Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kelemenné Zathureczky Berta
10 tétel
2010. december 20.
Ígéretek és pénz Székelyföld fejlesztésére
Turisztikai létesítmények avatójára, valamint újabb finanszírozási szerződések aláírására Hargita és Kovászna megyébe érkezett a hét végén Elena Udrea, aki ezúttal „Székelyföld" fejlesztéséről beszélt. A turisztikai miniszter pénteken Hargita megyébe látogatott, Bálványoson töltötte az éjszakát, szombaton felavatta az újjáépített hatolykai fürdőt, Sepsiszentgyörgyön öt városfejlesztési s egy-egy szociális és tanügyi fejlesztési szerződést látott el kézjegyével, majd Sugásfürdőn hivatalosan is átadta a nagyközönségnek az új sípályát.
A sepsiszentgyörgyi városháza dísztermében a város és a megye vezetői, honatyáink, a nagyobbik koalíciós párt helyi vezetői, valamint az önkormányzat fejlesztési irodája munkatársainak jelenlétében írták alá a 14,5 millió euró összértékű szerződéseket. Az összegből közel 11 millió euró vissza nem térítendő támogatás. Öt projekt az integrált városfejlesztési tervbe illeszkedik, másik kettő a Zathureczky Berta Öregotthon és a Puskás Tivadar Szakközépiskola korszerűsítését célozza. Antal Árpád András polgármester elmondta, a Regionális Operatív Program keretében a várost érintő 21 leadott tervvel büszkélkedhetnek, ebből hármat a megyei tanács, 18-at a sepsiszentgyörgyi önkormányzat állított össze. Utóbbiak összértéke meghaladja a húszmillió eurót.
Ezek összeállításában több ezer munkaóra van, s ezért a polgármester köszönetet mondott munkatársainak. A tervekről dicsérően szólt mind a miniszter asszony, mind Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió Ügynökségének ügyvezető igazgatója. Elena Udrea kifejtette, kár és vétek lenne az uniós támogatást ki nem használni, s ebben Hargita és Kovászna megye igen jól teljesít. Szólt arról is, hogy a turisztikai minisztérium az első a tárcák között az uniós pénzek lehívásának tekintetében, s az ütemet tartani kívánják. Nagyon jónak nevezte a minisztérium együttműködését a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal. Elmondta, megállapodtak a polgármesterrel, hogy a Mihai Viteazul-szobor felújítását és a tér rendezését támogatják, s szerdán erre átutalják a pénzt. Támogatja a hagyományos fürdők felújítását, mint amilyen a csíkszentkirályi vagy hatolykai, fejlesztik Borszéket és Kovásznát, s jövőben folytatják a kézdivásárhelyi műjégpálya építését. Megállapította, hogy 14–15 évvel ezelőtt, amikor itt szilveszterezett, Kovászna jobban nézett ki, de igyekeznek a fürdővárost szebbé varázsolni. Jövőben wellness központ építését kezdik el. Hangsúlyozta, hogy az utakat is fel kell újítani, mert infrastruktúra nélkül nem létezik turizmus, s hozzátette, két éve, mióta ide jár, már tapasztalt fejlődést. Párbeszédük során Antal Árpád végig következetesen Székelyföldről beszélt: Székelyföld fejlesztéséről, székelyföldi turizmusról, székelyföldi tájról, míg a miniszter asszony is átváltott, és ő is Székelyföld fejlesztését emlegette. Az elöljáró által felsorolt célpontok mellé Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke még beszúrta Bálványos fejlesztését és a Szent Anna-tóhoz vezető út korszerűsítését. Erre egyik központi lap tudósítója közbevetette, „igen, területi autonómiát akarnak", mire az elnök visszaszólt, előbb az infrastruktúrát fejlesztjük, aztán eljön annak is az ideje. A polgármester felhívta még a figyelmet, mióta a pártok vezetőségében generációváltás következett be, nem hallani úgynevezett etnikai konfliktusokról.
Sugásfürdőn a hóágyú által lövellt permetben vágta el az új sípálya avatószalagját a turisztikai miniszter, akinek igen tetszett a táj. A polgármester az itteni fejlesztési terveket ecsetelte, s közben megjegyezte, nagy biztonságban vagyunk, hisz fent a rendőrség villája, lennebb a hírszerző szolgálaté. A küldöttség és vendéglátói a Görgő Panzióban fogyasztották el az ebédet.
Szekeres Attila, Háromszék, Erdély.ma
Turisztikai létesítmények avatójára, valamint újabb finanszírozási szerződések aláírására Hargita és Kovászna megyébe érkezett a hét végén Elena Udrea, aki ezúttal „Székelyföld" fejlesztéséről beszélt. A turisztikai miniszter pénteken Hargita megyébe látogatott, Bálványoson töltötte az éjszakát, szombaton felavatta az újjáépített hatolykai fürdőt, Sepsiszentgyörgyön öt városfejlesztési s egy-egy szociális és tanügyi fejlesztési szerződést látott el kézjegyével, majd Sugásfürdőn hivatalosan is átadta a nagyközönségnek az új sípályát.
A sepsiszentgyörgyi városháza dísztermében a város és a megye vezetői, honatyáink, a nagyobbik koalíciós párt helyi vezetői, valamint az önkormányzat fejlesztési irodája munkatársainak jelenlétében írták alá a 14,5 millió euró összértékű szerződéseket. Az összegből közel 11 millió euró vissza nem térítendő támogatás. Öt projekt az integrált városfejlesztési tervbe illeszkedik, másik kettő a Zathureczky Berta Öregotthon és a Puskás Tivadar Szakközépiskola korszerűsítését célozza. Antal Árpád András polgármester elmondta, a Regionális Operatív Program keretében a várost érintő 21 leadott tervvel büszkélkedhetnek, ebből hármat a megyei tanács, 18-at a sepsiszentgyörgyi önkormányzat állított össze. Utóbbiak összértéke meghaladja a húszmillió eurót.
Ezek összeállításában több ezer munkaóra van, s ezért a polgármester köszönetet mondott munkatársainak. A tervekről dicsérően szólt mind a miniszter asszony, mind Simion Creţu, a Központi Fejlesztési Régió Ügynökségének ügyvezető igazgatója. Elena Udrea kifejtette, kár és vétek lenne az uniós támogatást ki nem használni, s ebben Hargita és Kovászna megye igen jól teljesít. Szólt arról is, hogy a turisztikai minisztérium az első a tárcák között az uniós pénzek lehívásának tekintetében, s az ütemet tartani kívánják. Nagyon jónak nevezte a minisztérium együttműködését a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal. Elmondta, megállapodtak a polgármesterrel, hogy a Mihai Viteazul-szobor felújítását és a tér rendezését támogatják, s szerdán erre átutalják a pénzt. Támogatja a hagyományos fürdők felújítását, mint amilyen a csíkszentkirályi vagy hatolykai, fejlesztik Borszéket és Kovásznát, s jövőben folytatják a kézdivásárhelyi műjégpálya építését. Megállapította, hogy 14–15 évvel ezelőtt, amikor itt szilveszterezett, Kovászna jobban nézett ki, de igyekeznek a fürdővárost szebbé varázsolni. Jövőben wellness központ építését kezdik el. Hangsúlyozta, hogy az utakat is fel kell újítani, mert infrastruktúra nélkül nem létezik turizmus, s hozzátette, két éve, mióta ide jár, már tapasztalt fejlődést. Párbeszédük során Antal Árpád végig következetesen Székelyföldről beszélt: Székelyföld fejlesztéséről, székelyföldi turizmusról, székelyföldi tájról, míg a miniszter asszony is átváltott, és ő is Székelyföld fejlesztését emlegette. Az elöljáró által felsorolt célpontok mellé Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke még beszúrta Bálványos fejlesztését és a Szent Anna-tóhoz vezető út korszerűsítését. Erre egyik központi lap tudósítója közbevetette, „igen, területi autonómiát akarnak", mire az elnök visszaszólt, előbb az infrastruktúrát fejlesztjük, aztán eljön annak is az ideje. A polgármester felhívta még a figyelmet, mióta a pártok vezetőségében generációváltás következett be, nem hallani úgynevezett etnikai konfliktusokról.
Sugásfürdőn a hóágyú által lövellt permetben vágta el az új sípálya avatószalagját a turisztikai miniszter, akinek igen tetszett a táj. A polgármester az itteni fejlesztési terveket ecsetelte, s közben megjegyezte, nagy biztonságban vagyunk, hisz fent a rendőrség villája, lennebb a hírszerző szolgálaté. A küldöttség és vendéglátói a Görgő Panzióban fogyasztották el az ebédet.
Szekeres Attila, Háromszék, Erdély.ma
2015. július 18.
Emlékül hagyom az én múltamat (Zathureczky Berta emlékfüzete az első világháborúból)
Nemrégiben Ferencz Árpád nyugdíjas matematikatanár barátom egy füzetet nyújtott át nekem tanulmányozásra. A szüleivel vásárolt székelyudvarhelyi Szabady-féle ház padlásán találta egy ládában. Közel száz évet lapult ott Berta néni emlékkönyve, melybe a beírások sorát Jakab Lajos tartalékos tizedes, a sepsiszentgyörgyi Vöröskeresztes Kórházba utókezelésre beutalt katonák egyike 1915. január 6-án elsőként nyitotta meg a kórház főápolónője „Kelemenné nagyságos asszony” kérésére. Rövid kutakodás után kiderítettem, hogy „Kelemenné nagyságos asszony” nem más, mint nagyernyei Kelemen Lajos, Háromszék megye egykori tiszti főügyészének felesége, Zathureczky Berta.
Ki volt Zathureczky Berta
1855. február 1-jén született Homoródszentmártonban. 21 éves korában köt házasságot a tiszti főügyésszel, és attól kezdve élete Sepsiszentgyörgyön folytatódik. Korában nagyra értékelt tehetséges író, költő és zeneszerző volt. Megzenésített versei nagy népszerűségnek örvendtek. A Székely Nemzeti Múzeum építését kezdeményező Csereyné unokahúgaként mindenben egyetértett nagynénje törekvésével, műsoros rendezvények és adakozások szervezésével gyűjtötte az adományokat, de még a városi toronyóra beszerzéséhez is jelentős pénzösszeggel járult hozzá. A sepsiszentgyörgyi Jótékony Nőegylet és a Tulipán Kert elnöke, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór személyes ismerőse. Előbbit meg is hívta a Jótékonysági Egylet egyik rendezvényére, Jókainak megszervezte Sepsiszentgyörgyön írói pályája jubileumi megünneplését. 1910-ben Emlékezzünk régiekről címmel székely mondákból és regékből gyűjteményes kötetet adott ki. Regényeket (Az asszony átka az asszony, Simonyi óbesterné), sőt, operetteket (Anatol, vagy a farsang útja) is írt. Irodalmi munkásságáért az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjául választotta. Az 1914–1918 között zajló nagy háború alatt a Koronás Arany Érdemkereszttel és a II. Polgári Arany Érdemkereszttel is kitüntették. Hogy mivel érdemelte ki e medáliákat, az említett füzet alapján érthetjük meg.
A „nagy háború”-ról
Az 1914-ben kitört, kezdetben „nagy háború”-nak, később világháborúnak nevezett vérzivatarban becslések szerint közel 70 millió embert kényszerítettek hadba, közel 10 millióan haltak meg a harctereken és a fogolytáborokban. Ehhez hozzáadódik a civil lakosság pusztulása, a háborúból, fogságból hazatértek megkurtított élete.
Kirobbantói ma is egymásra mutogatnak, de tény, hogy más és más érdekek feszültek egymásnak. A legkevésbé Magyarország volt érdekelt a háborúban, őt a Monarchia, a dualizmus rántotta bele, és mindenik frontszakaszon tényleges határait kellett védenie. Amint a füzetből is kitűnik, a magyar katonák sokáig lelkesen teljesítették is ezt a feladatukat.
Nos, amikor elfogadtam a baráti felkérést, nem gondoltam, milyen nagy fába vágjuk fejszénket. Bizony a nagyrészt ceruzával, legtöbbször központozás nélkül rótt, fogalmazni nem nagyon tudó, helyesírási szabályokat nem ismerő emberek írásának kisilabizálása, számítógépre vitele szemet, türelmet igénybe vevő munka volt. S ráadásul e szövegeket olvasva rájöttem, hogy nem tudok olyan bevezetőt írni, amelyben bárcsak megközelíteném a háborúban részt vevő emberek szenvedését, sokszor tragikus kimenetelű sorsát. Ez nem is annyira történészi képzettségem hiányának tudható be, ami ha lenne, ide-oda tolódó frontvonalakat, nyilakat rajzolnék, dátumokat írnék, és szenvtelenül leírnám, hogy ebben a borzasztó háborúban a Monarchia 1 200 000 embert veszített. Azt sem tudjuk, hány százezret tesz ki azoknak száma, akik hazatértek ugyan, de a súlyos sérülések következményeként vagy ott szerzett betegségek miatt otthonukban néhány év alatt elhunytak. Aztán ott van a fogságba esettek szenvedése, amelyekről gyermekkoromban annyi történetet hallottam, vagy épp olvasmányélményeimből ismerősek.
Nem, nem a történészi képzettség hiányzik, hiszen talán mint orvos nagyobb ráérzéssel meg tudom magyarázni, hogy a katonák egy része miért halt meg azonnal a lövés után, még ha a golyótalálat talán nem is volt halálos. Mert a harci eseményekhez nem szokott, fáradt, éhes, kialvatlan katonák sokkos állapotba kerültek. Azt is jobban tudom a történészeknél, hogy a haslövésesek, ha nem operálják az első 6–12 órában, menthetetlenek (talán még ma, az antibiotikumok birtokában is). Hogy a tüdőlövés, koponyasérülés túlélőinek egy része, még ha napok múltán valamiképp kórházba került is, néhány nap múlva meghalt. Hogy a földbe becsapódott gránátok, srapnerek szilánkjai megfertőződhettek és végzetes gennyedő sebeket okozhattak. (Jó esetben a végtagot lehetett amputálni.) A fagyos földből kiszedett krumpli és a káposztatorzsa evése, a vérhas kolerát, sárgaságot, sok tetű kiütéses tífuszt okozott. Mint rögtön halálos betegséget nem okozó „nyavalyákat”, csak érintőlegesen említem a nemi betegségeket, a kankót és a szifiliszt, melyek gyakorisága korabeli statisztikák szerint igen-igen megugrott. A hideg lövészárok miatt megnőtt a vese- és a reumás betegségek száma is. Albániában a maláriát is sokan elkapták. És végül hozzájárult a halálhoz az is,
ogy napok teltek el, amíg kórházba tudták szállítani a sebesültet. Ezeket talán jobban meg tudom érteni, leírni, mint a hadtörténész, de én is képtelen vagyok érzékeltetni a sok nélkülözést, a fáradságos menetelések keltette érzést, az eső áztatta, mocsaras galíciai föld lövészárkaiban vagy az olaszországi kavernákban lévő katonák emberi képzeletet is meghaladó szenvedéseit. Senki nem tudná megérteni és ábrázolni rajtuk kívül a kezdetben lelkesedni, hősiesen harcolni, sőt, meghalni is tudó emberek lelkivilágát, amivel mindezeket képesek voltak elviselni. Egy részüknek még ezek mellett a fogság szenvedéseiből is kijutott. Csak a kérdést tehetjük fel éppen száz év múltán: mindezt miért, kiért? Miért és kik hajtottak mészárszékre közel 70 millió embert, akik közül közel 10 millió meghalt, s akiket valahol valakik hazavártak? Az oroszok a cáratyuskáért (akit aztán megöltek), a mieink a hazáért, a királyért, Ausztriáért (amely aztán felbomlott), a németek terjeszkedésért (aztán zsugorodott a birodalom), a szerbek nagy Szerbiáért (meglett, de ma már nincs), a franciák revánsért, a német birodalmi rendszer likvidálásáért (mire mentek vele?), az angolok hatalmuk megőrzéséért (ma már az is megtépázott). Hogy ezek mögött kik keverték a kártyákat, az már a történészekre tartozik, rám csak a szenvedések számbavétele és talán a krasznojarszki fogolytáborban meghalt Gyóni Géza versének felidézése: Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
A háborús egészségügyi ellátásról
Senki nem számított ilyen elhúzódó, nagyméretű háborúra, így az egészségügyet is készületlenül érte a nagyszámú sebesült, később a körülményekből adódó fertőző betegségek fellépte. A harctéren támadt sérüléseket a segélyhelyen látták el, amely a front mögött, de mindig annak közelében helyezkedett el. Ide vagy a bajtársak vitték, vagy saját lábán ment a valamelyest elsősegélyben részesült sebesült, 99 százalékukat itt látták el. Sajnos, nem volt olyan berendezés, szállítási lehetőség, hogy például a hasi sérülteket hat órán belül kezeljék. Így aztán azok nagy kínok között elhunytak a kialakult hashártyagyulladás miatt. A tüdőlövést szenvedők egy része, akik nem véreztek hamar el, vagy nem fulladtak meg a kialakult légmell miatt, később haltak meg szövődményeiben a hátországban lévő kórházak valamelyikében, ahol rendelkezésre állt a helységi kórház, a csapatkórház, a honvédkórház, a tábori kórház vagy a tartalék kórház. Ezeken kívül kiürített iskolákban vagy más helyiségekben létrehozták az úgynevezett Vöröskeresztes Kórházakat, amelyeket már nem is orvosok irányítottak. A Vöröskereszt mindenről maga gondoskodott kórházaiban. Az élelmezést, a kötszereket, az orvost, ha volt, az ápolószemélyzetet mind a polgárok adományaiból fizették. Az akkori közéleti személyiségek, a polgárság prominens tagjai mind élen jártak az önkéntes munkában. Sepsiszentgyörgyön a Vöröskereszt Egylet a polgári fiúiskolában (ma Mihail Viteazul Kollégium) rendezte be a kórházát. Hamarosan száz férőhellyel rendelkeztek. A városi közkórházat tartalék kórházzá alakították át. A füzetből és a korabeli fényképekről az derül ki, hogy elsősorban olyan végtagsérülteket hoztak utókezelésre, sokszor négy-öt kórház után, akik már nem szorultak kimondottan orvosi kezelésre, megbirkóztak velük az önkéntes ápolónők is, mint amilyen Zathureczky Berta volt.
A füzetről
Egyszerű kockás iskolás füzet, amelyben 1915. január 6-i keltezéssel írják az első történetet, és az utolsó bejegyzés 1918. március 31-éről való. A döntő többségben magyar nyelven írt szöveg mellett találunk román, horvát, német, lengyel nyelvű beírást is a Monarchia népességének megfelelően. Az első részben 1916 júniusáig a sebesültek több-kevesebb részletességgel leírják a lelkes hadszíntérre vonulásukat, aztán megjelennek a mérhetetlen szenvedésről szóló sorok, olykor versben is. Nagyobbrészt egyszerű emberek írnak, helyesírási hibákkal, tollforgatáshoz nem szokott kézzel. (Több helyen meghagytuk az eredeti írásmódot, csak értelemzavaró hibákon javítottunk.) Döbbenetes sorsok, embereké, akik verejtékkel szerezték meg a mindennapi kenyerüket, és akiket egyik napról a másikra elszólítottak békés foglalkozásuktól, és napokon át utaztatva vitték őket egyik frontról a másikra, ahol várta az ellenség ágyú- és gépfegyvergolyója, a pergőtűz, a szuronyroham, a lövészárkokban a hideg, az eső, a szél, a tetvek és a bolhák megismétlődő rohama, az éhség. 1916 nyarától megszűnnek a „Berta nagyságos asszonynak” szánt írások, helyettük a román hadsereg kiszorítására érkezettek aláírása szerepel, legtöbbször megköszönve a jó ebédet, vacsorát, a pihenési lehetőséget, a kedves fogadtatást („A háromnapi koplalás utáni mesés vacsoráért hálás köszönet és kézcsók. Dévay István őrmester”). Sok a német császárság különböző területéről, olykor Berlinből is származó német aláírása, bizonyítva a német hadsereg Szentgyörgyön való jelenlétét is. Akik itt leírták „hadi élményeiket”, még a szerencsések közé tartoztak, bár egy részük felépülve újrakezdte a harcot valamelyik fronton. Döbbenetes olvasni, hogy öt napig feküdt a sebesült katona a harcmezőn, amíg rátaláltak bajtársai. Az oroszok vizet adtak neki és otthagyták. Akkor még volt valamelyes lovagiasság a harcoló felek között. Ma már „nem hagynák szenvedni” a megsebesült katonát. Két névsor áll a füzet végén. Az ápoltak névsora és az orosz fogságból 1918. március végén itt megpihenő hadifoglyoké, akik közül Gehferter Juhász József (Borsod megye, Mezőkövesd, K. u. K. Inf. Reg. No 60 10, Kompanie 4 Zug.) hosszú verses szövegben írja le fogságuk döbbenetes történetét. Egyelőre ebből idézünk:
„mit etünk és menyit / arról nem beszélek / inen osztán visza / szálásra kisértek / az épület fala / kozákok szuronya / a teteje pedig / csilagos ég boltja / párnánk volt a föld / kemény göröngye / takarodzó paplan / az ég sötétsége”
Így indultak Arhangelszkbe, ahol:
„nehéz tárgyakat kellet / hajókbol kirakni / hoszú sin vasakot / vagonyokra rakni / igy teltek a napok / hetek és honapok / de a sorsunk eddig / semmit nem változott / Egyszer csak ki ütött / majdnem minyájunkon / egy betgség minőt / sosem látunk othon / párhét teltével már / csak huszonketten vagyunk / de lehet mondani / már mindennap fogyunk / senki nem tudhatya / milyen sors vár még ránk /”...
Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nemrégiben Ferencz Árpád nyugdíjas matematikatanár barátom egy füzetet nyújtott át nekem tanulmányozásra. A szüleivel vásárolt székelyudvarhelyi Szabady-féle ház padlásán találta egy ládában. Közel száz évet lapult ott Berta néni emlékkönyve, melybe a beírások sorát Jakab Lajos tartalékos tizedes, a sepsiszentgyörgyi Vöröskeresztes Kórházba utókezelésre beutalt katonák egyike 1915. január 6-án elsőként nyitotta meg a kórház főápolónője „Kelemenné nagyságos asszony” kérésére. Rövid kutakodás után kiderítettem, hogy „Kelemenné nagyságos asszony” nem más, mint nagyernyei Kelemen Lajos, Háromszék megye egykori tiszti főügyészének felesége, Zathureczky Berta.
Ki volt Zathureczky Berta
1855. február 1-jén született Homoródszentmártonban. 21 éves korában köt házasságot a tiszti főügyésszel, és attól kezdve élete Sepsiszentgyörgyön folytatódik. Korában nagyra értékelt tehetséges író, költő és zeneszerző volt. Megzenésített versei nagy népszerűségnek örvendtek. A Székely Nemzeti Múzeum építését kezdeményező Csereyné unokahúgaként mindenben egyetértett nagynénje törekvésével, műsoros rendezvények és adakozások szervezésével gyűjtötte az adományokat, de még a városi toronyóra beszerzéséhez is jelentős pénzösszeggel járult hozzá. A sepsiszentgyörgyi Jótékony Nőegylet és a Tulipán Kert elnöke, Mikszáth Kálmán és Jókai Mór személyes ismerőse. Előbbit meg is hívta a Jótékonysági Egylet egyik rendezvényére, Jókainak megszervezte Sepsiszentgyörgyön írói pályája jubileumi megünneplését. 1910-ben Emlékezzünk régiekről címmel székely mondákból és regékből gyűjteményes kötetet adott ki. Regényeket (Az asszony átka az asszony, Simonyi óbesterné), sőt, operetteket (Anatol, vagy a farsang útja) is írt. Irodalmi munkásságáért az Erdélyi Irodalmi Társaság tagjául választotta. Az 1914–1918 között zajló nagy háború alatt a Koronás Arany Érdemkereszttel és a II. Polgári Arany Érdemkereszttel is kitüntették. Hogy mivel érdemelte ki e medáliákat, az említett füzet alapján érthetjük meg.
A „nagy háború”-ról
Az 1914-ben kitört, kezdetben „nagy háború”-nak, később világháborúnak nevezett vérzivatarban becslések szerint közel 70 millió embert kényszerítettek hadba, közel 10 millióan haltak meg a harctereken és a fogolytáborokban. Ehhez hozzáadódik a civil lakosság pusztulása, a háborúból, fogságból hazatértek megkurtított élete.
Kirobbantói ma is egymásra mutogatnak, de tény, hogy más és más érdekek feszültek egymásnak. A legkevésbé Magyarország volt érdekelt a háborúban, őt a Monarchia, a dualizmus rántotta bele, és mindenik frontszakaszon tényleges határait kellett védenie. Amint a füzetből is kitűnik, a magyar katonák sokáig lelkesen teljesítették is ezt a feladatukat.
Nos, amikor elfogadtam a baráti felkérést, nem gondoltam, milyen nagy fába vágjuk fejszénket. Bizony a nagyrészt ceruzával, legtöbbször központozás nélkül rótt, fogalmazni nem nagyon tudó, helyesírási szabályokat nem ismerő emberek írásának kisilabizálása, számítógépre vitele szemet, türelmet igénybe vevő munka volt. S ráadásul e szövegeket olvasva rájöttem, hogy nem tudok olyan bevezetőt írni, amelyben bárcsak megközelíteném a háborúban részt vevő emberek szenvedését, sokszor tragikus kimenetelű sorsát. Ez nem is annyira történészi képzettségem hiányának tudható be, ami ha lenne, ide-oda tolódó frontvonalakat, nyilakat rajzolnék, dátumokat írnék, és szenvtelenül leírnám, hogy ebben a borzasztó háborúban a Monarchia 1 200 000 embert veszített. Azt sem tudjuk, hány százezret tesz ki azoknak száma, akik hazatértek ugyan, de a súlyos sérülések következményeként vagy ott szerzett betegségek miatt otthonukban néhány év alatt elhunytak. Aztán ott van a fogságba esettek szenvedése, amelyekről gyermekkoromban annyi történetet hallottam, vagy épp olvasmányélményeimből ismerősek.
Nem, nem a történészi képzettség hiányzik, hiszen talán mint orvos nagyobb ráérzéssel meg tudom magyarázni, hogy a katonák egy része miért halt meg azonnal a lövés után, még ha a golyótalálat talán nem is volt halálos. Mert a harci eseményekhez nem szokott, fáradt, éhes, kialvatlan katonák sokkos állapotba kerültek. Azt is jobban tudom a történészeknél, hogy a haslövésesek, ha nem operálják az első 6–12 órában, menthetetlenek (talán még ma, az antibiotikumok birtokában is). Hogy a tüdőlövés, koponyasérülés túlélőinek egy része, még ha napok múltán valamiképp kórházba került is, néhány nap múlva meghalt. Hogy a földbe becsapódott gránátok, srapnerek szilánkjai megfertőződhettek és végzetes gennyedő sebeket okozhattak. (Jó esetben a végtagot lehetett amputálni.) A fagyos földből kiszedett krumpli és a káposztatorzsa evése, a vérhas kolerát, sárgaságot, sok tetű kiütéses tífuszt okozott. Mint rögtön halálos betegséget nem okozó „nyavalyákat”, csak érintőlegesen említem a nemi betegségeket, a kankót és a szifiliszt, melyek gyakorisága korabeli statisztikák szerint igen-igen megugrott. A hideg lövészárok miatt megnőtt a vese- és a reumás betegségek száma is. Albániában a maláriát is sokan elkapták. És végül hozzájárult a halálhoz az is,
ogy napok teltek el, amíg kórházba tudták szállítani a sebesültet. Ezeket talán jobban meg tudom érteni, leírni, mint a hadtörténész, de én is képtelen vagyok érzékeltetni a sok nélkülözést, a fáradságos menetelések keltette érzést, az eső áztatta, mocsaras galíciai föld lövészárkaiban vagy az olaszországi kavernákban lévő katonák emberi képzeletet is meghaladó szenvedéseit. Senki nem tudná megérteni és ábrázolni rajtuk kívül a kezdetben lelkesedni, hősiesen harcolni, sőt, meghalni is tudó emberek lelkivilágát, amivel mindezeket képesek voltak elviselni. Egy részüknek még ezek mellett a fogság szenvedéseiből is kijutott. Csak a kérdést tehetjük fel éppen száz év múltán: mindezt miért, kiért? Miért és kik hajtottak mészárszékre közel 70 millió embert, akik közül közel 10 millió meghalt, s akiket valahol valakik hazavártak? Az oroszok a cáratyuskáért (akit aztán megöltek), a mieink a hazáért, a királyért, Ausztriáért (amely aztán felbomlott), a németek terjeszkedésért (aztán zsugorodott a birodalom), a szerbek nagy Szerbiáért (meglett, de ma már nincs), a franciák revánsért, a német birodalmi rendszer likvidálásáért (mire mentek vele?), az angolok hatalmuk megőrzéséért (ma már az is megtépázott). Hogy ezek mögött kik keverték a kártyákat, az már a történészekre tartozik, rám csak a szenvedések számbavétele és talán a krasznojarszki fogolytáborban meghalt Gyóni Géza versének felidézése: Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
A háborús egészségügyi ellátásról
Senki nem számított ilyen elhúzódó, nagyméretű háborúra, így az egészségügyet is készületlenül érte a nagyszámú sebesült, később a körülményekből adódó fertőző betegségek fellépte. A harctéren támadt sérüléseket a segélyhelyen látták el, amely a front mögött, de mindig annak közelében helyezkedett el. Ide vagy a bajtársak vitték, vagy saját lábán ment a valamelyest elsősegélyben részesült sebesült, 99 százalékukat itt látták el. Sajnos, nem volt olyan berendezés, szállítási lehetőség, hogy például a hasi sérülteket hat órán belül kezeljék. Így aztán azok nagy kínok között elhunytak a kialakult hashártyagyulladás miatt. A tüdőlövést szenvedők egy része, akik nem véreztek hamar el, vagy nem fulladtak meg a kialakult légmell miatt, később haltak meg szövődményeiben a hátországban lévő kórházak valamelyikében, ahol rendelkezésre állt a helységi kórház, a csapatkórház, a honvédkórház, a tábori kórház vagy a tartalék kórház. Ezeken kívül kiürített iskolákban vagy más helyiségekben létrehozták az úgynevezett Vöröskeresztes Kórházakat, amelyeket már nem is orvosok irányítottak. A Vöröskereszt mindenről maga gondoskodott kórházaiban. Az élelmezést, a kötszereket, az orvost, ha volt, az ápolószemélyzetet mind a polgárok adományaiból fizették. Az akkori közéleti személyiségek, a polgárság prominens tagjai mind élen jártak az önkéntes munkában. Sepsiszentgyörgyön a Vöröskereszt Egylet a polgári fiúiskolában (ma Mihail Viteazul Kollégium) rendezte be a kórházát. Hamarosan száz férőhellyel rendelkeztek. A városi közkórházat tartalék kórházzá alakították át. A füzetből és a korabeli fényképekről az derül ki, hogy elsősorban olyan végtagsérülteket hoztak utókezelésre, sokszor négy-öt kórház után, akik már nem szorultak kimondottan orvosi kezelésre, megbirkóztak velük az önkéntes ápolónők is, mint amilyen Zathureczky Berta volt.
A füzetről
Egyszerű kockás iskolás füzet, amelyben 1915. január 6-i keltezéssel írják az első történetet, és az utolsó bejegyzés 1918. március 31-éről való. A döntő többségben magyar nyelven írt szöveg mellett találunk román, horvát, német, lengyel nyelvű beírást is a Monarchia népességének megfelelően. Az első részben 1916 júniusáig a sebesültek több-kevesebb részletességgel leírják a lelkes hadszíntérre vonulásukat, aztán megjelennek a mérhetetlen szenvedésről szóló sorok, olykor versben is. Nagyobbrészt egyszerű emberek írnak, helyesírási hibákkal, tollforgatáshoz nem szokott kézzel. (Több helyen meghagytuk az eredeti írásmódot, csak értelemzavaró hibákon javítottunk.) Döbbenetes sorsok, embereké, akik verejtékkel szerezték meg a mindennapi kenyerüket, és akiket egyik napról a másikra elszólítottak békés foglalkozásuktól, és napokon át utaztatva vitték őket egyik frontról a másikra, ahol várta az ellenség ágyú- és gépfegyvergolyója, a pergőtűz, a szuronyroham, a lövészárkokban a hideg, az eső, a szél, a tetvek és a bolhák megismétlődő rohama, az éhség. 1916 nyarától megszűnnek a „Berta nagyságos asszonynak” szánt írások, helyettük a román hadsereg kiszorítására érkezettek aláírása szerepel, legtöbbször megköszönve a jó ebédet, vacsorát, a pihenési lehetőséget, a kedves fogadtatást („A háromnapi koplalás utáni mesés vacsoráért hálás köszönet és kézcsók. Dévay István őrmester”). Sok a német császárság különböző területéről, olykor Berlinből is származó német aláírása, bizonyítva a német hadsereg Szentgyörgyön való jelenlétét is. Akik itt leírták „hadi élményeiket”, még a szerencsések közé tartoztak, bár egy részük felépülve újrakezdte a harcot valamelyik fronton. Döbbenetes olvasni, hogy öt napig feküdt a sebesült katona a harcmezőn, amíg rátaláltak bajtársai. Az oroszok vizet adtak neki és otthagyták. Akkor még volt valamelyes lovagiasság a harcoló felek között. Ma már „nem hagynák szenvedni” a megsebesült katonát. Két névsor áll a füzet végén. Az ápoltak névsora és az orosz fogságból 1918. március végén itt megpihenő hadifoglyoké, akik közül Gehferter Juhász József (Borsod megye, Mezőkövesd, K. u. K. Inf. Reg. No 60 10, Kompanie 4 Zug.) hosszú verses szövegben írja le fogságuk döbbenetes történetét. Egyelőre ebből idézünk:
„mit etünk és menyit / arról nem beszélek / inen osztán visza / szálásra kisértek / az épület fala / kozákok szuronya / a teteje pedig / csilagos ég boltja / párnánk volt a föld / kemény göröngye / takarodzó paplan / az ég sötétsége”
Így indultak Arhangelszkbe, ahol:
„nehéz tárgyakat kellet / hajókbol kirakni / hoszú sin vasakot / vagonyokra rakni / igy teltek a napok / hetek és honapok / de a sorsunk eddig / semmit nem változott / Egyszer csak ki ütött / majdnem minyájunkon / egy betgség minőt / sosem látunk othon / párhét teltével már / csak huszonketten vagyunk / de lehet mondani / már mindennap fogyunk / senki nem tudhatya / milyen sors vár még ránk /”...
Dr. Nagy Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 15.
Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus. Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától), Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 22.
Önkénteseket toboroznak
„Néha nehezemre esik felkelni, itt fáj, ott fáj, de tudom, hogy várnak a gyermekek, vágynak a szeretetre, és ez célt ad nyugdíjas éveimnek” – mondta Bába Berta (Berta mama), a Diakónia Keresztyén Alapítvány önkéntese a Sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Idősek otthonában azon a találkozón, amelyet a helyi Caritas segélyszervezet kezdeményezett, hogy önkénteseket toborozzon egyik szociális programjához.
Gocz Katalin nyugdíjas pedagógus önkéntesként tevékenykedik a Caritasnál. Az önzetlenül végzett munka szépségéről beszélt, szerinte a szeretet éltető erő, ezért is ajánlja, aki késztetést érez, hogy szeretetét megossza másokkal, vállaljon önkéntességet. Kerezsi Hajnalka a Caritas által működtetett őrkői nappali központ tevékenységét ismertette, amelyet a Diakónia sepsikőröspataki többgenerációs programja mintájára szeretnének kibővíteni, ehhez keresnek idős önkénteseket. Mindkét helyszínen a Margit Hercegnő Alapítvány támogatja a projektet, amely Sepsikőröspatakon már tavaly májustól működik. „Rajtunk múlik, hogy azok a gyermekek, akik rendezetlen vagy nélkülöző családban nevelkednek, mit látnak meg a világból, van-e, aki eligazítsa őket, ezért fontos, hogy az élettapasztalattal rendelkező időseket is bevonjuk ebbe a munkába – mondta Torma Vera, a Diakónia délutáni felzárkóztató programjának irányítója. A kőröspataki program egyik önkéntese, Sonka Edit öt gyermek nagymamája, szabad idejét szívesen tölti azokkal a gyermekekkel, akiknek a közösség nagyon sokat számít, szerinte valósággal megváltoztatja az életüket, viselkedésüket. Együtt sütnek, savanyúságot tesznek el, lekvárt főznek, a gyermekek a pótnagytatákkal sakkoznak, kézműveskednek. Mindkét szervezet felajánlotta, akit az otthon lakói közül érdekel az önkéntesség, szívesen elkísérik, hogy megnézzék, hogyan működnek a programok, és csak azután döntsenek, kívánnak-e részt venni benne, amikor meggyőződtek arról, hogy az együttműködés nemcsak a gyermekeknek válik hasznára, hanem ők is gazdagodhatnak a tőlük kapott szeretet által.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
„Néha nehezemre esik felkelni, itt fáj, ott fáj, de tudom, hogy várnak a gyermekek, vágynak a szeretetre, és ez célt ad nyugdíjas éveimnek” – mondta Bába Berta (Berta mama), a Diakónia Keresztyén Alapítvány önkéntese a Sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Idősek otthonában azon a találkozón, amelyet a helyi Caritas segélyszervezet kezdeményezett, hogy önkénteseket toborozzon egyik szociális programjához.
Gocz Katalin nyugdíjas pedagógus önkéntesként tevékenykedik a Caritasnál. Az önzetlenül végzett munka szépségéről beszélt, szerinte a szeretet éltető erő, ezért is ajánlja, aki késztetést érez, hogy szeretetét megossza másokkal, vállaljon önkéntességet. Kerezsi Hajnalka a Caritas által működtetett őrkői nappali központ tevékenységét ismertette, amelyet a Diakónia sepsikőröspataki többgenerációs programja mintájára szeretnének kibővíteni, ehhez keresnek idős önkénteseket. Mindkét helyszínen a Margit Hercegnő Alapítvány támogatja a projektet, amely Sepsikőröspatakon már tavaly májustól működik. „Rajtunk múlik, hogy azok a gyermekek, akik rendezetlen vagy nélkülöző családban nevelkednek, mit látnak meg a világból, van-e, aki eligazítsa őket, ezért fontos, hogy az élettapasztalattal rendelkező időseket is bevonjuk ebbe a munkába – mondta Torma Vera, a Diakónia délutáni felzárkóztató programjának irányítója. A kőröspataki program egyik önkéntese, Sonka Edit öt gyermek nagymamája, szabad idejét szívesen tölti azokkal a gyermekekkel, akiknek a közösség nagyon sokat számít, szerinte valósággal megváltoztatja az életüket, viselkedésüket. Együtt sütnek, savanyúságot tesznek el, lekvárt főznek, a gyermekek a pótnagytatákkal sakkoznak, kézműveskednek. Mindkét szervezet felajánlotta, akit az otthon lakói közül érdekel az önkéntesség, szívesen elkísérik, hogy megnézzék, hogyan működnek a programok, és csak azután döntsenek, kívánnak-e részt venni benne, amikor meggyőződtek arról, hogy az együttműködés nemcsak a gyermekeknek válik hasznára, hanem ők is gazdagodhatnak a tőlük kapott szeretet által.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 6.
Ösvényverők
Bikfalván minden törekvés, minden pályázat és összefogás eredményeként létrejött siker egy célt követ: olyanná tenni, varázsolni ezt a természeti értékekben és épített örökségekben felette gazdag települést, hogy ráléphessen arra az ösvényre, amely az UNESCO központja felé irányul, ráverekedni arra, hogy az elkövetkezőkben a világörökség része lehessen a Kövesponk és a Zákány-gerinc árnyékában meghúzódó sepsiszéki település. A községvezetés pénzalap hiányában a jövő évre halasztotta a világörökségi rang elnyeréséhez szükséges előtanulmány elkészítését.
Adottságok özöne
Nem vitás, hogy festői és majdnem érintetlen Bikfalva természeti környezete. A Bodzai-hegyek mindent nyújtanak, amit egy lombhullató erdőtakaró kínálhat a pihenni, lazítani akaró ember számára. Legelőterülete és a lanka televénye megterem kemizálás nélkül is annyi bioeledelt, amennyi egy vendéglátóegység konyhájához szükséges. Az altalaj még gazdag ivóvíztartalékokban, és felbecsülhetetlen a település épített öröksége: itt láthat több ősi kúriát az idelátogató, amelyek a késő reneszánsz, a barokk, a klasszicista és népi rokokó ízlésvilágát megőrizték. Zömét sikerült felújítani a lepergett negyedszázad alatt, s a megyei műemlékvédőknek gondjuk van arra, hogy ne pusztulhasson el semmi, ami értéket őriz.
A Horváth család, akár sok más família, szépen felújíttatta az 1801-ben épült, a neoklasszicizmus jegyeit őrző Zátyi-kúriát, amely örökség révén jutott Zita asszony tulajdonába. Egyhektárnyi gyümölcsöskertje felnyúlik a domblábi övezetbe. Ide építtették pályázati pénzből ifj. Török Áron Sepsiszentgyörgyi tervező álomszép elképzelése alapján hatszobás, összkomfortos vendégházukat. A tágas és üveges nyílászárók, a minden irányba szabad kilátás, a szellős és levegős tornác vonzóvá teszi az új épületet. A kert szolgáltatja a konyhához szükséges biotermékeket, s a család tervében szerepel, hogy hamarosan természetgyógyász szolgáltatásokat is beindítanak, ugyanis erre képzett és gyakorlott tagja is van a famíliának – tudtuk meg Horváth Zitától és férjétől. Szomszédságukban, a Gát utcában még áll a mindenképpen mentésre szoruló, csodaszép híres-nevezetes Simonyi Óbester-kúria. Bizonyára ez ihlette meg a székely történelmi témákat regényekbe foglaló Zathureczky Bertát, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagját, amikor megírta a Simonyi Óbesterné című regényét.
Sokadik panziója a Zöld Diófa Bikfalvának, de a legfiatalabb, csupán fél esztendeje kezdte meg működését. Hozzá hasonló, de típusában, szolgáltatásában különböző Bikfalva többi vendégháza, a Huszár-féle, a Mókus Panzió és táborok szervezésének is helyet adó Téglás Vendégház. A Bikfalván kiépült vendégházhálózat jelen pillanatban mintegy százötven személy elszállásolását tudja megoldani. Egy ősi kuriális épület és tágas kertjében vadonatúj szálláshely lesz a település jövőbeni vendégháztípusa. De nem csak ennyiből áll itt az épített örökség, látogatásunk idején folyamatban volt a dombtetőn álló műemlék, az egykori református vártemplom együttesének felújítása is. Tornyában az egész térség első harangja, amelyen a latin mellett édes anyanyelvünkön is megjelenik a felirat. A helyi adottságok sorához tartozik az a gazdag kiállítási anyag, amelynek létrejötte az évekkel ezelőtt itt letelepedő Kerezsi János nyugalmazott tanárnak és családjának köszönhető, nemkülönben azok a komolyzenei koncertsorozatok, amelyeket – mert jelenleg szünetelnek az előadások – csodák-csodája, igényel és hiányol az itt lakó egyszerű gazdaember, a munkás és a fiatalság is. – Tatarozás és bővítés előtt áll a kultúrotthon jelenlegi épülete – mondta Kerezsi tanár úr –, a kiállítások anyagát saját lakásomban tárolom abban a reményben, hogy több mint egy év eltelte után megkezdik a munkálatokat.
Nem előzmény nélküli Bikfalván a népnevelő és szellemi értéket is teremtő tevékenység. A tatarozás előtt álló épületen emléktábla adja tudtára az utóbbi időben egyre több, Bikfalvát felkereső turistának is, hogy ennek a falunak szülötte bikfalvi Kóréh Zsigmond (1761–1793) festő-rézmetsző és tehetséges tanítványa, a bikfalvi előnevet mindig használó Falka Sámuel (1766–1825) híres nyomdász. A Kerezsi család tevékenysége rég túlnőtte Bikfalva határát. Nyáron turistajelzéssel látták el azt az ösvényt, amelyen a mondákba burkolódzó Csigavár helyéhez lehet eljutni. A bikfalviak szerint búvóhelye lehetett a falubelieknek a török-tatár időkben, avagy éppen őrtorony. Mondanunk sem kell, eddig régész még nem kutatta ezt a kérdéses eredetű létesítményt. Az érem másik oldala
– Van itt még éppen elég tennivaló – sorolták a helyi gondokat a faluközpontban alkalmira váró bikfalviak. Veszélyezteti a főút menti kúriákat és lakóházakat, de a gyalogjárókat is a nemrég szabaddá tett, igen gyors teherforgalom, amely felette zajszennyező. Nincs keresnivalója az ilyen közlekedésnek ebben a faluban, kérték az uzoni önkormányzatot, hogy orvosolja panaszukat, lépjen közbe a nehéz teherforgalom zárolása érdekében, létesítsenek egy rövid elterelő utat a szomszédos Dobolló irányába. Sajnos, sikertelenül pályáztak a községvezetők a falu mellékutcáinak aszfaltozására, ahol nyári időben nagy a por. Érdemes-e egyáltalán világörökségi címre áhítozni, ha nincs a faluban ivóvízhálózat, s félbeszakadt a kanálisrendszer kiépítése is? A bajok részletezése és megoldási lehetőségei felől Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét kérdeztük, aki elmondta, hogy ezen a héten két jelentős beruházás indul: megkezdik a kultúrotthon teljes felújítását, bővítését, korszerűsítését, tetőterének beépítését. Az egymillió lejes beruházás része az épület belső bútorzata is. Ennek a hírnek Kerezsi tanár úr örvendett a legjobban, és elsorolta, hogy mennyi hasznos, jó dolgot szeretne majd beindítani a felújított épületben. Az is jó hír a bikfalviaknak, hogy megkezdik családi telkek bekötését a megépített szennyvízelvezető rendszerbe, amelyre szintén egymillió lejt nyertek a Világbanktól a környezetvédelmi minisztériumon keresztül. A rendszer tervezője elmondta, mivel a szennyvízhálózat szabadeséssel fog működni, kivitelezhető, hogy használatba vegyék az egész rendszert még mielőtt megépülne a falu ivóvízhálózata, ugyanis már elkészült a szennyvíz derítőállomása is. Sajnos, a mellékutcák aszfaltozására elkészített pályázatot még nem tudták érvényesíteni – mondta a polgármester –, de saját erőből térkőből kirakják a templom felé vezető két szorost – a gyalogos közlekedést szolgáló keskeny allékat –, és személyesen kérte a megyei tanács elnökét, Tamás Sándort, hogy tereljék el a falun áthaladó teherforgalmat. Zátyi Tibor falufelelős és községi tanácsos jelentős lépésnek nevezte az említett két bikfalvi beruházást, és elmondta: a helyiek bármiben készek segíteni, ami a település javát szolgálja.
Ahhoz, hogy a faluközösség meg is tudjon birkózni az előtte álló elvárásokkal, és abban cselekvően részt is vállaljon, egyfajta lelkierőre-töltetre is szüksége van és lesz – hangsúlyozta Sánta Imre, a bikfalviak református lelkipásztora. Mint mondta, gyülekezetének régi nemes hagyományai vannak, s arányosan odafigyelnek a legkülönbözőbb korú egyháztagok helyzetére. Holland testvéreik segítségével szociális programot működtetnek, jelenleg a faluban élő és ott vakációzó gyerekek számára vallásos és nevelő jellegű programok futnak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Bikfalván minden törekvés, minden pályázat és összefogás eredményeként létrejött siker egy célt követ: olyanná tenni, varázsolni ezt a természeti értékekben és épített örökségekben felette gazdag települést, hogy ráléphessen arra az ösvényre, amely az UNESCO központja felé irányul, ráverekedni arra, hogy az elkövetkezőkben a világörökség része lehessen a Kövesponk és a Zákány-gerinc árnyékában meghúzódó sepsiszéki település. A községvezetés pénzalap hiányában a jövő évre halasztotta a világörökségi rang elnyeréséhez szükséges előtanulmány elkészítését.
Adottságok özöne
Nem vitás, hogy festői és majdnem érintetlen Bikfalva természeti környezete. A Bodzai-hegyek mindent nyújtanak, amit egy lombhullató erdőtakaró kínálhat a pihenni, lazítani akaró ember számára. Legelőterülete és a lanka televénye megterem kemizálás nélkül is annyi bioeledelt, amennyi egy vendéglátóegység konyhájához szükséges. Az altalaj még gazdag ivóvíztartalékokban, és felbecsülhetetlen a település épített öröksége: itt láthat több ősi kúriát az idelátogató, amelyek a késő reneszánsz, a barokk, a klasszicista és népi rokokó ízlésvilágát megőrizték. Zömét sikerült felújítani a lepergett negyedszázad alatt, s a megyei műemlékvédőknek gondjuk van arra, hogy ne pusztulhasson el semmi, ami értéket őriz.
A Horváth család, akár sok más família, szépen felújíttatta az 1801-ben épült, a neoklasszicizmus jegyeit őrző Zátyi-kúriát, amely örökség révén jutott Zita asszony tulajdonába. Egyhektárnyi gyümölcsöskertje felnyúlik a domblábi övezetbe. Ide építtették pályázati pénzből ifj. Török Áron Sepsiszentgyörgyi tervező álomszép elképzelése alapján hatszobás, összkomfortos vendégházukat. A tágas és üveges nyílászárók, a minden irányba szabad kilátás, a szellős és levegős tornác vonzóvá teszi az új épületet. A kert szolgáltatja a konyhához szükséges biotermékeket, s a család tervében szerepel, hogy hamarosan természetgyógyász szolgáltatásokat is beindítanak, ugyanis erre képzett és gyakorlott tagja is van a famíliának – tudtuk meg Horváth Zitától és férjétől. Szomszédságukban, a Gát utcában még áll a mindenképpen mentésre szoruló, csodaszép híres-nevezetes Simonyi Óbester-kúria. Bizonyára ez ihlette meg a székely történelmi témákat regényekbe foglaló Zathureczky Bertát, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagját, amikor megírta a Simonyi Óbesterné című regényét.
Sokadik panziója a Zöld Diófa Bikfalvának, de a legfiatalabb, csupán fél esztendeje kezdte meg működését. Hozzá hasonló, de típusában, szolgáltatásában különböző Bikfalva többi vendégháza, a Huszár-féle, a Mókus Panzió és táborok szervezésének is helyet adó Téglás Vendégház. A Bikfalván kiépült vendégházhálózat jelen pillanatban mintegy százötven személy elszállásolását tudja megoldani. Egy ősi kuriális épület és tágas kertjében vadonatúj szálláshely lesz a település jövőbeni vendégháztípusa. De nem csak ennyiből áll itt az épített örökség, látogatásunk idején folyamatban volt a dombtetőn álló műemlék, az egykori református vártemplom együttesének felújítása is. Tornyában az egész térség első harangja, amelyen a latin mellett édes anyanyelvünkön is megjelenik a felirat. A helyi adottságok sorához tartozik az a gazdag kiállítási anyag, amelynek létrejötte az évekkel ezelőtt itt letelepedő Kerezsi János nyugalmazott tanárnak és családjának köszönhető, nemkülönben azok a komolyzenei koncertsorozatok, amelyeket – mert jelenleg szünetelnek az előadások – csodák-csodája, igényel és hiányol az itt lakó egyszerű gazdaember, a munkás és a fiatalság is. – Tatarozás és bővítés előtt áll a kultúrotthon jelenlegi épülete – mondta Kerezsi tanár úr –, a kiállítások anyagát saját lakásomban tárolom abban a reményben, hogy több mint egy év eltelte után megkezdik a munkálatokat.
Nem előzmény nélküli Bikfalván a népnevelő és szellemi értéket is teremtő tevékenység. A tatarozás előtt álló épületen emléktábla adja tudtára az utóbbi időben egyre több, Bikfalvát felkereső turistának is, hogy ennek a falunak szülötte bikfalvi Kóréh Zsigmond (1761–1793) festő-rézmetsző és tehetséges tanítványa, a bikfalvi előnevet mindig használó Falka Sámuel (1766–1825) híres nyomdász. A Kerezsi család tevékenysége rég túlnőtte Bikfalva határát. Nyáron turistajelzéssel látták el azt az ösvényt, amelyen a mondákba burkolódzó Csigavár helyéhez lehet eljutni. A bikfalviak szerint búvóhelye lehetett a falubelieknek a török-tatár időkben, avagy éppen őrtorony. Mondanunk sem kell, eddig régész még nem kutatta ezt a kérdéses eredetű létesítményt. Az érem másik oldala
– Van itt még éppen elég tennivaló – sorolták a helyi gondokat a faluközpontban alkalmira váró bikfalviak. Veszélyezteti a főút menti kúriákat és lakóházakat, de a gyalogjárókat is a nemrég szabaddá tett, igen gyors teherforgalom, amely felette zajszennyező. Nincs keresnivalója az ilyen közlekedésnek ebben a faluban, kérték az uzoni önkormányzatot, hogy orvosolja panaszukat, lépjen közbe a nehéz teherforgalom zárolása érdekében, létesítsenek egy rövid elterelő utat a szomszédos Dobolló irányába. Sajnos, sikertelenül pályáztak a községvezetők a falu mellékutcáinak aszfaltozására, ahol nyári időben nagy a por. Érdemes-e egyáltalán világörökségi címre áhítozni, ha nincs a faluban ivóvízhálózat, s félbeszakadt a kanálisrendszer kiépítése is? A bajok részletezése és megoldási lehetőségei felől Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét kérdeztük, aki elmondta, hogy ezen a héten két jelentős beruházás indul: megkezdik a kultúrotthon teljes felújítását, bővítését, korszerűsítését, tetőterének beépítését. Az egymillió lejes beruházás része az épület belső bútorzata is. Ennek a hírnek Kerezsi tanár úr örvendett a legjobban, és elsorolta, hogy mennyi hasznos, jó dolgot szeretne majd beindítani a felújított épületben. Az is jó hír a bikfalviaknak, hogy megkezdik családi telkek bekötését a megépített szennyvízelvezető rendszerbe, amelyre szintén egymillió lejt nyertek a Világbanktól a környezetvédelmi minisztériumon keresztül. A rendszer tervezője elmondta, mivel a szennyvízhálózat szabadeséssel fog működni, kivitelezhető, hogy használatba vegyék az egész rendszert még mielőtt megépülne a falu ivóvízhálózata, ugyanis már elkészült a szennyvíz derítőállomása is. Sajnos, a mellékutcák aszfaltozására elkészített pályázatot még nem tudták érvényesíteni – mondta a polgármester –, de saját erőből térkőből kirakják a templom felé vezető két szorost – a gyalogos közlekedést szolgáló keskeny allékat –, és személyesen kérte a megyei tanács elnökét, Tamás Sándort, hogy tereljék el a falun áthaladó teherforgalmat. Zátyi Tibor falufelelős és községi tanácsos jelentős lépésnek nevezte az említett két bikfalvi beruházást, és elmondta: a helyiek bármiben készek segíteni, ami a település javát szolgálja.
Ahhoz, hogy a faluközösség meg is tudjon birkózni az előtte álló elvárásokkal, és abban cselekvően részt is vállaljon, egyfajta lelkierőre-töltetre is szüksége van és lesz – hangsúlyozta Sánta Imre, a bikfalviak református lelkipásztora. Mint mondta, gyülekezetének régi nemes hagyományai vannak, s arányosan odafigyelnek a legkülönbözőbb korú egyháztagok helyzetére. Holland testvéreik segítségével szociális programot működtetnek, jelenleg a faluban élő és ott vakációzó gyerekek számára vallásos és nevelő jellegű programok futnak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 13.
A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 22.
Többe kerül az idősek ellátása
Bár törvény írja elő, hogy mekkora összegeket kell fordítani különböző intézményekben az idősek ellátására, az állam nem biztosítja a szükséges forrásokat.
Ahhoz, hogy törvényesen járjon el, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén kénytelen volt megemelni a fennhatósága alá tartozó Zathureczky Berta Idősek Otthonában a gondozottak ellátására szánt egy főre eső összeget.
Sztakics Éva alpolgármester megkeresésünkre elmondta, idén havonta 2703 lejt kell fordítani egy állandó gondozásra szoruló idős ellátására, míg a részleges gondozás esetén 2457 lejt. Ezek az összegek a tavalyhoz viszonyítva 100 lejjel emelkedtek, ami leginkább az önkormányzatra ró nagyobb terhet. A jogszabály szerint ugyanis az ellátottaktól a nyugdíjuk legtöbb 60 százalékát lehet elkérni, az otthon vezetősége köteles megkeresni a családtagokat, és kérni, hogy járuljanak hozzá a különbözethez, ám a család általában nem pótol többet havi 100-200 lejnél.
Jelenleg az idősek otthonában 32 bentlakó él, közülük csak hárman fizetnek nagyobb részt, mint amennyit az önkormányzat hozzátesz a havi ellátásukra szánt teljes összeghez. A sepsiszentgyörgyi otthonban Respiro programot is működtetnek, napi 66 lejért meghatározott időre, egy-két hétre is fogadnak időseket, akiket különben nem lehet felügyelet nélkül hagyni. A kintlakók csak programokra járnak be, ők egy alkalomra 20 lejt fizetnek. Sepsiszentgyörgy 56 ezer lakója közül valamivel több, mint 9200 hatvan év feletti, és közülük csak 260 részesül valamilyen szociális ellátásban. A Zathureczky Berta Idősek Otthonába tavaly 83 kérést nyújtottak be. Az intézmény az elmúlt évben 1,1 millió lejből gazdálkodott.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Bár törvény írja elő, hogy mekkora összegeket kell fordítani különböző intézményekben az idősek ellátására, az állam nem biztosítja a szükséges forrásokat.
Ahhoz, hogy törvényesen járjon el, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat legutóbbi ülésén kénytelen volt megemelni a fennhatósága alá tartozó Zathureczky Berta Idősek Otthonában a gondozottak ellátására szánt egy főre eső összeget.
Sztakics Éva alpolgármester megkeresésünkre elmondta, idén havonta 2703 lejt kell fordítani egy állandó gondozásra szoruló idős ellátására, míg a részleges gondozás esetén 2457 lejt. Ezek az összegek a tavalyhoz viszonyítva 100 lejjel emelkedtek, ami leginkább az önkormányzatra ró nagyobb terhet. A jogszabály szerint ugyanis az ellátottaktól a nyugdíjuk legtöbb 60 százalékát lehet elkérni, az otthon vezetősége köteles megkeresni a családtagokat, és kérni, hogy járuljanak hozzá a különbözethez, ám a család általában nem pótol többet havi 100-200 lejnél.
Jelenleg az idősek otthonában 32 bentlakó él, közülük csak hárman fizetnek nagyobb részt, mint amennyit az önkormányzat hozzátesz a havi ellátásukra szánt teljes összeghez. A sepsiszentgyörgyi otthonban Respiro programot is működtetnek, napi 66 lejért meghatározott időre, egy-két hétre is fogadnak időseket, akiket különben nem lehet felügyelet nélkül hagyni. A kintlakók csak programokra járnak be, ők egy alkalomra 20 lejt fizetnek. Sepsiszentgyörgy 56 ezer lakója közül valamivel több, mint 9200 hatvan év feletti, és közülük csak 260 részesül valamilyen szociális ellátásban. A Zathureczky Berta Idősek Otthonába tavaly 83 kérést nyújtottak be. Az intézmény az elmúlt évben 1,1 millió lejből gazdálkodott.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2017. április 21.
Együtt a közös célokért (Székelyföldi szociális háló)
A szociális szolgáltatások egy része csak pillanatnyilag oldja meg a rászorulók helyzetét, akiknek nagy hányada életforma szerint vagy kényelemből választja a szegénységi státuszt. Az igazán bajba jutottak legtöbbször segítséggel talpra állnak, a szolgáltatók pedig egyenként kis hatékonysággal végzik munkájukat, összefogva nagyobb eredményt érhetnének el – hangzott el a szociális ágazatban dolgozók tegnapi sepsiszentgyörgyi találkozóján. A székelyföldi szociális hálózat kiépítése érdekében szervezett szeminárium folytatása a tavaly Csíkszeredában tartott megbeszélésnek, ezúttal a Zathureczky Berta Idősek Otthona volt a házigazda.
A meghívott intézmények, szervezetek közül sokan hiányoztak, de a rendezvény így is sokszínű volt a résztvevők tekintetében. Háromszékről állami és civil segítőszolgálatok, valamint a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség képviseltette magát, Székelyudvarhelyről az önkormányzat szociális bizottságának elnöke és a Diakónia Keresztény Alapítvány képviselője vett részt a találkozón. Klárik Mária, a Zathureczky Berta Idősek Otthona vezetője elmondta, intézményük ahhoz keresi a partnereket, hogy a súlyosan leépült idős lakóikat el tudják helyezni olyan otthonba, ahol szakszerűen el tudják látni őket, mivel nekik erre nincs szakképzett alkalmazottjuk, a baróti Közösségi Központnak pedig olyan sokrétű a tevékenysége – ide tartozik a családi ház, a nappali központ szociálisan rászoruló gyermekeknek, rezidenciális létesítmény hét év alatti, fogyatékkal élő gyermekek számára, rehabilitációs központ –, hogy számukra is fontos a különböző szakmai és segítőszervezetekkel való együttműködés. A helyi rendőrség képviselője arról számolt be, a közrend felvigyázása a feladatuk, ami időnként egybeesik egy-egy szociális eset megoldásával. Gyakran kérik a segítségüket olyan családok, akiknek idős hozzátartozója elkószál, a hajléktalanokat bekísérik az éjjeli szállóra, figyelemmel kísérik a kolduló gyermekeket. Ingyenesen hívható telefonszámuk: 0800 800 767. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány idősgondozói szolgálata, a megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi igazgatóság, a Kovászna Megyei Vöröskereszt, a hidvégi állami öregotthon jelen lévő képviselői is beszámoltak röviden tevékenységükről, és megerősítették: bizonyos krízishelyzeteket könnyebben és hatékonyabban meg tudnának oldani, ha ismernék egymást és tudnák, személyesen kihez forduljanak adott esetben. A szociális szolgáltatók kevés anyagi és emberi erőforrással rendelkeznek, a vonatkozó törvények előírásai egymásnak ellentmondanak, és nem segítik a problémák megoldását, a társadalom pedig tehetetlen fiatalokat nevel, akiknek egy része kényelemből vagy életformaszerűen segítségből kíván megélni – indította a mediációról szóló értekezését Papp Adolf szociális szakértő, családterapeuta. Egyfajta torz tükröt állított arról, hogy rengeteg erőforrás pocsékolódik el azok megsegítésére, akik úgy érzik, nekik kijár a támogatás, de nem tesznek semmit sorsuk jobbrafordulásáért. A mediációnak arról kellene szólnia, hogy az egyén megértse, feltételei vannak a segélynyújtásnak, ami abban áll, hogy elfogadja a szabályokat, és ő is felelősséggel viseltetik saját sorsa iránt – mondta a szakember. Az esetmegbeszélések fontosságáról, módjáról Fábián Kinga szociális asszisztens értekezett, aki példaként hozta fel a mentálhigiénés szakemberek közösségét, akik online esetmegbeszéléseket tartanak, és konkrét gyakorlati megoldásokkal segítik egymást. Szerinte egy leendő székelyföldi szociális hálónak is ugyanez lenne a szerepe. A kötetlen beszélgetések után a tegnapi találkozó azzal zárult, a sorozatot folytatják, a következő megbeszélés szervezését a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány vállalta magára.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A szociális szolgáltatások egy része csak pillanatnyilag oldja meg a rászorulók helyzetét, akiknek nagy hányada életforma szerint vagy kényelemből választja a szegénységi státuszt. Az igazán bajba jutottak legtöbbször segítséggel talpra állnak, a szolgáltatók pedig egyenként kis hatékonysággal végzik munkájukat, összefogva nagyobb eredményt érhetnének el – hangzott el a szociális ágazatban dolgozók tegnapi sepsiszentgyörgyi találkozóján. A székelyföldi szociális hálózat kiépítése érdekében szervezett szeminárium folytatása a tavaly Csíkszeredában tartott megbeszélésnek, ezúttal a Zathureczky Berta Idősek Otthona volt a házigazda.
A meghívott intézmények, szervezetek közül sokan hiányoztak, de a rendezvény így is sokszínű volt a résztvevők tekintetében. Háromszékről állami és civil segítőszolgálatok, valamint a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség képviseltette magát, Székelyudvarhelyről az önkormányzat szociális bizottságának elnöke és a Diakónia Keresztény Alapítvány képviselője vett részt a találkozón. Klárik Mária, a Zathureczky Berta Idősek Otthona vezetője elmondta, intézményük ahhoz keresi a partnereket, hogy a súlyosan leépült idős lakóikat el tudják helyezni olyan otthonba, ahol szakszerűen el tudják látni őket, mivel nekik erre nincs szakképzett alkalmazottjuk, a baróti Közösségi Központnak pedig olyan sokrétű a tevékenysége – ide tartozik a családi ház, a nappali központ szociálisan rászoruló gyermekeknek, rezidenciális létesítmény hét év alatti, fogyatékkal élő gyermekek számára, rehabilitációs központ –, hogy számukra is fontos a különböző szakmai és segítőszervezetekkel való együttműködés. A helyi rendőrség képviselője arról számolt be, a közrend felvigyázása a feladatuk, ami időnként egybeesik egy-egy szociális eset megoldásával. Gyakran kérik a segítségüket olyan családok, akiknek idős hozzátartozója elkószál, a hajléktalanokat bekísérik az éjjeli szállóra, figyelemmel kísérik a kolduló gyermekeket. Ingyenesen hívható telefonszámuk: 0800 800 767. A sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány idősgondozói szolgálata, a megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi igazgatóság, a Kovászna Megyei Vöröskereszt, a hidvégi állami öregotthon jelen lévő képviselői is beszámoltak röviden tevékenységükről, és megerősítették: bizonyos krízishelyzeteket könnyebben és hatékonyabban meg tudnának oldani, ha ismernék egymást és tudnák, személyesen kihez forduljanak adott esetben. A szociális szolgáltatók kevés anyagi és emberi erőforrással rendelkeznek, a vonatkozó törvények előírásai egymásnak ellentmondanak, és nem segítik a problémák megoldását, a társadalom pedig tehetetlen fiatalokat nevel, akiknek egy része kényelemből vagy életformaszerűen segítségből kíván megélni – indította a mediációról szóló értekezését Papp Adolf szociális szakértő, családterapeuta. Egyfajta torz tükröt állított arról, hogy rengeteg erőforrás pocsékolódik el azok megsegítésére, akik úgy érzik, nekik kijár a támogatás, de nem tesznek semmit sorsuk jobbrafordulásáért. A mediációnak arról kellene szólnia, hogy az egyén megértse, feltételei vannak a segélynyújtásnak, ami abban áll, hogy elfogadja a szabályokat, és ő is felelősséggel viseltetik saját sorsa iránt – mondta a szakember. Az esetmegbeszélések fontosságáról, módjáról Fábián Kinga szociális asszisztens értekezett, aki példaként hozta fel a mentálhigiénés szakemberek közösségét, akik online esetmegbeszéléseket tartanak, és konkrét gyakorlati megoldásokkal segítik egymást. Szerinte egy leendő székelyföldi szociális hálónak is ugyanez lenne a szerepe. A kötetlen beszélgetések után a tegnapi találkozó azzal zárult, a sorozatot folytatják, a következő megbeszélés szervezését a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztény Alapítvány vállalta magára.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. szeptember 25.
A segítőknek is segítségre van szükségük
Egymás tevékenységének megismerése és a segítő szakmában dolgozók továbbképzésének szükségessége volt a témája a háromszéki szociális szervezetek és intézmények pénteki, Sepsiszentgyörgyön tartott harmadik találkozójának. A Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége és a Zathureczky Berta Idősek Otthona által az elmúlt fél évben szervezett két első rendezvény után a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) volt a házigazda.
Tóth Anna, a DKA idősgondozó ágazatának igazgatója lapunknak elmondta, céljuk, hogy megismerjék, melyik segítő szervezet mivel foglalkozik, területileg milyen településeket tud lefödni, hogy amikor olyan szociális esettel találkoznak, amely nem tartozik az ő tevékenységi területükhöz, akkor is tudják, az adott helyzetben kik azok, akik hathatós segítséget tudnak nyújtani. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy munkatársaik a szakmai felkészítőkön túl olyan képzéseken vehessenek részt, amelyek hozzásegítenék, hogy szinten tudják tartani a segítő szakmában elengedhetetlen képességeket, mint a türelem, empátia a nyomorúságban lévővel szemben, jó kommunikációs készség, és ismereteiket bővíthessék az időmenedzsment, az esetkezelés, a szakmai kiégés elleni technikák terén. Azt szeretnék, ha önerőből, vagyis a szervezeti, intézményi hálózaton belül tudnának ilyen képzéseket szervezni, ha az ágazat helyi szakemberei, trénerei állítanák össze egy hozzáférhető anyagi költséggel lebonyolítható néhány órás képzés anyagát. A találkozó résztvevői röviden bemutatták tevékenységüket és eredményeiket, de az is elhangzott, többen nagy reményeket fűztek az elmúlt huszonhét évben a szociális ágazat fejlődéséhez, de a társadalom még mindig úgy véli, a külföldi segítők és az egyházak feladata a szociális ellátórendszer működtetése, a politikum pedig olyan döntéseket hoz, amelyek ellehetetlenítik munkájukat. A Diakónia Gyár utcai székházában tartott találkozón a házigazdákon kívül részt vett a sepsiszentgyörgyi és hidvégi idősek otthona, a helyi rendőrség, a megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi igazgatóság, a szociális kifizetési és felügyeleti hatóság, a megyei közegészségügyi igazgatóság képviselője, valamint a Kovászna Megyei Vöröskereszt igazgatója, a Caritas területi koordinátora és a tízéves Philadelphia pro Familia Suport Egyesület elnöke.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egymás tevékenységének megismerése és a segítő szakmában dolgozók továbbképzésének szükségessége volt a témája a háromszéki szociális szervezetek és intézmények pénteki, Sepsiszentgyörgyön tartott harmadik találkozójának. A Gyulafehérvári Caritas helyi kirendeltsége és a Zathureczky Berta Idősek Otthona által az elmúlt fél évben szervezett két első rendezvény után a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA) volt a házigazda.
Tóth Anna, a DKA idősgondozó ágazatának igazgatója lapunknak elmondta, céljuk, hogy megismerjék, melyik segítő szervezet mivel foglalkozik, területileg milyen településeket tud lefödni, hogy amikor olyan szociális esettel találkoznak, amely nem tartozik az ő tevékenységi területükhöz, akkor is tudják, az adott helyzetben kik azok, akik hathatós segítséget tudnak nyújtani. Szerinte nagyon fontos lenne, hogy munkatársaik a szakmai felkészítőkön túl olyan képzéseken vehessenek részt, amelyek hozzásegítenék, hogy szinten tudják tartani a segítő szakmában elengedhetetlen képességeket, mint a türelem, empátia a nyomorúságban lévővel szemben, jó kommunikációs készség, és ismereteiket bővíthessék az időmenedzsment, az esetkezelés, a szakmai kiégés elleni technikák terén. Azt szeretnék, ha önerőből, vagyis a szervezeti, intézményi hálózaton belül tudnának ilyen képzéseket szervezni, ha az ágazat helyi szakemberei, trénerei állítanák össze egy hozzáférhető anyagi költséggel lebonyolítható néhány órás képzés anyagát. A találkozó résztvevői röviden bemutatták tevékenységüket és eredményeiket, de az is elhangzott, többen nagy reményeket fűztek az elmúlt huszonhét évben a szociális ágazat fejlődéséhez, de a társadalom még mindig úgy véli, a külföldi segítők és az egyházak feladata a szociális ellátórendszer működtetése, a politikum pedig olyan döntéseket hoz, amelyek ellehetetlenítik munkájukat. A Diakónia Gyár utcai székházában tartott találkozón a házigazdákon kívül részt vett a sepsiszentgyörgyi és hidvégi idősek otthona, a helyi rendőrség, a megyei szociális gondozási és gyermekjogvédelmi igazgatóság, a szociális kifizetési és felügyeleti hatóság, a megyei közegészségügyi igazgatóság képviselője, valamint a Kovászna Megyei Vöröskereszt igazgatója, a Caritas területi koordinátora és a tízéves Philadelphia pro Familia Suport Egyesület elnöke.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. december 20.
Mi, hol, mikor?
Könyvbemutató A Kárpát Gyepű Egyesület partnerségben a Hazajárókkal megjelentette a Határjárók a Kárpátokban című túrakalauz-sorozat első kötetét. A Fogarasi-havasok. Bâlea-tó–Moldován-csúcs–Nagy-Tamás-csúcs–Lombos-mező című könyvet Molnár Sándor szerző mutatja be ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) szervezésében. A könyvet Gajdó Kelemen Éva méltatja a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület részéről.
Ünnepvárás Háromszéken
Sepsiszentgyörgy KARÁCSONYI VÁSÁR. Sepsiszentgyörgy főterén idén több mint hatvan kézművestől, őstermelőtől lehet beszerezni az angyalfiát, és a lacikonyhák is kínálják a hagyományos vásári étkeket. Közösségi ünnepi programokra is várják a lakókat, lesz karácsonyi tombola, táncbemutató és ének, a vásár helyszínén pedig fotófalat alakítanak ki, ahol mindenki elkészítheti idei ünnepi üdvözletét. A karácsonyi vásár naponta 12–20 óra között tart nyitva, december 24-ét leszámítva, amikor 10–14 óráig lehet ajándékokat vásárolni. AZ ARANYSZÍVEK NYUGDÍJAS DALKÖR betlehemes énekeket ad elő Sepsiszentgyörgyön a Zathureczky Berta Központban és 16.30-tól a Kónya Ádám Művelődési Házban a Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Idősek karácsonyán. Kovászna BÖJTE CSABA ATYA ÉS A DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY gyerekeinek műsora ma 12 órától a művelődési központban.
KARÁCSONYI MŰSOROK a központi park színpadán: ma 17 órától az Avram Iancu Általános Iskola ünnepi műsora (kolindák, francia és angol karácsonyi énekek (Măciucă Dochița, Roxana Vlonga); 17.30-tól és 18-tól az Orbán Balázs Iskola ünnepi műsora; 18.15-től a Vajnafalvi Férfikórus fellépése (Justinian Teculescu Egyesület). Csütörtökön 16.15-től a Kőrösi Csoma Sándor Líceum gyermekkórusának műsora (felkészítő tanár: Măciucă Ioan Ovidiu); 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Tiszta Szív kórusának koncertje (karnagy: Gyerő Katalin tanárnő); 17.30-tól a Református Férfidalárda fellépése (karnagy: Antal Ernő); 17.45-től a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ Schola Patrona Hungarorum kórusának ünnepi műsora (karnagy: Kolozsi István).
A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR LÍCEUM (ORBÁN BALÁZS ISKOLA) román tannyelvű tagozatának ünnepi műsora csütörtökön 16.30-kor a művelődési központban. Kézdivásárhely KARÁCSONYI GYERMEKVÁROS december 22-ig naponta 16–20 óráig a sportcsarnok előtti téren. Vásár, kisvonat, körhinta, lovasszán, Mikulás-sarok, karácsonyi mese, fadíszítés, hóemberépítés, szánkóverseny és sok más karácsonyváró program a Wegener-Pro Sanitate Alapítvány és az Aktív Nők Egyesülete szervezésében. Fénylánc Magyarországért
A Kézdiszéki Székely Tanács idén is bekapcsolódik a Fénylánc Magyarországért összefogási akcióba. December 21-én, az év legsötétebb és legrövidebb napján, illetve a leghosszabb éjszakáján 16.30-kor három helyszínen – a kézdiszentléleki Perkőn, az ozsdolai Hilib-tetőn és a kézdiszárazpataki Kányás-tetőn – lobbannak fel az összefogás lángjai. A szervezők mindhárom helyszínen szeretettel várják az érdeklődőket. A hiedelem szerint a régi magyarok a téli napforduló idején összegyűltek szent hegyeiken kerecsensólymokat röptetni és máglyákat rakni. A magasra repülő sólymok teremtettek kapcsolatot ég és föld között. A naplementekor meggyújtott tüzekkel a lemenő nap sugarait átmentették a felkelő napnak, hogy így diadalmaskodjon a fény a sötétség felett. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Könyvbemutató A Kárpát Gyepű Egyesület partnerségben a Hazajárókkal megjelentette a Határjárók a Kárpátokban című túrakalauz-sorozat első kötetét. A Fogarasi-havasok. Bâlea-tó–Moldován-csúcs–Nagy-Tamás-csúcs–Lombos-mező című könyvet Molnár Sándor szerző mutatja be ma 18 órától Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) szervezésében. A könyvet Gajdó Kelemen Éva méltatja a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület részéről.
Ünnepvárás Háromszéken
Sepsiszentgyörgy KARÁCSONYI VÁSÁR. Sepsiszentgyörgy főterén idén több mint hatvan kézművestől, őstermelőtől lehet beszerezni az angyalfiát, és a lacikonyhák is kínálják a hagyományos vásári étkeket. Közösségi ünnepi programokra is várják a lakókat, lesz karácsonyi tombola, táncbemutató és ének, a vásár helyszínén pedig fotófalat alakítanak ki, ahol mindenki elkészítheti idei ünnepi üdvözletét. A karácsonyi vásár naponta 12–20 óra között tart nyitva, december 24-ét leszámítva, amikor 10–14 óráig lehet ajándékokat vásárolni. AZ ARANYSZÍVEK NYUGDÍJAS DALKÖR betlehemes énekeket ad elő Sepsiszentgyörgyön a Zathureczky Berta Központban és 16.30-tól a Kónya Ádám Művelődési Házban a Máltai Szeretetszolgálat által szervezett Idősek karácsonyán. Kovászna BÖJTE CSABA ATYA ÉS A DÉVAI SZENT FERENC ALAPÍTVÁNY gyerekeinek műsora ma 12 órától a művelődési központban.
KARÁCSONYI MŰSOROK a központi park színpadán: ma 17 órától az Avram Iancu Általános Iskola ünnepi műsora (kolindák, francia és angol karácsonyi énekek (Măciucă Dochița, Roxana Vlonga); 17.30-tól és 18-tól az Orbán Balázs Iskola ünnepi műsora; 18.15-től a Vajnafalvi Férfikórus fellépése (Justinian Teculescu Egyesület). Csütörtökön 16.15-től a Kőrösi Csoma Sándor Líceum gyermekkórusának műsora (felkészítő tanár: Măciucă Ioan Ovidiu); 17 órától a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Tiszta Szív kórusának koncertje (karnagy: Gyerő Katalin tanárnő); 17.30-tól a Református Férfidalárda fellépése (karnagy: Antal Ernő); 17.45-től a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ Schola Patrona Hungarorum kórusának ünnepi műsora (karnagy: Kolozsi István).
A KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR LÍCEUM (ORBÁN BALÁZS ISKOLA) román tannyelvű tagozatának ünnepi műsora csütörtökön 16.30-kor a művelődési központban. Kézdivásárhely KARÁCSONYI GYERMEKVÁROS december 22-ig naponta 16–20 óráig a sportcsarnok előtti téren. Vásár, kisvonat, körhinta, lovasszán, Mikulás-sarok, karácsonyi mese, fadíszítés, hóemberépítés, szánkóverseny és sok más karácsonyváró program a Wegener-Pro Sanitate Alapítvány és az Aktív Nők Egyesülete szervezésében. Fénylánc Magyarországért
A Kézdiszéki Székely Tanács idén is bekapcsolódik a Fénylánc Magyarországért összefogási akcióba. December 21-én, az év legsötétebb és legrövidebb napján, illetve a leghosszabb éjszakáján 16.30-kor három helyszínen – a kézdiszentléleki Perkőn, az ozsdolai Hilib-tetőn és a kézdiszárazpataki Kányás-tetőn – lobbannak fel az összefogás lángjai. A szervezők mindhárom helyszínen szeretettel várják az érdeklődőket. A hiedelem szerint a régi magyarok a téli napforduló idején összegyűltek szent hegyeiken kerecsensólymokat röptetni és máglyákat rakni. A magasra repülő sólymok teremtettek kapcsolatot ég és föld között. A naplementekor meggyújtott tüzekkel a lemenő nap sugarait átmentették a felkelő napnak, hogy így diadalmaskodjon a fény a sötétség felett. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)