Rendszerváltozás óta nem jelent meg ennyi magyar irodalmi mű románul
Rendszerváltozás óta az idén jelenik meg a legtöbb magyar irodalmi mű román nyelven, ami azt mutatja, hogy a magyar irodalomnak van piaca Romániában – nyilatkozta pénteken az MTI-nek Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója.
A kötetek többsége a Külgazdasági és Külügyminisztérium Balassi Intézetének Publishing Hungary nevű programja keretében jelenik meg. Az intézet a Duna-térség kulturális összefüggéseivel foglalkozó Donau Lounge irodalmi projekt égisze alatt vesz részt a kelet-romániai Jászvásáron (Iasi) vasárnapig tartó Nemzetközi Irodalmi és Fordítási Fesztiválon (FILIT), amely a régió legnagyobb műfordítói szakmai fóruma. A fesztiválon bemutatják a román könyvpiacon idén megjelent, illetve megjelenés előtt álló magyar irodalmi fordításokat. Ezek között Márton Evelin Szalamandrák éjszakái, Bartis Attila A vége, Garajszki Margit Bartók és a fából faragott királyfi, Gárdos Péter Hajnali láz, Rusz Lívia összes képregénye, Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója, Csender Levente Egyszer majd el kell mondani, Kiss Csaba Drámák, valamint A másik forradalom – Alternatív ötvenhat című műveket. Kósa András László felidézte, 1989 előtt Románia és Magyarország között megállapodás volt arról, hogy a román és a magyar irodalomból rendszeresen készülnek kölcsönös fordítások. Ennek fő hajtóereje a bukaresti Kriterion kiadó volt, amely 1989 után már nem tudta vállalni ezt a szerepet. Megszűntek a műfordítói szemináriumok, a bukaresti hungarológia tanszéken csökkent a magyar órák száma, ezért az 1990-es évek végétől űr keletkezett, magyar irodalmi mű ritkán jelent meg románul – magyarázta az igazgató. A Balassi Intézet eddig háromszor szervezett Balatonfüreden a Magyar Fordítóházzal és a Román Kulturális Intézettel együttműködve magyar-román műfordítói szemináriumot George Volceanov vezetésével, de több olyan rendezvény is volt, ahol írók, kiadók és műfordítók találkozhattak egymással.
„Ezeknek a programoknak is köszönhetően megjelent egy új műfordítói nemzedék, és ha sikerül biztosítani a szükséges anyagi támogatást, a jövőben is fenntartható az idei ütem” – mondta az igazgató. Fontosnak nevezte, hogy van érdeklődés a román kiadók részéről a magyar irodalom iránt. Példaként említette, hogy a magyar irodalom közlését eddig is kiemelten kezelő Curtea Veche mellett a két legnagyobb román kiadó, a Polirom és a Humanitas is kezdi megjelentetni magyar szerzők műveit. Bartis Attilának most jelent meg A vége című regénye a Poliromnál, amely az író A nyugalom című regénye második kiadását is megjelentette. szatmar.ro

Kisebbségben: A Kollokvium kinyitja a szemünk
A Kollokvium kinyitja a szemünk. Folytatódik a jelentős előadások sora. Kolcsár József például, a Kézdivásárhelyi Városi Színházban megrendezte Kiss Csaba darabját, a Skandináv lottót. És valóban megrendezte, mert egy álmot láttunk – egy rossz álmot. Amit a váratlan, szörnyű nagy pénznyeremény okoz. Tönkreteszi az emberi kapcsolatokat. Ehhez, az előadás láttán, nem férhet kétség.
És mintha a folytatása lett volna a nagyszebeni Radu Stanca Színház Német Tagozatának az előadása, a Kígyó a fülben. A tönkretett emberi kapcsolatok működését mutatja be. Az emberi mivoltából kivetkőzött leány a vagyonért és a kisebbségi érzés megszüntetéséért megöli apját, testvérét: az előadás végén „elsül” a színpad szélére akasztott fejsze.
Hétfő délután a Figura Stúdió Színház Egyetlen című darabját láthattuk – egyszemélyes színházi előadást –, Máthé Annamária produkcióját. Az előadás alcíme: Színházi merénylet egy testre. Gyönyörű szépen indul ez a „merénylet”. Olyan, mint egy zenemű előadása, ahol a színésznő – Máthé Annamária – testrészei a hangszerek és mozdulatai a hangok. Kár, hogy a folytatás során bejönnek az úgynevezett „kollázsos történetek”, s felhígul minden. Kevesebb több lenne.
Az udvarhelyiek Roberto Zucco előadásával zárult a nap. A darab hőse megöli az apját, az anyját, a rendőrt, sőt még a kisgyereket is – mégsem írhatjuk le őt, mint egyszerű bűnözőt. Mert Zucco esetében a gyilkosság menekülés, ámokfutás. Utána kellene nézni, hogy miért csinálja. Különben egyre többen lesznek Zuccók… Erről most ennyit. Zsehránszky István / maszol.ro

Premier: „ez nagyon fontos pillanat”
Nagy dobásnak szánja legújabb bemutatóját a nagyváradi Szigligeti Társulat. Olyannyira, hogy a tegnapi, premier előtti sajtótájékoztatón Anca Bradu rendező azt mondta, „a város egésze számára is az”, ugyanakkor jelezte, hogy a magyar törzsközönség mellett hívja és várja nemzettársait, azaz a román érdeklődőket is.
Ragaszkodott a rendező ahhoz, hogy a bemutató előtti sajtótájékoztatót egy csoportképpel nyissák – ezért a színház páholyfolyosóján tartott tájékoztató előttre behívta oda az előadásban szereplő összes színészt, közös fotózkodásra. November 5-én 19 órától mutatja be ugyanis a Szigligeti Színház Szigligeti Társulata Bertolt Brecht és Paul Dessau klasszikusát, A kaukázusi krétakört, a színház nagytermében. Anca Bradu rendező elmondta: „Ez egy különleges produkció, csapatmunka kellett hozzá. Bercht-művet csakis erős csapatmunkával lehet színpadra állítani, és fontosnak tartottam, hogy a tájékoztató előtt ez a teljes csapat itt legyen, ha csak pár percre is”.
Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója jelezte: „Kiemelten fontos számunkra, hogy a társulatok magas szakmai színvonalon dolgozhassanak, ezért nagy öröm számunkra, hogy Anca Bradut ismét köreinkben köszönthetjük. A nagyváradi származású rendezővel immár csaknem tíz éve dolgozunk együtt, és mindig kitűnő alkotói csapattal érkezik hozzánk dolgozni”. Braduval ez lesz a negyedik közös produkció.
Együtt állították színpadra A mi osztályunk című fesztiváldíjas előadást is, sőt, további kapcsolódási pont is van, ugyanis a mostani előadásukkal pedig folytatni kívánják A mi osztályunk által indított, kortárs lelkiismereti kérdésekről szóló közösségi párbeszédet. És hogy a Krétakör után is lesz-e folytatása ennek a kvázi párbeszédnek? Erre a kérdésre Bradu azt mondta: „Ha ezt a mostanit sikeresen túléljük, akkor még lehet. Bár a jelenre szeretnék összpontosítani most, nem a jövőre. Nagyon szeretnénk, ha a publikum megértené, hogy gondolkodásra, egyfajta párbeszédre is hívjuk ezzel az előadással, és minél többen jönnének el, legalább annyian, mint a mi osztályunkra. Még a saját nemzettársaimat is ezúton hívom erre, annál is inkább, hogy – mint a legtöbb produkció – feliratozva is lesz, meg a színház nyelve amúgy is univerzális”.
Erős és aktuális
A rendezős szerint egyébként a Szigligeti Társulat mostanra kinőtte magát, „jelenleg az egyik legjobb erdélyi társulat, összeforrott, ugyanakkor vannak kiemelkedő egyéniségei is”. „Mindenekelőtt szeretném kiemelni, hogy a produkcióban résztvevő színészek emberfeletti munkát végeznek. Színházi munkáim során ritkán tapasztalok olyat, hogy egy társulat művészei ilyen egyenletes teljesítményt nyújtsanak, egy olyan feszített munkatempójú próbafolyamatban, amelyet Brecht szövegének komplexitása megkíván” – nyilatkozta . Augusztus óta dolgoznak ezen az előadáson, hosszabb próbafolyamat zajlott, mint általában, a darabot ő maga javasolta. Mint mondta, nagyon erős szövegű az alapmű, és sok ma is aktuális kérdést vet fel. Az ebből készült előadást pedig vélhetően újabb referenciamunkának is szánják, mivel hozzátette: „Ez a premier, ez az előadás nagyon fontos pillanat. Még magának a városnak is az lehet.”
A témaválasztásról a rendező kifejtette, „A kaukázusi krétakör Brecht munkásságának egyik legerőteljesebb alkotása, ennek ellenére nagyon keveset játsszák a színházak, azért, mert első pillantásra nagyon bonyolult darabnak tűnik, és nagy szereposztást igényel. Ennek ellenére a dráma alapvető konfliktusa és tanulsága egyaránt hozzáférhető a nagyközönség számára is. Amint azt egyébként Brecht is elmondja, ez a történet két régi kínai legendából ered, amelyek két, ma is rendkívül aktuális és örökké emberi témát dolgoznak fel: jó fogalmát a gonosz világában, az igazságosság tematikáját, illetve az ember saját identitásának kérdését. A krétakör példázata a régi salamoni bölcsességből ered, amelynek az alapkérdése az, hogy kié a gyerek, amikor két anya vitázik róla: azé az anyáé, aki megszülte, vagy azé az anyáé, aki felnevelte és aki az életét áldozta érte? Ennek az ősi történetnek rendkívül sok aktuális rétege van, hiszen kultúráink közötti sokféleségről, valamint a kegyetlenség és igazságosság örök harcáról beszél”.
Andra Bădulescu Vișniec díszlet- és jelmeztervező jelezte: „moduláris, absztrakt, expresszionista miliő lesz a színpadon”, ez jól megy persze Brechthez. A látvány megalkotásában részben a német expresszionizmust, részben pedig a közel-kelet folklórhagyományát használta inspirációs forrásként. „A darabbeli helyszín, az elképzelt Grúzia akár a mi környezetünk is lehetne, ezt a képzetet erősíti az előadás szimbolikus térhasználata, amelyet a részletgazdag, „színház a színházban”-jellegű jelmezek egészítenek ki”.
Akárcsak Bradu, Mălina Andrei koreográfus negyedik alkalommal dolgozik együtt a társulattal. Ő elmondta: „Kevés olyan társulat van, amellyel ennyire könnyen lehet koreográfián dolgozni. Felkészültek, tudnak. Az összetett mozgásformák kivitelezésében a színészek olyan koncentrációról és összhangról tettek tanúbizonyságot, amely prózai társulat esetében nem szokványos teljesítmény”.
A produkció
Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenöt színművésze, valamint meghívott művészek is közreműködnek: Ababi Csilla, Csatlós Lóránt, Csepei Márk m.v., Dimény Levente, Dobos Imre, Fábián Enikő, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Hunyadi István, Kardos M. Róbert Jászai-díjas, Kiss Csaba, ifj. Kovács Levente, Körner Anna, Sebestyén Hunor, Szabó Eduárd, Szotyori József, Tasnádi-Sáhy Noémi színművészek, valamint Dombi Dávid, Kurucz Tibor és Marcu Ágnes zenészek. A bemutató után A kaukázusi krétakört november folyamán még három alkalommal tekintheti meg a közönség: november 18-án, szombaton, 17 órától (Papp Magda-bérlet), november 19-én, vasárnap, 19 órától (Halasi Gyula-bérlet), illetve november 25-én, szombaton, 17 órától (Tanay Emil-bérlet). Jegyek és szabadbérletek még kaphatók a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14-19 óra között, valamint egy órával az előadások előtt), helyfoglalásra ugyanakkor online, a www.biletmaster.ro oldalon is van lehetőség. Szeghalmi Örs / erdon.ro

„A művészetben nincsen lift”
Véget ért a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Még (vagy már?) elkaptam azokat az időket, amikor az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál amolyan kulturális lökéshullámként járta át és rengette meg az erdélyi közéletet. A kilencvenes évek közepéről beszélünk, amikor a hazai filmszakma haldoklott, internet nem volt, a tévében Isaura és a Dallas ment, rövidfilmet, pláne jó rövidfilmet pedig sehol másutt nem lehetett látni. Fürtökben lógott a közönség a Kultúrpalota termeiben, páran hálózsákkal vertek tábort az előcsarnokban, a várbástyában Döme tolta a fesztiválpartit, amelyen hajnalig együtt bulizhatott, beszélgethetett meghívott művész, producer, zsűritag és nagyközönség – jó pár szép barátság született azokon az éjszakákon. A közönség színes volt, mégis meglehetősen homogén: a kilencvenes évek kelet-európai poszthippi ifjúsága, zajosak, értelmesek, hosszú hajúak, lazák, műveltek, és nagyon megvolt a véleményük mindenről. A mai negyven-ötven évesek generációja, a réteg, amely meghonosította errefelé a nyugati populáris kultúrát. És ők nagyon szerették a filmeket.
Az évek múlásával azonban ez a közönség szétszéledt – dolgozni kezdtek, családot alapítottak, kivándoroltak, a fesztivál pedig maradt. Igaz, minőségéből nem vesztett, a szervező Madisz minden évben ragaszkodott a hagyományaihoz, a vetítések mellett mindig voltak koncertek, tárlatnyitók, kiegészítő rendezvények, de az egykori, homogén publikum hiányában a nézőszám is megcsappant, volt olyan esztendő, amikor a szombati zárónapon – a szemle csúcspontján – is csak félháznyi közönség foglalta el a nagytermi helyeket. Átalakult a világ, a netről szinte mindent le lehet tölteni, a közérdeklődés más irányba terelődött. De ebben az évben minden megváltozott.
Nem tudni, hogy a huszonöt éves jubileum, a vetített, nagyszerű és méltán híressé vált nagyjátékfilmek hatására, avagy egy új, a filmművészetre ismét fogékony generáció megjelenésének okán, de az idei fesztivál óramű-pontossággal idézte meg a kilencvenes évek szemléjének hangulatát. A szerdai kezdőnaptól vasárnap délutánig (!) zsúfolásig telt a Kultúrpalota nagy- és kisterme, rég nem látott ismerősök találkahelyévé vált a szemle, és bizony ismét sok arcot láthattunk az egykori közönségből: olyanokat, akik soha nem pártoltak el a szemlétől és olyanokat is, akik visszajöttek. Az idei fesztivál amúgy is erősen indított: Călin Peter Netzter Ana, mon amour című nagyjátékfilmje jelezte a szemle kezdetét, amelyet az András Lóránt Társulat táncszínházi előadása követett a régi zsinagógában, majd Lassú vonat címmel Hobo koncertje töltötte zsúfolásig a Kultúrpalota nagytermét. A magyar blueslegenda a fesztivál állandó visszatérő vendége, ezúttal Bob Dylan-koncertre várta a közönséget. A Nobel-díjas alkotó dalszövegeit magyarra fordította, majd nagyszerű muzsikusokból álló együttesével előadta azokat az örök rockhimnusz Blowing in the Wind-től kezdve a Slow Train Coming-ig, amely blues-örökzöld a koncert címét is adta. Az estet Kostyál Márk első nagyjátékfilmje, a Kojot zárta, amely szinte éjjel tizenkettőig odaragasztotta a publikumot a székekhez, és nem véletlenül: ennyire friss, szemtelen, dinamikus, tragikomikus, mély tematikát boncolgató, mégis heveny közönségi felröhejeket okozó magyar filmes alkotással rég nem találkoztunk. A nagyszerű színészi játékot pedig olyan jelenetek támasztották alá, mint például a falusi esküvőn kirobbant tömegverekedés, amelyet úgy vászonra vinni csak az tud, aki részt is vett már hasonlón.
A versenyprogram idén is csütörtök délelőtt vette kezdetét, a délutánt a netWorks című csoportos kiállítás megnyitója színesítette a palota földszinti galériáiban, a fesztiválnyitó ünnepségre pedig aznap este került sor. Utóbbin Bakó Blanka és Palkó Attila ceremóniamesterek üdvözölték a megjelenteket, és elmondták, az idei szemle az eddigieknél is színesebb, hiszen a színházművészet is visszatért a programpontok közé egy felolvasószínházi (Döbrentei Sarolta Egyszervolt lányok című drámáját a Tompa Miklós Társulat művészei mutatták be a Kultúrpalota kistermében) és egy táncszínházi előadással. Amint megtudtuk, a zsűrinek – Kincses Réka (zsűrielnök, film- és színházi rendező, író, drámaíró), Vladimir Anton (film- és színházi rendező), Bereczki Csaba (filmrendező, forgatókönyvíró, producer, a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi és értékesítési igazgatója), Laurenţiu Damian (filmrendező, forgatókönyvíró, a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, a Romániai Filmművészek Szövetségének elnöke), Durst György (producer), Hegedűs Bálint (forgatókönyvíró, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója) – az előzsűri által kiválogatott 49 rövidfilmet kellett elbírálnia. Gáspárik Attila, a fesztivál művészeti igazgatója pedig elmondta, huszonöt évvel ezelőtt egy olyan eseményt kívántak létrehozni, amely segítséget nyújthat a nem létező hazai filmszakmának, és a közönséget is bevonzza. Az azóta eltelt negyed évszázad Marosvásárhelyen 125 fesztiválnapot, több mint tízezer levetített filmet és több mint ezer idelátogató filmes alkotót eredményezett. – A kor önmagában nem erény, a közönséget és az alkotókat minden évben meg kell hódítani. A fesztivál sikere és hosszú élete – miközben körülöttünk egymás után értek végleg véget a hasonló szemlék – a közönség szeretete mellett valószínűleg annak köszönhető, hogy közülünk, szervezők közül senki sem filmes alkotó, nem fűződik érdekünk senki meghívásához, kitüntetéséhez. Mi csak szeretjük a filmet és a kortárs művészeteket: a képzőművészetet, a színházat, a zenét – mondta Gáspárik Attila a fesztiválnyitó ünnepségen, amelyet M. Kiss Csaba és Rohonyi Gábor Brazilok című nagyjátékfilmje követett.
A pénteki napon is számos verseny- és nagyjátékfilmet tekinthetett meg a közönség, a Sörház utcai Jazz&Blues Clubban pedig igen egyedi eseményre került sor: a Transylvanian Wind Ensemble fúvósötös a többszörös Oscar-díjas Rózsa Miklós hollywoodi sztárzeneszerző filmzenéjét adta elő. A szombati zárónap pedig, mint említettük, ismét a húsz évvel ezelőtti fesztiválzárókat idézte: hatalmas tömeg vette birtokba a nagytermet a díjkiosztó ünnepség és az azt követő vetítés alatt. Előbbin ismét a szemle ceremóniamesterei üdvözölték a közönséget, majd Kincses Réka és Laurenţiu Damian egy igen jó hangulatú, a szemle hangulatához hagyományosan passzoló, poénokban gazdag beszámolóban ismertette a zsűri döntését, a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjnyertes filmjeit. Kincses Réka elmondta, a három nap alatt ismét tudatosult bennük, hogy mennyire összetett művészet a filmkészítés, milyen nehéz egy jó történetet találni, azt jól vászonra vinni... Amikor ilyen rövidfilmmel találkoztak, azt díjjal jutalmazták.
– Önök nagyszerű közönség, és egy hihetetlenül gyönyörű, egyedülálló helyszínnel, a Kultúrpalotával büszkélkedhetnek. – A versenyprogram idén rendkívül változatos volt, gazdag, színes és nívós alkotásokkal találkoztunk. Nagyon örvendek, hogy ilyen sokan eljöttek, mert az Alter-Native rövidfilmfesztivál legfontosabb összetevője a rövidfilmek és Önök között létrejövő dialógus – tette hozzá Laurenţiu Damian. A díjnyertes filmek rövid bemutatását követően még egy díjat átadtak. Egy életműdíjat annak az úriembernek, aki sok-sok évvel ezelőtt ezen a fesztiválon az első filmtekercset befűzte a gépbe: Incze Péter mozigépésznek. A vastapssal köszöntött idős úr rövid, anekdotákban, a szemléhez kötődő sztorikban és humorban sem szűkölködő beszédében elmondta, a művészetben csak lassan, léptekkel lehet előre haladni – a művészetben nincsen lift. Végül Sipos Levente, a fesztivál igazgatója szólt a publikumhoz: – Köszönjük, hogy ennyi éven át hűségesek maradtak ehhez a fesztiválhoz. Tudjuk, hogy mindig akadnak hibák, de mi minden évben a legjobb tudásunk szerint és a legjobb szándékkal szervezzük ezt a szemlét, amellyel igyekszünk minőségi és emlékezetes élményforrást nyújtani – mondta az igazgató, majd elkezdődött a mai magyar filmipar talán leghíresebbé vált, friss alkotásának vetítése: a Kincsem című produkció az egykori magyar csodaversenyló történetén keresztül mutat meg egy varázslatos, korhű, de sok részletében mégis fikciós világot, a tizenkilencedik századi Osztrák–Magyar Monarchia arisztokráciájának világát a kiegyezés korában, amelyben boldogság és tragédia, harag és megbocsátás, gyűlölet és szerelem, ármány és becsület kéz a kézben jár. A nagyszerű színészi alakítások, állakat koppantó versenyjelenetek mellett végre egy olyan magyar filmet láthattunk, amelyen masszívan érződik, hogy (noha a vetítést követő beszélgetésen Herendi Gábor elárulta, hogy még többet tudtak volna rá költeni) a pénzhiány nem okozott komolyabb gondot. A díszletek, kellékek, jelmezek valódiak és súlyosak, a filmezési technika, az effektusok a mai, hollywoodi iskolákat követik (többeknek ez nem tetszett, e sorok írójának nagyon is), a film hírneve pedig akkora közönséget vonzott, hogy még a kakasülőn sem lehetett helyet találni. És mindez vasárnap, a díjnyertes versenyfilmek vetítését követően megismétlődött: a szemle történetében szinte rekorddöntő érdeklődésre való tekintettel vasárnap délután a Kincsemet újból láthatta a közönség mind a nagy-, mind a kisteremben. A palota előtt már fél órával a kezdet előtt hatalmas sor kígyózott.
Mindent összevetve, igen jó fesztiválon vehettek részt azok, akik eljöttek az Alter-Native 25., jubileumi kiadására. Visszaköszönt végre a régi idők hangulata, miközben a vásznakon ismét a mai idők szelleme bolyongott, láthattuk, hol és hova tart a mai magyar, román, illetve nemzetközi filmes szakma, mire képesek az igen tehetséges alkotók, stábok, rendezők, producerek, ha megfelelő anyagi háttér birtokában vihetik vászonra elképzeléseiket. Az önkéntes szervezőcsapat ismét heroikus munkát végzett, a szemle hagyományosan derűs és laza fílingje ezúttal sem vesztődött el. Az igazgatók pedig egyértelműsítették, a Kultúrpalota 2018-ban ismét vendégül látja a szemlét – az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál jövőre egy újabb negyedszázadnyi életkorba lép.
A 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál díjazottjai között magyar: SIMÓ SÁNDOR-EMLÉKDÍJ A LEGJOBB DIÁKFILMNEK,
FELAJÁNLÓ A MAROS MEGYEI MADISZ,
A MAROS MEGYEI TANÁCS TÁMOGATÁSÁVAL –
Búzási Gyopár: Babuka a fűben (Románia). K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)