Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kazinczy Jenő
1 tétel
2001. január 9.
"Nagyszebenben, az erdélyi szászok egykori fellegvárában mára a 170 ezres lakosság alig egy százaléka vallja magát németnek. Nagyobb számban élnek magyarok a városban, mint szászok. Mintegy 4100 magyar lakik Nagyszebenben, a lakosság 2,6 %-a, Szeben megyében pedig 4,29 % a magyarok aránya. A megyében a 13 ezer szavazati joggal rendelkező magyar személy közül 3600-an választották az RMDSZ jelöltjét a választáson, tájékoztatott Szombatfalvi Török Ferenc, a nagyszebeni RMDSZ elnöke. A medgyesi magyarságnak egynegyede sem voksolt az RMDSZ-re. Keresztes Kálmán, a nagyszebeni Goga Octavian Gimnázium matematikatanára, egyben aligazgatója elmondta, hogy a városban mindössze egyetlen óvodában működik magyar tagozat, az elemi és gimnáziumi osztályokat pedig csak minisztériumi engedéllyel lehetett megindítani. A Goga Octavian Gimnáziumban 45-en tanulnak magyarul, a 15-ös általános iskolában 64-en. A VIII. osztályban 14 magyar tanuló van, az első osztályt idén két magyar tanulóval kezdték. Az új polgármester valamikor tanfelügyelő volt, az ő jóindulatának köszönhetően indulhatott az első osztály. Medgyesen azonban 11 tanulóval nem indulhatott meg a magyar első osztály. Az Illyés Közalapítvány segítségével vásárolhattak a nagyszebeniek iskolabuszt, amely a környék falvaiból és a város különböző negyedeiből szedi össze a magyar gyermekeket. A bentlakók költségeinek egy részét szintén a magyarországi közalapítvány fizeti. Valamikor három-négy párhuzamos magyar osztály is indult és az érettségizettek szinte mind bejutottak az egyetemre. Talán épp ez volt a vesztünk, vélte Kazinczy Jenő, aki 1955-től az 1989-es fordulatig volt a gimnázium igazgatója. Aki egyetemet végzett, Ceausescu intézkedéseink megfelelően, nem kerülhetett vissza a városba. Lassan magyar értelmiség nélkül maradt a város. Ötven évvel ezelőtt tizenegy vállalat élén állt magyar igazgató. Mára egy sincs. - Még a kommunizmus idején is gazdag magyar művelődési élet zajlott Nagyszebenben, emlékezett vissza a múltra Kalmár Ferenc, az újjáalakult Polgári Kör vezetője. Színdarabokat, vígjátékokat adtak elő. A helybeliek büszkék újságjukra. A Nagyszeben és Vidéke sokáig havonta jelent meg, később negyedévenként. Ezelőtt egy évvel pénzhiány miatt leállt, de most újraindítják. A lap ezerkétszáz példányban jelenik majd meg és a dévai Corvin Kiadónak köszönhetően ingyen terjesztik. - A nagyszebeni magyarok az RMDSZ főtéri, korszerűsített helységeiben szinte hetente tartanak összejöveteleket. Az ifjúsági szervezet élén Szántó Csilla tanárnő áll. - A városban egyetlen könyvesboltban sem árulnak magyar könyveket. /Szucher Ervin: Túlélni próbál a nagyszebeni magyarság. Két gyermekkel indítottak osztályt az elemiben. = Krónika (Kolozsvár), jan. 9./"