Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kémenes László
2 tétel
2016. február 25.
Mezei János nem indul újabb mandátumért
Nem indul a júniusi helyhatósági választásokon Gyergyószentmiklós felfüggesztett polgármestere – ezzel kapcsolatosan az MPP gyergyószentmiklósi szervezete adott ki közleményt. A párt nem nevezte meg egyelőre a polgármesterjelöltjét.
„Döntését a közösség érdekében hozta, nem gyávaságból, nem meghunyászkodásból döntött így, egyszerűen a közösség érdekét szem előtt tartva vélte jobbnak, hogy egy újabb mandátum esetleg hátrányosan érintené a város lakóit, a politikai csatározások, a politikai leszámolások legnagyobb elszenvedői maguk a város polgárai. A jelenlegi hatalom egyszerűen ellehetetleníti azokat a vezetőket, akik a közösség érdekeiért, az anyanyelv megőrzéséért, az identitástudat megerősítéséért, valamint az autonómia kivívásáért tevékenykednek” – olvasható a közleményben.
Mezei János most nyilvánosságra került bejelentése még pénteken február 19-én, a pártszervezet tisztújító taggyűlésén történt. A tisztújítás során Vadász–Szatmári Istvánt újraválasztották a helyi szervezet élére. Az ügyvezető teendőket ezután is Kémenes László látja el. A párt helyi elnökségi tagjai: Czink Attila, Nagy Zoltán és Kastal László.
Az gyergyószentmiklósi MPP közleménye szerint a helyi szervezet sajnálattal vette tudomásul, ugyanakkor tiszteletben tartja Mezei János döntését.
Mint ismeretes, Mezei János ellen több mint egy éve indult eljárás, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hivatali visszaéléssel, zsarolással és sikkasztásra való felbujtással gyanúsítja. A polgármestert őrizetbe is vették, majd le is tartóztatták, ugyanakkor hosszabb időt töltött házi őrizetben. Mezei nem gyakorolhatja polgármesteri tisztségét, jelenleg hatósági felügyelet alatt van.
Az ellene indított eljárás évfordulóján Mezei János, a Gyergyói Hírlapnak adott interjújában azt mondta, a törvényes feltételek adottak az indulásához. Hozzátette: szerinte a város érdeke a legfontosabb ebben a kérdésben. „Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezek újabb mandátumért. Ha azonban úgy látják, ha az körvonalazódik, hogy a városnak ez nem hátrányos, akkor valószínű, hogy indulok” – jelentette ki az interjúban.
Gergely Imre. Székelyhon.ro

2017. április 19.
Örömet vittek az idősotthonba
A hét végén helyi gyerekek és felnőttek keresték fel a nyárádszeredai idősotthon lakóit, hogy néhány percre örömet, mosolyt vigyenek életükbe.
Néhány felnőtt és gyerek látogatta meg az idősotthont, ahová 27 személy részére vittek édességet, süteményt a húsvéti ünnep alkalmából. A fennjáró bentlakókat az intézmény ebédlőjében, az ágyhoz kötötteket szobáikban látogatták meg, és nemcsak egy kis finomságot nyújtottak át, hanem versekkel köszöntötték őket, illetve a nőket meg is locsolták – mondta el Kémenes László, a látogatás egyik szervezője. Az ötlet, a kezdeményezés a helyi katolikus egyházközségben született, majd más felekezetű helyiekhez is fordultak segítségért a kis ajándékok elkészítésében. A legnagyobb támogatást Bíró Lászlótól és Máriától kapták, de Farkas Piroska, Tóth Anna és Fanaragiu-Kuti Niculai is szívesen melléjük állt, így a helyi lakosság és nem valamely egyház vagy felekezet nevében nyújtották át ajándékaikat. A gesztusnak nagyon örültek az idősek, egy részük el is érzékenyült, jólesett számukra, hogy rájuk is gondoltak. Nagyon jól sikerült kezdeményezés volt – véli Kémenes, aki nem a kezdeményezőket, hanem a kezdeményezés példaértékét emelte ki, hiszen mindig vannak olyan emberek, akikre gondolni kell, akiknek jólesik egy csekély ajándék, egy jó szó.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)