Kortárs művészeti szabadiskola indul Marosvásárhelyen
A műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatossá tegyék a Stúdió Színház magyar nyelvű rendezvényeit, valamint lehetőséget biztosítsanak az oktató tanárok és a marosvásárhelyi társulatnál dolgozó művészek alkotótevékénységének, a művészi kísérletezésnek. Az alkotóműhely évadonként mutat be előadásokat, ugyanakkor célkitűzése, hogy művészileg igényes rendezvényeket szervezzen, elsősorban pályázati úton elnyert forrásokból.
Ebben az évadban a Magyar Művészeti Kar előadás-művészeti pályázatot hirdetett, melynek nyertese az egyetem adjunktusa, Bartha József képzőművész, látványtervező. A pénteken kezdődő rendezvénysorozat alcíme: Betekintés a kortárs művészeti alkotó folyamatokba, a kiállító és felvezető Bartha József. Pénteken 19 órától Talált, kisajátított vagy megalkotott – ráérzés és kigondoltság a kortárs művészetben című előadást követheti figyelemmel a közönség a Stúdió Színház előcsarnokában.
Beszélgetőpartnerek: Albert Mária egyetemi adjunktus, Gáspárik Attila színész, Máthé Kincső teatrológia szakos és Kupás Anna látványtervező szakos diák. Egy hét múlva, november 30-án Műtárgykészítés – műtárggyá nyilvánítás (táblakép, objekt, installáció, public art, street art, koncept art) címmel szerveznek beszélgetést ugyanott Harsányi Zsolt rendező, Székely Csaba író, Bányai Tamás világítástervező (rendező szakos hallgató) B. Szabó Zsolt multimédia szakos hallgató részvételével.
December 14-én Narrativitás a kortárs vizuális művészetekben címmel szerveznek beszélgetést, beszélgetőpartnerek: Ungvári Zrínyi Ildikó színházesztéta, Balási András teatrológus, Szabó Róbert Csaba író, Keresztes Franciska művelődésszervezés szakos magiszteri hallgató. Az előadás
helyszíne a Stúdió Színház előcsarnoka. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Krónika (Kolozsvár)

A magyar dráma napja Marosvásárhelyen
Molter Károly: Tank – felolvasó- színházi ősbemutató
Ősbemutatóval és a hozzá kapcsolódó többmozzanatos rendezvénnyel ünnepelte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata 2014-ben a magyar dráma napját.
Az ünneplés az elmúlt évek hagyományához híven Aranka György író, felvilágosodás kori gondolkodó szobránál kezdődött. Moldován Orsolya színművész, műsorvezető felkérésére Keresztes Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának művészeti igazgatója mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Tollas Gábor színművész olvasta fel Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetőjének üzenetét, melyet a Tompa Miklós Társulat felkérésére írt a magyar dráma napjára a színházi szakember. Bordi Teréz, a Bolyai Farkas Líceum tanulója Kovács András Ferenc Theatrum Mundi című versét szavalta. Végezetül a szobor talapzatán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, a marosvásárhelyi RMDSZ, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület és az EMKE, a Sütő András Baráti Egyesület, valamint a Székely Színház Egyesület küldöttségei helyezték el tisztelgő koszorúikat.
Molter Károly Tank című színművét a Kisteremben felolvasó- színházi ősbemutatóként vitte színre a társulat, Gáspárik Attila rendezésében. A szereposztás tagjai: Balázs Éva, Béres Ildikó, Kiss Bora, B. Fülöp Erzsébet, Varga Balázs, Kilyén László, Csíki Szabolcs, Gáspárik Attila, Henn János, Barabási Tivadar, Bartha László Zsolt, Gecse Ramóna, Galló Ernő, Bányai Kelemen Barna és Korpos András. Dramaturg: Keresztes Franciska, szakmai tanácsadó: Fodor János. A darab cselekménye 1919 őszén, a román karhatalom Marosvásárhelyre való bevonulása előtti napokban indul, és a bizonytalan idők emberi gyengeségeit állítja pellengérre, sajátságos humorral.
A bemutató után zajló beszélgetés során a drámaíró Molter Károlyról emlékeztek meg a jelenlevők. A moderátor szerepét Demény Péter író töltötte be, a társalgás résztvevői Marosi Péter, az MTVA szerkesztője – Molter-unoka, Fodor János és Novák Zoltán történészek, Kovács András Ferenc költő, Láng Zsolt író, valamint a szereposztás tagjai voltak. A drámák "marosvásárhelyiségéről" vagy általános érvényességéről, az impériumváltással járó sorsfordulatokról, a történelmi hűségről és az emberi értékekről szóló diskurzust élénk figyelemmel, néhol tapsos tetszésnyilvánítással követte a színház ünnepében ezúttal is osztozó "nagyérdemű"
Népújság (Marosvásárhely)

Új ősbemutató a magyar dráma napján
Szeptember 21-én, Az ember tragédiájának egykori ősbemutatója apropóján, idén 31. alkalommal ünneplik a magyar színházak a magyar dráma napját.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata immár hagyományos módon felolvasó-színházi ősbemutatóval ünnepli és kívánja népszerűsíteni a magyar drámairodalmat. Idén is egy kortárs szerző új darabja, a nagyváradi Varga Gábor Kályhabúcsúztató című drámája kerül műsorra Gáspárik Attila rendezésében.
A magyar dráma napi ünnepséget szeptember 21-én, hétfőn 17.30-kor Aranka György szobrának megkoszorúzásával nyitja meg, ahol elhangzik Demény Péter író erre az alkalomra, a színház felkérésére írt köszöntőbeszéde. Varga Gábor drámájának felolvasó-színházi ősbemutatójára 18 órától kerül sor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kistermében. Az előadás után a szerzővel Demény Péter beszélget.
Varga Gábor nagyváradi vegyészmérnök, publicista, író. Végzettségének megfelelően vegyészmérnökként dolgozott a '70-es és '80-as években, emellett azonban prózaírással is próbálkozott. Több ízben jelentek meg mind publikációi, mind prózai művei az országos magyar sajtóban, így a Szabad Szó, Fáklya, Utunk, Igaz Szó, Kelet-Nyugat, de a Bihari Napló és a Látó című folyóiratokban is. Közéleti és kulturális szerepvállalásához tartozott irodalmi körök, társaságok működtetése, megszervezése. Az ő nevéhez fűződik a nagyváradi Ady Endre Társaság létrehozása is 1992-ben.
Drámái a ’70-es évek végén az Igaz Szóban, majd önálló kötetben is megjelentek. A Tábornokok című történelmi drámáját 1999-ben a nagyváradi színház Szigligeti Társulata mutatta be.
A Kályhabúcsúztató tulajdonképpen rekviem a régen letűnt erdélyi magyar polgári lét emlékéért. A drámai szituáció tétje egy köznapinak tűnő konfliktus: a napjainkban eladósodott értelmiségi család jutányos áron meg kellene váljon a "lakás díszétől", a már régen nem használt, "csak porfogó" csempekályhától. A valódi problémát nyilván a csempekályha eszmei értéke jelenti. Egy paradigmaváltás nyomait viselő nappaliban vagyunk, ahol az "Aranykor" lázongásait őrző újságkötegek, roskadásig pakolt könyvespolcok közé már belopta magát a televízió, a laptop fénye, a wireless internet. Ám a technika egyszer csak felmondja a szolgálatot... A pusztán emlékeket őrző, de funkciójukat vesztett tárgyak egy csapásra szerephez jutnak, a nappaliban ráadásul feltűnik egy idegen… A döntés nem egyszerű. A történet azonban már régen nem (csak) a kályháról szól…
Szereplők: dr. Novák Sándor, nyugalmazott kutatómérnök: NAGY ISTVÁN; Piroska, a felesége: LŐRINCZ ÁGNES; Anikó, Novákék lánya: SIMON BOGLÁRKA; Arnold Feldmann, régiségkereskedő: KORPOS ANDRÁS; Dumitru, Novákék szomszédja: TOLLAS GÁBOR; Rendőr: GALLÓ ERNŐ. Rendező: GÁSPÁRIK ATTILA. Térberendezés: HUSZÁR GÁBOR. Dramaturg: KERESZTES FRANCISKA.
Az előadásra szimbolikus áron, 1 lejért lehet jegyet váltani a kultúrpalotai jegyirodában, a színházi jegypénztárban és a www.biletmaster.ro honlapon.
Népújság (Marosvásárhely)

Kályhabúcsúztató
Sokat sejtető, hangulatos címet adott színművének Varga Gábor. Ezt a marosvásárhelyi ősbemutatót követő hármas beszélgetésben ki is emelték, amikor a szerzőt a rendező Gáspárik Attila és a Látó-szerkesztő Demény Péter faggatta. Egy díszes, szép csempekályha képe mindvégig falra vetítve ott is ékeskedett a nézők szeme előtt, nyilvánvalóvá téve, hogy a kályhametafora egy általánosabb mondandó hordozója. Ugyanakkor viszont a szerzői- rendezői ötletnek köszönhetően funkcionalitása is kidomborodik. Amikor a villanyáram, gáz, távfűtés és minden más közszolgáltatás hirtelen felmondja a szolgálatot, és a szereplők kénytelenek begyújtani, füst is árad belőle, körbevéve az egymás mellett ülő, játszó személyeket. Igen, játék, színpadi elemek, kellékek is kéznél vannak az illúziókeltésre. Az utóbbi időben megszokhattuk, nem szó szerint kell értenünk, amikor felolvasószínházi produkcióra szólítja közönségét a Tompa Miklós Társulat. Több egyszerű felolvasásnál az, amit nyújtanak. Erről érdemes valamikor hosszasabban is értekezni, most csak annyit, hogy a publikum hálás ezért a Nemzeti Színház kínálta többletlehetőségért. Szeptember 21-én, a magyar dráma napján is zsúfolásig töltötte a Kistermet, és hosszas vastapssal köszöntötte a drámaírót s a sikeres előadás létrehozóit.
A nagyváradi Varga Gábornak már állították színpadra színművét, városának Szigligeti Társulata adta elő 1999-ben a Tábornokok című történelmi drámáját. Önálló kötetben is találkozhatott ilyen jellegű írásaival a nagy nyilvánosság. Sokan prózai műveit is ismerik. A Kályhabúcsúztatót az idei elhúzódó télutón, tavaszon írta meg. Maiságát nem csak a napi aktualitásokra tett néhány bemondás, utalás jelzi, ami bizonyára a rendezőnek és a dramaturg Keresztes Franciskának is köszönhető, tévébejátszás, folyamatosan zajló élő híradós események is hangsúlyozzák. De nyilván a darab egésze határozza meg a színmű maiságát. A kályha is fontos a dráma központi alakja, dr. Novák Sándor (Nagy István) számára, családi ereklyeként ragaszkodik hozzá, a múltját, gyermekkorát is beleérzi, az emlékké süllyedt erdélyi magyar polgári életmód egyik utolsó letéteményesét is látja benne, ezért sem akar megválni tőle. Pedig tudja, igaza van a feleségének, Piroskának (Lőrincz Ágnes), eladósodtak a szomszédnak, jövedelmükből sosem tudják megadni a tartozást, a kályha eladása némiképp kisegíthetné őket szorult helyzetükből. A távolban élő, váratlanul hazaugrott lányuk, Anikó (Simon Boglárka) számára sem jelent már semmit a csemperemek. Őt egyébként szülei gondjai sem izgatják különösebben, annál inkább az, hogy az áramszünet miatt nem tud skypolni, s a maroktelefon se működik. Az igazi feszültség azonban akkor teremtődik meg, amikor kiderül, hogy a kályhát megvásárolni szándékozó külföldi régiségkereskedő, Arnold Feldmann a háziúr egykori legjobb barátja, Mezei Attila (Korpos András), aki már vagy harminc éve nem járt itthon. Egy jó vásár reménye vagy a lelkiismerete hozta haza? Novák hűvös, ellenséges magatartása nyomán hamar megtudjuk, a vendég, a valamikori barát beszervezett szekusbesúgó volt, Németországba településéig jelentett haveréről. A darab aztán ebbe mélyed el, besúgott és besúgó viszonyát, alapállását járja körül. Ez az a mai, illetve közelmúltbeli jelenség, amit még alaposabban ki lehet bontani. Erről az elején említett beszélgetésen is szó volt. A két másik szereplő, a Novákéknak pénzt kölcsönző szomszéd, Dumitru (Tollas Gábor) és a Rendőr (Galló Ernő) jelenléte, szervesebb bekapcsolása a mai társadalomra jellemző színpadi események alakulásába ugyancsak gazdagíthatná a színművet, amelyen a szerző a továbbiakban még dolgozni akar. A bemutató így is emlékezetes estként marad meg a nézőiben, amihez jelentősen hozzájárultak a nagy kedvvel, energiával, a nap fontosságához méltó igényességgel teljesítő színészek, akiket ötletgazdagon hozott helyzetbe a felolvasószínház átértékelését szívügyének tekintő rendező. Feltételezhető, hogy amennyiben műsorra kerül, mások is szívesen megnéznék az előadást.
(N.M.K.)
Népújság (Marosvásárhely)

Az IFESZT-en a vásárhelyi Sirály
A 8. Interetnikai Színházi Fesztiválra november 4. és 13. között Szatmárnémetiben a Proscenium Alapítvány és a Harag György Társulat szervezésében kerül sor.
A kétévente megrendezett vándorfesztivál a romániai kisebbségi színházak, társulatok seregszemléje, így idén a fesztiválon az erdélyi magyar teátrumok mellett jelen lesz a nagyszebeni német társulat, a bukaresti Giuvlipen Színház (Roma Nők Színtársulata), valamint a Bukaresti Állami Zsidó Színház is egy-egy előadással. A program összeállításakor a szervezők kiemelt figyelmet szenteltek a független kisebbségi színházak jelenlétének.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata a seregszemlén Anton Pavlovics Csehov Sirály című színjátékával vesz részt, melyet Keresztes Attila társulatvezető rendezésében vittek színre a vásárhelyi művészek. A szereposztás tagjai: B. Fülöp Erzsébet, Bartha László Zsolt, Makra Lajos, Kádár Noémi, Györffy András, Lőrincz Ágnes, Varga Andrea, Korpos András, Bíró József és Henn János. Díszlet: Fodor Viola, jelmez: Bianca Imelda Jeremias, zene: Boros Csaba, rendezőasszisztens: Keresztes Franciska. Súgó: Ferenczi-Tóth Katalin, ügyelő: Vajda György.
Keresztes Attila szerint a Sirály esetében "Egy igen erős darabról beszélünk, amely megírása pillanatában is igencsak vallomásos volt és ma is az. Vallomás: a Sirály esetében nem a sztori, a cselekmény a fontos, ez a mű a művészetről, a színházról, a hiábavaló életről szól. A mi előadásunk is kizárólag a színészeké, az emberi lelken túl nincsen benne túl sok effektus. A lényeg, amit a rendezési koncepcióban szem előtt tartottunk, hogy ne legyen benne semmi mesterkéltség, modorosság. Az előadás formátlan, de ez is volt a szándék. Azért vittük színre stúdió-előadásként, mert a színésznek könnyebb úgy fogalmazni, ha nem kell »nagyot« fogalmaznia. Így talán meg lehet úgy élni egy történetet, hogy annak a néző részese és tanúja is legyen. Azt kívántuk elérni, hogy a közönség is az alkotófolyamat terében vegyen részt".
A marosvásárhelyiek Sirály előadása november 11-én, pénteken két ízben, 15 és 20 órától az Északi Színház színpadán szerepel az IFESZT 8 műsorán. (pr-titkárság)
Népújság (Marosvásárhely)

Évadzáró könyvbemutató a Nemzetiben
Könyvbemutatóval zárja az évadot a Tompa Miklós Társulat. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredményét mutatják be a színház emeleti előcsarnokában június 27-én, kedden 17 órától. 
Az Állami Színház 1961-1978 címet viselő kiadvány a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet a 2006-ban megjelent Horváth Bea: A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadástörténetének legfontosabb adatai 1946-1961 című kiadvány folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik. 
A könyvet Keresztes Attila művészeti igazgató méltatja, majd a korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila, a kötet előszavának szerzője beszél. A nosztalgiázós, emlékezős beszélgetés nyilvános, a szervezők szeretettel várják mindazokat, akik megélték a jelzett időszakot, vagy személyes emlékeik vannak a Marosvásárhelyi Állami Színházról.
Az Állami Színház 1961-1978 című kötet a helyszínen megvásárolható. Népújság (Marosvásárhely)

Könyvbemutató a Nemzetiben
Az Állami Színház 1961–1978
Évadzáró eseményként könyvbemutatót szervezett kedd délután a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata. A saját munkatársaik által szerkesztett Az Állami Színház 1961–1978 című kiadvány a színház kutatóközpontja hároméves gyűjtőmunkájának eredménye és a marosvásárhelyi intézményes színház 17 évet felölelő korszakát dokumentálja Ferencz Éva és Keresztes Franciska szerkesztésében. A kötet Horváth Bea 2006-ban megjelent A Marosvásárhelyi Székely Színházban bemutatott darabok előadás-történetének legfontosabb adatai 1946–1961 című könyvének folytatásaként a magyar tagozaton bemutatott előadások legfontosabb adatait közli, és a levéltárban található dokumentumok felhasználásával készült el. A kötet olvasmányosságáról a hivatkozási anyagon kívül számos – a korabeli sajtóból származó – részlet, valamint rengeteg fénykép gondoskodik.
A Nemzeti emeleti előcsarnokában szervezett könyvbemutatón, szépszámú közönség jelenlétében Keresztes Attila művészeti igazgató üdvözölte a megjelenteket.
– Ez az első alkalom, amikor ennyi embert érdekel egy itteni könyvbemutató. Annak idején, amikor Gáspárik Attila idekerült, kitalálta, hogy a létező archívumból egy kutatóintézet-szerűséget hoz létre, és erre megtalálta az emberét Ferencz Éva személyében, aki ugyancsak megtalálta segítségét Keresztes Franciska személyében. A tavalyi 70. születésnapon már láttuk a tárlatsorozatot, azt, hogy milyen fontos a mi életünket bemutatni, hiszen a múlt kifolyik a kezünkből. A tanítványaink egyáltalán nem tudják, hogy kik azok a nagy színészek, akik tíz évvel ezelőttről számítva meghatározzák az elmúlt 60 évet. Ugyanígy nem fogják tudni rólunk sem, ha nincs egy intézmény, ami ezzel foglalkozik, ami tárggyá teszi mindazt, ami itt történt. Jó lenne, ha archiválnánk az élő beszélgetéseket is, amíg ki nem szaladnak a kezünkből. Végtelenül hálás vagyok ezért a kötetért, remélem, hogy az egyetemeken kutatási célból felhasználják majd, és az lenne az igazán csodálatos, ha eljutna a nézőkhöz is.
A korszak történelmi hátteréről Gáspárik Attila vezérigazgató, a kötet előszavának szerzője beszélt.
– Marosvásárhelyen egy színészről, rendezőről, díszlettervezőről sem neveztek el még utcát. Ferencz Éva és Keresztes Franciska megpróbálja összeszedni és összeragasztani a részeket a múltból, hogy megpróbáljunk tanulni a hibákból, amiket az elődeink elkövettek. Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások. Ezen a könyvön három éven keresztül dolgoztak a kollégák, előttük pedig nagyon sok munkát végeztek az irodalmi titkárok, például Székely Ferenc, akinek nagyon sokat köszönhetünk. Az időszak, amiről szó van a kötetben, illetve ennek az időszaknak az előzményei számos történelmi fordulatot hoztak: 1945 nyarán megszületik a Székely Színház alapító okirata, amit Kemény János egyedül írt meg – ez eredetileg Székelyföldi Játékszín címre hallgatott, Marosvásárhely és Brassó helyszínekkel. 1962-ben sok minden megváltozik. Az általános vélekedéssel ellentétben nem Tompa Miklós hozta ide a román tagozatot, ez egy 1959-ben kezdődő mechanizmus része volt, ami 1956-ból táplálkozott. ‘56 után hatalmas tömegeket, 25.000 embert zárnak börtönbe. 1956-ban a Maros autonóm tartományban 74 operatív szekustiszt működött, kétharmaduk magyar volt. Az egész ellenőrző rendszer odáig fejlődött, hogy 42.000 hálózati ember lett, 1989-ben pedig 500.000. Kik azok, akik naprakészen kapták a jelentéseket? Többek között az igazgatók. A színházigazgatók is. Minden a párt irányítása alá tartozott, és az irodalmi titkárok lavírozni voltak kénytelenek. De nem volt egy egységes rendszer. Amikor összegyűjtöttük az adatokat, ezzel számolnunk kellett. Ugyanakkor az előadások nagyon magas szinten kerültek bemutatásra, a muszájdarabok között rangos drámákat is bemutattak. 1974-ben felavatják ezt az épületet. A kitekintés Gálfalvi Zsolt akkori színházigazgatónak köszönhető, ő mutatta be először például a Tótékat, Örkény is itt volt a premieren. 1971-ben színháztörténeti eseménynek számított Nagy István Özönvíz előtt című drámájának bemutatása. Ekkor szakítottak a Sztanyiszlavszkij-rendszerrel, és a rendező, Harag György tízéves kutatómunkája után új formanyelvre találtak. Érdekes, hogy mindössze 16-szor játszották Vásárhelyen és 17-szer vidéken. A könyvben mindezek mellett van példa arra is, hogy hogyan működött az ideológiai megtekintő bizottság, amely jóváhagyta az előadásokat, ízelítőt nyújtunk abból, hogy ez miként történt, a kiszolgáltatottságból, amin az alkotók végigmehettek. Közzéteszünk különböző besúgói jelentéseket is, amelyeket azért készítettek, hogy a feszültségeket fenntarthassák és manipulálni tudjanak.
A Communitas Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatott, nekik köszönhetően jöhetett létre ilyen szép formátumban ez a könyv, amely idővel szabadon elérhetővé válik az interneten. A kutatóintézetünk hatalmas munkát végzett eddig is, legutóbbi eredményük ez a kötet.
Ferencz Éva szerkesztő hozzátette: – A kötet a második része egy megkezdett munkának, és reméljük, lesz harmadik rész is. Amikor összegyűjtöttem és rögzítettem az anyagot, arra gondoltam, meg kellene ismertetni egy szélesebb közönséggel, fiatalabbakkal is mindezt. Ezért is kértem a Franciska segítségét. Az elkezdett székely színházi albumban lévő táblázatokat tovább folytattuk, legnagyobb részt az írott dokumentumokra támaszkodtunk, oral historyt csak a felmerült kérdőjelek esetében használtunk. Köszönjük a központ támogatását, most már kezdenek nagyon megbízni bennünk, hagyatékok kerülnek hozzánk, reméljük, lesz időnk megőrizni őket.
Keresztes Franciska társszerkesztő elmondta, nem az előadások teljes rekonstrukciójára törekedtek, szükségszerűen egy válogatásról van szó, amely a szerkesztők merítése. – Jellemző momentumokat igyekeztünk kiválogatni, amelyekből kirajzolódik az olvasó képzeletében az illető előadás. Két célközönségünk is van: mindazok, akiknek emlékeik vannak erről a periódusról (reméljük, új emlékekkel is gazdagodnak), illetve azok, akiknek semmiféle kapcsolatuk nincs ezzel a korral, és ezzel kialakulhat egy kép számukra is az akkori produkciókról – úgy, ahogyan én is jártam az adatok nézegetése közben.
A jó hangulatú könyvbemutató beszélgetéssel ért véget. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Egy fontos színháztörténeti adattár – és szakmai tanulságai 1
Örvendetes fejleménye a szakmának az erdélyi magyar színházi kiadványok megjelenésének szaporodása az elmúlt másfél évtizedben. A nagyváradi színház 1948–1960 közötti történetét Nagy Béla közel 600 oldalas munkában dolgozta fel (2009), és egy év múltán jól illusztrált dokumentumtárban adta közre a színház építéstörténetének levéltári iratait (2010). A 2011-es esztendő Marosvásárhelyen a bőség éve volt: Kozsik Ildikó kötete a marosvásárhelyi Állami Bábszínház történetének első negyedszázadát dolgozta fel, és ugyanebben az évben jelent meg az az intézménytörténeti tanulmánygyűjtemény is, amelynek hat szerzője (Albert Mária, Balási András, Csép Zoltán, Kovács Levente, Lázok János, Ungvári-Zrínyi Ildikó) a marosvásárhelyi felsőfokú magyar színészképzés történetének első időszakát vizsgálta más-más megközelítésből. A temesvári színház fél évszázados jubileumára jelent meg Darvay Nagy Adrienne könyve a temesvári magyar színészetről (Állandóban változékonyan, Temesvár, 2003), és gondosan dokumentált, emlékalbum jellegű adattár örökítette meg a színház alakulásának 55. évfordulóját is (2008). Kiemelkedő szakmai teljesítmény a szatmárnémeti magyar társulat történetéhez írt kétkötetes adattár, Csirák Csaba 1250 oldalas munkája (Hatvan év krónikája. Szatmárnémeti, 2013). Bodó Ottó 2011-es keltezésű doktori értekezése az erdélyi magyar színházak művészi profiljának alakulását követi nyomon az 1990–2010 közötti időszakban (A rendszerváltás utáni erdélyi magyar színház). A szerző vizsgálódásának körébe bevonta az 1990 után alakult három székelyföldi színházat is (Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Székelyudvarhely). Értekezését a vizsgált színházak játékrendje, illetve az elnyert szakmai díjak számbavétele egészíti ki. Két évtized fesztiválszereplésre válogatott erdélyi elő- adásairól, az elnyert társulati és egyéni díjakról tájékoztat Darvay Nagy Adrienne 2008-ban megjelent könyve (A kisvárdai fesztivál 1989– 2008). 2 A szűkebb szakmának és a szélesebb olvasóközönségnek most egy új kiadványt kell elhelyeznie az erdélyi magyar színháztörténeti munkák sorában. A mutatós kiállítású, különleges formátumú kötet 3 alcíme szerint a Marosvásárhelyi Állami Színház magyar tagozatán 1961–1978 között bemutatott elő- adások történetének legfontosabb adatait tartalmazza. A mű kiadója a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Kutatóközpont, amelynek – eddigi nyilatkozatai és a kötethez írt bevezető tanulmány alapján – Gáspárik Attila igazgató a meghatározó alakja. Erre utal az a tény is, hogy a könyv bemutatója alkalmával ő helyezte el az új kiadványt a szakma és az erdélyi magyar kultúra kontextusában – meglehetősen tájékozatlanul: „Színházkutatás nem történt ebben az országban, mert nem létezik alapkutatás és nincsenek színháztörténészek” – idézi a könyvbemutatón elhangzottakat Antal Erika beszámolója (Székelyhon.ro portál. 2017. jún. 29), míg egy másik forrás szerint a szakma lesújtó véleményét így „árnyalta” a nyilatkozó: „Erdélyben az elmúlt 25 évben nagyon sok történelmi kutatás jelent meg, de színházkutatás nem történt, mert nincs alapkutatás, nincsenek alapforrások”. (K. Nagy Botond beszámolója. Népújság, 2017. júl. 1). Úgy gondolom, a recenziót bevezető felsorolás szükségtelenné teszi e kijelentések megbízhatóságának vizsgálatát. Kezdjük a könyv fellapozását a szerzői/szerkesztői előszóval. „Kötetünk méltó hivatkozási alap kíván lenni, amelyben alapvető információkat talál a színháztörténeti kutató” – szól az előszó utolsó mondata. Ezzel csak egyetérteni lehet, hiszen minden adattár szerkesztőjének ez a legfőbb ambíciója, de egy adattár méltó voltának leghitelesebb fokmérője a pontossága. Az a pontosság, amely időben kiszűri az olyan banális hibákat, mint amilyent a bevezető tanulmány szerzője követ el: „a vizsgálandó 12 évről” beszél az „1961–1978” című írása második sorában. Sajnos, ugyanez a hiba ismétlődik a szöveg angol és a román fordításában is. E bevezető tanulmány történelmi tablóvázlatának leegyszerűsítő szemléletéről sokat mond az összegező utolsó bekezdés. A szerző, Gáspárik Attila itt a vizsgált időszak abszolút jellemzőjeként a „kettősséget” [értsd: kettős beszéd4 ] határozza meg, s ezt így írja körül: „Egy párt működött és minden az ő kezében futott össze. A színházakat és általában a művészeteket az ideológia eszközének tekintették. A nézők nagy része azonban nem. Miközben a hatalom azt hitte, hogy az a sok ember a színházban éppen átalakul ideológiailag, az a sok ember valójában közösséget alkotott, önbizalmat kapott.” Hasonlóan banális leegyszerűsítéssel találkozunk a gondolatmenet befejező mondatában is: „Sok rosszat lehet elmondani arról a korról [1961–1978], de ne higgyük azt, hogy a szocializmus dolgait intéző emberek egytől-egyig gonosz, rossz ízlésű, ostoba alakok lettek volna” (14. oldal). Végiglapozva a könyvet, leginkább a gazdag képanyag ragadja meg az ember figyelmét. A kiváló minőségű, szépen tördelt képi illusztráció a kötet legnagyobb erőssége: jól érzékelhető, hogy a szerkesztési koncepciónak ez volt a középpontjában, hiszen a nagyközönséget feltehetően ez a jól lapozható színházi képes album jelleg fogja leginkább vonzani és vásárlásra csábítani. A tizenhét évad százhét produkciójának előadóit 329 felvétel villantja fel, és itt külön ki kell emelni a digitális képfeldolgozás (Vidám Horváth Beáta, Huszár Gábor) és a tördelést végző szerkesztő, Para István munkáját. A bemutatott darabok zömét sikerült olyan felvételekkel illusztrálni, amelyek érzékeltetik a színészi játék, az adott előadás atmoszféráját. Ez a gazdag képanyag azonban filológiailag nincs kellőképpen megtámogatva, s talán leginkább ebben lehet tetten érni a kötet szerkesztési koncepciójának bizonytalanságait. Egy nagyközönségnek szánt albumban megengedhető, hogy a képaláírásokban a színészek neve mellett nem jelenik meg a zárójeles szerepnév. Kutatói munka esetén azonban már zavaró, hogy a szerepneveket képenként kell visszakeresni az adott előadás szerep-osztásában. Súlyosabb probléma, hogy a képanyagban lehetetlen a színészek neve szerinti visszakeresés, a kötet névmutatója csak a szereposztásokban előforduló neveket jelzi. A statisztikai fejezet sűrű adathalmaza évadonkénti bontásban, műsorrétegek szerinti besorolásban adja meg az előadások, illetve a nézők számát, és ezeknek az adatoknak a százalékos arányát egy-egy évadban grafikailag (kördiagramokban) is megjeleníti. Ez a fejezet nyilvánvalóan nem a nagyközönségnek szól, de sajnos, a kutatás számára is csak részlegesen hasznosítható: a közölt adatokból nem rajzolódik ki átfogó kép a vizsgált időszak mutatóinak változásairól, a jellegzetes tendenciákról – ehhez nyilván a részadatokat függvénybe foglaló grafikus ábrázolásra, illetve az erre épített minimális értelmezésre lett volna még szükség. A szerkesztői munkában jobban kellett volna figyelni a műsorfüzetekben megjelent anonim előadás-ismertetések túltengő felhasználására: a kötet ezáltal a kelleténél nagyobb arányban, a szükségesnél több példát nyújt a vizsgált periódus hivatalosan „ajánlott értelmezésére” (idézőjelben a szerkesztői kifejezés). A korszak vezető színészeit bemutató Prospero-sorozat köteteiből, A Hét 1982-es, Színjátszó személyek c. évkönyvéből, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjteményekből, portrévázlatokból ennél sokkal élőbb, színész- és színpadközeli szövegillusztrációkat lehetett volna kiválogatni. Végül néhány megjegyzés a kötet könyvészeti apparátusáról. Tudnivaló, hogy a bemutatott darabok sajtóvisszhangja, az összegyűjtött sajtó- és fotóanyag – előadások szerint rendszerezve – évad végén az egyes produkciók archívumi gyűjtőborítékjába kerül. További kutatások kiindulópontja és támasza (lehet), ha az ily módon rendszerezett dokumentáció könyvészeti adatai szakmai nyilvánosságot kapnak. Nehéz és aprólékos filológiai munka egy ekkora terjedelmű anyag sajtó alá rendezése, de rendkívüli módon megemelte volna a kötet felhasználhatóságát (és presztízsét), ha az egyes előadásokról írt kritikák, méltatások, a színrevitelhez kapcsolódó interjúk, műhelyvallomások, előadásfotók adatait, illetve a sokkal ritkább hang- és videó-felvételek elérhetőségét is feltüntette volna az adattár. Kézenfekvő példaként kell itt jeleznem egy kihagyott lehetőséget: a marosvásárhelyi rádió archívumának színházi hangfelvételeiről deklaráltan a kutatás céljaira készült egy bibliográfiai számbavétel – összeállítója, Tompa Enikő szerkesztő felkérés esetén bizonyosan közreműködött volna, hogy munkája szakmai nyilvánosság elé kerüljön. Terjedelmi okokból hiánylistámat csupán vázlatpontokban tudom folytatni – a következő adattár megszületését és jobbítását célzó konstruktív szándékkal. Amit hiányolok: betűrendes címtár az előadások és fotók cím szerinti visszakeresésére; díjak és szakmai elismerések kronologikus felsorolása; a műszaki-adminisztratív személyzet betűrendes névsora, a társulatvezetők, igazgatók és vezérigazgatók kronologikus felsorolásával együtt; a vizsgált periódus turnéállomásainak és kiszállásainak betűrendes adattára – ez utóbbi nélkül például lehetetlen a marosvásárhelyi színház regionális kisugárzásának felmérése. A felhasznált szakirodalmat felsoroló szegényes – négy (!) címet tartalmazó – bibliográfiából érthetetlen módon kimaradtak a Szabó Duci, Mende Gaby, Lohinszky Loránd, Farkas Ibolya életútját bemutató Prospero-könyvek, a Harag György, Kovács György, Erdős Irma, Illyés Kinga emlékének szentelt interjú- és kritikagyűjtemények, illetve a színház alapításának 25. évfordulójára megjelent jubileumi kiadvány adatai. Legjobban Kovács Levente intézménytörténetét (2001) hiányolom, ebben ugyanis több fejezet foglalkozik a Székely Színház utóéletével. A forrásművek közül a Tompa Miklóssal készült életútinterjú (Bérczes László, 1996) kimaradása a leginkább szembetűnő. Minden megjelent adattár olyan közös szellemi tulajdona egy szakmának, egy-egy intézménynek, amely a jéghegy vízből kiálló csúcsaként jelzi az archívumot összegyűjtő és „felépítő” elődök nem látható, ám jóval nagyobb terjedelmű rendszerező munkáját. A kötetet bemutató Gáspárik Attila a színház eddigi irodalmi titkárainak, és kiemelten Székely Ferencnek mondott köszönetet az itt végzett áldozatos munkáért. Egy tizenöt évvel ezelőtti kutatás vezetőjeként szeretnék magam is megnevezni öt „archívumépítő” embert a közelmúltból. Egyetemi kollégáimmal, Albert Máriával és Balási Andrással, valamint Ferencz Éva, Fodor Zeno és Horváth Beáta volt és jelenlegi színházi alkalmazottakkal A marosvásárhelyi Székely Színház (1946–1962) – színháztörténeti adattár és tanulmányok című kétéves színháztörténeti projekt keretében működtem együtt a 2002–2004 közötti időszakban, a Sapientia–Kutatási Programok Intézete finanszírozásának köszönhetően. Közös munkánk részeként indult, de végül ettől függetlenített formában jelent meg a Székely Színházban bemutatott elő- adások történetének legfontosabb mutatóit összegező adattár (Horváth Bea, 2006). A kutatás végső eredményeként az adattári részt egy előadáscímek szerint visszakereshető fotó- és cikkgyűjtemény kataszterrel, valamint egy időrendben összeállított, 325 tételt tartalmazó plakátkatalógussal egészítettük ki. A projekt befejezésekor természetesnek vettem, hogy az elkészült tanulmányok és katalógusok másolatban a színház irodalmi titkárságán is ott maradnak, és szabadon felhasználhatók. Nem volt alkalmam eddig nyilvánosan köszönetet mondani a projekt résztvevőinek, most pótolom ezt. Számomra kutatásvezetői elégtételt és szakmai visszaigazolást jelent, hogy egykori munkánk alapkoncepcióját és néhány adatfeldolgozási megoldását viszontláttam nemcsak az előző, hanem ebben a frissen megjelent adattárban is.
Lázok János
1 Ferencz Éva–Keresztes Franciska: Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978. Marosvásárhelyi Nemzeti Színház-Kutatóközpont, Marosvásárhely, 2017.
2 A felsorolás terjedelmi okokból nem tartalmazza a megjelent életútinterjúk, színészi és rendezői pályarajzok, alkotói önéletírások (közel harminc kiadvány) könyvészeti adatait.
3 Keménykötésű, A/4 közeli formátum, 311 oldal. Az ízléses borítóterv Hodgyai István munkája.
4 A fogalom árnyalt értelmezését lásd D. Lőrincz József írásában, A kelet-európai ambivalens diskurzusról. Elérhető: http://epa.oszk.hu/00000/00036/00044/pdf/10.pdf (2017. júl. 25) Népújság (Marosvásárhely)

Bookfest hatodszor
Könyvsziget a színházban
Másfél-két hónappal a novemberi nagy könyvünnep előtt évről évre pár napra az írott szó egy kisebb szigetévé változik a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka. A Bookfest elnevezésű szemle kínálatában főként a román közönséget célozza meg, de a figyelmes látogató magyar nyelvű olvasnivalót is találhat a kívül-belül tetszetős, változatos kiadványok között.
A Romániai Kiadók Egyesülete és a Maros Megyei Tanács hatodik alkalommal szervezte meg a Bookfest Könyvszalont. A részt vevő kiadók, kereskedők szeptember 21-étől, csütörtöktől 24-éig, vasárnapig, délelőtt 10 órától este 8 óráig várják a színház előcsarnokában a vásárlókat.
Az érdeklődők tizenegynéhány stand kínálatából – egyebek mellett a Curtea Veche Publishing, Niculescu & Oxford University Press, Corint, Nemira, Polirom, Pearson kiadók könyveiből – válogathatnak. Magyar nyelvű kiadványokat egyedül az emeleten, a marosvásárhelyi Garabontzia Kiadó asztalánál találtunk.
Kleindl László, a kiadó igazgatója elmondta, hogy minden évben részt vesz a Bookfesten, a legelső szemle érte meg a leginkább. Kereslet szempontjából a novemberi nemzetközi könyvvásárral természetesen nem vethető össze az ősz eleji könyvszalon, de azt sem lehet állítani, hogy egyáltalán nincsenek magyar vásárlók a Bookfesten.
– Főképpen a gyermekkönyveket keresik, ugyanakkor a felnőtt-szépirodalom és a monográfiák iránt is van érdeklődés. Ezúttal is hoztam ilyen jellegű könyveket is. Ami a klasszikusokat illeti, egyebek mellett Móricz-, Wass Albert-művek találhatók a standomnál, de kortárs szerzők, például Szávai Géza is szerepel a kínálatban. Gáspárik Attila A színház kiterjedése című kötete, illetve az újonnan megjelent színháztörténeti kiadvány, a Ferencz Éva – Keresztes Franciska szerkesztette Marosvásárhelyi Állami Színház 1961–1978 című kötet is itt van – sorolta a kiadó igazgatója.
Kleindl László antikváriumi könyveket is hozott, azok ára 5–15 lej között mozog. Az új, színes gyermekkönyvek 25–50 lejért kaphatók, egy album ára 60 lej, a legdrágább kiadványok 80 lejbe kerülnek.
Péntek délelőtt a számos kedvezmény ellenére nem sokan tolongtak a kétemeletnyi könyves stand körül. Többnyire fiatalok pár fős csoportjai nézegették a nyelvkönyveket, illetve egy-két középkorú vásárló időzött a szótárak, különféle szakkönyvek előtt. Egy fiatal édesanya két és fél éves kisfiával érkezett, neki szeretett volna magyar nyelvű mesekönyvet vásárolni. Mint mondta, tavaly is szétnézett a Bookfesten, és akkor talált is kedvére való könyvet, idén egyelőre nem járt szerencsével. Remélhetőleg a kisfiúnak volt türelme, hogy az emeleti részt is átfésüljék, a Garabontzia Kiadó standjánál ugyanis – mint említettük – számos szép könyv várja a legkisebb mesehallgatókat is.
A Bookfest hangulatát kellemes zene tette meghittebbé, ottjártunkkor éppen egy olasz dal töltötte be a helyiséget. A látogatók egyébként a szépirodalmi olvasnivalók, nyelvkönyvek, szótárak, szakkönyvek mellett számos lemez, kazetta, illetve zenés CD-k, DVD-k kínálatából is válogathatnak. Aki pedig egy új pólóra vágyik, az emeleti standok között még azt is találhat.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely)