Tizenegy helikoni
A múló év szép emlékei közt őrzöm az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány november végi jubileumi estjét, amelyen jeles irodalomtörténészek, színészek és zenészek tizenegy helikonista író egyéniségét, életművét idézték fel a budapesti MOM Kulturális Központ zsúfolásig telt kupolatermében. Kerek évfordulók indokolták, hogy az Erdélyi Helikon 55 tagja közül rájuk essen a választás. Bánffy (Kisbán) Miklós 140, Kós Károly, Tompa László 130, Bartalis János, Bárd Oszkár, Endre Károly, Szántó György 120, Kemény János 110, Jékely Zoltán 100 esztendeje született, Nyirő József 60, Kovács László 50 éve hunyt el. Az ő írásaikból válogatta az előadásban is remeklő ünnepi műsor irodalmi anyagát Óss Enikő színművésznő.
Érzelemre, értelemre gazdagon ható, színes, színvonalas összeállításnak örülhetett a közönség, amelynek döntő hányadát erdélyi elszármazottak alkották. Igazán elevenbe találhatott náluk a Kiáltó szó. Az a jelképes, persze, hiszen ha bűvkörébe vonzott is minden jelenlevőt a széppróza, a legmeghatóbb pillanatokat mégiscsak a líra teremtette. Egyiket is, másikat is ihletett előadók – a már említett Óss Enikő és a Marosvásárhelyről áttelepült Buzogány Márta, illetve Pelsőczy László színművész – szólaltatták meg a Jánosi együttes (Jánosi András és Túri András) nyújtotta hangulatos zenei keretben. A helikonisták érdemeit, munkásságát a kor és a téma kiváló szakértői – Boka László, Elmer István és Pomogáts Béla – méltatták. Az irodalomtörténészek mellett színháztörténészt is hallhattunk, a szintén vásárhelyi kötődésű Medgyessy Éva az alapítvány Várvédő című irodalmi füzetét ajánlotta a résztvevők figyelmébe. És ahogy igazi összművészeti rendezvényhez illik, az estet kiállítás is gazdagította. Paulovics László festőművész nagyszerű olajkompozíciója és tucatnyi markáns íróportréja különleges vizuális ráadással tette teljesebbé a Kemény Endre által kezdeményezett emlékrendezvény kínálta élményt. Amint az alapítványi elnök hangsúlyozta, 2014-ben is igyekeznek hasonló jubileumi műsorokkal éltetni a két világháború közötti erdélyi magyar kultúra kiválóságainak az emlékét.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)

Várvédő – Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek
A két világháború közti erdélyi magyar irodalom legtermékenyebb ága az Erdélyi Helikon írói csoportosulás. A helikonisták közé sorolható ötvenöt író által létrehozott alkotások java része túlélte az irodalmi kánonok hullámtöréseit, túlélte a kommunista diktatúra tilalmi évtizedeit. Csupán tucatnyi szerző került a „megtűrtek” körébe, a többségnek évtizedekig az elhallgatás, könyveiknek a könyvtárak zárolt polcai jutottak osztályrészül. A hatvanas–hetvenes évek bukaresti és kolozsvári kiadóinak kitartó küzdelme eredményezte azt, hogy Balázs Ferenc, Bánffy Miklós, Berde Mária, Dsida Jenő, P. Gulácsy Irén, Karácsony Benő, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Markovits Rodion, Reményik Sándor, Szántó György… neve sorra visszakerült az irodalmi köztudatba. Nyírő József és Wass Albert művei azonban itthon csak az 1989/90-es fordulat után jelenhettek meg. Nyírő József hamvainak honi földbe való temetését a hatalom megakadályozta; a távollétében koncepciós perben elítélt Wass Albert jogi rehabilitációja mindmáig késik. Az 1989-es politikai fordulatot követően a helikonisták iránti érdeklődés – a „marosvécsi írói parlament” legjobbjainak köszönhetően – újra reneszánszát éli.
Az alkotóközösség megismerésének rögös útján Az Erdélyi Helikon költői (1928–1944) című Kriterion-kiadvány (1973) jelentette az első lépést. A beígért folytatás elmaradt, a próza- és kritika-antológia már nem jelenhetett meg. A következő nagy lépést a Marosi Ildikó által közzétett kétkötetes leveleskönyv – A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája (1924–1944), Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1979 – jelentette. A rendkívül értékes forráskiadvány ismételten felkeltette az érdeklődést a marosvécsi találkozók és az Erdélyi Szépmíves Céh iránt.
A mögöttünk maradt két évtizedben a cenzúra béklyóitól megszabadult szellemi élet fórumai és műhelyei intenzív munkával igyekeztek ledönteni a tabukat. A csíkszeredai Pallas–Akadémia, a kolozsvári Kriterion, Polis, a marosvásárhelyi Mentor kiadó sorra jelentette meg a műveket, irodalmi társaságok, alapítványok hosszú sora vállalta fel egy-egy író kultuszának ébresztését, ápolását.
Írásunkban e nemes törekvés újabb hajtásáról szeretnénk tájékoztatni az erdélyi magyar literatúra iránt érdeklődő olvasókat, irodalombarátokat az anyaországban létrehozott Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítványról, működéséről és az általa megjelentetett Várvédő című, évente megjelenő folyóiratról, az általuk szervezett budapesti rendezvényekről.
Kemény János unokája kezdeményezésére 2010 januárjában a magyarországi Pátyon hozták létre az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítványt. Vajon Kemény Endre, az alapítvány elnökeként miért tartotta fontosnak azt, hogy az Erdélyi Helikon ügye az anyaországban is szervezett formában képviselve legyen? A kérdésre a Várvédő 1. számában a Medgyessy Éva által készített interjúban kapunk választ: „Azt tapasztaltam, hogy még az irodalmi érdeklődésű magyarországi közönség körében is alig ismert az Erdélyi Helikon írói csoportosulás és a hozzá kötődő, azonos című folyóirat. Az ismert írókat, költőket, mint Tamási Áron, Wass Albert, Áprily Lajos, Jékely Zoltán nem hozzák összefüggésbe a szellemi csapattal, ahová tartoznak, a szám szerint 55 helikonista közül mindössze néhányat ismer a közönség. Fontosnak tartottam tehát az Erdélyi Helikon ügyének képviseletét, alkotóinak megismertetését, szellemiségének őrzését, olyan értékek terjesztését, amelyek ma is aktuális kérdésekre keresik a választ (…) a Helikon bátor, megmaradásunkat célzó, kultúránkat nemesítő eszméire ma is szükségünk van.” Az Európai Unió homogenizáló, a nemzeti sajátosságokat alábecsülő törekvései áradatában, az egymással ellenséges szekértáborokra szakadt mai magyar szellemi életben az erdélyi példa számos tanulságul szolgálhat: „Elszakadva az anyaországtól, egyedül maradván, egy hosszú távú kisebbségi sorsra kellett berendezkedjenek. 1926-tól Marosvécsen ült össze az erdélyi »írói parlament«, ahol a két-három napos találkozóikon az írók megvitathatták elképzeléseiket, terveiket a jövőt illetően, örökké szem előtt tartva a transzszilvanizmus eszméjét.” Az alapítvány tevékenysége az Erdélyben 2000-ben létrehozott, az Adamovits Sándor által vezetett Helikon Alapítvánnyal párhuzamos síkon halad, egyazon cél szolgálatában.
Az Erdélyi Helikon – Kemény János Alapítvány a megalapításától eltelt évek alatt több irányban fejtett ki sikeres tevékenységet. Elsőként megjelentették az Erdélyi Helikon Öröknaptárat, melyben mind az 55 helikonista szerepel, az írók születése és halála évével; bekapcsolódtak a marosvásárhelyi testvéralapítvány által szervezett rendezvényekbe; 2011-ben beindítottak egy ünnepségsorozatot, melynek célja, hogy mind az 55 helikonistáról méltón megemlékezzenek; 2012-ben megjelentették a Várvédő folyóirat – alcímében: Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek – 1. számát.
Az Öröknaptár, a marosvásárhelyi alapítvány révén, remélhetőleg eljut az erdélyi magyar oktatási és kulturális intézményekbe, segédeszközként az írók kultuszának méltó ápolásában. Az erdélyiekkel közös rendezvények aktív szereplőiként szolgálják a Helikon-közösség eszméinek propagálását. S ez nem csupán irodalom-, illetve eszmetörténeti kérdés, nemcsak Erdélyben, hanem az anyaországban is aktuálpolitikai üzenete van – irodalmi és egyéb vonatkozásban is. Szőcs Géza a 2011. november 15-i budapesti Erdélyi helikonisták ünnepségén elhangzott üdvözlő beszédében méltán hangsúlyozta: „… széles spektrumú társaság volt ez, hány különböző módon látták és láttatták a világot, és arra a meggyőződésre is juthatunk, hogy a békésen egymás mellett ülő írók és költők világnézetét olykor maga a világ választotta el egymástól – mégis jól megfértek egymás mellett, mert megértették, hogy a szervezetbe tömörülés nem holmi öncélú úri huncutság, hanem a hangsúlyos érdekképviselet és a közös fellépésből adódó társadalmi elfogadottság felé vezető út maga.” Az első Helikon- ünnepségen hangzottak el e szavak. Az elsőt aztán 2012. november 17-én követte a második, 2013. november 21-én pedig a harmadik jubileumi ünnepség – igen gazdag, vonzó programmal, illusztris személyiségek közreműködésével. Ez utóbbi alkalommal a részvevők megtekinthették a szatmárnémeti származású, Szentendrén élő Paulovics László grafikus és festőművész helikonista írókról készített portrésorozatát. A műsorokat Óss Enikő, a Nagyváradról Amerikába emigrált, majd Budapestre települt színésznő rendezi. A szervezők előtt követendő példaként áll a két háború között igen eredményesen működő – 1934-ben alakult, négy év múlva már harminchétezer tagot számláló – Erdélyi Helikon Magyarországi Barátai elnevezésű közösség.
A Várvédő 1. számában Medgyessy Éva alapító főszerkesztő tollából olvashatunk az útra bocsátott kiadvánnyal kapcsolatos elképzeléseikről: „Célunk elsősorban nem a múltidéző nosztalgiázás, hanem az elmúlt évtizedekben szándékosan eltemetett, elfeledtetett, ám páratlanul gazdag irodalmi-szellemi hagyaték aktualitásának és jövőbe mutató aspektusainak felfedezése is. Ezért az irodalmi szemelvények mellett megvizsgáljuk, hogyan él ma a két világháború közti erdélyi magyar író-költő társadalom munkásságának emléke a jelen szellemi embereinek emlékeze-tében, illetve jeles irodalmi személyiségeink miként értékelik az említett életműveket és nem utolsósorban az ehhez hasonló szellemi közösségek létrejöttének fontosságát. A Várvédő »füzeteiben« ezért nem csupán a két világháború közötti erdélyi írókkal és költőkkel, hanem a mai magyar szellemi élet és irodalmi jelenünk elhivatott, jeles képviselőivel is találkozhatnak. Várvédő tevékenységünk így reményeink szerint egyformán hozzájárul majd a marosvécsi várkastélyban létrejött, egyedülálló irodalmi csoportosulás művészetének ápolásához és újraélesztéséhez, valamint erős várunk, a szellem, a kultúra szolgálatához is.”
Erdélyi Helikon – Irodalmi Füzetek – Várvédő. Mit takar e hármas tagolású cselekvési tér? Erre a Marosvásárhelyen született, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen magyar–francia szakot végzett író, színháztörténész, a Várvédő folyóirat főszerkesztője, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány irodalom- és színháztörténeti tanácsadója, Medgyessy Éva szavai adnak számunkra kimerítő választ: „Erdélyi Helikon – ez ugye önmagáért beszél. Ennek a két világháború közötti irodalmi mozgalomnak, a hozzá kapcsolódó folyóiratnak, valamint az eköré csoportosuló alkotóknak állít emléket. Irodalmi Füzetek – ez rávilágít arra, hogy nem csupán a műveket idézzük fel, hanem, mint egy jó irodalomórán teleírt füzetben szokás, rávilágítunk a társadalmi-politikai körülményekre, az írók életpályájára, és ami talán még izgalmasabb, a témában folytatott saját kutatásaink eredményét is hozzátesszük itt. És hogy miért Várvédő? A helikoni találkozók székhelye, a marosvécsi vár és persze a találkozók szellemiségének őrzésére utalunk ezzel. De képletesen egy kicsit távolabbra is: erős várunk, az anyanyelvi kultúra védelmére. Azt a szellemiséget, azt a gondolatiságot szeretnénk közkinccsé tenni, amelyet az erdélyi helikonisták képviseltek, és amely ma is aktuális. Hogy mi is ez? Egészen röviden összefoglalva: a kultúra lélekmentő és nemzetmegtartó ereje.”
A Várvédő – Erdélyi Irodalmi Füzetek eddigi két száma arról győz meg, hogy az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány csapata hűséggel és elkötelezetten, tartalmilag, és a nyomdai kivitelezésben is magas igényességgel követi a maga elé állított célt, munkájukat a szó nemes értelemben vett szolgálatként tételezik.
Az 1. szám beköszöntő írásai – Előszó, Szőcs Géza köszöntője az Erdélyi helikonisták első ünnepségén, a két háború közötti Erdélyi Helikon Magyarországi Barátai rendezvényét népszerűsítő Hívogató reprint megjelentetése, az alapítvány létrejötte körülményeinek felidézése, Pomogáts Béla írása a marosvécsi íróközösségről és az általa megjelentetett azonos nevű folyóiratról – mind-mind a témára való ráhangolódást segítik. A szerkesztői szándékhoz híven az írók születési vagy elhalálozási évfordulójuk szerint kerülnek fénykörbe. E számban: Balázs Ferenc, Gagyi László, Kacsó Sándor, Kemény János, Kuncz Aladár, Ligeti Ernő, Makkai Sándor, Maksay Albert, Molter Károly, Olosz Lajos, Reményik Sándor, Szántó György, Szentimrei Jenő, Tavaszy Sándor. Az életrajzokat Medgyessy Éva és Pomogáts Béla jegyzi. Mindenik életrajzot egy-egy alkotás, illetve abból kiragadott részlet követ. A megidézett szerzőkről és műveikből kirajzolódó képet többnyire kortársak, családtagok, illetve baráti körükből megszólalók kiváló tárgyismerettel és lelki affinitással telített írásai teszik még árnyaltabbá – Balázs Ferenc emlékezetét Kászoni József, a Kemény Jánosét Kemény Endre, a Kuncz Aladárét Jancsó Miklós, a Makkai Sándorét Makkai Lilla, a Reményik Sándorét Molter Károly. A folyóirat tárgykörében szerep jut a kitekintésnek, a választott téma tágabb értelemben történő bemutatásának is. E számban a kolozsvári születésű Szász István Tas tanulmánya – A közösen gondolkodó Helikon és Hitel – a két kiadvány céljaiban kimutatható párhuzamosságot, közös törekvéseket tárja fel. Az ugyancsak erdélyi származású, de nyugatra sodródott Tolvaly Ferenc magatartása azt példázza, hogy „a szellem embere kitekint a világba – és onnan hazahozza tapasztalatait”. A vele készített interjú zárószavai általános megfontolásra érdemesek: „Mint korábbi nagy válságok idején, most is az értelmiségnek a felelőssége, hogy a kiutat keresse, ugyanakkor rámutasson arra, hogy a világ csak erkölcsi-etikai alapokon maradhat fenn.”
A Várvédő 2. számának bevezetője az általános elveken, célkitűzéseken túl a lapszerkesztés kulisszatitkairól, no meg a támogatókról és előfizetőkről beszél, segítségről és bizalomról szól. Joggal, hisz már több mint százan lettek/váltak a lapot igénylő olvasókká, előjegyzésükkel támogatják a kiadvány megjelenését. E lapszámot Pomogáts Béla nemrég megjelent könyvének – A marosvécsi várban – előszavából vett részlettel indítják. Idézzünk belőle néhány gondolatot: „Az erdélyi irodalmi közösség ugyanolyan szellemi tényezője és alakítója volt a két világháború közötti magyar irodalmi kultúrának, mint a Nyugat körül gyülekező irodalom vagy a népi mozgalom. (…) termékeny példát adott arra, hogy az irodalmi értékek szolgálata és a közösségi-nemzeti elkötelezettség a legkevésbé sem állhat egymással szemben.” Rendkívül sok és értékes információval és megállapítással szolgál Murvai László tanulmánya: A transzszilvanizmus az erdélyi magyar oktatásban. A szerző évtizedekig a román tanügyminisztérium nemzetiségi főosztályának volt a beosztottja, majd vezetője, így hitelesen tudja elénk tárni a helikonisták odisszeáját a diktatúra éveiben kötelező tantervekben. Kemény Endre az Erdélyi Helikon folyóirat tizenhét éves történetét vázolja fel, utalva arra, hogy miként sikerült teljesítenie a keletkezésekor felvállalt feladatát: „a kisebbségi sorsra kényszerült magyarok lelki támogatását és megerősítését a kultúra eszközeivel”. A folyóirat programja érzékeltetésére idéz annak kiváló szerkesztői – Áprily Lajos és Kuncz Aladár – beköszöntő írásaiból; az utólagos értékelések – Pomogáts Béla, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon címszava, Marosi Ildikó méltatása – mintegy visszaigazolják elődeik fölvállalt szolgálatának időtálló értékeit.
A lapszerkezet az első számban tapasztalt utat követi: a rövid íróportrékat – Bárd Oszkár, Hunyady Sándor, Jékely Zoltán, Kádár Imre, Kiss Jenő, Kovács László, Lakatos Imre, Moldován Pál, Ormos Iván, Pakocs Károly, Sipos Domokos, Szentmihályiné Szabó Mária – Medgyessy Éva jegyzi. A saját művek, illetve az azokból kiragadott részletek hozzák az olvasókhoz közelebb a mostani számban, többségükben kevésbé ismert szerzők munkáit. Bárd Oszkárról Murvai László, Hunyady Sándorról Brody Alexander, Jékely Zoltánról Katona Tamás, Kiss Jenőről Szász István Tas és Tamás Gábor, Sipos Domokosról Lőrinczi László ír értő, lélekközeli sorokat. A lapszám „csemegéje” a Kányádi Sándorral folytatott beszélgetés. Megható történetek felidézése ez, melyek „elindultak Kányádi emlékezetéből, mint feltörő forrásból a víz, s vették az irányt, amerre akarták, elkanyarodtak, miként a pisztrángos hegyi patak is természet adta útján jobbra meg balra – ahogyan a hegyoldal lejtése viszi.” Élvezetes diákkori emlékek, tanulságos történetek fonódnak itt egybe történelmi példákkal, családi emlékekkel.
Mindkét számot a Hírek, események rovat zárja: közös bennük, hogy a helikonistákkal kapcsolatos eseményekről számolnak be – Erdélytől Budapestig, s onnan is távolabb: Los Angelesig. Mindenik sor tanúságtétel az íróközösség élő hagyományairól, a tiszteletről és megbecsülésről, amely tagjait övezi.
Nem zárhatjuk bemutató értékelésünket anélkül, hogy felhívnánk a figyelmet a két számban megjelent igen értékes korabeli fotókra, melyek messze többet jelentenek illusztrációknál.
Az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány és a Várvédő folyóirat igen kedvező fogadtatásáról egyként vallanak az évenként tartott budapesti jubileumi ünnepségek, valamint az is, hogy már a lap 2. száma több mint száz előfizető nevét közölhette.
Máriás József
Művelődés (Kolozsvár)

Marosvécsi kastély: Kemény-kiállás a kultúra mellett
A marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia – vallják Kemény János unokái, akik az ősz folyamán kaphatják vissza a Helikon-találkozók egykori színhelyét.
Hosszas pereskedés, majd várakozás után az ígéretek szerint az ősszel, csúszás esetén legkésőbb karácsony előtt birtokba veheti marosvécsi várkastélyát a Kemény család. A tervek szerint néhány hónapon belül minden körülmény adott lesz az évszázados épületet használó neuropszichiátriai kórházotthon teljes kiköltözéséhez. Az elkövetkezendő időszakban az intézet a kastélyban maradt több mint száz kezeltjét is átcsoportosítja az épület szomszédságában bővülő pavilonrendszerbe.
A hétvégén báró Kemény János örökösei Az Erdélyi Helikon múltja és jövője címmel szerveztek háromnapos kastélykonferenciát Galonyán, ahol az épület jövőjére keresték a választ. Annak ellenére, hogy léteznek bizonyos véleménykülönbségek, abban mindenki egyetértett, hogy a pezsgő művelődési életnek és főként az irodalomnak ismét vissza kell térnie a marosvécsi várkastély falai közé.
Több forgatókönyv – előnyökkel és hátrányokkal
Wittek Krisztina témafelelős és Zelenai Tamás építész konzulens vezetésével a Budapesti Szent István Egyetem Ybl Miklós építészettudományi karának 22 diákja felmérést és SWOT-elemzést készített a kastélyról, annak erősségeiről és gyengeségeiről, fejlesztési lehetőségeiről és az esetleges veszélyekről. A tíznapos nyári gyakorlat célja az épületegyüttes felmérése és a hasznosítási koncepció elkészítése volt.
Amint a 2012-ben lezajlott munkát irányító szakemberek elmondták, a kastély egyidejűleg több funkciót is betölthet. Azon túl, hogy segítheti a térség fejlődését, munkahelyek teremtését, a környékbeli fiatalok helyben maradását, fontos szerepet játszhat a hagyományok felelevenítésében, a kulturális kincsek megőrzésében és a római Castrum feltárásában, felújításában.
A szakemberi vélemény szerint kastélyszállót, de művésztelepet, egészségügyi, rekreációs központot is ki lehetne itt alakítani. A budapesti egyetem tanárai és hallgatói viszont arra is figyelmeztettek, hogy a tetemes befektetésen túl az udvarra költöztetett kórházotthon közelsége, az instabil politikai háttér, a projektek beindításának hosszas folyamata mind-mind gondot jelenthetnek.
A tanulmány készítői három különböző forgatókönyvet is készítettek a várkastély hasznosítására. Az elsőben az idegenforgalmi lehetőségekre hívják fel a figyelmet, a másodikban az erdélyi művelődési élet egyik központjának a megteremtését helyezik kilátásba, míg a harmadik változatban egészségügyi funkció betöltését javasolják.
A park jövőjét is többféleképpen látják: visszaállíthatnák az arborétumot, szolgálhat egy szabadtéri színház helyszíneként, de ki lehetne alakítani itt játszóteret is. A Szent István Egyetem illetékesei arra is kitérnek, hogy valamennyi változatnak előnyei, ugyanakkor hátrányai is vannak.
Az önkormányzatnak – mely a román állam képviselőjeként hosszú évekig próbálta megakadályozni, majd késleltetni a restitúciót – most az az érdeke, hogy bármilyen rendeltetést kap a kastély, az nagyot lendítsen a településen.
„Úgy is, mint polgármester, úgy is, mint magyar ember, remélem, hogy itt egy fontos turisztikai központ alakul ki” – hangoztatta a tanácskozáson részt vevő helyi polgármester. Ördög Ferenc elmondta, hogy az eddigi súrlódások és konfliktusok dacára az önkormányzat jó kapcsolatot szeretne ápolni a Kemény családdal és a kastélyban létesítendő intézménnyel.
Az erdélyi magyar kultúra központjává tennék
Az író és művészetpárti Kemény János unokái elsősorban nagyapjuk mecénási szellemiségében hasznosítanák a marosvécsi kastélyt. A Magyarországról hazatelepedett és a közeli Galonyán élő Nagy Kemény Géza például el sem tudja képzelni, hogy az anyaországi divat szerint wellness-szállóvá alakítsa az Erdélyi Helikon színhelyét. Sokkal inkább egy, a Lezsák Sándor nevével fémjelzett Lakiteleki Népfőiskola modelljére létrehozott kulturális központot működtetne az épületben.
„Lenne itt helye művésztelepnek, alkotótábornak, konferenciáknak és összmagyar találkozóknak is” – sorolta elképzeléseit a Kemény unoka. Bátyja, a szintén hazatelepedett Vécsi Nagy Zoltán művészetkritikus is hasonló álmokat dédelget. Kemény János legidősebb unokája felelevenítette, hogy nagyapját sem a vagyonszerzés vezényelte, és nem is a pénze, hanem az irodalom és színház iránti határtalan szeretete tette mecénássá.
A Budakeszi melletti Pátyon élő unoka, Kemény Endre úgy vélekedett, amennyiben szállodaként is működtetnék az épületet, akkor is megférne falai között a kultúra. „Nagy vonalakban hasonlítanak az elképzeléseink, abban viszont mindannyian egyetértünk, hogy a marosvécsi kastélynak az erdélyi magyar művelődés központjává kell válnia” – szögezte le lapunknak az örökös.
Az elődök öröksége
A Magyar Írószövetség elnöke, Szentmártoni János káprázatos és megismételhetetlen irodalom- és kultúrtörténeti pillanatnak nevezte 1926 nyarát, amikor a mindössze 23 esztendős báró hívására az erdélyi irodalom legkiválóbb alakjai sereglettek össze Kemény János birtokán. A helikoni találkozók jelentőségét az is növelte, hogy egy percig sem voltak provinciális rendezvények, jegyezte meg Szentmártoni.
„A legjobb magyar irodalmi hagyományokra építve eleven kapcsolatot ápolt az anyaországi műhelyekkel. Nemzetközi beágyazottsága már helyzetéből adódóan is természetes volt, a román, és a szászok révén a német kultúrával való együttélését értem ez alatt elsősorban – de nyelveket beszélő és külföldi irodalmat fordító kiválóságai révén világirodalmi távlatokat is nyitott. Azzal, hogy a transzszilvanizmus eszméjét az írott szó művészetében gyakorlattá emelték, nem csupán a két Trianon közötti erdélyi magyarság önbecsülését, önismeretét, jövőképét erősítették, de perspektívát nyitottak az előtt is, hogy ez a nép elhelyezhesse magát Európa drámaian átrendezett térképén” – méltatta a vécsi irodalmi találkozók fontosságát a Magyar Írószövetség elnöke.
Szentmártoni János abbéli reményének adott hangot, miszerint a hétvégi találkozó az elődök örökségéhez méltó kulturális pezsgést indít majd el. Ehhez viszont sem a Kemény család tagjai, sem a vagyonuk nem elegendő. „Mi hétköznapi emberekként élünk és közel negyed évszázada harcolunk birtokaink visszaszerzéséért. Magunkra voltunk és vagyunk hagyva. Viszont úgy tekintünk erre a kastélyügyre, mint az összmagyarság ügyére” – fejtette ki a Krónikának Kemény Endre.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),

Felélesztik a helikoni örökséget a marosvécsi Kemény-kastélyban
„Több évtizedes kényszerű csipkerózsika-álom után újjáéledhet a helikoni örökség, ismét az erdélyi magyar szellemi, kulturális élet szolgálatába állhat a marosvécsi várkastély” – fogalmazott az örökösök nevében Kemény Endre, aki levélben tájékoztatta lapunkat, hogy a Kemény-család november 8-án nyílt napot tart a műemlék épületben.
A belépés az eseményre díjtalan, de az örökösök szívesen várják azok adományait is, akik hozzá kívánnak járulni az ingatlan és a helikoni hagyomány újjáélesztéséhez. Az évszázadok során számos híres tulajdonosa volt az ingatlannak, többek között Werbőczy is, aki állítólag itt írta meg a híres Tripartitumot.
II. Rákóczi György 1648. november 28-án adományozta Kemény János későbbi erdélyi fejedelemnek a kastélyt, és vele együtt hat falvat. Mindez három évszázadon át volt a család tulajdonában, majd a kommunista hatalom, államosítás címen elkobozta az ingatlant, egy ideig árvaház működött benne.
A marosvécsi várkastély mögötti hatalmas park hajdanán Kemény János báró jóvoltából az Erdélyi Helikon holdudvarába tartozó írók, a helikoni közösség találkozóinak helyszíne volt. A Kemény-örökösök 20 éves jogi huzavona után 5 éve kapták vissza az ingatlant, majd idén szeptember 30-án megtörtént az épület tényleges átadása, a kulcsok átvétele is.
„Az író, irodalomszervező Kemény János báró egykor valóra váltott álma most ismét életre kelhet, az Erdélyi Helikont ha nem is újjáélesztve, de annak hagyományait követve ismét élénk szellemi, kulturális, irodalmi műhely állandó helyszínévé válhat a marosvécsi várkastély és környéke” – fogalmazott Kemény Endre.
A kastély mögötti tölgyfák árnyékában – melyeket egyes vélemények szerint még II. Rákóczi György ültettetett – található a Kemény család sírhelye, az 1935-ben felállított, és ma már jelképnek számító Helikon-asztal, melyet Kós Károly készített és felirata Kuncz Aladár emlékét örökíti meg. A kőasztalt a Helikon íróinak ajándékaként, ünnepélyes keretek között Makkai Sándor adta át Kemény Jánosnak és feleségének.
A parkban található Wass Albert író sírhelye is, mely az utóbbi években valódi zarándokhellyé vált. A nyílt napon részt vesz Zsigmond Barna Pál csíkszeredai magyar főkonzul, Tőkés László korábbi királyhágómelléki református püspök, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A résztvevők zenés, táncos produkciókra számíthatnak.
Krónika (Kolozsvár)

Az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh kiállítása
Április 11-én, szombaton délelőtt 11 órakor a marosvécsi várkastélyban megnyílik az Erdélyi Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh kiállítása, melyen nagy számban kapnak helyet Kemény Endre magángyűjteményének darabjai is. A szervezők remélik, hogy az esemény kedvet ad szervezetek és magánemberek számára, hogy a jövőben hasonló rendezvényeknek adhasson helyt és ismét az erdélyi kultúra palettájára kerüljön a marosvécsi várkastély. A Kemény család és az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány minden érdeklődőt vár a megnyitóra.
Népújság (Marosvásárhely)

Helikonisták őszi muzsikája
Az Erdélyi Helikon íróinak 7. jubileumi ünnepségét rendezi meg november 12-én a budapesti Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány. Akárcsak az előző években, az előadás ezúttal is a MOM Kulturális Központ színháztermében zajlik. A zenés irodalmi est címe: Őszi muzsika. Az irodalmi anyagot válogató és a műsort rendező színművésznő, Óss Enikő és kolléganője, Meister Éva a szokásosnál is több helikonista író, költő művét szólaltatja meg. Az egykori irodalmi tömörülés 55 tagja közül tizenöt – Áprily Lajos, Balázs Ferenc, Császár Károly, Dsida Jenő, Finta Zoltán, Járosi Andor, Kós Károly, Maksay Albert, Moldován Pál, Olosz Lajos, Sipos Domokos, Szabédi László, Szombati-Szabó István, Tamási Áron és Vásárhelyi Z. Emil – szólal meg tolmácsolásukban a kétfelvonásos előadáson. Az idei kerek évfordulók őket állították a közérdeklődés fókuszába. A műsorban közreműködik a Sic Tranzit Folk Műhely és Bánki Beni előadóművész. Köszöntőt mond az alapítvány elnöke, Kemény Endre.
A Várvédő Erdélyi Helikon Irodalmi Füzeteket Medgyessy Éva alapító főszerkesztő ismerteti. Az est során átadják a 2017. évi Kemény János-emlékérmeket. Óss Enikő, Medgyessy Éva és Oláh Anna a díjazott. Népújság (Marosvásárhely)