Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kecskeméti Gábor
1 tétel
2014. június 11.
Konferencia a 90 éve alapított Erdélyi Szépmíves Céhről
Az Észak-magyarországi Irodalmi Kör és a Dsida Akadémia az MTA Miskolci Területi Bizottsága és a Miskolci Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete közreműködésével június 3-án nemzetközi konferenciával emlékezett meg a 90 éve alapított Erdélyi Szépmíves Céhről.
A konferenciát az akadémia területi bizottsága és az egyetemi intézet nevében Kecskeméti Gábor (Budapest−Miskolc) köszöntötte, és Mózes Huba (Miskolc) Egy intézményhármas szerepe az önazonosság- és összetartozás-tudat ápolásában című előadásával nyitotta meg. Előadást tartott Kötő József (Kolozsvár), Cs. Nagy Ibolya (Debrecen), Márkus Béla (Debrecen), Amedeo Di Francesco (Nápoly) és Kabán Annamária (Miskolc). Ugyanakkor felolvasták a betegség miatt távol maradó Pomogáts Béla (Budapest) előadását. Szabadság (Kolozsvár)