Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kecse Gabriella
28 tétel
2010. szeptember 29.
Magyartanárok szakmai gyűlése
Nagyvárad – Szerda délután az Ady Endre Középiskola dísztermében tartották szakmai gyűlésüket a Bihar megyei magyar nyelv és irodalom szakos tanárok. Több téma is szóba került a tanácskozáson.
Bihar megyében 105 magyartanári állást töltenek be különböző státusú oktatók. A szerda délutáni szakmai tanácskozáson Ile Erzsébet tanfelügyelő ismertette a tudnivalókat, hívta fel a pedagógusok figyelmét különböző problémákra, jelenségekre. Kiemelte az újonnan bevezetett decentralizációt és a mentorátust. Hangsúlyozta annak a különös fontosságát, hogy a magyartanárok úgynevezett portfolió gyűjteménnyel rendelkezzenek, mely által szemléltetni tudják egyéni gondolataikat, munkafolyamatukat és -ritmusukat, az általuk használt segédanyagokat. Jó lenne ugyanakkor, ha javaslatokat tennének a különböző olimpiai vizsgák feladatlapjainak összeállítására, szakmai elképzeléseiket pedig magyar nyelvű kiadványokban jelentetnék meg.
Elhangzott még, hogy az utóbbi időben nagyobb érdeklődés mutatkozik a fakultatív oktatás iránt. Egy 1999-ben kibocsátott minisztériumi rendelet ugyanis lehetővé teszi, hogy egy adott iskolában zajló tanítás nyelvétől eltérő anyanyelvű diákoknak jogukban áll állami pénzből az anyanyelvükön tanulni. Ezzel a lehetőséggel élhetnek azok a magyar diákok is, akik például román szakközépiskolákba járnak, vagy abban a tanintézetben, ahol a tanulmányaikat folytatják, nincs magyar nyelvű oktatás, illetve a szüleik szándékosan román osztályba iratták őket. Heti 3-4 órás magyar nyelv és irodalom tanításról lenne szó. Ennek érdekében a szülők és a tanárok kell szervezkedjenek, a kérvényt az illető tanintézet igazgatóságán kell iktatni, mely továbbítja a tanfelügyelőséghez. Akár a tanév közben is meg lehet tenni, tavaly például a másik szemeszterben kérték ezt szlovák szülők. Kritérium azonban, hogy meglegyen egy 15 fős csoport. Érdemes arról is tudni, hogy opciós tantárgyként is választható a magyar nyelv és irodalom.
Fürkész vetélkedő
Kecse Gabriella, a Pedagógusok Háza felnőtt-továbbképzésért felelős munkatársa azokról a magyar nyelvű ingyenes tanfolyamokról számolt be, melyeket valószínűleg jóváhagynak, és kiegészíthetik az intézmény által kinált már létező kurzusokat. Konkrétan a múzeumpedagógia, a verstan, a helytörténet tanítás, az intelligens tábla használata és a kirándulás- és táborszervezés tanfolyamokról van szó. Valószínűleg novembertől indulhatnak, 20 órásak és 20 személy jelentkezése esetén lehet megtartani egy-egy kurzust. Amennyiben vidékről akadnak jelentkezők, a képzők akár községekbe vagy falvakba is kiszállnak.
Krasznai Tünde, a Diákokért Egyesület alelnöke az idén első alkalommal megszervezett Fürkész elnevezésű vetélkedőről beszélt. Az I-VIII. osztályos diákok magyar nyelvből (helyesírás és nyelvhelyesség), nem tesztszerű feladatok megoldásával tehetik próbára a tudásukat. Jelentkezési határidő október 28., a verseny helyi szakaszait november 20-án bonyolítják le. Érdeklődni a 0747/092-007 telefonszámon, illetve a krasznaitunde@yahoo.com e-mail címen lehet.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2011. február 10.
Segédanyag egy hiánypótló tantárgyhoz
Nagyvárad – Néhány váradi magyar osztályban már bevezették, és további Bihar megyei oktatási intézményekre is kiterjesztenék a helytörténet oktatását, mint opcionális tantárgyat. Elkészült az első segédanyag a tantárgyhoz.
Nagyváradi pedagógusok és a Bihar megyei RMDSZ vezetőségének összefogásával készülhetett el az a munkafüzet, mely a helytörténeti tantárgy oktatásában kíván segédkezet nyújtani az óvodai és általános iskolai oktatóknak. Az első könyvecske Faragó Emese és Kecse Gabriella tollából született és az 5-8 éveseket célozza meg, tudhattuk meg egy tegnapi sajtótájékoztatón, melyen mindazok részt vettek, akik hozzájárultak a kezdeményezés megvalósulásához. Biró Rozália alpolgármester beszélt a könyv, illetve a tantárgy fontosságáról és céljáról. Már az óvodások vagy kisiskolások esetében fontos, hogy azt a helyet ahol élnek otthonuknak tekintsék, ahova erős gyökerek fűzzék. Ennek jegyében Szabó Ödön ötlete alapján indult el az a pedagógusokkal való eszmecsere, melynek végeredménye lett Az én városom Nagyvárad elnevezésű helytörténeti segédanyag. Úgy kellett becsomagolni a tananyagot, hogy a gyerekek szeressék lapozgatni a könyvet és szívesen tanuljanak belőle.
Készül a második
Kecse Gabriella a munkafüzet egyik összeállítója a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a Megyei Tanács, illetve a Bihar megyei RMDSZ támogatásával számos helytörténeti monográfia látott már napvilágot jeles helytörténészek közreműködésével. Ezek, bár magas szakmai színvonalat képviselnek, nem szólítják meg a gyerekeket. A legkisebb kor, a gondtalanság ideje amikor is minden élmény belevésődik az emlékezetbe, így ezt a kort ki kell használni a gyerekek nevelésében. Manapság, amikor a pénz világában élünk a szülőknek nincs idejük a gyerekek nevelésére, így nagy felelősséget hárítanak az iskolákra. Mindeddig nem volt tanterv a helytörténet tanításához, ez a munkafüzet pótolja ezt a hiányt. A könyvből a tanárok új ötleteket meríthetnek, illetve tovább is fejleszthetik a benne foglaltakat. Kecse Gabriella azt is elmondta, hogy további két kötetet terveznek megjelentetni megszólítva ezzel a nagyobb korcsoportot is. Faragó Emese, aki többek között a rajzokat is készítette a játékosság fontosságára hívta fel a figyelmet, amit a könyv összeállításakor is figyelembe vettek. A pedagógusoknak ki kell lépjenek az iskola falai közül, ahol többnyire lexikális tudást adhatnak át a gyerekeknek. A városban való sétára, az épületek, szobrok megismerésére buzdít a könyv, majd visszatérve az iskolába alkalmat teremt arra, hogy a gyerekek elgondolkozzanak azon, amit láttak. Élményeikről illusztrációkat készíthetnek, rajzolhatnak, illetve levonókat ragaszthatnak a könyvbe, magyarázta Faragó Emese. Tunyogi Katalin a munkafüzet felelős szerkesztője volt. Tőle megtudhattuk, hogy a kiadvány a Tanoda Egyesület megbízásából, a Bihar Megyei Tanács pénzügyi támogatásával készült el. A szerkesztés során az átláthatóság volt az elsődleges szempont. A gyerekek kiigazodását különböző piktogramok, segítik. Arra is odafigyeltek, hogy az óvodások is használni tudják a könyvet, annak ellenére, hogy még nem tudnak olvasni. Farkas Tünde szaktanfelügyelő arról szólt, hogy jó volna, ha minél több iskolában már ettől az évtől bekerülhetne a helytörténet a választható tantárgyak közé. Szerinte óriási nevelő hatása van és erősíti a a szülőföldön való megmaradást is.
„A legszebb tantárgy”
Több osztályban is felmérték a munkafüzet gyerekek általi fogadtatását. Az egyik ilyen osztály Péter Emília osztálya volt. A tanítónő három kisdiákja kíséretében érkezett a sajtótájékoztatóra, akik elhozták az osztálytársak üzenetét is, miszerint „a helytörténet a legszebb tantárgy, amit tanulnak”. A gyerekek elmondták, hogy nagyon élvezték az érdekes foglalkozásokat és játékokat. Péter Emília ezt azzal egészítette ki, hogy tanítványai még a vakációban is a könyvet lapozgatták, szüleiket is bevonva a tanulásban. Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke végül elmondta, hogy az érdekvédelmi szervezet célja a tudományosság népszerűsítése. Nem hiába adtak ki az utóbbi években összesen 200 helyi és megyei vonatkozású monográfiát, vagy dolgozták ki a Szacsvay Akadémiát. A munkakönyv is ezt a célt szolgálja, ne landoljon tehát a fiókokban. A tervek között szerepel a nagyobb Bihar megyei településekről is elkészíteni a hasonló munkafüzeteket, hogy az ottani diákok is tanulhassanak helytörténetet. Remélik, hogy a pedagógusok, illetve a szülők felkarolják ezt a kezdeményezést.
Mészáros Tímea. erdon.ro
2011. október 27.
Váradi helytörténeti segédanyag
Az én városom Nagyvárad című, 8–11 éves diákok számára szerkesztett helytörténeti segédanyagot mutatták be csütörtökön délelőtt a sajtó képviselőinek a Bihar megyei RMDSZ székhelyén.
„A nagyváradi helyi oktatás egy újabb könyveként” jellemezte a Kecse Gabriella és Tunyogi Katalin összeállításában megjelent helytörténeti segédanyagot Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, míg Biró Rozália váradi alpolgármester az önkormányzat felelősségét hangsúlyozta a fiatalok segítésében és támogatásában. Az RMDSZ-frakció szeretné elérni, hogy a közösség támogassa a fiataljait és a gyermekeket az alapvető szükségletek kielégítésén túl is, mondta Biró Rozália, úgy vélve, hogy „még mindig elenyészően keveset fordítanak a legnagyobb érték, az emberi érték támogatására”.
Ismerjék meg városukat 
Kéry Hajnalka Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes közölte: egy törvénytervezetnek megfelelően hamarosan húsz százalékra növekszik a választható tantárgyak száma, emiatt is nagyon fontos, hogy tartalmas opciókkal töltsék ki ezt a keretet. A helytörténeti oktatással kapcsolatosan igen pozitív visszajelzéseket kaptak a gyermekek részéről, és ez annál is inkább lényeges, mert „fontos, hogy ténylegesen megismerjék városukat”, és hogy tovább is adják majd ezt a tudást. Kecse Gabriella elmondta, a kiadvány ötlete mintegy másfél éves múltra tekint vissza. Az első kötetet az 5–8 évesek számára állították össze Faragó Emesével társszerzésben, mostanra elkészült a második kötet 8–11 éveseknek, és előkészületben van egy harmadik is, 11–14 éveseknek. A segédanyag ingyenes, és a már megjelentekből összesen több mint ötszáz gyermek tanul Nagyváradon.
Rendhagyó órák
Tunyogi Katalin megfogalmazta: jó érzés, hogy nem csak a saját maga örömére segíthet összeállítani egy ilyen segédanyagot, hanem választható tantárgyként a diákok és pedagógusok is hasznát veszik. Az oktatás interaktív, hiszen a várossal való ismerkedés nem az osztálytermekben, hanem a konkrét helyszíneken történik, ahol a gyermekekkel beszélgetnek, rajzokat készítenek, egyszóval érdekes és kötetlen formában nyújtanak helytörténeti ismereteket. A segédanyagba foglalt szövegek egyszerűek és gyermekközpontúak, az elvégzendő feladatok pedig igen változatosak és kreatívak – az egyik keretében például fogalmazást kellett írni, hogy mit tennének Várad polgármestereként, egy másik pedig színházi plakát készítéséről szólt. Szabó Ödöntől megtudtuk, jövőre szeretnék megvalósítani azt, hogy hasonló segédanyagok jelenjenek meg a megye magyarok által is lakott városaiban (Margitta, Székelyhíd, Érmihályfalva, Élesd, Nagyszalonta), a jelenlegi elképzelések szerint pedig az összegyűjtött anyagokból a későbbiekben össze lehetne állítani egy Bihar megyei nagymonográfiát.
Gyermekszáj
Közvetlenül az érintettektől, vagyis a gyermekektől, a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola diákjaitól szerezhettünk tudomást arról, hogyan vélekednek ők a helytörténeti órákról. Oláh Balázs szereti azért, mert „olyan érdekes dolgokat tanultam a szölővárosomról, amit nem tudtam, most pedig már tudom”, Koós Sándor szerint hasznos abból a szempontból, hogy „ha elmegyek az épületek mellett, akkor tudok róla mindent, ami fontos, hogy ki építette, mikor és miért”, míg Frentiu Brigitta örömének adott hangot, hogy a saját szülővárosáról tanulhat, sétálhattak a Szent László téren és ismerkedhettek a neves épületekkel.
Tököli Magdolna
erdon.ro
2011. október 29.
Helyismereti könyv kisiskolásoknak Nagyváradon
Kisiskolásoknak szóló helyismereti könyvet adtak ki Nagyváradon. Az én városom, Nagyvárad című kötet játékos feladatokkal és olvasmányokkal mutatja be az alsó tagozatos gyermekeknek a partiumi várost. Az oktatási segédanyag szerzői Kecse Gabriella és Tunyogi Katalin tanítónők. A váradi magyar elemisták közül máris mintegy 250-en tanulnak ebből, és csaknem ugyanennyien a könyv már korábban megjelent első kötetéből, amely első osztályosoknak szól.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. január 18.
Füzetek a nagyváradi várról
Nagyvárad- A Várszövetség irányelveként, illetve munkájaként határozta meg, hogy azt javasolja a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítványnak: jelenjenek meg a várral kapcsolatos információs füzetek.
A Várszövetség idei terveiről az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott szerda délelőtt sajtótájékoztatót Péter I. Zoltán helytörténész és Sárközi Zoltán önkormányzati képviselő, a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke.
Péter I. Zoltán kifejtette: a Várszövetség célkitűzései közt szerepel, hogy A5-ös méretben a várral kapcsolatos, körülbelül 20-25 oldalas információs füzetek jelenjenek meg, hiánypótló szándékkal. Eddig három kézirat készült el, melyeknek egyaránt ő a szerzője, és az építészettel kapcsolatosak. Az első a kezdetektől a gótikáig bezárólag, a második a reneszánsztól a 20. század hajnaláig tárgyalja a várépítészet történetét, a harmadik pedig a valószínűleg elpusztult várbeli királyszobrokra vonatkozó tudnivalókat foglalja össze. Mint ismert, utóbbiak a Kolozsvári-testvérek alkotásai: Szent István, Szent Imre és Szent László állószobrai, illetve a lovagkirály lovasszobra. A felsorolt kiadványok tehát elméleti, vagyis főleg levéltárakban történő kutatások eredményeit ismertetnék, ezért ezeket kiegészítené egy negyedik, a gyakorlati feltárásokat bemutató könyvecske, mely Mihálka Nándor és Porsztner Kitti régészek munkáját mutatná be. A tervek közt szerepel még egy történelmi füzet, illetve egyéb témájú kiadványok is. A sorozat első része május környékén látna napvilágot, román nyelvre is lefordíttatnák és párhuzamosan forgalmaznák az egyéb várbeli promociós anyagokkal együtt. A címről még nem döntöttek, de olyat szeretnének, ami egyértelmű és románra is könnyen lefordítható.
Nyomdamúzeum
Sárközi Zoltán arról számolt be, hogy a Voiticsek-nyomdász-házaspár levelet küldött a Várszövetségnek, melyben azt kezdeményezték, hogy a várban létesüljön egy nyomdamúzeum. A kérést a megszólított entitás az idén megvalósítandó projektjei közé iktatta. A vallási turizmusra is gondolva, a tanácsos köszönetet mondott a katolikus püspökségnek, illetve Böcskei László megyés püspöknek, amiért úgy döntött, hogy havonta egyszer magyar nyelvű szentmisék legyenek a vártemplomban. A köszönetből a Közterület-fenntartó Zrt.-nek is jutott amiatt, hogy a volt olaszi temetőben felszínre került emberi maradványokat szakszerű módon akarják kezelni.
A Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány soros elnöke arról is beszélt, túl van második összejövetelén az a szakbizottság, melynek feladata Nagyvárad statutumának kidolgozása. A testületet Ionel Villa, a Polgármesteri Hivatal jegyzője koordonálja, a liberális pártot Dorel Tifor, dr. Ion Zaina és Gabriel Moisa, az RMDSZ-t pedig dr. Fleisz János, Sárközi Zoltán, Dukrét Géza és Péter I. Zoltán képviselik. Az eddigi két tanácskozás jó hangulatban telt, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elején megegyeztek abban, hogy a történelmi részt az utolsó találkozó során vitatják meg. A remélhetően tárgyszerű és objektív alapdokumentum szövege várhatóan február első hetében nyeri el „konyhakész” formáját.
Végezetül Sárközi Zoltán hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy legalább annyi nagyváradi „turista” látogasson a várba, mint külföldi, hiszen jelenleg inkább az jellemző, hogy a határ túloldaláról érkeznek érdeklődők. Tudomása szerint csupán két váradi tanintézet szokott kihelyezett órákat tartani a létesítményben, ebből a szempontból kiemelendő Kecse Gabriella tanárnő tevékenysége. Történik mindez annak ellenére, hogy az idegenvezetés többnyelvű és ingyenes, s egyeztetést követően csoportok számára hétvégenként is igénybe vehető.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2012. április 18.
Műemlékvédők tanácskoztak
Nagyvárad- Szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány a Műemlékvédelmi Világnap alkalmából kerekasztal-beszélgetést szervezett a városháza kistermében, a betervezett táblafelavatás viszont elmaradt.
A Műemlékvédelmi Világnapot -április 18-át – az UNESCO nemzetközi műemlékvédő világszervezete, az ICOMOS (Műemlékek és Műemlék-együttesek Nemzetközi Tanácsa) kezdeményezésére 1984 óta ünneplik szerte a Földön. Ez alkalomból szerda délután a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány kerekasztal-beszélgetést szervezett a nagyváradi városháza Rimler Károly termében. A Polgármesteri Hivatalt Florica Cherecheş alpolgármester asszony, illetve Benyovszki Tünde és Porsztner Béla ingatlanügyi aligazgatók képviselték, a magyar érdekeltségű civil szervezetek részéről pedig jelen volt Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság vezetője, Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke, Szebeni Lajos premontrei öregdiák, valamint Emődi Tamás, a Műemlékvédő Alapítvány igazgatótanácsi tagja.
Florica Cherecheş azt emelte ki, hogy a műemlékek hidat képeznek a múlt és a jövő között, ezért különös figyelmet kell fordítani a védelmükre. Megjegyezte: laikusként zavarják a szakszerűtlen beavatkozások, épületfelújítások. „Lehet, hogy a tulajdonosokat jó szándék vezérelte, de megfelelő szaktudás hiányában inkább kárt okoztak”, vélekedett.
Közösen aláírják
Adriana Lipoveanu városi főépítész arra hívta fel a figyelmet, hogy hamarosan közvitára bocsátják az Általános Városrendezési Tervet és a műemlékvédelmi szakemberek véleményére is számítanak. Ebből a célból az önkormányzat honlapján (www.oradea.ro) egy foldert is létrehoznak és kérdőíveket osztanak majd szét. Azon meggyőződésének adott hangot: a mostani építészgeneráció úgy kell majd letegye a névjegyét a város arculatára, hogy ez harmonikusan illeszkedjen a korábbi stílusokhoz.
Angela Lupşea, a Műemlékvédő Alapítvány ügyvezető igazgatója a megbeszélés fő céljáról beszélt, arra kérve a jelenlevőket, hogy minél hamarabb fogalmazzák meg a műemlékvédelemmel kapcsolatos gondolataikat, melyeket aztán egy dokumentumban fognak összegezni, amit közösen aláírnak majd. Ugyanakkor a következő hasonló tanácskozás időpontját is kijelölte, mint kiderült ez november 16-a lesz, a Japánban 1972-ben elfogadott Örökségvédelmi-konvenció 40. évfordulója okán. Arra is kitért: lobbizni kéne a szakminisztériumnál annak érdekében, hogy a 2014-2020 közötti uniós költségvetésben a műemléképületek felújítására is legyenek elkülönítve megpályázható pénzösszegek. Dr. Ramona Novicov műkritikus örvendetesnek nevezte, hogy az Iskola másként-hét keretében több ezer gyermek látogatta meg a városháza tornyát. Felvetette, hogy hosszabb távú stratégiát kellene kidolgozni annak érdekében, hogy a diákságot örökségvédelemre neveljék. Ezzel kapcsolatban Kecse Gabriella elmondta, hogy jelenleg is körülbelül 500 váradi elemista tanul helytörténetet magyarul, opcionális tantárgyként, mire többen a jelenlevők közül azt javasolták, hogy román nyelven is ültessék ezt gyakorlatba.
Ellentmondásos törvények
Többek közt elhangzott még, hogy ellentmondásosak a műemlékvédelemmel kapcsolatos törvények, össze kellene hangolni az ezzel kapcsolatos önkormányzati határozatokat a készülő Általános Városrendezési Tervvel (PUG), jobban meg kéne szólítani a szakembereket, illetve jó lenne hangsúlyozottabban felhívni az érintettek figyelmét arra, hogy a Műemlékvédő Alapítványtól ingyenes tanácsadást lehet igényelni. A tanácskozás végére tervezett táblaavatás a városháza falán objektív okok miatt elmaradt.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro
2012. október 29.
Műemlékvédő vándorkiállítás nyílt
Nagyvárad- Péntek délután a PBMET szervezésében Emlékművek és emléktáblák Bihar megyében címmel fotótárlat nyílt a Szacsvay Imre Általános Iskolában. A jövő héten még megtekinthető a vándorkiállítás.
Különböző Bihar megyei településeken jelenleg is meglévő vagy már nem létező emlékjelekről készült fényképeket mutat be az a vándorkiállítás, melyet a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében péntek délután nyitottak meg a váradi Szacsvay Imre Általános Iskola előcsarnokában. A megjelenteket Pásztor Gabriella igazgatónő köszöntötte, aki reményét fejezte ki, hogy a körút után a fényképek visszatérnek a tanintézetbe és Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész tárlatvezetést tart majd a diákoknak. Huszár István RMDSZ-es önkormányzati képviselő öregdiákként azt emelte ki, hogy a kiállításnak helyszínt biztosító iskola mindig kitűnt melegségével, az ott dolgozó pedagógusok példamutató szeretetével és bölcsességével. Pásztor Sándor helyi tanácsos miután röviden kitért arra, hogy a mostani városvezetés megfosztotta a Szacsvayt a Stănişoarei/Garay utcai épületrész kezelési jogától, azon meggyőződésének adott hangot, hogy amióta Pásztor Gabriella az igazgatónő, jobban érződik az aktivitás, felpezsdültek a dolgok.
Helytörténet oktatás
Kecse Gabriella aligazgatónő azt hangsúlyozta ki, hogy az iskola különös szerepet szán a magyar helytörténet oktatásának, jelenleg is a 708 diákból több mint 300 részt vesz ebben a folyamatban, az RMDSZ városi és megyei szervezeteinek, valamint a Tanoda Egyesület támogatásával. Úgy fogalmazott: ennek köszönhetően remélhetően büszkék lesznek arra, hogy Váradon születtek, s megpróbálnak úgy élni a jelenben, hogy élhetőbb legyen a jövőjük. Péter I. Zoltán helytörténész szerint a régmúlt köszön vissza az alkotásokban. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet: a fotók az ezzel a témával foglalkozó hiánypótló könyv harmadik kötetében is megtalálhatóak.
Dukrét Géza PBMET-elnök az általa elvégzett kataszteri munka alapján néhány érdekesebb adatot ismertetett. Megtudtuk például, hogy a magyarok lakta 80 Bihar megyei helységben 527 emlékhely van: Váradon 152, melyek közül 14 szobor és 43 személynek van emléktáblája. Az emlékjelek kilencven százalékát 1990 után állították ki és a PBMET 22 emléktáblát készíttetett és tett ki.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2014. január 13.
A békéé legyen a főhatalom…
Vasárnap az 1943-ban a Donnál megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, a néhai hősök tiszteletére szervezett túrát a nagyváradi Tanoda Egyesület a püspökfürdői erdőben, másodízben.
A Don-kanyari offenzíva 71. évfordulója alkalmából szervezett túra résztvevői a püspökfürdői buszvégállomásnál gyülekeztek. Talán a jobb időnek is bemutathatóan, sokkal többen jöttek, mint tavaly, és a kirándulókhoz kiscserkészek is csatlakoztak a váradi Rákóczi György-csapatból, hétvégi portyájuk részeként. Igazoltan hiányzott idén az az öregúr, Józsi bácsi, akinek az édesapja éppen a püspökfürdői erdő lövészárkaiban vesztette az életét, de a múltkori túráig azt sem tudta, hogy hol helyezkednek el ezek.
A gyülekező helytől egy rövidebb utat tettek meg az egybegyűltek, egészen az erdészházig, ahol meleg tea és pogácsa várta őket. Kecse Gabriella tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arra hívta fel a figyelmüket: a hagyományőrzés szándékával, az ifjabb korosztály bevonásával és természetesen a szépkorúakra mindig számítva szervezik meg az emléktúrát. 1943. január 12-én, tehát 71 évvel ezelőtt történt az a bizonyos doni offenzíva, mely a magyar hadtörténelem során a legnagyobb, legesztelenebb és legembertelenebb áldozatot követelte. A 250 ezer fős 2. magyar hadtestből 125 ezer honvédet hiába várt haza a családja. Ezek az emberek 2 ezer kilométerre a szülőföldjüktől harcoltak, akiknek vannak olvasmányélményeik erről, azok is tudják, hogy milyen szörnyű körülmények közt: nyári ruházatban, időnként fegyvertelenül várták a halált tudatosan, elszántan és becsülettel. A magyar történelemben ugyan voltak mélypontok – Muhi, Mohács, Világos, Arad vagy Trianon -, de talán éppen ennyire értelmetlen sorsot kevés szereplőnek szánt a végzet.
– Azért kell emlékezni, és tanítani a Don-kanyarban történtektől a diákok is, mert minden kornak van egy sajátos feladata. Manapság szerencsére a térségünkben nincsenek háborúk, és a mi feladatunk az, hogy soha ne is legyen, soha többé ne forduljon elő, hogy idegen érdekek miatt a fiaink az életünket áldozzák, hangsúlyozta a pedagógus, aki zárógondolatként egy doni túlélő szavait idézte. „Legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, tegyen boldoggá minden embert és országot, és mély tisztességgel takarja be a koporsókat.”
Útvonal
Kecse Attila túravezető hangsúlyozta: a teljes túra útvonala körülbelül 7,5 kilométer addig a pontig vissza, ahonnan elindulnak. Egy kicsit feljebb, másfél-két kilométernyi erdei séta után fölmennek azokhoz a második világháborús állásokhoz, amelyeknél a magyar és a német katonák próbálták védeni a várost, a domboldal felől ugyanis be tudták lőni a Kolozsvár felől érkező II. szovjet-ukrán frontot, azért számított ez stratégiailag fontos domboldalnak. Utána megnézik azokat a több kilométer hosszan húzódó árkokat is, melyeket váradi munkaszolgálatosok ástak ki.
A körülbelül két-két és fél óra, ameddig a túra tartott, gyorsan eltelt, menet közben az emlékezők néha megálltak egy-egy jelentősebb helyszínnél, melyeknél a szakember további magyarázatokkal szolgált. Két fáklyát is meggyújtottak az elesettek előtt tisztelegve, miközben Kecse Ákos elénekelt egy korabeli katonadalt. Örvendetes, hogy az idősebbek érdeklődését tapasztalva, a gyermekek is felbátorodtak, és különféle kérdéseket tettek fel a több mint hét évtizeddel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,
2015. január 12.
A doni hősökre emlékeztek
Bihar megye - Az 1943-ban a Don-kanyarban megsemmisült 2. magyar hadseregre emlékezve, az egykori hősök tiszteletére emléktúrát szervezett a Tanoda Egyesület. Közel másfél tucatnyian vettek részt.
Az idén stílszerűen Edvard Munch norvég expresszionista festő közismert A sikoly című festménye szerepelt az immár harmadik alkalommal megszervezett emléktúra meghívóján, melynek útvonalát a püspökfürdői második világháborús állásrendszer képezte. Sajnos az esős, hideg időjárás nem kedvezett a kirándulóknak, így ezúttal egy kicsit kevesebben, közel másfél tucatnyian vettek részt ezen. A megszokott indulási pontnál, vagyis az erdészház melletti filagóriánál Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke hangsúlyozta: a mi dolgunk az emlékezés, hiszen hála Istennek azóta eltelt több évtizedet a béke jellemezte. Úgy fogalmazott: a magyar nemzet történelmében nagyon sok olyan mélypont volt, amiből aztán főnixmadárszerűen talpra tudott állni, kezdve Muhival és Moháccsal, majd folytatva a sort Világossal, Trianonnal és a második világháborúval. Mégis azt mondják a történészek, hogy ez a bizonyos doni offenzíva volt a legtöbb értelmetlen és esztelen magyar emberáldozatot követelő veszteség, hiszen a mínusz 42 fokos orosz télben 1943. január 12-én a 250 ezres magyar seregnek közel a fele nem tért haza, illetve csak a becsületes helytállásuknak a híre jutott el a családtagjaikhoz. Ugyanakkor abban az időben szinte nem volt olyan magyar család, mely ne veszített volna el ott valakit. Rövid beszédében az egyesületi vezető ismét idézett egy ismeretlen szerzőtől, aki megjárta a Don-kanyart, és naplójában azt kérte: legyen a béke a Föld legnagyobb hatalma, s tegyen boldoggá minden embert. „Azt tanácsolom én is, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy megőrizhessünk ezt a béket, melyet napjainkban egyre többen veszélyeztetnek”- tette hozzá.
Fáklyagyújtás
Az útvonalat Kecse Attila túravezető ismertette, mint elhangzott ez a Nagyvárad környéki harcok egyik fontos helyszínéhez vezet, hiszen a püspökfürdői gránátos állásokat tekintik meg, illetve a domb tetején levő lövészárkokat.
Az időközben eleredő eső miatt végül a tervezettnél rövidebbre sikeredett túra egyik emlékezetes momentuma volt Kecse Ákosnak, a Szacsvay Imre Általános Iskola diákjának a katonadal éneklése, valamint a fáklyagyújtás sem maradt el.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. április 10.
Bakasors: “Hazavágytak ők mindannyian”
Egy sorozat első állomásaként Érmihályfalván nyílt meg csütörtökön a Tanoda Egyesület, a Szacsvay Akadémia és a Bihari Napló közös, Bakasoros című hadtörténeti kiállítása, mely első világháborús relikviákat mutat be.
Mintegy két év időtartalmúra tervezik a szervezők azt hadtörténeti vándorkiállítást, melyet terveik szerint több, mint 30 Bihar megyei helyszínen láthat majd a közönség. A sorozat első állomásaként az érmihályfalvi Dr.Andrássy Ernő Múzeumban nyílt ez meg, ahol Szilágyi Andrea muzeológus köszöntötte a megjelenteket, emlékeztetve, hogy helyi jelleggel már szerveztek hasonlót, majd Szabó Ödönnek adta át a szót. A történész-politikus köszönetet mondott a kiállítás anyagának egybegyűjtéséért a Tanoda Egyesületnek, a nagyváradi Kecse családnak, illetve a Bihari Naplónak, mely a Szacsvay Akadémiával együttműködve vállalta az első világháborúhoz kapcsolódó relikviák gyűjtését, illetve közzétételét. Sokaknak bátorítás volt az értékes tárgyi hagyatékok leporolásához, hogy látták: a BN hasábjain közzéteszik a fotókat, az azokhoz kapcsolódó történeteket, fejtette ki a politikus. Hozzátette: az I. világháború új helyzetet hagyott hátra, melyhez alkalmazkodni kellett, ugyanakkor az eltelt 100 év is folyamatos küzdelem volt, de tájainkon az utóbbi generációk már olyan kivételes helyzetben vannak – ritkaság számba menően a magyar történelmet tekintve -, hogy nem kellett harcba induljanak.
Beszédes tárgyak
Az RMDSZ megyei ügyvezetője közölte, hogy a kiállítást minden magyarok (is) lakta városba, községbe elviszik. Nyakó József helyi polgármester reményei szerint nagy érdeklődés fogja övezni a kiállítást, melyet örömmel fogadtak a városban. Sárközy Zoltán, a Pro Liberta Partium Egyesület elnöke pár szóban felelevenítette a Doberdó vidékére 10 éve kezdődött emléktúrák történetét, majd az azokról készült kutatási naplóból adott példányokat a múzeumnak és a helyi könyvtárnak. A továbbiakban a háborús relikviákat gyűjtő és a jelen kiállítást adminisztráló Kecse család (kiknek pár éve már volt egy hasonló jellegű tárlata Érmihályfalván) került az figyelem fókuszába. Dalma az egész eseményt fényképezőgéppel a kézben dokumentálta, a beszédek között Ákos mondta el Héjjas István: Hozzuk haza című versét (ebből való a címnek választott idézet, s melynek üzenete egy felhívás az áldozatok emlékének őrzésére). Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke pedagógusként fogalmazta meg a történelmi emlékezés fontosságát: gyökereket kell adni a gyerekeknek, hogy tudjanak szárnyalni. Hozzátette, hogy 100 év távlatából mát természetesen nincsenek élő adatközlők, de a hagyatékokból mintegy 200 nagyon “beszédes” tárgy került elő. Ezeket attól függetlenül dolgozták fel, hogy a harcvonal melyik oldalán állt egykori tulajdonosuk, hiszen “a halott katona már nem ellenség”, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a gyűjtés tovább folytatódik.
A gyűjtés folytatódik
A továbbiakban Kecse Attila látta el az alkalmi tárlatvezetői feladatot, a nézelődők pedig egyebek mellett fotókat, kitüntetéseket, érdemrendeket, dokumentumokat, rohamsisakokat, töltényhüvelyeket láthattak, egy sarokban “lövészárkot” kerítettek el homokzsákokkal és szögesdróttal. Igen érdekesek a néhai katonák személyes használati tárgyai, különösen például a töltényhüvelyekből készült emléktárgyak. Látható több úgynevezett hadimozsár, melyet a beöntésre szánt rézmozsarak helyett kaptak egykoron a háziasszonyok. A kiállítás április 24-ig látható az érmihályfalvi múzeumba, majd a sorozat folytatásaként először a környező községekbe – Érsemjén, Értarcsa, Érkörtvélyes – kerül, melyeknek képviselői jelen is voltak a minapi megnyitón.
Rencz Csaba
erdon.ro
2015. május 7.
Generációk találkoztak a Szacsvay iskolában
Több mint hatvan éve érettségizettek találkoztak a Szacsvay iskola diákjaival kedden, a harmadik alkalommal megszervezett Generációk párbeszéde rendezvényen. Megosztották élményeiket.
Képesek-e felfogni a mai fiatalok, hogy milyen lehetett diáknak lenni a háború időszakában, milyen idők jártak akkoriban? Elítélendő-e vagy sem, hogy manapság kevesebbet olvasnak, ellenben „hozzá ragadtak” a mobiltelefonjukhoz a tizenévesek? Ilyen és ehhez hasonló témák merültek fel a Szacsvay Imre iskolában harmadik alkalommal megszervezett találkozón, mely a Festum Varadinum keretében zajlott.
„Nem érzik át”
Pásztor Gabriella iskolaigazgató elmondta: az idei rendezvény meghívottai tavaly tartották hatvan éves érettségi találkozójukat. Pap Benjámin református lelkész egészségi okok miatt nem jött el, úgyhogy a találkozó azoknak a szívhez szóló soroknak a felolvasásával kezdődött el, melyeket az egykori diák a tavalyi találkozóra írt, s melyben visszaemlékezett azokra az időkre, amikor a kicsiknek még nem illett tegezni a nagyobb diákokat.
Később sorban felszólaltak a meghívottak. Marián Antal, aki tizenöt évvel ezelőttig a sajtóban dolgozott, a generációk közötti különbségeket hangsúlyozta ki. „A mi generációnk másképp érzett; egy fél évszázad után már alluviális kőzeteknek számítunk, ha a fiatalok kérdezik, milyen volt akkoriban, elmondjuk, de ők nem érzik át…”. Mint mondta, a mostani fiatalok elveszettnek érzik azt az időt, amit nem a számítógép előtt töltenek – hogyan lehetne nekik elmagyarázni, milyen éreztek ők amikor megjelentek az első, kristálydetektoros rádiók. „A Gutenberg-galaxisnak vége…” – mondta Marián Antal.
Háborús évek
Vígh József azokra az időkre emlékezett vissza, amikor a Moszkva utcai mozinál a sor vége kiért az utcára, és a fekete-fehér filmek mindennél értékesebbek voltak. Szólt két „beteges” hobbijáról is: 56 éve rádióamatőr, ezenkívül könyveket gyűjt, „ami szintén betegség”.
Arany Béla visszaemlékezett a háborús iskolaévekre, kihangsúlyozva: azok az életkörülmények érési tényezőként hatottak rájuk, a nyomorúságok megedzették őket – így tizenhat évesen, amikor érettségiztek, már valóban érettek voltak. Ő azon a véleményen volt: el kell fogadni, hogy a mostani generáció, bár különbözik az akkoritól, nem rosszabb, csak más, és abban sincs semmi rossz, ha élünk a technika vívmányaival. Mint mondta, rengeteg szál köti a Szacsvay iskolához, hiszen nemcsak ő, hanem a gyermekei is ide jártak, sőt, nemrég az unokái is ugyanitt kezdték el az első osztályt. „Az, hogy mekkora hatása van a lelkünkre az iskolának, azt jelzi, hogy milyen eredménnyel oktatnak itt” – hangzott el.
Seres Gábor szerint azokat, akik átélték a háborút, még a tíz évvel fiatalabbak sem értik meg. Többek között a bentlakásos rendszerről szólt, arról, hogy a nagyobb diákok foglalkoztak a kicsikkel, az „abszolút összevont osztályról”, és a „száz évvel ezelőtti érintőképernyőről” – azaz a palatábláról.
Sikeres emberek
Huszár István alpolgármester, aki szintén az iskola diákja volt, egyebek mellett visszaemlékezett arra, hogy itt kapta az első jobb horgost, de szerencsére nem lett komoly baja. „Évről évre azt tapasztalom, hogy ez az iskola sikeres sikeres embereket szolgáltat, akik itt végeztek, azok vitték valamire” – mondta el, sok sikert kívánva a továbbiakhoz.
A rendezvény során olyan pedagógusok is bemutatkoztak, akik egykor a Szacsvay iskolába jártak és itt inspirálták őket arra, hogy maguk is az oktatást válasszák. Később Kecse Gabriella aligazgató mondta el: igaz, hogy a mai diákoknak nincs akkora lexikális tudásuk, mint a régebbi generációknak, de ha ezt elfogadjuk, szép eredményeket lehet velük elérni.
A továbbiakban a diákok kérdéseket tettek fel, s a válaszokból megtudhatták egyebek mellett, hogy régen Pista bácsi, a pedellus csengetett, de ha valami közbejött, akkor a felesége, akit a diákok Pista néninek hívtak.
Levél Brüsszelből
A rendezvény végén Pásztor Gabriella az iskola volt diákjának, Maier Norbertnek a Brüsszelből írt levelét olvasta fel. „Ha egy szinttel mélyebbre nézek és arra gondolok, hogy mi az, amit azokból az évekből sikerült megőrizni, három dolgot biztosan ki tudnék emelni. Az egyik, hogy érték volt a tudás. (…) A másik meghatározó élmény a magyarság élménye. (…) A harmadik dolog pedig a felhőtlen kamaszkor, mert most már látom, hogy a tanáraink jó néhányszor elvitték a balhét helyettünk. És hát az egyhetes székelyföldi osztálykirándulás 86-ban, az tényleg egy katartikus élmény volt” – hangzott el.
Neumann Andrea
erdon.ro
2015. október 5.
Kreatívan ünnepeltek a diákok
Tizenkettedik alkalomal ünnepelték a Magyar Népi Kultúra Napját a nagyváradi Szacsvay Imre iskolában. A gyerekek változatos kézműves foglalkozásokon, különféle népi játékokon vettek részt.
Pásztor Gabriella iskolaigazgató nyitotta meg a pénteki ünnepséget, a tanintézet udvarán. Az igazi magyar művészek – költőink, íróink, zeneszerzőink – a népművészethez tértek ki, vagy abból építkeztek, hangzott el. Az iskola pályázott és a Megyei Tanács támogatásával sikerült megszervezni az ünnepséget, mely remek alkalom arra, hogy a diákok betekintést nyerjenek a népművészet világába.
Építkezés
„Úgy építkezzetek mindebből, hogy hasznotokra váljék” – mondta az igazgató, majd átadta a szót Kecse Gabriella aligazgatónak. Csaknem ötszáz gyerek vesz részt az idei ünnepségen, ő maga nyolcadik alkalommal szervezi, s nagy örömére szolgál, hogy lelkes tanári csapat közreműködött ismét a rendezvény megszervezésében, melyen tizenkét különböző műhelyfoglalkozás zajlik a gyerekek számára, mondta az aligazgató. A rendezvény létrejöttéhez a Tehnoprint, a Tanoda Egyesület, s nem utolsó sorban a Szacsvay iskola szülőbizottsága is hozzájárult, eljött a Létavértesi Rozsnyai Gyűjtemény igazgatója, Dr. Krajcárné Sándor Mária, aki nemezelni tanította a gyerekeket, továbbá a Berettyóújfalui Múzeum Baráti Körének négy munkatársa is. Borsi Lóránd, a Megyei Tanács munkatársa kihangsúlyozta azt, hogy kultúránkat, nemzeti értékeinket nem elég megőrizni, hanem tovább kell tudni adni a következő generációnak, majd Miklós János néptáncoktató, a szülőbizottság alelnöke szólt a gyerekekhez. „Nagy mázlisták vagytok, hogy mindezt megkapjátok, én annak idején magam mentem el és kértem meg öreg nénikéket, hogy osszák meg velem ezt a tudást…” – mondta, majd Kós Károly néprajzkutatót, építészt idézve kifejtette: a nemzeti művészet alapja a népművészet, az embernek pedig kötelessége, hogy a nemzetét szolgálja. „Nyissátok ki a lelketeket és fogadjátok be ezt a sok szépséget” – hangzott el.
Foglalkozások
A megnyitót követően a gyerekek szétszéledtek, hogy részt vegyenek a foglalkozásokon. Mindegyikük egy „menetlevelet” kapott, melyen az adott oktató aláírása igazolta a részvételt. A tizenkét foglalkozás egyike a kerámiakészítés volt – Jankó Szép Noémi keramikus művész ezúttal is a művészeti iskola öt diákjával jött el, hogy agyagozni tanítsa a gyerekekek. A középiskolások egy része korábban a Szacsvay iskolába járt, ők mintha csak haza jönnének, tudtuk meg. Az udvaron népi játékokkal ismerkedhettek meg a gyerekek – többek között a hármas lépegetővel, az egyes lépegetővel, a békafogóval, a karikafogóval. A játékok a Rozsnyai Gyűjteményből származnak, s a foglalkozás a Berettyóújfalui Múzeum Baráti Körének tagjai irányításával zajlott. A tornateremben Miklós János pányvajátékra tanította a gyerekeket, akik a későbbiek során moldvai körtáncokkal és a somogyi ugróssal is megismerkedhettek. Bica Tünde és Molnár Tünde tanárok irányításával kukoricakóró-állatfigurák készültek, s volt még ezenkívül többek között gyöngyfűzés Tóth Beáta kézműves mester, a Dekor Mania hobbibolt vezetőjének közreműködésével, továbbá csutkababa készítés, népművészetről szól film megtekintése, fafestés, népdal tanulás. Délben uzsonnára hívták a gyerekeket – a zsíroskenyér mellé lilahagyma, paprika és paradicsom került – majd folytatódtak a foglalkozások. Amint Kecse Gabriella aligazgatótól megtudtuk, a gyerekek munkáiból kiállítást szerveznek, az alkotásokat zsűrizni fogják, a legjobbakat pedig díjazzák majd.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. március 16.
Elhelyezték az emlékezés koszorúit
Az eső miatt alig érezhetően kevesebben vettek részt a március 15-i rendezvénysorozaton belül megszervezett koszorúzáson Rulikowski Kázmér sírjánál, majd Nicolae Bălcescu szobra előtt.
A Himnusz eléneklésével kezdődött el a megemlékezés Rulikowski Kázmér sírjánál, ezt követően Dr. Bántó Norbert megyei RMDSZ ügyvezető alelnök magyarul, majd románul ismertette: a magyar nemzet legnagyobb ünnepén koszorúkkal, virágcsokrokkal és főhajtással tisztelgünk az 1848-49 évi magyar polgári forradalom és szabadságharc hősei előtt. Ezt követően a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit. A Római katolikus Püspökség részéről Pék Sándor esperes plébános koszorúzott, ezt követően a Prefektúra részéről Claudiu Pop prefektus és Delorean Gyula alprefektus koszorúzott.
Koszorúk
A megyei tanácsot Ionel Avrigeanu alelnök és Szabó István megyei tanácsos képviselte, a polgármesteri hivatal részéről pedig Huszár István alpolgármester helyezte el az emlékezés koszorúját. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének nevében Szabó Ödön ügyvezető elnök Szabó József, dr. Földes Béla, Sauer András, valamint Debreczeni Sándor képviselte, majd a Bihar megyei PSD delegációja koszorúzott, Ioan Mang elnök vezetésével.
A PNL delegációja, majd Szabó Ödön Bihar megyei parlamenti képviselő koszorúzott, az RMDSZ városi frakciója képviseletében Víg Hajnalka és Szabó József, majd az RMDSZ városi szervezete nevében Huszár István elnök, dr. Földes Béla ügyvezető alelnök, Sauer András ügyvezető alelnök, Kecse Gabriella főtitkár koszorúzott. A Körösök Vízügyi Igazgatósága nevében Pásztor Sándor műszaki igazgató és megyei tanácselnök jelölt helyezett el koszorút. Biró Rozália Bihar megyei RMDSZ szenátor nevében Ursuţa Éva irodavezető koszorúzott, őt dr. Ritli László követte, majd az RMDSZ újvárosi és olaszi körzetének képviselői helyeztek el koszorút, végül pedig a Partium Alapítvány képviseletében dr. Földes Béla kuratóriumi elnök és Szabó Ödön kuratóriumi tag. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.
Cserkészek
Mintegy negyedórára rá, immár csak gyengén szemerkélő esőben a megemlékezés sorozat Nicolae Bălcescu szobránál folytatódott. Itt a Román Himnusz eléneklésével vette kezdetét az ünnepség és a bevezető szavak is először románul, majd magyarul hangzottak el. Itt szintén a már felsoroltak helyeztek el koszorút, azzal a különbséggel, hogy az RMDSZ várad-olaszi körzetének képviselői, Kecse Gabriella elnök és ifj. Pásztai Ottó alelnök helyezett el koszorút, továbbá a Nicolae Bălcescu iskola részéről Lőrincz Enikő magyartanár néhány diák kíséretében, majd a Szent László gimnázium nevében Csabai Tünde román szakos tanárnő, ugyancsak néhány diákkal.
Amint az már hagyomány, a Szilágyi Gyula által vezetett Szent László cserkészcsapat fiataljai álltak vigyázzban mind Rulikowski Kázmér sírjánál, mind Nicolae Bălcescu szobra előtt.
Neumann Andrea. erdon.ro
2016. április 1.
Kisebbségben: Oktatási reform a Balkánon
Dr. Murvai László oktatásügyi szakember látogatott a közelmúltban Nagyváradra, ahol a Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozott. A beszélgetés fontosabb kérdésköreit ezúton közöljük.
Nemrég alkalmam adódott arra, hogy a Nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola pedagógusaival találkozzam. Ők kérdeztek, én megpróbáltam legjobb tudásom szerint válaszolni. Jó két órát beszélgettünk. Miután visszatértem Bukarestbe, felötlött bennem a gondolat: mi lenne, ha a beszélgetésünk fontosabb kérdésköreit közzé tenném, hiszen az egyik nagy városunk eredményekben gazdag iskolájának pedagógusai kérdeztek. Az ő problémáik közérdeklődésre is számot tartanak. Másnap ebben a vonatkozásban az iskola igazgatónőjétől, Pásztor Gabriellától megerősítést kaptam. Ő is hozzám hasonlóan gondolkodott, ami bizonyára nem véletlen, hisz őt is a tanítványaim közé sorolom, bár a mindennapok oktatási gyakorlatában, nem az egyetemen tanítottam. Válaszaimat, itt és most, szerkesztett formában adom közre. Íme:
Pásztor Gabriella, magyartanár, igazgató
1. Dr. Murvai László oktatásügyi szakember, aki négy évtizede dolgozik a Tanügyminisztériumban, úgy , hogy a 70-es években, magyartanárként, csak egy kis időre hívták fel a fővárosba….. Mesélj kérlek mi változott azóta az oktatásunk házatáján!
Rögvest olyan kérdés, amelyről könyvet lehetne írni. A válasz már ezért sem lesz könnyű, de azért megpróbálkozom vele. Első feladatom a minisztériumban az volt, hogy a középiskolások számára készítendő magyar nyelv és irodalom tantervek és tankönyvek elkészítésének munkálatait koordináljam. Persze, a feladat megoldására egy esztendő nem volt elég. Röviden így lett belőlem bukaresti lakos. A minisztériumban az évek során voltam szaktanfelügyelő, osztályvezető, vezérigazgató, majd pedig néhai Kötő József, később Pásztor Gabriella államtitkárok tanácsosa. Gondolom, nincs miért külön hangsúlyoznom, hogy az államtitkár Pásztor Gabriella és az Önök igazgató asszonya egy és ugyanaz a személy.
Jelenleg Király András kisebbségi államtitkár tanácsosa vagyok. 2007-ben Maros megyébe költöztem. Kis megszakítással azóta is ingázom Bukarestbe és – több-kevesebb – sikerrel kisebbségi oktatási ügyekben tevékenykedem.
Ami a tanügyben történt változásokat illeti, voltak bőven. Elsőre
az oktatás politechnizálása
ötlik az eszembe. Ennek a feladatnak a megoldására a Bukaresti Politechnikai Egyetem rektorát, Suzana Gâdeát kérték fel, miután az akkori tárcavezető, Paul Niculescu-Mizil, nem volt hajlandó ezt a feladatot teljesíteni. Őt emiatt meg más okokból is, amelyeket most nem részletezek, mellékvágányra állították. Nekem, sok más véleménnyel ellentétben, Paul Niculescu-Mizil minisztériumi tevékenységével kapcsolatban csupa jó tapasztalatom van. Azon kevés miniszter közé sorolhatom, aki nem akart minden áron változtatni a tanügy menetén. Főképp azért nem, hogy ezzel „érdemeket” szerezzen. Kisebbségi hozzáállását illetően pedig csak egy példát mondok. Amikor a minisztériumba jött, az egész akkori vezetőség előtt kijelentette, hogy Hargita és Kovászna megyébe csak olyan minisztériumi kiküldött mehet, aki jól ismeri a magyar nyelvet. Ez az álláspont ma is példa lehetne, mert sajátos demokráciánkban már nem mindig volt jellemző.
A középiskolai oktatás átszervezésére
a legfelső pártvezetés adott Suzana Gâdeá-nak, írd és mondd, három egész hónapot. Vagyis időben behatárolva, júniustól szeptembeig. Nyilvánvaló, hogy a technológiai líceumok fölszerelése testvérek között is legalább pár évet igényelt volna. Azt is fölvetettük az újonnan kinevezett miniszter asszonynak, hogy a tantervek és a tankönyvek elkészítése sem megy máról holnapra. Mindhiába. Mert a Balkánon vagy azonnal belevágnak valamibe, vagy az a valami addig húzódik, amíg elpusztul.
Az „eredmény” nem sokat váratott magára. Szeptember elsejére a romániai elméleti líceumok 50%-a „átalakult” ipari líceummá. Mondanom sem kell, hogy valójában csak az iskolák átkeresztelése valósult meg. A szaktantárgyak oktatására a szaktárcának csak évek múlva sikerült tanterveket és tankönyveket biztosítania. Anyagi felszereltséget pedig ennél is később, ha egyáltalán sikerült. De a „pártfeladatot” a miniszternő teljesítette. Egyébképp az oktatás politechnizálását, bár a Suzana Gâdea égisze alatt, a legfelsőbb pártvezetés irányította. A minisztérumnak kevés beleszólása volt ebbe. Néhány év múltán viszont azt vettük észre, hogy a nem ipari középiskoláink országos líceumi hálózata, mind a román, mind a magyar líceumoké, 15%-ra zsugorodott. Nekünk magyar nyelven például csak két tanítóképző tagozatot sikerült megmentenünk. Az egyiket Székelyudvarhelyen, a másikat pedig Nagyváradon. Nagy hagyománnyal rendelkező elméleti líceumaink alig maradtak. Sorra ipari líceumokká alakultak.
Aztán elkövetkezett a nagy fordulat éve 1989. Sok minden az oktatásban is pozitív irányba mozdult el. Tartalmi és szervezési szempontból egyaránt. Rendre visszaszereztük nagymúltú iskoláinkat. Bukaresti román kollégáimat elég nehezen tudtam meggyőzni arról (ha egyáltalán elhitték ezt nekem), hogy a mi alma mater-jeink négy-öt évszázada nyitották meg kapuikat. Magyar alternatív osztályok alakultak, egyházi iskoláink, elméleti líceumjaink, szakiskoláink újra oktatni kezdtek. Ez utóbbiakkal ugyan volt egy kis gond,
hiszen az 1989 utáni oktatási kormányrendeletek, majd a 84/1995-ös tanügyi törvény azt írták elő, hogy a szaktantárgyakat a magyar iskolákban is románul kell tanítani. Ezeket és az ezekhez hasonló tiltó intézkedéseket aztán állami, politikai és civil szervezeteink nem kis erőfeszítéseinek eredményeként, csak a 36/1997-es Sürgősségi Kormányrendelet tudta helyrehozni. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 1996 és 2000 között az RMDSZ kormányon volt, ami az ügyintézésben igen megérződött. Ilyenkor a minisztériumban nekünk is súlyunk volt.
Az oktatás fontosabb tartalmi vonatkozásában az alternatív tankönyvek megjelenését említem, amelyeket a kilencvenes évek elején-közepén a Világbank finanszírozott. Ami akkor furcsának tűnt, az az volt, hogy ezek a tankönyvek a régi tantervek követelményrendszerére épültek. Így aztán volt is meg nem is tartalmi reform, de azért valami csak megmozdult ezen a téren. És a könyvek maguk mégis csak újak voltak…
A felsőoktatásban az önálló magyar egyetem újraindítása volt a kitűzött cél. Erről a hatalom hallani sem szeretett, de kompenzálásként a felsőoktatási hálózatunk gyarapítása terén engedményekre volt hajlandó. 1993-tól egyre több magyar nyelven működő csoport, kar, oktatási vonal alakult, és ezáltal a magyarul tanuló egyetemisták száma is növekedett. Az 1/2011-es új tanügyi törvény pedig előírta a multikulturális egyetemek alakulásának/alakításának törvényi kereteit. Az a tény, hogy ez csak részben vált valóra (lásd a marosvásárhelyi orvosi helyzetét, amely a mai napig sem oldódott meg), azt a romániai helyzetet tükrözi, amelyben a törvényes előírások helyett sok esetben kiskapus megoldásokat szorgalmaznak. A törvények alkalmazására készülő metodológiák pedig ahelyett, hogy bezárnák a lehetséges kiskapukat, nem teszik ezt meg. Sőt, sokszor a törvény szelleme ellen irányuló megoldásokat sugallnak. Több ilyen példát említhetnék, de itt és most csak a versenyvizsgák szervezésének ellentmondásos voltára utalok (lásd erről bővebben: Murvai László: Versenyvizsgák és versenyvizsgák. In: Oktatásunk háza táján. Magister Kiadó. Csíkszereda. 2014.67-72.). A tanügyben, akár a közoktatást, akár a felsőoktatást nézzük, „reform” címen az elmúlt 26 esztendő fő jellegzetessége a kapkodás
volt. Ennek bizonyítását, gondolom csak az kérné számon, akinek nem volt az utóbbi 26 esztendőben iskolás gyermeke, rokona vagy ismerőse. Azért néhány szempontot csak tisztelt figyelmükbe ajánlok. 1990 óta 23 tanügyminiszter fényesítette az iroda kilincsét. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy minden kalendarisztikus év meghozta a maga miniszterét. A tevékenység általában azzal kezdődött, hogy kicseréltették a bútorzatot, a tapétát. Azután igyekeztek valamit szorgosan és gyorsan, de főként látványosan lépni, hogy a párt, amely őket oda küldte, „értékelhesse” munkájukat. Azzal általában nem törődtek, hogy az elődjük milyen „reformot” indított el. Az érettségi vizsga megreformálása sokuknak az egyik elsődleges célja volt. Vagyis az „input” helyett az „output”. Miért? Mert másként nem lett volna annyira látványos, meg kiderült volna, hogy valójában az oktatás tartalmával kapcsolatban volna több megoldandó feladat, ami ugye, máról holnapra nem megy. Kevésbé látványos, mint az érettségi „megreformálása”.
Egyetlen alkalommal történt meg, hogy a miniszternek a kormánnyal szemben elvárásai voltak. Pontosítsunk. Hangzatos követelmények, főként a kormány kegyeit kereső televíziók képernyőjén, a tárcavezetők megfogalmazásában sokszor elhangzottak.
Kinevezése előtt a 23 miniszter közül egyedül Mircea Miclea fogalmazta meg azt a feltételt, hogy az ország költségvetéséből a tanügynek a törvényesen járó összeget adják meg. Amikor a költségvetési terv vitája során kiderült, hogy ez nem fog megtörténni, Mircea Miclea számon kérte az ígéretet és beadta lemondását. Pedig tőle az oktatási a rendszer hosszabb távon sokat várhatott volna. A romániai tanügynek építő és nem látszat tevékenységekbe burkolódzó vagy egyenesen romboló egyénisége volt és marad.
De mindez még a múlt.
Vessünk néhány pillantást a jelenre, mert a jövőt ebből sikerül vagy kevésbé sikerül kibontanunk. Miket tapasztalunk ma az oktatás házatáján? Sajnos nem sok pozitívumot sorolhatok, mert a tantervek követelményrendszerét még ma is a legjobb tanulóknak írják. Annak a 15-20%-nak, akik bármit képesek megtanulni. Az, hogy az elsajátított ismeretek szolgálják-e a tanulók testi vagy szellemi fejlődését, fölhasználják-e azokat az életben valaha, az nemigen merül fel. Másodszor pedig még mindig az oktatásban felgyülemlett információ özönt érzékeljük. Ezen változtatni, sajnos, 26 éve egyetlen „reform” vagy minisztercsere sem volt képes. Önök, akik általános iskolában tanítanak, egyet fognak érteni velem abban, hogy már ezen a szinten a tantervekben és a nagyon régen vagy újabban írott vagy újra kiadott tankönyveinkben olyan, többnyire fölösleges információs anyagmennyiség halmozódott fel, amivel a tanulók 50-60%-a nem tud, vagy csak részben tud, mit kezdeni. Innen az 54%-os funkcionális analfabetizmus, amelyet Romániában a PISA felmérések regisztráltak. Hogy ezeket a tanulókat ilyen vagy olyan formában elveszítjük? Nagy hiba lenne úgy tenni, mintha minket, oktató-nevelő szakembereket ez nem érdekelne.
Megbízható forrásokból arról értesülünk, hogy az általános iskola elvégzése után a tanulók 15-20%-a elhagyja az iskola padjait. Hogy ezeknek a gyerekeknek mi lesz a sorsuk? Azt csak találgatni lehet. Jó irányba azonban feltehetően kevesen fejlődnek majd. És még így is marad a középiskolások 40-45%-a, aki csak azért jár iskolába, mert más is jár, mert a szülei ezt jó szemmel nézik. Az órákon unatkozik vagy szorong és azért könyörög önmagában, hogy feleltetés nélkül megússza. Azt is el szeretném mondani Önöknek, hogy mindezért koránt sem ők a hibásak, hanem az az oktatási rendszer, amelyik nem a tanulók érdekeit tekinti elsődleges dolognak.
Tudjuk, hogy a tanügyhöz, mint a háborúhoz, három dolog szükséges.
Pénz, pénz és pénz.
Erről nem szeretnék külön értekezni, mert szorosan nem tartozik a fölvetett kérdéshez. Annyit azonban mégis el szeretnék mondani, hogy szerintem pénz az oktatásra a jövőben sem lesz több, mint eddig. Azt tudjuk, hogy a törvényes előírások szerint a nemzeti jövedelem 6%-a illeti meg a tanügyet. Azt Önök közül már bizonyára kevesebben tudják, hogy eddigelé ennek a százaléknak kb. a felét sikerült a tanügynek megkapnia. Ez pedig még a jelenlegi helyzet konzerválására sem igen elég. És akkor hol marad a fejlesztés? Lehangoló adatok ezek, de naivitás lenne figyelmen kívül hagynunk őket. Ugyanilyen naivitás lenne az igazság elhallgatása is. Persze azt tudnunk kell, hogy sikeres pályázatok révén európai pénzeket is nyerhet az iskola. Erre nem árt odafigyelnünk.
2. Ebben a tantestületben voltak és vannak tankönyvírók, nagyon jó potenciál van az alkotó munkára. Éppen ma derült ki, hogy egy olyan szerzőpáros tankönyve lett sikeres, akik közül Zahu Valéria a mi tanítónénink. Mi a helyzet a tankönyveinkkel?
Kezdjük a pozitívumokkal. Az elemi iskola számára az új tantervek elkészültek. Köztük a magyar gyerekeknek szánt sajátos román tantervek is, amelyek szerint a román nyelvet nem úgy tanítják, mint a román gyerekeknek, hanem a törvényes előírások szerint, mint „nem anyanyelvet”. Tehát az elemi iskolákban sajátos tantervek és tankönyvek alapján tanítják a román nyelvet. Ennek így kell folytatódnia az V-VIII osztályokban, majd pedig a líceumokban is. A tantervek új, kompetenciákra épülő követelmény rendszere biztos alapot jelentett az új tankönyvek kimunkálására. Így az első osztályos magyar gyermekek padjára került két új magyar ábécés könyv Magyar anyanyelvi kommunikáció címen és két sajátos román tankönyv. A másodikos gyerekek számára szintén elkészültek a fent említett tankönyvek.
A III. és IV. osztályok számára az új tantervek mellé az új tankönyvek csak készülőfélben leledzenek. Azt el kell mondanunk, bármennyire fájó is, hogy új matematika és környezetismeret tankönyvek még nincsenek a gyermekeink kezében. Tudomásom szerint a fordítások elkészültek, de a kiadók és a tankönyvekkel foglalkozó intézet közötti pénzügyi huzavona miatt késnek. Nincsenek új, sajátosan magyar gyerekek számára előirányzott Zene és mozgás illetve Vallás oktatására szánt új tankönyveink sem.
Itt egy kis kitérőt engedjenek meg nekem. A tankönyvek kérdése, amint arról már tettem említést, igen szerteágazó valami. Tudományos, didaktikai, meg főleg anyagi vonzatai vannak. Az elemi oktatás számára a tankönyvekkel foglalkozó országos hivatalnak sok esetben azért nem sikerült időben új tankönyveket biztosítania, mert a jogi belemagyarázásokat lehetővé tevő metodológia miatt mindenki mindenkit perelt.
A perek pedig, tudjuk, időigényesek, függetlenül attól, hogy az igazságot kinek ítélik majd. Az iskola pedig, akár létezik a per, akár nem, szeptemberben kezdődik. Mi megtettük, amit emberileg meg lehetett tenni. Javító javaslatokat fogalmaztunk meg, szóban és írásban egyaránt. Ezzel nem a „bizonyítványunkat” magyarázom, bármennyire is úgy tűnik, hanem csak a tényeket szerettem volna közölni Önökkel.
Egy dolgot azonban sehogyan sem sikerült elérnünk. Arról van szó, hogy 2012-ben egy Remus Pricopie nevű miniszter kötelezővé tette az új tankönyveink egészének a románra fordítását. Még a versekét, az énekekét vagy a népdalokét is. Sem 1989 előtt, sem 1989 után eddig erre nem volt példa. Több szinten is elpanaszoltuk többen is az ügyet. Szóban és írásban egyaránt. Király András államtitkár úr ebben az ügyben a miniszterrel többször beszélt. Politikai támogatottságot is igényeltünk. A kérdést azonban mind a mai napig nem sikerült megoldanunk, pedig Pricopie már régen nincs a minisztériumban, és a megoldás is kézenfekvő lenne. Arról van szó, hogy a tankönyveket értékelő bizottságokban minden licitre nevesítünk olyan pedagógusokat, akik mind a magyar nyelvet, mind a románt ismerik és a többi, rájuk háruló feladat megoldása mellett tájékoztatják a kollegáikat a magyarul írott tankönyvek tartalmáról is. Még egyszer mondom, így volt ez 1989 előtt és után, amíg 2012-ben a miniszter be nem keményített. A kérdés azért bonyolult, mert a tanítók, amíg meg nem kapják a tankönyveket, – akarva-akaratlanul – valahogy azok nélkül is boldogulnak. De mi lesz a eljövendő tanévek gimnazistáival?
Ha a tankönyvlicit változatlan marad, vagyis a magyar nyelvű könyvek román fordításától nem tekintenek el, az V. osztálytól elkezdve, nem lesznek új, magyar nyelvű tankönyveink.
Sajnos ebben a hajmeresztő állításban nincs egy piciny kis túlzás sem… Ezt az áldatlan állapotot még tovább fokozza az a tény, hogy az egyik miniszter, nem ismétlem a nevét, ugyancsak 2012-ben előírta azt, hogy a nyomtatott tankönyveknek digitális változata is legyen. Ez, ugye, első látásra igen tetszetősnek tűnik. Azonban a rendelkezés ugyanakkor a többszörösére emelte a kiadók licitre való jelentkezésének a díját. A befektetés, ugye, csak akkor térül meg, ha a liciten a kézirat nyer. A reszkír viszont megvan. Ne értsék félre, nem a technikai haladás ellen érvelek, de jelenleg a digitális tankönyveket éppen a technikai akadályok miatt, talán az iskolások 10%-a használhatja. Akkor érdemes már reszkírozni?
Addig is, amíg az elemisták új tankönyvei elkészülnek, a régieket 50%-ban újranyomták. Tudom, hogy ez kevésbé nyugtatja meg a tanítónőinket, mert a tantervek újak, követelményrendszerük kompetencia központú, más, mint az eddigi tankönyvek, de sajnos, jelenleg ez a helyzet.
3. A mi iskolánkban nagyon sok tevékenység zajlik. Jövő héten néhány ezekből egymásra is tevődik. A helyettesítések fontosságát kell hangsúlyoznunk akkor is, ha ez természetes, ám meg kell előzni bármely hibát, ami fennakadást okozhat. Ez olyan mint a törvénybe, szabályzatba foglaltak alkalmazása: betartjuk a törvényt, avagy kiskapukat keresünk.
Igen. Ezek szerint nemcsak a diákok túlterheltek.
A pedagógusok is. Erről legutóbb a Szabó Ödön képviselő úr tollából olvastam érdekes írást. Tökéletesen egyet lehet vele érteni abban, hogy a pedagógusok a tanítás mellett rengeteg olyan adminisztrációval birkóznak, amely mondjuk 10 évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt. Országos és helyi felmérés felmérést, értékelés értékelést követ és ebből adódóan töméntelen a kimutatás, a fölösleges adminisztráció. Még ha az eredmények ezáltal javultak volna… Született viszont az illetékesek tollából néhány olyan országos beszámoló, amelynek adatrendszere jobbára formális, kivitele mutatós ugyan, de semmit sem javít a tanügy minőségén.
A helyettesítéseket az embereknek meg kell oldaniok, mert a gyerekek nem maradhatnak felvigyázás nélkül. Fel tudom tételezni, hogy egy helyettesítő, alkalom adtán, mondjuk két osztállyal foglalkozzon. Meg aztán az elmaradt órákat pótolni illik.
Persze én nem szeretnék itt recepteket megfogalmazni. Önök jobban tudják, mint egy külső intézmény képviselője, hogy mit és hogyan kell helyben megoldaniuk. Hogy ez így van, az a tény is bizonyítja, hogy az iskola épülete, a tantermek, az udvar rendezettek, tiszták. A gyermekek bizonyára már ezért is szívesen járnak ide. Az osztálylétszámok viszont talán emiatt nagyok. Sok harmincon felüli osztályt láttam. Ez két dolgot is jelent/jelenthet. Egyrészt azt, hogy a szülők a gyerekeiket szívesen íratják a „Szacsvay”-ba, ami jó dolog. Másrészt viszont harminc vagy ennél több tanulóval dolgozni nem könnyű.
Kecse Gabriella, magyartanár, aligazgató:
A szociológia választható tantárgyból érettségiző diákoknak nincs magyar nyelvű tankönyvük.
Ami a románból fordított és kevés példányszámú tankönyveket illeti, általában az a baj, hogy nagyon sokba kerülnek. Gondolom, a szociológia vonatkozásában, is az a helyzet, hogy a kis példányszám miatt a tankönyvek ára a csillagos égig emelkedne, és a kiadók a mi „vad” kapitalizmusunkban nem vállalják a ráfizetéses munkát. Ezért még el sem ítélhetjük őket.
De azért azt is gondolom, hogy a szociológia tanára bizonyára talál megoldásokat a tanítványai számára. Például egy hozzáférhető szakbibliográfia összeállítását és használatát lehetővé teszi. Tudom, hogy a tankönyv hiánya természetesen többlet munkát igényel mind a tanártól, mind a diáktól. Addig amíg a kérdés megoldódik, jobb híján azt is el lehet képzelni, hogy tankönyv ügyben egy biharkeresztesi vagy debreceni iskola segít.
Részemről annyit ígérhetek, hogy az első adandó alkalommal tudatom a problémát a minisztérium vezetőségével. Hátha találunk elfogadható megoldást.
Alföldy Andrea, tanítónő:
A MESÉK SZÁRNYÁN- XVII. MESEVETÉLKEDŐ idén bekerült a támogatott versenyek közé. Sajnos a verseny napjáig nem küldték el a megszavazott költségvetést.
Az én egypár évtizedes gyakorlatomban arra nem volt példa, hogy egy államilag finanszírozott versenyt a szaktárca pénzügyekkel foglalkozó osztálya ne fizetette volna ki. A pénzt bizonyosan megkapják. Remélem ez alkalommal a szervezőknek lesz annyi hitele, hogy az illetékesek részéről haladékot kapjanak. Különben azt megígérem, hogy megsürgetem a pénzügyek rendezését a minisztérium gazdasági osztályán. Ha megengedi, azt tanácsolom, hogy ha a jövőben szerveznek versenyeket, igyekezzenek a tavaszi vakációra vagy kissé utána időzíteni. Akkor nem fognak ilyenszerű csúszások előfordulni.
Ha már a versenyeknél tartunk, engedjék meg, hogy itt, így „szűk körben”, elmondjam ezekről a saját véleményemet. Megértem, hogy a pedagógusoknak jól fognak azok az írásbeli elismerések, amelyek arról tanúskodnak, hogy tanítványaik eljutottak egy verseny döntőjére és az méginkább, hogy ott díjakat is szereztek. Az még jobb, hogy ezek a díjak egy idő óta már jelentős anyagi juttatásokkal is járnak mind a tanulók, mind felkészítő pedagógusok részére.
Az én problémám csak az, hogy jelenleg a különféle versenyek száma már az év napjainak a számával vetekszik. Úgy hiszem, hogy nem fogják elhinni nekem, de összesen 317 iskolai versenyt számoltam össze. Mindez hiteles forrásból: a Tanügyminisztérium országos és nemzetközi, iskolák számára kiírt olimpiák és versenyek 2015—2016-os kalendáriuma szerint. Azt, hogy ezek közül hányat szerveznek magyar nyelven, már meg sem mertem számolni.
Először is, léteznek a minisztérium által finanszírozott versenyek. Ezekből 66 iskolás olimpiát szerveznek. Az iskolai, megyei, országos és nemzetközi szakaszt már nem is számítottam be a 317 versenybe. Pedig ezek a szakaszok több ezer tanulót foglalkoztatnak. Másrészt, ugyancsak finanszírozott, de már csak országos versenyt 70-et számoltam össze. Szerveznek azután ún. nem finanszírozott versenyeket is. Országos szinten 107-et. Az utolsó kategóriába a nem finanszírozott megyei vagy regionális versenyek tartoznak. A Kalendárium szerint ezekből 74-et lehetett azonosítani. Tegyük fel, hogy a versenyek javarésze nem megy a tanítás rovására, hiszen a tanulók ezek révén gyarapíthatják készségeiket, fejleszthetik adottságaikat, képességeiket. Csak azt nem tudom, hogy a gyerekeknek mikor jut fizikai idejük a tantervek követelmény rendszere szerint tanulni – illetve a pedagógusoknak tanítani?
És végül még egy vonatkozás: tapasztalataim szerint, ezeken a versenyeken az osztálynak mindig ugyanaz a 10-15%-a vesz részt. Akkor miről is beszélünk? Az osztály egy részét a versenyekre készítik, a többiek viszont tanulnak?
Fekete Erika, tanítónő:
Kérdésem az altenatív tanítási módszerrel (Step by step) dolgozó tanítók időszakos képzésére vonatkozik. Lehetséges-e magyar nyelven, magyar képzők előadását hallgatva, részt venni a képzéseken? (Kezdetben kielégítő lenne, bár egy modult elvégezni anyanyelven) Az értékelő füzetekkel kapcsolatban az alternatívában
(Step by step) írásos értékelést biztosítunk a tanulóknak – sajátos, egyéni értékelő füzet alapján-, bekerülhet-e az anyanyelvhez a magyar nyelvű kompetenciaszintek leírása? Az új program szerinti kompetenciaszintek fordítása elkészült és azokat a nagyváradi képzők rendelkezésére bocsájtottuk. Azzal is megelégednénk kezdetben, ha mellékletként szerepelne, egységesen az egész országban, akik step by step tanítási módszerrel dolgoznak.
Az alternativ oktatás
gyakorlatilag 1990 óta került be a romániai oktatási rendszerbe. A leggyorsabban a Waldorf oktatás külföldi hívei léptek. Megalakították a romániai szövetségüket. A részletek tisztázása végett szerződést kötöttek a minisztériummal. Magam is lelkesen támogattam az alternatív oktatási formák bevezetését, és ezeken belül a magyar osztályok elindítását, mert általuk az állami oktatás merev kereteinek a feszegetését véltem fölfedezni.
1990-ben Mihai Șora miniszter urat nem volt nehéz meggyőznünk az alternatív oktatási formák hasznos voltáról, hiszen ő amúgy ízig-vérig européer. Így rövid egy-két év alatt beindult az alternatív osztályok egész sora, köztük a Step by step is. Ez utóbbit azért szerette a tanító és a szülő egyaránt, mert egy osztály számára két tanítót biztosított. Vagyis a gyerekek délelőtt és délután egyaránt tanultak. Ma már bizton mondhatom, hogy nem csalódtam az oktatási alternatívákban.
Sajnálattal hallom, hogy a továbbképzést nem sikerült magyarul is megszervezniök. Pedig ennek törvényes akadálya nincs. Idézem az 1/2011-es Tanügyi Törvény 59/5-ös, erre vonatkozó cikkelyét: (5) „Az alternatív oktatási csoportokban vagy osztályokban tanító pedagógusok számára a megyei tanfelügyelőségek és az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium elismerik az illető oktatási alternatívát országos szinten fejlesztő szervezetek, egyesületek vagy szövetségek által szervezett felkészítést és továbbképzést.”
Sehol nincs arról szó, hogy a továbbképzést csak románul szervezzék. Márpedig, amit a törvény nem tilt, azt lehet.Vagyis Önnek a Step by step szövetséghez kell fordulnia a magyar nyelvű továbbképzés ügyében. Amennyiben ez valamilyen akadályba ütközik, szívesen segítek.
Reméljük, hamarosan beindul az a továbbképző intézet, amelyet a minisztérium éppen a magyar pedagógusok továbbképzésére szeretne létrehozni. Itt Váradon. Ha a Step szövetséggel tárgyaltak, az új váradi intézetet biztosan meg tudják majd győzni tevékenységük fontosságáról.
Csak érdekességként említem, hogy a kormányhatározat tervezet már a Munkaügyi Minisztériumnál van aláírás végett. Az ő kérelmeiket sikerült megoldanunk. Marad még a pénzügy. Aztán a miniszterelnök jóváhagyása következik, de az, szerintem, formaság. Ezzel feltehetően nagyot lépünk előre a minőségi munka biztosítása terén.
Lassan, de biztosan.
Azért mondom, hogy lassan, mert a továbbképző központ létrehozásához szükséges kormányhatározat-tervezet első változatát még 1997 elején, tehát majd húsz évvel ezelőtt, a Béres András államtitkár úr megbízásából, én írtam. Ezután legalább 16-szor fogalmaztam én vagy valamelyik kollegám azt újra, mert ennyiszer jött Virgil Petrescu után új miniszter. Mindeniknek volt a Központtal kapcsolatos javaslata. Aztán, mire minden aláírást megszereztünk, vagy a kormány bukott meg, vagy a minisztert váltották le. A biztosat pedig azért említettem, mert a többször is átfogalmazott, egyeztetett, stb. Kormányhatározat-tervezet immár a célegyenesbe érkezett. Reméljük, ezúttal semmiféle akadály nem jön közbe. Megalakulhat egy olyan intézet, mint amely 1989 előtt Kolozsváron a magyar iskolák jobbításával foglalkozott. Olyan tudós munkatársai voltak, mint Péterfy Emília, Kuszálik Piroska vagy Balla Sára.
Csorba Krisztián, történelemtanár:
A kisebbségi magyar történelem tanítása nem szerepel a közzétett kerettanterv változatok egyikében sem. Ezután nem taníthatjuk ezt a tantárgyat?
Erről szó sincs, hiszen ahhoz, hogy ezt a tantárgyat kivegyék a tanmenetből, törvénymódosításra lenne szükség. Az új kerettantervet pedig csak miniszteri rendelettel fogják jóváhagyni, ami nem változtathat meg egy kétharmados törvényt. Idézem az 1/2011-es törvény 46/6. cikkelyét: (6) „A közoktatásban az anyanyelvet és az anyanyelvű irodalmat, az adott nemzeti kisebbség történelmét és hagyományait, valamint a zenét az illető nemzeti kisebbség nyelvét és kultúráját jól ismerő szakértői csoport által kidolgozott és törvény szerint jóváhagyott külön tantervek és módszertan alapján kell tanítani.”
Az történt, hogy a kerettanterv két variánsát kidolgozó munkacsoport a sajátos kisebbségi tantárgyakat, köztük a kisebbségek történelmét, a végül elfogadásra kerülő kerettantervhez akarta hozzá illeszteni. Ezért nem szerepeltek a kisebbség történelmét előíró órák a közzétett tervezetek között. Ezzel természetesen sem mi, sem a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, de sok gyakorló pedagógus sem értett egyet. Közösen külön kerettanterv-változatot készítettünk és juttattunk el a munkacsoporthoz, annál is inkább, mert a hatályban lévő curriculumban is létezik a kisebbségi nyelven működő általános iskolai osztályok sajátos kerettanterve. A mi kerettanterv-változatunkban természetesen benne van a kisebbségi történelem, mint tantárgy, mind a VI. mind pedig a VII. osztály számára.
De ha már itt tartunk, engedelmükkel elmondok erről még egy-két dolgot. Amint már mondottam, az általános iskolák számára most készülnek az új kerettantervek. Itt szeretném megköszönni, hogy az Önök tantestülete érdemben hozzászólt azokhoz a kerettanterv változatokhoz, amelyeket a Neveléstudományi Intézet szakemberei a minisztérium honlapján tettek közzé. Az önök javaslatait a többi építő jellegű ötlettel együtt átküldtük a szerzőknek. Remélhetően ezekből is okulnak majd.
Sajnos, amint a sajtóból is értesültek az új, V—VIII. osztály számára készítendő, kompetencia alapozottságú curriculum helyett a neveléstudományi szakemberek által közvitára bocsátott kerettantervek nem többek heti órarendeknél. A curriculumnak első sorban azt kellett volna tartalmaznia, hogy milyen képességeket sajátítottak el a gyerekek az I—IV. osztályban, hogyan lehet arra építeni az V—VIII. osztályban, mire kell megtanítanunk az általános iskolában a tanulókat, hogy ne maradjanak funkcionális analfabéták, hogy az érettségi vizsgát ne csak a jelentkezők 50%-a tegye le sikerrel. Továbbá, olyan heti óraszámokat tártak elénk, amelyek épp annyi órát írnak elő hetente mint eddig. A parlament oktatási szakbizottsága pedig a kerettantervekbe újabb tantárgyakat betonoz be.
De ez még mindig a kisebbik baj. Félő, hogy a különféle tantárgyak új tantervei, akár az érvényben levők, túlterhelik majd a gyerekeket. Jobbára fölös információkkal. Tenni fogják ezt azért, hogy a tantárgyuk fontosságát illetve az azok számára biztosított órakeretet bizonyítsák. A matematika azért fontos, mert, a román, mert… és így tovább. Még, ha igazuk lenne, akkor is ebből egyenesen következik majd az a tény, hogy az az általános iskolás tanuló, aki napi 6-7 (hat-hét) órát eltöltött az iskolában, otthon még tanuljon három-négy órát. Magánórákra járjon. Vagyis a szüleinél többet dolgozzék. Fenntartásainkat szóban is közöltük és írásban is eljuttattuk a szaktárca vezetőségéhez. Sikernek mondható, hogy javaslatunkra a kötelező tantárgyak óraszámának rovására megnövekedett az iskolák számára fenntartott, ú.n. „opcionális” óráknak a száma. Ha szándékukban áll az iskoláknak, ílymódon sajátos profilt alakíthatnak.
Jelenleg ott tartunk, hogy a kerettanterv változatokat, amelyekbe a szerzők állítólag az országból érkezett 18000 javaslatot beépítették, egy ún. validáló bizottsághoz juttatják el. Bizonyára azon a szinten is lesznek majd észrevételek. Remélhetőleg. Mert, példának okáért, az eddigi kerettanterv javaslatok semmibe vették a törvény azon előírását, miszerint az oktatásban már a VI. osztálytól alkalmaznunk kell a transzdiszciplinaritás elvét. És még sorolhatnám a problémákat, de félek, negativistának tartanak majd.
Azt pedig csak halkan kérdezem meg, mert Önök ezen nemigen tudnak segíteni, hogy a tanárképzés berkeiben a transzdiciplinaritás problematikája megtalálta-e az őt megillető teret?
Dr. Murvai László
erdon.ro
2016. április 13.
Virágok és versek a költészet napján
Virágokkal rótták le tiszteletüket a váradiak József Attila szobra előtt, a Magyar Költészet Napja alkalmából. Az ünnepség versösszeállítással folytatódott a Partiumi Keresztény Egyetemen.
Évtizedes hagyományra tekint vissza, hogy a váradiak virágokkal és koszorúkkal emlékeznek a költőóriásra a Magyar Költészet Napja alkalmából. A réti RMDSZ, az MM Pódium színház, valamint a Pro Universitate Partium alapítvány szervezésében zajló hétfő délutáni ünnepség József Attila szobránál, a Petőfi parkban vette kezdetét.
Éhezett
Constantinescu Edit, a réti RMDSZ-körzet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majdKecse Gabriella, a váradi RMDSZ főtitkára, a Szacsvay Imre iskola aligazgatója szólalt fel. József Attila még csak a krisztusi kort sem érte meg, mondta, mégis versei örök menedéket nyújtanak nekünk minden viszontagságos időben, ezért vált születésnapja a Magyar Költészet Napjává. A szobrot egyébként Wagner Nándor készítette, Nagyvárad szülöttje, akinek felesége mind a mai napig Japánban él, ahol hatalmas kultusza van, tette hozzá.
József Attila minden ember lelkébe úgy lopja be magát, hogy talán észre sem vesszük; ő az a költő, aki egész életében éhezett: éhezett a szó valós értelmében és éhezett a szeretetre, amelyet soha nem kapott meg igazán. „Azt kívánom, hogy soha ne éhezzünk, mindig lakjunk olyan jól, hogy tudjunk a szellemi táplálékra koncentrálni és soha ne szenvedjünk hiányt szeretetben” – hangzott el.
Virágok
A későbbiek során Meleg Attila, az MM Pódium igazgatója, társulatvezetője az Ars Poetica című verset szavalta el, majd a jelenlévők virágokat és koszorúkat helyeztek el a szobornál – elsőként Pintér István, az MM Pódium Színház elnöke, majd Sarkadi Zsolt alapító tag ésMeleg Attila, őket követően Huszár István alpolgármester, majd a résztvevő diákok képviselői és sokan mások.
Az ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében folytatódott, ahol Meleg Vilmos színművész tolmácsolásában Nemzedéki dal férfihangra címmel kortárs nagyváradi költők verseiből készült összeállítás hangzott el. Többek között Tüzes Bálint Nemzedéki dal, Balázs Tibor Palackposta című, váradi írástudóknak címzett verse, Horváth Imre Ötszáz éves óra, Fábián Sándor Magam zárt része című versét szavalta el, mély beleéléssel. A több mint egyórás előadás során Dombi Dávid, a Szigligeti Színház zongoristája biztosította a zenei aláfestést – a versek által nyújtott élményt Albinoni Adagio című alkotása, Bach Air című műve és a zenei improvizációk teljesítették ki.
Neumann Andrea
erdon.ro
2016. április 21.
Nagyvárad és Bihar az Árpád-kor végén
Csütörtökön a XXV. Festum Varadinum keretében Nagyvárad és Bihar az Árpád-korban címmel szerveztek történelmi konferenciát és könyvbemutatót a városháza dísztermében. Érdekes előadások voltak.
Az érdeklőket a két szervező entitás vezetői köszöntötték: a Szacsvay Akadémiaötletgazdája, Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke, valamint Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke.
Zsoldos Attila történész, középkorkutató, a program szakmai felelőse arra hívta fel a figyelmet: az idei szimpózium témái, illetve tanulmányai az Árpád-kor utolsó évszázada köré csoportosulnak. Két írás az 1241-1242. évi tatárjárás katasztrófájával foglalkozott: az egyik magukat az eseményeket mutatta be új kutatási eredmények segítségével, a másik pedig a korszak krónikása, Rogerius egykori váradi kanonok életéről foglalta össze mindazt, ami tudható egyáltalán. A jelenlevők megismerkedhettek a 13. század minden bizonnyal legjelentősebb magyar főpapja, a váradi püspökből Esztergom érsekévé lett Lodomér életútjának korai szakaszával, valamint egy Váradon eltemetett magyar királyné, Luxemburgi Beatrix történetével. Amúgy is az életrajz műfaja adta az összejövetel gerincét, ami érthető, hiszen a történelem valójában az egyes emberek történeteiből szövődik egységes elbeszéléssé. Némi nagyvonalúsággal ezen vonulathoz volt sorolható az az expozé is, mely a Bihar történetében a mongoljárást követő közel négy évtizedben kulcsszerepet játszó Geregye nemzetség felemelkedését és bukását követte nyomon. A palettát ugyanakkor egy gazdaság- és egy demográfiatörténeti dolgozat színesítette. Az előbbi a bihari vámok sorsán keresztül engedett betekintést a királyi gazdaságpolitika középkori történetébe, az utóbbi pedig a Barcaság népességtörténetét vizsgálta a Német Lovagrend uralma idején. Ezen tanulmány révén a sorozat tulajdonképpen megtette az első lépést abba az irányba, hogy látókörét az egész Kárpát- medencére kiterjessze. Ezt a törekvést Várad története alapozza meg: a város mindig is a kapcsolódási pontot jelentette Erdély és a Duna völgye közt.
Hét előadás
Pósán László A Barcaság népessége a Német Lovagrend uralma idején (1211-1225), B. Szabó János Az 1241. évi ” tatárjárás” és Várad pusztulása az újabb kutatási eredmények tükrében, Almási Tibor Forrásadatok és felvetések Rogerius életrajzi vázlatához, Körmendi Tamás Lodomér pályafutása váradi püspöksége idején, Zsoldos Attila A Berettyó urai, Weisz Boglárka Vámvizsgálatok Bihar megyében a 13-14. századfordulóján, Skorka Renáta Luxemburgtól Váradig, Beatrix magyar királyné története címmel tartott előadást.
A tanácskozás amúgy egy sorozat harmadik állomása volt. A szervezők szándékai szerint ősszel román nyelven is megjelenik az eddig kiadott három kötet, ha a többi nem is, az első mindenképpen.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 25.
Az együtt gondolkodás közösségi feladat
Vasárnap este a színházban tartották a Festum Varadinum díjkiosztó ünnepségét. Négyen vehettek át emlékplaketteket rendezvényeikért. Rövid beszédet Huszár István alpolgármester és Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának vezetője mondtak.
Koncsek-Vadnai Zita, a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte a megjelenteket, örömét fejezve ki, hogy az elmúlt hét eseményei olyan sok, az összefogást erősítő érdeklődőt vonzottak.
Huszár István alpolgármester, az RMDSZ váradi polgármesterjelöltje arra hívta fel a figyelmet: a Festum Varadinum az évek során nemcsak a nagyváradi magyarok, hanem a Kárpát-medence legnagyobb kulturális rendezvényévé nőtte ki magát, ékes bizonyítékául annak, hogy a történelmi egyházak, a tan- és más magyar vonatkozású intézmények, a civil szervezetek összefogása mekkora építő erővel bír egy közösség számára. Megjegyezte: alpolgármesterként első ízben nyílt alkalma részese lenni a váradi magyarság létjogosultságát, múltját, jelenét és jövőjét igazoló rendezvénysorozat szervezőbizottságának, de reméli, hogy még lesz rá lehetősége. Hozzátette: az idei Festum Varadinum közel hetven programját úgy állították össze, hogy a szülővárosa magyar közösségének minden tagja megtalálhassa köztük a korosztályának, érdeklődési körének megfelelőt. Azt mondta: úgy érzi, hogy a várbeli kiállításokkal is- hiszen a felújított termeket avatták- őseinkhez méltó módon sikerült, érdekeiket képviselő és értük kiálló utódokként élettel megtölteni a látszólag néma, számunkra viszont annál beszédesebb falakat. Szerinte ugyanakkor az is önmagáért beszél, hogy az isteni gondviselésnek köszönhetően, keresztelővel kezdődött az idei Festum Varadinumot megnyitó istentisztelet a várad-újvárosi református templomban, mert a nagyváradi magyarokért, gyermekeink szép jövőjéjért küzdünk mindannyian. Végül a teljesség igénye nélkül kiragadott néhány rendezvényt, ezúttal nem a több évtizedes hagyománnyal rendelkezők, hanem a debütáló programok közül.
Összefogás
Pásztor Sándor, az RMDSZ megyei tanácsosjelölt listájának a vezetője közös, és lelkes együttgondolkodásra hívta hallgatóságát, arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, s e kérdésekre együtt, összefogásban keressék a választ, a válaszokat. Úgy fogalmazott: azt gondolja, hogy a mai rohanó világban az eredmények megőrzése, a gyorsan, és részben kényszerűen változó feltételek között nemcsak közös érdekünk, hanem olyan közös kötelességünk is, amelyet éppen ez a gazdag örökségünk ró ki ránk.Megítélésében az RMDSZ kulturális politikája olyan korszerű, hagyományőrző alapraépítkezik, amely a kultúrát nemzedékről nemzedékre szálló örökségként kezeli, és mindazért, amit az elmúlt korok a jelenre örökül hagytak, felelősséggel tartozunk. Az összefogás, az együtt gondolkodás jelentőségét pedig azért is hangsúlyozni kell, mert ez nem egy ágazat, hanem közösségi feladat.
Azon meggyőződésének is hangot adott: kultúránk magyarságunk megélését jelenti, faggat nemzeti létünkről, sorsunkról, a jövőről, a megmaradásról és annak titkairól. A jelenben olyan fundamentális kérdésekkel kerülünk szembe, melyek közösségünk sorskérdéseit érintik, és amelyekre nekünk – az itthon maradásban elkötelezetteknek – feladatunk választ találni. „Nem lehet és nem szabad kibúvókat keresni: hogy megosztottak vagyunk, hogy kevés az eszközünk, és hogy az érdektelenség lefegyverzi minden erőnket, szellemi, lelki és anyagi potenciálunkat”-nyomatékosította.
Az elmúlt tizenkét évben, a Megyei Tanácsban is csak az RMDSZ képviselte a magyarok érdekeit. Voltak ugyan más irányú próbálkozások, de ezeknek csak egy “eredménye” volt, éspedig az, hogy kevesebb magyar került a megyei önkormányzatba. „Az érdekképviseletben nem versenyre van szükség, hanem közös erőre, közös fellépésre annak érdekében, hogy erősek maradjunk, hogy ne kelljen fejet hajtsunk annak a külső erőnek, amely minket széttépni és megosztani akar”- közölte.
A díjazottak
A beszédek után szokás szerint díjazták azokat, akik kimagaslóan sikeres rendezvényeket (társ)szerveztek. Színpadra hívták, hogy a Jankó-Szép Noémi iparművész által készített emlékplakettet vegyenek át: Jakabffy Emmát, a Pro Familiae Alapítvány vezetőjét (Apáról fiúra- hagyományőrző mesterek találkozója), a fotóművészként is bemutatkozó dr. Morvay-Szabó Edina onkológust, a Tanoda Egyesületet alapító Kecse Gabriellát (Az én váram az én hazám: kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat bemutató és díjkiosztás), valamint Szilágyi Ibolyát, a Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének irányítóját (Mutasd be Szent László királyunk életét és Székesfehérvár nevezetességeit- helytörténeti vetélkedő).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. április 25.
Hősök arcképcsarnoka a várban
Hősök arcképcsarnoka címmel nyílt kiállítás a nagyváradi várban április 21-én, csütörtökön délután. Az I. világháború hőseit és helyszíneit bemutató tárlat két hétig tart nyitva.
A XXV. Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében Hősök arcképcsarnoka címmel nyílt tárlat a nagyváradi vár B épületében április 21-én a székesfehérvári Krajczáros Alapítvány és a váradi Tanoda Egyesület közös szervezésében. A megjelenteket Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke köszöntötte, majd a tárlatról Németh István, a Krajczáros Alapítvány elnöke beszélt. Mint elmondta, a tárlat anyagát 2014-ben mutatták be először, azóta a vándorkiállítás már több helyre eljutott, és az alkotások száma is bővült. A szervezők célja, hogy 2019-ig a most mintegy 100 alkotást számláló kollekciót kibővítsék 200–250-re. A tárlat portrékat, fantázia szülte festményeket és tájképeket tartalmaz, az I. világháború közkatona hőseit, parancsnokait, korabeli helyszíneit, eseményeit ábrázolja és mutatja be a ma élő nemzedéknek.
Két hétig látogatható
Huszár István váradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a felújított várban egy magyarországi alapítvány közreműködésével, 32 magyarországi, szlovák és lengyel művész állíthatta ki munkáját. Reményét fejezte ki, hogy a vár a jövőben is számos anyaországi tárlatnak adhat majd otthont. Az eseményen közreműködött Meleg Vilmos színművész. Az I. világháború hőseit és helyszíneit bemutató tárlat két hétig látogatható a várban.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
2016. június 10.
Megtörtént a mandátumigazolás Nagyváradon és Bihar megyében
Pénteken mind a Bihar megyei, mind a nagyváradi önkormányzati képviselőtestület tagjai átvehették mandátumigazolásukat a választási bizottságok elnökeitől.
A Bihar megyei tanács munkájához Claudiu Pop prefektus kívánt sok sikert, és felkérte a pártok képviselőit, idejében adják le a kampányelszámolást, hogy mielőbb megtarthassák az alakuló üléseket.
A Bihar megyei tanácsban az RMDSZ hét, a Nemzeti Libeális Párt (PNL) 17, a Szociáldemokrata Párt kilenc, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége pedig két helyett szerzett meg. Az RMDSZ részéről Pásztor Sándor, Szabó István, Szoboszlai-Gáspár István, Boda Gergő, Kéry Hajnal, Péter I. Zoltán és Grim András került a testületbe.
A PNL képviseletében Ionel Avrigeanu, Nicolae Bodea, Cornel Borza, Ioan Câmpan, Dacian Foncea, Kiss János, Sebastian Lascu (ő hiányzott, mandátumát Avrigeanu vette át), Moisa Madear, Mircea Mălan, Romulus Motoca, Gheorghe Neag, Constantin Neniu, Peti Iosif, Lidia Popa, Teodor Suciu, Ancuţa Şchiop és Mihai Toderici. A PSD-t Stela Babău, Valentina Butişcă, Bujor Chirilă, Sergiu David, Dorel Dume, Ioan Mang, Florian Oros, Ana Maria Tiron és Ioan Gheorghe Ţară képviseli, az ALDE-t pedig Traian Bodea és Dorin Corcheş.
Míg a megyei tanácsosok ábécé-sorrendben, addig a városi képviselőtestület tagjai frakciók szerint vehették át mandátumukat. Megjegyzendő, hogy a megyei tanácsi listát vezető PNL-s Mircea Mălan a városi lista második helyén is szerepelt, ő mindkét mandátumigazolást átvette ma, annak függvényében tehát, hogy melyik helyről mond le, valamelyik testület összetétele még megváltozik.
A nagyváradi képviselőtestületbe az RDMSZ-képviseletében Huszár István (mandátumát Kis Gábor vette át), Kecse Gabriella, Kirei Melida és Kis Gábor került be. A PNL-nek 18 tanácstagja van, ezzel kétharmados többséget szerzett a testületben, mandátumot a már említett Mircea Mălan mellett Adrian Duşe, Florin Birta, Dacian Palladi, Camelia Dulcă, Mihai Maci, Daniel Negrean, Grigore Morar, Camelia Buhaş, Marcel Dragoş, Adrian Revnic, Florin Marinău, Teofil Filimon, Ioan Lezeu, Adrian Felea, Corina Fonoage, Ionel Zdrîncă és Romeo Ionescu kapott. Utolsóként Ilie Bolojan harmadszor megválasztott polgármester vette át mandátumigazolását.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro
2016. augusztus 3.
Odafigyelnek az értékeinkre
Kedd délután a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság kezdeményezésére civilek találkoztak a váradi vár volt katonai adminisztrációs épületében egy sorozat nyitányaként.
A Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke által kezdeményezett találkozósorozat nyitányának meghívottjai Kecse Gabriella városi tanácsos, a Tanoda Egyesület vezetője, és Péter I. Zoltán helytörténész, a PBMET tagja, megyei önkormányzati képviselő voltak. Utóbbi felidézte, hogy a helyhatósági választások előtt is volt egy hasonló megbeszélés a civilekkel. Akkor és most is megígérte: amiben tud, segít nekik, anélkül, hogy valaki is a Megyei Tanács részéről befolyásolni akarná a tevékenységüket. Megjegyezte: az urbanisztikával, műemlékvédelemmel és közmunkával foglalkozó szakbizottságnak lett a titkára, aminek kifejezetten örül, hiszen a műemlékvédelem „mindig a szíve csücske volt”.
Kecse Gabriella megjegyezte: a váradi önkormányzat egyetlen szaktestülete se fókuszál külön a civil szervezetekre, ami jelzi, hogy a mostani városvezetésnek mennyire „fontos” ez. Így ő egyetlen magyarként az oktatási, kulturális, szabadidő és ifjúsági szaktestületnek lett a tagja. Hangsúlyozta: jó lenne, ha civilek tudnának egymásról, első lépésként tehát fel kellene térképezni, hogy hány aktív magyar civil szervezet működik, mi a tevékenységi körük, mit képviselnek. 2012-ig, amíg Biró Rozália volt az alpolgármester, és az önkormányzat támogatásban részesítette a civil entitásokat, 41 magyar vonatkozású bejegyzett civil szervezetről lehetett tudni, érdemes volna felfrissíteni ezt az adatbázist, aktualizálni. Néhány hónappal ezelőtt a Communitas Alapítvány által szervezett továbbképzésen több mint 20 civil szervezeti képviselő volt jelen, ez is kiindulópont lehet- tette hozzá.
Dukrét Géza felvette, hogy a BINCISZ honlapján is megtalálhatóak civil szervezetek elérhetőségei. Szóba került továbbá az is, hogy egy eseménylistát kellene összeállítani, hogy a civil szervezetek által rendezett események ne tevődjenek egymásra, és ezt a várgondnoksággal egyeztetve esetleg ki lehetne függeszteni a civil összejöveteleknek helyszínt biztosító terem ajtajára.
Értéktár
Később Dukrét Géza arra hívta fel a figyelmet: néhány éve Magyarországon törvény született a Magyar Nemzeti Értéktár megteremtéséről, illetve a hungarikum védjegyről. Erdélyben is megalakult egy ezzel foglalkozó bizottság, melynek Hegedüs Csilla, az országos RMDSZ ügyvezető alelnöke a vezetője, és ő is a tagja. Eddig 11 javaslattal élt- és még bővíteni fogja a listáját-, hogy Bihar megyéből mik kerüljenek ebbe az értéktárba, például a magyarremetei, az albisi, a mezőtelegdi református templomok, a bihardiószegi Kossuth-szobor és a révi szoros. Az ötleteket kölönben a Kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaságnak kell továbbítani, mely digitalizálja ezeket és kivonatokat készít belőlük, majd a bizottság elé terjeszti, mely rendszeres időszakonként ülésezik.
Gondot okoz, hogy Bihar megyében még nem alakult meg ez az értéktár bizottság, ezért Dukrét Géza arra kérte a jelenlevőket, nevesítsenek személyeket. Péter I. Zoltán, Kecse Gabriella, Porsztner Béla topográfus, Nagy Miklós agrármérnök és Wilhelm Sándor halbiológus nevei hangzottak el, a testület alakuló ülését valószínűleg Pásztor Sándor megyei tanácselnök fogja összehívni.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. szeptember 18.
A honismereti táborok szerepéről
A Bihari Múzeum Baráti Köre és a Tanoda Egyesület évek óta szervez honismereti táborokat. Az ilyen jellegű táborok fontosságáról tartott előadást pénteken délután Kecse Gabriella.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szeptember 16-án, pénteken délután tartotta meg soron következő előadását, a váradi vár multifunkcionális termében. Az alkalmon Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület elnöke tartott előadást A táborok szerepe az ifjúság honismereti nevelésében címmel. Mint elmondta, a Bihari Múzeum Baráti Köre és a Tanoda Egyesület évek óta szervez közösen honismereti táborokat Bihari Honismereti Tábor címmel gyermekeknek, melyek célja megismertetni velük a népi hagyományokat, ezeket pedig a táborok alkalmával ki is próbálhatják. Kecse Gabriella felsorolta, milyen módszerekkel lehet megismertetni a gyerekekkel a néprajzosok, történészek által kutatott és feltárt tényeket, és hogy ebben milyen nagy szerepe van a honismereti táboroknak, amelyek alkalmat biztosítanak az erkölcsi nevelésnek, közösségépítésnek, önismeret fejlesztésnek, társas kultúrának, a nemzeti azonosságtudat és kreativitás fejlesztésének, pályaorientációnak, környezettudatosságnak.
Cél
Kecse Gabriella kiemelte, a táboroztatás során fontos, hogy kíváncsivá tegyék a résztvevő gyerekeket és fiatalokat: „nekünk kell kinyitni az ajtót, belépni viszont a tanulóknak kell. Cél, hogy a tanulókkal megértessük a régmúlt és a körülöttünk lévő világ történései, hagyatékai között azokat az összefüggéseket, amelyek segítenek a valódi és tartalmas értékek felfedezésében, megőrzésében, majd később az alkotó tevékenységben. Ez az alkotás segít abban is, hogy az emberek egyre jobban megismerjék önnön valójukat, s felfedezzék a világ bonyolultságában rejlő szépséget, a kihívásokat, és eligazodjanak a kihívások erdejében”. Az előadás végén a honismereti táborokban készült fotókat vetítette le Kecse Gabriella, ezeken keresztül pedig a jelenlevők bepillantást nyerhettek abba, hogy hogyan zajlik egy ilyen tábor, és milyen foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság következő előadása szeptember 27-én lesz, Kupán Árpád a váradi református iskolák államosításának történetéről fog értekezni.
P. Nagy Noémi
erdon.ro
2016. szeptember 20.
Honismereti táborok a sikeres társadalomért
Pénteken folytatódott a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) előadássorozata a váradi várban. A táborok szerepe az ifjúság honismereti nevelésében címmel tartott előadást Kecse Gabriella magyar–néprajz szakos tanár, és az eseményen megjelent Dukrét Géza, a PBMET elnöke is.
Kecse Gabriella a „tábor, honismeret, tájház” kulcsszavak köré építette előadását, ő ugyanis a Nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke, amivel hét éve szervez táborokat karöltve a berettyóújfalui Bihari Múzeum Baráti Körével. Táborainak célja a gyermekek honismeretének növelése, önismeretük fejlesztése, ok-okozati és felismerő gondolkodásmód formálása, illetve identitástudatuk erősítése. Mint mondta, sikeres társadalom is csak akkor létezik, ha annak tagjai tudják, hogy honnan hová tartanak. Véleménye szerint ezért szükséges a mai fiatalokkal – akik egyébként egy erősen ingergazdag világban nőnek fel – megismertetni épített örökségeinket, hagyományainkat, melynek egyik alappillérét alkothatják ezek a honismereti táborok.
Kecse beszámolt idei táborukról, melyet dr. Krajczárné Sándor Mária muzeológussal közösen szervezett. 28 táborozóval ellátogattak Létavértesre, Biharfélegyházára, illetve az egykori Herpályra is. Idei témájuk a népi gyermekjátékok gyűjtése volt, melyhez egyébként, mint mindig, most is kihasználták a környék adta lehetőségeket. Kecse, mint mondta, a múzeum-pedagógia alapján igyekezett a gyermekek minél több érzékszervét bevonni a felfedezésekbe, illetve a kompetencia-fejlesztő oktatást is alkalmazta, hogy így kézzel foghatóbbá váljon számukra a múlt. Táborainak célja továbbá az erkölcsi nevelés, nemzeti azonosságtudatra, felelősségvállalásra, önkéntességre, környezettudatosságra való nevelés. Azt is elmondta, hogy az ő módszere a történelmi és holasztikus szemléletű felfogás tanítása, hogy megértesse a gyerekekkel a történéseket és az azok közötti összefüggéseket. Ehhez különböző játékos feladatokat kaptak a gyerekek, Kecse példaként kiemelt egy olyan csapatépítő játékot, ahol a táborozóknak családokat kellett alkotniuk, és maguknak kiválasztani, hogy ki legyen a családfő, ki milyen szerepet kapjon a kis közösségekben.
Előadása zárásaként képeket láthatott a hallgatóság a táborokból kézműves foglalkozásokról, a táborok helyszínéről, oktatótermekről, és olyan emlékhelyekről, ahova közösen látogattak el (biharfélegyházai református műemléktemplom, Turul-emlékmű vagy a herpályi csonkatorony).
A rendezvényt Dukrét Géza zárta, aki szintén szervezett hasonló jellegű táborokat 1993–2006 között, amelyeket röviden, átfogóan ismertetett a hallgatósággal, majd megköszönte Kecse Gabriella előadását. Legközelebb két hét múlva, szeptember 27-én tart majd előadást A református iskolák államosításának története Nagyváradon címmel Kupán Árpád történész.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2016. szeptember 21.
Megsértődött a váradi RMDSZ: a Néppárttal tárgyalt a PNL
Sérelmezi az RMDSZ Nagyváradon, hogy a megyeszékhely liberális városvezetése az Erdélyi Magyar Néppárttal ( EMNP) egyeztetett arról, hogy az önkormányzat kiket delegáljon a helyi tanintézetek vezetőtanácsába – közölte az Erdon.ro.
A hírportálnak Huszár István, az RMDSZ-frakció vezetője nyilatkozott, aki elmondta, az érintett iskoláktól kapták azt az információt, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői az EMNP-vel, konkrétan Csomortányi Istvánnal, a párt megyei elnökével tárgyaltak a magyar iskolák vezetőtanácsainak önkormányzat jelölte tagjairól. Huszár István leszögezte: a magyarság megosztási kísérleteként értékelte a városvezetésnek ezt az eljárását.
Huszár egyébként azt is hangsúlyozta, semmi baja Csomortányival, és díjazta azt is, hogy a néppárt aláírásgyűjtésbe kezdett a Kert (Avram Iancu) utca részleges lebontása ellen, melyet a tanács RMDSZ-es frakciója is ellenez. „Nem tartom kizártnak, hogy pont most, amikor esély mutatkozik arra, hogy a Kert utca ügyében együtt fogunk működni, ők (a liberális váradi városvezetés – szerk. megj.) éppen most csapnak közénk” – jegyezte meg a szövetség tanácsosi frakciójának a vezetője.
A hírportálnak sem Huszár István és Kecse Gabriella RMDSZ-es tanácsos nem adott konkrét választ arra, hogy kik azok a személyek, akik az EMNP javaslatára kerültek az iskolák vezetőtanácsába.
Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke a Krónikának túlzásnak nevezte, hogy az RMDSZ egyeztetésnek minősíti a történteket, azt viszont elismerte, hogy a PNL javaslatot kért tőlük, és végül el is fogadta azokat a személyeket, akiket a tanintézmények vezetőtanácsaiba „küldtek” volna. „Ez óriási gesztus, mert politikai bosszúból megtehették volna, hogy a vezetőket lecserélik románokra” – mutatott rá a pártvezető, aki az RMDSZ által, a helyhatósági választások után felrúgott paktum következményének tartja a liberális városvezetés megkeresését.
Mint ismeretes, a júniusi voksolást követően az RMDSZ inkább a szociáldemokratákkal kötött megyei szintű együttműködést, emiatt a régi partnernek számító liberálisok eltávolodtak az alakulattól. „Mi abban a helyzetben voltunk, hogy javaslatot teszünk és megpróbáljuk biztosítani, hogy továbbra is legyen magyar személy a tanácsokban, vagy elutasítjuk, megkocáztatván, hogy román személyeket nevezzenek ki a helyükre" – magyarázta.
Csomortányi szerint ez kármentés, amire azért kényszerültek, mert az RMDSZ a megyei tanácselnöki tisztségért feladta a váradi pozíciókat, így ilyen jellegű PNL megkereséstől a jövőben sem fognak elzárkózni. Hozzátette, a szövetség vádjaival ellentétben igyekeztek pedagógusokat és az iskolai menedzsmentben jártas szakembereket javasolni a tisztségekre, „nem pedig úgy, ahogyan azt az RMDSZ tette a múltban, amikor politikusokat delegáltak a tanintézetek vezetőtanácsaiba”.
Amint arról beszámoltunk, a napokban heves vita robbant ki az iskolaigazgatók és aligazgatók októberben esedékes versenyvizsgája miatt. Sokan azt is aggályosnak tartják, hogy a versenyvizsga módszertana értelmében a magyar tannyelvű, illetve a többtagozatos iskolák esetében az igazgatói és aligazgatói versenyvizsgára jelentkezőknek rendelkezniük kell az RMDSZ megyei vezetőségének jóváhagyásával, a szövetség képviselői azonban nem találnak ebben kivetnivalót.
Gyergyai Csaba, Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 25.
Tárlat egy sokoldalú hazafiról
Pénteken A Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi címmel nyílt kiállítás Nagyváradon, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székhelyén. Október 12-ig tekinthető meg.
Pénteken a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek, a magyar honvédelmi minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának, a Budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek és a váradi Tanoda Egyesületnek a közös szervezésében Kratochvil Károlyra emlékeztek a KREK székhelyén, halálának 70. évfordulója alkalmából, dr. Simicskó István miniszter fővédnökségével. A rendezvény egy kiállításnak a megnyitásával kezdődött, az érdeklődőket Forró László főjegyző köszöntötte.
Csűry István református püspök azon meggyőződésének adott hangot: amikor a testvéri közösségek egymás mellé állnak, keressük az embert és megtaláljuk a másikat, akkor Isten még erőteljesebben mellénk áll, és ki akarja fejezni azt, hogy az ő gondviselő szeretetével vezet bennünket. Pál apostol a rómabeliekhez írt leveléből idézve ugyanakkor azt nyomatékosította: ha velünk az Isten, akkor a legnagyobb verességek, hatalmas vesztességek dacára is talpra tudunk állni, a dicsőséges pillanatokat pedig abból a szempontból is ki tudjuk használni, hogy megmAradjunk Európában, ünnepeljünk, emlékezzünk és jövőt álmodjunk magunknak annak tudatában, hogy Isten velünk lesz a holnapokban is.
Szász Jenő, Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke szintén arra hívta fel a figyelmet: a magyar történelemnek a dicső múltjára emlékezhetünk, még akkor is, ha Doberdó Mohács és a Don-kanyar felsorolásába illeszkedik a végeredményének a tekintetében, azonban ha büszkeségről beszélünk, akkor az első világháborúban helyt állt katonáink előtt főt kell hajtanunk, mert ők hősiesen harcoltak. Úgy fogalmazott: felelősséggel és hűséggel tisztelettel emlékezzünk a tiszteletbeli székelynek számító Kratochvil Károly kitartására előtt abban bízva, hogy a magyarságnak nem csak büszke múltja, hanem biztató jövője is van. „A hűség nem más, mint a Jóisten viszonyulása az általa teremtett ember iránt, azaz a szeretet, a felelősség pedig az ember válasza a Jóistentől kapott küldetésre. Ha bennünket az Isten magyarnak tekintett, ide a Kárpát-medenceébe, akkor az a küldetésünk, hogy az eleinktől kapott felelősséggel és hűséggel szolgáljuk hazánkat és nemzetünket”- közölte.
Polihisztor
A kiállítást megnyitó Balla Tibor alezredes, hadtörténész azt mondta: nagy lehetőség számukra, hogy egy olyan személyiségről szóló tárlatot hozhattak el Váradra, a határon túlra, aki gyakorlatilag ezer szállal kötődik ide. Megjegyezte: ez a kiállítás- melynek kurátora Szoleczky Emese- gyakorlatilag a HM HIM időszaki tárlataként lett megálmodva idén nyáron Budapesten, és az itteni gyűjtők- Kecse Attila és Kecse Gabriella- szakértők által is elismert anyagával vált teljessé, helyivé. Jól végigkövethető Kratochvil Károly altábornagy életútja, katonai pályája, és az is, hogy egy polihisztor beállítottságú ember volt, hiszen nem csak katonaként, hanem íróként, festőként is jelentőset alkotott, letéve bélyegét a 20. század első felére.
Kecse Gabriella magyar és néprajz szakos tanárnő, a Tanoda Egyesület elnöke arról számolt be, hogy kilenc éve gyűjtik az első és második világháborús relikviákat, a mintegy 500 tárgyból álló nagy háborúbeli kiállítási anyagukból négy tárlóban több darabot is kihelyeztek. Az egyik közülük elsősorban a Nagyváradi 4-es gyalogezred relikviáit tartalmazza, természetesen Kratochvil Károly vezetése alatt. Hozzátette: a gondviselésnek köszönhetően nagyon sok olyan egyesülettel vannak kapcsolatban, amelyek szintén zászlójukra tűzték az emlékezést és a kutatást, illetve azt, hogy a szülőföldjüktől távol hősi halált halt honvédek tetemeit hazahozzák, vagy legalábbis felkeressék, és a családjaikat értesítsék erről.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2016. október 14.
Bemutatnák a Váradhoz kötődő személyiségeket
Legalább negyedévente szeretnének bemutatni Nagyváradon született vagy egykor Váradon tevékenykedő személyiségeket – mondta Kecse Gabriella RDMSZ-es önkormányzati képviselő –, például Kabos Endre olimpiai bajnok vívót, Wágner Nándor szobrászművészt, az itt tanárkodó Juhász Gyulát vagy éppen Mottl Román grafikust. Az önkormányzati képviselő arról is beszámolt, hogy a szeptemberi Olvaslak verseny három győztesével október 4-én a budapesti Gyermekparlament ülésén vettek részt, az utat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat ajánlotta fel.
Az októberi 6-i, aradi vértanúkról szóló, illetve a 12-i, a hídvédőkről megemlékező rendezvények kapcsán Kecse Gabriella elmondta: 6-án jó volt látni, hogy a zuhogó eső ellenére is van olyan közösség, amelyik összegyűlt emlékezni, 12-én pedig jó érzés volt együtt énekelni a Szent László templom előtt a Himnuszt és a Szózatot.
Készülnek a december 11-i parlamenti választásokra is. „Van elegendő önkéntes, de fontos tudatosítanunk, hogy ezt követően két és fél évig nem lesznek választások Romániában, ezért az eredmény létfontosságú lehet” – hangsúlyozta Kecse Gabriella.
A váradi tanácsban jól látszik, hogy milyen a kétharmados önkényuralom, ennek ellenére a frakció tagjai beadványokkal, illetve hozzászólásaikkal teszik, ami módjukban áll. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. január 21.
A „második” Bem tábornok (Kratochvil Károly emlékezete)
Kevésen múlott, hogy Kratochvil Károly altábornagy, a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred, majd a Székely Hadosztály parancsnoka, aki tetteiben és jellemében is csak követendő példa lehet, nem vált a méltatlanul elfeledett hősök egyikévé – hangzott el csütörtökön a Doberdó hőse – Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi című vándorkiállítás megnyitóján a Székely Nemzeti Múzeumban. A viszonylag gazdag tárgyi emlékekkel is „színesített” tárlat másfél hónapig látható. 
A vándorkiállítás, melyet Kratochvil Károly altábornagy halálának hetvenedik évfordulója alkalmából a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet hívott életre, egy megemlékezés-sorozat része. A 2016 második felében meghirdetett rendezvény részeként – amint az a megnyitón is elhangzott – egyebek mellett a doberdói fennsíkon egy emléktáblát is felavattak az ott elesett magyar honvédek, illetve a velük szemben álló olasz katonák hősies, becsületes kiállását megtisztelendő.A kiállítás az altábornagy, valamint pár katonájának életútját, pályafutását szövegben és fényképeken ismertető molinókból, az első világháború frontvonalának véres hétköznapjait idéző tárgyi emlékeiből áll össze.
Kratochvil Károly „töretlen és hiteles hazafiúi életpályáját”, tetteinek máig érvényes üzenetét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Lukács Bence Ákos, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, valamint Fráter Olivér, a budapesti Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese idézte fel, és méltatta. Magáról a tárlatról  Horváth Csaba ezredes, a Hadtörténeti Múzeum és Intézet parancsnok-helyettese, illetve Kecse Gabriella, a nagyváradi Tanoda Egyesület elnöke szólt. 
Tamás Sándor úgy vélte, noha a nagy elődök életútjából, cselekedeteiből a most élők is erőt meríthetnek, mégis sokszor nem bánunk jól emlékükkel, és Kratochvil Károlyra ez kifejezetten igaz. Lukács Bence Ákos Kratochvil Károly emberi és parancsnoki nagyságát tükrözendő, az egyik bakájának szavait hívta segítségül, melyek szerint „ha 1919-ben olyan politikusaink lettek volna, mint amilyen katona ő volt, másként alakul a magyar történelem”. Hozzátette: a kiállításmegnyitó jelképes hazatérés az altábornagy számára, aki gyerekkora meghatározó részét Brassóban töltötte, később, a fegyverletételt és a békediktátumot követően ott is raboskodott. Fráter Olivér szerint az eredetileg brünni születésű Kratochvil egy második Bem tábornoka volt Erdélynek és Magyarországnak.
„Mi, katonák mindig jelképeket keresünk, általában olyan vezetőket, tiszteket, akik jobbak voltak az átlagnál, Kratochvil Károlyról elmondható, ő sokkal jobb volt, mint a többiek. A parancsnok mindig kér, követel a beosztottaktól, de a feltételek biztosítása viszont el szokott maradni. Kratochvil Károly volt az a parancsnok, aki ezeket a feltételeket minden körülmények között biztosítani tudta: meghallgatta katonáit, nem bújt ki a feladatok alól, őszinte volt velük, igyekezett gondoskodni róluk, ezáltal olyan légkört tudott teremteni, hogy katonái megbíztak benne” – mutatott rá Dr. Horváth Csaba. Kecse Gabriella az általuk rendelkezésre bocsátott tárlat tárgyi emlékei kapcsán fejtette ki: ezek máig hordozzák egykori tulajdonosaik emlékét, az egyszerű legényekét, akik idegen parancsra, idegen földön vérüket adták egy eszméért.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 16.
Továbbvinni a város poézisét
Ecsetvonások címmel nyílt meg Tolnay Tibor (1932-2009) nagyváradi festőművész kiállítása tegnap délután Közép-Kelet-Európa egyetlen szecessziós múzeumában, a nagyváradi Darvas-La Roche-ház Vörös termében. A tárlatot Szilágyi Aladár helytörténész, publicista, szerkesztő mutatta be.
A XXVI. Festum Varadinum egyik kimagasló eseményének nevezte Tolnay Tibor Ecsetvonások című kiállításának megnyitóját Kecse Gabriella, a programfelelős Tanoda Egyesület elnöke, aki az ismert és szeretett festőművész családjának jelenlétében fejezte ki örömét és háláját azért, hogy az a 36 kép, amelyeket „egy váradi vitt vászonra Váradért,” a fesztivál végéig megtekinthető.
Tolnay Tibor kiállítását Thurzó Sándor József brácsaművész játéka nyitotta meg, és színesítette, aki az alkalomhoz illően, barátja emlékének adózva, annak kedvenc zenéiből adott elő: Macalik Alfréd nagyváradi festőművész, zeneszerző egy áriáját, egy menuettóját, valamint Charlotte von Hampe két barokk táncát. A megnyitó első momentumaiban Meleg Vilmos színművész szavalta el Magyari Lajos Nem a fenyők című versét.
Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnökének köszöntő szavai után értékelésében Szilágyi Aladár mindenekelőtt Tolnay Tiborral való több évtizedes ismeretségük történeteiből osztott meg néhányat a jelenlévőkkel, majd a festőművész kedvenc évszakának, a télnek a megjelenítéseire hívta fel a figyelmet, amelyek a fehér árnyalatainak finom kifejezésmódját adják vissza. Különösen nagy gyakorisággal a Körös-partot megjelenítő képekre vonatkozóan, Nagyváradot korban és térben egyaránt sok-sok élményt adó forrásként említette meg, amelynek poézisét a jövő generációk tovább kell vigyék.
Szilágyi Aladár végezetül arra kért minden jelenlévőt, hogy jöjjenek vissza a hét folyamán, és vegyék újra, egyenként szemügyre a csodás alkotásokat, és amennyiben szeretnék, vásárolhatnak is a képekből, melyek közül hét örökíti meg Nagyváradot.
Szamos Mariann / Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. október 20.
Kiállítás nyílt ’56-ról a várban
A nagyváradi Tanoda Egyesület és a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör szervezésében október 19-én, csütörtökön 17 órától 1956-ról nyílt kiállítás a vár civil házában.
A nagyváradi Tanoda Egyesület és a székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör közti együttműködés többéves múltra tekint vissza. Ahogy telik-múlik az idő, egyre inkább erőteljesebbé válik ez a kapocs, magyarságtörténeti kiállításoktól kezdve egészen közös kirándulásokig terjed a skála. A partnerség egy újabb állomásához érkezett csütörtök délután, amikor a vár I épületében (a főbejárattól jobbra) az ’56 – A mi forradalmunk, amely megrengette a világot című tárlat megnyitására került sor. A november 4-ig megtekinthető tárlat Székely Kornél grafikusművész ünnepi munkáiból tevődik össze. Tizenhat roll-up pannó, összesen 14 méteres felületen nagyon látványos és igényes kidolgozással eleveníti fel az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeit több mint 60 év távlatából, illetve a rendszerváltás pillanatát is.
Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület vezetője azt mondta: nehéz neki ’56-ról beszélnie, hiszen egy olyan köztes generációnak a tagja, mely nem élt akkor, viszont a kommunizmust megtapasztalta gyermek-, majd ifjú fejjel, hiszen éppen érettségire készült, amikor a rendszerváltás bekövetkezett, ahogyan szintén érettségire készültek azok a fiatalok is, akiket Nagyváradon is bebörtönöztek az elveik miatt, illetve amiért szimpatizáltak a magyarországi forradalommal. Megjegyezte: úgy tartják, hogy az ünnep nem más, mint a múlt által ránk ruházott felelősségnek a vállalása, és szerinte ez mindenkinek a kötelessége a maga helyén és szakterületén. Az pedig, hogy a mostani gyerekeknek és fiataloknak a kommunizmus már történelem, azt bizonyítja: merjünk álmodni, és bízzunk abban, hogy ezek az álmok valóra válnak. Ugyanakkor a forradalom emlékét kötelességünk megőriznünk, erre kötelez bennünket a résztvevők életútja és példája, azoké a fiataloké, akik határozott választ tudtak adni a saját koruk kihívásaira, érett fejjel dönteni, és sutba dobni a jelenüket egy szebb jövő reményében. Azt, hogy nálunk is történtek megmozdulások, mindannyian tudjuk, de azt talán kevesebben, hogy több mint 400 fiatalembert hurcoltak meg csak azért, mert szervezkedni próbáltak abban bízva, hogy a forradalom átjön hozzánk is, és akkor ez ne érjen minket felkészületlenül. 13-16 éves fiúkról beszélünk, akik ezért nagyon kemény árat fizettek. Ötvenkettőt bebörtönöztek közülük úgy, hogy nagy részüket az iskolapadból vitték el, és vélt vagy koholt vádakkal szabadságvesztésre ítéltek még hat felnőttet is, közöttük két tanárt. Az egyik vezetőjüket, Domokos Miklóst, amikor kiszabadult, az édesanyja azzal a szavakkal próbálta: ti legalább megpróbáltátok. Őhozzá hasonlóan mindig próbáljuk meg mi is a legjobb kihozni magunkból és a lehetőségekből – tanácsolta.
Időzzenek el
Dr. Görög István, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör székesfehérvári tagozatának alelnöke arról beszélt: Székely Kornél jeles magyarországi grafikusművész, aki egy életet áldozott arra, hogy foglalkozzon azzal a témával, mely a gyermekkorában meghatározó élmény volt a számára józsefvárosi srácként. Sok kutatómutató áll mögötte, köztudottan az egyik legnagyobb fotógyűjtemény tulajdonosa ő, és hosszú évekig foglalkozott azzal, hogy egy letisztult változatban bemutathassa azokat a napokat, amelyek valóban felemelték a nemzetünket.
A vendég azt kérte a jelenlevőktől: ne csak távolról nézzék végig a képeket, hanem ha lehet, akkor időzzenek el egy-egy tablónál, és tegyék meg azt, hogy az apró betűs közlendőket is elolvassák, mert számos olyan dologgal szembesülnek, ami meglepi őket, mert a történelemkönyvekben leírtakkal ellentétes üzeneteket sugallnak. Ezért is lett külön kiemelve Nagy Imre alakja, minden ellentmondásosságával. „Talán eljön egyszer majd az az idő, amikor minden a helyére készül” – fogalmazott.
Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-es elnöke felidézte: körülbelül tíz évre tekint vissza az együttműködés, eleinte Sárközi Zoltánnal közösen tartották a kapcsolatot a fehérváriakkal, és az első világháborús események (Doberdó, Isonzó stb.), voltak a kapcsolódási pontok, majd bővült a kör a Tanoda Egyesülettel. Az önkormányzati köszönetet mondott a magyarországi vendégeknek, utalva arra is, hogy hosszú évtizedekig ’56 tabutéma volt, és reményét fejezte ki, hogy a partnerség a jövőben is gyümölcsöző lesz annál is inkább, hogy az ismereteink bővítésére mindig nagy szükség van .
A rendezvényt támogatta a Magyar Nemzeti Kereskedőház váradi irodája, közreműködtek Molnár Júlia és Meleg Vilmos színművészek. Ciucur Losonczi Antonius / erdon.ro