Pályázatokról és a Napról. - Jankovics Marcell Nagyváradon járt [helyesen: Jankovich!]
Nagyváradra látogatott Jankovics Marcell, aki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökeként az új stratégiákról beszélt szombat délelőtt, művelődéstörténészként pedig a Napról tartott előadást ugyanaznap délután.
Felborzolni az eddigi rutint
A frissen kinevezett elnök a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott sajtótájékoztatót, melyen azokat a pontokat ismertette, ahol változtatásokat szeretne eszközölni. Jankovics korábban – 1998–2002 között – már volt NKA-elnök, most pedig augusztusban lépett hivatalba (az előző elnök, Harsányi László június végén kérte felmentését a megbízatás alól). Jankovics szeretné az előző vezetőség nyolc éves időszakában kialakult rutinszerű pályázati elbírálást „felborzolni”. Felidézte, hogy már a ’98-as időszak alapelve is a piramis-elv volt (vagyis minél nagyobb a piramis alja, annál magasabbra lehet építkezni), melyet most is szeretne gyakorlatba ültetni. „A kicsiket kell támogatni, mert a nagyok nem szorulnak rá”, mondta Jankovics, hangsúlyozva, hogy ez nem jelenti azt, hogy elapróznák a pénzeket.
A változtatások sorában a régi-új elnök a területi aránytalanságokat említette elsőként, vagyis a pénzek eloszlását Budapest, a vidék, illetve a határon túliak között (számára mindig is fontos volt az országhatáron kívüli magyarság támogatása). „Idén Budapest 3,2 milliárd forint támogatásban részesült, míg a vidék 1,7 milliárdot kapott, a határon túliak pedig csak 110 milliót vittek” – részletezte Jankovics. Hozzátette: a legtöbb kuratórium döntő többségében budapestiekből áll, és csak kevés helyen képviselteti magát érdemben a vidék, az országhatáron kívülről pedig alig kerülnek be a kuratóriumokba. Arra is rávilágított, hogy nem elég, ha a kulturális alap, illetve a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma részéről indul meg a törekvés, fontos, hogy a pályázni vágyók is törekedjenek az együttműködésre.
Fontosnak tartja még a korosztályi problémát is: a gyerekkultúra ugyanis „kapogat” támogatást, de nem eleget. Majd a rászorultak köréről beszélt, példaként említve, hogy Magyarországon három nagy könyvkiadó tarol, a kisebbek pedig sorra mennek tönkre. Az utolsó változtatásra váró pont: megszüntetni a korrupciót, a nepotizmust.
Az NKA elnök kiemelte még az alkotói pályázatok fontosságát, amit Arany János Toldijával és a Psalmus Hungaricus-szal illusztrált, mindkettő pályázatra készült ugyanis. Hozzátette, nem az a cél, hogy eladhatatlan dolgokat támogassanak. Nem elég például a kiállításra pénzt adni, mert abból az alkotó csak akkor nyer, ha el is tud adni a műveiből.
Nap-mese
A híres rajzfilmrendező, művelődéstörténész vendéget a Posticum elnöke, Csernák Béla köszöntötte később, ismertetve a délutáni programot: a Napról szóló előadást az Ének a csodaszarvasról című animáció vetítése követte, amit kötetlen beszélgetés zárt.
A nagyon érdekes, meglepő összefüggésekkel és párhuzamokkal teli egyórás előadásában Jankovics a népmesék, a görög mitológia, a perzsa források Naphoz köthető összefüggéseiről, a napistenekről alkotott képről, Toldiról, a naptárak a Nap körforgásához kötött voltáról, az időmérésről és a tündérmesék szereplőiről mesélt. Olyan összefüggéseket vonultatott fel, melyeket a több mint ötvenfős közönség nagy része ámuló tekintettel, beleegyező bólogatással, vagy éppen elismerő mosollyal fogadott.
Többek között a korai vallásoknak az égitesteket istenekkel azonosító jellemzőjéről beszélt, Héraklészról és Perszeuszról mesélt, és a Napkultusz és a kereszténység találkozását is említette: december 25. nem csak a kis Jézus, de a rómaiak pogány vallásában a Nap születésének dátuma is. Erre később vissza is tért: a régi magyar naptárak az újévet ettől a dátumtól számoltak, és így az összes hó elnevezése értelmet kap. „November Szent András hava. Miért neveztek volna el egy hónapot a hó utolsó napjáról?” – tette fel kérdést Jankovics.
Szerinte a mesékre jellemző hetes szám, az aranyhaj, a legyőzhetetlen jelzők a napistenekre asszociálnak, és úgy gondolja, Toldit egyenesen napisteni tulajdonságokkal ruházta fel Arany. De volt még szó a Nap másik szent számáról, a 22-ről, arról, miért nem honosodott meg magyar területeken a digitális óra és a tündérmesék jellegzetes elemeiről. Még a beszélgetés elején elmondta: ő a hetvenes években, a János Vitéz című animációja után bolondult bele a mesékbe, felesége révén pedig megismerte Berze Nagy János magyar mesekatalógusát, a magyar népmesék rendszerezését.
A másfélórás animáció megtekintése után, amelynek témája a magyarok története az egészen ősi mitológiai teremtéstörténetektől kezdve Géza fejedelemig, igen összetett szimbólumrendszerrel felépítve, rövid beszélgetés következett, mely a filmről inkább az ősmagyarok történetére terelődött. Jankovics azért elmondta, valamennyire történelemlecke lett ez a film, amit főleg gyerekeknek szánt. Reméli, hogy a sok információ képileg „beég”, és magukénak fogják tekinteni. Majd a film elején látható teremtésmitológia forrásáról beszélt, melyhez szarvasmondákat válogatott össze és nagy segítségére volt Képes Géza műfordító munkássága.
Freund Emese. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Dr. Kelemen András: Magyarok és törökök: Mit tudunk egymásról?
Gyökerek Ha arra gondolunk, hogy a honfoglalás környékén a bizánci feljegyzések turkokról beszélnek, amikor a honfoglalókat említik, akkor máris megvan az első kapocs.
Ha tekintetbe vesszük, hogy a régészek szerint a honfoglalás kori mellékletes sírok alig vagy egyáltalán nem különböztethetőek meg a korabeli besenyők és oguzok sírjaitól, akkor világossá válik, hogy ez időben a kultúránk közös volt. Mindig fel szokták sorolni a két nyelvben fellelhető közös szavakat, de érdemes kiemelni, hogy sok igénk is közös. Ez pedig a mélyebb egymásra hatás bizonyítéka.
Számomra ennél is többet mond azonban a nyelvi logika. Mind a török nyelvekre, mind a magyarra jellemző a ragozás, a hangrendi igazodás, a nyelvtani nemek hiánya, a melléknév-főnév sorrend; az a tulajdonság, hogy két mássalhangzóval nem kezdünk szót, vagy amiért Arany nyelvét annyira magyarosnak érezzük: a mellérendelő mondattani szerkezetek előnyben részesítése.
Az már a kultúra területére tartozik, hogy ahogy a magyarok Hunor és Magyar testvérpárra emlékeznek, ugyanúgy voltak ezzel a hunok Utrigur és Kutrigur esetében és az Ergenekon-monda törökjei a Kajan és Nöküz testvérpárral.
Még érdekesebb összevetni a keresztény tartalommal dúsuló korabeli népköltészetünket annak türk párhuzamával.
Az Ómagyar Mária-siralom egy részlete így hangzik:
Szemem könnyel árad, Én jonhom búval fárad, Te vérüd hullottya Én lelkem alélottya. (Mészöly Gedeon olvasata) És az Orhon folyó mentén a türk Bilge kagán így siratja el öccsét: Szemem könny marja, zsigerem sóhaj tépi mendétiglen kesergek küszködvén kesergek. (Képes Géza fordítása) Igen közeli párhuzamok találhatók az Anatóliába benyomuló tizenkét oguz törzs hagyományaiban is, amelyek a Dede Korkut könyve elnevezéssel maradtak fenn. A Dede Korkutban az újonnan felvett muszlim vallás még nem ivódott a lelkekbe. Ki is mondja, hogy „az idegen imára szólít”. A későbbiekben a Szent István-i állam keresztény magyarsága és Oszmán mohamedán birodalma szembekerült egymással.
Történelmi kapcsolatok
A két malomkő közé került Magyarország taktikailag is igyekezett kihasználni hol a Habsburg-, hol az oszmán erőt céljai érdekében; általában nem nagy sikerrel. Az oszmán hatalom gyengülésével azonban folyamatosan erősödtek a magyar–török kapcsolatok. Magyar részről megbecsültük, hogy a Thököly-, Kossuth- és Rákóczi-emigráció menedéket kapott és biztonságban lehetett a Török Birodalom területén. Az 1877. évi krími háború idején pedig Ugron Gábor sikertelenül ugyan, de sereget szervezett Törökország megsegítésére. Törökországban is egyre szaporodtak a magyarok jó hírnevét megalapozó események. 1727-ben egy erdélyi magyar, aki oszmán földön az Ibrahim Mütteferika nevet nyerte, hozta létre az első nyomdát. Az 1870-es években az isztambuli tűzoltóságot gróf Széchenyi Ödön szervezte meg. A két világháború között pedig magyarok százai dolgoztak az újonnan megalakult Török Köztársaságban.
A folyamatosan erősödő barátságot talán az a 340 oldalas verseskönyv tükrözi, amelyben Ismail Tosun Saral és Emre Saral gyűjtötte össze A magyarokról és a Dunáról írott verseket. Azután 1956 indított el nagy érzelmi hullámzást. Kadir Mısıroğlunak a magyar forradalomról írott könyve két kiadásban is megjelent, 1967-ben és 1972-ben, a török oktatási minisztérium ajánlásával a török középiskolák számára. Több török költőt lelkesített a magyar forradalom, íme néhány példa: Şinasi Özdenoğlu Magyar rapszódia, Hüseyn Nihal Atsiz Magyar forradalmárok, Ayhan Inal Rekviem a magyarokért című verse. Tarık Buğra pedig nemzetközi sikert aratott ’56-ról szóló, Állva akarok maradni című drámájával. Utószavában így ír a szerző: „A világ elfelejtett bennünket. Elfelejtettek. Amikor ezt a keserű bírálatot, amely itt a darabban az igazgató szájából hangzik el, 1963-ban Koppenhágában egy magyartól hallottam, beleborzongva éreztem át adósságunk súlyát: a világ és az egyes emberek adósai maradtak Magyarországnak. Átérezve ennek fájdalmát, íróasztalhoz ültem. Mindaddig regény, novella, színmű vagy éppen cikk írásába fogtam, az Állva akarok maradni írásakor azonban nem így történt. Adósságunk törlesztése érdekében fogtam tollat.”
1990 előtt a Varsói Szerződés kötelékében vergődő Magyarország ismét szemben állt a NATO keleti szárnyán előőrs szerepben lévő Törökországgal. A rendszerváltozás megindulásával változott a helyzet. Már 1989-ben megnyíltak előttünk az oszmán levéltárak, 1992-ben barátsági és együttműködési szerződést írtunk alá. Mindezeknél fontosabb azonban, hogy Törökországban az utcán mozgó magyar ember gyakran beleütközik abba a megállapításba, hogy a török és a magyar testvér: „Türk ve Macar kardeştir.” Ha fellapozunk török tankönyveket, bőven találunk olyan megállapítást, miszerint a magyarok a törökséghez tartoznak, vagy hogy a magyar török eredetű nemzet; gyakran pedig olyan formában, hogy a magyarok, akár a török népek: turániak. Például a társadalmi ismereteket a középiskolásoknak oktató könyv – Sosyal Bilgiler, orta okullar için, I. sınıf, 314. oldalán: „Macarlar da Türk boylarındandı” – a türk törzsek közé sorol minket. Történelmi munka bevezetőjében (l. az idézett Mısıroğlu-kötet 37. oldalán: Macarlar aslen „Túraní” bir kavimdirler. Vagyis: a magyarok turáni eredetű nemzet), elektronikus szótárban (uludağsözlük) erről ilyen szöveget találok: „Macarlar ve Türkler aynı ortak atadan gelmişlerdir.” Vagyis hogy közös őstől származunk. És természetesen a hírlapokban s honlapokon is ugyanez az összekapcsolás a legtermészetesebb módon jelenik meg. Nézzük tehát, hogy mik adhatják ennek a közvélekedésnek az alapját.
Talán feltételezhető, hogy létezik valami népi emlékezet egy távoli közös múltra, hiszen kelet felé utazván gyakran találkozunk a rokonságot hangoztató megnyilvánulásokkal, különösen a török népek között. Ugyanakkor bizonyára erős hatással volt a Magyarországon már az I. világháború előtt kibontakozó turanizmus ezekre az érzésekre. A turán szó Firdauszi Sahnaméjából származik, de ott még az irániakkal szemben álló ellenség képében jelenik meg. A 17. században Abul Gazinál földrajzi fogalommá alakul: a Kaspitól a Pamírig terjedő térséget jelöli ezzel (Sedzserei Türk című művében). A 19. század közepétől kezdik a se nem indogermán, se nem szemita nyelvű népekre alkalmazni ezt a fogalmat. A turanizmus magyar gyökere alapvetően pszichológiai: az egyedüllét élményéből való kitörés vágya motiválta, s hatalmas lökést kapott a magyar orientalisztika megszületésével. Különösen annak atyja, Vámbéry Ármin hirdette az Eurázsia-szerte elterjedt törökség összetartozását és a magyarok törökséghez tartozását.
A magyarok döntő szerepét mutatja a török népek ébredésében, hogy 1870-ben a világon először a Budapesti Tudományegyetemen indult töröknyelv-oktatás. 1877-ben nagy nemzeti felbuzdulást váltott ki, hogy II. Abdul Medzsid szultán visszaküldött a Mátyás király könyvtárából zsákmányolt 34 Corvinát. Még az I. világháború előtt, 1910-ben megalakult a Turáni Társaság Magyarországon, az oszmán birodalmi identitás és a pániszlámizmus is kudarcot vallott.
Legismertebb ideológusa Ziya Gökalp. E folyamat másik ága volt az 1912-ben a Halka doğru (A nép felé) című folyóiratban megjelenő népiesség. Ebben Anatólia neve az anyaföld szimbólumává vált. Számunkra a turanizmusban jelentkező vitáknak érdekes leágazódása az a kérdés, hogy miként viszonyul a Koránhoz a Biblia. Vagyis elsősorban a magyarok kapcsán merült fel a gubanc, hogy nem török nyelvű és nem muszlim nép tartozhat-e Turánhoz. Ahmed Hikmet bej válasza erre 1914-ben, hogy „a magyarok árván maradnak”. Az azeri Juszuf Akcsura ennek áthidalására megalkotta a Kis-Turán, Nagy-Turán kettősséget: az előbbibe a török nyelvű mohamedán népeket sorolta, az utóbbiban a magyarok voltak a legjelentősebb csoport.
Építkezés Az eddigiek alapján eljutottunk annak a kérdéséhez, hogyan látjuk egymást: törökök és magyarok. A magyarok oldaláról elmondható, hogy az Egri csillagok és az isztambuli bevásárlás közhelyein túl igazában az utóbbi időben a székelyek nyitottak kaput Törökország felé. Hiszen csíkszeredai kopjafát látunk Demirköyben, ahol az ágyúkészítő Orbán mester nyugszik. Csíkszentdomokosi székely kapu áll Gebizben, amit az ottaniak madzsarköjnek neveznek, mivel lakosságát a hódoltság idején elhurcolt magyarok utódai adják. S a székely kapu felirata: Biz kardeşiz, vagyis: testvérek vagyunk. Rodostóban (Tekirdağ) Török–Magyar Kulturális Társaság működik a rendkívül törekvő Erdoğan Erken tiszteletbeli konzullal. Meg is látszik az eredmény: a Rákóczi Múzeum, a Mütteferika Park, a köztéri Rákóczi-szobor és Mikes-kopjafa mind erre utal. Kütahyában él a Kossuth-kultusz, de a távoli Oszmanijében is 2010 óta Bartók Béláról elnevezett kiállítási szalon működik. Izmitben Thököly és Zrínyi Ilona emlékét őrző múzeum és emlékhelyek vannak, és határában, a Virágok Mezején tervezik a menekültek egykori szállásának turisztikai célú újjáalkotását. Isztambulban törökökből alakult magyar baráti társaság működik. Elnöke, Erdal Salikoğlu nemrég fordította le az Egri csillagokat törökre. Helyiségük udvarán a Haszmann testvérek által készített székely kapu hirdeti 2011 óta, hogy „A török és a magyar testvér”. Mindezek eredményének tekinthető, hogy legutóbb a székely zászló használatával kapcsolatosan kibomlott politikai vitában az egyik legnagyobb török napilap, a Hürriyet 2013. február 10-én baráti hangú cikket tett közzé Napos-holdas válság (Ay-güneşli kriz) címmel. Összefoglalóként azt írja, hogy „Romániában a régi török fajtából származó magyarok többségét alkotó Szekelisztán területén holdas-napos zászlók hivatalos használatával kapcsolatosan diplomáciai válság alakult ki Budapest és Bukarest között”. A székelyeket pedig úgy mutatja be, hogy „a Kárpátok legrégibb népeihez számító székelyekre vonatkozólag szóbeli hagyomány van az Attila hun népétől való származásról. A székelyek zászlaján régi magyar isteni szimbólumként a nap és a hold található.” Ez az első jele annak, hogy a nagyvilágban ismét megjelenik Székelyföld mint az autonómiára jogosan törekvő térség. Vagyis ha a törökökön múlik, nincs igaza Ahmet Hikmetnek: a magyarok nem maradnak árván.
(Elhangzott Kovásznán a Kőrösi Csoma Sándor-konferencián 2013. április 4-én)