"A Partiumi Magyar Napok keretében Regionális identitás - lokális történelem címmel kerül sor helytörténeti konferenciára aug. 30-án a Szatmár Megyei Múzeumban. A konferenciáról, és Szatmár vidékének helytörténetírásáról Szőcs Péter Levente történész, a konferencia szervezője, a megyei múzeum kutatója elmondta: a konferencia arról szól, hogy a helytörténetírásnak milyen szerepe van egy kisközösségben élő ember identitásának alakulásában. A helytörténetírás levéltári forrásairól tart előadást dr. Kis András nyugalmazott levéltáros, dr. Kovács András, a Babes-Bolyai Egyetem előadója, a műemlékek forrásértékeiről fog beszélni, dr. Sipos Gábor, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa arról tart előadást, hogy egyháznak milyen szerepe van a kisközösségek, valamint egy régió speciális identitásának kialakításában. Dr. Pál Judit, aki elitkutatással foglalkozik, a várostörténetről, a városi elit kialakulásáról fog beszélni. Néprajzi szempontból vizsgálja a kérdést dr. Keszeg Vilmos, a Babes-Bolyai Egyetem előadója, aki a faluközösségek kutatásáról értekezik. Három budapesti előadó is lesz. Szatmár vidékén Erdély belső vidékeihez képest sokkal több forrás található. /Helytörténetírás és kisközösségek. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), aug. 26./"

"A II.Partiumi Magyar Napok során tartották Szatmárnémetiben a Regionális indentitás - lokális történelem című kárpát-medencei helytörténeti konferenciát, melyen megjelent Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, Pomogáts Béla, az Illyés Közalapitvány elnöke és dr. Szakály Sándor történész, a Duna Tv alelnöke is. Dr. Kiss András kolozsvári kutató a helytörténetírás levéltári forrásairól, a budapesti dr. Rácz György a helytörténet-kutatás középkori forrásai és irodalma a digitális korban, a kolozsvári dr. Kovács András a műemlék- monográfiák és a művészettörténetírás szerepe a helytörténeti kutatásban, dr. Szakály Sándor a helytörténetírás mint az identitás biztosítéka címmel tartotta meg előadását. Fellendült a helytörténetírás, de arányaiban kevés az igazán szakszerű monográfia. Bemutatták Kereskényi Sándor Otthon a történelemben című, Jakó Zsigmond pályakezdéséről írt könyvét. A Partiumi Magyar Napok programja gazdag volt, gyermektáncosok tartottak színpompás bemutatót, sokan megnézték Görbe Éva babakiállítását. /(Sike Lajos): II.Partiumi Magyar Napok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 2./"

"December 31-éig kérhetnek kárpótlást az etnikai alapon meghurcolt emberek. A második bécsi döntés nyomán a Romániában maradt országrészekből a visszatért Észak-Erdélybe menekült magyarok közül csak kevesen kérték a kárpótlást. Szakemberek szerint a magyar nemzetiségűek kárpótlását nehezíti, hogy még nem kerültek elő azok az iratok, amelyek a menekülő magyarok adatait rögzítik. Történeti források szerint az 1940. aug. 30-ai második bécsi döntést követően Dél-Erdélyből közel 200 ezer magyar menekült a Magyarországhoz visszatért Észak-Erdélybe, ahonnan viszont legalább annyi román távozott a Romániában maradt országrészbe.A kárpótlást igénylő román nemzetiségű állampolgárok legnagyobb része azzal igazolja etnikai alapon történt meghurcoltatását, hogy amikor 1940 őszén Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekült, a román hatóságoknál jelentkezett, ahol nyilvántartásba vették, és segélyben is részesítették őket. Kolozsváron az utóbbi időben egyre többen keresik fel az állami levéltárat, amely kiállítja a kért dokumentumot. Kiss András kolozsvári nyugalmazott főlevéltáros szerint a Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe menekült magyarokat is minden bizonnyal nyilvántartásba vették a magyar hatóságok, a baj csak az, hogy erről még nem került elő irat. A nemzeti hovatartozása miatt 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a közötti időszakban meghurcoltak kárpótlásáról törvény rendelkezik. Valamennyi román állampolgár, akit a vonatkozó időszakban külföldi gettókba és koncentrációs táborokba hurcoltak, koncentrációs lágerekben vagy más helyeken fogva tartottak, kitelepítettek, kiutasítottak vagy menekülésre kényszerítettek, kárpótlásban részesül. Hasonlóan kárpótlásra jogosultak, akiket kényszermunkaosztagokba hurcoltak el, akik túlélték a "halálvonatot", akiknek férjét vagy feleségét nemzetiségi hovatartozása miatt kivégezték, és utólag nem házasodott újra. Az érintettek a besorolásuktól függően havi 300 ezer lejes juttatást kapnak a fogságban töltött minden hónapra, továbbá ingyenes gyógykezelésben és gyógyszeres ellátásban részesülnek, a városi közszállításban mindig, vasúton első osztályon, autón vagy folyami eszközön kísérőjükkel együtt évi 6 alkalommal ingyen utazhatnak. Emellett jár még évi egy ingyenjegy gyógyfürdőre, díjmentes rádió-, telefon- és televízióbérlet, elsőbbség telefonbeszerelésre, igénylésre pedig ingyenes nyughely.A nemzetiségi alapon történt meghurcolást kérésre az illetékes intézmények által kibocsátott hivatalos papírokkal lehet bizonyítani. Ilyen okmány lehet például a katonakönyv vagy a kényszermunkára hurcoltak esetén a pitesti-i 02405. számú katonai egység által kibocsátott bizonylat, de a tanúsító okmány származhat a Nemzetközi Vöröskereszttől vagy bármelyik koncentrációs táborból is. Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő elmondta: Maros megyében a Tg. Jiu-i lágert megjárt magyarok már kapják a kárpótlást. Kovászna megyében több mint 500 kérvényt tárgyaltak eddig, az esetek több mint 90 százalékában pozitív döntés született.Háromszéken több olyan egykori fogoly nyújtotta be kárpótlási kérelmét, akit 1944 őszén a barcaföldvári haláltáborba hurcoltak a román hatóságok. Az elbíráló testület azzal utasította el kérvényüket, hogy bár a benyújtott papírokból egyértelműen kiderül, hogy Földváron tartották őket fogva, nem igazolt az etnikai meghurcoltatás ténye. A kézdialbisi Bod András szerint igazságtalanság történt akkor is, amikor 1944 őszén otthonából sok társával együtt magyarságuk miatt Földvárra internálták, és most is, amikor kérvényét elutasították. /Benkő Levente: Csak a magyarok nem szenvedtek? = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./"

"Vekov Károly képviselő román nyelven megjelentetett monográfiáját / Károly Vekov, Locul de adeverire din Alba Iulia, Cluj-Napoca, 2003./ a román történetírás legelső olyan terméke, amely a középkori latin írásbeliség legfontosabb kérdését monografikusan tárgyalja. Könyvének magyar nyelvű címe "A gyulafehérvári hiteleshely (XII-XVI. század)". A hiteleshely a mai közjegyzőségnek felelne meg. A káptalanok, konventek hitelesítették, átmásolták, királyi vagy egyéb rendeletre kiadták a szükséges oklevelet. Erdélyben a legfontosabb hiteleshelyek a kolozsmonostori konvent, a gyulafehérvári, aradi és csanádi káptalanok. Működésük általában a XIII-XVI. századra esik. Magyar nyelvű irodalmuk bőséges. Legelőször (1855) Jernei János foglalkozott velük, majd a múlt században Eckhardt Ferenc, Juhász Kálmán, Beke Antal, Mezey László tanulmányozta általános jelleggel a kérdést. Pár évvel ezelőtt Jakó Zsigmond adta ki két hatalmas kötetben a kolozsmonostori konvent okleveleit. Az aradi káptalan fennmaradt okleveleinek lajstromát 1961-ben Juhász Kálmán jelentette meg a Gyulai Füzetekben. A hiteleshely a latin nyelvű magyar írásbeliség része, érthető, hogy román nyelven mindössze Francisc Pall és Kis András jelentetett meg a kérdésről egy-egy rövid lélegzetű tanulmányt. Vekov Károly 1971-ben fejezte be egyetemi tanulmányait Kolozsvárt román nyelven, de rendszeresen látogatta a magyar nyelvű kurzusokat is. Tanulmányainak befejezése után a bukaresti N. Iorga Intézet Demény Lajos vezette kérészéletű kisebbségi részlegének volt a munkatársa. Kutatási témája kezdettől fogva az erdélyi latin nyelvű írásbeliség volt, s ezen belül is a gyulafehérvári káptalan története. Ebből is doktorált, s most megjelent könyve valójában doktori tézisének kiteljesedett változata. Művének rendkívüli értékét nemcsak a gyulafehérvári káptalan története és ismert okleveleinek lajstroma képezi, hanem az a bevezető rész, melynek tárgyalta a korai latin írásbeliség és a hiteleshelyek kialakulásának feltételeit és fejlődését. Ezt követi a káptalan története, az oklevelek jegyzéke, végül a gyulafehérvári káptalan szerepe az egyetemes erdélyi műveltség fejlődésében. /Kovách Géza: Hézagpótló történelmi monográfia. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 11./"

A Harmadik Európa Alapítvány és a Romániai Írók Szövetségének temesvári szervezete látta vendégül február 7-én Temesváron Grendel Lajos pozsonyi írót. A rendezvényen átnyújtották az írónak az Orizont irodalmi folyóirat egyik példányát, amely, többek között, egy kitűnő Grendel-esszét közölt a jeles nagylaki szlovák író és műfordító, Ondrej Stefanko fordításában. A találkozón több temesvári író és értelmiségi volt jelen, köztük magyar írók is: Anavi Ádám, Bárányi László Ildikó, Bodó Barna, Eszteró István, Kiss András, Oberten János és Salló Ervin. /P. M.: Írósors Közép-Európában. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 10./

Herepei János történész és levéltáros gazdag hagyatékának anyagából jelentetett meg kötetet a Művelődés „Kolozsvár történeti helyrajza” címen. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az utószót írta Sas Péter. A könyvet a Művelődés szerkesztősége és a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány mutatta be ápr. 1-jén Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. Herepei munkásságáról Kiss András nyugalmazott főlevéltáros beszélt. Ez a harmadik könyv, amelyet a Művelődés megjelentet Herepei munkáiból. Ezt megelőzte A kalotaszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei című, 2001-ben kiadott kötet, illetve A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből (az 1638–1647 évi építkezés, berendezés és felszerelés adattára), amely 2002-ben látott napvilágot. A most bemutatott kiadvány Herepeinek a kincses város kialakulásával, településfejlődésével kapcsolatos kutatásait tartalmazza, feltárja Kolozsvár középkori történetét, utcáinak, épületeinek, temetőjének históriáját. Sas Péter elmesélte: Sepsiszentgyörgyön, szerencsés véletlen folytán bukkant rá egy papírzacskóba csomagolva Herepei kéziratainak egy részére. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője közölte: Herepei további munkáinak kiadását tervezik. /Farkas Imola: A valódi érték időtálló. Könyvbemutató a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./

Temesváron a szép versek kedvelői és szerzői találkoztak. Pongrácz P. Mária ünnepélyesnek és barátinak a költészetnapi rendezvényt. Anavi Ádám, Böszörményi Zoltán, Eszteró István, Kiss András és Nagyálmos Ildikó versei hangzottak el a költők előadásában. /(Szekernyés): Költészetnapi találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 16./

Máj. 13-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban mutatták be Kovács András művészettörténész professzor tavaly megjelent, Késő reneszánsz építészet Erdélyben című könyvét. A Teleki László Alapítvány /Budapest/ és Polis Könyvkiadó /Kolozsvár/ gondozásában megjelent mű szakmailag kifogástalan, méltatta Kiss András nyugalmazott főlevéltáros a könyvet. A kötet hosszas kutatások eredményeit összegzi, átfogó képet rajzol az 1541–1720 közötti időszak erdélyi késő reneszánsz építészetéről. Közel 300 művészi igényű kép, reprodukció található a könyvben. A kötet olyan neves művészettörténészek munkássága kiegészítésének-folytatásának tekinthető, mint Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Herepei János és Bíró József. /Balázs Bence: Művészettörténeti referenciakötet az erdélyi reneszánszról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./

Kiss András /sz. Facsád, 1922. okt. 5./ nyugalmazott főlevéltáros jogot végzett, tanársegéd lett a magánjogi tanszéken, majd 1949 júliusában Balogh Edgár kineveztette őt az Állami Levéltárba segédkönyvtárosnak. Rengeteg anyag állt a rendelkezésükre, és minden további nélkül lehetett kutatni. 1951 nyarán kerültek át a levéltárak a Belügyminisztériumhoz, szovjet mintára. Kiss András úgy látja hogy rengeteg feltárnivaló van még. A legnagyobb gondot a forráskritikában látja. Össze kell vetni a forrásokat és az állításokat, és akkor kiderül például az, hogy a második világháború végső szakaszában mit tettek az úgynevezett felszabadítók. Évtizedeken keresztül tanították, hogy az illegalitás idején a kommunisták mennyit szenvedtek. Közben például Karánsebesen az internált kommunisták úgy éltek, mint a szállodában. Ehhez képest mi mindent éltek át az internált magyarok. – Fontos, hogy nevezzenek ki fiatal magyar szakembereket könyvtárakba, levéltárakba. Mindenhova kell a magyar szakember. – Tapasztalatai szerint a művészettörténész-hallgatók nagyon komoly kutatók, mert tanáruk, Kovács András nagyon a kezében tartja őket. Kiss András, az Erdélyi Múzeum-Egyesület volt főtitkára 1949–1983-ig, nyugdíjazásáig a kolozsvári Állami Levéltár főlevéltárosa volt. Köteteiből: Varga Katalin pere (1979), fordította, és előszóval ellátta a Dino Compagni krónikája korának eseményeiről c. kötetet (1983), Források és értelmezések (1994), több kötet (Román–magyar jogi szótár, Erdélyi magyar szótörténeti tár VIII., Bibliografia arhivisticii romanesti stb.) társszerzője. /Benkő Levente: A levéltárnak nyilvánosnak kell lennie. = Krónika (Kolozsvár), szept. 24./

A Kriterion Napok keretében a Művelődés folyóirat idei négy új kötetét mutatták be. Szabó Zsolt főszerkesztő ismertette a Művelődés helytörténeti, művelődéstörténeti folyóiratot. Elmondta, mintegy hat éve foglalkoznak könyvkiadással is, évente 4–5 kötet jelenik meg a Művelődés Egyesület gondozásában. Az idei év termése: Sas Péter: Az erdélyi festészet lírikusa, Tóth István; Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből; Mostis Károly: Te sehol; Fekete Albert: Kolozsvári kertek. Sas Péter könyve méltó emléket állít Tóth Istvánnak, a festő halálának negyvenedik évfordulóján. A szerző budapestiként egyike a legkolozsváribb magyaroknak. Herepei János kötete a művelődéstörténeti hagyatékból idéz. Ez a negyedik kötet, amely munkáiból megjelenik, Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Herepei munkásságának jó ismerője mutatta be a kötetet. Mostis Károly: Te sehol című verseskötetét Könczey Elemér grafikus illusztrálta. Fekete Albert udvarhelyi származású szakember, Kolozsváron tanult, jelenleg Budapesten dolgozik. Kötete: Kolozsvári kertek – hiánypótló munka. Kolozsváron a Tranzit Házban folyik a könyvvásár. Az Erdélyi Híradó, Erdélyi Református Egyházkerület, Glória Kiadó, Kalota Kiadó, Koinónia Kiadó, Komp-Press Kiadó, Korunk, Kriterion Könyvkiadó, Kriza János Néprajzi Társaság, Művelődés és a Pergamen Könyvesbolt kiadványai kaphatók. /F. I.: Könyvözön a Tranzit Házban: zajlik az Adventi Könyvvásár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./

Megjelent Dobai István Tűnődések a történelemről azaz A mérhetetlen élet és az ember viszonyáról, különös figyelemmel Európára és a magyarokra, I–II. kötet /Püski Kiadó, Budapest, 2004/. A csaknem 1300 oldalas könyv láttán Tibori Szabó Zoltánnak azok az interjúk jutottak eszébe, amelyeket a kolozsvári nemzetközi jogásszal az 1989 decemberi forradalom után néhány nappal készített, s amelyek – magyar és román körökben egyaránt – nagy vitát váltottak ki. Dobai István akkor azt állította, hogy a nagyhatalmak a magyarok és a románok megbékélését rövidesen nemzetközi feladattá teszik (Megbékélésünk nemzetközi feladat, Szabadság, 1990. január 21.), majd felhívta a figyelmet, hogy a magyar–román megbékélés csakis a realitások figyelembevételével képzelhető el (Béke csak a realitások alapján lehetséges, Szabadság, 1990. január 30.). Az interjúnak volt egy harmadik része is, amely azonban a magyar és a román sajtóban kinyilvánított ellenzés miatt nem jelenhetett meg. Akkor a magyar értelmiség egyes képviselői (Podhrádszky László, Kapcza Imre, Szabó Pál Endre, Pillich László, Demény Pál, Mócsy László, Kovács András, Kiss András és mások) még úgy látták, hogy az interjúalany által felvetettekről nem időszerű beszélni, hiszen azokat a nemzetközi jog már megoldotta, s Romániának az európai jogi normák alkalmazásával kell a magyar–román viszonyt megoldania, később kiderült, hogy Dobai István mégiscsak látnoknak bizonyult. Hiszen a nagyhatalmak a megbékélést évekkel később valóban a két állam nemzetközi feladatává tették (lásd Atlanta, alapszerződés stb.). Majd megjelent Dobai István Gesta Hominum című könyve, Tűnődések a történelemről alcímmel (Kolozsvár, magánkiadás, 2003), amely tulajdonképpen börtönelőadásaiból csak ízelítőt adott. Dobait az ötvenes évek végén bebörtönözték. A börtönökben előadásokat tartott. Az előadások anyagát később emlékezetből jegyezte le, ebből kerekedett ki az a jegyzetanyag, amelyből végül a most megjelent köteteket összeállította. A könyv a szerző elmélkedéseit tartalmazza a világ különböző dolgairól, így történelmi eseményekről és azok következményeiről, vallásról, erkölcsről, társadalomról. A szerző sok megállapítása helyénvaló, sok más véleménye elfogadhatatlan, vitára sarkalló. Dobai István kimondja, hogy a magyar társadalom a zsidókat fizikailag soha nem bántotta mindaddig, amíg 1944. március 19-én az országot a németek meg nem szállták. A felelősség így kizárólag a németeket terhelné. Tibori ezt vitatta. /Tibori Szabó Zoltán: Tűnődés a Tűnődésekről. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 11./

Március 5-én Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében zajlott le az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendes évi közgyűlése. Elnöki beszámolójában Egyed Ákos több tavalyi pozitív eredményt mutathatott fel. Sikerült megteremteniük az anyagi feltételeket az egyesületi munka folytatására (pályázatok lebonyolítása, infrastruktúra biztosítása a csoportos kutatómunkára stb.). Sikeres volt az ősszel harmadszor megrendezett Tudomány napja Erdélyben című konferencia, amelyet a Mindentudás Egyetemének első erdélyi előadása előzött meg. Szorosabbá fűzték a kapcsolatokat a Magyar Tudományos Akadémiával. Az EME Rhédey-házi központja egyre látogatottabbá vált, sok rendezvénynek adott otthont. A közgyűlésen Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója átnyújtotta az ő kezdeményezésére tavaly alapított Gróf Mikó Imre-díjakat. A kitüntetés olyan fiatalokat részesít erkölcsi és anyagi elismerésben, akik monográfiát közöltek Erdély múltjával kapcsolatban. A díjat Fejér Tamás Gábor, Rácz Etelka és Szász Anikó kapta meg közös munkájukért, melynek címe: Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei (I.), és amelyet az EME jelentetett meg. Az EME jóváhagyta az EME-n belül a Matematika–Informatika és az Agrártudományi Szakosztályok, valamint a zenetudományi csoport létrehozását. Kezdeti szakaszában tart az Akadémiai Testület megalapítása. Régi törekvés a saját kutatóintézet létrehozása, amelynek érdekében első lépésként tudományos tanácsot fognak életre hívni. A közgyűlés tiszteletbeli tagokat választott. A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály javaslatára Magyari András és Kiss András, a Természettudományi Szakosztályéra Ajtay Ferenc és Nagy Tóth Ferenc, az Orvostudományi és Gyógyszertudományi Szakosztályéra László József, a Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi Szakosztályéra Szakács József részesült ebben a kitüntető címben. Az egyesület működési szabályzata értelmében szavazást rendeztek a választmány egyharmad részének felfrissítésére. Ennek eredményeként az új választmányi tagok a következők: Wolf Rudolf, Silye Lóránd, Feszt György, Prezenszky István és Talpas János. /Ördög I. Béla: EME – Útkeresés anyaországi segédlettel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 7./

Április 14-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székhelyén bemutatták a Magyarországon megjelenő Rubicon történelmi folyóirat idei 2–3. összevont számát, amely Kolozsvár múltjának szentelt írásokat tartalmaz. A kiadvány olyan munkákkal rukkol elő, melyek friss kutatások eredményeként a szakmabeliek számára is meglepetésként hathatnak. Rácz Árpád főszerkesztő köszönetét fejezte ki a lapszám létrejöttében segédkezőknek, mindenek előtt Egyed Ákos EME-elnöknek, akitől a megvalósítási ötlet származott. A kiadvány szerzői: Kántor Lajos, Egyed Ákos, Asztalos Lajos, Sipos Gábor, Jeney-Tóth Annamária, Flóra Ágnes, Pakó László, Kovács Kiss Gyöngy, Kiss András, Mihály Melinda, Gaal György, Hámori Péter, Szabó Dezső, Murádin János Kristóf, Gidó Attila és Stefano Bottoni. /Ö. I. B.: Kolozsvár átkelt a Rubiconon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./

A Varadinum keretében a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége fórumot szervezett. A kulturális életbe is egyre inkább beleszövődik a politika, aminek nem volna szabad megtörténnie. Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere elmondta: jelentősen nőtt a magyar művelődési alapítványoknak, civil szervezeteknek nyújtható keretösszeg. Bodó Barna a civil szféra közművelődési és közösségjellegét tárgyalta. Meleg Vilmos, a Szigligeti Társulat vezetője elmondta: a magyar színtársulatnak sikerült önállóságot kiharcolnia, amit most megszüntet az új színházi törvény, mely visszaadja az irányítást a főigazgató kezébe. Az állami juttatások elosztása a társulatok között egyenlő, és nem bevételarányos, pedig annak nyolcvan százalékát a magyar társulat hozza össze. A magyarországi támogatási rendszer koordinációja összeomlott, ezért késnek a határon túli támogatások és nincs egységes támogatási politika a pénzek megítélésénél, mondta a Magyar Kultúráért Alapítvány budapesti képviselője, Egyed Albert. Elkészült a www.nagyvarad.ro magyar nyelvű internetes hírportál, amelyet a Nagyváradi Magyar Diákszövetség működtet. Nagyvárad legfrissebb hírei is megtalálhatók benne. Varadinumkor rendszeresen megszervezik a Szent László Gimnázium iskolanapját, Szent Lászlóval kapcsolatos történeti és helytörténeti vetélkedőkön mérték össze tudásukat a diákok. A Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban először az Erdélyi Múzeum-Egyesület tavalyi könyvterméséből szemelgethettek az érdeklődők. Biró Annamária, a Babes-Bolyai Egyetem magyar tanszékének doktorandusa három nyelvészeti és irodalmi tárgyú tanulmánykötetet ajánlott: Benő Attila A kölcsönszó jelentésvilága című munkája, Szilágyi N. Sándor Elmélet és módszer a nyelvészetben című tanulmánya, a kolozsvári magyar irodalom tanszék kutatócsoportja Egyed Emese vezetésével dolgozta fel Aranka György szellemi hagyatékát, amelynek első kötetét is kézbe vehették a nagyváradiak az EME kiadásában, Aranka György gyűjteménye címmel. Egy drámatörténeti kuriózum is a polcokra kerülhetett: Tar Gabriella Nóra Gyermek a 18. és 19. századi Magyarország és Erdély színpadjain című munkája. A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye könyvállományát lajstromozza Emődi András kötete. Kiss András levéltáros és Csetri Elek történész 80. születésnapjára megszerkesztett emlékkönyveket is bemutatták. A Magyarországra áttelepült Benkő Elek Kolozsvár magyar külvárosa a középkorban című kötete tavaly jelent meg. Két Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadvány: Dávid Gyula, Egyed Ákos és Kötő József Kossuth Lajos és Erdély címmel szerkesztette tanulmánykötetté a Kossuth születésének 200. évfordulójára szervezett konferencia előadásait. A másik: Egyed Ákos Az erdélyi magyarság történetéből 1790-1914 című könyve. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke a szerzője a Partiumi Füzetek sorozat 35. kötetének, ebben a Bihar megyei emlékműveket, emléktáblákat térképezte fel. A kötetet méltató Nagy Aranka elmondta: a kommunizmus idején megfogyatkoztak az emlékhelyek, aztán a rendszerváltás után több emlékművet állítottak Biharban, mint azelőtt száz évig. Fleisz János új könyve: Város, társadalom, kultúra, Nagyvárad a 19– 20. században. „Csendes szellemi honfoglalás részesei vagyunk” – állapította meg Pomogáts Béla, aki elmondta: a magyarság történelme során állandóan honfoglalásra kényszerült. Ezúttal a lélek útjain összekapaszkodók kulturális honfoglalásáról van szó, mely értékeinket menti át a holnapba. „József Attila emléke körül is csendes honfoglalás részesei vagyunk, költészetét a kommunizmustól kell visszafoglalnunk a magyar irodalom számára” – vélekedett az irodalomtörténész. /Lakatos Balla Tünde: Varadinum 2005. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./

Nagy érdeklődés övezte Asztalos Lajos Kolozsvár – Helynév- és településtörténeti adattár című kötetének bemutatóját Kolozsváron, június 30-án, a Györkös Mányi Emlékházban. A több évtizedes munka eredményeként létrejött összeállításról – amelynek fejezeteit a Szabadság napilap sorozatban közli – Dávid Gyula, a kötetet gondozó Polis Kiadó igazgatója beszélt. Az adattár jelentőségét Kiss András történész méltatta. Úgy vélte, alapos, kitartó kutatói munka eredménye az összeállítás, kiemelve a szerző tájékozottságát. Asztalos Lajos kifejtette, milyen fontossággal bír a helynevek eredetének ismerete mind a történelmi, mind pedig a nyelvészeti kutatásokban. Az eseményen jelen volt ifj. Krisztya Imre is, aki a kötetet illusztrálta. /Sz. K.: Bemutatták Kolozsvár helynév- és településtörténeti adattárát. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 2./

November 18-án kétnapos fórum kezdődött Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) rendezésében „A Magyar Tudomány Napja Erdélyben” elnevezéssel. A Vízi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökének védnökségét élvező, negyedik alkalommal megtartott rendezvény központi témájául az erdélyi magyar tudománytörténet szolgál. Egyed Ákos, az EME elnöke elmondta, beindult az erdélyi magyar tudományos örökség felmérése. Hamarosan monográfiát jelentetnek meg az EME múltjáról. Régóta küzdenek elkobzott értékeik visszaszerzése érdekében. Mivel a Babes–Bolyai Tudományegyetemhez és az RMDSZ-hez eljuttatott kéréseikre eddig nem kaptak választ, gyűjteményeik hozzáférhetőségéért újabb lépéseket terveznek. Berényi Dénes, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke, az egyetemes és a magyar tudomány történetével kapcsolatos gondolatait osztotta meg közönségével. Az erdélyi tudományosság az egyetemes magyar tudomány része. Kiss Elemér, az MTA külső tagja, a Bolyai-kutatás múltjáról és jelenéről értekezett. Kiemelte Benkő Samu munkásságát, aki jeleskedett Bolyai János kéziratainak feldolgozásában. Péntek János, az MTA külső tagja, az EME és a kolozsvári nyelvészeti iskola kialakulásáról beszélt. Kolumbán József, az MTA külső tagja, a kolozsvári matematikai iskola kialakulásáról szólt. Arany János érmet kapott Antal Árpád irodalomtörténész és Jakó Zsigmond történész. Az EME újjászervezésében és folyamatos működtetésében kifejtett kiemelkedő munkássága elismeréseként Hidvégi Gróf Mikó Imre emléklapot nyújtottak át a következőknek: Benkő Samu, Berényi Dénes, Feszt György, Meskó Attila (MTA-tag), Monok István (Országos Széchenyi Könyvtár főigazgatója), Kiss András, Kerekes Jenő, Fekete Károly. /Ördög I. Béla: A Magyar Tudomány Napja Erdélyben. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 19./

Kötetbemutatóval egybekötötten emlékezett január 13-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesületnél (EME) Szabó T. Attila az Erdélyi magyar szótörténeti tár szerkesztője születésének 100 éves évfordulójára a szerkesztők, az egykori és jelenkori munkatársak közössége. Tamásné Szabó Csilla tudományos kutató bevezető beszédében elmondta, ez az évforduló kitűnő alakalom a szótörténeti tár most megjelent XII. kötetének bemutatására. Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg a 2006-os tudományos év első nagyszabású rendezvényét. Szabó T. Attila életműve megalkotásának titka a pontos és rendszeres munka. Ennek szellemében alakult ki az egyetemes magyar örökség része, a szótörténeti tár– fejtette ki az EME elnöke. Lászlóffy Csaba Jézus kiáltás – Szabó T. Attila emlékére c. rendhagyó technikával alkotott – a szavakat a szótörténeti tárból kölcsönözve – versét olvasta fel. Péntek János, a Magyar Nyelvészeti Tanszék vezetője ismertette a centenáriumi év elkövetkezendő rendezvényeit: konferenciák Szabó T. Attila életének különböző állomásain /Budapesten, Debrecenben, Zilahon, Enyeden, Désen, Kolozsváron/, majd fehéregyházi megemlékező koszorúzás is lesz. Kósa Ferenc a tizenkettedik kötet főszerkesztője összefoglalta a szótörténeti tár múltját és jelenét. Fazakas Emese a már készülőben levő XIII. kötet főszerkesztője ismertette jövőbeli terveiket. Kiss András Szabó T. Attila egykori munkatársa tárta a közönség elé levéltári és személyes élményeit. A rendezvény végén a Vetró Artúr által készített Szabó T. Attila-emlékplakettet leplezték le az EME könyvtártermében. /Vetési Júlia: Megemlékezés és kötetbemutató az EME-nél. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 14./

Idén Désen tartotta vándorgyűlését az Erdélyi Múzeum-Egyesület. A vándorgyűlés abba a rendezvénysorozatba illeszkedett, amelyet a száz éve született Szabó T. Attila emlékének szentelnek. Egyed Ákos ünnepi megnyitója után több előadás következett /Szabó Zoltán: Nyelv és irodalom, Péntek János: A szülőföld nyelvi ihletése a nyelvész számára, Kürti Miklós: A Szótörténeti Tár statisztikai adatai, Daly Ágnes: Erkölcsi értékek a Szótörténeti Tárban, Vetési László: Mai képek egy életút állomásairól, Zsemlyei Borbála: Dési kicsinyítő képzős származékok, Kiss András: Szabó T. Attila, a kutató, Roman Márta: Szabó T. Attila néprajzi vonatkozású munkássága, Huber András: Szabó T. Attila életének főbb állomásai./ Végül a vendégek a református templomot látogatták meg. /Tamás Csilla, az Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója: Az EME vándorgyűlése Désen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 31./

Marosvásárhelyen 1956-ban diákszövetségi gyűléseken előfordultak bátrabb hozzászólások. Bárányi Ferenc említette meg visszaemlékezéseiben, hogy Wiener Ferenc, az intézmény pártalapszervezetének egyik vezére állítólagos román provokációra hivatkozva, egyetemi őrséget szervezett Bárányi Ferenc és Komáromi Mihály diákvezérek alá toborzott hangadókból. Így ezeket – vagyis az egyetem esetleges hangoskodóit – végig ellenőrzése alatt tarthatta, s még arról is gondoskodhatott, hogy közéjük beépítse besúgóit.      Októberben, a gyűlésén Toró Árpád hatodéves, Nagy Lajos negyedéves vagy Kiss András és László Ildikó akkori harmadéves hallgatók meg mások is kényes kérdéseket feszegettek. Toró első hozzászólóként az eddig elmulasztott feladatokról beszélt, s Körösi Csoma Sándor szobrának visszaállítását, a hajdani Bolyai Gimnázium nevének visszaadását, a Bolyai sír ápolását, a magyarságunk megőrzését emlegette. Nagy Lajos (emlékiratában rögzítette) a diákság sorsával kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Kiss András hozzászólásában egymás kölcsönös megismerését reklamálta román–magyar viszonylatban. László Ildikó Trianon igazságtalanságát is emlegette. A legnagyobb jelentőségű tett Toró Árpád és Gergely Tibor hatodévesek által összeállított 12 pont felolvasása volt. Ugyanekkor Nagy Lajost az egyetem IMSZ kultúrfelelősének választotta az egyetemi IMSZ küldöttgyűlés. Szép kezdeményezés volt az Ady Kör létrehozása és egy folyóirat kiadásának terve. Egyszer a negyedévesek a gyülekezési tilalom ellenére előadás után libasorban mentek fel a főépületig. A rettegett rektor, Andrásofszky Tibor tombolt és politikai tüntetésnek nevezte a cselekedetet. A „libasor” később is ott szerepelt a halmazati bűnök között. A Bolyai-sír megkoszorúzásakor a temetőben hemzsegtek a civil ruhás szekusok. Az egyetem vezetősége egyöntetűen foglalt állást az ellenforradalom definíció mellett. A besúgók adatait gondosan begyűjtötték, de egyelőre jegelték őket.   1957-ben ugyanez a diákság szemtanúja lehetett Kádár János marosvásárhelyi látogatásának, melynek legsötétebb momentuma az emlékezetes beszéd volt: lemondott az erdélyi magyar kisebbség sorsába való beleszólás lehetőségéről.   1959-ben a kommunista vezetés Marosvásárhelyen, az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben is elérkezettnek látta az időt a magyartalanításra. Előzőleg  Andrásofszky Tibor  rektor a tél folyamán hatalmas nagytakarítást végzett, tucatjait szórta ki az ártatlan és a bélyeges diákoknak. Ezután a gyűlésen még csak a tanári kart vették elő és alázták meg. Ennek lett áldozata a még aznap letartóztatott Kóródi Ferenc tanár, a híres Egyetemi Népi Együttes vezetője is. Ő 17 évet kapott. Mások, mint Lőrincz Endre András vagy Pápai Zoltán professzor, megalázó önkritikával úszták meg, de volt olyan is, mint pl. Szerémy Lajos tanársegéd, akinek el kellett hagynia a várost. A diákok meghurcoltatása ezután következett. Először Csernik Zoltán zseniális ötödéves hallgatót exmatrikulálták, majd három hallhatót /köztük a mostani emlékezés íróját/ zárták ki az „ellenséges magatartás miatt: Szász Istvánt, Katz Pált, és Nagy Lajost. Ellenséges megnyilvánulásaik miatt a szankcionált két hallgatót az egyetem, Bárányi Ferencet /abszolválása után két évig nem állhat államvizsgára/ és Kiss Andrást /az V. évfolyam befejezése után exmatrikulálják. Amennyiben ez év alatt a termelésben olyan tevékenységet fejt ki, hogy méltónak bizonyul tanulmányai befejezésére, beiratkozhat a hatodik évfolyamra/. Később valamennyi kizárt és szankcionált hallgató orvos lett. Bárányi Ferenc az 1989-es változás után Románia egészségügyi minisztere is volt. /Szász István Tas: 1956 Erdélyben. A forradalom és utóélete a marosvásárhelyi orvosi egyetemen. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 10./

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) dísztermében mutatták be Killyéni András: A kolozsvári sportélet életrajzi gyűjteménye (1818–1918) című munkáját. Kiss András nyugalmazott főlevéltáros értékes és úttörő alkotásnak nevezte Killyéninek, a Szabadság munkatársának a kötetét. A könyv felsorolta az akkoriban létező sportegyesületeket is. /Póka János András: A kolozsvári sport száz éve. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 30./

Dáné Veronka Az őnagysága széki így deliberála. Torda vármegye fejedelemségkori bírósági gyakorlata (Erdélyi Tudományos Füzetek 259. sz.) című könyvét mutatják be március 29-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában. A kötetet Kiss András nyugalmazott főlevéltáros méltatja. /Könyv Torda vármegye bírósági gyakorlatáról. = Krónika (Kolozsvár), márc. 27./

Dáné Veronka: „Az Őnagysága széki így deliberála. ” Torda vármegye fejedelemségkori bírósági gyakorlata (Erdélyi Tudományos Füzetek 259. szám) című kötetét mutatja be Kiss András nyugalmazott főlevéltáros április 19-én Kolozsváron, az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában. /Kishírek. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 19./

Április 19-én Kiss András nyugalmazott főlevéltáros az Erdélyi Múzeum-Egyesület székházában mutatta be Dáné Veronka Az Őnagysága széki így deliberála címet viselő, Torda vármegye fejedelemségkori bírósági gyakorlatát elemző kötetét, az Erdélyi Tudományos Füzetek 259. számát. A szerző Torda vármegye bírósági jogtörténeti múltját a jogalkalmazás következményeinek szempontjából vizsgálta meg. Ehhez 1273 per adatait dolgozta fel. A kötet sorba veszi az akkori vármegyei tisztségeket, azok hatáskörét, egymáshoz való viszonyát. A címben is szereplő Őnagysága széke kifejezés arra utal, hogy Erdélyben a jogok forrása a fejedelem (Magyarországon a király) volt, amit a főispánon keresztül a vármegyére ruházott át, hogy azt ítélőbíráskodási esetekben érvényesítsék. Dáné Veronka a kutatást Jakó Zsigmond professzor kezdeményezésére kezdte el, menet közben a Kiss András segítségét is élvezte. /Ö. I. B. : Torda vármegye múltjáról. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./

A 17. század végének sorsfordító történéseit tárgyaló kötethez méltó környezetben, Temesvár egyik legrégebbi épülete, a Művészetek Házául szolgáló ingatlan udvarán, mutatták be április 20-án Kiss András ornitológus, a Bánság Múzeuma munkatársának új román nyelvű könyvét, a Marsigli gróf madarait. Ion Paun Otiman akadémikus méltatta a szerző munkásságát, a bánsági madárvilág és ökoszisztéma alakulásának három évszázadra visszatekintő kutatását. A szerző elmondta: a bolognai születésű Luigi Fernando Marsigli, az osztrák sereg ezredese hat kötetet jegyzett, ezek közül az ötödik a Bánság madarairól szólt; a most bemutatott mű ennek egyfajta tudományos feldolgozása, amihez a madárvilág csak apropóul szolgál, tulajdonképpen a 17. század végének történetéről szól. “Amit enciklopédistaként leírt, annak nagy hatása volt a korabeli európai politikára. Marsigli kiemelkedő egyéniség volt, kutató, gyűjtő, kartográfus, hadvezér, gyakorlatilag ő kötötte meg a karlócai békét, amely egyetemes nagyságrendű fejlemény volt a török ellen folytatott harcban, és fordulatot jelentett – mai kifejezéssel élve – az európai stabilitásért folyó küzdelemben” – mondta Kiss András. /(pataky): Történelem “madártávlatból” = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 21./

Kelemen Lajos emlékév volt az idei: 130 esztendővel ezelőtt született a már szinte életében legendává vált levéltáros-kutató. Kiss András nyugalmazott levéltáros nagy tisztelője és követője volt, munkája során példaképének tekintette Kelemen Lajost. Elmondta, hogy Kelemen Lajos közvetlen munkatársai közül ma már csak Jakó Zsigmond él. Erdélyben a levéltáros fogalma Kelemen Lajossal azonosult. Meghatározó szerepe volt az erdélyi történetkutatásban. Kelemen Lajos egy korszakot jelentett az erdélyi levéltártörténetben, amely azonban vele be is fejeződött. A nagy értékű levéltári anyagok gyűjtéséhez, megmentéséhez és biztonságba helyezéséhez szükséges volt az ő rendkívül nagy tudása, anyagismerete. A családok, akik rábízták a Kelemen Lajos vezette levéltárra családi irataikat, történeti forrásaikat, bíztak benne, nem adták volna ezeket akárkinek a kezébe. Példátlanul jó memóriája és hatalmas tudása volt. A levéltárban akkor nem készültek a ma szokásos és szükséges levéltári segédletek: ha valaki kért tőle valamit, pontosan tudta, hogy mit adjon oda. Kelemen Lajos elődei cédula katalógusokat akartak készíteni. Kelemen Lajos azonban tisztában volt azzal, hogy csak a teljes levéltár ismeretében lehet jól kutatni. Levéltárosként elsőnek alkalmazta ezt az elvet: teljes levéltári testeket vett át, ami óriási lépés volt. Jakó Zsigmond megírta az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának történetét, kifejtve, hogy ez a levéltár Kelemen Lajos legszemélyesebb életműve. Sok olyan kutatót lehet felsorolni, akik ugyan nélküle is megállták volna a helyüket, de érezhető, hogy mindannyian kaptak tőle útmutatást, indíttatást. Ilyen például Balogh Jolán művészettörténész. A másik művészettörténész a nemrég elhunyt B. Nagy Margit, aki szerkesztette is Kelemen Lajos művészettörténeti írásait. Ő is bizonyos kutatásokat Kelemen Lajos útmutatásai alapján végzett. Még egy olyan kiforrott kutató is, mint Jakó Zsigmond, aki A gyalui vártartomány és urbárium című munkájában jegyzetben köszönte meg Kelemen Lajosnak, hogy felhívta a figyelmét erre az anyagra. A szabadegyetemi előadásait 1940–1944 között tartotta a Mátyás király Diákházban, előadásain zsúfolásig megtelt a terem. Külön sajátossága Kelemen Lajosnak a városkép ismertetés. Amikor 1940-ben újraszervezték a Ferenc József Tudományegyetemet, Kelemen Lajosnak felajánlották az egyetemi tanári állást, de ő, arra hivatkozva, hogy nem tudott lépést tartani a tudomány fejlődésével, nem fogadta el az ajánlatot, levéltáros maradt. Ez a szerénységét bizonyítja. Nyitott volt a más nemzetiségűek felé is. Ezt bizonyítja, hogy az 1957-ben kiadott Kelemen Lajos Emlékkönyvben jelen vannak a román és szász kutatók is, önkéntesen, tiszteletadásból. A kötet a 80 éves születésnapjára jelent meg. A 70. születésnapjára, 1947-ben az Erdélyi Múzeum folyóirat különszámot adott ki a tiszteletére, amelyet azonban az akkori művelődési-tudományos, magyarul beszélő vezetők zúzdába küldtek. Ennek megmaradt néhány behajtogatott példánya, amit 1990-ben reprintben adott ki a Magyar Néprajzi Társaság és a Magyar Nyelvtudományi Társaság. /Sándor Boglárka Ágnes: Erdélyben a levéltáros fogalma Kelemen Lajossal azonosult. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./

Egy héten belül felállítják a rangsort a Temes megyei RMDSZ temesvári és megyei tanácsos-jelöltjei között. A temesvári városi tanácsosi listán öten pályáznának: Bárányi Ferenc volt parlamenti képviselő, ex-egészségügyi miniszter, Dukász Péter színművész, aki az 1990-es években volt már képviselőtestületi tag, Köles János, a megyei RMDSZ volt gazdasági alelnöke, Kiss András ornitológus, muzeológus és Szabó Ferenc tanító, a Bokréta hagyományőrző csoport vezetője. A megyei tanácsosi listán szintén öten pályáznak, Köles János ide is beadta a jelentkezését. Halász Ferenc megyei RMDSZ-elnököt az alapszabályzat értelmében megilleti a listavezetői hely. A többiek: Fazakas Csaba, a Temesvári Református Egyházmegye esperese, Kaba Gábor zsombolyai polgármester és Szász Enikő, a Csiky Gergely színház ex-igazgatója, volt megyei tanácsos. /Pataky Lehel Zsolt: Helyezkedés Temes RMDSZ-es jelöltlistáján. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./

Létszámhiány miatt nem volt döntőképes a Temes megyei RMDSZ március 29-i választmányi ülése, de a részvevők egy áthidaló megoldást találtak. A szavazásra bocsátott kérdésekben utólagosan a hiányzók véleményét is kikérik, így a hozott határozatok még nem véglegesek. A jelenlévők végül nagy többséggel elfogadták a közös lista állítását, és megszavazták, hogy az RMDSZ Halász Ferenc személyében jelöltet indít a megyei tanácselnöki tisztségre, viszont polgármesterjelöltje nem lesz Temesváron. Jóváhagyták a megyei, valamint a temesvári tanácsos-jelöltek rangsorát: Halász Ferenc, Fazakas Csaba, Szász Enikő, Kaba Gábor, Köles János (megyei lista), illetve Szabó Ferenc, Bárányi Ferenc, Kiss András, Schwarz Dukász Péter, Köles János. /Pataky Lehel Zsolt: „Elhúzódó” választmányi ülés. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./

Június 27-én a Kolozsvár Társaság székhelyén ünnepélyesen megnyitották a Kolozsvár Napok elnevezésű rendezvénysorozatot, melyet a házigazdák az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és más szervezetek közreműködésével a 2008-as Reneszánsz Év jegyében bonyolítanak le. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke hangsúlyozta, olyan időszakba léptünk, amikor az egykori kincses városban javuló hangulat alakítja közérzetünket, és megvannak a feltételei annak, hogy Kolozsvár mai reneszánszát éljük át. A Kolozsvár Napok októberben többnapos műsorral folytatódnak, két évi késedelem után (most már csak a polgármesteri aláírás hiányzik), a kolozsvári Sétatéren felavatják az 1956-os magyar forradalom mártírjainak emlékművét, és operabemutató is várható. A mostani alkalomra kiadott Reneszánsz Kolozsvár című kötetet két szerkesztője ismertette. Kovács Kiss Gyöngy szerint a könyv számvetési kísérlet, amely bepillant a reneszánsz kori Kolozsvár életébe. A kötet kiindulópontjául Jakó Zsigmond 1957-ben közölt tanulmánya (Az otthon és művészete a 16–17. századi Kolozsváron) szolgált. A többi tanulmány szerzői (Mihály Melinda, Papp Szilárd, Kiss András, Kovács Kiss Gyöngy, P. Kovács Klára, Jakó Klára, Kovács András, Vekov Károly, Balázs Mihály, Sipos Gábor, Pakó László) is olyan Kolozsvárhoz kapcsolódó történelmi adatokat, mozzanatokat dolgoztak fel, amelyek felett eddig átsiklott a szakirodalom. Ugyancsak június 27-ére tervezték Jakó Zsigmond díjazását, aki azonban objektív okokból nem lehetett jelen. /Ö. I. B. : Elkezdődött a Kolozsvár Napok. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./

Miért voltam hibás? Mert fiatal szívvel, 23 évesen, szimpatizálni mertem az anyaországi magyarok forradalmával? Mert szóvá mertem tenni azokat a torzulásokat, amelyek "a szép eszmék" testén jelentkeztek? Miért voltak hibásak azok a marosvásárhelyi egyetemisták, akiknek diákéletét tönkretették a megfélemlítéssel, a beszervezéssel, vagy azok, akiket több évre kizártak az ország összes egyeteméről? A még élők tartoznak emberi méltóságuknak és halott sorstársaiknak annyival, hogy számba vegyék, mi is történt a tiszavirág-életű magyar marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetben, annak legválságosabb korában, 1953 és 1959 között. Egy magyarországi balliberális, amikor meglátta az 1956–1965 között közel 1500 politikai elítélt adattárát, bele se lapozva unottan tette le, azzal a megjegyzéssel, hogy el kellene már felejteni ezeket! De hiszen egész életünkben egyebet sem tettünk, csak felejtettük! Több mint harminc évig említeni sem volt szabad, de a "változás" után sem próbálta senki részletesen elemezni, hogy mi is történt! Ezért jelentős Nagy Lajos könyve. /Dr. Nagy Lajos: Életünk kórtörténete. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1956–1959. Sorstársak visszaemlékezése. Pallas-Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2008/ Az emlékezők: Bárányi Ferenc, Bárányi-László Ildikó, Becsky Miklós, Kiss András, Kuna Tibor, Nagy Katalin, Piros Ferenc, Szász István-Tas, Szentkirályi Csaba, Szűcs György, Toró Árpád és maga a szerző. /(bölöni): A korszak kórtörténetéről. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 15./

Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban mutatták be Sághy Gyula Házsongárdi rekviem című képes albumának második kiadását, amely 482 fotójával mutatja be az összmagyar kulturális örökség részének számító neves sírkertet. Gaal György, a kérdéskör avatott szakértője a Házsongárd irodalmáról tartott előadást. Számba vette azokat a személyiségeket, akik a városi tanács 1882-es, első ilyen rendelete óta a régi sírok összeírásával, szakszerű felmérésével foglalkoztak: Kelemen Lajos, Herepei János, Nagyajtai Kovács István, Imreh Lajos, Kiss András, Kántor Lajos és László, végül maga az előadó, aki 1972-től számtalan tanulmány, dolgozat szerzője. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója a kilenc éve tartó, gyakran szélmalomharcnak is felfogható, sziszifuszi restauráló munkájukról beszélt. A tervek szerint szigorítják a temetőben a munkaengedélyek kiadását, és a munkálatokat végző cégek autóinak belépését (jelenleg gyakran ezekkel szállítják el a lopott műtárgyakat), továbbá térfigyelő kamerákat szerelnek fel. /A Házsongárdról, fotókkal és élő szóval. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./