"Máj. 8-án Kolozsváron tartotta a Bolyai Társaság (BT) tisztújító közgyűlését. Jelentésében Horváth Andor docens, leköszönő elnök kijelentette: a BT tevékenysége, erőfeszítése akkor sem volt hiábavaló, ha az elmúlt időszakban a magyar egyetem nem született meg. Megállapította, hogy az oktatási törvény módosítása elkezdődött, ám mind a mai napig nem zárult le, ennek egyik oka az volt, hogy a román koalíciós partnerek "bőségesen átvették" a nacionalista ellenzék magyarellenes retorikáját, és "készségesen az RMDSZ indítványai ellen szavaztak". A kilátásba helyezett Petőfi-Schiller Egyetem pedig olyan pótmegoldás, amely nem fedi a BT által maga elé tűzött célt. Horváth Andor úgy látta, hogy a BT munkájába hangsúlyosabban kell bevonni a fiatal egyetemi oktatókat. Horváth Andor felolvasta azt a két levelet, amelyet a BT az RMDSZ csíkszeredai kongresszusához, illetve Andrei Marga tanügyminiszterhez intéz. Az előbbiben a BT sérelmezte, hogy a koalíció tagjaként az RMDSZ nem vitte előre az önálló magyar egyetem ügyét. A tanügyminiszterhez intézett levélben a társaság kijelentette, hogy kitart az önálló magyar egyetem gondolata mellett, és sajnálattal állapította meg, hogy annak létrehozásának egyik fő ellenzője éppen a korábban kolozsvári rektori tisztséget is betöltő Andrei Marga miniszter. Az egyetemi oktatói munka színvonalának csökkenésére Magyari András egyetemi tanár hívta fel a figyelmet. Szilágyi Pál egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem prorektora arról beszélt, hogy az egyetemen jelenleg mintegy 4000 magyar diák tanul, ami azt jelenti, hogy évente ezer magyar értelmiségit készítenek fel. Bejelentette: van kilátás arra, hogy az itthon doktoráló magyar fiatalok anyagi támogatásban részesüljenek. Vekov Károly szerint az elmúlt kilenc évben a magyar értelmiség és egyetemi elit nem produkált eredményt, minőséget, és ezért alul maradtak. Tonk Sándor egyetemi tanár figyelmeztetett: a magyarság kiszorult a kutatói területről is. Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi miniszter kijelentette: a Petőfi-Schiller egyetem ügye is holtvágányra került. A 2000-ben sorra kerülő választások előtt a koalíciós partnerek nem lesznek hajlandók ebben a kérdésben lépni. Elmondta: volt egy "szokásosan titkos PER-tárgyalás Brassó-Pojánán, ahol az egyetem kérdése is felvetődött". Ott is kiderült, hogy míg az amerikai kormányzat a megegyezést szorgalmazza, a koalíciós partnerek ezek életbe léptetésére nem sok hajlandóságot mutatnak. A közgyűlés titkos szavazással új, 11 tagú választmányt választott. A BT új elnöke Wanek Ferenc egyetemi tanár lett. A választmány tagjai: Tonk Sándor, Wanek Ferenc, Jung János, Kis Lóránd, Kovács Levente, Horváth Andor, Juhász Tamás, Lőrincz Ildikó, Péntek János, Neményi Ágnes és László Ferenc. A választmány első ülésén megválasztott tisztségviselők pedig a következők: Wanek Ferenc (elnök), Jung János és Neményi Ágnes (alelnökök), valamint Lőrincz Ildikó (titkár). /Tibori Szabó Zoltán: Beletörődtünk az állandósuló átmenetiségbe? Új vezetőket választott a Bolyai Társaság. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./ Tonk Sándor arra hívta fel a figyelmet, hogy a BT-nek ki kell alakítania azt a munkaprogramot, amely tényleg gyakorlati kérdésekkel foglalkozik. A magyarok tudományos pályáról mind jobban és jobban kiszorulnak, ma már levéltárban, könyvtárban, múzeumban lassan egyetlen magyar sincs. Olyan tudományos programokat kell elindítani összefogva meglevő intézményekkel, Erdélyi Múzeum-Egyesülettel, Műszaki Társasággal, Közgazdász Társasággal, melyek rövid távon tudományos munkára teremtenek lehetőséget. Két-hároméves programok kellenek, ezekkel szerződéseket lehetne kötni. Utána önmaguk újra tudják termelni szerződéseiket. /Csomafáy Ferenc: Hogyan tovább Bolyai Társaság? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 12./"

"Szept. 9-től két marosvásárhelyi restaurátor, Kiss Loránd és Pál Péter hozzáfogott Csíkdelne Szent János műemléktemploma freskójának konzerválásához. A háromosztatú, XV. századi freskókompozíciót egyelőre csak konzerválják, restaurálására később kerülhet sor. Az értékes freskót még a múlt század harmincas éveiben tárta fel Vámszer Géza akkori csíkszeredai muzeológus. /Kristó Tibor: Helyreállítják a csíkdelnei templom freskóit. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 12./"

Manapság Dél-erdélyi magyarlakta megyéről vagy városról beszélve gyakran megkérdezik: hát ott még élnek magyarok? Szombatfalvi Török Ferenc, a nagyszebeni RMDSZ elnöke szerint ez valóban érzékelhető. Nagyszeben 155 045 lakost számlál, ebből 3196 (2,06%) magyar, 2471 (1,6%) német. 1992-ben még 4126-an vallották magukat magyarnak a városban. Szeben megye lakossága 422 224, ebből magyar ajkú 15 476 (3,66%), német 6087 (1,44%). A magyarok megoszlása: Nagyszeben és vidéke 5429 (35,1%), Medgyes és vidéke 10 038 (64,9%). Kevesen tudják, hogy Nagyszebenben mintegy 200 magyar értelmiségi él, köztük lelkészek, egyetemi oktatók, tanárok, művészek, orvosok, mérnökök. Itt él a Kós Károly-díjas Guttmann Szabolcs, Nagyszeben főépítésze, Benedek Zakariás, a Concefa cég műszaki igazgatója, Demeter István dandártábornok, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Kiss Lórant sebészprofesszor, klinikavezető, Orth István grafikusművész, Kovács Géza dékán, Veress Levente ítélőbíró, Fazekas András élsportoló, edző. A fogyás egyértelmű: csak 2002–2003-ban 50 temetés és 5 keresztelő volt. Nagyszebenben a fogyás oka a Magyarországra történő kivándorlás. Az 1986-87-ben végzett magyar líceumi diákság 80%-a kivándorolt. Jelenleg a városban magyar tagozaton az elemiben 18, az V–VIII. osztályban 32, a líceumban pedig 33 tanuló van. 20 évvel ezelőtt még egyetlen osztályban 36 tanuló volt. Egy 2000-ben végzett részleges felmérés szerint sok magányosan élő, elhanyagolt magyar sínylődik a város különböző részén. Kicsi a nyugdíjuk, segélyt nem kapnak. Kénytelenek lakásukat, javaikat zálogba adni, aztán mások teszik rá kezüket a vagyonukra. A megyei RMDSZ tevékenykedik: óvodaalapítás Küküllőalmáson (2000-ben), Mihályfalván (2001-ben); óvodaalapítás és modernizálás Nagyszebenben (1999-ben); magyar tagozat alapítása Bürkösön (2000-ben) a bürkösi és szentágotai gyerekek számára; pályázati támogatás megnyerése iskolabusz vásárlására (1998-ban), és annak üzemeltetése Vízakna és Nagyszeben között; árvaház indítása Vízaknán magyar nyelven egyházi támogatással, helyi színtársulat megalakítása Nagyszebenben; előadások szervezése Nagyszeben és Mihályfalva amatőr színtársulataival; Petőfi park Nagyszebenben stb. Terveik között szerepel bentlakás alapítás a református egyháznál, nyelvápoló szórványtábor szervezése Vízaknán és Bolyán, özvegyek találkozóinak megszervezése Nagyszebenben, segítségre szoruló idősek felkutatása és egyetemisták általi segítése legalább hétvégeken, magyar vonatkozású műemlékek felkutatása, az 1848-as emlékmű újraállítása Vízaknán stb. /Szabó Csaba: A "száz-kétszáz magyar"-szindróma. Vérkörkeresőben Nagyszeben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 18./

A MADISZ a tizedik alkalommal szervezte meg Szovátán azt a képzőművészeti alkotótábort, ahol 20 erdélyi képzőművészeti középiskolás fiatalt fogadott. Az idén a táborvezető szaktanár Irsai Zsolt volt. Kiss Lóránt grafikus az erdélyi falképek restaurálásáról, a középkori templomok művészettörténeti értékeiről beszélt a táborlakóknak, ifj. Molnár Dénes pedig a vizuális jelképrendszerről. A fiatalok a szovátai Sánta Csaba szobrászművész műtermében láthatták, hogy készülnek a köztéri bronzszobrok. /(vajda): Alkotótábor Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 29./

December 5-én kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. A jelenlévők megismerkedhettek Halász Péter magyarországi szerző három kötetével és „A moldvai katolikusok középkori emlékei” című, Kis Loránd marosvásárhelyi képzőművész fotóiból álló kiállítással. A kiállítás anyaga Budapesten vendégszerepelt, a Teleki László Alapítvány támogatásával. Halász Péter moldvai kutatásairól szóló köteteit Tánczos Vilmos mutatta be. Az agrármérnök végzettségű szerző 1966 óta járja Moldvát. Ezekben a kötetekben megjelent írásainak nagy része eddig szétszórtan jelent meg helyi lapokban. Első kötete: Bokrétába kötögetem vala, alcíme A moldvai magyarok néprajzához. 2002-ben jelent meg, számba veszi a csángó kutatás eredményeit, tárgyalja a népszokásokat. A Nem lehet nyugtunk. Esszék, gondolatok, útirajzok a moldvai magyarokról című kötet, többek közt értékeli az 1990 utáni pozitív irányú változásokat, valamint a csángó kérdésnek a politikába való bekerülését. A harmadik kötet, A moldvai csángó magyarok hiedelmei tudományos történeti összefoglalás. Tánczos Halász Péter érdemei közé sorolta a csángóknak nyújtott anyagi és gyógyszer segítséget, rendezvények szervezését, és a csángó kérdés köztudatba kerülését is. /Csont Zsuzsa: Moldva írásban és képekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

Margittai Gábor, a Magyar Nemzet munkatársa az elcsatolt területek magyarságáról 2001 és 2004 között megjelentetett riportjait gyűjtötte csokorba Külső magyarok. Utazás a végeken /Magyar Nemzet könyvek/ címen. A kötet mintegy harmadrésze a Székelyföld és Gyimes gondjait, megoldatlanságait tárja elénk. Soraiból kitűnik, hogy a sok évtizedre visszatekintő kultúrharc 1989 után is tovább folyik. Az 1952-ben Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön tapasztalt elrománosító törekvés és Gyimesfelsőlok önvédelmet szolgáló Szent Erzsébet Gimnáziuma a két jelképes pólus, amely közt egymásnak feszülő erők küzdenek. Diószegi László, Tánczos Vilmos, Kiss Loránd, Bilibók Jenő, Pozsony Ferenc szolgálata, munkássága jelzi, hogy a csángóság ügyének ma is akadnak igaz apostolai. Dél-Erdélyben, ahol a románság térhódítása szinte beteljesedett, a szórványlét tragikus végkifejlete megállíthatatlan. A régió vészesen fogyatkozó magyarsága életében támaszthat-e új reményt Böjthe Csaba apostoli munkája, a református szórványlelkészségek szolgálata? Máramarossziget hajdan volt jogakadémiája, református tanítóképzője, nagyhírű piarista gimnáziuma már a múlté. Az asszimiláció folyamata vészes gyorsasággal folyik. Kárpátalja „Ukrajna legelhanyagoltabb tartománya”. Ferencz Imre, az Aknaszlatinán missziós szolgálatot vállalt csíki székely katolikus pap templomokat épített, segélyszervezeteket alakított, anyanyelvi óvodát hozott létre. Kiutálták őt Kárpátaljáról. Késmárk, Lőcse, Liptószentmiklós, Podolin utcáin magyar szó csak elvétve hallatszik. A „bűnös nemzet” kollektív bélyege, a benesi kitelepítés miatti rettegés fájó sebek. A szerb tisztogatási akciók magyar áldozatainak számát negyvenezerre becsülik. A csurogi temető összetört márványtáblája példázza, hogy a legyilkoltakra emlékezni ma sem szabad. A szerző szól a belső erőkről, a helyi kezdeményezőkről, a küzdelmet felvállalókról. A szombathelyi civilek szolidáris akcióival Dél-Erdélyben, a szerbiai Bácskában és Bánátban elgazosodott tömegsírokat ásnak elő a feledésből, elhagyott temetők már félig földbe süllyedt fejfáit állítják helyre, hozzájárulásukkal a kárpátaljai Técsőn szobrot emeltek Hollóssy Simonnak, Bácskában és Kárpátalján könyvkiadáshoz nyújtottak segítséget. /Máriás József: Utazás a végeken. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

Koroknyai Ottó történelmi tablóját állítják helyre Nagyváradon. Több évtizedes rejtekhelyéről került elő Nagyváradon Koroknyai Ottó neves magyar festőművész monumentális alkotása, a Mátyás Bécs előtt című olajfestmény. A Mátyás Bécs előtt a püspöki palota visszaszolgáltatását követően került vissza a római katolikus egyház tulajdonába, addig a Kőrösvidéki Múzeum pincéjében őrizték. Kiss Loránd és Pál Péter marosvásárhelyi restaurátor elkezdte a műalkotás helyreállítását. Koroknyai Ottó festőművész (1859–1898) tanulmányait a bécsi akadémián végezte. A budapesti Műcsarnokban 1886-ban a Munkácsy-díjat nyerte el. /Gergely Gizella: Restaurálás fenntartásokkal. = Krónika (Kolozsvár), febr. 1./

Március 26-án kerül újra eredeti helyére Nagyváradon a római katolikus püspöki palota Széchenyi-termében Koroknyai Ottó Mátyás király Bécs előtt című olajfestménye, amit 1953-ban a múzeummá alakított ingatlan pincéjébe zártak ‘megőrzés végett’ az akkori hatóságok. A műalkotást Kiss Loránd és Pál Péter restaurálta. Benczúr Gyula Schlauch bíborost ábrázoló portréja, amely az 1900. évi párizsi világkiállításon arany díjat kapott, úgyszintén visszakerült a katolikus egyház tulajdonába s a barokk palotába. /G. K. E. : Koroknyai Ottó történelmi tablója hétfőtől lesz megtekinthető. = Reggeli Újság (Nagyvárad), márc. 22./

Rangos konferencia kezdődik november 28-án Szovátán a Teleki Oktatási Központban a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány közös szervezésében, Műemlékvédelem Erdélyben címmel. A harmadik alkalommal megszervezendő rendezvényről Kiss Loránd, az Arcus Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, a konferencia témája a műemlékvédelem és műemlék-felújítás. Kétévente szervezik, most lesz a harmadik. A szakembereket itt megismertethetik egymással kutatásaikat, munkájukat. A társszervező kolozsvári alapítvány az ottani művészettörténeti tanszék magyar szakának alapítványa. A Jékely Zsombor-Kiss Loránd írta Középkori falképek Erdélyben. Értékmentés a Teleki Alapítvány támogatásával című, Kollár Tibor szerkesztette kötetet Marosi Ernő akadémikus mutatja majd be. /(n. b.): Műemlékvédelem Erdélyben III. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 27./

A művészeti oktatás megcsonkítása?
A művészeti oktatás, s azon belül a magyar tannyelvű művészeti oktatás megcsonkítása ellen tiltakoztak tegnap a Művészeti Líceum szülői közösségének képviselői. Mivel a román tagozaton kisebb az érdeklődés a zene és képzőművészet szakok iránt (283 diák), a meglévő párhuzamos magyar osztályok (437 diák) összevonását is kilátásba helyezte a megyei tanfelügyelőség. A döntés ellen megfogalmazott tiltakozásokra pedig csak felemás módon válaszoltak.
A szülők nevében megszólaló Kiss Loránd és Koreck Mária közölte, hogy az iskolában zajló érettségi vizsgára való tekintettel kényszerültek arra, hogy a Bernády Házban találkozzanak a sajtó képviselőivel.
Közel félezer szülő írta alá azt a petíciót, amelyet a tanfelügyelőséghez, a közoktatási minisztériumhoz fognak benyújtani, s ha nem járnak eredménnyel, végül a Diszkriminációellenes Országos Tanácshoz fordulnak.
Megmozdulásukkal egyrészt arra szeretnék figyelmeztetni a tanügyi szerveket, hogy ne csak papíron szerepeljen, hanem a szülőknek a valóságban is legyen beleszólási joguk abba, ami az iskolában és a gyermekekkel történik. Másrészt olyan elismert tanintézetről van szó, amelynek megcsonkítása ellen sokan szeretnék támogatni a szülők kérelmét, így az aláírásgyűjtést az internetre is kiterjesztik, hogy bárki támogathassa a felsőbb szervekhez intézett petíciót.
A magyar tagozaton megvan a megfelelő számú diák, és az érdeklődés sem hiányzik a művészeti oktatás iránt. Ezért az oktatásügyet érintő megszorítások közepette a valóban költségesebb művészeti oktatás számára más finanszírozási mutatókat kellene megállapítani, s a gyerekre számított fejkvótát a valós szükségekhez igazítani. A pluszköltségeket pedig állami és helyi forrásból lehetne biztosítani, s megfelelő hozzáállással az iskolaépület kérdését és felújítását is meg lehetne oldani.
A szülők arra kérik a tanfelügyelőséget és a szaktárcát, hogy ne korlátozzák azoknak a gyerekeknek a lehetőségeit, akik kemény munkával eljutottak az ötödik illetve a kilencedik osztályig.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes is támogatásáról biztosította a művészeti oktatást, ezért a szülők meg szeretnék akadályozni, hogy kedvezőtlen döntés szülessen.
Bár meghívást kaptak, a tanfelügyelőség és az iskola vezetői nem vettek részt a szerdai sajtótájékoztatón, az iskolában tanító pedagógusok nevében Kovács Zsuzsa zongoratanár hangsúlyozta a művészeti oktatás nevelő erejét, továbbá azt is, hogy az egyéni foglalkozás nélkül a zenetanítás elképzelhetetlen. Valóban nem egyenletes a tehetségek jelentkezése, de ahhoz, hogy a legjobbak fejlődjenek, szükség van az osztályokra, arra a környezetre, amelyben ösztönzést kapnak tehetségük kibontakoztatására.
Marosvásárhelyen mindig népszerű volt a magyar tannyelvű művészeti oktatás, és ezt a hagyományt tiszteletben kellene tartani.
A sajtónak készített gazdag anyagból kiderül (ami közismert Marosvásárhelyen), hogy a XIX. század elején dr. Bernády György személyében olyan polgármestere volt a városnak, aki palotát épített a zenei és képzőművészeti oktatásnak. Ezzel szemben a XXI. század elején a kölcsönépületbe visszaszorult képzést is torzóvá akarják tenni.
A szülők elszántak, s ha a tanfelügyelőség vezetőségét nem sikerül meggyőzni, hogy kérjenek egy újabb magyar kilencedik osztályt a művészeti oktatás folytatása érdekében, minden lehetséges fórumon tiltakozni fognak a diszkriminatívnak tartott intézkedés ellen.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

A szórványok szórványa
Június 26-a az abrudbányai magyar közösség napja. Még élnek itt magyarok? – tenné fel a kérdést, aki keveset tud, vagy keveset hallott a szórvány szórványáról, a Nyugati-Érchegységben található, egykor virágzó bányavárosról. Élnek itt még magyarok. Olyanok, akik ragaszkodnak hagyományaikhoz, nyelvükhöz, s akik büszkén vallják magukat magyarnak, akik egyesületet hoztak létre azért, hogy szervezett keretek között tehessenek a beolvadás ellen, a megmaradásért, a továbblépésért.
Kétszer jött a veszedelem
"1784. esztendőben 9bernek 3dik napján jöve a hír Abrud Bányára, hogy edj Horja nevezetű oláh pap vezérlése alatt igen teméntelen nép pusztittya, öli a nemességet … felmentek Topánfalvára, ottan a Magyarságot el pusztitották, a házokat mind el rontották, vagyonokat elhordták. Másnap Abrudbánya felett a Verespatak felé való hegyet mint a felleg el borította, kiáltván, megöllyük mind edj lábig a magyarokat. A református templomba bémenvén, az orgonát porrá verték, a pap feje felett való koronát el rontották, oda le tett véghetetlen kincset el vitték, aki oda recipialtak volt magokat, sullyok bottal a templom közepén mind főbe verték. Ezen pusztittásban akik megöltettek, harangszó nélkül edj gödörbe lehányattak" – ezt írta Szabó Pál református lelkész az első veszedelmről. A második 1849 májusában volt, amikor két és félezer védtelen magyar esett a borzalmas mészárlások áldozatául. A templomokat felégették, a házakat kifosztották. Ezekre a traumákra ma is emlékeznek.
Aztán jött a következő veszedelem, a kommunizmus, amely bár működtette a kenyeret adó bányákat, a nemzetiségeket beolvasztó eszközök minden formáját alkalmazta.
Együttműködve van jövőnk
Mindezeket túléve, az abrudbányai magyarok, körülbelül nyolcvanan, próbálnak helytállni a hétköznapok sűrűjében.
– Úgy jönnek ide a magyarországiak, mint a rezervátumba. Megvallom, nem tetszik ez nekünk. Eléneklik a magyar himnuszt, aztán a székely himnuszt, filmezik az egészet, otthon mutogatják, hogy Abrudbányán találtak még magyarokat. Őszintén mondom, nem erre van szükségünk, hanem arra, hogy segítsenek, tanácsokkal lássanak el, felhívják ránk a figyelmet, hiszen akkor létezünk igazán, ha tudnak rólunk. Azért hoztuk létre az egyesületünket is. Egyet meg kell érteni: nekünk jóban kell lenni a többségi románsággal, nekünk csak velük együttműködve lehet továbblépni. Ezért döntöttünk úgy, hogy megszervezzük az abrudbányai magyar közösség napját, melynek célja a város interkulturális viszonyainak ápolása, hagyományaink kölcsönös tisztelete, a példás együttélés fontossága – mondta Kopenetz Loránd, az egyesület elnöke, a település gyógyszerésze.
Felújították a református templomot
Az Apafi Mihály fejedelem által 1672-ben adományozott tanulmányi ház után a református templomot is felújítják, amelynek elődjét feltehetően 1625-ben építették. Erre azért kerülhetett sor, mert a templom körül több üzlethelyiség van, s a bérleti díjakból származó összegekből állni tudták a költségeket – mondta Gábor Ferenc református lelkész, aki küküllőszéplaki születésű, s azért választotta az 50 lelkes abrudbányai gyülekezetet, mert felesége enyedi, s így idővel esélye lehet Fehér megyén belül Enyed környékére kerülni. Ottjártunkkor a padlózaton dolgoztak, a falak már frissen meszelve fehéren álltak. A restaurálás szakszerűen folyt, csak természetes anyagot használtak, hogy ne nedvesedjen a fal. A közösségi napnak a templom ad otthont, 11.30 órától itt tartják az istentiszteletet. A város épített örökségéről Kiss Loránd restaurátor és Berindei ortodox lelkész tart előadást. Ugyanitt orgonakoncert lesz, Suteu Ruth előadásában.
Fák nőttek ki az unitárius templom omladozó falából
Nem messze a reformátustól a katolikus templom áll, ide Lukács Róbert beszolgáló plébános jár misét tartani. Ünnepekkor többen vannak a templomban. – Még a román ortodoxok is betérnek, és pénzt tesznek a Szent Antal-perselybe. Nemrégiben, a meszelés alatt évszázados freskókat fedeztek fel, ezeket restaurálni kellene – mondta Kopenetz Loránd, aki szívesen kalauzolt végig a katolikus templomon is. A katolikus templommal szemben erősen romos állapotban áll még az unitáriusok egykori barokk hajléka. A katolikus templom a XIII. században épült, az unitáriuson 1796-os feljegyzés áll. Tetején karvastagságú fák nőttek ki. Siralmas, ahogy kinyílik az ajtó, a tiszta kék eget látni. A verespataki bányaterv tulajdonosa, az RM Gold Corporation segített abban, hogy a beszakadt mennyezetet, a többkamionnyi gerendát és gazt elhordják, s ők ajánlottak anyagi támogatást a templom helyreállítására. Ha az épületet sikerül megmenteni, itt fog működni a magyar kulturális központ.
– Magyar vagyok, nem tudok magyarul, de szeretnék megtanulni – mondta Szőcs Attila, akit nagymamája és ügyvéd édesapja tanított gyerekkorában magyarul. – A feleségem román, a kislányom már egy szót sem beszél magyarul. Szeretném, ha jönne valaki, aki magyarórát tartana nekünk – folytatta. A lelkész, a gyógyszerész gyerekei is román óvodában, iskolában tanulnak, ők is igénylik a magyar nyelvű oktatást. Erre kell majd megoldást találni, ezt szeretnénk kivitelezni minél előbb – mondták az abrudbányaiak.
Erre kellene odafigyelniük az érdekképviseletet felvállalóknak.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

Megalázó felújítás: nem állítják helyre a magyar emlékeket Marosvásárhelyen
Nem állítják vissza a magyar történelmi személyiségeket ábrázoló vitrailokat a régi marosvásárhelyi városházára, és a megyei önkormányzatnak, illetve a prefektusi hivatalnak otthont adó épületet elcsúfító, magyarellenes szövegeket tartalmazó márványtáblákat nem távolítják el a javában zajló restaurálás során. Az egymillió lejre rúgó munkálatokat az tette elkerülhetetlenné, hogy az épület kocsifelhajtója és előcsarnoka egy öt évvel ezelőtt szakszerűtlenül elvégzett munkálat következtében megrongálódott.
Jelentős, egymillió lejt érő restaurálási munkálatokba kezdtek Marosvásárhely régi, tornyos városházán. A részleges helyreállítási munkálatok során az előcsarnokban és a lépcsőházban kicserélik a villanyhálózatot, kijavítják a plafonon megjelent repedéseket, majd sablonok segítségével festik újra a szecessziós motívumokat.
Megtisztítják továbbá a csillárokat, kijavítják a csempeburkolatot, felcsiszolják a márványpadlót. A bejáratnál ezzel párhuzamosan megerősítik a megsüllyedt boltíveket, illetve megjavítják a fölötte található erkélyt. A szakemberek szerint a hat hónaposra tervezett beavatkozást az idő és egy néhány évvel ezelőtt elkövetett hanyag felújítás tette szükségessé. Akkor úgy padlózták újra a díszteremből nyíló erkélyt, hogy az esőlevezetőket eltömítették, a magának egérutat nyerő víz pedig lényegesen megrongálta az épület szerkezetét.
A régi, szecessziós stílusban épült városháza Marosvásárhely szimbólumának számít, amely a múlt század elején Bernády György városépítő polgármester idején készült a lakosság pótadójából. A szecessziós épületet két budapesti műépítész, Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte. Ottjártunkkor szorgos fiatalok ifj. Molnár Dénes, Kiss Lóránd és Pál Péter irányításával éppen az előcsarnok falait és plafonjait tisztították.
A helyreállítási tervet készítő marosvásárhelyi Proiect Rt. műépítésze, Keresztes Géza elmondta, az idei restaurálási szakaszban két fontos dolgot kell megoldani. „Az esővíz beszivárgása miatt a kocsiáthajtó egyik lába megsüllyedt, emiatt a boltív megrepedt. Mivel az a falat is húzza előre, az előcsarnok plafonján is megjelentek a repedések, mindez egy korábban, szakszerűtlenül végzett munkálatnak köszönhetően” – vélekedett a tervező. Építőmérnök kollégája, Csákány Dezső mára sem derítette ki, ki lehetett az, aki a boltívek fölötti erkélyen úgy cserélte ki a kőpadlózatot, hogy elzárta a vízlevezetőket. „A szakszerűtlen és engedély nélkül végzett munkálatnak nincs gazdája. Pedig alig néhány évvel ezelőtt végezték el” – tette hozzá.
Eredetiség – már csak az emlékezetben
A főbejárat feletti szecessziós vonalvezetésű attikafal díszítése több ízben is változott. Eredetileg a város régi címere színes majolika virágdíszek közé került, a Marosvásárhely szabad királyi város székháza felirattal. Ezt még Trianon után a bevonuló román hatalom lecserélte, majd Erdély visszafoglalása után néhány esztendeig semmiféle felirat nem ékesítette a falat. Az 1950-es évek végén a virágdíszek eltűntek, de felkerült a város új címere.
Ez sem bizonyult hosszú életűnek, mert 1965-ben az épületet átvevő Román Kommunista Párt jelvénye váltotta. Ekkor a főbejárat előtti kocsifelhajtó és nyitott terasz felépítményének kőből faragott mellvédjéről a város és a vármegye címerét is lefaragták. Hasonló sorsra jutott az előcsarnok oldalfalában lévő nagy emléktábla is, melyet összetörtek. A város egykori színes címere a főlépcső berakásos üvegablakából is kikerült, megürült helyét az ólomkeretben közönséges üveggel pótolták. A lépcsőpihenő két oldalán díszes keretben egy-egy rózsaszínű márványtáblát helyeztek el, melynek felirata örökítette meg a székház tervezőinek és kivitelezőinek nevét.
A kommunisták hatalomra kerülése után a két márványtáblát kalapáccsal törték darabokra. Nem úszta meg a magyarellenesség tombolását az emeleti gyűlésterem sem. Az öt színes ólomberakásos üvegablak közül valamikor a középső Ferenc József királyt ábrázolta Szent István palástjával, a többiekben Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc és Kossuth Lajos portréi voltak. Ezeket még 1921-ben kiszedték. A vitrailok egy része néhány éve közszemlére került a megyei múzeumban. Állapotuk azonban lehetővé tenné, hogy bármikor visszakerüljenek a helyükre.
A sértő táblák maradnak
Kérdésünkre, hogy mi lesz a főbejárat körüli homlokzatra összezsúfolt, magyarellenes szöveget tartalmazó márványtáblák sorsa, sem Bartha József, sem Márton Katalin nem tudott pontos választ adni. A megyei önkormányzat gazdasági, illetve beruházási igazgatója nem tudnak arról, hogy a főbejárat restaurálása alkalmával szó lenne a táblák leszereléséről. Annak ellenére, hogy már évek óta felmerült valamennyi tábla eltávolításának lehetősége, erre nem valószínű, hogy az idei helyreállítási munkálatok alkalmával sor kerül.
„A táblák nem illenek egy ilyen jellegű épület főbejáratához. Ezt már többször is hangoztattam, és szorgalmaztam az eltávolításukat, de mindmáig nem találtam meghallgatásra. Ha jól tudom, annak idején még csak építkezési engedéllyel sem rendelkeztek azok, akik a feliratokat kifüggesztették” – nyilatkozta lapunknak a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója. Kolléganője, Márton Katalin sem tud arról, hogy a restaurálás során a bejáratot visszaállítanák eredeti formájába. „Úgy tudom, nem volt szó a táblák eltávolításáról” – mondta. A pontos választ Lokodi Edit Emőkétől szerettük volna megtudni, ám a munkálatok leszerződtetését aláíró megyei tanácselnök nem volt hajlandó válaszolni a kérdésre. „Most nincs időm nyilatkozni, mert dolgozom” – fizetett ki kurtán-furcsán.
Az 1990 után, a kolozsvári Funar-modell szerint felkerülő román nyelvű márványtáblák a Maros megyét a „horthysta terror alól felszabadító” 15 ezer román hős halottnak, a trianoni döntést megelőző balázsfalvi nagygyűlés résztvevőinek, az első világháborúban elesett román katonáknak és a ’89-es forradalom helyi áldozatainak állítanak emléket. A forradalmárszervezetek már évekkel ezelőtt elkészíttettek egy kétnyelvű táblát is, de annak felszerelését a mindenkori prefektus akadályozta, mondván, hogy a régi városháza nem karácsonyfa, ahova mindenki kiaggathatja a tábláját. A feliratos márványdarab sokáig a kabinetfőnök irodájában rostokolt. Egy ötödik tábla, amelyet 2000 után a prefektúra hallgatólagos beleegyezésével és a megyei önkormányzat asszisztálása mellett, szintén a román nacionalista szervezetek a torony talapzatára helyeztek, azokról az állítólagos bebörtönzött román embereknek állít emléket, akiket a torony alatti pincében a magyarok tartottak fogva és kínoztak meg.
„Elvonatkoztatva a táblák szövegétől, ezeknek akkor sem lenne helyük a bejáratnál, főleg a jelenlegi, összezsúfolt formában. Kifüggesztői nem is kaptak rá engedélyt. Eltüntetésükhöz sajnos nem elegendő a műemlékvédelmi hatóságok véleményezése, politikai akaratra is szükség lenne” – fejtette ki Keresztes Géza. Megítélésében a márványlapokat múzeumban kellene közszemlére állítani.
A vitrailokról szó sem lehet
Míg a magyarságot sértő táblák valószínűleg a helyükön maradnak, sem az előcsarnok falára festett címerek, sem a lépcsőházi díszes ablakok ólomkristályos vitrailjai hatvan év után sem kerülnek vissza. A nacionalista-kommunista hatalom által eltávolított magyar történelmi címerek, illetve Kossuth Lajos, Deák Ferenc, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor arcképei és Ferenc József koronázást ábrázoló képe továbbra is múzeumi tárgy marad.
„Műemlék jellegű épületről lévén szó, mi szerettük volna valóban eredeti állapotában visszaállítani, de a prefektúra közbenjárására a művelődési minisztérium nem hagyta jóvá a címerek visszahelyezését” – sajnálkozott Márton Katalin. Az üvegfestmények már korábban a helyükre kerülhettek volna, amikor egy magyarországi szakembercsoport elvégezte az összes díszablak restaurálását és a hiányzó elemek kiegészítését. A művelődési minisztérium azonban akkor is negatívan véleményezte a teljes helyreállítást. Kelemen Hunor kulturális tárcavezetőt lapzártánkig nem sikerült elérnünk, azonban a felújítási munkálatokat még elődje, Theodor Paleologu engedélyezte ebben a formában.
Főbejárat csak főbejáróknak
A fél év múlva elkészülő munkálatokat a nagyközönségnek aligha lesz alkalma megcsodálni. Az épületben működő két intézmény, mellőzve a civilizált államok gyakorlatát, húsz évvel a diktatúra megdöntése után is mindössze az oldalsó mellékbejáratot tartja nyitva az ügyfelek számára. A főbejárat a mai napig is csak a kiváltságos helyzetet élvező intézményvezetők, alkalmazottak és politikusok előtt áll nyitva.
„Bárhol Európában a személyzet az oldalsó vagy hátsó bejáratot használja, a főbejárat az adófizető állampolgároké. Úgy látszik, nálunk megrekedt az idő, vagy csak az épületben dolgozó vezetők cserélődtek, a pórnépet lenéző mentalitás maradt a régi” – panaszolta el lapunknak a város egyik jó hírnévnek örvendő nyugdíjas pedagógusa, akit ottjártunkkor éppen a szolgálatot teljesítő őr ellentmondást nem tűrő hangon a kiskapuhoz küldött át. Hasonló véleményt képvisel Keresztes Géza is, mondván, hogy ebből is kitűnik, mennyire tiszteli a politikai hatalom adófizető szavazóbázisát.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

Nyitóünnepség szépséghibákkal
Hobai professzor tiltakozásképpen nem vette át az oklevelet
Kellemetlen epizódokkal tarkítottan zajlott csütörtök este a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem hagyományos téli ünnepének, a tudományos szesszióval összekötött 2011-es egyetemi napoknak a megnyitója. Az év elején nyugdíjba kényszerített magyar egyetemi tanárok többsége nem jelent meg, hogy a vezetőség által adományozott diplomát átvegye a rektortól. A román oktatók közül dr. Hobai Stefan, a biokémia nyugalmazott professzora a helyszínen utasította vissza az oklevél átvételét. Az idén nem avattak díszdoktorokat.
A meghívottak számát sajnos nem a gyógyszerészeti egyetem új aulájának befogadóképességéhez mérték, így sokan az oktatók, meghívottak közül sem jutottak be a terembe. A kívül rekedtek egy ideig a folyosón beszélgettek, majd eltávoztak.
Dr. Copotoiu Constantin rektor a korábbi évekhez képest kevésbé ékes beszédet tartott. A kissé fáradtan előadott szöveget nem túl sikerült angol fordításban vetítették ki, holott a románul beszélő meghívottak mellett magyarországi vendégei is voltak a megnyitónak.
"Nem hagytuk legyőzni magunkat, az egyetem egyben maradt", ami az igaz emberek harcolni tudásának köszönhető – jelentette ki a rektor, utalva a szenátus román többségének a döntésére, amely a tanügyminisztérium többszöri figyelmeztetése ellenére sem volt hajlandó az új tanügyi törvény előírásaihoz igazítani az egyetem szervezési és működési szabályzatát. Így az önálló magyar főtanszékekből álló tagozat létrehozása elmaradt, az egyetemnek pedig nincs jóváhagyott chartája. A későbbiekben hozzátette, hogy az intézmény szerkezete kikristályosodott, s a 66 év alatt sikerült megőrizni az identitásbeli folytonosságot. Kérdés, hogy milyen folytonosságra értette, hisz az egykor a magyar oktatás céljára létrehozott felsőoktatási intézményben éppen most folyik a magyar tagozat felszámolása.
A rektornak természetesen a szenátusban történtekre is volt magyarázata. Beszédében elhangzott, hogy az egyetemeknek két törvénynek kell eleget tenniük az akkreditáció elnyerése érdekében. A tanügyi jogszabály mellett a minőségbiztosításra vonatkozó törvénynek is, ami előírja, hogy öt hallgatóra kell jusson egy egyetemi oktató. Ezt figyelembe véve a fogorvosi és a gyógyszerészeti karon a magyar nyelvű oktatást jövőtől fel is számolhatnák, az általános orvosi karra pedig mindössze 50 hallgatót vehetnének fel. Amit úgy értelmezhetünk, hogy a szenátus román többsége a magyar oktatás iránti aggodalomtól vezérelve nem szavazta meg az önálló magyar főtanszékek létrehozását. Arra sajnos nem kaptunk magyarázatot, hogy miért fontosabb a minőségre vonatkozó jogszabály a tanügyi törvénynél. És arra sem, hogy rektorként az elmúlt nyolc év alatt mit tett azért, hogy a magyar vonal foghíjas helyeit feltöltsék.
Copotoiu professzor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy csak a második, azaz a B csoportba sorolták be az egyetemet, mivel nem az oktatói és gyógyító munkát vették figyelembe, hanem a tudományos kutatásban elért eredményeket. Megoldásképpen azt tanácsolta kollégáinak, hogy érdemes fizetni azért, hogy a nagy elismertségnek örvendő lapokban közöljék tudományos dolgozataikat. Majd azzal vigasztalta a megjelenteket, hogy a MetroPolis közvélemény-kutatása alapján a marosvásárhelyi a legjobb s a legnépszerűbb egyetem Erdélyben.
Nagy esemény volt az idén a közoktatási törvény elfogadása, csakhogy ez az egyetem lefejezésével járt, hisz az aktív, értékes, munkabírásuk teljében levő 65 éves professzorokat kellett nyugdíjba küldeni, ami az oktatók hiányához vezetett – sajnálkozott a rektor, aki kitért arra is, hogy a lakosság 24 százaléka 2030-ban 60 év fölötti személy lesz. Ennek ellenére az egyetem gyorsan és barátságtalanul szabadult meg a szóban forgó tanároktól, de nem mindenkitől, ahogy a prezídiumban ülőket nézve kiderült. A történtek után nem volt meglepő, hogy az érintettek nem vettek részt a nyitóünnepségen, akik közül egyesek állítólag nem is kaptak meghívót.
Az utóbbi évek megvalósításai közül a rektor a fogászati kar új épületét, a multifunkcionális sporttermet, az uszodát említette, amihez hozzátehetnénk, hogy a tudományos kutatásra összpontosító elvárások ismeretében talán hasznosabb lett volna egy jól felszerelt kutatóközponttal bővíteni az egyetem infrastruktúráját.
Constantin Copotoiu beszámolt az első helyben szervezett rezidensvizsga sikerességéről, amelyen a résztvevők jó eredményeket értek el, s nem volt egy óvás sem. Három szakon megszervezték a mesterképzést, s az IBM az orvosi egyetem miatt létesít kutatóközpontot Marosvásárhelyen, hangsúlyozta, amit a Dorin Floreát helyettesítő Claudiu Maior alpolgármester is megerősített.
A nyugdíjba küldött professzorok mellett oklevéllel tüntették ki a tavalyi évfolyamelsőket (akik közül hárman már doktorálnak), a rezidensvizsga első helyzettjeit, a diákszövetségi vezetőket.
A nyitóünnepségen felszólalt dr. Kásler Miklós professzor, a Budapesti Onkológiai Intézet igazgatója, aki hetedik éve vesz részt az egyetemi napokon. Bibliai idézetekkel átszőtt, adventi hangulatú beszédében értékelte a két intézet közötti együttműködést, amelynek 20 PH-doktori cím az eredménye, s szólt a román és a magyar nép egymásra utaltságáról is.
Rajta kívül szót kapott az Ausztráliából érkezett dr. Petcu Eugen egyetemi előadótanár és dr. Kiss Loránd, a szebeni egyetem sebészprofesszora.
Tegnap délelőtt doktorátusi dolgozatok megvédésével és tudományos szesszióval folytatódtak az egyetemi napok.
Dr. Hobai Stefan nyugalmazott egyetemi tanár a megnyitón kijelentette, hogy miután a diákoktól megkapta a legkorrektebb professzornak járó oklevelet, visszautasítja az egyetem vezetőségének az oklevelét. A Népújság kérésére elmondta, hogy így akar tiltakozni a stílus ellen, ahogyan a MOGYE-t vezetik.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)

Mentor-díj erdélyi magyar oktatóknak
Kolozsváron ünnepélyes keretek között adták át szerda délután a kiváló oktatóknak, edzőknek ajánlott Mentor-díjat; négy magyar oktató szerepelt a díjazottak között.
A Közösségért Alapítvány és a MOL Románia által alapított díjat olyan oktatóknak, edzőknek, művészeknek ítélik oda, akik több generáció tehetséges gyermekeit indították el a sikerek útján. A tíz díjazott a Ioan Nemtoi világhírű üvegművész tömör üvegből készített trófeája mellett személyenként 8000 lej (537 ezer forint) pénzjutalmat is kap. A kolozsvári Szabók bástyájában tartott díjátadó gálán rövid portréfilmet vetítettek le valamennyi díjazottról.
Az idei díjazottak között négy kiváló magyar oktató szerepelt: Dolóczky Márta tanító, a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Iskola tanítónője, Guttmann Mihály nyugalmazott zenetanár, a kolozsvári zeneiskola egykori igazgatója, az erdélyi kórusmozgalom lelkes szervezője, Kiss Lóránd, a gyergyóalfalvi Sövér Elek Iskola kémiatanára, és Rend Erzsébet, a Margittai Horváth János Iskolaközpont fizikatanára. MTI

Barbár „restaurátorok” a marosvásárhelyi várban
Barbár módra tettek tönkre egy feltárt, 17. századbeli, latin nyelvű feliratot a marosvásárhelyi középkori vár restaurálásán dolgozó építőmunkások. A Mészárosok bástyájának belső falát a villanyszerelők megvésték, és egy vezetéket vezettek keresztül az 1647-es évszámot tartalmazó szövegen.
A várban dolgozó munkások azelőtt egy festett, 18. századi famennyezetet semmisítettek meg. „Egyszerűen hihetetlen, hogy mi folyik a marosvásárhelyi várban!” – háborog Kiss Lóránd falkép-restaurátor.
Eltüzelt famennyezet, átvágott latin felirat
„Előbb a háromszáz éves famennyezet tűnt el, amiről a munkások elmondták, hogy egy részéből zsalut készítettek, egy részét meg eltüzelték. Aztán a Mészárosok bástyáján feltárt latin szövegen keresztül vezették a villanyvezetéket, holott a kábelekkel kikerülhették volna az említett felületet. Itt jóformán senkit nem érdekel, hogy mi történik, nem létezik semmiféle ellenőrzés” – mondja a restaurátor, miközben átvergődjük magunkat az építőtelepen, belépünk a bástyába, és a felelőtlen kezek munkáját „csodáljuk”. Az, hogy a középkorban épült bástya felsőbb szintjét belülről gipszkartonozzák, már csak egy fanyar mosolyt fakasztó apró szépséghibának számít a mennyezet eltüzelése vagy a latin felirat „bekábelezése” mellett. Kiss Loránd szerint a szakemberek már három évvel ezelőtt leadták a várról szóló dokumentációt, azóta minden egyes felelős személy áttanulmányozhatta volna. Sovány vigaszként hat, hogy az előzetesen készült fényképek alapján a fal helyreállítható, és a szöveget is újra lehet festeni. A szakember szerint „ez olyan, mint egészséges emberen a műláb”. Mindezt Kiss Loránd annak tulajdonítja, hogy Romániában még mindig nem létezik egy egészséges műemlékvédelmi szemlélet. Többek között ennek tudható be, hogy a vár restaurálását fővállalkozóként egy olyan cég nyerte, mely villanegyedek, tömbházak és bádogból készült sportcsarnokok építésére szakosodott. A munkálatok elvégzésére kiírt pályázatot elnyerő marosszentkirályi Contranscom Benţa Rt.-nek még a tulajdonosai, a jelentős vagyonra szert tett Benţa fivérek sem építkezési szakemberek.
Talán ennél is szomorúbb, hogy a Mészárosok bástyájában történt baklövések sajnálatos módon nem számítanak egyedi esetnek. „Az általános felújítási terv készítője, az Arhing Kft. kért egy restaurálási tervet, a kivitelező azonban nem tart igényt a segítségünkre. Pedig az egy vakvezető lenne. A gyakorlat azt mutatja, hogy a szakemberek semmibevétele szörnyűségeket szül” – állítja Kiss. A Benţa-birodalom munkásainak szakmai inkompetenciáját jelzik a Soós Zoltán által felvázolt hibák is. A megyei múzeum igazgatója azokra a betongerendákra hívta fel a figyelmünket, amelyeket az építő kénytelen volt utólag lebontani, ugyanis egy középkori épület korhű restaurálásában a négyszáz évvel ezelőtt még ismeretlen anyagnak számító beton használata tilos. „Szerencsére ezeket már el is távolították, helyettük faelemeket fognak használni. De nemcsak a kőművesekkel volt gond, az ácsok is a hagyományos csapolási módszer helyett vascsavarokat használtak, ami szintén nem helyénvaló” – sorolja a kívülálló számára akár lényegtelennek is tűnhető, ám szakmailag megengedhetetlen tévedéseket Soós. Az igazgató nem feltételez rosszindulatot, csupán hozzá nem értést. „A baj, hogy nem mindenik cég rendelkezik műszaki felügyelőmérnökkel” – állítja Soós Zoltán. Állítása szerint míg az Alfa Construct és az Energo Plus vezetői fogékonyak a restaurátorok tanácsaira, a Benţa-féle cég vezetői és munkásai fittyet hánynak minden utasításra.
„Hiányzik az etikett és a szív”
„A szakmai etikett és tudás mellé, egy vár restaurálásánál szív is szükségeltetik. Mi próbáljuk ezt megértetni a munkásokkal; van, akivel sikerrel, van, akivel nem” – állítja Szekeres Gerő, a főtervet készítő Arhing vezetője. A tervező szerint az efféle hibák gyökereit elsősorban a hazai törvényekben kell keresni, ugyanis ezek lehetővé teszik, hogy ugyanaz a munkás, aki azelőtt egy héttel sáncot ásott, vagy maltert kevert, műemléket restaurálhasson. A szakember szerint a másik gondot az építők túlzott érzékenysége jelenti. Mint mondja, a fővállalkozó a legkisebb észrevételét is sértésnek veszi. „Nincs olyan hét, hogy legalább két napot ne töltenénk a várban. Nem ketten-hárman, hanem csapatostól. Most már mumusként tartanak számon, de muszáj állandóan közbeszóljunk, mert a munkálatok bizonyos fázisait sajnos nem épületek restaurálására képzett szakemberek végzik” – nehezményezi Szekeres. Szerinte az ott dolgozók közül sokan fel sem tudják mérni, mekkora felelősség terheli őket. „Európában kevesebb mint tíz olyan középkori vár van, amely a város szívében fekszik. Ez egyike ezeknek, amit a lehető legóvatosabban kell kezelni, és a legésszerűbben kell kihasználni” – mondja Szekeres Gerő, aki már olyant is látott az elmúlt hetekben, hogy a restaurálásra váró falrészeket az építkezési munkások rossz seprűvel próbálták megtisztítani.
Csegzi Sándor alpolgármestert is aggasztják a történtek. Az elöljáró, aki három mandátuma alatt a szívén viselte a vár sorsát, szintén nem feltételez szándékosságot, ő is inkább a munkások hanyagságára gyanakszik. „Mi már az elején felhívtuk a cégvezetők figyelmét, hogy a várban folyó munkálatokat hatványozott figyelemmel kövessék, hisz mindannyiunk kincséről van szó. Rendkívül sajnálom és bosszant, hogy ez megtörténhetett, de azt hiszem, hogy az elkövetkezendőkben a várbeli feltárások még sok érdekességet tartogatnak” – állítja a mandátuma vége felé közeledő alpolgármester.
Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)

A XXI. századba (át)mentett középkor
Végéhez közeledik a bögözi református műemléktemplom belső északi hajófalán lévő 76 négyzetméteres XIV-XV. századbeli falkép felújítása. Jelenleg a templomkert szintjének csökkentésén és a torony külső falának újravakolásán dolgoznak a szakemberek.
A bögözi műemléktemplom tornyát 1842-ben magasították, az északi falon lévő freskókat 1865-ben fedezték fel a mészréteg alatt, melyek három sávban – regiszterben – három különböző történetet jelenítenek meg. Legfelül Szent László legendáját, középen pedig antiochiai Szent Margitét, a legalsó regiszterben a Jelenések Könyvében leírt utolsó ítélet képsorait láthatjuk. Míg a legendákat a XIV., az utolsó ítélet képeit valamivel később, a XV. század első felében festették fel a bögözi templomfalra. A freskók elé a reformáció után, a XVIII. században karzatot is építettek, melyet 1964-ben Vetési Sándor lelkész Kós Károllyal – aki akkor az erdélyiReformátus Egyházmegye építésze volt – átköltöztették a déli oldalra. A falképek teljes restaurálásához idén nyáron fogtak hozzá.
Restaurálás: aprólékos értékmentés
A XIX-XX. században többször próbálkoztak már a középkori templom északi falán lévő freskók feltárásával. Ennek történetébe Kiss Loránd, a restaurálást vezető egyik szakember avatott be. „1898-ben Csehély Adolf tárta fel először a fafestményeket, melyet Huszka József, az akkori Műemlékek Országos Bizottsága által kiküldött szakember le is másolt. De mivel akkoriban nem került pénzt a felújítására, visszameszelték. 1938-ban a falképek már részben újra láthatók voltak, és 1944-ban Farkas Tibor neki is fogott a restaurálásnak, de sajnos a háború miatt abba kellett hagyni” – mesélte Kiss.
„2010-ben végeztünk egy kutatást, ekkor mértük fel a falképek állapotát, és azt hogy milyen munkálatok szükségesek a teljes felújítás érdekében. Akkor egy sürgősségi beavatkozásra is szükség volt, ugyanis a falkép alsó részéről le kellett verni a cementes vakolatot, ami nagyban rongálta azt. 2011-ben készült el a restaurálási terv, mely a falképek teljes restaurálására vonatkozik” – adta tudtunkra a szakember. A restaurálási munkálatokat két évesre tervezték, de a bizonytalan anyagi és politikai helyzet miatt egy év alatt „erőltetett menetben” kell haladniuk a munkával. A falképek restaurálását a vakolat rögzítésével kellett kezdeni, ugyanis az évek folyamán nagyon sok helyen elvált a faltól és üregek képződtek.
„Egy speciális ragasztóanyagot kellett befecskendezni a képsorokat tartalmazó vakolat és a falazat közé, ezzel rögzítve a vakolatot” – mondta el a szakember. A falképek egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben vannak megfestve, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást.
„Valamikor a freskók majdnem teljesen befedték az eredeti templom északi falát, de mivel az idők folyamán több alkalommal magasították a falakat, hozzá-, illetve átépítették, gótikus boltívekkel látták el, ezek mind károsították az eredeti képeket. A régi templom eredeti méretére a torony felőli oldalon megmaradt falcsonk enged következtetni” – magyarázta a restaurátor.
Korabeli technikák
A Szent László legendát megjelenítő legfelső és a Szent Margit Legendát megjelenítő középső regiszter egy időben készült, a freskótechnikából lehet erre következtetni. „Súrlófénynél közelről láthatóak a festési szakaszok, ugyanis egyszerre csak akkor akkora részt vakoltak fel, amekkorát egy nap alatt meg tudtak festeni, ezeket napi varratoknak nevezzük” – fejtette ki Kiss Loránd.
A falképek ikonográfiája hasonlóságot mutat a dályai, sepsikilyéni középkori falképekkel. E falfestmények fő forrásanyaga a szentek életét magába foglaló középkori Legenda Aurea. Sajnos a többszöri feltárás során igencsak megrongálódtak a képek, a restauráló számára elsősorban a kalapácsnyomok, felületi sérülések eltüntetés a cél. Erről tovább érdeklődve azt is megtudtuk, hogy nem egészítik ki, festik újra az olyan nagyobb hiányokat ahol a festett felület hitelesen nem rekonstruálható.
E falképekhez elsősorban a középkorban föld alapú pigmenseket, oxidokat használtak (vörösek, sárgák, barnák) a színezéshez, melyet mésszel kevertek. A háttér alapszínének kékes hatását a fekete színre felhordott lazúros mészréteggel érték el.
Forgatókönyv a falakon
A retusálás esztétikai kiegészítés során részleteiben is értelmet nyertek a két legenda és az Utolsó Itélet jeleneteit ábrázoló freskók. Valamikor a legfelső regiszterben lévő Szent László legenda képei foglalták el a legnagyobb falfelületet, ugyanis már a torony faláról indulnak a freskók. „Sajnos a Szent László legendát elmesélő képek jelentős része megsemmisült a gótikus boltozat építésekor XV. század végén. Ekkor nyitották az északi hajóablakot is, a szószék megvilágítása céljából. Az ablak nyitásakor fedezték fel a középkori falképeket – mesélte Kiss.
A legfelső regiszter történetei Szent Lászlónak a váradi püspöktől való búcsújával kezdődik, ezt követi a felvonulás, majd az üldözés jelenete. A csatajelenetet a leányrabló kun üldözésének képe, majd a párviadal, és a kun lefejezése követi. Szent Margit legendája az északi fal nyugati sarkától a keleti sarkáig tart. A legenda tizenegy jelenetben meséli el Szent Margit vértanúságát. Az Utolsó Itéletet ábrázoló legalsó képsor sokkal részletgazdagabb: balról jobbra az üdvözültek csoportjával, a trónoló Krisztus körüli könyveket tartó apostolokkal, Szűz Máriával és Szent Jánossal. Ugyanitt megjelenik a mindent elnyelő Leviathan szörny képe is. Az Utolsó Itélet jelenetsora után, Veronika kendője, Szent Katalin és Szent Miklós mára töredékes ábrázolása látható. A regiszterek díszes keretezéssel vannak elválasztva egymástól. A legalsó regiszter alsó díszkerete a legrészletesebb, itt igencsak jól láthatóak a drapéria-imitáció festett töredékei.
Amit nem sikerült megmenteni
Kiss Loránd azt is elárulta, hogy a templom külső cementes vakolatának eltávolításakor találtak olyan nyomokat, mely arra enged következtetni, hogy a templom külső falait is falképek díszítették. „Szőnyegszerűen a déli hajófalon is voltak képsorok, sőt a torony felületén is falfestés volt, ennek nyomaira a jelenlegi cementes vakolat eltávolításakor találtunk rá” – mesélte.
A freskók restaurálása után a restaurátorok egy rövid ismertetőt készítenek a templom bejárata mellé a falképek rövid történetével és leírásával. „A képek komolyabban és mélyrehatóbb elemzése, értelmezése a művészettörténészek feladata lesz majd” – summázott Kiss Lóránd.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Műemlékvédelmi konferencia Marosvásárhelyen
Műemlékvédelmi konferenciát szervez a Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2012. október 4-én Gyorsuló metamorfózis. Városi műemlékeink helyzete az ezredfordulót követően címmel. A rendezvényre reprezentatív helyszínen, a Maros Megyei Múzeum által adminisztrált Kultúrpalota Tükörtermében kerül sor. Fővédnök Sólyom László, a Magyar Köztársaság volt elnöke.
Nyilvánvaló, hogy az utóbbi bő évtizedben az építkezési tevékenység fellendülésével a városi épített örökség helyzete megváltozott, sajnos nem mindig jó irányba. A gazdasági pezsgés erős nyomokat hagy a történeti épületállományon (nem mindig műemlékekről van szó!), és ezek sajnos sokszor gyógyíthatatlan sebek. Egy-egy (általában sikeresként beharangozott) műemlékfelújítás paravánjai mögött sokszor szakmai szempontból erősen vitatható történések zajlanak.
Az épített örökség védelmének lehetőségeiről, intézményes hátteréről, a felújítások problémáiról lesz tehát szó október 4- én, csütörtökön a Kultúrpalotában. Reggel kilenc órakor Entz Géza és Orbán János művészettörténészek köszöntőjével indul a rendezvény. Elsőként Kovács András művészettörténész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott professzora fog előadást tartani a gyulafehérvári műemlékek helyzetéről. Közelebbi tájakra evezve Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója a marosvásárhelyi várban zajlott műemléki beavatkozásokról beszél majd. Bor Ferenc, a budapesti Hild–Ybl Alapítvány elnöke budapesti műemlék-felújításokról ad elő. Prakfalvi Endre, a Magyar Építészeti Múzeum munkatársa egy tájainkon szokatlannak tűnő kérdéskört, az 1950–60-as évek (zömmel szocreál) építészeti örökségének problémáit feszegeti majd.
Mihály Ferenc szovátai farestaurátor és műemlékes szakember a hivatalos műemlékjegyzék hiányosságára, a számbavétel szükségességére, az engedélyeztetési folyamatok és az elvégzett helyreállítási munkák milyenségére világít majd rá. Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézetének munkatársa a magyarországi műemlékvédelem jelenlegi intézményes és jogi kereteinek problémáiról beszél, Emődi Tamás nagyváradi építész ugyancsak az intézményrendszer és a működési gyakorlat témáját taglalja majd, hazai vonatkozásban.
Marosvásárhelyen számos intézmény együttműködésének köszönhetően kibontakozófélben van egy átfogó műemléki topográfia projektje. A teljes város területére kiterjedő számbavételt a helyi műemlékállomány megállíthatatlannak tűnő átalakulása indokolja, a konferencia tulajdonképpen ennek a projektnek az első nyilvános eseménye. Ennek megfelelően számos előadás kapcsolódik az építészeti értékleltárak, műemléki topográfiák kérdésköréhez: Entz Géza a műemléki topográfiák aktualitásáról, Mentényi Klára (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, Budapest) a készülő kőszegi műemléki topográfiáról, Orbán János Marosvásárhely barokk kori történeti topográfiájáról, Kiss Lóránd falképrestaurátor segesvári polgárházak falképeiről beszél majd.
Tehát nemcsak a szakembereknek, hanem az építészet- és műemlékügy iránt érdeklődő nagyérdeműnek is feltétlenül a Kultúrpalotában a helye 2012. október 4-én. A Marosvásárhelyi Kulturális Központ partnerintézményei a szervezésben a Maros Megyei Múzeum, a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány valamint a Pro Professione Alapítvány.
Népújság (Marosvásárhely)

Művészettörténeti konferencia a Magyar Tudomány Napján
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében először rendeztek művészettörténeti témájú előadásokat felsorakoztató szekciót november 30-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházának dísztermében. Nyitóbeszédében dr. Sipos Gábor, az EME elnöke kiemelte a konferencia fontosságát, és méltatta a kolozsvári művészettörténeti iskola eredményes működését.
A művészettörténet iránt érdeklődő hallgatóság (köztük számos diák) ízelítőt kaphatott az erdélyi művészet kutatásának legújabb eredményeiből. Az előadók soraiban művészettörténészek mellett a rokon szakmák képviselői, restaurátorok, műemlékes szakemberek is voltak. A négy tömbbe csoportosított előadások kronológiai sorrendben követték egymást a középkortól egészen a XX. század elejéig. Az előadásokon szó esett többek között a középkori somlyóújlaki templom kutatásának legújabb részleteiről (Emődi Tamás), több erdélyi szász templom falképeinek feltárásáról (Kiss Lóránd) – ezek fa bútorzatának vizsgálata alkalmával előkerült igen fontos leletekről külön beszámoló is elhangzott (Mihály Ferenc). De a küküllői református egyházmegye XVIII. századi nemesi textília-adományai (Horváth Iringó), a tordai reformátusok XVI–XVIII. századi templomai (Weisz Attila) és nem utolsósorban a dési ferences templom kegykép-másolatai (Kovács Zsolt) is kiemelkedő témái voltak a szekciónak. Az előadás-sorozatot Murádin Jenő művészettörténész Körösfői-Kriesch Aladár kolozsvári tevékenységéről szóló bemutatása zárta.
A szekció előadásai után Sarkadi Nagy Emese Local Workshops – Foreign Connections. Late medieval altarpieces from Transylvania című (Helyi munkaműhelyek – külföldi kapcsolatok. Késő középkori oltárképek Erdélyben) könyvét Poszler Györgyi művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa értő elemzéssel mutatta be. Beszédében kiemelte, hogy e kötet a téma egyes alapvető kérdéseinek tárgyalása mellett az erdélyi késő középkori oltárok és oltártöredékek első szakszerű katalógusát is tartalmazza. Az erdélyi késő középkori oltárokról a kötet szerzője külön előadást is tartott a szekcióban. Ezt követően a rendezvény házigazdája, Weisz Attila rövid záróbeszédében bemutatta az új szekció létrejöttének okait, körülményeit és célkitűzéseit, megköszönve az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a szervezésben nyújtott önzetlen támogatást.
A művészettörténeti konferencia tartalmas és tanulságos előadásait végighallgatva reméljük, hogy a jövőben is lehetőség adódik a hasonló, építő jellegű szakmai tanácskozásokra, amire az Erdély művészeti öröksége iránt megnőtt érdeklődés, valamint az egyetemi oktatáshoz vagy a különböző szakintézményekhez kötődő kutatások alapján bizton számíthatunk.
Csécs Kinga
Szabadság (Kolozsvár)

Mi a székely?
„Busszal jönnek a zászlósok” ironizál egy rádiós a Transindexen. (Ez egy kicsit Spiró György Jönnek c versére emlékeztet. Az pedig nem jó. Mert abból a versből süt a gyűlölet és az indulat.) Hogy ez káros lesz nekünk vásárhelyi magyaroknak. Mármint az autonómiatüntetés. Mondja a gyepesi, udvarhelyszéki születésű székely. Hasztalan lesz azoknak is akik hisznek benne, mondja.
A székelyekről akartam írni: mit is jelent számunkra vásárhelyiek számára a székelység? Kell-e ide tartozzunk, ide tartozunk-e? Mi köt össze és mi választ el? (Vásárhely felemás...- mondta egy ismerősöm. Sok tekintetben. Se nem székely se nem magyar, se nem székelyföld, se nem szórvány). Székelyföldről kiszakadt értelmiségieknél (is) gyakran megesik, hogy rövid időn belül úgy „hull le róluk” a székely identitás, mint ruha másról a boldog szerelemben. Mert a székely „az gáz”. Bajuszpödrés, áfonya, pálinka, színpadon táncolás, bicskás virtuskodás, és legújabban autonómia. Ennyi. Valóban ennyiben summázni lehet a székely identitást? Ezért „gáz” egy székelynek székelységét vállalni Vásárhelyen?
De valóban ennyi lenne? Egy rosszízű zárvány-identitás, amit mihamarabb el kell felejteni hogy fölolvadhassunk a posztmodern turmixban? Lehet, ezt is jelenti székelynek lenni. De talán lehet más is. Ez is egy nép, népcsoport, mint bármelyik más, melyet egy földrajzi térség, és a történelem körülményei alakítottak olyanná amilyennek ma ismerjük. Nem különb, nem jobb mint más nép, de egyszeri és megismételhetetlen. Mint ahogy minden nép. És ki a székely? A válasz rövid- aki annak érzi magát. Mindenféle bőlájbis kijelentéssel ellentétben ehhez sem születni, hanem érezni kell. Van erre példa bőven, hogy csak a legnagyobb székelyt Orbán Balázst említsem. Érezni és áldozni a tágabb és szűkebb értelemben vett közösségért. Ezt teheti akár román zsidó vagy székely származású, ha a közösségen belül jót, és értéket teremtő egyén tud lenni, akkor helye van ott. Fel kell építeni egy olyan Székelyföldet és egy olyan székely öntudatot, mely nem törzsi, hanem értékteremtő alapon önszerveződik, mely befogad és nem kirekeszt, amellyel a hatvan vagy akár harminc éven aluliak is azonosulni tudnak.
Valamikor bizonyos történelmi körülmények eredményeképpen, Marosvásárhely a Székelyföld szellemi és gazdasági központjává nőtte ki magát. (Egy gazdaságilag fejletlen és tradicionalista közösség kisvárosi jellegű központjává). A századforduló vitézkötéses, bajuszpödrős milleniumi eufóriája közepette mégis volt idő és energia arra hogy Marosvásárhelyt a Székelyföld fejlesztésének bázisává, kiindulópontjává tegyék (Székely Akció).
Marosvásárhely mint a Székelyföld kulturális-gazdasági központjának szerepét még az 50-60-as évek szovjet-román korszakában is evidenciaként kezelték és ezen csak Ceausescu változtatott. Úgy tűnik ma ez már közösségünkön belül egyesek számára nem így áll. Pedig Marosvásárhely minden negatív tendencia ellenére a Székelyföld legnagyobb magyar lélekszámú települése, a leginkább polgárosult közösséggel. És erre a polgárságra a Székelyföldnek szüksége van. Mint ahogy Vásárhelynek is szüksége van egy hátországra, a Székelyföldre. . Vásárhelynek mint regionális központnak csak egy Székelyföldi régió esetében van realitása. Elég jól ráérzett erre a jelenlegi vásárhelyi polgármester, amikor a minap azzal biztatta a székelyföldieket hogy támogassák a vásárhelyi régióközpont c ambícióját. Persze autonómia nélkül.
És itt állunk mi, vásárhelyi magyarok? – székelyek? Vannak akik vehemensen protestálnak hogy csak semmi székelykedés, bajuszpödrés, ágálás, merjünk csak kicsik lenni. De a nagy többség hallgat és sehova sem áll. Hallgat mert elfásult, és igazából a tagadással sem tud azonosulni: Elsöprő többségüknek emlékei vannak székelyföldi szülőkről, nagyszülőkről, szófordulatokról, tájszavakról. És ez nem ördögtől való. Hanem érték. Manapság „hozzáadott értéknek” mondják de valójában hozott, örökölt érték.
Összegezve: ha jövőt akarunk építeni önmagunknak fel kell vállalnunk a múltat, a múltunkat. A röhejes harisnyát, no meg a zászlót. Milyen jövőt? Kérdezhetik...Olyat melybe mindenki belefér. Mert túl kell lépni a sérelmeken, a „csakavízszaladakőmarad” állapoton, el kell fogadni végre a másik Vásárhely jelenlétét, és létjogosultságát, igen, a románokat, és ezzel összhangban építeni kell a székely Vásárhelyt. Azt a Vásárhelyt mely éppúgy felelősen gondolkozik Székelyföld tekintetében mind Kolozsvár Erdély tekintetében. Talán ezért fontos hogy mégiscsak ott legyünk. Igen az autonómiatüntetésen. Mert talán sehol nem érzik annyira hogy nem jó van ez így, mint itt Marosvásárhelyen, a legnagyobb Magyarországon kívüli magyar településen. Mert nagyon nincs az jól, hogy húsz év érdekvédelem nem elég arra hogy egy utca megkaphassa Kossuth Lajos nevét, vagy arra hogy kiírhassuk magyarul a Szabadság szót utca, csak strada Libertatii. És nagyon nincs az jól hogy egyetlen iskola kivételével a magyar közösségek teljesen ki vannak szolgáltatva a román többségű iskolavezetőségeknek. Hogy egyetlen iskola viseli magyar személyiség nevét a városban. Ennyi jár? Mennyire kell kicsiknek lennünk hogy ne legyen baj velünk?
Kiss Loránd
Erdély.ma,

Orbán Balázs díj: az épített örökség mentéséért
Székelyföld épített örökségének megmentésében és népszerűsítésében jeleskedő építészeket, restaurátorokat és más szakembereket tömörítő egyesületek vehették át szerda este a Székelyföldi Orbán Balázs-díjat.
A díjat 2011-ben hozták létre Hargita, Kovászna és Maros megyék önkormányzatai, és olyan személyeknek adományozzák évente, akik tesznek a közös székelyföldi ügyekért, az egységes Székelyföld-kép kialakításáért. Az idei díjátadó ünnepségre szerda este a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban került sor.
A Codex régizene együttes koncertje után a házigazda Tamás Sándor, a háromszéki közgyűlés elnöke bejelentette, hogy a Kovászna Megyei Tanács idei díjazottja a sepsiszentgyörgyi Keöpeczy Sebestyén József Műemlékvédő Társaság. A 1990 tavaszán alakult műemlékvédő társaság tevékenységei közül kiemelhető a nagy népszerűségnek örvendő, az erdélyi épített örökség feltérképezése érdekében létrehozott Hereditatum.ro online műemlék-adatbázis. A díjat az egyesület nevében Benczédi Sándor építész vette át.
A Hargita Megyei Tanács részéről Petres Sándor alelnök elmondta: a hargitai önkormányzat idén az Országépítő Kós Károly Egyesülésnek ítélte az Orbán Balázs-díjat. „Az Országépítő jelző a Szent István-i örökségre utal: a következetességre, az áldozatos, ha kell, önfeláldozó munkára, a korszerűsödés igényére és parancsára utal, Kós Károly neve pedig csak erősíti, időben közelebbivé és követhetőbbé teszi ezt a szándékot. Ugyanakkor jövőképet teremt a valóság szellemi, tudományos megközelítésű áttekintésére alapozva” – hangzott el az ünnepségen. A díjat Bogos Ernő és Kolumbán Gábor vette át. Marosszék képviselőjeként Péter Ferenc, Szováta város polgármestere elmondta: a Kós Károly-évben azokról az értékekről kell beszélni, amelyeket elődeink örökségként ránk hagytak.
Maros megyéből a marosvásárhelyi Arcus Egyesület nevében, Mihály Ferenc és Kiss Loránd restaurátorok vették át az Orbán Balázs-díjat. A 2000 szeptemberében létrehozott egyesület az erdélyi kulturális örökség restaurálásának, népszerűsítésének támogatása mellett, a művészeti oktatás és a restaurálási szakoktatás támogatása érdekében fejti ki tevékenységeit.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár) |

A folytonosság jegyében
Másfél tucat szülő heteken keresztül próbálta felhívni a figyelmet egy marosvásárhelyi általános iskola kétnyelvűségi hiányosságaira. Heteken keresztül egy bizonyos napon pár percig villámcsődületet rendeztek az iskola előtt, felmutatva az általuk elkészített és ingyen felajánlott egységes kétnyelvű táblákat. A kétnyelvű táblák azonban ingyen sem kellettek az iskola vezetőségének. Az ötödik villámcsődület és a ki tudja hányadik híradás után egy, az Illés Ildikóhoz, a Maros megyei főtanfelügyelő-helyetteshez címzett nyílt levél elérte a megyei főtanfelügyelő-helyettes ingerhatárát és "meglátogatta" az iskolát, hogy "tájékozódjon" az iskolán belüli állapotokról. Vele tartott érdekvédelmi szervezetünk megyei elnöke és városi alelnöke is.
Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettestől megtudtuk, hogy szívügye a magyar diákok sorsa, és hogy az érintett szülők mérgezik a hangulatot az efféle tiltakozásokkal.
Brassai Zsombor pedig azt nyilatkozta, hogy "Marosvásárhelyen európai szellemű kultúrát kell kialakítani, ahol a különböző nemzetiségek egymást iránti tisztelettel élnek. Meggyőződésem, hogy a törvény által szavatolt nyelvi jogok érvényesítése közelebb vinne ehhez a célhoz stb. stb. Meg azt is megtudtuk egy későbbi nyilatkozatából, hogy a magyar iskolák létrejötte gettósításhoz vezet.
Egy kicsit elbizonytalanodtam. Hogy is van ez? A főtanfelgyelő- helyettes szerint "korántsem olyan súlyos a helyzet". Tehát a szülők által igényelt valós kétnyelvűség hangulatmérgezés (megjegyzem, a villámcsődület eszközéhez többévi meddő hadakozás után nyúltak). E két, közösségünk szempontjából kulcsfontosságú személy nyilatkozatainak számomra a következő üzenete van: egyrészt nincs gond, kisebb félreértésről van szó, melyet néhány forrófejű szülő túldimenzionált, ezáltal fölöslegesen mérgezve a közhangulatot. A román és magyar tanerők közötti viszony harmonikus. Meg vigyázni kell, mert a különálló magyar iskolák gettósodáshoz vezetnek.
Személyes tapasztalataimat szeretném megosztani az oktatási intézmények kétnyelvűsége és a nemzetiségek közötti egyenlőség kapcsán:
A Dacia Általános Iskolában is több éven keresztül próbáltuk elérni a CEMO segítségével, hogy az iskola homlokzatán ne csak a "scoala", hanem az "iskola" szó is szerepeljen, illetve hogy az iskolán belül jelenjenek meg a kétnyelvű feliratok. Hasztalan volt a számtalan levél, feljelentés, és a Diszkriminációellenes Tanács iskolát elmarasztaló döntése, pozitív elmozdulás nem történt, csak a "hangulatot mérgeztük", és a magyar nemzetiségű aligazgató részéről is értetlenségbe ütköztünk. A külső táblákat a polgármesteri hivatal "magára vállalta", de így sem történt semmi. Pedig az akkori alpolgármester úr, Csegzi Sándor többször is megígérte, megnyugtatott, hogy várjuk ki. Azóta eltelt két és fél év.
– Két évvel ezelőtt a Művészeti Líceum magyar tagozatát az összevonás fenyegette. Nem a magyar, hanem a román diákok alacsony létszáma miatt. Mert azt mégse lehet, hogy több magyar osztály legyen. Illés Ildikó főtanfelőgyelő-helyettes személyes beszélgetésünk alkalmával próbált lebeszélni, hogy fölösleges kapálózni, mert a dolog el van döntve. Miután sikerült eléggé "megmérgezni a hangulatot", és a szülőket mobilizálni, online aláírásokat gyűjteni, akkor az összevonást "jegelték". Az idén az intézmény régi-új igazgatója újramelegítette az ügyet, ezúttal a szakmaiság felől támadva meg az intézményt. A tanfelügyelőség inspektorai megszállták az iskolát, kutatván a szakmaiatlanság lekisebb árnyéka után. Íme két példa a román iskolavezetés és a magyar tagozat közötti harmonikus együttélésre, és a demokratikus normák betartására. De sorolhanánk a példákat az Elektromaros Líceumból vagy máshonnan. Legkisebb lányom egy olyan óvodás csoportba jár, ahol harmincöt gyerek van bezsúfolva egy óvodai terembe. Nem indíthattak több magyar csoportot, mivel "nem volt keret". Se szeri se száma az ilyen jellegű visszaéléseknek. Álljon itt néhány tény, mert ugye "a tények makacs dolgok":
A város 13 általános iskolájából egyetlenegyet sem sikerült magyar személyiségről elnevezni.
A város 13 általános iskolájából jelen pillanatban kettőben van magyar többségű iskolaszék (2-es Számú Általános Iskola, 7-es Számú Általános Iskola), az összes többiben rólunk döntenek nélkülünk, általában a magyar nemzetiségű aligazgatók sűrű bólogatása közepette. Valami furcsa véletlen folytán e döntéseknél mindig mi húzzuk a rövidebbet. Még egy adat: a Tanfelügyelőség alkalmazottainak 17% -a magyar nemzetiségű, azaz 46 személyből 8 fő.
Véletlen egybeesések?
Ki kell mondani: a marosvásárhelyi magyar oktatás helyzete érdekvédelmi szervezetünk súlyos mulasztása. Magatartásuk a Titanic zenekarához volt hasonlatos: probléma nincs, csak ha beszélünk róla. Mindeközben egyre zsugorodott és zsugorodik, és leépül a magyar oktatás élettere. Olvasom, hogy Brassai Zsombor úr szerint elnökletével "a történet folytatódik". Pedig reménykedtem, hogy (legalább) az oktatás területén lesz némi pozitív elmozdulás, határozottabb, következetesebb kiállás. Jelen nyilatkozataiból nem ezt olvasom ki. Harmónia van, megértés van, testvéri összeborulás, kétnyelvűség nincs, és szándék sincs rá. (Ezek a nyilatkozatok számomra a nyolcvanas évek végét idézik.) Na és vannak hangulatmérgező szülők. Akiknek még nem mindegy, hogy gyerekük milyen nyelvi környezetben nő fel. (Mert nem tanulhat mindenki gyereke a Bolyaiban ugye? Apropó, Brassai úr logikájával élve, a Bolyai a legnagyobb gettó.)
A szülők azok, akik hajlandók saját idejükből szakítani, hogy kiálljanak és kérjék azt, ami állítólag jár. Kellemetlenkednek. Mert emlékeztetik az érintetteket vállalt kötelezettségeikre, és mert emlékeztetik érdekvédelmi szervezetünket önmeghatározásukból adódó morális kötelességükre.
Egy rövid illusztráció Illés Ildikó viszonyáról a kétnyelvűséghez: A Tanfelügyelőség homlokzatán immáron magyarul is írja az intézmény megnevezését. Illés Ildikó ajtaján hosszú ideig mindössze románul szerepelt minden információ. Jelen pillanatban, a merjünk kicsik lenni mottóval összhangban, megjelent a főtanfelügyelő-helyettes magyar megnevezés is.
Ha lenne egy panaszfal, ahol büntetlenül felírhatnák a magyar nemzetiségű pedagógusok az őket ért sérelmeket, megkülönböztetéseket, ez hamar megtelne. De nagy úr a félelem: a közösség jogai mellett való kiállás hamar egy igazgatói "magánbeszélgetéssel" érhet véget, ami akár az egzisztenciáját fenyegetheti a "hangulatmérgező" pedagógusnak. A közös iskolák békés és demokratikus működéséhez két partner kell. Egy olyan viszonyt, melyben az egyik fél folyamatosan kiszorítja, minimalizálja, lealázza a másikat, semmiképp sem lehet demokratikusnak nevezni. És a marosvásárhelyi (és részben a megyei) oktatást egyértelműen ez jellemzi. Kivéve ugye a "nagy gettót", a Bolyait. Egy ilyen alaphelyzet egyértelműen olyan megoldást sugall, mely által külön iskolákat, iskolarendszert kell kialakítani. És ez nem ördögtől való. Minden megalázás, visszautasítás egy lépéssel közelebb visz az autonóm oktatási rendszer megteremtéséhez.
Kiss Lóránd
Népújság (Marosvásárhely)

Műemlékvédelem Erdélyben (VI.)
A marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány március 28–30. között Műemlékvédelem Erdélyben (VI.) címmel konferenciát szervez a szovátai Teleki Oktatási Központban. A kétévente megszervezett konferencia célja lehetőséget biztosítani az elmúlt időszak erdélyi műemlék-helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására. A rendezvényen a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adnak elő, az erdélyi műemlékvédelem aktuális problémáiról tartanak kerekasztal-beszélgetést. A konferencia első, pénteki napjának előadásai az erdélyi épített örökség művészettörténeti és régészeti kutatásainak legújabb eredményeiről számolnak be, szombaton az elmúlt időszakban végzett műemlék- helyreállítások bemutatása kerül előtérbe, míg a vasárnapi előadások főként a tárgyi örökség feltárására, restaurátori kutatásokra, műtárgyak restaurálására fókuszálnak. A konferencia 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekszik átfogó képet nyújtani. A fontosabb eredmények sorából jelentőségüknél fogva kiemelhetőek a változatos témájú művészettörténeti kutatások, a középkori falképek feltárása, kutatása és restaurálása, a további pusztulást megakadályozó műemléki gyors beavatkozások vagy a különböző európai uniós támogatásokból végzett műemlék- helyreállítások kérdésköre, amelyekről több előadás is beszámol. A rendezvény programja a www.monumenta.ro honlapon érhető el.
Műemlékvédelem Erdélyben VI. konferencia programja
Szervezők: Arcus Egyesület, Marosvásárhely Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár Helyszín: Teleki Oktatási Központ, Szováta Március 28, péntek 9:00 Megnyitó 9:20 Sarkadi Márton: Megjegyzések az alvinci református templom építéstörténetéhez 9:40 Kovács Zsolt, Lupescu Radu: Egy későközépkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki lak műemléki kutatása 10:00 Mihály Melinda: Észrevételek a kolozsvári kőfaragó műhely két XVII. századi faragványtípusa kapcsán 10:20 Letiţia Cosnean: Arhitectul Bethlen Miklós și reședința din Ţopa în secolul al XVII-lea 10:40 Terdik Szilveszter: Adatok a nagyváradi görögkatolikus székesegyház építéséhez 11:40 Borboly Csaba (Hargita Megye Tanácsának elnöke): Műemlékvédelmi programok Hargita megyében 12:20 Furu Árpád: Az erdélyi unitárius egyházi örökség védelme. Szándékok, lehetőségek, kihívások 12:40 Sarkadi Márton: Megjegyzések a gyulafehérvári székesegyház hosszházának építéstörténetéhez 13:00 Halmos Balázs, Marótzy Kata: Mozaikok a gyulafehérvári székesegyház építéstörténetéhez 13:20 Pál Emese: Armenizmus falképeken – két szamosújvári példa 14:00–15:30 Ebédszünet
15:30 Bordás Bea: A historizáló kastélyépítészet kevésbé ismert emlékei az egykori Kolozs vármegyében 15:50 Szabó Tekla: A maroshévízi Urmánczy-kastély 16:10 Imecs–Magdó Eszter: Borszékfürdő dualizmus kori villái 16:30 Ladó Ágota: Adatok a csíkszeredai egykori Katolikus Főgimnázium tervezéséről 16:50 Orbán János: Műemléki topográfia Marosvásárhelyen 18:00 Botár István – Grynaeus András – Tóth Boglárka: Az erdélyi dendrokronológiai vizsgálatok eredményei az utóbbi két évben 18:20 Darvas Lóránt: A csíkszentkirályi Bors és Nagy családok udvarházainak kutatása 18:40 Györfi Zalán, Soós Zoltán: Ipari és katonai műemlékek feltárása, konzerválása és bemutatása a marosvásárhelyi vár felújítása kapcsán 19:00 Nagy Veronika: Almakerék és (a) Forster 19:20 Gaylhoffer-Kovács Gábor: Erdélyi falképek dokumentálása a Forster Központban 20:20 Könyvbemutatók A szórvány emlékei. Szerk. Kollár Tibor. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2013. Közös tér – Közös örökség. Common Space – Common Heritage.Szerk. S. Sebestyén József. Budapest, Crew Print, 2013. Bemutatja: S. Sebestyén József. Március 29, szombat 9:00 Makay Dorottya: A széki református templom: Egy kutatás-tervezés és a régen várt helyreállítás-támogatás története 9:10 Weisz Attila: A széki református templom kutatásának újabb építéstörténeti eredményei 9:30 Diana Imecs: Prezentarea conceptului arhitectural de restaurare în faza de proiectare și în urma informațiilor identificate pe parcursul execuției 9:50 Sándor Boróka: Egy a lábán alig álló templom tartószerkezeti meglepetései: kutatás, tervezés, kivitelezés 10:10 Csók Zsolt: A régészeti előkutatás jelentősége, a hatékony régészeti kiviteli felügyelet és tudományos eredményei 10:30 Mednyánszky Zsolt, Nagy Benjámin, Mihály Ferenc: Szakrestaurátori szempontok: kutatás, tervezés, kivitelezés 11:30 Horváth Ákos, Sarkadi Márton: Az égei református templom felújítása 11:50 Gergely Erzsébet: Restaurálások a Házsongárdi temetőben 12:10 Márton Judit: Sürgősségi beavatkozások a radnóti kastély bástyáinál 12:30 Kiss Lóránd, Mihály Ferenc: A fületelki evangélikus templom állagmegóvása 12:50 Szilágyi-Bartha Zsuzsanna: A besztercei evangélikus templom helyreállított reneszánsz tetőboltozata 13:30–15:30 Ebédszünet 15:30 Emődi Tamás: A „Középkori szatmári templomok útja” HURO projekt romániai objektumainak helyreállítása 15:50 Makay Dorottya: Épített örökségvédelem 10 év távlatából – nagy tervek és kivitelezésük tanulságai 16:10 Lángi József: Még egyszer a siteri református templom falképeiről 16:30 Kiss Lóránd: A besztercei evangélikus templom falképei 16:50 Pál Péter: A székelydályai református templom boltozati falképeinek restaurálása 18:00–20:00 Kerekasztal-beszélgetés a műemlékvédelem helyi és országos problémáiról, lehetőségeiről. A beszélgetésen résztvesz Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kelemen Atilla-Márton, Maros Megye Tanácsának alelnöke és Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese Március 30, vasárnap 9:00 Kovács Mária-Márta: Történeti értékű klenódiumok a Dési Református Egyházmegyében 9:20 Bara Júlia: A nagykárolyi Károlyi-kastély egykori portrégyűjteménye 9:40 Hegedűs Enikő: A Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól 10:00 Pap Zoltán: Az erdélyi orgonaépítés korszakai - II. rész 10:20 Tóth Zsuzsa: Kő vagy papír? –A Zárkő restaurálása 11:20 Czimbalmos Attila: A csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi falkép illetve XVIII. századi külső díszítőfestés restaurálása 11:40 Borsos Ágnes: Az olaszteleki Daniel-kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálása 12:00 Simó Anna-Mária: Kiegészítések a falképek esetében 12:20 Kis Zoltán, Gere István, László Attila: A szászsebesi ferences templom gótikus ablakainak restaurálásáról 12:40 Daczó Csaba: A szabadpiaci felkérések kényszerítő tényezői szemben a restaurálás elveivel 13:00 Mihály Ferenc: A kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéséről, oltárairól 13:40 A konferencia zárása
Népújság (Marosvásárhely),

Műemlékvédelem Erdélyben
VI. konferencia a szovátai Teleki Oktatási Központban
Műemlékvédelem Erdélyben címmel rangos konferenciát szervezett a marosvásárhelyi Arcus Egyesület és a kolozsvári Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány. Az immár hatodik alkalommal megrendezett eseménynek a szovátai Teleki Oktatási Központ Bíró István-terme adott otthont.
A kétévente megszervezésre kerülő Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia az elmúlt időszak erdélyi műemlék- helyreállítási programjai, az épített és ingó örökségünkhöz kötődő kutatások, valamint a különböző örökségvédelmi projektek bemutatására biztosított alkalmat. A háromnapos ülésszak március 28-án, pénteken vette kezdetét. Az ülésszakon a műemlékvédelemben szerepet kapó különböző szakterületek magyarországi és erdélyi képviselői, művészettörténészek, építészek, régészek és restaurátorok adtak elő. A konferencia első napján a résztvevők többnyire művészettörténeti előadásokat hallhattak, a második nap helyreállításokkal, régészeti kutatásokkal kapcsolatos bemutatókat hallgathattak meg, a rendezvény záró napján pedig a restaurátori munkák kerültek terítékre. Az ülésszak 50 előadása a műemlékvédelem több specializált szakterületének legújabb eredményeiről igyekezett átfogó képet adni.
A háromnapos rendezvényt Mihály Ferenc restaurátor nyitotta meg, akit a műemlékvédelem jelenéről kérdeztünk.
"Az elmúlt huszonvalahány évben a változások után a műemlékvédelemnek különböző hullámai voltak, jók, közepesek, gyengébbek. Az állapot, sajnos az nagyon rossz, tehát nagy műemlékállomány van nagyon elhanyagolt állapotban, természetesen kevés szakember, kevés forrással. Vannak biztató jelek is, igyekeztünk ezen a konferencián néhány ilyen példát bemutatni, mint például a gyulafehérvári székesegyház, az alvinci református templom, az égei református templom, a fületelki református templom, ahol aránylag kevés ráfordításból elég jó eredményeket lehetett elérni. De vannak nagyon szomorú példák is, mint a kisbúni kastély, vagy olyanok, amelyek az út mellett – bőven elég, ha innen utazunk Nagyvárad fele és Kerelőszentpálra, Radnótra, Aranyosgerendre vagy ezekre gondolunk – omlófélben levő épületekkel rendelkeznek. Tehát nagyon széles a paletta a műemlékek állapotát tekintve." A restaurátor a kolozsvári Szent Mihály templom hajdani faberendezéseiről, oltárairól tartott egyéni előadást, továbbá közös bemutatót tartott Kiss Loránddal a fületelki evangélikus templom állagmegóvásáról, illetve Mednyánszky Zsolttal és Nagy Benjáminnal bemutatták a szakrestaurátori szempontokat. A pénteki ülésszakot két könyvbemutatóval zárták a szervezők, elsőként A szórvány emlékei című kötet került bemutatásra Kollár Tibor által, ezt követően a Közös tér – Közös örökség című előadást Sebestyén József előadásában hallhatták az egybegyűltek.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Műemlékvédelmi programok Hargita megyében címmel tartott előadást. "Hargita megyében hála istennek nagyon sok program fut párhuzamosan, hisz egyre inkább és egyre többen felismerik a lehetőséget, hogy a műemlékek nem csak problémát jelentenek és restrikciókat, különleges szabályozást, nehézséget, hanem lehetőséget. Itt elsősorban két dologra gondolunk, egyrészt az identitásunk megtartása tekintetében, az oda gyökerezésben, a helyi büszkeség kialakításában lehet megerősítő hatása. Azonkívül most már egyre inkább a vendéglátásban is az egyik célpont lehet egy-egy műemlék, lehet az akármilyen kicsi kapu, kopjafa, sírkő vagy akár egy Árpád-kori templom, és hát ilyen tekintetben nagyon sok programunk van. Tehát van külön műemlék-feljavítási programunk, van külön tanácsadási programunk, van a modern székház programunk, támogatjuk a faluképeknek a kialakítását. Van programunk az ásatásokra, a régészeti kutatásokra, hisz ez is hozzátartozik a múltunk feltárásához. Mindenre van nyertes pályázatunk, hogy bemutassuk interaktív, háromszázhatvan fokos honlap-rendszerekben. Ezenkívül foglalkozunk a fiatalokkal is, sőt mi több, most tankönyvet is készítünk számukra, hisz azt gondolom, hogy a fiataloknak, amikor eldöntik, hogy esetleg elhagyják ezt a térséget és elmennek külföldre, akkor azt is latba vetik, hogy mennyire kötődnek ehhez a térséghez, és hogy tudják a műemlékeinknek is a múltját, tudják a székely történelmet, akkor lehet, hogy nehezebb az elszakadás, az elmenés. Amellett persze rendhagyó történelemórákat szervezünk, sok pályázati kiírás, fotópályázat van. Próbáljuk felhívni a figyelmet a műemlékekre, speciális engedélyezési eljárásokban veszünk részt, és arra is odafigyeltünk, figyelünk, hogy azokhoz az eseményekhez, konferenciákhoz, programokhoz, amelyek a műemlékvédők tevékenységét segíthetik, járuljunk hozzá" – mondta Borboly Csaba.
Kovács Zsoltot, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem művészettörténész adjunktusát a művészettörténet székelyföldi oktatásáról kérdeztük. "Nagyon sokat változott és fejlődött ez az oktatás a ’89 előtti állapotokhoz képest számos területen, jóval változatosabbá vált az a kínálat, amely Erdély épített örökségéhez, Erdély művészeti örökségéhez kötődik. Lehetőség nyílt magyarországi helyszíneken elsajátítani egyes ehhez kötődő szakmáknak az alapjait. Természetesen főként a ’90-es évek végétől Kolozsváron is, vagy Erdély más helyszínein is beindultak ehhez kapcsolódó képzések. Azt mondhatom, hogy az elmúlt időszakban egy olyan fiatal generáció került ki az egyetem padjaiból, amely teljes mértékben felkészülve vághat neki ilyen feladatoknak." Kovács Zsolt művészettörténész Lupescu Raduval tartott közös előadást Egy késő középkori polgárház Kolozsváron. Az unitárius püspöki ház műemléki kutatása címmel. Az ülésszak utolsó napján is érdekes előadásokon vehettek részt az érdeklődök, többek közt hallhattak a Dési Református Egyházmegyéről, a nagykárolyi Károlyi- kastély egykori portrégyűjteményéről, a Gyulafehérvári Érseki és Főkáptalani Levéltár inventáriumairól, az erdélyi orgonaépítésről, a Zárkő restaurálásáról, a csíkkarcfalvi Nagyboldogasszony plébániatemplomban előkerült XV. századi faliképekről és az olaszteleki Dániel- kastély XVII. századi falképtöredékeinek restaurálásáról. Legközelebb két év múlva kerül megrendezésre a Műemlékvédelem Erdélyben című konferencia, amikor sor kerül az elkövetkező két év művészettörténeti, építészettörténeti és restaurátori munkáinak bemutatására.
Urbán Izabella. Népújság (Marosvásárhely)

Megújuló örökségünk: kiállítás a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban
Érdekes kiállítás nyílt meg a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban. A Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza (Budapest) által szervezett kiállítás címe sokat elárul az esemény lényegéről: Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében.
Az első Orbán-kormány egyik legnagyobb sikernek örvendő támogatási programja volt a Határainkon túli magyar vonatkozású kulturális örökség megóvása és felújítása című projekt, amelyet 1999 és 2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma finanszírozásával a Teleki László Alapítvány bonyolított le.
Az összesen kb. 1,3 milliárd forint állami támogatásból több mint 300 műemléknek nyilvánított épületen történtek állagmegóvási, restaurálási munkálatok, és húsz műemlék teljes körű felújítása fejeződött be.
Az örökség megőrzése, ápolása az utódok feladata
A programot bemutató első kiállítást 2013 tavaszán a Budai Várban található Magyarság Házában rendezték meg. A szervezők – a Bethlen Gábor Alap és a Teleki László Alapítvány munkatársai – már akkor úgy döntöttek, hogy a tárlatot elviszik azokra a helyekre is, amelyeken a tulajdonképpeni munkálatok folytak: Erdélybe, Felvidékre és Kárpátaljára is. Egyik célkitűzésük ezzel az volt, hogy a Magyarország határain kívül szakadt emberek is láthassák, milyen csodálatos kincsek birtokosai. A kiállítás ezeket az értékeket mutatja be, de arra is felhívja a figyelmet, hogy az örökség gondozása az utódok becsületbeli kötelessége és feladata.
A tárlat képein csak kevés látható abból a közel 400 műemlékből, amelyen az elmúlt években munkálatok folytak. A kiállítás létrehozói a tablók mellett igazi kuriózumokkal is készültek. Az eredeti mérettel megegyező fotómásolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai. Továbbá megtekinthető a huszti református templom helyreállított toronysisakja egyik fiatornyával és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő kőből faragott domborművek másolata.
Erdélyben Nagyváradon, Kolozsváron és ma Marosvásárhelyen mutatkozik be a kiállítás
A kiállítás eddig már több helyszínen mutatkozott be: Kárpátalján Técsőben, Beregszászon, Munkácson és Ungváron; Felvidéken Kassán és Rimaszombaton; Erdélyben, Nagyvárad és Kolozsvár után, ma Marosvásárhelyen nyitja meg kapuit.
A tárlat összeállításában közreműködtek: S. Sebestyén József építész, fotós, a kiállítás művészeti vezetője, dr. Diószegi László igazgató, a kiállítás kreatív szerkesztője, Káldi Gyula szakmai tanácsadó, Jeszenszky Gyula grafikus, Mihály Ferenc restaurátor (Erdély), Stark István építőmérnök (Kárpátalja), Antal Árpád film- és média szakértő (Erdély), Mudrák Attila fotóművész.
„A marosvásárhelyi kiállítást Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója és Márton Judit, a Gyulafehérvári Érsekség egyházművészeti és építészeti irodájának vezetője nyitja meg, majd dr. Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója mutatja be. A tárlat megnyitóján megjelenő érdeklődőknek érdekes élményben lehet részük, hiszen betekintést nyerhetnek néhány ritka és szép mesterség rejtelmeibe is. Ezen a napon bemutatót tart Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, Kiss Lóránd falkép-restaurátor, Varga Sándor zsindelykészítő, és Lovas Dániel kőrestaurátor. A kiállítás egy hónapig lesz látogatható” – tájékoztatta lapunkat Barabás Kisanna művészettörténész, a kiállítás egyik szervezője.
Nemes Gyula
Központ
Erdély.ma

Megújuló épített örökségünk
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban tegnap délután nyílt meg a Teleki László Alapítvány és a Magyarság Háza által szervezett Megújuló épített örökségünk – Értékmentés a Kárpát-medencében című vándorkiállítás, mely a Kárpát-medencében 1999–2012 között a magyar kormány támogatásával megújult magyar vonatkozású építészeti örökséget mutatja be.
Dimény Attila múzeumvezető elmondta, a hagyományoktól eltérően két előadás is el fog hangzani. A budapesti vendégeket Bokor Tibor polgármester is köszöntötte, majd Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója szólt az egybegyűltekhez, elmondva, hogy 2011-ben a magyar kormány azért hozta létre a Magyarság Házát, hogy minden magyar összetartozását jelképezze, találkozóhelyet biztosítson az anyaországban és a határon túl élő magyaroknak, és a ház feladata, hogy az egész Kárpát-medence kultúráját bemutassa.
Vetített képes restaurátori és mesterségbemutatót tartott Kiss Loránd falképrestaurátor és Mihály Ferenc faanyag-restaurátor, majd Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója a kiállítást mutatta be, kiemelve, hogy a magyar kormány segítséget nyújt azoknak a határon túliaknak is, akik szeretnék műemlékeiket megőrizni, de nincs hozzá szakértelmük és pénzük. Erdély azért nagyon fontos, mert tele van középkori műemlékekkel, amelyek napról napra pusztulnak, mivel a román állam nem biztosít pénzt a magyar műemlékek felújítására. Ezért indult el 1999-ben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma jóvoltából egy program az épített örökség megmentésére, ami 2006-ig tartott. Ennek eredményeit szemlélteti a mostani kiállítás. A tablók mellett másolatban látható az éppen restaurálás alatt lévő székelydályai református templom festett famennyezetének néhány kazettája és karzatának mellvédje, megtekinthetőek a kárpátaljai Visk református templomának gyönyörűen kifestett barokk padjai, látható a huszti református templom helyreállított toronysisakjának egyik fiatornya és a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház falait díszítő domborművek másolata. Jövőre évi 180 millió forintos költségvetéssel újraindul a határon túli műemlékek megmentését célzó program, amire Erdélyből is javaslatokat várnak. A megnyitó végén a jelenlevők élőben láthatták, hogyan készül a zsindely Varga Sándor bemutatóján. A megnyitón közreműködtek a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás-iskola zenetagozatos tanulói.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marosvásárhelyi műemléki topográfiák eredményeiből
A város színeváltozása II.
Immár másodjára tartanak művészettörténeti konferenciát a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai A város színeváltozása címmel. A 2015. október 17-én, szombaton 9.30 órakor a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében kezdődő rendezvény főként a projekt keretei között zajló munka 2015-ös eredményeit tárja a közönség elé.
A konferencia a tavalyi rendezvény által teremtett hagyományhoz híven a Magyarországon működő hasonló programok ismertetésével indul. Entz Géza művészettörténész – a marosvásárhelyi program mentora – a műemléki topográfiák magyarországi helyzetéről és esélyeiről, Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa a budapesti Lipótváros műemléki adatbázisa összeállításának kezdeti tapasztalatairól tart előadást. A marosvásárhelyi témák irányába Orbán János projektvezető (a Maros Megyei Múzeum kutatója) előadása vezet majd át, aki a topográfiaprojekt 2015-ben elért eredményeit összegzi.
A projekt munkatársai az utóbbi hónapokban a Kossuth Lajos és az Arany János utcák környékének épületeit vették számba: az épületekről részletes művészettörténeti leírás és helyszíni fotódokumentáció készült, de a legtöbb esetben sikerült a történetükre vonatkozóan is új, eddig ismeretlen adatokat fellelni, gazdagítva a város historizáló és szecessziós építészetére vonatkozó ismereteket. Ezzel kapcsolatban Oniga Erika a Kossuth Lajos utca, Bordás Beáta az Arany János utca századfordulós lakóházairól tart előadást.
Ezzel egy időben 2015-ben néhány emblematikus vásárhelyi emlék történetének monografikus kutatása is zajlott. Ladó Ágota doktorandusz az Iskola utcai zsinagóga, Karácsony István pedig a régi vármegyeháza (a mai polgármesteri hivatal) történetét és stilisztikai összefüggéseit elemzi. A város első dualizmus kori köztéri alkotásának, a ma is kultuszhelyként működő Székely vértanúk emlékművének történetét Vécsei Hunor doktorandusz, Marosvásárhely szobrainak avatott kutatója dolgozza fel. Kiss Loránd restaurátor az épített örökség szinte teljesen elfeledett, ám annál sérülékenyebb kategóriáiról, a díszítőfestésekről és stukkókról beszél.
A rendezvényt a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, valamint az Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására (Budapest) szervezi. Támogatói a Maros Megyei Tanács, a Forster Központ (Budapest), valamint a Pro Professione Alapítvány (Budapest). A részletes program az alábbi linken érhető el: https://www.facebook.com/events/1015402938521522/
Népújság (Marosvásárhely)

Párbeszéd a múlttal
Értékmegőrzést közvetítő tárlat
Látványos eseményen vehettek részt mindazok, akik a hétvégén az Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében megtekintették a Megújuló Épített Örökségünk című tárlatot, amelyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Teleki László Alapítvány jóvoltából mutattak be.
Az 1999–2006 közt lebonyolított műemlékvédelmi programot szemléltető tárlat anyaga ízelítőt ad a Kárpát-medencei háromszáz állagmegóvó beavatkozásról vagy restaurátori feltárásról, valamint a húsz teljes körű felújításról. Az 1,3 milliárd forint értékű anyaországi támogatás több esetben is olyan helyzetben próbálta menteni a menthetőt, amikor az utódállam közönye mellett a helyi közösség megszűnése súlyosbította az épület romlását – tudtuk meg a munkával megbízott szakemberektől.
Dimény Attila múzeumigazgató elmondta, a 15. alkalommal, és Erdélyben immár nyolcadszor látható anyag ezúttal utolsó állomásához érkezett, lezárva az 1999-től 2006-ig tartó programot. Bokor Tibor polgármester köszöntőbeszédében rámutatott:
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nap mint nap egy olyan városban tevékenykedhetünk, amelynek épített öröksége jelentős, számunkra, természetesen, a legfontosabb. Néhány jellegzetessége egyedülálló a világon, ezt mi is tudjuk, büszkén dicsekszünk vele, ahol csak tehetjük.
A polgármester gondolatait folytatva Csibi Krisztina, a Magyarság Ház igazgatója elmondta, bukovinai székelyként tizedmagával érkezett itteni honfitársaihoz, majd a kiállítás eszmeiségét ecsetelve annak történetét ismertette. Szakmai részről a Teleki László Alapítvány igazgatója, dr. Diószegi László beszélt, sajnálatát fejezve ki a műemlékvédelemmel kapcsolatos általános ismeretek hiányosságait illetően, amelynek következtében még akkor is veszteségek érhetik az épített örökséget, ha annak a létét nem fenyegeti a pénzhiány. Bejelentette: 2016-tól Rómer Flóris néven újból beindul a program, ezért várják a javaslatokat a felújításra érdemes műemlékekkel kapcsolatban.
Kiss Loránd falkép- és Mihály Ferenc faanyag-restaurátor vetített képes előadásokban mutatták be a szakma szépségeit, az alkalmazott technikákat, valamint a műemlékmentés sikereit és határait, összefoglalva a tennivalók kifogyhatatlan tárházát. Kidomborították, a feladatok mértéke vidékenként változó: átívelnek a művészettörténeti feltáró munkától a másik végletig, a végleges enyészettel való szélmalomharcig, hiszen a műemlékek jelentős hányadánál a kisebbségbe szorult magyarok már nem tudják előteremteni a megfelelő erőforrásokat, vagy már át is adták helyüket más nemzetiségeknek, akik, ritka kivétellel, saját igényeikhez alakítják az épületeket, megszüntetve eredeti arculatukat. Több példát is felsoroltak, amikor már csak a romok konzerválását lehetett megoldani, ezért a fontossági sorrendet is ehhez igazítják. Megfogalmazásukban a restaurátor szakma a tudomány és a művészet olyan összekapcsolása, amely biztosítja a századokkal előttünk alkotó mesteremberekkel való párbeszédet.
A november 11-ig látogatható kiállítást a Molnár Józsiás Általános Iskola zenész gyerekeinek és tanáruknak, Diaconu Mónikának az előadása tette ünnepélyesebbé.
Jancsó Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Művészettörténeti konferenciát tartottak Marosvásárhelyen
Második alkalommal szerveztek művészettörténeti fórumot szombaton a Maros Megyei Múzeum nagytermében. A rendezvényen a marosvásárhelyi és magyarországi műemléki topográfiák legújabb eredményeit ismertették.
Az esemény Entz Géza budapesti művészettörténész, Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója és Orbán János Marosvásárhely műemléki topográfiája programvezető megnyitójával kezdődött. Entz Géza szerint a topográfiai felmérés célja az, hogy a helyi közösségek méltó módon tudják kezelni a civilizáció tárgyi lenyomatait. Soós Zoltán múzeumigazgató elmondta: a városkép évről évre pusztul, és a mai városvezetés nem rendelkezik koncepcióval ennek megmentésére. „A városnak tizenöt éve nincs a központi övezetekre vonatkozó szabályzata sem. Ezért lényeges lenne, hogy ez a munka, az elkezdett műemléki topográfia, a jövőben is folytatódjon, hiszen előbb-utóbb lesz egy olyan városvezetés, amely támogatja a városkép visszaállítását. Annál is inkább, mert Marosvásárhely szecesszió szempontjából országos szinten a legnagyobb épített örökséggel rendelkezik” – fogalmazott Soós.
Orbán János az elmúlt évek eredményeit ismertette. Mint mondta, a Rózsák tere, az Iskola és a Baross Gábor utcák felmérése már 2013-2014-ben megtörtént. Idén az Arany János és a Kossuth Lajos utcákban található épületek számbavételére került sor. A munkában Mihály Melinda, Bordás Beáta, Vécsei Hunor kolozsvári, illetve Oniga Erika, Kovács Mária és Orbán János marosvásárhelyi művészettörténészek vettek részt. A számbavétel során az 1898-as, 1911-es és 1919-es évekből származó telekösszeírások segítségével sikerült azonosítani az épületek egykori tulajdonosait. A telkeket a város 1898-as felmérése alapján azonosították. Ezeken kívül felhasználták a házak építési engedélyeit, kérvényeket, jegyzőkönyveket, tervrajzokat, amelyek jó esetben megmaradtak a levéltárban. Az idén vizsgált két utca épületeinek túlnyomó többsége 1890 és 1910 közt épült, egy részük még ma is hordoz neoreneszánsz, neobarokk és szecessziós elemeket.
Az előadássorozat első részében Bordás Beáta részletesen ismertette az Arany János utcában végzett felmérés eredményeit, majd Oniga Erika a Kossuth Lajos utca régi épületeit mutatta be, korabeli iratokkal, képeslapokkal, családi képekkel és levelezésekkel bővítve a levéltári dokumentációt.
A rendezvény második részében Ladó Ágota, Karácsony István Kiss Loránd és Vécsei Hunor mutatta be előadását. Szó esett a marosvásárhelyi zsinagóga kutatási helyzetképéről, a marosvásárhelyi Vármegyeháza homlokzatváltozatairól, a 18-19. századi marosvásárhelyi épületbelsőkről valamint a Székely Vértanúk emlékművének történetéről.
Orbán János elmondta, 2016-ban a Cuza Vodă utcában folytatják a felmérést, az Aranykakastól a Szabadság utca sarkáig.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

Művészettörténeti konferencia Marosvásárhelyen
Pusztuló műemlékeink
Október 17-én, szombaton a Maros Megyei Múzeum várbeli épületének nagytermében a Marosvásárhely műemléki topográfiája program munkatársai második alkalommal tartottak művészettörténeti konferenciát A város színeváltozása II. címmel, melyen a projekt idei eredményeit ismertették.
Entz Géza művészettörténész a műemléki topográfiák magyarországi helyzetéről és esélyeiről, a Magyarországon működő hasonló programokról beszélt. Mint kifejtette, az anyaországban a szocializmus éveiben, 1952–1987 között volt csúcson a műemlékvédelmi topográfia. A marosvásárhelyi műemléki topográfia mentoraként reményét fejezte ki, hogy a városközpont felmérését követi majd a teljes város műemlékeinek feltérképezése, illetve jövőre kiadásban is megjelenhetnek az eddigi munkák. A műemléki topográfiát sajátos kulturális közfeladatnak nevezte, mely hozzájárul ahhoz, hogy a helyi közösségek méltó módon kezeljék az épített örökség tárgyi lenyomatát, ezért erkölcsi és anyagi támogatásban kell részesíteni, annak ellenére, hogy a kultúrának nincs magasan a csillaga. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az örökségvédelem és műemlékvédelem kifejezéseket el kell különíteni, sok esetben ugyanis összemossák a jelentésüket. Soós Zoltán intézményvezetőként megállapította, miszerint a városkép évről évre pusztul, amit főképp a műemlékvédelem szabályozási hiányosságának tulajdonít. Reményét fejezte ki, hogy egyszer majd hozzáértő főépítésze lesz Marosvásárhelynek, a városkép kialakításában ugyanis a kellő szakértelem nélkülözhetetlen. Farbakyné Deklava Lilla, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Művészettörténeti Intézetének munkatársa a budapesti Lipótváros műemléki adatbázisa összeállításának kezdeti tapasztalatairól tartott előadást. Hámori Péter fotósnak köszönhetően magas színvonalú fényképdokumentációval, az épületbelső és -külső díszítések legapróbb részleteit is megmutatva, lepusztult és kevésbé lepusztult épülethomlokzatokat, épületbelsőket tekinthettek meg a jelenlévők.
Művészettörténészek találkozása
Orbán János művészettörténész, projektvezető, a Maros Megyei Múzeum kutatója a marosvásárhelyi eredményeket összegezte. Mint elmondta, a műemléki topográfia projektjét helyi és magyarországi szervezetek támogatják: a Maros Megyei Tanács, a budapesti Forster Központ, a Pro Professione Alapítvány, a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ, a budapesti Alapítvány a Magyar Műemléki Topográfia Támogatására, illetve a Bethlen Gábor Alap. Mint felelevenítette, 2013–2014 között a Rózsák tere felmérésén dolgoztak, és még folytatják, 2014-ben az egykori Baross Gábor, ma Horea utca épületállományát, az idén februártól júliusig az Arany János és Kossuth Lajos utca műemlék épületeit mérték fel. Mint jelezte, ebben az évben munkájuk hangsúlyosabban egészült ki levéltári kutatásokkal, amit a támogatásnak és az időben elkezdett munkálatoknak tulajdonít. A vizsgált épületállomány a XVIII. század végi, XIX. század eleji épületek, döntő többségük neoreneszánsz, neobarokk, illetve szecessziós elemeket hordozó házak, illetve a két világháború között épült öt épület. Az idei munkálatok finanszírozója a budapesti Forster Alapítvány volt. A projektben részt vevő marosvásárhelyi Oniga Erika, Kovács Mária és Orbán János, a megyei múzeum munkatársai mellett a Kolozsváron élő Mihály Melinda, Bordos Beáta és Vécsei Hunor is részt vett, mindannyian a BBTE művészettörténeti tanszékének végzettjei. Az épületekről részletes művészettörténeti leírás és helyszíni fotódokumentációk készültek, esetenként sikerült a történetükre vonatkozóan is új, eddig ismeretlen adatokat fellelni, gazdagítva a város historizáló és szecessziós építészetére vonatkozó ismereteket, ilyen a Lányi-ház gazdag levéltári anyaga.
Műemlék épületekben romatanyák
Amint a projektvezető kifejtette, főként a meglévő épületek számbavételére összpontosítottak. A Kossuth utcában negyvenhat lakóházat, az Arany János utcában tizennégyet, illetve az Arany János és volt Iskola utca sarkán lévő Petrás-házat, valamint öt köztéri szobrot rögzítettek. Bordás Beáta az Arany János, egykor Kis- szentkirály utca többnyire egyszintes lakóházait – melyek közül legtöbb átalakításon esett át – mérte fel és mutatta be Az Arany János utca környékének historizáló épületeiről szóló értekezésében. Oniga Erika a Kossuth Lajos utca, az egykori Nagy-szentkirály utca századfordulós lakóházairól tartott előadást. A Lányi- ház történetéről eddig feldolgozatlan, gazdag levéltári anyagot és fotódokumentációt tárt fel, amely Lányi Oszkár életébe is betekintést nyújt. Mindkét előadó értekezésének végkövetkeztetése, hogy a város műemlék épületeinek nagy része lepusztulásra ítéltetett. A két említett utca elállamosított polgári házaiban üzlet- és irodahelyiségek működnek, de nem mellékes a roma családok számára kiutalt szociális lakásként szolgáló lakrészek száma sem, ahol az állagmegőrzésnek nem sok jele mutatkozik, a pusztulásnak annál inkább.
Zsinagóga – kommunikáció vagy dominancia?
A műemlékek felmérésével párhuzamosan néhány emblematikus marosvásárhelyi épület történetének monografikus kutatása is zajlott. Ladó Ágota doktorandusz a Jakob Gertner német építész által tervezett volt Iskola utcai zsinagógát ismertette. Kutatási eredménye sokatmondó sajtótörténeti szempontból is, ugyanis mint kifejtette, a zsinagóga építési munkálatairól alig találni hírértékű tudósítást a korabeli sajtóban, ellentétben a Kossuth-szobor állításával, amelyről számtalan tudósítás fellelhető. Az 1899-es évi alapkőletételről megjelent egyetlen hírt a kutató szerint a hónapokig tartó építkezés alatt egyetlen tudósítás követte a Székely Lapokban. A zsinagóga felavatásáról szóló tudósításban az 1900. szeptember 17-i lapszámban "Az Úr imádására és a hazaszeretet ápolására emelt" templomként jellemezték. Amint az előadó jelezte, megfejtésre vár a kérdés, hogy a bizánci templom stílusú impozáns épületre a környezettel való kommunikáció vagy a dominancia jellemző. Karácsony István a polgármesteri hivatal, a régi vármegyeháza történetét és stilisztikai összefüggéseit elemezte. Mint kifejtette, az egykori vármegyeháza homlokzatának 1939, 1942, 1945 és 1992-es évi változtatásainak hátterében mind-annyiszor a nemzeti szimbólumteremtés állt. Az építészeti stílusok megváltoztatásában nyomon követhető a térség uralkodó hatalmainak váltakozása.
A város első dualizmus kori köztéri alkotásának, a ma is kultuszhely szerepét betöltő Székely Vértanúk emlékművének a történetét Vécsei Hunor doktorandusz, Marosvásárhely szobrainak avatott kutatója dolgozta fel. 1875. június 27-én a marosvásárhelyi Postaréten került sor az emlékmű leleplezésére. A hat és fél méter magas, Jablonszky Vince budapesti szobrász által kivitelezett, klasszikus formajegyekből építkező gránit obeliszk az 1854. március 10-én kivégzett, Habsburg-ellenes összeesküvésben részt vevő három székely szabadságharcosnak, Török Jánosnak, Gálfi Mihálynak valamint Horváth Károlynak állít emléket. A jelenlévők betekintést nyerhettek a szoborbizottság áldozatkész tevékenységébe, illetve az emlékmű elhelyezése körül kialakuló vitát is megismerhették. Kiss Loránd falkép-restaurátor az épített örökség szinte teljesen elfeledett, ám annál sérülékenyebb kategóriáiról, a díszítőfestésekről és stukkókról beszélt a 18–19. századi marosvásárhelyi épületbelsők. Díszítőfestések és stukkódíszek című értekezésében.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Értékes leletek a gyalui kastélyban
Az erdélyi kastélyok sorsáért civilként is sokat tehetünk – mondja Weisz Attila művészettörténész. A szakemberrel az erdélyi kastélyok sorsáról, felújítási lehetőségeikről, a feltárt örökség konzerválási módozatairól beszélgettünk.
– Művészettörténészként mennyire van rálátása a kastélyok visszaigénylési fázisaira?
– Az államosított műemléképületek visszaigénylése még ma sem lezárult folyamat. Az ingatlan visszaadása csupán az első lépés a helyreállítás felé, hiszen a több évtizedes állami tulajdonból az épületek romosan vagy lepusztulva, bútorzatuktól, gyűjteményeiktől megfosztva kerülnek vissza jogos tulajdonosukhoz. Kártérítést mindezért a pusztításért vagy több évtizedes használati bért remélni sem lehet, sőt a visszatérítések körüli (ál)visszaélések és az azt követő újraállamosítások nyilván azt a célt szolgálják, hogy elriasszák az esetleges visszaigénylőket. Szakemberekhez általában hamarabb eljut a híre egy-egy újonnan visszaszerzett épületnek, vagy a különféle helyreállításokról is több információnk van, mint az átlagembernek, de ez minden szakmában, így az örökségvédelemben is így van.
– Civilként mit lehet tenni a kastélyok megóvása érdekében?
– Nagyon sokat: látogatni kell a kastélyokat (a romosakat is), hogy a helyi hatóságok ráébredjenek, mennyire szégyenteljes az, ahogy pusztulni hagyják az értékeket. Támogatni kell a helyreállítást felvállaló civil szervezetek munkáját, és „elégedetlenkedni” kell, hogy ha nemtörődömséget vagy éppen ordítóan helytelen „helyreállítási” megoldásokat látunk: műanyag ablakokat vagy ajtókat, újonnan vágott nyílásokat, oda nem illő burkolatokat, díszítőelemek eltűnését vagy éppen rongálásokat.
– Az erdélyi irodalom fő mecénásának, Nagy Eleknek köszönhetően a gyalui várkastély is épül-szépül, az I. Várkert Fesztivál keretében rövid ideig meg is nyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Miben egyedi a gyalui kastély?
– Én művészettörténészként veszek részt ebben a munkában, és a feltárásainkat még nem tekintjük befejezettnek, ezért a következtetéseink sem véglegesek. A ma látható épület számtalan építési fázis eredményeként jött létre, és a legkorábbi fázisokhoz tartozó falak közül valószínűleg ma már semmi nem áll. A Dacia római provincia idejéből itt álló castrum mellé a középkorban, a 14. században egy püspöki birtokközpont létesült, ez a 15. századi forrásokban már várként, illetve palotaként szerepel. Mára mindebből nem maradt fenn álló épület, s a mai kastélyudvaron belül remélik megtalálni a régészek a maradványaikat. Ám szórványleletek arra utalnak, hogy igen igényes késő gótikus és reneszánsz részletei voltak ezeknek az épületeknek, a reneszánsz faragványok jó része Hunyadi Mátyás budai építkezéseiről ismert gyönyörű faragott kőemlékek formavilágát követte.
A középkori várat az 1530–40-es években Statileo János püspök idején övezhették a mai is látható szabályos alaprajzú, négy saroktornyos várral. Erre bizonyíték lehet a püspök várnagyának, Móré Péternek az újonnan feltárt, gyönyörű címere, amelynek eddig csupán a feliratát ismertük. Ennek azért van különös jelentősége, mivel ez bizonyíthatja, hogy a szamosújvári Martinuzzi-vár mellett a gyalui Erdély legkorábbi ilyen jellegű erődítménye, és ez még nem volt ennyire nyilvánvaló a kutatás számára. Ebből az időszakból sikerült néhány faragott kőajtókeretet is azonosítanunk.
1541-ben a vár Izabella királyné birtokába jutott, végül fiskális tulajdonba került. Lényegi változás akkor állt be, amikor I. Rákóczi György fejedelem (1630–1648) pompás rezidenciát rendezett be itt: a várfalakhoz boltozatos teremsorokat kapcsoltak, kaputornyot emeltek, a várudvar régi épületeit elbontották, több emeleti helyiséget habán bokályokkal (mai szóval falicsempével) vagy bőrkárpitokkal díszítettek. A korábbi lőréseket ekkor falazhatták el. Sajnos ma már nem sok maradt fenn mindebből, de sikerült beazonosítanunk több boltozattartó konzolt ezekben a helyiségekben.
A fényes rezidencia azonban Várad 1660-as török elfoglalásával gyakorlatilag végvárrá vált, amelyet Bánffy Dénesnek, Kolozsvár főkapitányának, kolozsi és dobokai főispánnak zálogosítottak el az erdélyi rendek. A kastély Bánffy György kormányzó idejében, az 1704-es és 1705-ös kuruc ostromok következtében elpusztult, de az uradalom tovább működött. A 18. század legvégén csupán a nyugati szárny egyik részét tették lakhatóvá, ekkor készült a mai barokk főlépcsőház. Később, a 19. század folyamán több ízben is dolgoztak a kastélyon, ekkor telepítették a hatalmas parkot, betemették a szárazárkot. Az északi fal mellé és helyébe istálló, emeletére magtár került. Ekkor épült a délkeleti, hatszög alaprajzú torony a régi körtorony helyére, és ekkor történt a keleti homlokzat félköríves díszítése és továbbépítése, illetve több helyiség mennyezetének kifestése.
– A kastélyok fenntartásához legtöbbször hiányoznak az egykori gazdasági alapok. Szakemberként hogyan látja, kastélyainkat a felújítás után hogyan lehetne gazdaságossá tenni?
– Ha egy hatalmas méretű, eredeti rendeltetését elvesztett épület helyreállításáról beszélünk, akkor a legfontosabb kérdés az új funkció. A gyalui és más erdélyi, partiumi kastélyok körüli uradalmakat már az 1920-as évek földreformjában államosították, így az a gazdasági alap egyik napról a másikra semmivé lett. A megmaradt birtokból sokszor elég, ha a karbantartásra futotta. A helyreállításnak éppen ezért az új, lehetőleg gazdaságilag is életképes funkció a kulcskérdése. Legtöbben a turisztikai hasznosításban gondolkodnak (amibe a kastélyszállótól a konferenciaközpontig minden belefér), mások az épület szociális hasznosításának a lehetőségét használják ki (szanatórium, üdülő árvák részére stb.). Néhány esetben múzeum működik a kastélyokban. Még kevesebb az olyan hangsúlyosan kulturális célközpont, mint amit a gyalui kastélyból próbál varázsolni a beruházó, a Traditio Transylvanica Alapítvány, amelyben az épület régi életét bemutató múzeum ugyanúgy helyet kap, mint az előadóterem vagy a fesztiválszínpad. Szerencsére hatalmas, látványos helyszínről beszélünk, ahol amúgy is rengeteg a látnivaló, a római castrumtól a reneszánsz várkastélyon át az évszázados gyönyörű parkig. Bizakodni kell.
– Milyen hozadéka lehet egy ilyen kutatásnak? Mi derülhet ki például a Rákócziak, a Bánffyak életéről, amit még nem tudunk?
– A műemléki törvény megköveteli a műemléklistás épületeknek a művészettörténeti kutatását. Míg ez sok esetben csak nyögvenyelősen vagy egyáltalán nem valósul meg, addig Gyaluban mindez természetes volt, diák- és munkáscsapat is a rendelkezésünkre állt, amit a beruházó, Nagy Elek, nagylelkűen biztosított. A kutatás keretében az épületről hatalmas felületekben távolítottunk el cementes vakolatokat, amely segíti a falak kiszáradását a konkrét kiviteli munkák megkezdéséig. A feltárt leleteket a helyszínen szeretnénk bemutatni, és egy múzeumot is szeretnénk berendezni. Ezen kívül tervezzük egy tanulmánykötet megírását, ahol szakszerűen tájékoztatjuk a közönséget az eredményeinkről. Persze kisebb, olvasmányosabb publikációkat is tervezünk, ezek közül néhány már meg is valósult.
– Olvasom, a hajdani latrinákból sok érdekes adatra derült fény....
– A latrinákat eleve a régészek kutatták, de talán nem gond, ha néhány látványos leletet felidézek. Ma már tudjuk, a falak belsejében a latrinákat csupán a Rákóczi-korban képezték ki. Ezek a faluhelyen ma is gyakori pottyantósok mintájára működtek, a lényegi különbség az volt, hogy az emeleten, a falvastagságban vagy elkülönített kamrákban voltak berendezve, és egy, a külső falban kialakított függőleges csatorna csatlakozott hozzájuk, melynek az alsó vége a vársáncba nyílt. A használatát talán nem részletezném, de azt megjegyzem, hogy háztartási hulladék, törött edény, betörött ablakszem is bőven került ide, s ez igen értékes lelőhellyé teszi őket. Itt gyakorlatilag a mindennapi élet keresztmetszetét lehet megfogni régészeti módszerekkel. Előkerültek ablakszemek, habán kerámiadarab és több más érdekes lelet is.
– Egy felújítás során minek van prioritása: a művészettörténeti elemek kortól független konzerválásának vagy létezik egy egységes koncepció, ami mentén a kastélyokat felújítják, s csak az ebbe beleillő elemek lesznek láthatóak?
– A gyalui kastélyra vonatkozó levéltári források egy részét már kiadták, ezek alapján tájékozódunk az épületben. A kastélyleltárak pontos, szobáról szobára leírt képet adnak a korabeli épületről, nekünk csupán azt kell megállapítanunk, hogy most éppen melyik szobában is járnak, hiszen főleg a keleti és északi szárnyat a 19. században teljesen átalakították, míg a nyugati szárnynál egy teljes helyiségtraktust elbontottak. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, faragványok, feliratok, elfalazott nyílások, díszítőfestés bukkan elő a vakolat alól. Nyilván nemcsak a lelet lényeges, hanem a lelőkörülmény is, egy régi vakolatréteg számunkra majdnem ugyanolyan fontos, mintha elfalazott kincset találnánk.
A helyreállítási koncepció két lábon áll: a hasznosítási lehetőség és az értékek konzerválása és bemutatása. A helyreállítás csapatmunka, ahol a művészettörténész általában ez utóbbiak mellett, az építész az előbbiek mellett kardoskodik. Ezért nagyon fontos a jó együttműködés. Az építész sem szeretne készakarva tönkretenni vagy eltakarni értékeket, de minden épületbe kell konyha, fürdőszoba, hőközpont, iroda stb., ahol ezen értékek bemutatása nem mindig lehetséges, sőt nem is javallott. Ezért kihívás az építészek számára is egy ilyen jellegű feladat.
– Egy ilyen volumenű munkához sok pénz és szakember szükséges: kik vesznek részt a régészeti, művészettörténeti munkákban?
– A munkákat uniós pályázatból támogatja a Traditio Transylvanica Alapítvány, hiszen ezt magán- vagy önkormányzati forrásokból lehetetlen lenne megvalósítani. A régészeti feltárásokat Felix Marcu és Csók Zsolt kollégák vezették, míg a falkutatásokat Kovács Zsolt és jómagam végeztük egy diák- és munkáscsapat segítségével, a levéltári kutatásokat Szász Anikó történész-művészettörténész folytatta. A falfestések feltárását Kiss Lóránd, a sürgős kőrestaurátori beavatkozásokat, kőkiemeléseket Kiss Zoltán restaurátorok végezték. Kitűnő volt az együttműködés a csapatok között, a leletek sok esetben nagyon szépen kiegészítették egymást, és külön jó lehetőség volt, hogy egyszerre zajlottak a kutatások, így alla prima értesülhettünk az új eredményekről.
– Terveik szerint, ha sikerül az európai uniós forrásokat megpályázni, mikor láthatja a nagyközönség a gyalui várkastélyt teljesen felújított állapotban?
– Ha az uniós pályázat összejön, abban konkrétan le lesz szögezve a határidő. Általában egy-két éves futamidőre számíthatunk, ami alatt át kell adni az épületet. Különféle parki rendezvényeket azonban tudomásom szerint tervez a Traditio Transylvanica Alapítvány, úgyhogy még számos alkalom lesz a nagyközönség számára akár a helyreállítások műhelytitkaiba is bepillantani.
Dr. Weisz Attila
Kolozsvári művészettörténész, műemlékvédő szakember. 1975-ben született Marosvásárhelyen. 1999-től a BBTE történelem–művészettörténet szakos hallgatója, 2013-ban szerzi meg PhD-fokozatát Torda város középkori egyházi épületei témából a Román Tudományos Akadémia Kolozsvári Történeti Intézetében. 2014-ben Zádor Anna-díjas. A kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem oktatója.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)