Csillagfény, a marosfelfalui Bíborka, a mező-bándi Csipkebogyó, a gyulakutai Szivárvány, a backamadarasi Kincses, a marossárpataki néptánccsoport, a gernyeszegi Nefelejcs roma csoport, a holtmarosi néptánccsoport, a szászrégeni Rügyecskék, a mezőmadarasi Árvalányhaj kis és nagy csoportja, a nyárádszeredai Apró Bekecs, majd a Kis Bekecs, a körtvélyfáji Bokréta, a székelykáli néptáncegyüttes, a magyarói Csurgó, a Napsugár nagy és középcsoportja, a huszadik alkalommal részt vevő soproni Pendelyes néptánc-együttes. A fellépők sorát a Maros Művészegyüttes zárta.
Ezt követően táncházban szórakozhattak vendégek és helybeliek egyaránt.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)
A virágzó természet és a népviseletek színkavalkádjában, gyönyörű tavaszi napon Erdőcsinádon XXII. alkalommal tartották meg a Gyöngykoszorú népzene- és néptánc- találkozót. Aki lelke felüdítésére kívánkozott, nem kívánhatott volna jobb programot, mint a több száz népviseletbe öltözött gyermek és fiatal látványában megmártózni, akik zsigereinkben hordozott népi kultúránkat, őseink táncát és zenéjét hívták elő és elevenítették meg.
A fiatalok – szívünk, lelkünk díszei
A szokáshoz híven a falu központjában gyülekeztek a csoportok, hogy aztán énekszóval, Miholcsa József huszárait követve megkerüljék a falu központját. A rendezvény nyitánya szemet gyönyörködtető, hiszen ekkor valamennyien együtt vannak, egymást követve vonulnak az együttesek. A szemlélőnek nem maradt más, mint leolvasni a helységtáblákat, s beazonosítani a vidék népviseletét. És persze megcsodálni a több mint hétszáz magyar gyermeket, a mieinket.
A felvonulást követően Csanád vezér mellszobra körül köszöntések és ökumenikus istentisztelet következett, melyet a házigazda szerepét betöltő Bálint Csaba erdőcsinádi lelkipásztor a 150. zsoltárral indított. Dicsérjétek az Urat!... Dicsérjétek kürtzengéssel, dicsérjétek lanttal és hárfával! Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva, dicsérjétek citerával és fuvolával, dicsérjétek csengő cintányérral! – hangzott a biztatás. Majd köszönetek hangzottak el, elsősorban a megújult művelődési házért mondott köszönetet a lelkész, hiszen az idei rendezvényt már sokkal szebb hajlékban szervezhették meg. Köszönetet fogalmaztak meg Gernyeszeg község polgármesteri hivatalának, Kolcsár Gyula polgármesternek, a Marosszéki Kulturális Egyesületnek, Fazekas Jánosnak, Füzesi Albertnek, az EMKE-nek és Kilyén Ilkának, Szász Róbert tánctanárnak és a sok támogatónak, a számtalan helybélinek, református egyháztagnak, akik szívügyüknek és Erdőcsinád elmaradhatatlan kulturális rendezvényének tekintik az eseményt.
– Szívünk, lelkünk díszei ezek a gyermekek és fiatalok! Örülünk, hogy együtt lehetünk a XXII. Gyöngykoszorú találkozón, de meg kell emlékeznünk Szabó György Pálról és Éváról, akik elindították ezt a mozgalmat, s akik már nem lehetnek közöttünk. Becsüljük úgy a néptáncot és a népdalt, ahogyan ők tették! – mondta a lelkipásztor.
Lukácsi Szilamér, Erdőcsinád volt református lelkésze, a Gyöngykoszorú- találkozók hűséges szervezője megköszönte, hogy utódja tovább viszi a fáklyát, hálás Csinád templomos népének, hogy az ügy mellé állnak. – Ez a mi sorsunk, vállalnunk kell a többletmunkát, hogy hagyományainkat átörökítsük a következő nemzedéknek. Az a nemzedék, amellyel a szervezést kezdtük, kicserélődött, utódaik vették át a munkát – fogalmazott a lelkipásztor.
A székelykáli unitárius, a marosjárai katolikus lelkész szavai is hagyományaink további ápolására buzdítottak.
Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok!
– Tetszett, hogy a felvonuláson végig énekeltetek! Isteni adomány birtokosai vagytok. Énekelni, táncolni tudtok. Átvettétek ezt a tudást, és gyermekeiteknek tovább fogjátok adni – mondta Kilyén Ilka színművésznő, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egylet Maros megyei elnöke, majd elmondta, hogy egy Magyarországról idelátogató fiatal kirándulni ment az erdélyiekkel, akik végig énekeltek a buszban. A nap végén megkérdezték tőle, hogy mi tetszett legjobban. Azt felelte, hogy az éneklés, ami Marosvásárhelytől Kolozsvárig, Kolozsvártól Marosvásárhelyig "nem fogyott el", annyi népdalt ismernek az erdélyi ifjak. S hogy minden gyermek, fiatal egyenként érezze személye fontosságát és súlyát ebben a nagy közösségben, a művésznővel együtt mondták el: büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Hogy magyar táncot táncolok! Hogy magyar népdalt éneklek! S hogy ez valóban így van, bizonyította a hangerő és a taps. A török szokásból merített "minta" mindennapos, a gyerekek ezzel kezdik az iskolanapot. Mi elfelejtjük hangsúlyosan tudatosítani gyermekeinkben, hogy legyenek büszkék magyarságukra.
Új táborközpont lesz Csinádon
A köszöntések sorában Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ-szervezet elnöke elmondta, hogy a Gyöngykoszorú napja tökéletes összhang természet és a népviseletbe öltözött fiatalok között, s ahogy a természet örök, az lesz a magyar nemzet is. Az elnök elmondta, hogy Erdőcsinádon a régi hagyományt felelevenítve egy táborközpontot szeretnének létrehozni, amihez a magyar kormány támogatását kérték. Erre azért van szükség, hogy a népi kultúra jegyében egy évben ne csak egyszer teljen meg a falu, hanem folyamatosan legyenek rendezvények. Remélik, hogy ez megvalósul, s a régi helyére épülő táborközpont a magyar kultúra ápolásának helyszíne lesz.
– Fontos megmutatni a kultúránkat, fontos nekünk, hogy a gyermekekben, fiatalokban megerősítsük az összetartozás érzését. Ezért vállaljuk a református egyházzal közösen ezt a korántsem könnyű munkát – fogalmazott Kolcsár Gyula polgármester.
A rendezvény nyitóeseménye a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.
22 néptáncegyüttes lépett színpadra
A művelődési házban egész délután és egész este folyt a tánc. Huszonkét együttes lépett fel. Elsőként a helyiek Árvácska néptánccsoportját láthatta a népes közönség. Következtek: a gernyeszegi Szőlőfürt, a búzásbesenyői és vajdaszentiványi hagyományőrzők, a marosvásárhelyi Csillagfény, a marosfelfalui Bíborka, a mező-bándi Csipkebogyó, a gyulakutai Szivárvány, a backamadarasi Kincses, a marossárpataki néptánccsoport, a gernyeszegi Nefelejcs roma csoport, a holtmarosi néptánccsoport, a szászrégeni Rügyecskék, a mezőmadarasi Árvalányhaj kis és nagy csoportja, a nyárádszeredai Apró Bekecs, majd a Kis Bekecs, a körtvélyfáji Bokréta, a székelykáli néptáncegyüttes, a magyarói Csurgó, a Napsugár nagy és középcsoportja, a huszadik alkalommal részt vevő soproni Pendelyes néptánc-együttes. A fellépők sorát a Maros Művészegyüttes zárta.
Ezt követően táncházban szórakozhattak vendégek és helybeliek egyaránt.
(mezey)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 24.
Huszárok a gernyeszegi őrtűznél
Közel száz személy jelenlétében gyúlt ki a lármafa Gernyeszeg határában szombaton este, a Körtvélyfája felé vezető országút mellett. A helyszín a Maros árterületén van, ahonnan jól belátni a jobb parton levő településeket, este pedig azoknak a fényeit.
Amint az máshol is történt, a közös ima után felolvasásra került az SZNT kiáltványa, majd meggyújtották a hatalmas máglyát, amelyet körbeálltak a nagyközség központjából, falvaiból, valamint Marosvásárhelyről érkezettek. Jelen volt a község polgármestere, Kolcsár Gyula, valamint a Gernyeszegi 15-ös Mátyás Huszárezred egy csapata is.
A kiáltványban mindenki számára világosan fogalmazódik meg az a történelmi igény, hogy az önrendelkezés, akárcsak a múltban, ma is eltörölhetetlen joga székelységnek, és ezzel a joggal élni is akar. Megfogalmazódik az is, hogy egy és oszthatatlan az a történelmi határok közé zárt egység, amelyben a székelyek élnek, s minden beolvasztási kísérlet kudarcra van ítélve.
A máglya lobogása mellett a megjelentek elénekelték a himnuszainkat, majd magyar nóták, katonadalok, huszárnóták dallamai szálltak a Maros fölötti ég felé. Igaz ugyan, hogy a gernyeszegi helyszínt nem egy dombtetőn jelölték ki, ám a sík terep kitűnő lehetőséget nyújtott arra, hogy a Maros jobb partján gyújtott tüzeket is jól láthassák az itt megjelentek. A sárpataki Enyed legelő sarkán és a vajdaszentiványiak és beresztelkiek juhlegelőn gyújtott őrtüzei jól kivehetőek voltak innen nézve, s bizonyára az ottani tűzgyújtók is láthatták a gernyeszegi lármafát.
A tüzet körülállók között, a huszárok mellett örömmel ismertük fel a 88 éves marosvásárhelyi vitéz Kiss Józsefet, aki – lévén, hogy Marosvásárhelyen nem gyújtottak tüzet – ide zarándokolt el a megyeközpontból harmadmagával. Autóbusszal érkeztek, s remélték, hogy hazafele majd csak akad három hely a kiskocsikban számukra is. A kitűnő egészségnek örvendő, rendkívül aktív életet élő egykori Zsil-völgyi bányász mindenütt ott van, ahol a magyarság megemlékezései, ünnepei, vagy jogait visszaállítani hivatott rendezvények vannak.
Egy nappal korábban az ’56-os megemlékezések helyszínein találkoztunk vele. A kérdésre, hogy miért jött ide, nemes egyszerűséggel felelt: „Azért, mert székely vagyok, mert itt születtem, s mert ez a szülőföld szent nekem. Nagyon jó itt lenni, együtt a székely testvérekkel. Így szeretnénk élni, békességben, egyetértésben, de úgy is, hogy ne szóljon bele senki a mi életünkbe. Voltunk, vagyunk és leszünk, mert van egy dicső múltunk, s ez feljogosít arra, hogy higgyük – van vagy lesz egy hasonló jövőnk is.”
A történelmi Marosszék 15 pontján gyulladtak ki szombaton este a lármafák, annak reményében, hogy érvényt szerezhetünk a kiáltványban összefoglalt elvárásainknak.
Bakó Zoltán
Erdély.ma
Közel száz személy jelenlétében gyúlt ki a lármafa Gernyeszeg határában szombaton este, a Körtvélyfája felé vezető országút mellett. A helyszín a Maros árterületén van, ahonnan jól belátni a jobb parton levő településeket, este pedig azoknak a fényeit.
Amint az máshol is történt, a közös ima után felolvasásra került az SZNT kiáltványa, majd meggyújtották a hatalmas máglyát, amelyet körbeálltak a nagyközség központjából, falvaiból, valamint Marosvásárhelyről érkezettek. Jelen volt a község polgármestere, Kolcsár Gyula, valamint a Gernyeszegi 15-ös Mátyás Huszárezred egy csapata is.
A kiáltványban mindenki számára világosan fogalmazódik meg az a történelmi igény, hogy az önrendelkezés, akárcsak a múltban, ma is eltörölhetetlen joga székelységnek, és ezzel a joggal élni is akar. Megfogalmazódik az is, hogy egy és oszthatatlan az a történelmi határok közé zárt egység, amelyben a székelyek élnek, s minden beolvasztási kísérlet kudarcra van ítélve.
A máglya lobogása mellett a megjelentek elénekelték a himnuszainkat, majd magyar nóták, katonadalok, huszárnóták dallamai szálltak a Maros fölötti ég felé. Igaz ugyan, hogy a gernyeszegi helyszínt nem egy dombtetőn jelölték ki, ám a sík terep kitűnő lehetőséget nyújtott arra, hogy a Maros jobb partján gyújtott tüzeket is jól láthassák az itt megjelentek. A sárpataki Enyed legelő sarkán és a vajdaszentiványiak és beresztelkiek juhlegelőn gyújtott őrtüzei jól kivehetőek voltak innen nézve, s bizonyára az ottani tűzgyújtók is láthatták a gernyeszegi lármafát.
A tüzet körülállók között, a huszárok mellett örömmel ismertük fel a 88 éves marosvásárhelyi vitéz Kiss Józsefet, aki – lévén, hogy Marosvásárhelyen nem gyújtottak tüzet – ide zarándokolt el a megyeközpontból harmadmagával. Autóbusszal érkeztek, s remélték, hogy hazafele majd csak akad három hely a kiskocsikban számukra is. A kitűnő egészségnek örvendő, rendkívül aktív életet élő egykori Zsil-völgyi bányász mindenütt ott van, ahol a magyarság megemlékezései, ünnepei, vagy jogait visszaállítani hivatott rendezvények vannak.
Egy nappal korábban az ’56-os megemlékezések helyszínein találkoztunk vele. A kérdésre, hogy miért jött ide, nemes egyszerűséggel felelt: „Azért, mert székely vagyok, mert itt születtem, s mert ez a szülőföld szent nekem. Nagyon jó itt lenni, együtt a székely testvérekkel. Így szeretnénk élni, békességben, egyetértésben, de úgy is, hogy ne szóljon bele senki a mi életünkbe. Voltunk, vagyunk és leszünk, mert van egy dicső múltunk, s ez feljogosít arra, hogy higgyük – van vagy lesz egy hasonló jövőnk is.”
A történelmi Marosszék 15 pontján gyulladtak ki szombaton este a lármafák, annak reményében, hogy érvényt szerezhetünk a kiáltványban összefoglalt elvárásainknak.
Bakó Zoltán
Erdély.ma
2017. július 8.
Félsziget-pótló fesztiválra készülnek Gernyeszegen
Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak.
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro hálózaton lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett, dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz.
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat, reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd.
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői, sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni.
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de minden pénzforrást meg kell találni ennek érdekében.
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen.
Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)
Hatalmas – nemzetközi kitekintésű – fesztivál házigazdája lesz 10 évig a gernyeszegi Teleki-kastély, amelynek tulajdonosa, Teleki Kálmán partnerszerződést írt alá a fesztiválszervezőkkel. Mivel a több évig Marosvásárhelyen (Marosszentgyörgyön) szervezett Félsziget fesztivál megszűnt, a megye nagyobb zenei fesztivál nélkül maradt, a szervezők úgy döntöttek, hogy két nagyobb horderejű rendezvénnyel próbálkoznak.
Az egyik a megyeszékhelyen, a Félsziget korábbi helyszínén július 6-9. között zajló VIBE Fesztivál, míg a másik a szeptember 1-3-ra tervezett AWAKE fesztivál, amelynek helyszíne a gernyeszegi Teleki-kastély és annak környéke lesz. A VIBE és az Awake szervezői úgy döntöttek, közös jeggyel lehet majd kedvezményesen fesztiválozni, így a két fesztiválra együtt 260 lejért lehet bérletet váltani. A Double pass bérlet tulajdonosai, amelyet az eventim.ro hálózaton lehet kiváltani, a gernyeszegi fesztiválon is részt vehetnek.
„A VIBE Fesztivál szervezőiként szeretnénk, ha Marosvásárhely kulturális és egyetemi központi jellege megerősödne, és látható, hozzáférhető programok várnák a helyieket és a városba látogatókat. Támogatunk minden olyan rendezvényt, ami előrelépés Marosvásárhelynek és a megyének, és a helyi közösségnek pluszértéket nyújt. Az idén debütáló Awake és VIBE Fesztivál egyaránt segít, hogy Marosvásárhelyt visszahelyezzük a fesztiváltérképre” – mondta el Rés Konrád Gergely, a VIBE fesztiváligazgatója.
„Szeretnénk minél több fiatalt arra biztatni, hogy ismerje meg a fesztiválok világát. Gyakorlatilag ez a közös célunk: a zenekedvelő közösséget élő zenés eseményekre csábítani, a fesztiválokra hívni, melyek igazából sokkal többet nyújtanak a zenénél” – jelentette ki Laura Coroianu, az Awake fesztiváligazgatója.
Mindkét fesztivállal az a szándék, hogy hozzájáruljanak Maros megye turisztikai kínálatának szélesítéséhez. Az Awake fesztiválon, kihasználva a kastélykert fákkal övezett, dísztóval rendelkező területét, nemcsak zenei élményt nyújtanak az érdeklődőknek, hanem a művészetek és a természet harmóniájára is hangsúlyt fektetnek. A Teleki-birtok tündéri tájképébe különböző kreatív elemeket illesztenek be. Lesznek installációk, filmvetítések, interaktív színjátékok, spoken word poetry stb. A fellépők között lesz Rag’n’Bone Man, aki a 2017-es év zenei felfedezettje, továbbá Tom Odell, Dirtyphonics, Aeroplane, az Irie Maffia és még sokan mások. A teljes lista a www.awakefestival.ro honlapon érhető el. Igen szigorúak a részvételi feltételek. Karszalagos belépőrendszer lesz. A résztvevőknek nem szabad ételt vagy italt és háziállatokat bevinni a fesztivál területére. A gyerekek 12 éves korig díjmentesen léphetnek be, de csak szülő vagy nagykorú felügyeletével, a 12 és 17 év közötti fiataloknak jegyet kell váltaniuk, esetükben is a nagykorú személy jelenléte kötelező lesz.
Kolcsár Gyula, Gernyeszeg polgármestere elmondta, hogy a községnek is nagy kihívást jelent egy ilyen méretű fesztivál megszervezése, hiszen az önkormányzatnak kell gondoskodnia arról, hogy a helyszínt biztosító Teleki-kastély mellett megfelelő logisztika álljon a szervezők rendelkezésére. Első lépésként felkeresték a lakókat, és jegyzéket készítettek a szervezőknek azokról, akik a fesztivál idején vendégeket fogadnának, vagy megengedik, hogy a fiatalok az udvaron sátorozzanak. Megfelelő parkolóhelyet kell biztosítani, továbbá meg kell oldani a főúton a folyamatos forgalmat, de a közbiztonságot is erősíteni kell – mondta a polgármester, aki azt is elárulta, hogy a fesztiválnak külön áramellátást biztosítanak, és az ehhez szükséges engedélyeztetésben is segítenek. Folyamatosan kapcsolatban vannak a főszervezőkkel. A polgármester szerint a község csak nyerhet egy ilyen nagyszabású rendezvénnyel, hiszen nemcsak a kastély, hanem a település, de még a környék is ismertebbé válik, és az idegenforgalom hozzájárulhat a helyi szolgáltatások fellendítéséhez, továbbá a szállásadóknak is haszonnal jár. Biztos lesznek szervezési és egyéb gondok, amelyeket az elkövetkezendőkben kiküszöbölnek, de örül annak, hogy a község támogatja a kezdeményezést. Emiatt az idén nem is szerveztek falunapokat, reméli, hogy egy minőségi rendezvény ezt is pótolja majd.
Teleki Kálmán lapunknak elmondta, Horia Grigoraş marosvásárhelyi rendezvényszervező kereste meg az egyik legnagyobb bukaresti szakcéget, az Emagicot, és beajánlotta egy nagyszabású zenei fesztivál helyszíneként a gernyeszegi Teleki-kastélyt és környékét. Így léptek kapcsolatba a tulajdonossal a bukaresti cég képviselői, sikerült megegyezni velük és 10 évre szerződést kötni.
– A kastély épületét nem érinti a fesztivál, a koncertek helyszíne a park lesz. Az értékesebb fákat, szobrokat körbekerítjük, reméljük, hogy az esemény alatt érintetlenül maradnak. A sátortábor pedig a közeli legelőn, illetve a park egy részében lesz. Rengeteg embert várnak a szervezők, így izgalmas lesz az első fesztivál, de a tapasztalatukra alapozva, remélem, nem lesz gond – mondta Teleki Kálmán, és hozzátette: a bérleti díjat a kastély felújítására fordítja. Nagyon sok szaktanulmányt kell még készíteni ahhoz, hogy előkészítsenek egy európai uniós pályázatot. A folyamatot elindították, de minden pénzforrást meg kell találni ennek érdekében.
Az Emagic cég 2005-től működik, az országban több nagyszabású fesztivált, koncertet szervezett. Többek között olyan sztárokat és világhírű előadókat, együtteseket hozott az országba, mint Madonna, a Depeche Mode, Shakira, Kylie, a Metallica, Lenny Kravitz, az Iron Maiden, a Deep Purple, Roger Waters, Status Quo, Red Hot Chili Peppers, Roxette, Lady Gaga, Sting. A cég a B’estfest és a Tuborg Green Fest fesztivál kezdeményezője és szervezője. Ilyen szakmai névjegykártyával garantált, hogy színvonalas fesztiválsorozat indul el az idéntől Gernyeszegen.
Vajda György / Népújság (Marosvásárhely)