Az újratemetés kálváriája
Síron túli honvédsors
Tavaly július 1–10. között mintegy kilencven magyar honvéd földi mAradványait hantolták ki a Kolozsvári új zsidótemetőben. Erre a Kolozsvári Szabadság napilap szerint azért volt szükség, mert a parcella új rendeltetést kapott. A Jobbágytelkére tervezett gyűjtőtemető nem készült el, ezért Mezőpanitban szándékoznak újratemetni a honvédok földi mAradványait.
A katonák 1944 szeptemberében–októberében a Torda környéki csatákban estek el, nagy részük súlyos sérülésüket követően a Kolozsvári katonai kórházban halt meg. Az ásatásokat Illésfalvi Péter hadtörténész, a magyar honvédelmi minisztérium hatáskörébe tartozó kegyeleti főosztály főosztályvezetője végezte. A román és a magyar kormány közötti egyezség alapján a kihantolást és a hősök újratemetését engedélyezte a román honvédelmi minisztérium alárendeltségében működő Hősök Kultuszát Ápoló Országos Hivatal (ONCE) kegyeleti osztálya.
Ugyancsak a két ország közötti kölcsönösségi egyezmény alapján mind Románia, mind Magyarország területén a két hatóság arra törekszik, hogy központi gyűjtőhelyeket alakítsanak ki, ahova azoknak az első, illetve a második világháborúban elhunyt katonáknak a mAradványait temetnék el, akiknek olyan területen vannak a sírhelyeik, amelynek rendeltetése az évek során megváltozik. Annak érdekében, hogy megfelelő helyet találjanak, a magyarországi Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztályának illetékesei felvették a kapcsolatot a Csíkszeredai székhelyű Erdélyi Kutatócsoport Egyesülettel, amely 2006 óta foglalkozik első és második világháborús harctérkutatással, a két világháború relikviáinak gyűjtésével, hadisírok felkeresésével és rendbetételével. Vásárhelyi Gábor József, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, hogy több helyszínt bejártak, és a HMTKHKF illetékesei úgy vélték, leginkább a Hodos községhez tartozó jobbágytelki római katolikus temetőben kijelölt rész lett volna alkalmas arra, hogy egy impozáns, országos szintű gyűjtőtemetőt alakítsanak ki. Megbízták az Erdélyi Kutatócsoport Egyesületet, hogy készítsen egy tervet. Ezzel a feladattal az egyesület Hadnagy Judit műépítész irodáját bízta meg. A helyszínen geológiai fúrásokat, egyéb szükséges felméréseket is készítettek és a látványtervvel együtt átadták a költségvetést is az egyesületnek. A terv szerint 2734 négyzetméter területet bocsátottak az ügy rendelkezésére. Teraszosítást követően, három fázisban összesen 367 sírhelyet alakítottak volna ki. Emellett a tervben szerepelt több csontkamra, egy emlékmű, amely tartalmazta volna az elhunytak nevét, ezenkívül a megemlékező eseményeknek helyet adó nagy teret is kialakítottak volna. Az egyesület elnöke szerint a tervet a magyar fél láttamozásra elküldte a romániai Hősök Kultuszát Ápoló Hivatalhoz.
Ennek tudatában a Hodosi Polgármesteri Hivatal is lépett. Telekeltették a temetőt, és beszereztek minden szükséges engedélyt az építkezés elkezdéséhez. Vásárhelyi Gábor József szerint ha az ONCE (a romániai hivatal) engedélyezteti a temető megnyitását, akkor elkészült volna a kivitelezési terv is, és a hodosiak hozzáállásából ítélve megkezdődhettek volna a munkálatok.
Időközben a magyar honvédelmi minisztérium élén váltás történt. Hende Csaba minisztert dr. Simicskó István váltotta fel, aki átszervezte a minisztériumot. A HMTKHKF-et Társadalmi Kapcsolatok Hivatalává alakították át, a vezetőséget is lecserélve. Az ügyet addig Töll László ezredes, Maruzs Roland alezredes és a már említett Illésfalvi Péter hadtörténész karolta fel, akiket menesztettek hivatalukból.
Időközben a honvédelmi minisztérium illetékesei a hivatal átalakítását követően, valamikor tavasszal felkeresték a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatalt, ahol Bartha Mihály polgármesterrel tárgyaltak, majd ezt követően a református egyházközség gondnokával, ifj. Adorjáni Bélával két helyszínt is kijelöltek. Egyiket a régi temető aljában, ami alkalmatlannak bizonyult, míg a másikat az új ravatalozóhoz közel, egy hozzávetőlegesen 6x3 méteres területen. A mezőpanitiak megrendeltek egy kriptaszerű tervet is a ravatalozót tervező Zolcsák Pétertől, hogy a két építmény egy stílusú legyen.
Az exhumálást, illetve a jobbágytelki temetkezési hely kijelölését követően a csontokat a Marosvásárhelyi Alfa Funerar temetkezési vállalkozó nagyernyei központjában tárolták, ahonnan, miután kiderült, hogy mégsem Jobbágytelkén hantolják el újra, június 28- án a magyar honvédelmi minisztérium illetékesei Mezőpanitba vitték, annak ellenére, hogy az ONCE által kibocsátott engedélyben az áll, hogy "a 81 katona földi mAradványait újrahantolásukig egy erre szakosodott és feljogosított cégnél kell tárolni".
Az ügyet 2016. július elsején Papp Annamária, a Kolozsvári Szabadság napilap – az exhumálásnál is jelen levő – munkatársa hozta ismét nyilvánosságra, amikor megtudta, hogy nem az eredeti terv szerint, Jobbágytelkén, hanem Mezőpanitban helyezik örök nyugalomra a katonákat. A sajtóból tudta meg a honvédelmi minisztérium pálfordulását Barabási Ottó, Hodos polgármestere és Orbán József alpolgármester is, aki személyesen foglalkozott az üggyel. A helyszínváltás okáról mindeddig egyikük sem kapott magyarázatot. Megkeresésünkre Bodó Előd Barna, Mezőpanit új polgármestere sem tudott válaszolni, csupán annyit mondott: a község partnerként fogadta a magyar honvédelmi minisztérium megkeresését, és megtesz mindent annak érdekében, hogy az igényeknek megfelelő kegyhelyet alakítsanak ki és zarándokhellyé váljon a síremlék. (Sz. m.: Panitban van síremléke egy magyar és három ismeretlen német katonának is, amelyet a község szépen ápol.)
Szerettük volna megtudni, hogy miért változtatták meg az eredeti helyszínt. Erről az MTI, a Szabadságra hivatkozva, azt írta: "A magyar honvédelmi minisztérium egyik illetékese annyit közölt a lappal, hogy nem várják meg a jobbágytelki központi gyűjtőtemető elkészülését, így Mezőpanitban lesz az újjátemetés". Tudomásunk szerint szeptember utolsó hetére – az említett tordai csata évfordulójára – időzítik.
Közben telefonon elértük Magyarország Bukaresti nagykövetségének katonai és légügyi attaséját, Kóka Zoltán alezredest, aki kérésünkre felvette a kapcsolatot a magyar honvédelmi minisztérium illetékes ügyosztályával, ahonnan azt a választ adták, hogy "folyamatban van az ügy rendezése, ezért a szaktárca teljes hírzárlatot rendelt el". Az alezredes azt ígérte, ha van fejlemény, tájékoztatnak.
Mindezek ellenére érthetetlen számunkra a honvédelmi minisztérium illetékeseinek titkolózása. Nemcsak a nagy nyilvánosság előtt, hanem az ügyet felkaroló egyesülettel és az érintett önkormányzatokkal szemben is. Sejtjük, a személyzeti cseréken túlmenően a szaktárca átalakítását követő lefaragott költségvetés lehet az oka annak, hogy a korábbinál jóval olcsóbb kivitelezésű, kriptaszerű emlékmű alá helyezik majd a katonák földi mAradványait. Pedig az eredeti elképzelés szerint a látványtervben szereplő jobbágytelki központi gyűjtőhely, ha jóval költségesebb is, mint a tervezett mezőpaniti sírhely, talán az erdélyi civil társadalom, az önkormányzatok összefogásával közös ügyként megvalósulhatott volna. Mert ezt a MÉLTÓ végtisztességet megérdemlik azok a honvédek, akik a közös hazáért estek el.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Megérte, hogy kitüntessék
Emléktárgyat adományozott a tusnádi Domokos Dénes második világháborús veterán katonának Simicskó István magyar honvédelmi miniszter a Magyar Honvédelem Napja (május 21.) alkalmából. Az átadó ünnepséget vasárnap tartották, a Tusnádon megrendezett búcsúval egybekötött községi napon.
Tusnádon az Assisi Szent Ferenc tiszteletére tartott ünnepi szentmise előtt a hősi emlékműnél magyar állami elismerésben részesült a helybéli 92 éves Domokos Dénes. Amint azt Berencsi Attila, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Országos Szövetségének alelnöke beszédében elmondta, céljuk felkeresni azokat az embereket, akik szolgáltak, harcoltak a hazáért, és még életben vannak.
Az átadó ünnepséget a Pro Musica Egyesület fúvószenekara nyitotta meg a székely himnusz eljátszásával, majd Molnár József, a helyi önkormányzat munkatársa köszöntötte az ünneplőket. „Amikor kitüntetést adunk és kapunk, akkor az arra kötelez bennünket, hogy hozzámérjük magunkat ahhoz a tetthez, életpályához, amit jelen esetben Dénes bácsi megélt. Ez a mérce nagyon magas, de ha alatta maradunk is, mégis megkérdem, szabad-e kevesebbet akarni ebben az országban, ezért a nemzetért, mint amit Domokos Dénes tusnádi polgár megtett?” – vetette fel a kérdést Molnár.
A továbbiakban György József, Tusnád község polgármestere szólt a jelenlévőkhöz. „Az ünnep fénypontja Dénes bácsi, úgy gondolom, megérdemli, hogy főhajtással tisztelegjünk előtte. Örvendünk, hogy egy ilyen ember él még ma is közöttünk”.
A helytállás fontosságát hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. „Ez a globalizálódó világ egyre kevésbe szól a bizalomról, a hitről és az egymásért vállalt kötelességről. Azt gondolom, hogy a mai nap kitüntetettje pont az ellenkezőjét tette az életben. A helytállás azt jelenti, hogy vállaljuk a távlatos céljainkat akkor is, ha azok nehezen megvalósíthatók, hogy felelősséget vállalunk egymásért, és nem azt keressük, ami elválaszt, ami sért, ami bánt, hanem próbáljuk megtalálni azt a morzsát, ami összeköt. Ez a kitüntetés mindannyiunk számára nagy elismerés, arra biztatok mindenkit, hogy a fiataljainkat neveljük a helytállásra” – hívta fel a figyelmet Borboly.
Csont Ede tusnádi plébános beszédének elején a világháborús kor hangulatának felelevenítése céljából a Domus Historiából idézett. „A hazának a szeretete, az áldozatkészség él Dénes bácsi szívében” – tette hozzá a plébános.
A közös imát követően Magyarország Bukaresti Nagykövetségének katonai és légügyi attaséja, Kóka Zoltán alezredes adta át az emléktárgyat. „Ebben az évben a kitüntetéssel járó megtiszteltetés Domokos Dénes urat illeti, aki 1943 októberétől 1945 szeptemberéig volt katona, és Gyimesen teljesített szolgálatot. 1945-ben hadifogságba esett, ahol hat hónapig volt, majd Szegedre került, és onnan visszatért lakhelyére, Tusnádra. Domokos Dénes úrnak a honvédelem ügye iránti elkötelezettségének, tevékenységének elismeréseként a Magyar Honvédelem Napja alkalmából emléktárgyat adományoz Dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere” – ismertette Kóka.
Domokos Dénes könnyekkel küszködve vette át az elismerést, amely szerinte „a szeretet jelképe”. Az ünnepélyes átadót koszorúzással és a magyar himnusz eléneklésével zárták.
Községi napot tartottak
A templombúcsú mellett vasárnap községi napot is szerveztek Tusnádon, ahol enni- és innivaló, valamint vásár várta az érdeklődőket. A délelőtti órákban főzőversenyt tartottak, amelyre hét csapat nevezett be. A kitüntetés és szentmise után a délutáni órákban fogathajtóversenyt és lovasíjász-bemutatót tartottak, az esti órákban pedig néptánccsoportok előadását tekinthették meg a résztvevők. A községi nap bállal zárult.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro 

A meghurcoltakra emlékeztek
A földvári és hasonló lágerekben elpusztultakra, szenvedettekre emlékeztek tegnap Uzonban a Magyarországon meghirdetett Gulag-emlékév jegyében. Az egész napos rendezvénysorozat részeként leplezték le a templom oldalára erősített, a földvári és más fogolytáborokban meghalt vagy szenvedett uzoniak örök emlékére készített márványtáblát.
Az eseményeken Magyarország bukaresti nagykövetségét Kóka Zoltán alezredes, katonai és légügyi attasé képviselte. Az uzoniak mellett más háromszéki településekről érkezettek, a Vitézi Rend képviselői, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének tagjai is jelen voltak. A református egyház részéről a házigazda, az esemény mozgatórugója, Ungvári Barna András helyi lelkipásztor mellett jelen volt Incze Zsolt és Szegedi László, a Sepsi, illetve Brassói Református Egyházmegye esperesei és Albert Imre uzoni plébános is.
A háromszéki, illetve brassói megyeházát senki nem képviselte – jegyezte meg Ungvári Barna –, de ott volt számos személyiség – Benkő Levente történész, újságíró, Bedő Zoltán újságíró, Markó Gábor is –, aki támogatta a földvári fogolytábor helyén felállított emlékmű ügyét. Az ünnepi istentiszteleten Szegedi László hirdetett igét. A Ki az ellenség? Ki volt, ki ma, ki lesz? kérdésre a hit elemzésével kereste a választ. Van kísértő, van gonosz, de van szabadító is – vonta le a következtetést. Ungvári Barna köszöntőbeszédében elmondta, a világ csak külsőségekben változik, a gonoszság itt van közöttünk, de biztatást ad az ige. A fogolytáborokban is az Istenbe vetett hit mentett meg életeket. A földvári gyűjtőtábor a szenvedések egyik stációja volt, emlékezni kell a lágerben szenvedettekre – hangoztatta. A földvári tábor – és más hasonló helyszínek – ismert túlélői mára mind meghaltak, a hozzátartozók vagy hallottak, vagy nem sokat tudnak az akkori történésekről. A meghurcoltak többnyire nem mertek mesélni szenvedéseikről, ezért kutatni, keresni kell a történéseket – mondta a lelkész. A földvári foglyok szenvedéseinek megismerésében segített az uzoni református dalárda és a helyi fiatalok előadása, amelyben név szerint említve elevenítettek fel fogolysorsokat. Markó Gábor, Brassó Megye Tanácsának korábbi alelnöke a földvári emlékmű állítása körüli bonyodalmakra emlékezett. A község polgármesterének utasítására 2000 nyarán lerombolták az alig felállított emlékművet. Egyfajta kényszerrel, a költségvetés-kiegészítés megvonásának emlegetésével sikerült elérni, hogy maga a polgármester állíttatta fel újra az emlékművet Ungvári Barna elképzelése szerint. Benkő Levente vetített képes előadásban mutatta be a ’44-es román átállás utáni történéseket, kiemelve a felerősödött magyar- és németellenességet. Előadását a 90-es évek emlékműállítási és megemlékezési történéseinek képes felelevenítésével zárta. 
Részletet mutattak be a Somogyi Csaba és Bartók Emese által készített dokumentumfilmből, amelyben Kató Béla püspök emlékezett meg a földvári táborban meghurcolt és ott meghalt nagybátyjáról.  Ungvári Barna rövid előadásában a földvári emlékműállítás előzményeiről, az első megemlékezésekről beszélt. Azt is elmondta, az uzoniak példamutató módon álltak a felszámolt földvári táborból szabadultak mellé, ellátásukra gyűjtést szerveztek.  A templombeli események a magyar himnusz eléneklésével értek véget, majd az egybegyűltek az iskolába vonultak, ahol szeretetvendégség várta őket. Ezt követően leplezték le a földvári táborban szenvedett és elhunyt uzoniak emléktábláját, majd a református imateremben megnyitották a fogolytáborról szóló kiállítást.
Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszékről kétezren vesztek oda
Uzonban emlékeztek a barcaföldvári áldozatokra 
Élve az alkalommal, hogy a Magyar Országgyűlés és Magyarország Kormánya 2016-ot a Gulág évének nyilvánította, szombaton az uzoni református templomban ünnepi istentisztelettel, kulturális műsorral, előadásokkal és táblaavatással emlékeztek azokra a magyar és német férfiakra, akiket 1944 őszén a barcaföldvári elosztótáborba hurcoltak a román hatóságok.
Ez alkalomból a Sepsi Református Egyházmegye részéről Incze Zsolt György esperes köszöntötte a templomba Háromszékről és az anyaországból egybegyűlteket. Igét Szegedi László Tamás, a Brassói Református Egyházmegye esperese hirdetett, majd az istentisztelet végeztével a barcaföldvári tömegsírokat megjelölő emlékmű elkészítésének értelmi szerzője és kivitelezője, illetve az emlékünnepség megszervezője, Ungvári Barna András, jelenleg Uzonban szolgáló református lelkipásztor elevenítette fel az emlékhely kialakításának nehézségeit. Az elkövetkezőkben az uzoni református dalárda idézte fel szívbemarkoló énekszó és az egykori deportáltak naplójegyzeteinek felolvasásával a barcaföldvári gyűjtőtábor kényszerlakóinak tragédiáját, majd Kóka Zoltán alezredes a bukaresti magyar nagykövetség katonai és légügyi attaséjának, valamint Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége elnökének áldozatokra emlékező szavai hangzottak el. 
A haláltábornak nevezett egykori gyűjtőhely létrehozásának előzményeit és az ott történteket a téma kutatója, Benkő Levente, jelenleg Kolozsváron élő újságíró, történész idézte fel. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy a mai napig sincsenek pontos adatok az 1944 őszén elhurcoltak számára vonatkozóan, szerinte azonban Kolozsvárról például 5000, Csíkszékről 3000, Háromszékről pedig 2000 személy eshetett ennek áldozatul. A barcaföldvári gyűjtőtábor állandó létszáma valahol 2500–6000 között mozgott, és állandóan változott, ugyanis a munkaképeseket folyamatosan elszállították, a helyüket újakkal töltötték fel.
A döbbenetes történéseket felidéző, de mindvégig méltóságteljes ünnepség a templom oldalán az áldozatok emlékére elhelyezett márványtábla leleplezésével, valamint a foglyok és hozzátartozóik leveleiből, visszaemlékezéseiből létrehozott vándorkiállítás megtekintésével ért véget. 
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)