Április 2-án Gyergyószentmiklóson a helyi Tarisznyás Márton Múzeum, az Uránia Filmklub és a Pro Art Galéria közös szervezésében népszerű tudományos előadások hangzottak el. Magyari Sáska Zsolt informatikus, főiskolai tanársegéd a számítástechnika fejlődését meghatározóan befolyásoló magyar tudósokat – Simonyit, Neumannt, Gróf Andrást, Kemény Jánost, Kempelen Farkast, Kőniget – és munkásságukat mutatta be. Dr. Seer Mihály tanár a területfejlesztés keretében fontos elemzés, értékelés és tervezés mozzanatait ismertette. Dr. Jakab Gyula geológus, egyetemi docens a földrengésekről tartott előadást. /Bajna György: A tudományok délelőttje. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 4./

Szilágysomlyón és Zilahon Szilágyság-kutatásnak szentelt tudományos ülésszakot tartottak, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Zilah és vidéke fiókszervezete, a Báthory István Alapítvány, a Pro Zilah Egyesület, a somlyói EMKE és a Hepehupa művelődési folyóirat szervezésében. A fő előadó dr. Egyed Ákos akadémikus volt, aki az EME-alapító Mikó Imre tevékenységét méltatta. Mikó Imre születésének idén szeptemberben lesz a 200. évfordulója, ezért a 2005-ös esztendőt Mikó-évnek nyilvánították. Horváth József, a sarmasági középiskola történelemtanára Kemény Jánosra, az emlékíró erdélyi fejedelemre emlékezve a Sarmaság 850 éves történetét vázolta. Bejelentette, hogy a közösség mellszobrot szándékozik állítani a fejedelemnek. Varga Réka egyetemi hallgató idős Wesselényi Miklós színházkoncepcióját mutatta be, Oláh Miklós krasznai tanár a 800 éves Kraszna helytörténetét összefoglaló dolgozatát olvasta fel, Kiss Zoltán szilágypaniti tanár a krasznai, magyarkeceli és a szilágysomlyói református egyházközségek vagyonfosztásáról beszélt, Joikits Attila szilágysomlyói helytörténész a város Trianon utáni történelmét foglalta össze, Fejér László a földvári haláltábor szilágysági túlélőinek vallomásait ismertette, dr. Széman Péter orvos pedig a 20. századi Erdély és Szilágyság demográfiai változásait mutatta be. Az ülésszak végén az EME Zilah és vidéke fiókszervezete Petri Mór-díjat adományozott dr. Egyed Ákosnak és Major Miklós szilágynagyfalui néprajzkutatónak, aki több tudományos munka társszerzője, illetve monográfiák írója. /Fejér László: A Szilágyság-kutatás napjai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

A két világháború közötti hazai magyar írótársadalmat az Erdélyi Helikon szabad íróközösség mint a kor legszámottevőbb és legjelentősebb irodalmi csoportosulása tömörítette. Az 1926 és 1944 között nyaranta legtöbbször Kemény János marosvécsi kastélyában vendégeskedő 55 író emlékét akarta/akarja megőrizni az öt éve, br. Kemény Miklós által alapított marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány. A 2000 májusában hivatalosan bejegyzett alapítvány /elnöke Adamovits Sándor/ 2001-ben emlékezett az Erdélyi Helikon írói közösség megalakulásának 75. és Kemény János halálának 30. évfordulójára. A rendezvénysorozat az erdélyi történelmi családokat tömörítő Castellum Alapítvány Kemény János emlékestjével kezdődött, ahol az alapítvány elnöke, Adamovits Sándor méltatta Kemény János életét és munkásságát. Ezt követte a budapesti bemutatkozó est a Magyarok Házában. 2003 elején mutatták be a Marosi Ildikó és Adamovits Sándor által válogatott, Nagy Miklós Kund szerkesztette A Mecénás – Kemény János és a Helikon – című emlékalbumot. Ebben az évben a Castellum irodalmi estjén Vita Zsigmondra emlékeztek, részt vettek azon az ünnepségen, melyen a marosvécsi általános iskola felvette a Kemény János nevét és Brassóban, bemutatták Csutak H. Levente képzőművésznek az 55 helikonistáról készült grafikáit. Ugyancsak 2003-ban emlékeztek Kemény János születésének 100. évfordulójára. A maroshévízi középiskola névadó felvette Kemény János nevét. Megjelent Adamovits Sándornak A Helikon házigazdája című, Kemény Jánosról készült összeállítása (kismonográfiája). Az Erdélyi Helikon írói már nem élnek. Emlékük őrzésére az alapítvány megszervezte a helikoni leszármazottak találkozóját Marosvécsen. 2004-ben a hagyományápolás új formáját vezette be az alapítvány a negyedévenként megrendezett Helikon-estek sorozattal, melyeken olyan helikonistákra emlékeztek, akiknek kerek évfordulójuk volt. Ebben az évben is folytatják a Helikon-estek sorozatot. Az elsőn Gulácsy Irénre emlékeztek halálának 60. évfordulóján, ezt követik a Makkai Sándor, Reményik Sándor és Molter Károly-emlékestek. /Adamovits Sándor: Csendes ünneplés. A Helikon-Kemény János Alapítvány öt éve. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 28./

Hetvenéves a marosvécsi várkastély ősi parkjában Kuncz Aladár tiszteletére állított emlékmű, a „múzsák kőasztala”. Kós Károly tervezte, magyarvistai mesteremberek készítették el, évente nagyon sokan felkeresik a magyarság egyik legismertebb erdélyi kultikus helyét, ahol nyaranta Kemény Jánosék vendégeként az egykori helikoni írók gyűltek össze. Augusztus 27-én az évfordulón tartottak találkozót a marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány és a marosvécsi önkormányzat valamint a református egyház szervezésében. Kétszáznál is többen állták körül a kőasztalt. Jelen volt a helikoni írók számos leszármazottja, hozzátartozója is. A rendezvény jelentőségét Adamovits Sándor, a Helikon – Kemény János Alapítvány elnöke méltatta. Az érdeklődők megtekinthették a most nyílt Kemény János-emlékkiállítást. A családnak visszaszolgáltatott központi ház egyik szobáját rendezték be erre a célra. A helikoni találkozók és Marosvécs történetét Adamovits Sándor foglalta össze, majd Pomogáts Béla irodalomtörténész méltatta a jubileum jelentőségét. Az Erdélyi Helikon írói a tiszta irodalmi eszme jegyében fogtak össze pártállástól, irányzatoktól függetlenül. Számukra a valódi érték, a tehetség, az etikus tartás volt a fontos, ez volt a jövő próbaköve. Ma, amikor a magyar nemzeti élet szétesett, példaként kellene fordulnunk Vécshez – mondotta Pomogáts. Nagy Miklós Kund ajánlotta a jelenlevők figyelmébe Adamovits Sándor A vécsi vár vendégei című, gazdagon illusztrált portrékötetét. /N.M.K.: Marosvécsi főhajtás. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 29./

Több Maros megyei kastélyt kérnek vissza az erdélyi magyar nemesi családok – Kemény, Bethlen, Teleky, Rhédey – leszármazottai. Jelenleg összesen 24 barokk vagy reneszánsz stílusban épült kastélyról van szó, melyek jogi helyzetével nincs tisztában sem a helyi, sem a megyei közigazgatás, tekintettel arra, hogy az örökösök a visszatérítési kérelmeket egyenesen a bíróságoknak küldték el. A visszakért kastélyok között van a marosvécsi Kemény-kastély, amely 1228-ból származik, s amelyre báró Kemény János leszármazottai tartanak igényt. A keresdi kastély a Bethlen család rezidenciája volt. A kastélyt Bethlen Gábor örököse, a marosvásárhelyi Bethlen Anikó grófnő igényli vissza. A gernyeszegi kastélyt gróf Teleki László építtette. Az épület az erdélyi építészet egyik legérdekesebb darabja, Az épületben jelenleg tüdőszanatórium működik. A Sáromberkén található kastélyt Teleki Sámuel gróf építette 1769-ben. Örökösei néhány hete bejelentették, hogy a kastélyt köztulajdonba adják majd, és az épületből csak néhány szobára tartanak igényt szálláshelyül azokra az esetekre, amikor Romániába látogatnak. Szintén visszakérik a XIX. századi marossárpataki Teleki-kastélyt, illetve a Szászrégen közelében lévő Abafáján lévő Huszár-kastélyt, amely 1720-ban épült, a görgényszentimrei kastélyt, a szentpáli Haller-kastélyt, a marosgezsei Bánffy-kastélyt; a mezőzáhi Ugron-kastélyt, a bükkörményesi Rákóczi-kastélyt, a koronkai, illetve a nyárádszentbenedeki Tholdalagi-kastélyt, a backamadarasi Horváth-kastélyt, a bonyhai Bethlen-kastélyt, a magyarózdi Pekri-kastélyt, a topai Bethlen-kastélyt, az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyt. A marosvásáhelyi Tholdalagi-palotában jelenleg etnográfiai múzeum, a Teleki-házban a Teleki Könyvtár, a Kendeffy-házban pedig a marosi bíróság működik. A Marosvásárhelyen visszaigényelt ingatlanok között van a Haller-ház és a Bornemissza-ház is. /Magyar nemesi családok követelik erdélyi kastélyaikat. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 20./

Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium Irodalmi Kávéháza és a Fehér megyei RMDSZ égisze alatt működő Áprily-estek rendezésében Adamovits Sándor, a marosvásárhelyi Helikon-Kemény János Alapítvány elnöke előadásában számba vette azokat az Enyedről, sok esetben a kollégium falai közül indult írókat, költőket, irodalomkritikusokat, szerkesztőket, akik a kisebbségi sorsban, az 1926-ban indult Erdélyi Helikon szabad írói munkaközösség tagjai voltak. Az Erdélyi Helikon ötvenöt tagja közel egynegyedének élete valamilyen módon a Nagyenyedhez kapcsolódik A rendezvény második részében Demény Piroska tanárnő bemutatta Adamovits Sándor A vécsi vár vendégei című, Csutak Levente brassói képzőművész illusztrálta, nemrég megjelent kötetét, melyben közelebbről ismerkedhet meg az olvasó az ötvenöt helikonistával. /Enyedi helikonisták. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 28./

Év végére egy födél alá kerülhet – óvodától középiskoláig – a maroshévízi magyar nyelvű oktatás. A kormány 10 milliárd régi lejt utalt ki a néhány éve épült magyar iskola bővítésére, amely így mintegy 1000 négyzetméterrel növekedve véglegesen megoldhatná a maroshévízi magyar nyelven tanulók iskolagondjait, ráadásul csak délelőtti oktatás alatt – tájékoztatott Mohacsek Ákos igazgató. A Kemény János Iskola jelenleg négy épületben működik. Székpatakon az ősztől mindössze három, magyar nyelven tanuló kisdiák marad, így azt az épületet bezárják. A maroshévízi iskolaépítkezés azért is figyelmet érdemel, mert Romániában nem sok iskola irányítja, szervezi az építkezést. A tervek szerint november végén átadják az új emelet és a kétszintes toldás kulcsait. Az iskola udvarán – a kormány tornaterem-építő programja keretében tornaterem építésének munkálatai folynak. /Bajna György: Bővítik a maroshévízi magyar iskolát. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 6./

A helikoni munkaközösség az erdélyi magyar írók legjelentősebb irodalmi csoportosulása volt a két világháború közötti időszakban. A ’20-as évek Kemény János hatalmas vagyont örökölt Marosvécsen. Az alig 23 éves fejedelmi sarj – báró Kemény János -, az örökség átvétele után fogadalmat tett, hogy vagyonát az erdélyi irodalom és művészet támogatására fordítja. Átvette ősei várkastélyát és bekapcsolódott a közéletbe. 80 évvel ezelőtt, 1926 júniusában küldte szét Kemény János 27 írónak azt a ma már irodalomtörténeti jelentőségű meghívót, melyben Marosvécsre hívja és várja őket, „hogy irodalmi terveinket, szándékainkat megbeszéljük”. A meghívottak közül 18-an jöttek el – köztük gróf Bánffy Miklós, Áprily Lajos, Kós Károly, Nyirő József, Molter Károly, Kacsó Sándor, Olosz Lajos, Szentimrei Jenő és Tompa László. Többen megörökítették az első találkozó hangulatát, ezekből idézett a lap. /Adamovits Sándor: Az első Helikon-találkozó évfordulója. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 14./

Szeptember 27-én Szászrégenben bemutatják Bíró Dónát helytörténész Szászrégen és vidéke – településtörténeti adalékok című kötetét. Szervezők: a Kemény János Művelődési Társaság és a Szászrégeni Városi Könyvtár. /Könyvbemutató Szászrégenben. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 26./

Sütő András méltatása a/ Újabb életmű vált kerek egésszé, Sütő Andrásé. Fodor Sándor barátjának érzete az írót. Annak a Hazának volt a védelmezője, amelynek nincsenek földrajzi határai. Dél-Erdélyben élte át 1940-1944 közötti négy esztendőt, emiatt nem volt nehéz Sütő Andrást a Román Kommunista Párt mellé állítani. Munkásságának első periódusában a Kommunista Párt elbeszélőjét-drámaírója volt. Azután az Anyám könnyű álmot ígér című naplójegyzetei megjelenésével kezdődően (1970), már a népe ügyének elkötelezett írója lett. Az Istenek és falovacskák c. esszékötet pedig (1973) ugyanúgy a magyar irodalom európai rangú művelőjévé avatja, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja továbbá a Csillag a máglyán c. drámái. Ezeket újabb drámák, naplójegyzetek, esszék követték. A szellemi Haza, az anyanyelv iránti ragaszkodás jellemezte, ezért volt még első korszakában Bözödi György védelmezője, ezért emelte báró Kemény Jánost az Új Élet szerkesztőségébe a fizikai munkából. 1990-ben, a marosvásárhelyi magyarellenes támadás idején fél szemét kiverték, mindmáig nem sikerült megtalálni a tetteseket. /Fodor Sándor: Búcsú. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ b/ Századunk egyik legnagyobb írója, a kisebbségi magyar sors metaforája: művei többek irodalmi alkotásoknál, a korszak kritikái, jelentette ki az elhunyt Sütő Andrásról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke. Gálfalvi György, a Látó című folyóirat főszerkesztője, a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókjának titkára úgy fogalmazott: korszakos jelentőségű írótól búcsúzunk. Sütő András egész életműve kivételes értékű kincse az egyetemes magyar irodalomnak. Farkas Árpád költő személyes jó barátja volt Sütő Andrásnak, akit az erdélyi és az egyetemes magyar nemzeti közösség egyik legtisztábban látó emberének nevezett. Gálfalvi Zsolt író, a Romániai Magyar PEN-klub elnöke szerint Sütő András halálával a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb kortárs alkotója távozott. Az ötvenes évek legkritikusabb kortárs írójának nevezte Sütő Andrást a Korunk folyóirat főszerkesztője, Kántor Lajos. „Életpályája indokolja, hogy Sütő András emléke megmaradjon, irodalmi és történelmi szempontból is jelentős művei beépüljenek századunk magyar, román és egyetemes irodalomtörténetébe” – hangoztatta. Mindannyiunk közül Sütő Andrásnak volt a legnehezebb dolga, mert őt már korán megpróbálta korrumpálni a hatalom, de hiába – mondta Kányádi Sándor költő, műfordító. Nem adta el a lelkét, és szimbolikus figurává nőtte ki magát. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök közleményében leszögezte: oka van a gyászra ma mindenkinek, aki magyarnak vallja magát. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint a magyar irodalom rövid időn belül második meghatározó egyéniségét veszítette el. /Pályatársak, kortársak Sütő Andrásról. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ c/ Nagy író ment el közülünk, egyike a legnagyobbaknak az utolsó, több mint fél évszázad magyar irodalmában, méltatta Sütő Andrást Dávid Gyula. Olyan korban élt, amikor nagyokat lehetett tévedni. És ő is tévedett – nagyokat. Saulus volt – de volt ereje megfordulni a damaszkuszi úton. Akkor, amikor ezért üldöztetés, sőt életének veszélyeztetése járt. „Könnyű álmot” ígérve, egyszer csak megszólította Őt a szülőföld. És ő attól a pillanattól kezdve felvállalta népe, nemzete sorsának képviseletét ország-világ előtt. /Dávid Gyula: Halála hírére. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ d/ Sütő András elhunytáról a magyar irodalom kiemelkedő alkotóját, ugyanakkor közösségünk egyik jelenkori szellemi vezetőjét veszítettük el, írta Markó Béla. Sütő András életét meghatározta a nemzetéért, kisebbségbe szakadt közösségéért érzett felelősség. Sütő András nem csak szóban, hanem tettben is szembefordult a létünket veszélyeztető zsarnoki hatalommal, és síkra szállt az emberi és közösségi jogok tiszteletben tartása mellett. 1989 decemberében Sütő András a Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapító tagja, az RMDSZ Maros megyei szervezetének alapítója és első elnöke, később tiszteletbeli elnöke, majd a Szövetségi Egyeztető Tanács tagja volt. /Markó Béla, az RMDSZ elnöke: Sütő András halálára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 2./ e/ Tamási Áronunk óta erdélyi sorsgondoktól átszőtt írói lét még nem csiholt ily fényes, máglyáról pattant csillagot egünkre, írta Sütő András halálhírére Farkas Árpád. Sütő András több mint negyedszázada Szavaink Nagyfejedelme. /Farkas Árpád: Búcsú Sütő Andrástól. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./

Szeptember 30-án sokan gyűltek össze a magyarság kultikus helyeinek egyik legszebbikén. Marosvécsen a marosvásárhelyi Helikon – Kemény János Alapítvány szervezésében emlékünnepség zajlott. 80 éve alakult meg az Erdélyi Helikon, 1926. július 16-18. között első alkalommal gyűltek itt össze az erdélyi magyar irodalom kiválóságai. Először Adamovits Sándor, az alapítvány elnöke szólt, majd a község nevében Ördög Ferenc polgármester köszöntötte a jelenlevőket. Böjthe Lídia, a szászrégeni Kemény János Művelődési Társaság elnöke az évforduló tiszteletére szervezett szavalóverseny öt középiskolás nyertesét mutatta be, majd Márk Attila kiváló brassói zeneszerző és gitáros következett. Adamovits Sándornak a helikoni nagyasszonyokról írt, nemrég megjelent kötetét Kovács Emese tanárnő ajánlotta a népes hallgatóság figyelmébe. /N.M.K: Ünnepség a marosvécsi kastélykertben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 2./

Dicsőszentmárton szépen felújított, magyar művelődési központtal – az egykori zsinagógával – rendelkezik. Dr. Kakassy Sándor elmondta, egyik legfontosabb mostani rendezvényük a minapi közös, magyar-zsidó múzeumavató volt. Legközelebb október 23-án rendeznek ünnepélyt, előreláthatólag fotókiállítással gazdagítva, és most alakul a Sárga rózsa nevet viselő nyugdíjasklub is. November 5-11-e között tartják a Dicsőszentmártoni Magyar Kulturális Napokat. Október 22-én ünnepelik a helyi Sipos Domokos Művelődési Egyesület kórusa fennállásának 15. évfordulóját, a hónap végén pedig a helyi népszínház utazik Gyergyószentmiklósra, a Figura Stúdió Színház által szervezett találkozóra. Szászrégenben működik a Tamás Ibolya által vezetett bábcsoport és gyakorol az Ölvedi Rozália vezette néptánccsoport is. A szászrégeni Kemény János Társaság minden hónapban új rendezvénnyel jelentkezik, legutóbb Bíró Donát monográfiáját mutatták be. Marosludason, amint Tóth Sándor tanár és szervező tájékoztatott, legközelebbi rendezvényük november 11-én lesz, a helyi Hajdina Néptánccsoport fennállásának hetedik évfordulóját ünneplik Egy álom és három a tánc címen. A néptánccsoport a Művelődési Ház égisze alatt működik. A jövőben turnéra indul a tánccsoport, körbejárják a vidéket, de meghívást kaptak Korondra és Holtmarosra is. Novemberben dr. Keszeg Vilmos professzor A Mezőség babonái című kötetét mutatják be. Október 23-án koszorúznak a marosludasi temetőben. A marosvásárhelyi Ariel Színház három bérletes előadással jelentkezik Nyárádszeredában. Nyárádszeredába várják a marosvásárhelyi Nemzeti Színházat is. /(N. B.): Virtuális kultúrkör, avagy vidéki évadkezdés. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./

1956. október 24-én reggel óta minden rádiókészülékkel rendelkező család percről percre követhette a budapesti eseményeket. Aznap Marosvásárhelyen a tartományi pártbizottság égisze alatt „értelmiségi találkozót” tartottak. A gyűlés eredeti célja november 7-e megünneplésének előkészítése volt. A megbeszélést Ioan Badioc, a tartományi pártbizottság egyik titkára, valamint Vargancsik István, a városi néptanács elnöke vezette. A részt vevő írók heterogén álláspontot képviseltek. Ott voltak a „sztálinista” vonal (Hajdu Győző, Papp Ferenc, Kovács György) képviselői, a liberalizációt felkaroló fiatalok (Sütő András, Gálfalvi Zsolt, Tompa László, Nagy Pál), valamint az idősebb nemzedék tagjai (Antallfy Endre, Molter Károly, Kemény János) is. Hajdu Győző a szovjet irodalomban és művészetben jelentkező új hullámról beszélt. Sütő András szerint „igen aggaszó közömbösség a tömegekben, ami a szovjet életet illeti, különösen akkor tapasztalható, amikor előadásokról és vizuális agitációról van szó”. Papp Ferenc a magyarországi reformtörekvésekhez való viszonyt boncolgatta: „Erősödött a mi körünkben a Budapest felé való eszmei tájékozódás, nevezetesen a Petőfi körből való eszmei befolyás”. Az ülésen szóba került: mi történt Magyarországon? Hajdu Győző kifejtette: „folyik a vér Pesten, statárium van, nem vonták vissza. Menekül a süllyedő hajóról a póc.” Leszögezte: „ha valaki párttag és kommunista, akkor meg kell választani a módszereket, amelyeket mi leninista harci módszernek mondunk, és amelyek nem az ellenforradalom harci eszközei”. Sütő András nem értett egyet főnökével, tartózkodó álláspontra helyezkedett, megtagadva a forradalom azonnali elítélését: „Nem értünk mindnyájan egyet Hajdu Győző elvtárssal. Teljes tisztelettel hallgattam a magyarországi eseményekkel kapcsolatos fejtegetését, amely a személyes véleménye. Én megvárom a Pártbizottság értékelését az eseményekről. (...) Megmondom a véleményemet a Politikai Bizottság értékelése után, és ha szükséges, revideálni fogom nézeteimet” – mondta. Sütő szavait Gálfalvi Zsolt és Nagy Pál is helyeselték. Utóbbi hozzátette, hogy személy szerint helyesli a békés tüntetést mint harci eszközt, mire Hajdu így válaszolt: „A békés tüntetés módszerét Lenin nem helyeselte, mert veszélyt jelent, hogy az ellenség csatlakozik hozzá”. A pártbizottság képviselője, Ioan Badioc „klasszikus” ellenforradalomnak bélyegezte a budapesti megmozdulásokat, ugyanúgy Kovács György. /Pál-Antal Sándor: Népfelkelés, forradalom vagy ellenforradalom? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./

Szászrégen lakosainak több mint 40 százaléka nyugdíjas. A városban három, különböző vallási felekezetek által is fenntartott szociális alapítvány létezik, amelyek felvállalták az idősek gondozását. Az egyik a radnótfáji református hitközség által létrehozott Diakónia Keresztyén Alapítvány, amelyet Székely György lelkész és felesége, dr. Székely Annamária vezetnek. Az Erdélyi Református Egyházkerület diakóniai szolgálatot létesített. A kolozsvári központ mellett három fiókszervezet is működik: az egyik Sepsiszentgyörgyön, a másik a marosvásárhelyi Bod Péter Központban, a harmadik Szászrégenben. Hatévi kitartó munka kellett ahhoz, hogy a szászrégeni fiók is megnyissa kapuit. A Szászrégeni Népszínházban tevékenykedők kezdeményezésére létrehozták a Humana Regun Egyesületet, amelynek célja a város közművelődési életének a fellendítése. Menyei Ildikó, az egyesület elnöke elmondta, működik egy színjátszó csoport, amely nemrég Kemény János nevét vette fel, ezenkívül bábjátszó és néptánccsoport is van. /Diakóniai alapítvány. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./

Marossárpatak központjában rozsdás kerítéssel körülvett gyomos területen áll az a hét faállvány, amely Miholcsa József köztéri szobrainak szolgál ideiglenes talapzataként. Magyaros Hunor vásárhelyi műépítész már évekkel ezelőtt elkészítette a magyar többségű falu szoborparkjának tervét, a pénzhiányra hivatkozó önkormányzat, azóta sem hagyta jóvá. A szoborpark a szemközti Teleki kastéllyal együtt a falu nevezetessége lehetne. Időnként turistabuszok állnak meg a központban, de az ide látogatóknak rövid időn belül csalódottan kell távozniuk. A kastély udvarába azért nem engedik be a csoportokat, mert ott öregek otthona működik; a látogatót a derékig érő gyom közepén faszerkezetre állított néhány történelmi figura fogadja. „Ha megengednék, hogy rendbe tartsam a parkot, én magam kaszálnám le a füvet” – állítja Miholcsa. Az egykor a református egyházhoz tartozó területet ugyanis a szomszédos tömbházban lakó rendőr használja, aki csak akkor kaszáltat, amikor a fű betakarításra érett. Többen is állítják, hogy a közelben lakó rendőr volt az, akit a magyar történelmi alakok zavartak. János Zsigmond szobrát nem sokkal az avatás után, a prefektúra felszólítására egy hét alatt el kellett távolítani, mert túl közel volt a kastélyhoz. II. Rákóczi Ferencet egy falubeli ifjú ittasan döntötte le. Az eszeveszett, tomboló férfi előbb a kocsma berendezését verte szét, majd a rendőrautót próbálta felborítani. „Ha ilyen izmos vagy, ne az autót, hanem a szobrot döntsd le!” – a szóbeszéd szerint így biztatta a falu rendőre az ittas férfit. A rendőr tagadja a vádat. Miholcsa a történtek ellenére ragaszkodik az eredeti ütemtervhez. E szerint tíz év alatt Erdély mind a húsz választott fejedelmét megmintázná. Jövőre Kemény Jánoson és Rhédey Ferencen a sor, hogy bekerüljön a marossárpataki panteonba. Miholcsa József 2000-ben költözött ki a Marosvásárhelytől mintegy húsz kilométerre fekvő községbe. Saját kezdeményezésből úgy döntött: alkotásaival megpróbálja szebbé, turisták számára vonzóbbá tenni a település központját. Első szobra 2001-ben került az akkor még teljesen kopár területre. A kőtalapzatra helyezett Szent Istvánt egy évvel később az eredetileg a kézdivásárhelyi laktanya elé tervezett lovas huszár szobra követte, amelyet a régi kultúrház elé helyeztek el. Az elmúlt öt évben rendre János Zsigmond, II. Rákóczi Ferenc, Bethlen Gábor, Bocskai István, Thököly Imre, Báthory István és I. Rákóczi Ferenc alakja népesítette be a teret. Bár a magyarországi és nyugat-európai „művészpiacon” Miholcsa József hasonló alkotás mintegy félmillió forintot érnek, a Sárpatakra telepedett szobrász soha egy fillért nem kapott a helyi önkormányzattól. /Szucher Ervin: Méltatlan emlékezés. = Krónika (Kolozsvár), dec. 8./

Marosvásárhelyen 1945. március 10-én megnyitotta kapuit a Székely Színház. Létrehozásában jelentős szerepe volt Tompa Miklós, Kemény János és mások közbenjárásának. Az igazgatói teendőkkel Tompa Miklóst bízták meg, aki Kemény Jánossal hozzákezdett a színház megszervezéséhez. Tompa Miklós (1910–1996) Székelyudvarhelyen született, színházi pályáját Németh Antal mellett kezdte Budapesten, a Nemzeti Színházban, majd a ’40-es évek elején Kolozsváron volt rendező. Színészeket hívtak meg és szerződtettek az újonnan alakuló Székely Színházhoz. Az első előadást a Kultúrpalotában tartották Lehár Ferenc: A mosoly országa c. nagyoperett bemutatásával. Tompa Miklós 1966-ig maradt a színház igazgatója, közben az intézmény Állami Színházzá alakult át az 1962-ben létrehozott román tagozattal. Tompának sikerült mindkét tagozatot országosan, sőt az országhatárokon túl ismert és nagyra becsült társulatokká tennie. 1948-tól a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetnek, később a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolának volt a tanára, majd 1976-tól 1981-ig rektora. Megérdemelné, hogy a színház előcsarnokában emléktábla hirdesse, ő volt az egyik létrehozója és szervezője ennek a nagy múltú intézménynek. /Fodor Sándor (S.): Járom az utat… A színházalapító Tompa Miklós. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 9./

Adamovits Sándor, a Kemény János Alapítvány elnöke, marosvásárhelyi újságíró újabb könyve A vécsi vár vendégei című, a Helikon íróközösségét bemutató könyve után A Helikoni nagyasszonyok című műve, ebben az írófeleségeknek állít emléket. Szántó György felesége elválaszthatatlan volt világtalan férjétől, és egy időben annyit olvasott fel neki, hogy hangszálgyulladást kapott. Gulácsi Irén Benedek Elekhez írott leveleiből kiderült, hogy Gulácsi reggelente magatehetetlen férjét kicipelte a nappaliba, fotelbe ültette, majd bement a szerkesztőségbe. Nappalra ápolónőt fogadott a lebénult férje mellé, de az éjszakai felvigyázást maga látta el. Marosi Zsófia, Molter Károly felesége férje hatalmas irodalmi levelezését gyűjtötte össze. Molter ugyanis leveleit előbb piszkozatban írta meg, s miután elkészült a levél letisztázott változata, a piszkozatot a szemétkosárba dobta. A piszkozatokat összegyűjtve – közel ötezer levelet – névsor szerint rendszerezte felesége. Adamovits megjelenés előtt álló újabb könyve: A négybástyás irodalmi székesegyház. A Kemény János Alapítvány negyedévenként Marosvásárhelyen irodalmi estet szervez. /Jánossy Alíz: Írók, feleségek. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Példamutató, amit a maroshévízi oktatás feltételeinek javítása érdekében sikerült elérni az iskola közössége és a törekvéseiket egyhangúan támogató magyar nemzetiségű politikusoknak köszönhetően – hangzott el január 27-én a Kemény János Iskola tornatermének átadási ünnepségén. /Bajna György: Tornaterem a maroshévízi magyar iskolának. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 29./

Utolsó könyvét már nem vehette kezébe Sütő András, a Létvégi hajrában című szövegösszeállítás halála után, nemrég jelent meg Debrecenben a Kossuth Egyetemi Kiadó gondozásában. (Szerkesztette, a jegyzeteket írta Ablonczy László és Cs. Nagy Ibolya.) A vaskos kötetben olvasható esszék, interjúk, születésnapi köszöntők, laudációk, levelek döntő többségükben az utóbbi években keletkeztek, mikor a testet-szellemet bénító gyilkos betegség nagyobb vállalkozásba való bocsátkozást immáron nem engedélyeztek Sütő András számára. A Létvégi hajrában darabjai Sütő András mindig eleven szellemi érdeklődésének, tájékozódásának dokumentumai. Újból meg újból figyelmeztetett a feledhetetlen szülőföld, a létükben s anyanyelvükben olyannyira fenyegetett mezőségi magyar szórványok gondjaira. Hittel vallotta, hogy mifelénk, ezeken a tájakon az íróembernek nagy hagyományokban gyökerező erkölcsi kötelezettsége a közügyek teherviselése tollal és szóval, azonosulással idézvén Németh Lászlót: ,,Nem akarok csak művész lenni. Egy író, aki csak szép: szajha. ” 2002-ben mondta Sütő egy interjúban: ,,Az írástudó nem fordíthatja el fejét a saját népétől. Ez itt olyan világ, amelyben író, költő, színész, művész maga is felelős azért, hogy olvasóinak, közönségének tömege megmarad-e, vagy megsemmisül a történelem olvasztókemencéiben. Ez itt olyan világ, amelyben vissza kell szereznünk mindazt, amit 80 év alatt elvettek tőlünk. Ez itt olyan világ, amelyben először közösségileg kell átvészelnünk a viharos időket, hogy azután majd jobban őrizhessük az individuum szentségét is. ” Sütő András soha nem rejtette véka alá eszményeit, néphez-nemzethez való szoros kötődését. A kötetben a szóban forgó nevekkel érzékeltethető Sütő András írói műhelyének légköre. A recenzens, Nagy Pál sorolta a könyvből: Illyés Gyula, Czine Mihály, Kemény János, Bözödi György, Horváth István, Nagy Gáspár, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Görömbei András, Beke György, Domokos Géza, Farkas Árpád, Sára Sándor, Romsics Ignác, Szekér Endre, Pintér Lajos, Sylvester Lajos, Magyari Lajos, Bogdán László többek között, de Antall József is. 2002-ben, a 75. születésnapja alkalmával rendezett soproni ünnepségen többek között így szólt a jelenlévőkhöz Sütő András: ,,Azzal vigasztalom magam, hogy az erdélyi magyarság eszméletében én is őrző lehettem a strázsán. ” /Nagy Pál: Aki őrző lehetett a strázsán (Olvasólámpa). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 3./

A törvényszék február 20-i végzése alapján a marosvécsi kastély visszakerült Kemény János báró leszármazottainak tulajdonába. A kastélyban jelenleg neuropszichikai rehabilitációs központ működik, ahol mintegy 200 fogyatékos személyt gondoznak, rájuk való tekintettel megegyezés született a tulajdonosok és a központ vezetése között arról, hogy mikor kerüljön sor a kastély átadására. Dr. Pokorny László, a marosvécsi neuropszichikai rehabilitációs központ igazgatója elmondta, Kemény János báró leszármazottaival kompromisszumos megoldásra jutottak, aminek lényege, hogy nem kell mindjárt kiköltözniük a kastélyból. A rehabilitációs központnál folyamatban van egy Phare-pályázatnak köszönhető építkezés, amelynek befejezése után 50 gondozottnak biztosítanak új lakhelyet, és újabb pályázatok is készülnek. A kastélyt akkor juttatják vissza a tulajdonosoknak, amikor az összes gondozott számára sikerül megfelelő lakhelyet találni, de az újonnan épített épületrészek továbbra is a rehabilitációs központ tulajdonát képezik. /Mózes Edith: Visszaszolgáltatták a marosvécsi kastélyt. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 5./

2007. február 25-én a marosvásárhelyi Kövesdombi Unitárius Egyházközség múlt év decemberében felszentelt templomában a tanácstermet Bözödi György Teremnek, a még készülő, ifjúsági és gyermekfoglalkozásoknak szánt helységet Balázs Ferenc Teremnek nevezték el. Kecskés Csaba tiszteletes beszédében a lelkész-író Balázs Ferenc személyiségét idézte meg, Bözödi Györgyről pedig Gálfalvi György, a Látó főszerkesztője, az író barátja beszélt. Az elnevezés ötletgazdája Kuti Márta volt. Marosvásárhelyen számtalan utcát neveznek el olyan személyiségekről, akiknek nemhogy semmi vagy alig van közük a városhoz, de az sem számít, ha tömeggyilkosok, s nemcsak Antonescu, de a 19. századi Ion Buteanuról is elmondható 1849-es „dicső” tettei nyomán utca őrzi a nevét. Ez így van Erdély minden városában. Az új gyarmatosításhoz hozzátartozik a módszer, miszerint „minden a mienk, és mi mindig itt voltunk” stb. Mindenkinek tennie kell a dolgát, ott és azt, amihez legjobban ért. Az egyházaknak nemcsak az a dolga, hogy Isten igéjét hirdessék, hanem az is, hogy az anyanyelven tartott istentiszteletet megőrizzék, az anyanyelv ápolóit, a nemzeti kultúra nagy egyéniségeit felmutassák a jövő nemzedéknek, és emléküket minden lehetséges módon ápolják. Beláthatatlan az az idő, amikor Marosvásárhelyen még egyszer utcát neveznek el Mentovich Ferencről például. 1961-ben a cikkíró a róla elnevezett utcában lakott, de mire elvégezte az egyetemet már rég a Toplita nevet viselte. Tolnai Lajos, Petelei István, Molter Károly, Kemény János, Bözödi György, Sütő András, vagy a kiváló képzőművészek, mint Bordi András, Barabás István, Izsák Márton stb. mikor kapnak utcát, teret, vagy mikor kapja vissza az elorzottat, mint Tolnai vagy Petelei? Erre még várhatunk, de a mi intézményeink, létesítményeink, iskoláink mind-mind nevesíthetők, írta Kuti Márta. Bözödi György (1913–1989) élete a kommunista rendszerben csak börtön, kényszermunka, és icipici nyugalom két házkutatás között, az örökös rettegés között telt el. /Kuti Márta: Névadás – emlékeztetőnek. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. március/

Marosi Ildikó könyve (Az Erdélyi Helikon képeskönyve) ismételten és méltán fordítja az erdélyi irodalom ismerőinek és tisztelőinek figyelmét az egyetemes magyar szellemi élet e legendás fejezete felé, Erdély felé. 1944-et követően a két háború közti időszak erdélyi irodalmi termése csak részben vált hozzáférhetővé. Ami nem illett a szocreál irodalmi kánonjába, azt elhallgatták, indexre tették. Kántor Lajos és Láng Gusztáv irodalomtörténete az újraértékelés kezdetét a Kritikai Kiskönytár 1962-es megindulásától datálja. A sorozat azonban nem teljesedhetett ki. A későbbi években nem egy ízben alaposan megrostált módon – lehetett olvasni Kuncz Aladár, Markovits Rodion, Dsida Jenő, Karácsony Benő műveit, kézbe lehetett venni Makkai Sándor, Reményik Sándor, Bánffy Miklós egy-egy könyvét. De Nyírő József, Wass Albert neve és munkássága továbbra is tabutéma maradt. A két világháború közti irodalmi lapok néhány antológiája is megjelent. A hetvenes években, Kovács János szerkesztésében, a nagyváradi Magyar Szó és Tavasz 1919–1920, az aradi Genius – Új Genius 1924–1925, az ugyancsak aradi Periszkóp 1925–1926 antológia ismertette az indulás, az első próbálkozások irodalmi termését. 1967-ben Méliusz József gondozásában adták ki a Korunk költészete, hat évre rá pedig, Szemlér Ferenc válogatásában, az Erdélyi Helikon költői című kötetet. Az 1989-es fordulat után napvilágot látott Erdélyi Fiatalok, majd a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál 1998-ban megjelent Zord Idők 1919–1921, aztán a Kriterionnál a Napkelet (1920–1922), és A kolozsvári Vasárnap és Vasárnapi Újság (1921–1925) című antológia. Ugyancsak a korszak irodalmi megismerését szolgálta Gaál Gábor, Benedek Elek, Kuncz Aladár leveleinek közzététele. Marosi Ildikó irodalomtörténészi kutatómunkája indulására igen kedvező hatással volt az, hogy házassága révén a kiváló erdélyi író, Molter Károly családjába került – Marosi Barna író, újságíró felesége lett –, igen bensőséges kapcsolatba mindazokkal, akik a marosvásárhelyi vendégszerető házban az évtizedek során megfordultak. A Bolyai utcai tanári lakás e szempontból irodalomtörténeti zarándokhelynek is nevezhető. Ha erdélyi vagy magyarországi író arra vetődött, náluk mindenkor tiszteletét tette. Másik fontos momentuma az indulásnak, hogy a Sütő András vezette Új Élet című, kéthetente megjelenő folyóiratnál együtt dolgozhatott Kemény Jánossal, a marosvécsi Helikon-találkozók házigazdájával, a két háború közti erdélyi irodalmi és színházi élet bőkezű mecénásával. Marosi Ildikó életét az irodalom szolgálatának szentelte. Indokolt tehát 75. születésnapján életművének áttekintése. A Kriterion Könyvkiadónál 1973-ban jelent meg A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája című kötet. A kötet kedvező fogadtatása buzdította a feltáró munka folytatására, az erdélyi irodalomtörténet további fehér foltjai eltűntetésére. Marosi Ildikó következő munkáját, A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944) két kötetét ugyancsak a Kriterion adta ki 1979-ben. A 400 dokumentum elénk tárja azt a hatalmas munkát, amelynek legfőbb mozgatói – Kós Károly, Kuncz Aladár, Kemény János, Makkai Sándor, Molter Károly, Bánffy Miklós, Kovács László, Tamási Áron és mások – végeztek a jó ügy szolgálatában. A nagyon fontos forráskiadványok közlése a Molter Károly levelezését felölelő kötetekkel – az első (1914–1926) 1995-ben, a második (1927–1932) 2001-ben – folytatódott, s remélhetőleg mihamar kiteljesedik. Marosi Ildikónak köszönhetjük a kolozsvári Polis Kiadónál megjelent Bánffy Miklós estéje című kötetet is. Megszülettek további munkái is. Az 1974-ben könyv alakban is megjelent húsz íróportré – Közelképek – a tanúk hiteles megszólaltatásával tette lehetővé. Tíz évvel ezelőtt indult Marosi Ildikó és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó együttműködése. Az említett kiadónál megjelent kötetek mindenike az erdélyi irodalom tárgyköréhez tartozik: a Bonchidai Prospero Bánffy Miklósról, a Hittel a mélységek felett Olosz Lajosról, A fedélzetközi utas elsüllyedt világa Ligeti Ernőről, az Úz Bence esetei Nyírő Józsefről, a Versailles-i repkény a Helikon-találkozók házigazdáiról, Kemény Jánosról és feleségéről, az Emlékpróba pedig Harag Györgyről rajzol hiteles képet. Irodalomtörténeti áttekintés, dokumentumok, kortársak vallomásai teljesítik ki a választott portrékat. Ennek az együttműködésnek a szülötte Az Erdélyi Helikon képeskönyve. /Máriás József: Marosvécsi panteon. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. április/

A hét végén tartották Marosvásárhelyen a vártemplomi Diakóniai Otthonban a Maros megyei líceumok diákjai részére a versmondó ünnepet a Helikon–Kemény János Alapítvány szervezésében, Dsida Jenő születésének centenáriuma alkalmából. A díjazottak értékes könyvjutalommal, díszoklevéllel és Hunyadi László szobrászművész Dsida-plakettjével térhettek haza. /Dsida Jenő versmondó ünnepség. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 4./

Május 5-én felavatták a Kemény János Gimnázium épületének új szárnyát. Ezzel Maroshévízen korszerű körülményeket sikerült biztosítani a magyar nyelvű oktatás számára. Óvodás kortól érettségiig egy épületben, egy váltásban zajlik a tanítás. Az új, 20 tantermes iskolaépület mellett korszerű sportcsarnokkal, új iskolabusszal is rendelkezik a tanintézmény. Az ünnepségen megjelent többek között Baciu Niculae polgármester, Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Bunta Levente megyei tanácselnök, Bartolf Hedwig megyei főtanfelügyelő-helyettes, a magyarországi testvérvárosok küldöttei mellett. Végül Mohacsek Ákos iskolaigazgató összegezte a maroshévízi magyar oktatás 17 esztendejét. A beszédek után Markó Béla és Kötő József kopjafát lepleztek le az iskola előtt, majd Markó Béla és Bende Sándor megyei képviselő fát ültettek az iskolaudvarban. Ezt követően a diákok ünnepi műsorral köszöntötték a résztvevőket. /Bajna György: Örömünnep Maroshévízen. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 7./

Az elöregedő Magyarózdon a hagyományhoz híven idén is, május 11-én emlékünnepséget szerveztek a falu szülöttje, Horváth István tiszteletére. - A szórványban élő gyerekeket össze kell kotornunk, akárcsak a búzaszemeket, mondta Horváth Arany, a költő lánya. – A kicsi magyarság mindig is nagy embereket nevelt ki magából. Horváth István mellett a Magyarbükkösön született Kemény János erdélyi fejedelemre is emlékeztek, de a neves személyiségek mellett a főszerep végig a gyerekeké maradt. A gyerekek Horváth István A sánta varjú című prózájából mondtak részleteket, a középiskolások pedig Kemény János-idézetekkel emlékeztek. A szórványban élő diákok jól szerepeltek. /Menyhárt Borbála: Közösséget teremteni a gyermekeknek. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 16./

Immár másodszorra kerül a földre II. Rákóczi Ferenc szobra a marossárpataki szoborparkban. Miholcsa József képzőművész felháborodottan vette tudomásul, hogy a marossárpataki önkormányzat hanyagsága miatt kőből faragott műve alatt elkorhadt és megrogyott az évek óta szolgáló, ideiglenes nyárfa talapzat. A Marossárpatakra költözött művész által létrehozott szoborparkban eddig egyetlen alkotás sem került végleges talapzatra. Ennek tudható be, hogy az erdélyi fejedelem szobrát évekkel ezelőtt egyszer már ledöntötték. Miholcsa József elmondta: „A szoborpark valamennyi alkotását felavatásuk után átadtam az önkormányzatnak. A helyhatóságoknak kötelessége lett volna a szobrok sorsáról gondoskodni. Sajnos azok hosszú évek óta ideiglenes, fából ácsolt talapzaton állnak. Annyi történt, hogy a hónapokkal ezelőtt a Krónikában megjelent riport nyomán a polgármester kitakaríttatta a parkot. ” Miholcsa József őszig elkészíti és átadja az önkormányzatnak báró Kemény János mellszobrát. A művész számos köztéri szobra látható a marosvásárhelyi Állatkert, Kézdivásárhely, Székelykövesd, Gyergyószentmiklós, Torja és Makó terein. A népi kultúra és regevilág, az ősi népművészeti elemek tárházából merítő művész alkotásaiból szoborpark jött létre Marossárpatak főterén. A művész Erdély fejedelmeiről megmintázott sorozata évről évre új alkotással bővül. /Szucher Ervin: Földön a Rákóczi-szobor. = Krónika (Kolozsvár), júl. 25./

„Egy lángot adok, ápold, add tovább és gondozd híven” – hangzott el a Reményik Sándor-idézet a marosvécsi Kemény-várkastély parkjában, ahol a hagyományhoz híven a Helikon–Kemény János Alapítvány évről évre feleleveníti a helikonisták emlékét. Idén három alkotóra: Dsida Jenőre, Szabédi Lászlóra és Vásárhelyi Z. Emilre emlékeztek. Adamovits Sándor, az alapítvány elnöke köszöntötte a külföldi és hazai vendégeket, valamint a Kemény család leszármazottait. Benkő Mihály helyi református lelkész emlékezett: „Immár nyolcvanegyedik éve, hogy a marosvécsi várban írók, költők összegyűltek. Mindennek rendelt ideje van és a rendelt időt is ki lehet használni, báró Kemény János is tudta, hogy mikor kell megszervezze a találkozót. ” Dsida Jenőre munkásságát Böjte Lídia, a szászrégeni Kemény János Társaság elnöke ismertette. Dévai Nagy Kamilla előadása is emlékezetes volt. Szabédi Lászlóról Kovács Emese tanárnő, Vásárhelyi Z. Emilről pedig Adamovits Sándor szólt. /(menyhárt): Emlékezés a helikonistákra. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 20./

A sors egy nap híján hatvan évet engedélyezett az egyik legnagyobb erdélyi magyar színésznek, Csorba Andrásnak /Braila, 1927. aug. 25. – Marosvásárhely, 1987. aug. 24./. Az 1920-as évek elején sok székely lány szegődött cselédnek Óromániába, mesterlegény keresett munkát Bukarestben, Galacon, ahol egész kolóniákat képeztek és magyar templomok épültek. Csorba István, csíkszentdomokosi cipészsegéd Brailában kapott munkát, így született Brailán Csorba András. 13 évesen, az 1940-es bécsi döntés után, szüleivel visszatelepedett Erdélybe. Csorba András Marosvásárhelyen a Kereskedelmi Reál Iskolában érettségizett Erdős Irmával és Ollender Mártával. Kemény János a marosvásárhelyi Apollóban látta őket egy műkedvelő színi előadáson. Tanácsára mindhárman Kolozsváron felvételiztek, Csorba András és Erdős Irma a Művészeti Főiskola Színművészeti Karára, míg Ollender Márta – a későbbi Csorba Márta – a Bolyai Egyetem Közgazdasági Karára. Csorba András színészi és alkati képességeit már a főiskola első évében színpadi szereppel tüntette ki Tompa Miklós rendező tanár. 1952 őszén lépett a marosvásárhelyi Állami Székely Színház közönsége elé, nagy sikert aratott. Olyan partnerekkel léphetett színre a különböző darabokban, mint Kovács György, Kőszegi Margit, Szabó Ernő, Andrási Márton, Lantos Béla, Szabó Duci, Kiss László, Lohinszky Loránd, Tamás Ferenc, Jeney Ottó és Szabó Ottó. Egymás után jöttek nagy alakításai. Csorba András filmszerepei is emlékezetesek. Gertler Viktor filmrendező Jókai Mór Aranyemberének filmre viteléhez címszereplőt keresett. Így lett Csorba Andrásból a világ szemében ma is műsoron levő Tímár Mihály. /Csifó János: 80 éves lenne Csorba András színművész. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság 1887-ben alakult meg, Tolnai Lajos kezdeményezésére. Virágkorát a két világháború közötti időszakban élte, amikor Kemény János elnökletével rendszeresen sikerült megtartani a felolvasóesteket. 1946-ban az új hatalom betiltotta. 1990 októberében 33 vásárhelyi értelmiségi gyűlt össze, ekkor Béres András, akkori RMDSZ-alelnök kezdeményezésére egyesület alakult, amely Gálfalvi György javaslatára vette fel a Kemény Zsigmond Társaság nevet. Közművelődési egyesületként született újjá a KZST. – Szeretnék, ha minél több fiatal bekapcsolódna a KZST életébe, mondta Fülöp Géza. Október végén kezdenek. /Nagy Botond: Utánpótlás-kereső KZST. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./

Hagyománya van Erdélyben az önéletrajzi fogantatású memoárirodalomnak. A Mikes Kelemen Törökországi leveleivel mindjárt európai színvonalon jelentkező magyar próza kiemelkedő előzményei a fejedelem kori emlékírók vallomásos művei. Bethlen Miklós, Kemény János fejedelem, Cserei Mihály, Bethlen Kata, Apor Péter, Misztótfalusi Kis Miklós dokumentumértékű írásai azonban csak a kezdetét jelzik az önéletrajzi visszaemlékezéseknek. Rettegi György, Deák Farkas, Jósika Miklós, Barabás Miklós, Teleki Sándor, Koós Ferenc, Tolnai Lajos – meg mások – emlékezései után a közelmúlt nem egy ilyen prózaváltozata született, például Kuncz Aladár, Szántó György, Szentimrei Jenő, Bartalis János, Kemény János báró, Méliusz József, Kacsó Sándor, Szemlér Ferenc, Nagy István könyvei. Nyírő József önéletrajzi regényei külön fejezetet jelentenek. Az Isten igájában című könyve 1930-ban jelent meg először Kolozsváron az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, legutóbb pedig Budapesten, a Kairosz Kiadónál látott napvilágot, az Arénába űzve cím alatti önéletrajzi vallomások kötetében. (Szerkesztette és a kitűnően tájékoztató előszót Medvigy Endre írta.) Németh László nagy elismeréssel fogadta a regényt, Benedek Marcell szintén, de szót ejtett a kompozíció gyöngeségéről. Cs. Nagy Ibolya 1999-ben írt tanulmányában a legsikerültebb Nyírő-regénynek nevezte az Isten igájábant. Nyírő ekkor még nem gondolta, hogy majd elkövetkeznek a hontalanság évei, mikor is hazátlanná vált magyar íróként, kényszerű kivetettségben kell tengetnie mindennapjait, majd emigránsként halt meg Spanyolországban, 1953-ban. Életének ebben a szakaszában írta meg önéletrajzi könyveit, az Íme, az emberek!-et és a Zöld csillagot: „az otthontalanság szomorú dokumentumait” – ahogyan Cs. Nagy Ibolya mondta. Két önéletrajzi regény az emigrációról. Magyarországon is, Erdélyben is hosszú évtizedeken hozzáférhetetlen volt Nyírő József munkái. Nyírőnek a Mi az igazság Erdély esetében? című nemzetpolitikai tanulmányát Amerikában, Clevelandben adta ki annak idején (1952-ben) a Katolikus Magyarok Vasárnapja, a közelmúltig hírét sem hallhattuk ennek a röpiratnak, írta Nagy Pál, melyet szerzője a nyugati világ közvéleményének tájékoztatására készített. Nyírő József a távolban is minden idegszálával, gondolatával az otthoni világhoz kötődött. Pomogáts Béla írta az Isten igájában 1990-es kiadásának előszavában: „Nem egyszerűen író, hanem erdélyi író, aki népének, közelebbről a székely népnek a történelmi sorsát kívánta megörökíteni. Ez a szándék jelölte ki azt az utat, amelyet bejárt, s ha irodalmunkat a nemzeti élet krónikásának is tekintjük, méghozzá olyan krónikásnak, amely a magyar világ változatairól ad képet, elkészíti ennek a világnak a kulturális térképét, akkor kétségtelen, hogy – Tamási Áron mellett – Nyírő József volt az, aki maradandó képekben mutatta be a székely nép életét, történetét, hagyományait, észjárását és lelkiségét. ” Szülőfalujában, Székelyzsomborban 2004. július 18-án felavatták Nyírő mellszobrát. Megtörtént az ő „szellemi” hazatérése”. A budapesti Kairosz Kiadó 1997-ben éppen A zöld csillaggal indított sorozatot, s emellett Erdélyben, Csíkszeredában a Pallas- Akadémiánál látnak napvilágot Nyírő írásai. A Kairosznál előkészületben van Nyírő József kiadatlan elbeszéléseinek kötete és Medvigy Endre Nyírő-monográfiája. /Nagy Pál: Az emlékező Nyírő József. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 20./