Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kis Katalin
1 tétel
2017. március 31.
Negyvenöt éves a Tanulók Klubja
Zene, tánc, kiállítás
A kézdivásárhelyi Tanulók Klubja szombaton a sportcsarnokban ünnepli fennállásának 45. évfordulóját.
Az 1972-ben pionírházként alakult, jelenleg négy katedrával működő intézmény tevékenységét koordináló tanár, a tánccsoportok művészeti vezetője, Kis Katalin lapunknak elmondta, szombaton 15 órától az érdeklődők a sportcsarnok előterében megtekinthetik a modellező- és elektronika-körök kiállítását, majd 17 órától a klub fúvószenekarának és kilenc mazsorett-csoportjának előadását. A hagyományokhoz híven idén is díjazzák a legszorgalmasabb, legeredményesebb gyerekeket, továbbá minden, a klubnál legalább öt évet eltöltött tagot emléklappal ajándékoznak meg.
– Ez igazából a szokásos tavaszköszöntő előadásunk, csak most úgy alakult, hogy egyben a szülinapunkat is megünnepeljük – mondta a próbára igyekvő Kis Katalin, hozzátéve, mindenkit szeretettel várnak. Az ötlejes jegyek 10–19 óra között megvásárolhatók a Tanulók Klubja titkárságán, a belépő gyerekek és a klub által szétosztott meghívóval rendelkezők számára díjtalan.
Daczó Hodor Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)