"Jan. 19-én tartja az RMDSZ Maros megyei szervezete székházavató ünnepségét Marosvásárhelyen, a Braila (volt Knöpfer Vilmos) utcában. /Új székházat avat a Maros megyei RMDSZ. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 18./"

Kibédi Napok – 2010
"Mellére tűz – virágcsokornak"
A kibédi föld életereje / földobott téged / égtartó embernek. // Fölíveltetett gondjai fölé / regulákat teremtő / orvosdoktornak. // Tarsolyodat meggazdagítottad / "analizált" borvizekkel, / közhasznú könyvekkel, / féltéssel: / féltésével a templomnak, / féltésével az iskolának, / féltésével a test egészségének. // Ránk parancsoltad / – okulásul – / "a józan okosságnak / és cselekedetbéli történeteknek / világát." // Örökségül / anyatejes, "megigazított" életet / adtál nekünk. // Most szülőfalud a mellére tűz / virágcsokornak. / Reményt időzít a virágkelyhekbe, / újabb évszázadokra. // Akaratunkat egybefogja / a magyar szó. (Ráduly János: Égtartó ember. Kibédi Mátyus István emlékének, 2002)
A közösség ünnepére az elszármazottak és a számtalan belföldi vendég mellett eljöttek a testvértelepülések, Bakonyszombathely, Szatymaz és Zalalövő képviselői is. Pénteken emléktáblát avattak és megkoszorúzták Mátyus István kőkoporsóját a marosvásárhelyi református temető múzeumkertjében, majd a szülőfaluban is megkoszorúzták a Mátyus István-szimbólumokat, úgyszintén az első világháború áldozatainak emlékművét. Iskolaavató ünnepségre és a Mátyus István Általános Iskola emléktáblájának megkoszorúzására is sor került. 2002-ben nyerték a pályázatot. A munkálatok összege a megyei tanfelügyelőségen keresztül világbanki támogatásból és a helyi önkormányzat költségvetéséből került ki. Az új hajlékra nagy szükség volt, mivel az iskola négy régi épületben működött, amelyek 1848-ban épültek, eredeti rendeltetésük szerint kaszárnyának. 1873-tól használták iskolának. A mai korszerű tanintézmény nyolc tanteremmel, két laboratóriummal, könyvtárral, tanári szobával, titkársággal rendelkezik. "Én úgy hiszem, hogy egy új iskola építése jó beruházás, mivel fiataljainkat az életre itt készítjük fel, és ha ők jó körülmények között készülnek az életre, a társadalom mindenképpen fejlődni fog" – mondta Barabási Zsuzsanna igazgató.
Átadták az idei díszpolgári címeket, az egyik kitüntetett éppen dr. Mátyus András, nyugalmazott székelyudvarhelyi orvos. Szombaton délelőtt a 285 éve, 1725-ben született Kibédi Mátyus István orvostudornak, Marosszék orvosenciklopédikusának, a híres Diaetetica I–II. és az Ó és Új Dieatetica I–VI. szerzőjének szellemiségét idézték azzal az orvostörténeti emlékgyűléssel, amelyet Kibéd község önkormányzata, a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) és az Erdélyi Múzeum-Egyesület szervezett. Először látogatott el Kibédre prof. dr. Halmy László belgyógyász, európai obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, az MTA doktora és kedves felesége, dr. Halmy Lászlóné Eszter asszony, MSC-igazgató, egészségügyi szakmenedzser, az Euro-Obez Egyesület a Túlsúlyosakért elnöke. A konferenciát Dósa Sándor polgármester nyitotta meg, majd dr. Halmy László mondott emlékbeszédet, és diplomákat, Mátyus István-emlékérmeket adott át a Dr. Mátyus István Alapítvány és a MET megbízásából. Tolmácsolta a magyar Egészségügyi Minisztérium államtitkárának a konferenciához intézett levelét, a Magyar Orvostörténeti Társaság köszöntőjét, ismertette a Magyar Elhízástudományi Társaság eddigi tevékenységét. A MET 1993 óta népszerűsíti Mátyus István szellemiségét és munkásságát. Orbán Izabella tanítónő felolvasta dr. Mátyus István laudációját. Dr. Szilágyi Marietta az EME orvostörténeti szakcsoportja nevében köszöntötte az emlékezőket, és elmondta, hogy a szakcsoport a Kibédi Mátyus István doktor nevét viseli. Az elhangzott előadások: Dr. Mátyus István, a hit megtestesítője (Falka Zoltán helybeli református lelkész), Az égtartó ember (Ráduly János verse), Mátyus István első gyógyvízbontó útján (vetített képes előadás, Mátyus András dr.), Mátyus István disszertációi és orvossá avatása (Mátyus András dr.), Mátyus István nemessége (Dr. Pál-Antal Sándor akadémikus), Mátyus István, a nyelvművelő (Komoróczy György nyelvész), Mátyus István Diaeteticái az interneten (Róth András Lajos, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója), Knöpfler Vilmos, a tudós marosvásárhelyi orvos (Zepeczáner Jenő nyug. múzeumigazgató, Székelyudvarhely), Az Ó és az Új Diaetetica a magyar gombászirodalomban (Málnási András, a Gombászegyesület elnöke), Anya-, csecsemő-, gyermekvédelem a II. Diaeteticában (Mátyus Gyula dr. sen.), Leánykérés az öreg Mátyus István doktortól (egy anekdota Fogarasi Sámuel nyomán, Mátyus András dr.). Záróbeszédében dr. Halmy László elmondta: amennyiben sikerül az anyagi alapokat előteremtenie, meghívja az elhangzott dolgozatok szerzőit a jövő nyáron Budapesten szervezendő Mátyus István- emlékkonferenciára.
Délután a vidékfejlesztésről és a turizmusról értekeztek meghívott szakemberek a polgármesteri hivatal nagytermében. Emlékműsort tartott a Madaras Gábor Egyesület, a máig népszerű népdal- és nótaénekes halálának 30. évfordulója tiszteletére, a művelődési házban. A falunapok rendezvénysorozatába illesztett műsor szereplői a marosvásárhelyi Hajlik a Rózsafa magyar nótatársulat énekesei voltak – Szekeres Vigh Ágnes, Zsombori Róbert, Kádár Barna Zsolt, Bányai Márton, Miklós Szilvia, Szilágyi Sándor, Ábrám Tibor –, illetve a társulat meghívottja, az erdélyi magyar nóta nagyasszonya, Cseh Judit. Kísért Jakab Attila és zenekara.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten folytatódott az emlékezés. Szolgált a marosvásárhelyi Vártemplom Musica Humana női kamarakórusa, Csíky Csaba karnagy vezényletével. Balladát adott elő Balázs Éva színművésznő. Az emlékidézés zárómozzanataként megkoszorúzták Madaras Gábor szobrát.
Az időjárás függvényében szabadtéri rendezvényekre – bográcsgulyásfőzésre, szabadtéri játékokra – is gondoltak, és a könnyűzene is helyet kapott a programban. Fellépett a Wested, a Defender és az Edda művek legnagyobb slágereinek szerzője, Slamovics és zenekara.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

A legnagyobb kaland (1.)
Beszélgetés Sebestyén Spielmann Mihállyal az erdélyi zsidóság történetéről
A marosvásárhelyi zsidóság múltjáról tartott két sikeres előadást a Vásárhelyi Forgatag tavalyi és idei rendezvényén Sebestyén Spielmann Mihály történész, író, a Teleki Téka nyugalmazott vezető könyvtárosa. A volt Iskola utcai zsinagógát mindkét alkalommal megtöltötte az érdeklődő közönség. – Nem én kerestem a témát, hanem fordítva, a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek jutott eszébe, hogy hasznos lenne bemutatni a marosvásárhelyi zsidóság történetét. A Borsos Tamás Egyesület két történésze, Novák Zoltán és László Lóránt keresett meg, az ő ötletük volt az előadás. A zsinagóga pedig szinte kínálta magát, a hitközség vezetője ugyanis a megnyitását szorgalmazza, mert sokan nem ismerik, másrészt kitűnő az akusztikája, nagy a belvilága, s Közép-Kelet-Európa más országaiban is, ahol a zsidók száma nagyon megfogyatkozott, a hitélet szolgálata mellett a zsinagógákat megnyitották a közönség előtt.
A témát nagy kiterjedése és a hallgatóság meglehetősen összetett volta miatt két részre osztottam. – Menjünk vissza a kezdetekre. Mikor telepedtek le a zsidók Marosvásárhelyen és környékén?
– Az erdélyi zsidó közösség 450-500 éves. Az első komoly híradások a XVI. századtól kezdődtek, amikor feltűntek Európa keleti felében, s itt Erdélyben is, bár ez a terület kiesik a nagy kereskedelmi útvonalakból. Elsősorban a Konstantinápolyból érkező zsidó kereskedők keresték fel Erdélyt, akik Nyugat-Európába tartottak. Érdekes módon a törökök befogadónak bizonyultak, s a Spanyolországból kiűzött zsidók a török birodalomban kaptak menedéket. Bethlen Gábor, akinek egészségét hamar kikezdte az állandó hadviselés s a korabeli életmód, orvosokhoz fordult. Egy Konstantinápolyban élő zsidó orvost ajánlottak, Sassza Ábrahámot, aki a történészek véleménye szerint tiszteletdíjként azt kérte, hogy Konstantinápolyban élő hittársai Erdélyben is letelepedhessenek. – Mi vonzotta őket ebbe a térségbe?
– Egyrészt a Konstantinápoly és Nyugat-Európa közötti nagy távolság, és feltehetően a só, továbbá az aranybányászat és az élőmarha-export. A fejedelem Gyulafehérvárt jelölte meg egyetlen letelepedési helyként, s a következő fejedelmek idején, amikor megszigorodtak a gazdasági viszonyok, az erdélyi törvényhozás úgy döntött, hogy sehol máshol nem engedélyezik a letelepedésüket. Marosvásárhely és környéke, egész pontosan Marosszentkirály és Náznánfalva kivételt képezett. A hely földesurai ugyanis engedélyt nyertek arra, hogy letelepíthessék a zsidókat, ami azzal a következménnyel járt, hogy Marosszéken és Udvarhelyszéken a XVII. század végén és a XVIII. század elején már egy nagyobb közösség élt és dolgozott. Közös imaházuk volt Marosszentkirályon, ami az 1940-es években még állt, de ma már csak két tábláját őrzik a budapesti Dohány utcai zsinagóga múzeumában. A táblákon az akkori zsidók megköszönték Mária Teréziának és fiának, II. Józsefnek, hogy támogatták őket. 1850-ig a közösség néhány tagjának sikerült pénzzel elintéznie, hogy Marosvásárhelyre költözhessen, ami a nagy többség számára csak 1850-ben vált lehetségessé, amikor az osztrák hatóságok megszüntették a feudális kiváltságok rendszerét, többek között a városi autonómiának a letelepedésre vonatkozó jogát. Ami azt is jelentette, hogy a közösség tagjai a megélhetés, a kereskedelem érdekében beköltöztek a városba, ahol telket vásároltak. A legolcsóbb telkeket kapták meg a Kossuth utcában és annak végén, amelyek árvízveszélyes területek voltak, ahol minden két vagy három évben elölről kellett kezdeni a házépítést, a rendbetételt. A Kossuth Lajos, az Arany János és a Sörház utca környéke még a XX. század elején is sok zsidó családnak nyújtott menedéket. A gazdagabbja beköltözött a város központjába, ahol impozáns épületeket emeltek. Kirívó példa erre az egykori rendőrségi székhely a főtéren, a Feigelbaum-palota, amely tulajdonosáról kapta a nevét, aki kereskedő volt, gyermekei pedig ügyvédek.
Az emancipációt, ami a keresztény népességgel azonos polgárjogokat jelentett, 1867-re szerezték meg a zsidók, amikor a magyar parlament politikai szempontból egyenrangú polgároknak nyilvánította őket, s mint ilyenek, a férfiak választhatók voltak és választójoggal rendelkeztek. A választójogot a magyar nyelv ismeretéhez, az írni-olvasni tudáshoz, a nagykorúsághoz kötötték. – Az Erdélyben letelepedett zsidók eredetileg milyen nyelvet beszéltek?
– A legelsők kétféle rituális közösséghez tartoztak, egyrészt a szefárd zsidók, akik a ladinot, egy spanyol-héber keverék nyelvet beszéltek, a többiek egy némettel és lengyellel kevert hébert, a jiddis nyelvet, amely a középkori német nyelv szókincsét és kiejtését vitte tovább. Ez utóbbiak voltak többen. 1850 után rohamos, önként vállalt magyarosodás kezdődött el, s egy század végi felmérés szerint a zsidóknak már körülbelül csak a 10 százaléka beszélte anyanyelvi szinten a jiddist, a többiek számára megmaradt egyfajta második nyelvnek, amelyet akkor használtak, ha nem akarták, hogy megértse a gyermek. A század végére az emancipáció azt is jelentette, hogy az intellektuális pályák felé indultak el. A zsidó fiatalokban nagyon erős volt a továbbtanulás, a bármi áron diplomát szerezni fontossága, ami egzisztenciális függetlenséget adott. Sok mérnök, jogász, orvos, bankár, újságíró került ki közülük. Ez azzal magyarázható, hogy a zsidó kereskedő, aki jobbára csak ingóságokkal rendelkezett, kénytelen volt folyton számolni, s a láthatatlan Istenben hitt, így adott volt az elméleti megalapozottság ahhoz, hogy a modern absztrakt gondolkodás sok kiválósága megszülessen. Ami az életmódjukból adódott, és nem abból, hogy a zsidók születetten okosak lennének. Az első világháború végére Marosvásárhelyen jelentős izraelita közösség élt, 2750 lélek, akik vállalták zsidóságukat. Ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar népszámlálások azt, hogy zsidó, nem tekintették nemzetiségnek, csupán vallásnak. A magyar zsidók különlegessége az volt, hogy legalább három vallási irányzathoz tartoztak, olykor nem is beszéltek egymással, a híres zsidó összetartás tehát csak mítosz.
– Ha részleteznéd a három irányzatot…
– Az ortodoxok mereven ragaszkodtak a hagyományokhoz, a reformisták, azaz neológok a főbb imákat mondták héberül, de minden mást magyarul vagy németül, ugyanis német és magyar nyelvterületen hódított ez az irányzat, amely beengedte az orgonát a zsinagógába, lazított a vallási és étkezési szokásokon, a rabbiknak nem tette kötelezővé a szakállviselést stb. A neológok Marosvásárhelyen a gazdagabb zsidók közé tartoztak, ők a feltörekvő kapitalizmus idején jobban érvényesültek. Ilyen volt Bürger Albert, Meszticz Mihály, a Farkas család, amely az összes nagyobb Maros menti fafeldolgozó telepet birtokolta. Ők építették föl az Iskola utcai zsinagógát Jacob Gärtner bécsi építészmérnök tervei alapján.
– Az előadás második része az első világháború befejezésével kezdődött. Mi jellemezte a két világháború közötti időszakot?
– Az első világháború befejeztével teljesen új helyzet állt elő, az új államban meg kellett találni a modus vivendit egyrészt a regáti román világgal, másrészt az odaát élő zsidókkal. Míg az erdélyiek teljes polgárjoggal rendelkeztek, vallásukat (1895-től) elismerték, addig a regátiak számára csak a nyugati hatalmak nyomása hozott javulást. A nagyhatalmak azzal a feltétellel kötöttek békét Romániával, ha a zsidókat egyenrangú román állampolgároknak ismeri el.
Elméletem szerint, amit az utólagos gyakorlat is igazolt, az erdélyi zsidók előtt három út állott. Egyfelől a vallási-kisebbségi élethez való ragaszkodás, a gazdasági kapcsolatok ápolása az őket körülvevő közösséggel, és minden nem zsidó ügytől való visszahúzódás, ami elsősorban a Máramarosban élő közösséget jellemezte (Elie Wiesel is onnan került ki).
A cionisták célja, akik már 1912–14-ben szervezkedtek Marosvásárhelyen, s önmagukat nemzetiségnek, sőt nemzetnek tekintették, az önálló nemzetállam megteremtése és a zsidóknak az évszázados üldöztetés és száműzetés utáni hazatelepedése volt. Ehhez táborokat alapítottak, ahol fizikai munkára készítették fel a fiatalokat, katonai kiképzést is adtak, a modern héber nyelvet kezdték el oktatni, iskolákat és óvodákat alapítottak, tanfolyamot indítottak, lapot adtak ki és szervezetet hoztak létre minden városban.
A harmadik csoportot azok képezték, akik a kor szokása szerinti némi gúnyos ízzel Mózes vallású magyaroknak vallották magukat. Nem szakítottak ugyan a zsidósággal mint eredettel, de a magyar nemzeti célokért és a kisebbségi magyar létben vállaltak szerepet, szolidárisan Magyarországgal, amely számukra polgárjogot adott. Ezek az emberek Marosvásárhelyen a magyar kultúrát támogatták, könyveket adtak ki, s úgy érezték, hogy az iskolarendszert fel kell karolniuk, nem sajnálták a pénzt a kisebbségi szervezetektől, s az Országos Magyar Pártnak akár vezetőségi tagjai is voltak. 1937–38-ig töretlenül hittek abban, hogy a revízió eszméje győzedelmeskedik, Trianon megszűnik, a visszatér az 1918 előtti tündérország. Jellemző példa erre Sebestyén Miklós ügyvéd vagy Bürger Albert személye, ez utóbbi a kereskedelmi és iparkamara elnöke volt a két háború között. Volt egy negyedik csoport is, amely messianisztikus elhivatottsággal hinni akart abban, hogy az állandó válságból és nemzetiségi nyomorból a baloldal ígéretei jelentik az egyetlen kivezető utat. Egy olyan világét, amely szerintük megvalósult a Szovjetunióban, de amiről senkinek nem volt közvetlen tapasztalata. Nem hittek a sztálini erőszakban, a koncentrációs táborokban, a kolhozok elszegényedésében, az ukrajnai éhségben, mindezt a polgári lapokban megjelent propagandának, polgári kitalációnak tartották.
A 30-as években a zsidó közösségnek saját parlamenti képviselete volt, Bukarestben és Bukovinában működött a zsidó párt, amelynek voltak erdélyi vezetőségi tagjai is. A párt egyszer indult önállóan a választásokon, legtöbbször a liberálisokkal szövetkezett. A két világháború közötti marosvásárhelyi zsidó közösség létrehozta, megerősítette a már korábban is létező szervezeteket, amelyek az egyházhoz, a zsidó felekezethez kötődtek. Az ortodoxok templomot építettek a Knöpfler Vilmos utcában, s bár a különböző pártok a támogatásért cserébe megígérték a segítséget, ezt soha nem teljesítették. A zsinagóga elkészült, de már nem lehetett bevakolni, 1944-ben a gettó kórházának használták.
Bodolai Gyöngyi , Népújság (Marosvásárhely)

7. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferencia Déván
Dicső múlt, beárnyékolt jelen
Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság március utolsó napjaiban Déván szervezte meg a 17. Bányászati-Kohászati és Földtani Konferenciát, melyre ezúttal közel kétszáz neves szakember érkezett. – E konferencia egy olyan interdiszciplináris fórum, melyen a szakmabelieknek alkalmuk nyílik bemutatni saját kutatási eredményeiket, ugyanakkor betekintést nyernek a rokonszakmák világába is, alkalom nyílik az ismerkedésre, kapcsolatteremtésre. Ugyanakkor célkitűzésünk, hogy a mai világban eluralkodó angol szaknyelv mellett éltessük az anyanyelvű szakmai kultúrát. Továbbá fontos eleme a rendezvénynek a vándor jelleg. A konferenciát minden esztendőben más helyszínen szervezik, így a résztvevőknek alkalmuk nyílik bejárni Erdély minden olyan területét, mely akár bányászati-kohászati, akár földtani szempontból érdeklődésre tarthat számot – fogalmazott Wanek Ferenc geológus, tudománytörténész, aki kezdeményezője és 1999 óta fő szervezője az évi rendszerességgel megtartott nemzetközi konferenciának.
A rendezvényen idén is mindhárom szakma a legmagasabb szinten képviseltette magát, így a meghívott előadók soraiban jelen voltak a Magyarhoni Földtani Társulat, a Magyar Állami Földtani Intézet, a Miskolci Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal, valamint a Kolozsvári BBTE, a Brassói és Petrozsényi Egyetemek képviselői. Továbbá számos, szakmában érdekelt hazai, magyarországi és nemzetközi cég is képviseltette magát.
A háromnapos konferencia tulajdonképpen szakmai kirándulással kezdődött. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) szervezésében Vajdahunyad és Pusztakalán érintésével az Aranynégyszög településeit járták be a bányászatban, kohászatban érdekeltek. Az EMT szervezésében zajló földtani kirándulás résztvevői szintén érintették az Aranynégyszög településeit, illetve megtekintették a megye északi részén fekvő valamennyi érdekesebb geológiai formációt. Természetesen mindkét kirándulás alkalmával a kultúrtörténeti látnivalók sem szorultak háttérbe.
A tudományos előadások sorozata plenáris ülésszakkal indult, melyen az általános érdeklődésre számot tartó témák kerültek bemutatásra. Elsőként a Magyar Tudományos Akadémia és a Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kutatócsoportja mutatta be legújabb eredményeit, majd Nagy Lajos, OMBKE-képviselő értekezett a magyar szénbányászat kitörési pontjairól. Szakmabeliek és laikusok egyaránt érdeklődéssel követték Galacz András (ELTE Őslénytani tanszék) előadását az őslénytani kutatások során felbukkanó tudományos csalásokról. A plenáris ülésszakot Szakács Sándor (Sapientia EMTE) előadása zárta, mely a Kárpát-medence legfiatalabb vulkánjának, a Csomádnak az aktivitását taglalta.
A konferencia további része bányászati, kohászati, földtani és tudománytörténeti szekciókra osztva zajlott, számos érdekes kutatási terület eredményeit hozva nyilvánosságra. A tudománytörténeti szekción elhangzó előadások mindegyikének helyi kötődése is volt. Wanek Ferenc professzor Téglás Gábor földtannal kapcsolatos munkásságát mutatta be. – Téglás Gábort elsősorban történészként, régészként tartják számon, annak ellenére, hogy végzettsége szerint geológus volt és jelentős munkásságot fejtett ki e tudományágban is. Elsősorban kutatásaira hivatkozva, ő hívta fel elsőként az erdélyi út- és vasútépítő szakemberek figyelmét arra, hogy az Erdélyi-medence erős domborzata és gyenge geológiai felépítése miatt gyakran kell majd számolni a földcsuszamlásokkal. Továbbá elsőként járta be és térképezte fel az Erdélyi Érchegység barlangjait. De figyelemreméltók őslénytani kutatásai is, melyeknek során, például, a barlangi medve csontvázát morfológiailag sőt morfostatisztikailag is feldolgozta – fogalmazott az előadó.
Udvarhelyi Nándor, miskolci szakember a Rudai 12 Apostol Bányatársulatot mutatta be, mely a XX. század elején Európa egyik leggazdagabb aranylelőhelyén tevékenykedett.
Tóth János a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum képviseletében értekezett, és Born Ignác munkásságáról, illetve az Aranynégyszöggel való kapcsolatáról értekezett. A hivatalosan Kapnikbányán, de sokak szerint Gyulafehérváron született Ignaz von Born neves 18. századi geológus, a világ első nemzetközi tudományos társaságának megalapítója családi öröksége által kötődött Hunyad megyéhez. Édesapjának ugyanis Nagyágon és Csertésen voltak nemesércbányái, melyben a császári család is részvényes volt.
Érdekes vonatkozásokra derült fény Barcsay Ákos erdélyi fejedelem életéből is. Papp Péter, a Magyar Földtani Intézet volt munkatársa Barcsay és Apáczai Csere János kapcsolatának bemutatásával világított rá a szintén Hunyad megyei kötődésű fejedelemnek a tudomány támogatását célzó munkásságára.
A kultúrtörténeti előadások sorát a marosvásárhelyi Rusz Ottilia zárta, aki a boicai születésű Knöpfler Vilmos 19. századi erdélyi szemész-, sebész- és szülészorvos természettudományi munkásságát ismertette.
Az idei konferencia az általános célkitűzésekre való összpontosítás mellett, a szakmán túlmutató kérdésként vetette fel a civil és szakmai szerveződések szerepét abban, hogy a bányászat, kohászat, földtan kikerülhessen a Kelet-Európában az utóbbi 20-25 évében ránehezülő árnyékból.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Tánc és kortárs művészetek háza nyílik
Évadnyitó és bemutatkozó sajtótájékoztatót tartott kedden Marosvásárhely (és tágabb környéke) egyetlen táncszínháziformációja, az András Lóránt Társulat. A Knöpfler Vilmos (Braila) utcai egykori ortodox zsinagógában székelő független táncszínházi csoportosulás vezetősége nagyszabású rendezvénysorozattal indítja idei évadát, ugyanakkor egyúttal segélykiáltást is hallatott: ha nem jutnak támogatáshoz, a tél folyamán fűtés hiányában nem tudják folytatni igen sikeresnek mondható előadás- sorozatukat.
A sajtó képviselőit a fiatal táncosok és művészeti tanácsadójuk, Kovács Levente rendező jelenlétében András Lóránt, a társulat névadó vezetője, koreográfusa fogadta.
– Szeretettel üdvözlünk mindenkit ebben a csodálatos, tragikus és groteszk sorsú épületben, amelyet optimista fénybe, díszbe, közhasznú szolgálatba szeretnénk átmenteni. A háromszintes épületet a harmincas években építették, 1944-ig használták zsinagógaként, befejezni azonban sohasem tudták. A második világháború után megfogyatkozott marosvásárhelyi zsidóságnak már nem volt szüksége rá. A kommunista uralom alatt az épületet átalakították, ipari létesítményként, raktárként használták. Az András Lóránt Társulat 2010 végén őszén jött létre, miután a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen létrehozták a koreográfia szakot. Sok hallgató végzett akkor, és óhatatlanul feltevődött a kérdés: mi lesz velük azután? Hiszen rajtunk és a sepsiszentgyörgyi M Stúdión kívül nincsen ilyen profilú intézmény az országban. Ez okból született a társulatalapítás ötlete. A marosvásárhelyi zsidó szövetség felkarolta a társulatot, és átadta nekünk a zsinagógát, székhely gyanánt. Az épület téglából készült, ezért az évadnyitó háromnapos rendezvénysorozatunk címe: Moving Bricks. Támogatási téglákat helyeztünk el, amelyekre felírjuk a leendő támogatóink nevét. A rendezvénysorozat október 9-e és 11-e között zajlik, jellegében idézi azt a koncepciót, amelyet a továbbiakban meg szeretnénk honosítani: egy színes világot, amelyben helyet kap a tánc, a színház, a kortárs művészetek összessége. Pénteken 17 órakor kezdődik az ünnepélyes megnyitó, a továbbiakban az előadások mellett tánckurzusok, workshopok és koncertek várják az érdeklődőket, olyan előadókkal, mint Koszika, Kevin & The Roots, a Moonfellas vagy Dénes József, a dzsesszmanipulátor. A koncerteket követően Traila, Karak és Wrk biztosítják a zenei aláfestést.
A székhelyünkből a továbbiakban kortárs művészeti teret kívánunk alakítani, amely fedelet biztosít az oktatásnak, a tehetséggondozásnak, a művészi alkotásoknak, produkcióknak. A tánc és kortárs művészetek házát kívánjuk létrehozni az egykori zsinagógában, és reméljük, hogy állandó, fizetett munkahelyet tudunk biztosítani lelkes, fiatal táncosainknak. Ez az intézmény erről szólna. Hogy ne pincérként, rúdtáncosként dolgozzanak külföldön, hanem művészemberként itthon. A rendezvényünket is két okból szervezzük: egyrészt tudatosítani szeretnénk a nagyközönségben, hogy létezünk, hogy nomád éveink sikeres előadásai után megnyitottuk a székhelyünket, ahol folyamatosan játsszuk majd táncszínházi előadásainkat. Szeretnénk bővíteni Marosvásárhely kulturális életét, felkelteni az emberek érdeklődését. A másik ok: támogatókat szeretnénk szerezni. A téglák "megvásárolhatók". A fal, támogatói névjegyekkel ellátva, folyamatosan emelkedni fog. Ebben reménykedünk. Nagy szükségünk van rá, mert ha november közepéig nem fűtünk, akkor bezárhatjuk a beharangozott intézményt.
Kovács Levente hozzátette: e pillanat fontosságának valószínűleg senki sincs tudatában.
– Ezek az emberek szent őrültek! Nagy tiszteletet és megbecsülést érdemelnek, mert egy olyan helyen, ahol a tötyörgés nemzeti sporttá vált, megpróbálnak létrehozni valami maradandót, értékeset. A városi tanács májustól képtelen volt az ügyükben határozatot hozni! Szervezik az európai kulturális fővárosi kampányt, holott egy kulturális intézményük sincsen. Mindegyik megyei, állami vagy magánkézben van. Itt lenne az alkalom, hogy felkaroljanak, támogassanak egy fiatal, tehetséges – és az országban szinte egyedi – társulatot, amelyre büszkék kellene legyenek. Amely Marosvásárhelyt választotta! Ehelyett az ígért támogatás folyamatosan késik. Pedig úttörő intézményről van szó, amely a mi tájainkon egyedülálló. A táncosaik nálunk úttörő munkát végeznek, külföldön cseppek lennének a tengerben. Tehetséges csapat, nagyszerű vezetővel, lelki, szellemi potenciállal, és segítségre várnak, vágynak, hogy a művészet egy nagyon gazdag központját Marosvásárhelyen hozhassák létre! Olyan központot, amely kelet-európai viszonylatban is páratlan lehet – mondta Kovács levente, majd András Lóránt ismertette a további terveket.
– A székház új neve: tánc és kortárs művészetek háza. Közéleti haszna is lenne: az előadásaink mellett a harmadik emeleten táncoktatást folytatnánk, szakmai workshopokon keresztül, nem kezdő, nem amatőr szinten. A középső szintet a nagyközönség számára nyitjuk meg, itt tánckurzusokat tartanánk komoly szakmai hátterű oktatókkal, a társulat tagjaival. Az alsó szint minden, színházzal, tánccal, mozgással, dinamikával rokon kortárs művészeti ágat befogadna, és itt is kialakítunk egy stúdiót. Nyugaton ilyen célokra épp ilyen jellegű épületeket vásárolnak meg és újítanak fel. Mi a húgom, András Tünde és cége segítsége nélkül idáig sem jutottunk volna el – mondta a társulatvezető, majd újságírói kérdésekre válaszolva hozzátette: az András Lóránt Társulat független színházi csoportosulás, amely a jövőben is önálló kíván maradni. Jól tudják azonban, hogy állami, pályázati támogatás nélkül nem tudnak sokáig működni, és a mostoha körülmények ellenére is itthon, Marosvásárhelyen kívánnak maradni, táncosaiknak munkát, fizetést biztosítani, művészeti központot létrehozni. Először bizonyítani kívántak, amit eddigi nomád éveik során meg is tettek. Mostantól támogatókat szeretnének szerezni mind az állami, megyei, városi hivataloktól, mind a civil szférából. Keveset pályáztak, mert a pályázataikat nincsen aki megírja, fizetni pedig nem tudnak érte, ilyen szempontból patthelyzetben vannak. Évadkezdő fesztiváljukkal szeretnék felhívni magukra és értékteremtő munkájukra a figyelmet, hogy mindaz, amit létrehoztak, ne kárba vesszen, hanem gyarapodjon. És ez okból is várnak minden művészetszerető marosvásárhelyit e hét végén a Knöpfler Vilmos utcai régi zsinagógába, az új tánc és kortárs művészetek házába!
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)

Segítséget kér az András Lóránt Társulat
Fűtésgondokkal küzd az András Lóránt Társulat, a hideg miatt szünetelteti az előadásait. Ahhoz, hogy az elindított projektek tovább működhessenek, támogatót keres a táncművészeti társulat vezetője, András Lóránt. Magánszemélyek, illetve cégek hozzájárulását kéri, amelyből a kazán felszerelését és a fűtés beindítását finanszíroznák.
Az egykori ortodox zsinagógában, a Knöpfler Vilmos (Brăila) utcai háromszintes épületben működik a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, illetve az András Lóránt Társulat, amely a marosvásárhelyi közönség előtt októberben egy minifesztivál keretében mutatkozott be. Folyamatosan előadásokat tartott, addig, amíg annyira lehűlt a hőmérséklet, hogy már a táncosok, illetve a közönség egészsége károsult volna, amennyiben nem függesztik fel a tevékenységet.
A társulat vezetője arról számolt be, hogy a fűtés beszerelése elkezdődött abból a pénzből, amit eddig támogatóiktól kaptak, de egyre több a költség, és a megkezdett munkálatokat nem szeretnék abbahagyni, de folytatni sincs már anyagi lehetőségük. A művészi tevékenységet sem függesztették fel teljesen, időközönként még egy-egy előadást tartanak. Arra az időre radiátorokkal biztosítanak némi meleget, bár az azontúl, hogy nagyon költséges, kevésbé elegendő a többórás ott tartózkodáshoz – magyarázta András Lóránt.
Az áldatlan helyzeten a társulatvezető úgy próbál változtatni, hogy a közösség segítségét kéri, támogassa a Tánc és Kortárs Művészetek Háza fűtésrendszerének beszerelését. A segítségkérés egyelőre a Facebookon indult el, de a továbbiakban szeretne más lehetőségeket is igénybe venni a társulatvezető, akár a sajtón keresztül, akár a vállalatok, vállalkozók személyes megkeresése által.
A tét a fűtésrendszer bevezetésének az ára, vagyis 30 ezer euró, amely a felső, az 500 négyzetméter alapfelületű harmadik szint kifűtését tenné lehetővé. Amennyiben a cégek fejenként legkevesebb 300 euró értékű támogatást nyújtanának, a fűtőtesteken állandó reklámfelülethez jutnának „cserébe”. Azok a magánszemélyek, akik legalább 200 lejjel járulnának hozzá a fűtés bevezetéséhez, egy évadra szóló bérletet kapnának. András Lóránt úgy véli, hogy ha találnának száz céget vagy magánszemélyt, amely/aki hajlandó lenne 300 eurós támogatást nyújtani, megoldható lenne a probléma. De amennyiben bárkinek szándékában állni adakozni, bármekkora összeggel is segíteni, azt is szívesen fogadják, és egy-egy téglajeggyel honorálják azt.
Az András Lóránt Társulatnak öt állandó leszerződött tagja van, illetve még 10-15 fiatal, akik koreográfia szakon tanulnak a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. „Létrejött a társulat, működik, de vannak olyan dolgok, amelyek minket meghaladnak” – magyarázta a társulatvezető, aki nem szeretné teljesen felfüggeszteni a művészi tevékenységet. Az elmúlt évadban folyamatosan turnéztak, eleve úgy léptek a marosvásárhelyi közönség elé, hogy már volt egy évad a hátuk mögött, tapasztalattal rendelkeztek. Most szeretnék a város kulturális életét gazdagítani, ám ehhez előbb a minimális feltételeket szeretnék megteremteni a társulatnak helyet adó házban. Eddig semmilyen intézménytől, hivataltól nem kaptak segítséget, a városi önkormányzatnál is eredménytelennek bizonyult a pályázatuk. Az egyetlen állandó támogatójuk András Tünde, a társulatvezető húga, aki saját vállalkozásának jövedelméből áldoz a művészeti tevékenységre.
A támogatásokat a következő bankszámlaszámra is lehet utalni: RORNCB 0188 1407 9953 0001, BCR Târgu-Mureş, ASOCIAŢIA VOX NOVUM, de lehet nyugta ellenében személyesen is átadni a társulat vezetőjének. Érdeklődni a 0745-404 171-es telefonszámon, vagy a lorantandras@yahoo.com címen lehet.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Pokorny Attila a Budapest Galériában
Jól kezdődik az év a marosvásárhelyi szobrász számára. Január 14-én Budapesten az azonos nevű galériában 17.30 órakor nyílik egyéni tárlata. A III. kerületi Lajos utca 158. szám alatti létesítményben február 14-ig tekinthető meg a Szárító című kiállítás, amelyet a megnyitón Keserü Katalin művészettörténész ajánl a jelenlevők figyelmébe. Pokorny Attila a rendezvény meghívóján így vall a bemutatásra kerülő munkáiról: "A drapéria mint téma nálam visszatérő motívum, de ezeket mindig préselt, gyűrt vagy szárított állapotban ábrázolva jelenítem meg különböző médiumokban. Legutóbb a rostaháló került az utamba, ebből a nem speciálisan szobrászati anyagból készítettem Szárító című kiállításom darabjait".
Mellékletünkben a rostahálóból szabott, formált zakót reprodukáljuk. Vannak marosvásárhelyiek, akik a Szárító több összetevőjét is láthatták múlt ősszel a helyi András Lóránt Társulat székhelyén az egykori Knöpfler Vilmos (ma Braila) utcai izraelita ortodox zsinagógában. Népújság (Marosvásárhely)

További támogatókat vár az András Lóránt Társulat Marosvásárhelyen
A fűtéshálózat bevezetésének munkálatai a Knöpfler Vilmos (ma Brăila) utcai egykori zsinagóga épületében, a Kortárs Művészetek Házában elkezdődtek és folyamatban vannak – adja hírül az András Lóránt Társulat a Facebook-oldalán, ahol egy új fotóval érzékeltetik a jelenlegi helyzetet. 
A társulat vezetője fagyos tájakon, zúzmarás szakállal gyalogol, utalva Alejandro G. Iñárritu A visszatérő (The Revenant) című, Oscarra esélyes filmjére. „Nem az Oscar díjra, hanem továbbra is a fűtésrendszerre hajtunk..sorry, sorry...” – olvasható a kép alatt a szellemes szöveg, illetve a cím: Big Running in a Frozen Time (Nagy futás fagy idején).
Ugyanakkor köszönetét is kifejezi az András Lóránt Társulat az összes nagyvonalú támogatónak, hogy melléállt, és fontosnak tartotta a segítségnyújtást. Eddig 41 ember figyelmét sikerült kiérdemelniük, de az igazi kihívás még hátra van, ugyanis a befektetéshez szükséges anyagi keret 86 százalékát még elő kell teremteni. A „támogatás-gyűjtési maraton” tehát folytatódik, a 82-ik tégláig kell eljutni, hogy összegyűljön a fűtéshez szükséges összeg. Azoknak a nevüket, akik támogatást nyújtanak, egy-egy úgynevezett téglára vésik fel. Adományokat a RO06RNCB 0188 1407 9953 0001 BCR Târgu-Mureş - ASOCIAŢIA VOX NOVUM bankszámlaszámra várják. További tájékoztatást a 0745-404171-es telefonszámon lehet kérni.
Az eddigi támogatásokból befolyt összeg, mintegy 3000 Euró felhasználásáról is beszámolt András Lóránt. A kimutatás szerint a gáztervet, a gázcsöveket, gázórát és a vezetékek felszerelését fizették a pénzből, valamint a kazánház és a fűtésrendszer tervét, illetve az elosztó hálózat kivitelezését. A további támogatásokat vezetékekre, fűtőtestekre, hőközpontra és a kivitelezési díjakra fordítanák.
Antal Erika. maszol.ro

Az András Lóránt Társulat évadnyitója
Mozgó Téglák varázslata
Számos táncszínházi produkcióval, kiállítással, koncerttel és egy slam poetry-esttel ébred ezekben a napokban a marosvásárhelyi Knöpfler Vilmos (Braila) utca 10. szám alatti romos épület. Az egykori ortodox zsinagógában, a Tánc és Kortárs Művészetek Házában működő, alkotó András Lóránt Társulat tegnap indította évadnyitó rendezvénysorozatát. A 2. Moving Bricks, azaz Mozgó Téglák kínálatát sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.
– Másodszorra hoztuk létre a rendezvénysorozatot, ez lassan hagyomány – jegyezte meg a számos művészeti ágat felölelő program körvonalazása előtt András Lóránt, a társulat vezetője.
– Az idei Moving Bricks mottója kicsit mintha a tavalyi szinonimája lenne. Továbbra is várjuk, hogy a város, a megye, az ország, a közösség gyakorlatilag is tudomást szerezzen a létezésünkről, és ezt ne csak szavakkal, hanem tettekkel is kifejezze. Ezért a mottónk, átvitt értelemben: Godot-ra várva – mondta András Lóránt, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt esztendőben elég sok előrelépés történt a társulat életében, most már – az elektronikai berendezéseknek köszönhetően – meleg van a helyiségekben, ahol az alkotói munka zajlik, és nincs sok hátra a fűtésrendszer beszereléséig. A társulatvezető a civil támogatást és az ügy mellé állt néhány cég segítségét is megköszönte.
Bár a rendezvénysorozat a – naponta délelőtt 10 órától délután 3 óráig zajló – ALT Dance Workshoppal már a sajtótájékoztató előtt megkezdődött, a hivatalos megnyitóra délután került sor. Ez alkalommal nyílt meg Fekete Zsolt Lovacska Fekete Zsolt című, személyes hangvételű kiállítása, amelyet Ungvári-Zrínyi Kata műkritikus méltatott, valamint Bálint Ákos Tájkarcaim című fotóinstallációja.
Az elkövetkező napokban középiskolásoknak is szóló workshopoknak, illetve saját élményeken alapuló előadásoknak ad otthont a Tánc és Kortárs Művészetek Háza, és természetesen művészi pillanatokban sem lesz hiány.
A vasárnapig tartó Moving Bricks minden estéjén egy-egy táncszínházi előadás látható. Tegnap, a nyitónapon Vetési Orsolya rendezésében az Órák című produkciót lehetett megtekinteni, ma este 7 órakor A patkány esküvőjére várják a nagyérdeműt. Az előadást egy fiatal csapat, Joó Renáta, Szabó Franciska és Kányádi György állította színpadra. Pénteken szintén este 7 órától a Making Off táncszínházi demonstráció közönsége megtapasztalhatja, hogy egy óra leforgása alatt hogyan születik meg a semmiből egy előadás. Szombaton este ugyanebben az időpontban a Dabóczi Dávid rendezte, koreografálta Next látható, vasárnap pedig szintén 7 órától egy világot járt, fesztiválokon díjazott előadást, a Györfi Csaba által színpadra állított Fade Out-ot lehet megtekinteni.
A táncszínházi produkciókat koncertek követik, erről a rendezvény szervezésében részt vevő Vox Novum Egyesület elnöke, Fülöp Tímea számolt be.
A Mozgó Téglák első napján – a hangszereivel egy egész zenekart megszólaltató – Boldizsár Szabolcs Fekete-tenger 2015 című produkciójával varázsolta el hallgatóságát, ma este 9 órakor a Kiss, Nagy & Veress Trio blueskoncertje hallható. Pénteken szintén 9- től Koszika és a Tiberius Quartet tangóestre várja a nagyérdeműt.
– A péntek esti mozzanat egy jövőbeli nagy projekt előfutára – árulta el a társulatvezető, majd újra Fülöp Tímeáé volt a szó.
Szombaton fél 10-től a Koszika&The Hotshots koncertezik. Vasárnap este 9-től Varga András és Asztalos Zsolt flamencoestje, 10 órától Pásztor Márk koncertje kezdődik. A Mozgó Téglák izgalmas színfoltja a NEST szombaton fél 9-kor kezdődő Slam&Dance Poetry-estje – hallhattuk Fülöp Tímeától, aki arra is kitért, hogy a Vox Novum több mint egy éve működik együtt az András Lóránt Társulattal.
– Nagyon megszerettük ezt a projektet, a társulatot, a házat. Ez egy romos épület, mégis észre lehet venni benne a sok lehetőséget. Nagyon gazdag programot sikerült közösen létrehoznunk, amelyet idén a Maros Megyei Tanács is támogat. A koncertekkel, zenei produkciókkal közösségi hangulatot szerettünk volna kialakítani – mondta a Vox Novum Egyesület elnöke.
– A célunk a tánc körül ötvözni a művészeti ágakat. A dinamika, a színek, hangok gyökerét keressük egy mind a magyar, mind a román közönség számára érthető nyelven. Azt szeretnénk, ha a Tánc és Kortárs Művészetek Háza egy univerzális hely lenne. A Moving Bricks azt jelképezi, hogy a kezdeményezéseinkkel egy kicsi téglát szeretnénk hozzátenni ahhoz, amit mások megálmodnak – mondta a sajtótájékoztató végén a társulat vezetője.
A Mozgó Téglák esti rendezvényeire, az előadásokra és koncertekre 20 lejes napijeggyel lehet belépni, diákok, egyetemisták számára egy jegy 15 lejbe kerül. A rendezvénysorozat bevételéből a Tánc és Kortárs Művészetek Házában zajló munkálatokat szeretné befejezni az András Lóránt Társulat.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)