"Legalább álmodban jársz-e néha otthon?"
Nagy Székely Ildikó
Székelykáliak találkozója
Gólyalábakon közlekedő gyerekek körvonalai, petróleumlámpák világánál töltött órák tükröződtek vissza, sorsformáló találkozások, tanítások elevenedtek fel szombat délelőtt a székelykáli iskola ünneplőbe öltözött termében. A Maros menti településen tizedik alkalommal megszervezett falutalálkozó az elszármazottak és az ott lakók, illetve egykori és mai oktatók múltidéző együttlétével kezdődött. A beszélgetést irányító Varga Enikő köszöntőjében a 2005-ben indított rendezvény megálmodójára, Ágoston Albertre, mindenki Berci bácsijára emlékezett, akinek szülőfalujához kapcsolódó verseiből és prózai írásaiból egy füzetecskét adtak ki erre az alkalomra. Varga Enikő kérésére a meghívottak közül elsőként a székelykáli származású, távolból hazatérő Dániel Szabó Ilona, a falu egykori tanítónője szólalt meg. "Strázsamester, uram,/ Nem illet ez engem" – idézte a Petőfi-sorokat a könnyeivel küszködő nyugalmazott pedagógus, majd így folytatta: – Van mindenkinek valahol egy kis padja, ahova elvonulhat, hogy elringassa a lelkét.
Ezt követően a szintén székelykáli dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Teológia Karának dékánja vette magához az emlékek fonalát. Dr. Marton végzős diákként éppen 50 évvel ezelőtt búcsúzott az iskolától, amely kiváló tanáraival nagymértékben meghatározta életpályáját, és 40 éve szentelte pappá Márton Áron püspök. Ez alkalomból az ünnep második napján, vasárnap jubileumi szentmisét tartott a káli katolikus templomban.
Faláb és csodacsengő
– A falu arculata megváltozott az évek során. Gyermekként a sáros utcákon falábakon jártunk iskolába... De belülről is változott a falu. Mindjárt nincs hova hazajönnöm, hiszen egyetlen rokon család él még Kálon... A település újjászületését a 25 évvel ezelőtti fordulat idézte elő. Azelőtt sokan elmentek innen, de ma már örömteli visszatérésekről is beszélhetünk – mondta Marton József a szombati együttléten, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Székelykál nyolcszáz éves múltjának üzenete az, hogy ragaszkodni kell a faluhoz, és tovább kell fejleszteni.
A továbbiakban Dániel Szabó Ilona székelykáli emlékeit megörökítő Vallomás című könyvében lapozgatva egész képsorokat hívott elő az évtizedekkel ezelőtti falu életéből. Beszélt a nagyapja indítványozta virágszedésekről, amelyek mindig hancúrózással végződtek, így az édesanyjának szánt csokorból rendszerint egy szál sem maradt, a gombáról, amelyet a nagyapa egyszer majd megszólaló csodacsengőnek nevezett, így tanítva türelemre, a csodavárás gyönyörűségére az unokát, a kenyérsütés szertartásáról, az ághegyek vélt égi magasságában elfogyasztott mindennapiról és a falábról, amelynek viselése arra intette, hogy fel kell magasodni, a sárral nem szabad vegyülni, leesés után fel kell állni, meg kell tisztulni.
A székelykáli kötődésű Tamás Zsolt a történész szemével láttatta a 13. században már létező települést, amelynek az volt a sajátossága, hogy szabad székely faluból vált jobbágyfaluvá az idők során. A történész röviden összefoglalta a település életében bekövetkezett változásokat, külön kiemelve a kommunizmus, ezen belül a kollektivizálás romboló hatását, majd személyes káli élményeit idézte fel, a gyermekkori nyarakat, amikor megtanult tehenet vezetni és fejni, és amikor még mindenkit ismert a faluban. De szólt a régi búcsúk közösségformáló erejéről is, és hangsúlyozta, a hagyományos értékek tisztelete, a kötődések nélkül a falu megszűnik az lenni, ami volt.
"Itt nem felejtettek el..."
Az egykori pedagógusok közül Suba Klára nyugalmazott tanítónő a Székelykállal való első találkozásra emlékezett:
– 1967-ben kerültem ide, ez volt az első falu, amelyben életemben megfordultam. Az akkori kollégáim azt mondták, érkezett egy kisasszony, aki nem sokáig marad itt. És a kisasszony mégis itt ragadt. Sok mindent megtanultam azokban az években, például megrakni a fűrészporos kályhát. Villany nem volt, petróleumlámpával világítottunk. Az 1989-es fordulat után mehettem volna a városba tanítani, de nem akartam. Itt nem felejtettek el, ott senki sem emlékezett volna rám.
A székesi származású Kali Erzsébet is Székelykálon tanított. A nyugdíjas pedagógus a káli tanintézet jelenébe is bepillantást engedett, elmondta, hogy lassan kiürül az iskola, a szülők ugyanis most már inkább a városban taníttatják a gyermekeket, pedig az összevont falusi osztályoknak is megvan a hasznuk, a fontos ismeretek jobban megmaradnak, ha azokat több éven át hallja a diák.
Kilyén Emma jelenleg is a faluban oktat. 1984-ben került a székelykáli iskolába, ahol családias pedagógusközösség fogadta be, és több olyan diákja van, akinek a szüleit is tanította. Nagyapja, Kilyén Sándor boltos volt a faluban, a kommunizmus idején kitelepítették. Tőle és édesapjától tanulta Kilyén Emma, hogy "az egyetlen vagyon, amit nem vehetnek el tőled, amiből nem rakhatnak ki, az a tudás".
Ősztől megszűnik egy osztály
Hajdú Piroska, a székelykáli iskola igazgatónője a bizonytalan jövőt körvonalazta. Az intézményvezető elmondta, hogy a tanintézet alsó tagozatán működött két összevont osztályból az alacsony létszám miatt ősztől egy marad. Előkészítőtől negyedik osztállyal bezárólag 20 tanulóval indul majd az új iskolai év. A felső tagozatra negyvenegynéhány diák jár, ott egyelőre megmarad a két összevont osztály.
A találkozó végén a falubeliek idézték fel az életüket meghatározó székelykáli történéseket, majd a meghívottaknak szóló ajándék, a kézzel festett pohár, az ünnepi füzetecske és egy szál virág átnyújtása után a tíz évvel ezelőtt állított kopjafához vonultak az egybegyűltek. A koszorúzás előtti percekben Molnár Izabella Ágoston Albert Hazahívogató című versét mondta el: "Nem tudom, hogy néha jut-e még eszedbe a templom s az iskola és a sáros utca/ mely a lábadról a cipőt is lehúzta (...) Legalább álmodban jársz-e néha otthon..."
A székelykáli falutalálkozó jubileumi évfordulója mellett az is alkalmat szolgáltatott a kétnapos ünneplésre, hogy negyedszázaddal ezelőtt született meg a magyarországi Kál-Kompolt településsel ápolt testvérkapcsolat.
Népújság (Marosvásárhely)

Új kollégiumot avattak (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)