Tisztul a láthatár
Nem vagyunk méltók génjeinkhez
Dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, egyetemi tanár előadásával és a díjkiosztással ért véget szombaton délután az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem diákjainak tudományos szessziója, a XVII. TDK. A Kultúrpalota nagytermében népes közönség hallgatta végig a magyarság genetikai gyökereiről szóló előadást, amelyről a vendégprofesszor könyvet is írt.
Bár nyelvileg a magyarság a finnugor népekkel rokon, az utóbbi ötven év orvosgenetikai kutatásai azt igazolták, hogy genetikai szempontból harmonikusan illeszkedik az európai népek családjába. A jelenkori magyar népesség ősei döntő módon az utolsó jégkorszak előtt is Európában éltek, és nem rokonok a nagy keleti rasszal. Mivel a Kárpát-medence egy nagy olvasztótégelynek számított, a magyarok genetikai szempontból Európa legkevertebb népei közé tartoznak, ami jó tulajdonság, hisz az életerőt növeli. A genetikai adatok szerint a jelenkori magyarság a szlávokkal, a bajorokkal és az osztrákokkal áll a legközelebbi rokonságban, a magyarságon belüli népesség-genetikai kutatások a székelyek őseinek iráni, a hozzájuk legközelebbi rokonságban levő jászok őseinek perzsa eredetét igazolták.
A genetikai kevertség miatt nincsenek jellegzetes magyar genetikai betegségek, s génállományunk nincs kapcsolatban a mai magyar lakosság siralmas egészségi állapotával. Nem vagyunk méltók a génjeinkhez – hangzott el Czeizel professzor előadásában, aki feltette a kérdést, hogy ki a magyar, mi a magyar? Mivel ez nem genetikai tulajdonság, valójában a szülőföld, az anyanyelv dönti el és elsősorban vállalás kérdése. A haza teszi naggyá az embert, és a géniuszok, a lángelmék teszik, tehetik naggyá a hazát. Mivel a magyarság rosszul bánt a géniuszaival, manapság az a kérdés, hogy érdemes-e magyarnak lenni, érdemes-e külföldről visszatérni. Az átkon, hogy a magyar a magyarnak ellensége, változtatni kellene, és össze kellene fogni annak érdekében, hogy a mai nemzet bebizonyítsa, érdemes magyarnak lenni – zárta előadását Czeizel professzor, aki vastapsot kapott.
Az idei Tudományos Diákköri Konferencián elhangzott 229 dolgozat, amelyből 109 szerzője magyarországi egyetemi hallgató volt, azt bizonyította, hogy a korábbi évekhez képest tisztulni látszik a láthatár, s hogy érdemes részt venni a TDK-n – hangzott el dr. Szabó Béla egyetemi tanár, az ÁOK dékánhelyettesének értékelő beszédében, aki sikeresnek nevezte az idei rendezvényt, amelyen 11 magyarországi meghívott előadó vett részt.
A szervezők nevében Farkas Hunor, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke köszönte meg a segítséget, aki várja a megfelelő utód jelentkezését az MMDSZ élére. Nagyon jó volt az idei TDK hangulata, emelte ki dr. Kun Imre professzor, dr. Benedek Imre egyetemi tanár pedig 1.000 eurót ígért a jövő évi konferencia legjobb kardiológiai dolgozatát megíró diáknak. A különböző szekciókban sorra díjazták a legjobb tudományos dolgozatok szerzőit, a magyarországi résztvevők különdíjat kaptak.
A marosvásárhelyiek budapesti Baráti Társasága által működtetett Bolyai Alapítvány által meghirdetett pályázat nyerteseinek dr. Soós Pál ortopéd- traumatológus főorvos adta át a 100.000 illetve 80.000 forintot tartalmazó borítékot a MOGYE két és a Sapientia EMTE egy tanársegédének, illetve három orvostanhallgatónak, egy mesterképzős színésznek és egy informatika szakos diáknak, aki a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán tanul. A Stúdium Alapítvánnyal közösen lebonyolított pályázat finanszírozása a baráti társaság tagjainak adószázalékából és önzetlen támogatásából lehetséges – mondotta kérdésünkre Soós főorvos.
A záróünnepség végén Bauer Orsolya, Hlavathy Katalin, Kedves Ignác és Szövérfi Zsolt orvostanhallgatók, a XVII. TDK szervezői köszöntek el a közönségtől.
(bodolai) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

Bărbosu érdeklődik és jelent (Egy megfigyelt család 11.)
Igen hatékony munkát végzett a Bărbosu (Szakállas) fedőnevű ügynök. Informátorunknak a kolozsvári Securitate megbízásából elsősorban a római katolikus egyház „nem nyilvános” ügyeit kellett felderítenie, mivel állandó kapcsolatban állt nemcsak a Szent Mihály-plébánia papjaival és alkalmazottjaival, hanem Márton Áron püspökünkkel is. Erről is szólunk, de először lássuk, édesapámmal kapcsolatban mire volt kíváncsi.
Együtt voltak 1947-ben Szamosújváron, ahova abban a politikai szempontból igen kritikus évben a sziguranca összegyűjtötte a befolyásos romániai magyar és román személyiségeket. Régóta ismerték egymást, mindketten buzgó gyakorlói voltak vallásuknak. A hatvanas években jogtanácsos és összekötő kapcsolattartó volt a gyulafehérvári püspökség és a kolozsvári plébánia között. Üzeneteket, pénzeket hoztak, vittek. Márton Áron teljes mértékben megbízott benne. Ezekben az években a brétfűi gyümölcsösünk házikójában írta édesapám családunk krónikáját. Mondván, ha hamarabb meghal, mint ahogy két fia (Csaba és én) kiszabadul a börtönből, ismerjék meg családunk történetét. Nos, ez az írásmű igencsak izgatta a Securitatét, és megbízták Bărbosut a megszerzésével. Egyik jelentéséből fordítom: „Te, említetted, hogy írod emlékeidet a szamosújvári börtönről, légy szíves, add ide nekem is, hogy olvassam el, hadd emlékezzem vissza a mi börtönbeli múltunkra. Azt válaszolta (édesapám): Kedves Ignác, még nem másoltam le. A kertünkben őrzöm, s amikor kimegyek, elhozom és odaadom. (...) Gyermekkoromtól kezdtem írni az életem eseményeit, és nem tudom, hogy szólhattam el magam valaki előtt erről a dologról, képzeld el, eljutott a híre a Securitatéhoz is.”
Édesapánk tovább írta a naplóját, amit végül is nem adott oda Bărbosu ügynöknek. Azt azonban mégis meg kellett szerezni. Ezért 1961. május 31-én felkereste édesapánkat „Sófalvy” (ismeretlen, csupán gyanított) ügynök a Mozart utca 10. szám alatti kertünkben. Jelenti többek közt: „Figyelembe véve (Puskás Lajos) polgári származását és fokozott nacionalista politikai tevékenységét a horthysta rendszer támogatására, feltételezhető, hogy ez a munka nacionalista jellegű, és felfed egy egész sor problémát a magyarok nacionalista tevékenységéről. A helyszínen megállapítottam, hogy jó feltételei vannak egy titkos házkutatásnak.” Magyari securitatés hadnagy, „Sófalvy” tartótisztje: „Javasoljuk, hogy hagyják jóvá a titkos házkutatást Puskás Ludovic (Lajos) kolozsvári, Mozart utca 10. szám alatti kertjében.” Ez ugyan nem történt meg, mert mégsem ítélték eléggé biztonságosnak (ugyanis a szomszédok állandó lakók voltak), de tervéről nem mondott le a Securitate. Erről majd írásom folytatásában. Most még csak annyit, ki is volt Bărbosu: dr. Bartha Ignác ( Craiova, 1896. június 18.– Kolozsvár, 1970. október 12.), a katolikus egyház jogtanácsosa, a magyar négy évben behívott képviselő, csakúgy, mint a román királyi parlamentben. Az Erdélyi Múzeum Egyesület jog- és társadalomtudományi részlegének a vezetője. A jóhiszemű püspök, Márton Áron és édesapám „bizalmi” embere...
Puskás Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)