Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kedves Róbert
2 tétel
2015. június 7.
Nyolc település táncosai érkeztek Csíkszenttamásra
Hatodik alkalommal tartottak táncfesztivált vasárnap a Csíkszenttamás mellett található Szent Anna-feredőnél. Összesen 14 csoport lépett fel a rendezvényen.
Közel 350 táncos ropta a néptáncot vasárnap délután a hatodik Felcsíki Táncfesztiválon. Csíkcsicsóból, Marosfőről, Gyimesközéplokról, Szépvízről, Csíkszentdomokosról, Suceaváról, Galócásról és Csíkszenttamásról összesen 14 csoport vett részt a rendezvényen. A decemberben elkészített fedett színpadon három- és nyolcvanéves táncost is láthatott a közönség.
„Ez az esemény már rég kinőtte a felcsíki jelleget, hisz részt vesznek a felcsíki táncegyütteseken kívül a hegyen túli szomszédaink, a gyimesi csángók, de jöttek román táncegyüttesek is. Ez annak tudható be, hogy a Bíró Ferenc, a szenttamási kultúrház igazgatója által vezetett tánccsoportokat nagyon sok helyre meghívják, az ország különböző területeire” – magyarázta a jelen levő együttesek kapcsolatát Márk Tibor, Csíkszenttamás polgármestere.
A település alpolgármestere, Kedves Róbert elmondta, néhány éve, egy gyermeklakodalom alkalmából jöttek rá, hogy a szenttamási gyermekek nagy része nem tud táncolni. Azóta alkalmaztak egy táncmestert, és jelenleg két néptánccsoportja és mintegy száz táncosa van a falunak. „Ezelőtt hat évvel jött az ötlet, hogy tartsunk egy ilyen fesztivált, hogy legyen egy olyan rendezvény, amely összefogja itt Felcsíkon mindazokat, akik szeretik ezt a táncot. Ez egyben tapasztalatcsere is, és fontos, hogy a kultúránkat, a hagyományainkat tudjuk továbbvinni” – hangsúlyozta az alpolgármester.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2017. március 9.
Könyvcsomagot kapott Csíkszenttamás
Hiánypótló könyvsorozattal gazdagodott a csíkszenttamási Bálint Vilmos Általános Iskola könyvtára a Magyar Nemzeti Könyvtár támogatásának köszönhetően.
A Nemzeti Könyvtár a magyar írott kultúra legjavát gyűjti egységes sorozatba. A válogatás első szempontja az olvasmányosság, a második a sokszínűség, a harmadik pedig a nemzeti önbecsülés erősítése. Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere egy támogatás révén ezt a sorozatot adta át szerdán Ádám Erikának, a helyi iskola igazgatónőjének. A községvezető érdeklődésünkre elmondta, tudomására jutott, hogy a Nemzeti Könyvtár könyvcsomagokkal segíti az erdélyi könyvtárakat, ezért felvette a kapcsolatot Kőszegi László miniszteri megbízottal, és egy kérésen keresztül megkapták a támogatást.
„Ezáltal 62 könyvvel bővült az iskola könyvtára: többek között Kós Károly, Balassi Bálint, Kőrösi Csoma Sándor és József Attila művei is megtalálhatók közöttük. A sorozatban regények, történelmi művek és verseskötetek is szerepelnek. Ez nagy segítség az iskolának, mivel olyan hiánypótló könyvekről van szó, amelyek eddig nem voltak meg a könyvtárban” – hangsúlyozta Kedves.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro