Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kis Júlia
16 tétel
2014. május 23.
Zaklatják a néppárt támogatóit
Ismét zaklatja a rendőrség azokat a Beszterce-Naszód megyei személyeket, akik még 2011-ben aláírásukkal támogatták az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrejöttét – hívta fel a figyelmet az EMNP csütörtöki közleményében.
A néppárt megyei szervezetének tagjai a napokban jelezték, hogy a rendőrség több aláírót is felkeresett Sajóudvarhelyen, Magyardécsén és Felőrön, ahova ennek nyomán Soós Sándor, a néppárt Kolozs megyei szervezetének elnöke és Kis Júlia ügyvéd, a megyei szervezet alelnöke is ellátogatott.
Mint kiderült: Magyardécsén ebben a hónapban Besztercéről kiküldött hatósági alkalmazottak jártak házról házra, és mindenhol nyilatkozatot kértek a támogató aláírásra vonatkozóan.
Felőrön márciusban a helyi rendőrségre hívatták be az aláírásgyűjtőket, akiket már 2012-ben is kikérdeztek – akkor a rendőrség Magyarberétére és Bethlenbe is ellátogatott.
Sajóudvarhelyen februárban az aláírásgyűjtőtől kértek nyilatkozatot, az aláírókat pedig a helyi rendőr kérdezte arról, hogy valóban támogatták-e az EMNP létrejöttét. A helyiek elmondása szerint a rendfenntartó arra hivatkozott, hogy „magyarok a magyarok ellen perelnek”, ezért kell kihallgatnia őket, legközelebb pedig már a korrupcióellenes ügyészség (DNA) hívja be őket kihallgatásra.
Az érintettek úgy érzik, hogy a rendőrségi számonkérés miatt a közösségükben gyengült irányukban a bizalom. Soós Sándor szintén úgy vélekedett: „a zaklatásnak a magyar közösség látja kárát, a szórványban élő magyarság megfélemlítése ugyanis gyengíti és rombolja identitásukat.”
Kis Júlia ugyanakkor hangsúlyozta: a néppárt bejegyzését aláírásukkal támogató személyeknek tudniuk kell, hogy nem követtek el semmiféle törvénytelenséget, aláírásuk miatt nem részesülhetnek szankcióban, nem kaphatnak pénzbüntetést, és nem is vádolhatják őket bűncselekmény elkövetésével.
„Azoktól a személyektől, akik aláírták a listákat, a rendőrség csak adatokat vesz fel, esetleg tanúként hallgatja ki őket. Nyugodtan el kell mondaniuk, ha a rendőr rákérdez, hogy aláírták a listákat. Ha viszont valaki különböző okok miatt ennek ellenkezőjét állítja, a nyilatkozatát bizonyítékként fel lehet majd használni a listát összeállító személy ellen” – hívta fel a figyelmet Kis Júlia.
Mint ismeretes, a hatóságok azt követően kezdtek vizsgálatot a néppárt bejegyzését támogató aláírások kapcsán 2011-ben, hogy az azóta korrupció miatt elítélt Adrian Drăghici bukaresti ügyvéd óvást nyújtott be a pártbejegyzés ellen, majd később feljelentést is tett az állítólagos hamis aláírások ügyében. Krónika (Kolozsvár)
2014. június 24.
Zaklatják az EMNP-t támogató személyeket
Soós Sándor néppárti politikus hétfőn arról tájékoztatta a sajtót, hogy a politikai alakulat 2011-es bejegyzése óta tart azoknak a személyeknek a rendőrségi zaklatása, akik ennek megalakulását aláírásukkal támogatták.
Kis Júlia megbízott ügyvéd elmondta: a rendőrségi akció annak tudható be, hogy az RMDSZ tisztségviselője, Bunta Levente okirat-hamisítás és hamis adatok felhasználása vádjával feljelentést nyújtott be arra vonatkozólag, hogy a rendőrség vizsgálja ki a néppárti listán szereplő adatok hitelességét.
N.-H. D. Szabadság (Kolozsvár)
2014. június 24.
Listázzák a szavazókat – EMNP–RMDSZ-vita Körösfőn
Az RMDSZ feketelistát készít azokról a körösfői választópolgárokról, akik nem járultak az urnákhoz a május 25-ei európai parlamenti választásokon – állítja az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezetének elnöke, Soós Sándor.
A politikus hétfői kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, Antal János, Körösfő RMDSZ-es polgármestere névre szóló levélben köszönte meg azoknak, akik eleget tettek állampolgári kötelezettségüknek, a távolmaradóknak pedig azt írta: reméli, hogy a jövőben élni fognak jogukkal.
A néppárti politikus rámutatott: a szavazóhelyiségben vezetett jegyzőkönyvekhez sem a polgármesternek, sem az RMDSZ-nek nem lehet törvényes hozzáférése, így érthetetlen, hogy a polgármester honnan tudta, hogy ki járult az urnákhoz a településen.
Mihály Ágnes körösfői önkormányzati képviselő, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke a sajtótájékoztatón ugyanakkor elmondta, többen megkeresték, és felháborodásuknak adtak hangot, mert félnek attól, hogy lista készül azokról, akik nem vettek részt a választáson, és nem tudják, hogy ezeket a listákat ki és mire használja majd fel.
Antal János polgármester a Krónika kérdésére alaptalannak nevezte az EMNP által megfogalmazott vádakat, s úgy tudja, az adatok „a bárki számára hozzáférhető, nyilvános választási listáról származnak”.
„Nekem minden ember egyforma politikai nézettől, hovatartozástól függetlenül, én senkit soha meg nem fenyegettem. Soha senkit felelősségre nem vontam, senkinek a szemére nem vetettem, hogy szavazott-e vagy sem. Jó szándékkal küldtem ki ezeket a leveleket, állok rendelkezésére bárkinek, akinek gondja van ezzel” – nyilatkozta lapunknak a község polgármestere.
Az urnazárás után egyébként a helyi választási bizottság illetékesei a szavazatok összeszámlálását és a jegyzőkönyv kiállítását követően az iratokat a megyei választási bizottságnak továbbítják személyesen.
A néppárt sajtótájékoztatóján továbbá a Kolozs megyei szervezet vezetői közölték: a rendőrség továbbra is zaklatja azokat a Beszterce-Naszód megyei embereket, akik négy éve aláírásukkal támogatták a szervezet bejegyzését. Soós Sándor elmondta, Szeben megyéből is hasonló hírek érkeztek az elmúlt időszakban.
Kis Júlia ügyvéd, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke ugyanakkor elmondta: a hatóságok az aláírói listákat összeállító, az aláírásokat begyűjtő személyek felelősségét vizsgálják okirat-hamisítás és hamis okirat felhasználása kapcsán, eddig azonban még senki sem gyanúsított és senki ellen nem emeltek vádat. „Van olyan település, ahol a rendőrség harmadszorra teszi fel ugyanazokat a kérdéseket, elképzelhető, hogy ennek a megfélemlítés a célja” – fogalmazott Kis Júlia
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2014. július 10.
Jogaink Romániában
Összesen hét székelyföldi helyszínen mutatják be az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) Jogaink Romániában magyarul című, hiánypótló kiadványát, amely magyar nyelven, közérthető formában tartalmaz alapvető jogi ismereteket, a mindennapjainkat érintő hatályos törvényeket, kisebbségi anyanyelv-használati jogokat. A könyvet az egyik szerző, Kis Júlia ügyvéd és az EMI elnöke, Sorbán Attila Örs mutatja be az érdeklődőknek, s a könyvbemutató után ingyenesen hozzá lehet jutni az idén megjelent kiadványhoz. A bemutató ma 16 órától Kézdivásárhelyen lesz a Gyűjtemények Házában, 19 órától pedig Sepsiszentgyörgyön, a Lábas Ház kiállítótermében.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. július 11.
Egyesülettel és kiadványokkal jogaink ismeretéért
Az Erdélyi Magyar Ifjak kezdeményezésére készült el a Jogaink Romániában magyarul című kötet, amelyet Kis Júlia és Kató Katalin ügyvédek szerkesztettek. Közben egyesületet hoztak létre, továbbá újabb kiadványokat is készítenek.
A Jogaink Romániában magyarul című kötet első könyvbemutatójára márciusban Kolozsváron került sor, illetve jelenleg is zajlik az a székelyföldi körút, amely alkalmával ingyenesen juttatják el minden magyar anyanyelvű számára a munkát. A körút sepsiszentgyörgyi megállóján, csütörtökön Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke és Kis Júlia ügyvéd beszélgettek a könyvről.
Sorbán Attila Örs elmondta, a hétköznapi embernek nem minden esetben van lehetősége informálódni, hiszen ha interneten keresgél, akkor gyakran régi passzusokat talál, mivel ezeket nem frissítik folyamatosan. Emellett problémát jelent az is, hogy a román nyelvű törvények értelmezése gyakran az ügyvédeknek is kisebb-nagyobb gondot okoz, így közérthető formában, magyarra fordíttattak több területet is. Összesen húsz fejezetre osztották a könyv tartalmát, köztük az érdeklődők olvashatnak öröklésről, család-, büntető-, illetve munka jogról, valamint kisebbségi anyanyelvhasználati jogokról is.
Kis Júlia ügyvéd, a könyv egyik szerzője hozzátette, a különböző fejezetek elején található egy román-magyar fogalomtár, és a törvényes keretek is meg vannak jelölve. Ezeken kívül különböző intézmények weboldalai és azok elektronikus posta címe szerepel a törvények átfogó ismertetése előtt.
Az ügyvéd, elmondta, eddigi tapasztalatai alapján a leggyakoribb probléma az erdélyi magyarság körében, hogy nem értik a törvénykezést, gyakran nem tudják milyen irányba induljanak a jogorvoslás terén, továbbá sok esetben túl későn fordulnak szakemberhez. Utóbbi esetre Sorbán Attila Örs adott valós példát: amikor egy kolozsvári diák nem volt hajlandó aláírni egy jegyzőkönyvet, a rendőr ezen cselekedete miatt büntetést rótt rá ki. Mivel több, mint két hónap múlva eszmélt fel az egyetemi hallgató, hogy törvénytelenség áldozatává vált, sajnos már nem volt mit tenni az ügy érdekében.
A kötet szerkesztésének ideje alatt különben létrehozták a Jogaink nevű egyesületet, amelyről Kis elmagyarázta, a jövőben azért fog működni, hogy a segítséget igénylőknek információkkal szolgáljanak. Mint mondta, jelenleg egy újabb kiadványon is dolgoznak, amely főként a kiskorúakat és fiatal felnőtteket érintő törvénykezést taglalja majd. Céljuk, hogy minél több jogászt, illetve szakembert bevonjanak munkájukba, továbbá egy internetes fórum beüzemeltetését is kilátásba helyezték. A honlap lényegében véve egy ingyenes tanácsadó szolgálatként működne, ugyanakkor jogi témában írt cikkeket is feltennének.
A könyvbemutatón több alkalommal is hangsúlyozták, hogy sem a könyv, sem pedig az elkövetkezendőkben kiadandó jogi kisokos nem helyettesíti az ügyvédeket, illetve a törvénykezésben jártas szakembereket, csak útmutatókként szolgálnak. A körút következő állomása pénteken Székelyudvarhely és Csíkszereda, szombaton pedig Nyárádszeredában, Csíkszentmihályon és Marosvásárhelyen hallhatnak és juthatnak hozzá ingyenesen az érdeklődők a kiadványhoz.
Bencze Melinda, Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Mi, hol, mikor?
10. EMI-tábor
Gyergyószentmiklós közelében, Borzonton a Dorka Panzió és kemping területén zajló tábor mai programja: az Előadósátorban 10 órától Raffay Ernő történész, Vona Gábor, a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője, Borbély Zsolt Attila közíró, politológus, Délvidéki S. Attila történész (Délvidék), Fehér István tanár (Felvidék), Kovács Miklós, az Ungvári Megyei Tanács képviselője (Kárpátalja) tart előadást; 16 órától Berecz András mesél. A Keskeny út-sátorban 11 órától hangoló és áhítat, Bardócz Csaba lelkipásztor előadása a párkapcsolatok témakörben, Maldives-foglalkozás, filmnézés és beszélgetés. A Művész-sátorban 10–18 óráig Irodalmi sarok, portrékészítés, rajzoktatás, kiállítás, 13 órától Gyöngyösi János a Székely kártya készítéséről beszél, filmvetítés, nemezelés, felolvasó-délután, népdaltanítás és gitárest. A Bor-házban 18 órától borkóstoló, meghívott: Kertész Zoltán (Etyek). A Csép Sándor-sátorban 10 órától kézműves-foglalkozások, filmvetítés, 13 órától Makkai Béla történész, Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke, Serfőző Levente, a nagyszebeni Híd Egyesület elnöke, Vetési László, az erdélyi Diaszpóra Alapítvány elnöke, Bardócz Csaba, az Adj, király, katonát csoportos vetélkedő szervezője, Murányi Levente 1956-os elítélt, politikus, országgyűlési képviselő előadásai. Párhuzamosan naponta sport-, hagyományőrző és gyermekprogramok zajlanak a táborban. A kisszínpadon 18 órától TransylMania- és The Blast-koncert, a színpadon 20 órától az Attila Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe és Varga Miklós, Nagy Feró és a Beatrice lép fel. Holnap: az Előadósátorban 10 órától Borbély Imre politikai elemző, Gergely István (Tiszti), a Csibész Alapítvány elnöke, Kincses Előd ügyvéd, Szabó László unitárius lelkész, Kis Júlia ügyvéd, Lakó Péterfi Tünde civil nyelvjogi aktivista, Landman Gábor nyelvjogi aktivista, Vincze Gábor történész, Kőszegi Zoltán dabasi polgármester, Szilágyi Zsolt, az EMN alelnökének előadása. A Keskeny út-sátorban 11 órától a hangoló és áhítat után Simon Kinga Katalin szociálpszichopedagógus és pszichoterapeuta tart előadást a boldogító emberi kapcsolatokról; gitárdélután és filmnézés, este beszélgetés. A Művész-sátorban 10–18 óráig Irodalmi sarok, portrékészítés, kiállítás, Ősz Zoltán festőművész előadása, felolvasó-délután, népdaltanítás és gitárest. A Bor-házban 18 órától borkóstoló, meghívott: Miklós Csaba (Mór). A Csép Sándor-sátorban 10 órától kézműves-foglalkozások; 12 órától előadást tart Szabó-Györke Zsombor, az Igen, tessék! mozgalom tájékoztatási felelőse, Mihály István, a sepsiszentgyörgyi EMI elnöke, Opra Zsófia Szende, a CIVEK programvezetője, Biszak István székelykevei helytörténész, Rancz Károly, a pancsovai Petőfi Sándor Kulturális Egyesület elnöke, László Gergely Pál, a bukovinai székelyek történetének kutatója, Kali István, a marosvásárhelyi Regeneráció Egyesület elnöke, Simon Emőke projektvezető, Karácsony Lehel humánerőforrás-felelős, Lukács Csaba, a Magyar Nemzet újságírója; 17 órától filmvetítés: Egyetlenem (rendező: Csép Sándor). A kisszínpadon 16 órától interaktív gyermekműsor Miklós Gyurival; 18 órától Black Roses Band-, majd Bagossy Brothers Company-koncert. A színpadon 20 órától a Hot Jazz Band, később a P. Mobil zenél.
Könyvbemutató A zabolai gróf Mikes- kastélyban pénteken 17 órától dr. Fejér Tamás bemutatja dr. Süli Attila hadtörténész Erdélyi arisztokrata sors a „csudák évében”. A gróf Mikes család tagjainak szerepe az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban című kötetét. Zenél a sepsibükszádi fúvószenekar. Házigazda: a gróf Mikes – Roy Chowdhury család.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 6.
Az EMI-tábor első napja
Kitárta kapuit a legnagyobb erdélyi nemzeti fesztivál Gyergyószentmiklóson, a régi-új helyszínen. Azokat a kapukat, amelyek a hagyományőrzés, a helytállás és a nemzeti értékek világába kalauzolják az évről évre visszajáró és újonnan érkező táborlakókat. Az első napi részvétel alapján megjósolhatjuk, hogy a 11. EMI-tábor is sikeresen fog zárulni vasárnap.
„A kő marad” – mondhatnánk Wass Albertet idézően, gondolva itt Sorbán Attila Örsnek, a tábor főszervezőjének nyitóbeszédére. Elmondta, minden rafinált próbálkozás, rosszhír-keltés és megfélemlítés ellenére az EMI-tábor nem egy könnyen elpusztítható rendezvény, ahogyan a névadó szervezet, az Erdélyi Magyar Ifjak sem.
Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere kiemelte, hogy az EMI-tábor elsődleges üzenete az, hogy a székelység nem valamiért vagy valakikért kell önmaga kultúrájának fenntartását és átadását kiharcolja és megőrizze, hanem saját magáért. Ennek a rendezvénynek – fűzte hozzá – nemzeti értékeink felmutatását kell hangsúlyoznia a folyamatosan erősödő globalizációs és divat- trendek ellenére is. A felszólalók gondolatait Reményik Sándor Ige című verse nyomatékosította Fórika Sebestény szavalásában, amelyet Varga Katalin Eszter gyergyói népdala és a Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszártánca egészített ki.
A későbbiekben a helyszínváltásról ismételten Sorbán Attila Örs nyilatkozott a Merre tovább, EMI-tábor? előadás keretében. A főszervező elmondta, hogy a váltás több erőfeszítést igényelt, ám a terület kiválasztásának idején a szervezők figyelembe vették a napijegyesek számának emelkedését, a könnyebb megközelíthetőséget és azt, hogy az EMI-tábor leginkább Gyergyószentmiklóson érte el csúcspontját a korábbi években. A Gyergyószentmiklóstól három kilométerre található kemping logisztikai lehetőségei is erősítették a döntést, hiszen kedvezőnek bizonyultak a táborépítés folyamán. Ezen tényeknek köszönhetően a régi-új helyszínre költözés jó döntésnek bizonyult – tette hozzá a főszervező.
Szűcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak országos alelnöke kiemelte, hogy a szervezetben generációváltás is történt, amellyel a tábor célja is átalakult: az EMI-tábor nem akar tömegrendezvénnyé válni, és nem készül sablonra gyártott programokkal sem. A változások nem törlik el a hagyományosan, minden évben megfogalmazott törekvést a magyar nemzeti értékek kiemelésére, sőt inkább kihangsúlyozzák azt. Így a táborban az olyan aktuálpolitikai témákról is szólnak majd az előadások, mint az autonómia, a személyi és nemzeti jogok, a hagyomány- és identitásőrzés, a megmaradás és hasonlók.
A 11. EMI-táborban újdonságként létrejött Jogaink sátor bizonyította a fenti témák hasznosságát, ugyanis a fiatalokat érintő diákmunkáról is volt itt előadás. A témát Kis Júlia ügyvéd, a Jogaink Egyesület elnöke boncolgatta, kitérve a munkavállalás és a szerződéskötés lépéseire is.
A családosok sem kellett aggódjanak gyerekeikért, ugyanis a gyermeksátorban vidám zsibongás uralkodott, míg a szülők előadásokon vagy más tevékenységeken vettek részt. Ami pedig a „nagyobbak” szórakozását illeti: Vámos Attila egri borvidéki borkóstolója adott lehetőséget a kikapcsolódásra.
Csütörtökön a tábor programjában újdonságnak számító román nyelvű előadás lesz. Mircea Dăiantól, az Erdélyi Demokratikus Liga alapítójától tudhatják meg a táborozók, milyen egy erdélyi román szemszögéből Erdély és a Székelyföld.
A tábor második estéjén a népszerű nemzetirock-együttes, a Kárpátia fogja megkérdezni: hol vagytok, székelyek?
További részletek a programról az EMI-tábor honlapján.
Ürmösi Júlia Eszter
itthon.ma
2015. augusztus 10.
Jogsegélyszolgálat magyarul
Internetes jogsegélyszolgálatot indítanak szeptemberben – jelentették be tegnap, az EMI-tábor utolsó napján. A szolgálat az először megszervezett Jogaink-sátor kapcsán fogalmazódott meg, és a Jogaink Egyesület, valamint a Székely Nemzeti Tanács összefogásának eredménye. A tervek szerint egy mindenki által elérhető felületen lehet feltenni a konkrét – elsősorban a jogsértéseket érintő – kérdéseket, amelyekre szakemberek válaszolnak magyar nyelven.
A civil kurázsiról tartott tegnapi előadás-sorozaton Sorbán Attila Örs, Árus Zsolt, Johann Taierling és Kis Júlia a mit tehetünk és mit kell megtennünk kérdéskört a civil kezdeményezések szemszögéből vizsgálta. Elhangzott, a civil kurázsi nagyon sokszor helyettesíti a politikusok tehetetlenségét, illetve eszköztelenségét, s céljuk nem csupán a jogérvényesítés, hanem a jogi eljárások tükrében felmutatni Románia valódi arcát.
A Jogaink-sátorban az előadó szakemberek – gyakorló jogászok, ügyvédek, bírók – egy-egy napi téma kapcsán akár konkrét jogi esetekre is lehetséges megoldásokat javasoltak. Hogyan kezeljük azokat a helyzeteket, amikor a rendőr igazoltat, hol húzódnak az internethasználat határai, hogyan működik a romániai igazságszolgáltatás, mi a diszkrimináció, milyen jogokkal rendelkezünk, hová forduljunk jogfosztás esetén, milyen bizonyítási eljárások vannak? – íme néhány kérdés, amelyre a kisszámú, de érdeklődő közönség tagjai választ kaphattak.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 6.
Jogi kisokost mutattak be Kolozsváron
A Jogaink Egyesület fiatalokhoz szóló, hiánypótló kiadványát mutatták be Jogi Kisokos címmel szerdán este a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében.
A Stúdium Kiadó gondozásában mintegy háromezer példányban megjelent ismeretterjesztő kiadvány ingyenes, megjelenését a Kolozs Megyei Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.
A könyvet Kis Júlia, Takács Kató Kata, Bitai Tünde és Silye Attila jegyzi. „Elengedhetetlenek a jogi alapismeretek ahhoz, hogy normálisan éljük hétköznapjainkat. Azt láttuk, hogy az emberek az alapvető jogi tudásnak is híján vannak, és ez sebezhetővé teszi őket. A jog világa nyilvánvalóan sokkal tágabb annál, hogy egy ilyen könyvben akár csak a felszínét is megkapargassuk. Az alapvető, legfontosabb szabályokat próbáltuk érthető formában összefoglalni” – magyarázta a Krónika kérdésére Silye Attila, a könyv egyik szerzője.
Hozzáfűzte, vannak élethelyzetek, amelyeket nem lehet elkerülni, mint például a rendőrrel való találkozás. Százból kilencvennyolc embernek azonban fogalma sincs arról, hogy ilyenkor mi a szabályos eljárás, hívta fel a figyelmet Silye Attila, aki szerint a kisokossal segítenek megelőzni a hatalmi visszaéléseket.
Rámutatott, ugyanilyen fontos téma az öröklési jog. „Békés családok mennek tönkre amiatt, hogy összevesznek az örökségen. Ha lenne a családoknak alapvető jogi ismeretük, kevesebb lenne a cirkusz” – magyarázta. Kifejtette: a kötetnek átfogó, összefoglaló jellege van, iránymutatásként szolgálhat a fiataloknak a hétköznapi életben. Ha kedvező lesz a fogadtatása, akkor különböző témakörökben újabb ismeretterjesztő kiadványokat készítenek majd, ezúttal ugyanis a fiatalokat leginkább érdeklő témákra koncentráltak. „A szexualitást, mint témát, persze mindenki azonnal kiszúrja, de nem csak ez érdekli a fiatalokat. Itt vannak például az internetes letöltések és az ehhez kapcsolódó szerzői jogok is” – példálózott Silye Attila.
A kötet szerzői egyébként azt tervezik, hogy szétosztják a zsebkönyveket a Kolozs megyei magyar iskolákban, ugyanakkor azt szeretnék, ha a pedagógusok osztályfőnöki órán is felhasználnák a kiadványt.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2016. január 30.
Jogi kisokos
Romániai magyar fiataloknak
A múlt héten a Zanza kávézóban baráti találkozó hangulatában beszélgethettek az érdeklődők a kolozsvári székhelyű Jogaink Egyesület és a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamara tagjaival, Silye Attilával és Kis Júliával, egy erdélyi magyar fiataloknak szánt kiadvány, a Jogi kisokos két társszerzőjével.
A Rotaract Club Téka házigazdái, Barta Zoltán elnök és Csatlós Orsolya közönségkapcsolati ügyvezető a kiadvány megszületésének hátteréről, a témaválasztásról, az egyesület online jogsegélyszolgálatáról kérdezték a szerzőket. A Stúdium Kiadó gondozásában mintegy háromezer példányszámban megjelent ismeretterjesztő ingyenes kiadvány megjelenését a Kolozs Megyei Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. Kis Júlia a Babes–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán, Silye Attila a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett, mindketten a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán mesteriztek közösségi magánjogból.
A könyv társszerzői Kis Júlia, Takács Kató Kata, Bitai Tünde és Silye Attila. Amint a könyvbemutatón elhangzott, célközönségük az erdélyi magyar fiatalság, ugyanis a tapasztalat szerint egyre nagyobb szükség van a mindennapokban is az alapvető jogi ismeretekre. Ügyvédi tevékenységük folytán tapasztalták, hogy az emberek mennyire sebezhetők a legelemibb jogi ismeretek hiányában. Ebben a zsebkönyvben az alapvető jogi szabályokat próbálták közérthetően és tömören megfogalmazni.
Vannak élethelyzetek, amelyeket nem lehet elkerülni, mint például a rendőrrel való találkozás. A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy hasonló helyzetben mi a szabályos eljárás – hangzott el a szerzők részéről, akik szerint a zsebkönyv segítségnyújtás is lehet a hatalmi visszaélések felismeréséhez.
Az egyesület jogsegélyszolgálata
Az estébe nyúló beszélgetés során a szakemberek kifejtették, hogy az összefoglaló jellegű kiadvány iránymutatóként is szolgálhat a hétköznapi életben. A terjedelmi korlátok miatt ezúttal a középiskolásokat leginkább foglalkoztató témákra koncentráltak, de amennyiben igény lesz rá, különböző témakörökben újabb ismeretterjesztő kiadványok szerkesztését is felvállalhatják. Természetesen ehhez anyagi erőforrásokra és munkatársakra is szükség volna, ugyanis mindannyian munkaidejük mellett szakítottak időt a zsebkönyv elkészítésére. A tizenkét fejezet közhasznú témái között megtalálhatók az alapjogok, az egészségvédelem, a család, az oktatás, a tulajdon, a szerződések, az öröklés, a munka és az önkéntesség, a szabálysértések, a büntetőjog, az internet és a szerzői jogok. A beszélgetés során elhangzott, hogy az ügyvédek és jogászok alkotta kolozsvári egyesület – melynek két jelen lévő alapító tagja ismertette a tevékenységüket – létrehozott egy weboldalt is www.jogaink.ro címen, ahol a jogi fórum és jogsegélyszolgálat keretében bárki jogi kérdéseket tehet fel, amelyekre szakemberektől hiteles és pontos választ kaphat. Mint hangsúlyozták, szeretnék Erdély-szerte minél több magyar fiatalhoz eljuttatni, ezért a kiadványt népszerűsítő meghívásoknak szívesen tesznek eleget. Amint megtudtuk, azok, akik megyeszékhelyünkön is szeretnének a középiskolásoknak szánt Jogi kisokos birtokába jutni, a bartazoltan1985@gmail.com e-mail címen, vagy a 0745-781-122-es telefonszámon érdeklődhetnek.
"A jegyellenőr nem igazoltathat…"
A valóban diákbarátnak mondható zsebkönyvből – mely a felnőttek számára is sok hasznos információt tartalmaz – a drogokkal kapcsolatos bűncselekményekkel és az elkövetésükért a romániai törvények szerint kiszabható büntetésekkel foglalkozó alfejezetből tallózva többek között az is kiderül, hogy "kábítószer termesztésével, feldolgozásával, tárolásával, továbbadásával kapcsolatos bűncselekményekért 2 évtől 12 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki, annak függvényében, hogy könnyű vagy kemény drogokról van szó." A Szabadnap szülőknek alfejezet felvilágosítást ad arról is, hogy a szülőnek évente jár egy szabadnap azért, hogy gyerekét szűrővizsgálatra vihesse. A Jegyesség alfejezetből tallózva felvilágosítást kaphatunk arról, hogy ha a jegyesség az egyik fél hibájából bomlik fel, a másik fél kártérítésre jogosult, amit egy éven belül kell igényelnie. Azokról a visszaélésekről is olvashatunk, amelyeket az utasnak kell tudnia, ha jegyellenőrrel találkozik. A jogi kézikönyv szerint a jegyellenőr csak az utazási dokumentumot, jegyet, bérletet ellenőrizheti, nem igazoltathat, mivel az nem tartozik a hatáskörébe, ezt csakis rendőr vagy csendőr teheti meg. Amennyiben jegy nélkül utazik valaki, az ellenőr nem szállíthatja le erőszakkal, nem fenyegetheti, nem tartóztathatja fel erőszakkal huzamosabb ideig, mert az előző bűncselekménynek, az utóbbi pedig szabadságkorlátozásnak minősül.
Szer Pálosy Piroska. Népújság (Marosvásárhely)
2016. február 11.
Szükségét látnák a jogi oktatásnak
A romániai magyar fiataloknak készült Jogi kisokos című kézikönyvét mutatta be a Jogaink Egyesület tagja, Kató Kata szerdán Sepsiszentgyörgyön.
Az ebben található tartalmat egy négytagú jogász képzettségű csoport: Kis Júlia, Takács Kató Kata, Bitai Tünde és Silye Attila állította össze. A kiadvány tizenkét fejezetben foglalja össze az adott területek szabályozásait: alapjogok, egészségvédelem, szexualitás, család, oktatás, tulajdon, szerződések, öröklés, munka és önkéntesség, szabálysértések, büntetőjog, internet és szerzői jogok – sorolta Kató Kata, jogász. Az iskolai tantervben nincs jogi oktatás, viszont a fiataloknak van igénye erre – vélekedik a kötet társszerkesztője, aki elmondta: tapasztalatai alapján az iskolások olyan témák iránt érdeklődnek, mint például a szülők válása esetén hogyan működik a gyerekelhelyezés.
A Stúdium Kiadó gondozásában mintegy háromezer példányban megjelent ismeretterjesztő kiadvány ingyenes, megjelenését Kolozs Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta. A Jogi Kisokos kiadványt a Turulmadár Ifjúsági Iroda székházában, a Lábas Ház 8-as termében igényelhetik azok, akik a bemutatón nem tudtak részt venni.
A Jogaink Egyesület célja, hogy az erdélyi magyar kisebbségi védeni – mondta Kató Kata, hozzátéve: sokan tevékenykednek ezen a területen Erdélyben, ugyanakkor a szervezet előadásokat, jogi órákat tart tanintézményekben, továbbá díjmentes jogi szolgálatot is biztosít a könyvszerkesztés mellett. Mint fogalmazott, a nyári időszakban több konferencián vettek részt, ugyanakkor fesztiválokon, így az EMI-táborban is naponta több órás programmal várták az érdeklődőket. Összesen hét tag tevékenykedik aktívan a szervezetben, ebből három jogász, illetve további négy joghallgató.
Bencze Melinda. Székelyhon.ro
2016. február 13.
Jogainkról fiataloknak
Három ügyvéd, egy gyakorló jogász, valamint több jogtanhallgató összefogása révén született meg az elsősorban fiataloknak szóló Jogi Kisokos című zsebkönyv, melyet szerda este mutattak be a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban. Ez a 2014-ben létrehozott Jogaink Egyesület első kiadványa, egyelőre korlátozott példányban érhető el, de szerkezetét, tartalmát tekintve nagy érdeklődésre számíthat. A sepsiszentgyörgyi Turulmadár Ifjúsági Iroda meghívására Takács Kató Kata, a Hunyad megyei ügyvédi kamara tagja, a kiadvány egyik szerzője ismertette egyrészt az általános megfogalmazás szerint az erdélyi magyarság jogainak védelmével foglalkozó egyesület tevékenységét, másrészt a Jogi Kisokost. Mint kiderült, az önkéntes alapon működő kolozsvári székhelyű szervezet tevékenysége a kisebbségi létből fakadó jogok védelme mellett tulajdonképpen több lábon álló tájékoztató és jogsegélyszolgálatot is végez. Előadásaikkal igyekeznek közelebb hozni a fiatalokhoz a jog, a törvényes rend világát – az iskolákban például interaktív szerepjátékok segítségével, pereket szimulálva, mesehősök büntetőjogi felelősségét vizsgálva –, illetve a nyári időszakban fesztiválokon külön sátort működtetnek, ahol a résztvevők kérdéseire igyekeznek válaszolni. Emellett az egyesület honlapján – a Jogaink.ro oldalon – online jogsegélyszolgálatot tartanak fent. Gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy az érdekeltek hátrahagyják kérdéseiket a rendelkezésükre bocsátott felületen, majd választ kapnak az önkéntesektől – a már gyakorló ügyvédektől, valamint a szintén önkéntesként tevékenykedő jogtanhallgatóktól. Takács Kató Kata szerint, amennyiben olyan panasszal fordulnak hozzájuk, amely az illető etnikai hovatartozása miatti hátrányos megkülönböztetéshez, meghurcoltatásához köthető, akkor díjmentesen vállalják a jogi képviseletet is. Az egyesület céljai között szerepel a kiadványok szerkesztése. A Jogi Kisokos az első ilyen, megjelenését pályázati forrásokból fedezték. A kiadványt Takács Kató mellett Kis Júlia és Silye Attila kolozsvári ügyvéd, valamint Bitai Tünde jogász jegyzi. A százoldalas, tizenkét fejezetre tagolt zsebkönyvből egyelőre háromezer példányt nyomtattak, elsősorban Kolozs megyei tanintézetek kapják ezeket, de hamarosan elektronikus formában is elérhető lesz. Takács Kató Kata szerint igyekeztek, hogy a fiatalokra vonatkozó jogok és kötelezettségek ismertetése mellett útmutatóval is szolgáljanak, hogy jogsérelem esetén kihez fordulhatnak segítségért, milyen lépéseket kell megtenniük. Olyan gyakorlati tudnivalókkal is szolgálnak, hogy például milyen jogokkal élhetnek, amennyiben megbírságolják, esetleg letartóztatják, vagy más hatósági eljárás indul ellenük.  A fejezetek témakörök szerintiek, melyek a gyerekeket, fiatalokat érinthetik. Az alapjogokon kívül az egészségvédelem, a szexualitás, a család, az oktatás, a tulajdon, a szerződések, az öröklés, a munka és az önkéntesség főbb jogi vonzatait taglalják. Külön fejezetek foglalkoznak a szabálysértésekkel, valamint a büntetőjogi felelősséggel, és mivel fiataloknak szól, az internethasználat és a szerzői jogok zárják a kiadványt.
Amint a bemutatón is elhangzott, olyan alapvető kérdésekre ad választ a zsebkönyv, mint például mikortól jogalany valaki, mi minősül kisebbségi jognak, milyen kortól felelős és miért a kiskorú, mit várhat el például az egészsége védelme szempontjából, diákként milyen specifikus előnyei vannak (így a vakációhoz való jog), tulajdont birtokolhat-e, örökölhet-e, illetve mit kezdhet a hagyatékkal és tulajdonával, szerződhet-e vagy sem. Emellett a 18 év alattiak munkavállalási lehetőségeit is tisztázza, amint azt is, hogy a szexuális élet milyen körülmények között lehet törvényes ezen korosztály esetében. Újságírói kérdésre válaszolva Takács Kató Kata elmondta: tankönyvként nem, de kiegészítőként el tudnák képzelni a zsebkönyv használatát az iskolákban. A szerzőknek ugyanakkor nincs lehetőségük oktatni, mivel az ügyvédi minőség összeegyeztethetetlen a közhivatalnokival, így a tanári pályával is.
Nagy D. István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 19.
Konferenciával egybekötött könyvbemutatót szervezett a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium
Elős alkalommal szervezett közös konferenciát a Jogaink Egyesület és a Mikó Imre Szakkollégium, melynek fő célkitűzése olyan jogi és gazdasági ismeretek átadása volt, amivel sikeresen lehet elindítani, illetve gazdaságosan üzemeltetni egy vállalkozást. 
A résztvevők elkönyvelhették, hogy nem elég egy jó ötlet, ha nem csinálja az ember okosan és nem lehet csinálni okosan, ha nem csinálja az ember jogosan - áll a szervezők beszámolójában.
Mi a közös a pókerzsetonokban, az egyedi panzióbútorokban, a tejautomatában és a borkereskedésben? Az egyszerűnek tűnő választ Bitai László a Banca Transilvania pénzügyi elemzője adta meg, a két szervezet elnökének rövid köszöntője után. Az előadó saját bőrén tanulta meg, hogyan nem szabad vállalkozni. Rámutatott, hogy a felsorolt vállalkozások esetében sehol sem nem voltak figyelembe véve olyan fontos gazdasági tényezők, mint például a piackutatás és a versenytársak elemzése, ezek hiányában pedig mindegyik biztos kudarcra volt ítélve. De a hibáiból az ember csak tanulni tud és azt a következtetést fogja levonni egy hosszú nap után, hogy jobb lesz olyannal foglalkozni, amihez ténylegesen is ért.
A konferenciát Takács Kató Kata folytatta, aki mint szerző, bemutatta a Jogaink Egyesület legújabb kiadványát, a Fiatal vállalkozók kézikönyvét és egy elképzelt vállalkozás történetén keresztül ismertette, hogyan lehet elindítani és működtetni egy vállalkozást. A történet a cégjegyzékbe való beiktatástól, a felelősségi kérdéseken, az ideális társasági forma megválasztásán az egyszeres és kettős könyvelési problémákon át, egészen a tevékenység bezárásáig követte végig a vállalkozó fontosabb dilemmáit. A konferencia résztvevői, a Fiatal vállalkozók kézikönyvéből és az egyesület korábbi Jogi kisokosából ingyenes példányokat kaptak.
Kis Júlia a Jogaink Egyesület elnöke a vállalkozások jó hírnevéről tartott előadást. A jó hírnév, egy személy társadalmi értékelésére szolgáló tényállások összessége, rendkívüli fontossággal bír egy vállalkozás életében. Leginkább, mert gazdasági vetületei is vannak és a megsértése végleges károkat okozhat. Mivel a jó hírnévhez való jog olyan személyi jog, amivel jogi személyek is élhetnek, Kis Júlia előadásában ismertette a törvényes útjait ennek megvédéséhez. A résztvevők megtudhatták, mikor valósul meg a jogsértés, hogyan egyeztethető össze a szabad véleménynyilvánítás jogával, illetve hogy a polgári peres eljárás mellett az országos versenyhivatalnál történő feljelentés, adott esetben akár büntetőjogi felelősség keretében lehet kérni a jogellenes cselekedet megszüntetését és kártérítést.
Silye Attila, a Kolozs Megyei Ügyvédi Kamara tagja Kintlevőségek kezelése címmel tartott előadást. A B2B szektorban (business to business) ritka a termékek azonnali kifizetése, így a követelésbehajtás mára már velejárója a vállalkozások tevékenységének. Silye Attila előadásából kiderült, milyen jogszerű illetve jogszerűtlen módszerek állnak az ügyfelek rendelkezésére. Jogszerű út a követelés, mely történhet akár követelésbehajtó cégek által (melyek általában sikerdíjjal dolgoznak), végső esetben pedig ügyvédhez való fordulás. Silye elmondta, amennyiben nem vitatott a követelés, érdemes és hatékony módszer lehet FMH-t (fizetései meghagyásos eljárás) használni, amely módszer alkalmazandó abban az esetben is, ha az adós külföldi. Az előadás végén a peres folyamatok lépéseiről, költségeiről, valamint megtörtént esetekről is beszélt az előadó.
Az első közös együttműködés alkalmával, az előadók között Székely Barnabást, a Mikó Imre Szakkollégium egyik szenior tagját is hallhatták az érdeklődők, aki jelenleg az L Tender-Consulting romániai területi képviselője, valamint adatvédelmi tanácsadója. Előadása során a személyes adatok kiszivárgására hívta fel a figyelmet, legfőképpen a felhasználási feltételek fontosságát járta körül. A téma megismertetéséhez, az alapokig nyúlt vissza, egészen az emberi jogok egyetemes nyilatkozatáig, de a jövőbeli változásokról is szó esett, amely értelmében 2018-ban egy olyan európai uniós direktíva lép majd érvénybe, amely uniós tagságtól függetlenül, az európai állampolgárok adatkezelésének garantálását hivatott biztosítani. Az előadó beszélt a honlapokon található adatvédelmi tájékoztató fontosságáról, hogy milyen adatokat, mennyi ideig és milyen célra tárolja az a bizonyos honlap, amin éppen böngészünk.
A résztvevők megtudhatták, hogy hozzáférési joguk van ahhoz, hogy a vállalat milyen adatokat tárol róluk és azt is, hogy mily módon tudják, mint felhasználók, módosítani azokat. Az előadás végén, pár hasznos tippet is kaptak az érdeklődők az adataik megvédése érdekében. 
Az ebédszünet után Dr. Fekete P. P. Szilveszter, a Közgazdaság és Gazdálkodástudományi kar egyetemi adjunktusa, az RMKT Könyvelőklub tagja illetve a PBS Tanácsadó Iroda vezetője az adószabályozásról tartott előadást. Először ismertette a vállalkozási készség fejlesztésének öt tényezőjét, majd rátért az adószabályozás fogalmaira. Továbbá ismertette az új pénzügyi és számviteli adózási szabályokat, illetve az adóeljárási folyamatokat.
Ezután, a budapesti Példakép Alapítvány erdélyi díjazottjai közül három vállalkozónak tehették fel kérdéseiket a jelenlévők. Az Alapítvány célja megismertetni és elismertetni a nyilvánossággal a sikeres magyar vállalkozókat. Ezen beszélgetés keretében Kilyén Barna mutatta be lepkeházas kezdeményezését és válaszolt meg olyan kérdéseket, mint egy lepke ára euróban kifejezve, hogyan lehet Erdélyben trópusi lepkéket tartani és végső soron hogyan lehet jövedelmező egy ilyen nem hétköznapi ötlet. 
Wéber Tibor, a Weberbau építkezési cég tulajdonosa, miután elmagyarázta mit jelent az építőmérnök és típusház, megválaszolta miért érdemes egy ilyenre befizetni, hogyan érdemes munkaerőt alkalmazni és hogyan lehetséges az, hogy egy építkezés kivitelezési cég kulturális rendezvényeket támogat. 
Harmadikként Iedlicska Róbert, Kolozsvár egyik legnépszerűbb vendéglőjének, a Livada tulajdonosa, többek között beavatott minket a névválasztás rejtelmeibe, elmesélte, hogy sikerült újraindítani a nem is olyan rég még leégett éttermet, illetve megtette a szükséges különbséget a "bohém" és a "standard" séf között. 
A konferenciát Madaras Lőrincz, több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező könyvelő zárta, aki többek között saját könyvelő irodát is működtet. Előadásában a könyvelő és a könyvelés cégen belüli fontosságát taglalta, kiemelve, hogy egy jó vállalkozó a könyvelőt már az alapítás előtt megkeresi, hiszen egy jó vállalkozás elengedhetetlen része egy jó könyvelő és persze egy ügyvéd. Elmondta, milyen fontos az időpontok pontos betartása, a társasági és magánvagyon szigorú különválasztása, amihez több nagyreményű vállalkozás szomorú bukását is példaként állította. (közlemény)
Transindex.ro
2017. május 25.
Néppárt: tisztújítás Kolozs megyében
Április 22-én Székelyudvarhelyen tartotta Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A tanácskozáson országos alelnöknek választották Soós Sándort, a Néppárt korábbi Kolozs megyei elnökét. Az ezáltal megüresedett Kolozs megyei elnöki tisztség betöltése céljából május 24-én küldöttgyűlést tartott a Néppárt megyei szervezete.
A küldöttek a körösfői Mihály Ágnest választották meg megyei elnöknek. Fancsali Ernőt, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnökét ügyvezető alelnöki feladattal bízták meg. Munkájukat alelnökökként Csüdöm Ferenc (Bánffyhunyad), Filep Sándor (Szék), Kis Júlia, Tök Eszter (Kolozsvár), Kurucz József (Kolozs), Péntek Levente (Egeres) és Láposi Csaba (Ördöngösfüzes) segítik majd. itthon.ma/erdelyorszag
2017. július 31.
A Beke-ügyről az EMI-táborban
Nagy érdeklődés övezte Beke István Attila és Szőcs Zoltán, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi, illetve erdélyi elnökének beszámolóját a székelyföldi terrorvádként elhíresült ügyről a 13. EMI-táborban szombaton.
Meghurcoltatásukról szabad emberekként tartottak beszámolót a fiatalok, hiszen alapfokon épp annyi büntetést kaptak, amennyit előzetes letartóztatásban előzőleg már eltöltöttek, az első fellebbezési tárgyalást pedig csak szeptember 15-re tűzték ki. A két fiatal beszélt a házkutatásokról, a börtönben töltött időszakról, az ott uralkodó körülményekről. „A tény, hogy nem beszélhetsz, nem láthatod a családodat, elviselhetetlen. Mi ezt azoknak sem kívánjuk, akik ide juttattak minket” – jegyezték meg.
Az előzetes letartóztatást végző intézményekről, valamint a börtönbeli körülményekről Kis Júlia ügyvéd is tartott egy rövid ismertetőt. Szerinte sem biztosítanak megfelelő körülményeket ezek az intézmények, így a legerősebb embert is próbára teszik. Az előzetes letartóztatás ilyen szempontból megfélemlítés is lehet – vélekedett. Arra a kérdésre, hogy mikor és milyen végkifejlettel lesz vége az ügynek, nem tudtak pontos választ adni, minden a tárgyalásoktól függ. A fiatalok azonban bíznak és vallják, hogy minden szenvedésnek van értelme és van vége. A szervezők közleménye szerint a 13. EMI-tábor szombati napján a Beke-ügy mellett politikai panelek is helyet kaptak: a délelőtti előadások között Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszélt az erdélyi magyar érdekképviselet lehetőségeiről. A későbbiekben Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő szólalt fel. A könnyedebb témák között a Kurultáj bemutatói és előadásai kaptak helyet, az EMI-sátorban a TrollFoci Facebook-mémoldal szerkesztői tartottak közönségtalálkozót. Az estet a Romantikus Erőszak és az Ossian koncertje zárta, majd őket követte az Alteregó kisegyüttes. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 31.
Az EMI-tábor meghívottai voltak a „székely terroristák”
Hogyan áll a Beke ügy?
Beke István Attila és Szőcs Zoltán neve a székely terrorizmus vádja kapcsán vált ismertté. A háromszéki fiatalok a 13. EMI-táborban az ügy helyzetéről, valamint várható kimeneteléről tartottak beszámolót szombaton, az Előadósátorban.
A helyi és az országos médiában egyaránt hosszú ideig voltak napirenden a 2015 decemberében Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi elnöke és Szőcs Zoltán, a szervezet erdélyi elnöke ellen indult ügy eseményei. Terrorizmus gyanúja volt a vád ellenük, a tettet 2015. december 1-jén, Románia nemzeti ünnepén vitték volna végbe a kézdivásárhelyi megemlékezésen. Az alkotmányos rend elleni cselekedetek elkövetésének szándéka és robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértése vádjaival kellett szembenézniük, és vállalniuk a hosszú ideig tartó pereskedést.
Az esetről ma már szabad emberekként tartottak beszámolót a fiatalok, akik épp annyi időt töltöttek előzetes letartóztatásban, amennyi büntetést kaptak később a bíróságtól. Mint megtudhattuk, ebből az ügyből kifolyólag lettek más bírósági tárgyalásaik is, amelyek következtében Beke István nem lehet saját cégje vezetője, mivel közveszélyesnek ítélték személyét.
A nagy érdeklődésnek örvendő előadáson többek között a házkutatásokról, a börtönben töltött időszakukról meséltek. Olyan élményekről számoltak be, amelyeket a közönség soraiban ülők megdöbbenten hallgattak.
„Nem használhattunk akármilyen szavakat a börtönben: a börtönőrök között voltak jobbak és rosszabbak. A társak, mint embert, tiszteltek, és nem ítéltek el minket. Amikor betettek az autóba, a fények, a rácsok, a maszkok, a bilincsek elképzelhetetlen lelkiállapotot okoztak. A tény, hogy nem beszélhetsz, nem láthatod a családodat, elviselhetetlen. Mi ezt azoknak sem kívánjuk, akik ide juttattak minket” – mesélték.
Az előzetes letartóztatást végző intézményekről, valamint a börtönkondíciókról Kis Júlia ügyvéd is tartott egy rövid ismertetőt. Szerinte sem megfelelő körülményeket biztosítanak ezek az intézmények, amelyek a legerősebb embert is próbára teszik, valamint az előzetes letartóztatás ilyen szempontból megfélemlítés is lehet.
Arra a kérdésre, hogy szerintük mikor és milyen végkifejlettel lesz vége az ügynek, nem tudtak pontos választ adni, ugyanis a tárgyalásoktól függ minden.
„Nehéz eldönteni, hogy mikor lesz vége, lehet fél év múlva, lehet két év múlva, mivel nem lehet tudni, hogy mikor lesznek a tárgyalások” – fejtette ki Beke István. Szeptember 15-én másodfokon újabb tárgyalások indulnak, a fiatalok azonban bíznak, és vallják, hogy minden szenvedésnek van értelme és van vége. (Az EMI-tábor közleményéből)