"EMKE-díjat kapott Incze László ny. kézdivásárhelyi múzeumigazgató félévszázados intézményalapító és -gyarapító munkásságáért. "Mi, akik vidéken, ahogy mondani szoktuk, a végeken élünk és dolgozunk nem akarunk hivalkodni a magunk értékeivel, de kötelességünknek érezzük, hogy a saját múltunk emlékeit megőrizzük és ezek sajátos értékeit felmutassuk. Ezek kis téglák a magyar történelem, a magyar művelődés nagy építményében. Téglákra szükség van, ezekből épül fel a palota." - vallja. /Kiss Erika: "Európában csak magyarként vívhatunk ki magunknak elismerést". = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 20./"

Székelyföldön vannak még csodák
Demény Lajos (1926–2010) emlékére szervezett nemzetközi történészkonferenciát Tüdős S. Kinga sepsiszentgyörgyi történész Oborni Teréz, az MTA Történettudományi Intézete főmunkatársának társszervezésében, a megyeháza támogatásával.
A Székely Nemzeti Múzeumban tartott rendezvény védnöke Egyed Ákos akadémikus és gróf Kálnoky Tibor. A tegnap zárult, Kastélyok, udvarházak és lakóik a régi Székelyföldön című kétnapos konferencia előadói mindannyian kapcsolatban álltak Demény Lajossal, témáik az Erdélyi Fejedelemség végéig terjedő időszakra szorítkoztak.
A rendezvényt köszöntötte Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke. Elmondta, a konferenciával igyekeznek Székelyföld egy másik vetületét az akadémiai szféra figyelmébe ajánlani. Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója üdvözlőbeszédében hangsúlyozta, hogy a tudományhoz elengedhetetlen az örök párbeszéd. Kálnoky Tibor így határozta meg a konferencia lényegét: ahhoz, hogy tudjuk, kik vagyunk, tudnunk kell, kik voltunk. A Vekov Károly által a székelység történelmének egyik legjelesebb kutatójaként jellemzett Demény Lajosra egykori munkatársa, Violeta Barbu tudományos kutató emlékezett. A konferencián Kordé Zoltán a székely ispáni tisztség megjelenését igyekezett időben behatárolni, Oborni Teréz a székelység XVI. századi jogi helyzetének hullámzását ecsetelte, Vekov Károly a Tria genera Siculorum kifejezés értelmét kereste, Balogh Judit a székelyföldi udvarházakról mint a nemesi reprezentáció eszközéről tartott magával ragadó előadást, Jánó Mihály a székelyföldi donátorábrázolásokból nyújtott ízelítőt. Egyed Ákos hidvégi Mikó Ferencet és bodoki Mikó Miklóst, Csáki Árpád gróf Teleki Sámuelt, Garda Dezső szárhegyi Lázár Istvánt, Gerebei Sándor II. Rákóczi Györgyöt és székely főembereit, Papp Sándor Mikes Kelement és a törökországi magyar bujdosókat idézte meg. Utóbbi bizonyította, az Oszmán Birodalom az emigráns magyarokat önálló, autonóm közösségként (millet) kezelte. Kiss Erika a fejedelemségkori nemesek kincseiről, főként ötvösmunkákról, Pásztor Emese a főnemesi otthonok házöltözetéről tartott előadást. A székelyföldi borlogisztikáról Csoma Zsigmond értekezett. Hubert Rossel svájci kutató a francia–belga határon levő Thiérache-vidék erődtemplomai és a székelyföldi templomvárak között próbált párhuzamot vonni. Incze Lászlóra, a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum alapítójára özvegye, Szabó Judit emlékezett, kiemelve, egy közösség kallódó értékeit gyűjtötte össze és adta vissza egy nagyobb közösségnek. Csáki Árpád történész és Benczédi Sándor építész az altorjai Apor-udvarház építéstörténetét bemutató előadása közben utóbbi megjegyezte: Székelyföldön vannak még csodák, csak nyitott szemmel kell járni.
Szekeres Attila. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tanulmányúton a küküllőmenti szórványvidéken
A Kántor-Tanítóképző Főiskolán hosszú évek óta hagyomány, hogy a zárt helyi oktatás mellett hivatásra felkészítő tanulmányutakat, táborokat szervezünk. Az idén a húsvét előtti tanulmányúton a székelyföldi tömbmagyar vidékekkel, nyelvjárással, népművészettel, történelemmel ismerkedtek diákjaink. Az elmúlt napokban újabb, adventi népismereti és egyházszolgálati tanulmányútra került sor. A mostani tanulmányút célja a dél-erdélyi – Dicsőszentmárton, Medgyes és Balázsfalva környéki – szórványmagyarság megismerése-megismertetése és a szolgáló életre való felkészítés-felkészülés volt.
A háromnapos tanulmányút során felkerestük a balázstelki, alsókarácsonfalvi és búzásbocsárdi református, a szőkefalvi és türi római katolikus gyülekezeteket. A református templomokban igét hirdetett Gál József tagozatvezető lelkész és Berekméri Csilla lelkész tanárnő, a türi római katolikus templomban kántori szolgálatot végeztek római katolikus diákjaink. Ezenkívül felkerestük az Árpád-kori dicsőszentmártoni unitárius templomot, a küküllővári és bonyhai református templomot, a medgyesi evangélikus (szász) templomot, az erzsébetvárosi örmény katolikus templomot és az egykori dicsőszentmártoni zsinagógát, amelyet most magyar kulturális központként használnak.
Projektvezetőként rövid előadásokban ismertettem a felkeresett vidékek (Kis-Küküllő mente, Szászföld, Balázsfalva környéke) helytörténetét, néprajzi sajátosságait, épített örökségét, a "kas- télyok földjét" (a bonyhai és bethlenszentmiklósi Bethlen-kastély, a héderfájai, felújítás alatt álló Barlabássy-kastély). A helyi felkért lelkipásztorok és más értelmiségiek bevonásával, konkrét adatok segítségével érzékletes kép bontakozott ki e vidékek fogyó magyarságáról, etnikai visszaszorulásunkról, az anyanyelv helyzetéről, a felekezeti viszonyokról és végső soron a magyar megmaradás esélyeiről. Szomorúan tapasztaltuk, hogy a Küküllők alsó folyása mentén megállíthatatlan a magyar lelkek fogyása; egyrészt a születések aránya miatt (pl. Bonyhán, a községközpontban 2011-ben egyetlen magyar gyermek sem született, három román és negyven roma újszülöttel gyarapodott a település), másrészt az önkéntes nyelvi és felekezeti identitásváltás miatt.
Épített örökségünk, az egykori kastélyok állapota vegyes érzésekkel töltött el. Héderfáján Barlabássy Lénárd egykori erdélyi alvajda kastélyát nemrégen visszaváltotta az egyik leszármazott, és elkezdte korhű felújítását, amelynek eredményei máris látszanak; a szomszédos bonyhai Bethlen-kastélyt az örökösök az erdélyi református egyházkerületnek adományozták, de nagyobb összefogásra, európai segítségre lenne szükség, hogy elnyerje méltó rendeltetését; a küküllővári Haller-kastély jó állapotban van ugyan (magánkézben), csak éppen nem látogatható; legszomorúbb a Bethlen Miklós erdélyi kancellár építette európai rangú reneszánsz kastély sorsa, amely, ha továbbra sem törődünk vele, hamarosan összeomlik.
A részt vevő főiskolai hallgatók érdeklődéssel és nagy beleéléssel vettek részt a nem mindennapi testi-lelki erőpróbát jelentő tanulmányúton. Szemmel láthatóan megérintette őket a látott-hallott valóság. Egyházi énekekből és versekből álló adventi műsort mutattunk be a felkeresett települések gyülekezeti alkalmain, amelyben az adventi várakozás motívumát harmonikusan egészítette ki a "templom és iskola", az anyanyelven megvallható hit és a magyar kultúra megőrzésének gondolata.
A templom és iskola közül Balázstelkén, Türben, Küküllőváron és lassan másutt is már csak az előbbi a magyar nyelv hajléka. Magyar óvoda és iskola hiányában a lelkészekre és papnékra hárul az anyanyelvi műveltség átadásának gondja is. Iskolát és ifjúsági termet építenek a templom mellé Búzásbocsárdon Boros László tiszteletes úrék, Türben Kémenes Lóránt római katolikus lelkész megálmodta és megvalósította a templom melletti "magyar házat". Jól tudják, ahol nincs magyar iskola, ott elsorvad az anyanyelv, és az identitásváltás hamarosan bekövetkezik.
Az anyanyelvi oktatás magas színvonalú művelésének élményében volt részünk Dicsőszentmártonban a Traian Általános Iskola előkészítő és első osztályában, és diákjaink megismerkedhettek a magyar tagozat tanítónőivel: Pál Irénnel és Molnár Margittal, valamint Fodor Sándor József aligazgatóval, aki Molnár Margittal együtt főiskolánk egykori végzettje. Jó volt tapasztalni, hogy a magyar pedagógusok kiváló szakmai munkája nagy megbecsülésnek örvend az egész városban.
De nemcsak Dicsőszentmártonban találkoztunk főiskolánk egykori végzettjeivel. A tanulmányút egyik bevallott célja éppen az volt, hogy egykori végzettjeinket saját munkakörükben, szolgálatuk közben keressük fel. Balázstelkén Kiss Erika tiszteletes asszony játszott az orgonán, aki Károli-okleveles református kántor, Medgyesen is főiskolánk végzettje, Vinczi Eszter a református gyülekezet kántora, Vámosgálfalván Szabó Gyula a gyülekezeti kántorság mellett két kórusnak is karnagya, a Türben szolgáló Kémenes Lóránt lelkész káplánkorában főiskolánk tanára volt, Búzásbocsárdon az Aranypáva díjas népdalénekes, Boros Erzsébet tiszteletes asszony a falu magyar óvónőjeként is végzi szolgálatát, Bethlenszentmiklóson Csiszér Noémi óvónő a falu történeti- néprajzi értékeiről és iskolai felhasználásukról írt szakdolgozatot, Küküllőváron pedig Barabási Anna tiszteletes asszony jelenleg levelezős kántor szakos diákunk. Jóleső érzéssel vehettük számba, hogy e dél-erdélyi végvárakban "példamutató vitézek" szolgálnak. Ezzel még nem soroltuk fel azokat, akik jelenleg tagozatunk diákjai erről a vidékről, ők is vannak vagy hatan.
Végül, a tanulmányúttal az is volt a célunk, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, minél többen ismerjék meg főiskolánk, egyetemünk képzési kínálatát: Dicsőszentmártonban népes középiskolás diáktábornak ajánlottuk egyetemünk szakjait.
A tanulmányút azzal zárul, hogy az előző évekhez hasonlóan úti beszámoló elkészítésére kértük a részt vevő diákokat, a legjobbakat díjazzuk, és a főiskola honlapján megjelentetjük.
Dr. Barabás László programvezető
Népújság (Marosvásárhely)

Hitünket cselekedetekkel tegyük élővé
Reformációs megemlékezések Alvincen, Vajasdon és Gyulafehérváron
A Nagyenyedi Református Egyházmegye a reformáció ötszáz éves évfordulóját egy jól szervezett, összetett, kétnapos, több helyszínen zajló ünnepséggel tisztelte meg. A reformáció bölcsőhelyei, Gyulafehérvár és Alvinc, történelmi szerepük révén is, kiemelt jelentőségűek a szórvány számára. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész és az egyházmegye esperese volt az ünnepség megálmodója, egyben a rendezvények főszervezője. Nagyszámú vendég érkezett helyből, továbbá Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Nagyenyedről és még sok más gyülekezetből. Fél évezred történelmi pillanatai elevenedtek meg a hétvégén szakmai előadások, kiállítások, kulturális programok révén.
Reformációról szóló előadások, négy témakörben
Az alvinci Martinuzzi-kastélyban (Martinuzzi Fráter György 1482–1551) majd a helyi református templomban tartották az előadásokat, amelyek négy témakörbe tömörültek. I. Az erdélyi reformáció és európai kapcsolatai a 16–18. században; II. Az erdélyi reformáció etnikai háttere: szászok, magyarok és románok. Kölcsönhatások, ellentétek; III. Az erdélyi reformáció 18. századi önmeghatározása: pietizmus, peregrináció és felvilágosodás; IV. Sokszínűség és tolerancia. A reformáció 3. ága (anabaptisták, unitáriusok, szombatosok). Az első napon előadást tartott Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest), Feiszt György (Szombathely), Gudor Kund Botond (Gyulafehérvár), Fopkje van de Beek (Hollandia), Gróf László (Oxford), Kolumbán Vilmos József (Kolozsvár), Ana Dumitran (Gyulafehérvár), Szabó Emília (Gyulafehérvár), Verók Attila (Eger), Bálint Emese (Firenze), Dr. Ridovics Anna (Budapest)
A rendkívül érdekfeszítő előadásokat kérdések és hozzászólások követték. Ezek közül kiemelném a következőket: Protestáns szimbólumok a magyar heraldikában (Feiszt György), A Gyulafehérvári Káptalan felbomlásától a Gyulafehérvári Református Egyházmegye kialakulásáig: a szász–magyar Alvinc szerepe a református adminisztráció kiépítésében (Gudor Kund Botond), Felekezetiség és tudósság: Buczy Emil levelezése Kazinczyval (Szabó Emília), Erdély mint hallei protestáns missziós terület a 18. században (Verók Attila), Hutterita, habán életmód és kézművesség kutatásának legfrissebb eredményei (Ridovics Anna).
Józsa Miklós
Alvinc „bölcsőhely” jellegét történelme igazolja
Az alvinci felújított templomban pénteken délután folytatódott a program klasszikus zeneművekből összeállított hangversennyel, amit Oláh Mátyás református lelkipásztor és Oláh Emese, a Kolozsvári Zenekonzervatórium doktorandusza mutatott be. Ezt követően Gudor Botond megnyitotta Az alvinci magyar múlt emlékei kiállítást. Ioan Josan Josif helyi polgármester üdvözlő és a reformáció hatásait értékelő rövid beszédet tartott. A jelen levő görögkatolikus és ortodox papok megköszönték a meghívást, és üdvözletük mellett hangsúlyozták, hogy mindannyian egy „nyájhoz” tartozunk.
A kiállítás anyagában érdekes adatokat találunk a bíborosi rangot elért Martinuzzi Fráter György tevékenységéről, aki volt barát, katona, országos és erdélyi politikus. Az erdélyi fejedelemség előhívójának tartják. Más adatok az alvinczi kabán telepről és a telepesekről (újkeresztények) szólnak, akiknek magas fokú mesterségbeli tudásuk volt. Az alvinci református templom története Alvinc „bölcsőhely” jellegét bizonyítja.
Emlékjelhagyás Vajasdon
Az ünnepi rendezvénysorozat másnapján két, reformációs emlékeket őrző központba igyekeztek a résztvevők, Vajasdra majd Gyulafehérvárra. Vajasdon megkoszorúzták az új táblával ellátott kopjafát, és emlékjelhagyásra került sor. Kató Béla püspök hirdetett igét, megemlékezett a tavalyi Bethlen Gábor ünnepségről, a falu idetelepítésének évfordulójáról. Kijelentése szerint a vajasdi gyülekezetben, de minden más református közösségben fontos a jobb utáni vágyakozás, a bizalom, az előretekintés, valamint a hit a feltámadásban. Az ünnepség másik jeles vendége Csulák Péter kolozsvári magyar konzul volt, aki hozzászólásában kreatív eseményként értékelte az ünnepet, és kiemelte a bibliafordítás jelentőségét, amely az idők folyamán erősítette az identitástudatot. A vajasdi templomi ünnepségen fellépett a Bethlen Gábor Kollégiumban Fórika Éva ny. zenetanárnő által létesített leánykórus, eredeti erdélyi népi ruhákba öltözve.
Az „ige egyházának” bátor kiállása
Gyulafehérváron a református templom megtelt az ünneplőkkel. Gudor Botond esperes hirdette az igét, aki többek között kifejtette: akkoriban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyházunk kiálljon az „ige” mellett. Ezért is vált az „ige egyházává.” Csulák Péter konzul szerint ma is a reformáció értékeire alapozva gyűltünk össze. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója – aki az ünnepségen, iskoláján kívül, az RMDSZ Fehér megyei szervezetét és a Dr. Szász Pál Egyesületet is képviselte – kijelentette, hogy a „kollégium felvállalta azt, hogy református intézménynek vallja magát.”
A templomban megjelentek a helyi román világi és egyházi vezetők is. Gabriel Pleşa, Gyulafehérvár alpogármestere azokról a hatásokról beszélt, amelyek a reformáció után megváltoztatták Erdély akkori társadalmát. Növelte a program ünnepélyességét a Bethlen-kollégium neves Collegium Gabrielense együttesének fellépése.
Értékeket teremtő a református vallás
A parókia udvarán lezajlott koszorúzás után az ünneplő sereg felvonult a Várba, a Székesegyházba. A történelmi emlékeket hordozó katolikus templomban Horváth István esperes az ökumenia jegyében üdvözölte a megjelenteket. Kató Béla püspök méltatta a reformáció jelentőségét.
A megemlékezés ezután a közeli Unirea Egyesülés Múzeumban folytatódott, ahol Gabriel Rustoiu igazgató mutatta be a kétszáz éve még virágzó pietizmus történetéről szóló kiállítást. August Hermann Francke (1663–1727) a pietista mozgalom iskolaalapító egyénisége, akinek munkássága hatott a magyar elemi iskola megjelenésére is. Vanek Attila, az Egri Egyetem tanára az együttműködésről beszélt, amelynek keretében az Európát bejárt kiállítást Gyulafehérvárra is sikerült elhozni. Kató Béla felszólalásában megjegyezte, hogy Erdély aranykorát a református fejedelmeknek köszönhetjük, és legalább három generáció szükségeltetik, hogy igazi értékek keletkezzenek. Az ötszáz éves reformáció tehát egy kipróbált, értékeket teremtő vallás. A múzeum előtti szabadtéri kiállításon régi református templomainkat láthattuk a kinagyított fotókon: id. Lőrincz Zoltán, ifj Lőrincz Konrád ref. lelkész, valamint Kis Géza munkáit.
A Gyulafehérvári Művelődési Házban a közönség kedvére lazíthatott és szórakozhatott. A műsort a „székely-szórvány tengely” jegyében működő, Kovászna megyei testvérgyülekezet támogatása tette lehetővé. Sepsiszentgyörgy segítségével önálló műsort mutattak be az Evilági zenekar közreműködésével. Szép sikert arattak modern, dallamos muzsikájukkal. Ezután felléptek a megyei néptáncegyüttesek (Vajasdi Margaréta Népi Együttes, Miriszló Gyöngye, a Csombordi Pipacsom néptáncegyüttes, a Magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar, Boros Erzsébet népdalénekes), végül a műsor a Sepsiszentgyörgyi Népi Együttes felvidéki táncaival zárult nagy sikerrel.
A nagy szórvány-ünnepség egyik legnagyobb eredménye, hogy az emberek találkoztak egymással, megerősödtek hitükben, történelmi tudásukban. Fontos tanulsága pedig: megmaradni református magyarnak és a „hitet cselekedetekkel élővé tenni.”
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Röviden
Hadiárvák találkoztak
Pénteken a kézdivásárhelyi Erzsébet Teremben rendezett hadiárva-találkozót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Kézdiszékért Egyesülettel partnerségben. A megjelent mintegy húsz kézdi- és orbaiszéki hadiárvát Kiss Erika, az EMNT munkatársa köszöntötte, majd a Nagy Zsuzsanna magyartanár által felkészített lemhényi diákok verses–zenés összeállítását követően, Biró Erika lelkész olvasott részleteket Demeter Béla második világháborús, eddig kiadatlan naplójából. Ilyés Botond történelemtanár, városi tanácsos a korszak helyi történéseiről beszélt, felidézve dédnagyapja fogságának történetét, majd a székelytamásfalvi Vilikó Kálmán édesapja, míg az ozsdolai Mocsáry-Gondos Adalbert mindkét szüleje halálának történetét osztotta meg az egybegyűltekkel. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)