Febr. 26-án a budapesti Katona József Színházban kiosztották a Soros Alapítvány 1995. évi díjait. Erdélyből Cs. Gyimesi Éva kolozsvári irodalomtörténész kapott díjat, Ady Endre-díjjal Kovács András Ferenc marosvásárhelyi költőt tüntették ki. A díjazottak között van Radnóti Sándor esztéta, Tamás Gáspár Miklós és Lengyel Péter. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./

"Febr. 13-án Budapesten, a Katona József Színházban átadták a Soros Alapítvány 1996. évi díjait. Életműdíjat kapott Eörsi István író, Orbán György költő, Petri György költő, Poszler György irodalomtörténész, Rakovszky Zsuzsa költő, műfordító és Sigmond István /Kolozsvár/ író. Az Ady Endre díjat a pozsonyi Grendel Lajos nyerte el. /Népszabadság, febr. 14./"

"A fennállásának ötvenedik évfordulóját idén ünneplő sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház márciusban magyarországi turnén adja elő száz esztendeje született névadójának "Vitéz lélek" című művét. A társulat hét városban mutatkozik be: Budapesten a Nemzeti Színházban március 18-án, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban 19-én, a veszprémi Petőfi Színházban 20-án, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban 22-én, az egri Gárdonyi Géza Színházban 23-án, a kecskeméti Katona József Színházban 24-én, a turné befejezésként pedig Békéscsabán a Békés Megyei Jókai Színházban március 25-én lép közönség elé. A Tamási-mű rendezéséért (és a Tamási Centenárium szervezéséért) Bocsárdi László tavaly Kolozsvárt elnyerte az EMKE Kádár Imre-díját. (A rendező egyébként tavaly Witkiewicz "Vízityúk" című művének a színreviteléért Kisvárdán, a határon túli magyar színházak fesztiválján a legjobb rendezés díját kapta meg.) /MTI/"

"Feszült a légkör a kolozsvári Állami Magyar Színházban. A vezetőség és a beosztottak közötti munkaviszonyt megelégelve, több színész is távozott a társulattól. Madarász Loránd színész elmondta: a társulat tagjait ért sorozatos igazságtalanságok miatt 2001-ben létrehozták az új szakszervezetet. A szakszervezet elnöke Hatházi András lett, alelnöke Madarász Loránd. Toma Gábor igazgató színházellenes tevékenységnek minősítette a szakszervezet megalakítását, talán ez is egyik oka annak, hogy idén júniusban Hatházi András, a szakszervezet elnöke távozott a társulattól. András Loránd, Palocsay Kata, Szabó Jenő, Rekita Rozália és Jancsó Miklósnak nem újították meg a szerződését. Bandó Zsolt Temesvárra szerződött, Sebesi Karen Attila pedig 1990-ben önszántából távozott a színháztól. Megdöbbentő, hogy az igazgató nem is szólt az előzetes szerződéstárgyaláson, hogy kivel milyen szándéka van. Jancsó Miklóst és Rekita Rozáliát azért távolította el, mert belső ellenzéknek tartotta őket. Tompa a szabad véleménynyilvántást nem tudta elfogadni. Megdöbbentő a román sajtóban megjelent nyilatkozata, hogy a színházat bíráló színészek fasiszták, szélsőségesek. Tompa Gábor igazgató kijelentette: csak annak újítja meg szerződését, aki legalább egy darabban játszik, közben a szerepeket kizárólag ő osztja ki. Csökken a színház látogatottsága, annak ellenére, hogy a lapok szerint telt házzal játszottak. Az 1993-1994-es évadban a harmincezer nézőből lemorzsolódott ötezer, a következő évadban újabb nyolcezer, és bérlők száma 3099-ről 571-re esett. Ez már komoly figyelmeztetés volt: át kellett volna gondolni a műsorpolitikát, de ez sajnos nem történt meg. /Makkay József: A spektákulum árnyoldalai Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./ Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója a személyét ért vádakkal kapcsolatban kifejtette: avatatlanokkal nem akar vitába szállni. A lapokban megjelentek nem szakértői vélemények. Szerinte az elmúlt évadban gyarapodott a színházba járó közönség. A Magyar Opera igazgatójával kapcsolatos ellentétéről: sokszor próbálkozott baráti szóval, később írásbeli kéréssel, de nem használt, ezért kénytelen volt hivatalossá tenni kéréseit. Arra a megállapításra, hogy súlyos nézeteltérések vannak az igazgató és több színész között, Tompa válasza: munkaszerződés-felbontás nem történt, mindenkinek egyéves szerződése van. Négy-öt színész esetében nem hosszabbította meg a szerződést, mert az elkövetkező év műsortervében nem lett volna feladatuk. Voltak olyanok, akik távoztak az intézménytől, de Tompa szerint nem konfliktus miatt. "Magam részéről veszélyesnek tartom, hogy nemzetellenesnek minősítenek olyan műsorpolitikát, amelyben szinte kizárólag remekművek szerepelnek. Olyan szerzők nemzetellenesek, mint Madách, Katona József, Örkény István, Spiró György. Néhányat a sajtóban nem eléggé magyarnak tituláltak. Van továbbá Shakespeare, Bulgakov, Pirandello, Moliere, Ionesco, Mrozek, Szép Ernő... Lehet ezeket nemzetellenesnek nevezni? Nagyon veszélyes gondolatok, ami már antiszemitizmus és nacionalizmus." /Makkay József: A színház a magas kultúrára való nevelés eszköze. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 2./"

"Szept. 1-jén tartotta évadnyitó társulati gyűlését a Kolozsvári Magyar Opera. Simon Gábor igazgató kitért arra, hogy az elmúlt tizennégy év, amióta az intézményt vezeti, nem volt akadályoktól mentes, ám mindeddig sikerült legyőzni ezeket. Az igazgató felelevenítette a nyári magyarországi fellépéseket, amelyek nagy sikert arattak. Simon Gábor igazgató bemutatta a társulat új művészeti titkárát, Katona Józsefet. /Hintós Diana: Évadnyitás a Kolozsvári Magyar Operában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 2./"

"Aradon okt. 9-én megtartották az új évad első előadását a Kölcsey Egyesületben: Pávai Gyula tanár Csokonai Vitéz Mihály életéről beszélt a költő születésének 230. évfordulója közeledtével. A most indult évadban Mikes Sarolta Fazekas Mihályról tart előadást, Ruja Ildikó Berzsenyi Dánielről, Pávai Gyula Katona Józsefről és Vörösmarty Mihályról, Petőfi költészetének különböző területeit Rudolf Ágnes, Ruja Ildikó, Ujj Ágnes és Pávai Gyula mutatják be, Arany János munkásságát Piroska Katalin (Magyarország) ismerteti. /Benke Tímea: Évadnyitó Kölcsey-csütörtök. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 14./"

Dr. Bárth János néprajzkutató a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója Úz-völgyi magyarok című kötetet mutatták be nov. 20-án Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. A szerzője negyedik erdélyi vonatkozású munkáját tette le az asztalra. Kató Zoltán múzeumigazgató elmondta, a gyimesi csángó eredetű magyarokat bemutató, településtörténeti és népesedési tanulmány az első önálló néprajzi kötet Úz völgye népéről. A kötet bemutatja, miként kovácsolódott közösségé a Gyimesekből a múlt század elején érkezett, majd szétszórtan letelepedett népcsoport. /Mózes László: Önszerveződés az Úz völgyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./

Művészeti elismeréseket és díjakat adományozott Hiller István, a nemzeti kulturális örökség minisztere a magyar kultúra napja alkalmából. A díjazottak között van Láng Zsolt író is. A marosvásárhelyi Látó című irodalmi folyóirat szerkesztőjének kiemelkedő prózaírói munkásságáért, történelmi trilógiájáért s legutóbbi két elbeszéléskötetéért Márai Sándor-díjat adományozott a tárcavezető. Ugyanebben az elismerésben részesült még Karátson Endre Párizsban élő író-irodalomtörténész, valamint Németh Gábor író-szerkesztő eddigi prózaírói tevékenységéért és a Zsidó vagy? című, 2004-ben a pozsonyi Kalligram Kiadónál megjelent regényéért. Az Édes Anyanyelvünk címmel meghirdetett pályázat ez évre szóló támogatásait is átadta a hétvégén Hiller István. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) 2004 őszén öt kategóriában hirdette meg az Édes Anyanyelvünk pályázat második fordulóját. A díjazottak között 100 millió forintot osztottak szét. A Katona József produkciós pályázat keretében 21 hazai és határon túli színházban összesen 22 kortárs magyar színmű bemutatását támogatta a minisztérium. Visky András kolozsvári szerző két színház – a sepsiszentgyörgyi és a marosvásárhelyi társulat – pályázatán is nyert az Alkoholisták és A szökés című munkái bemutatására. Az 53,7 millió forintból három nagyszínpadi, 11 kamaraszínpadi, nyolc stúdiószínpadi bemutató, valamint 19 ősbemutató anyagi alapjaihoz járultak hozzá. /Márai Sándor-díj Láng Zsoltnak. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./

Szeptember 21-én van a magyar dráma ünnepe. 1883-ban ezen a napon mutatták be Madách Imre Az ember tragédiája című drámáját. A magyar dráma jelenlegi helyzetéről nyilatkozott Visky András dramaturg, drámaíró. Elmondta, hogy ezekben a hónapokban több drámáját is bemutatják. Január 15-én lesz a Tanítványok amerikai bemutatója, ezt követi a Júlia Chicagóban. Szeptember 23-án Mihai Maniutiu rendezésében bemutatják Júlia című drámáját Kolozsváron, a Román Színház stúdiótermében. Október 31-én lesz a Tanítványok kolozsvári bemutatója, és valamikor e hónap végén játssza a Szökés című darabját a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat. A színházak könnyebb szívvel mutatnak be klasszikusokat, vagy a média által már fölfuttatott kortárs nyugati szerzőket, mint kortárs magyar drámát. A magyar kulturális minisztérium most már évről évre meghirdeti a Katona József-pályázatot. /Köllő Katalin: A színház egyszerre tud beszélni az ittlétről és a feltámadásról. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 21./

Visky András a legtöbbet játszott erdélyi drámaíró. Az évad elején Kolozsváron bemutatott Tanítványokat néhány éve a debreceni színház felkérésére írta, de az ottani ősbemutató és a romániai országos bemutató közé beékelődik a Júlia premierje a budapesti Thália Színház és a kolozsvári sétatéri színház közös produkciójaként. A Párbeszéd a szerelemről alcímű monodráma első díjat nyert a Magyar Rádió hangjátékpályázatán, az elmúlt évadban pedig a Román Rádió is bemutatta, a kolozsvári román színház pedig ebben az évadban tűzte műsorára. 2006-ban sor kerül a Júlia amerikai bemutatójára is. A vasárnapi iskola című bibliai elbeszélést bemutatták Kolozsváron, A meg nem született (kaddis) című Kertész-adaptáció a 2004. évi Pécsi Országos Színházi Találkozó egyik legnépszerűbb eseménye volt, Kulka János felolvasásában. A marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Visky-bemutatója, A szökés, akárcsak a Sepsiszentgyörgyön nemsokára sorra kerülő Alkoholisták – a Katona József produkciós pályázat nyertes alkotása. Visky András színpadi műveinek közös vonása, hogy szerzőjük egy-egy alcímben: nem csak egyértelmű, konkrét helyzetekkel kell számolni a darabban. Nagybetűs fogalmak játszanak darabjaiban – A szökés alcíme például: Játék a Szerelemmel, a Szabadsággal és a Történelemmel. A Tanítványok a Színház folyóirat 2001. novemberi számának mellékletében megjelent szövegváltozatban még Játék az Írással és a Színházzal alcímet viseli. A szerzőt kétévesen édesanyjával és hat idősebb testvérével együtt deportálták a Baraganba. Közös motívuma majdnem minden Visky-színdarabnak, hogy a színház a színházban, a színház mint hétköznapi, szorult és konkrét helyzetből való szabadulás motívumát folyamatosan meg tudja újítani. /Hegyi Réka: Szabadulástörténettől szabadulástörténetig. = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./

Felállva, perceken keresztül éltette a bukaresti közönség a Katona József Színház művészeit azt követően, hogy a román fővárosban szervezett Országos Színházfesztiválon előadták Csehov Ivanovját. A magyarországi társulat volt az egyik főmeghívott a november 4-től 15-ig tartó rangos fesztiválon. /A Katona József Színház nagy sikere Bukarestben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 11./

Június 26-án Ascher Tamás, a Katona József Színház főrendezője, a budapesti Színház és Filmművészeti Egyetem rektora váltotta fel a kisvárdai színházi fesztivál műhelybeszélgetésein Máté Gábor színész-rendezőt. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Katonák, katonák című, Zalán Tibor drámájából született produkciót elemezte. Délelőttönként a bábszínházi produkciók kerülnek előtérbe, zajlanak továbbá a műhelybeszélgetések. A késő éjszakába nyúló beszélgetések sem maradnak el. Talán a magyarországi média a korábbi évekhez képest több érdeklődést mutat a fesztivál iránt. Sikeres volt a komáromi Jókai Színház Macskabaj című előadása (rendezte Lukáts Andor) és a marosvásárhelyi táncszínházi előadás, az Alvajáró románc. /Köllő Katalin: Kisvárdai hangulatok (2). = Szabadság (Kolozsvár), jún. 27./

Magyarul, románul, angolul, németül, franciául, spanyolul és lengyelül szólalnak meg azok az előadások, amelyeket a november 30-án elkezdődött és december 10-ig tartó Interferenciák – Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében láthat a közönség Kolozsváron. A színház fennállásának 215. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat a kolozsvári Állami Magyar Színház Woyzeck című produkciójával rajtolt, december 1-jén a budapesti Katona József Színház társulatának előadásában Csehov Ivanovját láthatta a közönség, december 2-án, vasárnap pedig a krakkói Stary Teatr társulata lépett színpadra, Molière Tartuffe-jével. Megnyílt Both András díszlettervező kiállítása, beszélgetés zajlott az Ivanov című előadás alkotóival, amelyen jelen volt a produkció rendezője, Ascher Tamás is. A 215 év nem kerek évforduló, mégis nagyon jó alkalom és ürügy arra, hogy olyan színházi találkozót hozzunk létre, mondta Tompa Gábor, a színház, és egyben a fesztivál igazgatója, miután hét nyelven köszöntötte a közönséget. Mint mondta, a multikulturális dialógus európai évének küszöbén állunk, ez a fesztivál pedig kitűnő alkalom a dialógusra. /Köllő Katalin: Hét nyelven beszélő nemzetközi színházi fesztivál Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./

Telt házzal játszották a kolozsvári Interferenciák fesztivál valamennyi előadását. Tizenkét előadás tizenegy nap alatt, hatezerötszáz nézővel – a Kolozsváron hétfőn este véget ért Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál elsősorban a közönség tekintetében hozott meglepetést. Kolozsváron több évvel ezelőtt a színház vezetősége és a hagyományokkal szakító színházszemlélet ellen fellázadt a közönség egy része, most viszont minden este telt házzal játszották az előadásokat. A legnagyobb ováció a budapesti Katona József Színház és a spanyol Teatro de la Abadía produkcióját jutalmazta – az Ascher Tamás rendezte Ivanovot és az Ana Vallés rendezte Emlékezni fogok mindnyájatokra című előadás színészeit állva tapsolták vissza több ízben is. A kolozsvári magyar színház megalapításának 215. évfordulójára szervezett fesztivált hétfőn este Csehov A sirály című drámája zárta, a nagyszebeni Radu Stanca Színház előadásában. Az újabb kutatások szerint 1792. december 17-én tartotta első előadását Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság – írta Darvay Nagy Adrienne A mesebeli szentmadár című monográfiájában. Kótsi Patkó János színész és rendező 1793-tól 1808-ig igazgatta a társaságot. Az erdélyi színjátszók Kolozsváron kívül Nagyváradon, Debrecenben, Marosvásárhelyen és más városokban is valóságos kultuszát teremtették meg a világirodalmi klasszikusok – Shakespeare, Schiller vagy Molière – műveinek. /Rostás-Péter Emese: Jelzések a közönségből. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./

Február 1-jén és 2-án Budapesten, a Katona József Színházban lép fel a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata John Millington Synge A nyugati világ bajnoka című darabjával. A Bocsárdi László rendezte előadás 2007 júniusában elnyerte a kisvárdai Határon Túli Magyar Színházak XIX. Fesztiváljának nagydíját. /Budapesten vendégszerepel a Tamási Áron Színház. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 1./

Bemutató előadásra készül a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata: a Tévedések komédiája című darabot május 16-án játsszák. William Shakespeare Tévedések vígjátéka című darabját Bodolay Géza, a kecskeméti Katona József Színház igazgató-főrendezője állította színpadra. /Fried Noémi Lujza: Játék a komédia örvényében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./

Foglalkozniuk kell a Kisvárdán bemutatandó darabok felújításával, mondta Béres László, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház igazgatója. A Jövés-menés, avagy három tánc Beckettre című darab a mozgás, tánc, szöveg és látvány világában egyesíti a Némajáték I és Némajáték II darabokat. Kisvárdán, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválján bemutatják az évad két sikeres produkcióját: Beaumarchais Figaro házassága című vígjátékát Anger Zsolt rendezésében, valamint Kiss Csaba Világtalanok című drámáját, melyet Kövesdy István vitt színre. A nyár folyamán turnékon szerepel a Figura: Pécsen, valamint a Kapolcsi Művészetek Völgye rendezvényen, ahol tíz nap alatt tízszer lépnek színre, felvonultatva az évad produkcióit. – A Katona József produkciós pályázaton a Figura kétmillió-kétszázötvenezer forint támogatást kapott, ami a legnagyobb megnyert összeg az erdélyi színházak között. /Barabás Márti: Forintmilliók a Figuránál. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 17./

Kihirdették a magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Katona József produkciós pályázat eredményeit, mely a teljes színházi spektrum számára kínált lehetőséget. A pályázatra 50 millió forint állt rendelkezésre az NKA miniszteri keretéből, Hiller István oktatási és kulturális miniszter 2008 márciusában hirdetette meg. A 61 beadott pályázatból 25 nyert el támogatást. Ebből határon túli a nyertesek közel harmada. A honlap szerint „két-két művel került be a támogatottak közé Parti Nagy Lajos és Visky András”, a csatolt táblázatban viszont három Visky-darab szerepelt: az Alkoholisták (Kolozsvári Állami Magyar Színház), a Megöltem az anyámat (Moira Kulturális és Ifjúsági Egyesület), valamint a Mese az árnyékról és a fényről (Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat Móricz Zsigmond Színháza) című darabjai. További, erdélyi színházakat érintő döntések: Kozma Mária Csillala mester, (Kolozsvári Állami Magyar Színház), Parti Nagy Lajos Ibusár – megállóhely (monodráma, Csíki Játékszín), Kárpáti Péter Pájinkás János (gyergyószentmiklósi Figura Színház). /A Katona József produkciós pályázat eredményei. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

Jean Racine Phaedra című darabjának bemutatójával nyitja meg az évadot Nagyváradon a színház Szigligeti Társulata szeptember 21-én, vasárnap, a magyar dráma napján, Török Viola rendezésében. A magyar dráma napját 1984-től a Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére minden évben megünneplik szeptember 21-én, annak emlékére, hogy 1883-ban e napon volt Paulay Ede rendezésében Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a budapesti Nemzeti Színházban. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Hogyan születik egy magyar dráma? címmel nyilvános beszélgetésre hívja az érdeklődőket: a kisterem előcsarnokában Kovács András Ferenc költő, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője és Király Kinga Júlia drámaíró, a nemrégiben a folyóirat hasábjain megjelent és hamarosan színpadon is bemutatásra kerülő A szerencsefia című mesejáték szerzője beszélgetnek. Vasárnap tartják a Kolozsváron élő Visky András drámaíró Megöltem az anyámat című, kétszereplős darabjának felolvasó-színházi ősbemutatóját a kecskeméti Katona József Színházban. /Fried Noémi Lujza: Boldognak lenni bármi áron? = Krónika (Kolozsvár), szept. 19./

A budapesti Katona József Színház Goldoni A karnevál utolsó éjszakája című komédiájával nyitott a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálén Sepsiszentgyörgyön. Az előadás több díjat nyert. /Bogdán László: A karnevál melankóliája (Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 19./

A magyar irodalom nem egy alkalommal éppen a nagy történelmi vereségek és tragédiák után, mintegy ezeket gyógyítandó és ellensúlyozandó, bontakozott ki igazán – írta Pomogáts Béla. Ilyen módon emelkedett fel az 1848–1849-es szabadságharc leverése után az a klaszszikus magyar irodalom, amelyet például Arany János, Madách Imre, Jókai Mór, Kemény Zsigmond és Eötvös József munkássága képviselt, vagy a trianoni nemzeti tragédia után az az irodalom, amelynek Magyarországon Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, majd Illyés Gyula, Németh László, Szabó Lőrinc és József Attila, Erdélyben Kós Károly, Tamási Áron, Áprily Lajos, Reményik Sándor (és mások) voltak a nagyszabású alkotó egyéniségei – folytatta a tanulmány írója. Ez határozta meg a magyar irodalom identitását az 1956-os magyar forradalom leverése után, a példa nélkül álló megtorlások idején is. az irodalom világában született meg a magyar forradalom egyik legfontosabb szellemi dokumentuma: az Irodalmi Újság november 2-i száma, ebben szerepelt Németh László Emelkedő nemzet, Déry Tibor Barátaim, Füst Milán Emlékbeszéd Thukididész modorában az elesett hősök sírja felett, Szabó Lőrinc Ima a jövőért, Tamási Áron Magyar fohász, Örkény István Fohász Budapestért című írása, és itt jelent meg Illyés Gyula még 1951-ben írott nagy költői műve: az Egy mondat a zsarnokságról. 1956 decemberétől az 1957-es esztendő első napjaiig az írószövetségnek kellett vállalnia a forradalom eszméinek erkölcsi védelmét. Az írószövetség december 28-án tartott közgyűlése kifejezésre juttatta a magyar írók hűségét a forradalom eszményei iránt, és Tamási Áron szövegezésében elfogadta a Gond és hitvallás címet viselő nyilatkozatot. Ebben olvasható: „keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét. ” „Hűséget fogadunk a zászló előtt, mely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmai egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben, hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. ” Pomogáts Béla a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezetének (Mefesz) képviselőjeként jelen volt a nevezetes írószövetségi közgyűlésen. Ezután a hatalom felfüggesztette a Magyar tevékenységét, majd a forradalomban való szerepvállalás vádjával több író, közöttük Déry Tibor, Háy Gyula, Zelk Zoltán, Tardos Tibor, Fekete Gyula, Molnár Zoltán, Varga Domokos, Lengyel Balázs, Gáli József, Obersovszky Gyula, Eörsi István, Buda Ferenc, Csurka István és sokan mások börtönbe kerültek, Pomogáts Béla a tököli internálótáborba került. Elsősorban azokat börtönözték be, akik korábban a kommunista párt harcos tagjai voltak, a forradalomban vállalt elkötelezettségüket a hatalom „árulásnak” tekintette. Más írók, közöttük Illyés Gyula, Tamási Áron, Kodolányi János, Sinka István, Örkény István, Benjámin László és a fiatalabb nemzedékek köréből Nagy László, Juhász Ferenc, Fodor András, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Moldova György a kényszerű, vagy az önkéntes hallgatást választották. Ugyanakkor, bizonyára a hatalom engedékenységének bizonyítékaként, 1957-ben Heltai Jenő, Németh László és Szabó Lőrinc is Kossuth-díjat kapott. A következő esztendők díjazottjai között a kommunista rendszer mellett kiállók voltak, mint Darvas József, Dobozy Imre, Hidas Antal és Mesterházi Lajos. A díjazás ellenére Németh László Galilei című drámáját levették a Katona József Színház műsoráról, Magyar műhely címmel tervezett tanulmánykötete nem jelenhetett meg, és tanulmányainak Sajkódi esték című kötete is csak 1961-ben juthatott el az olvasó elé. A forradalom leverése után években az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, de az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a nyilvánosság elé. „A forradalom leverése és a hatvanas évek első fele közötti jó félévtizedben az alkotó munka egyáltalában nem szünetelt, semmiféle bénultság nem volt érzékelhető, igaz, az akkoriban született művek többnyire csak évekkel később juthattak el a szélesebb nyilvánosság elé” – állapította meg Pomogáts Béla. /Pomogáts Béla: Az irodalom (látszólagos) veresége – a magyar forradalom után. = Erdélyi Helikon (Kolozsvár), 2009. máj. 25. – 10. sz. / Emlékeztető: Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata nem jelenhetett meg, azonban kézzel másolva terjesztették éveken át.

Május 21-én adták át Kolozsvárott a Romániai Írószövetség kolozsvári fiókjának 2008. évi díjait. A kisebbségi irodalmi díjat (Clujul literar minoritati) Cseke Péter egyetemi tanár kapta A magyar szociográfia erdélyi műhelyei /Magyar Napló Kiadó, Budapest/ című kötetéért. A Kulcsok Kolozsvárhoz (Korunk Baráti Társaság, Kolozsvár – Mozaik Kiadó, Szeged, 2000) – mint szerkesztője, Kántor Lajos írja – nem kívánt versenyre kelni a Magvető Könyvkiadó 1987-es rangos antológiájával, a Kincses Kolozsvár két kötetével. Más kihívásra válaszolt: „mi a kincstelenített, a «nagy romlást» átélt városról igyekszünk látleletet adni, főként mai tanulmányban, esszében, prózában – abban a hitben, hogy van, lesz erő az idősebb és ifjabb és legifjabb kolozsváriakban új kincsek teremtésére, a rejtettek (még el nem veszettek) megtalálására. ” Ebben a hitben és szellemben dolgozik a Kántor Lajos kezdeményezésére 2003 márciusában megalakult Kolozsvár Társaság. Cseke Péter 1963 óta Kolozsvár lakója. A Nagyváradról elszármazott Cseke Péter színművész névrokona, aki jelenleg a kecskeméti Katona József Színház igazgatója, szívesen társul mellé magyarországi és erdélyi könyvbemutatóin. Cseke Pétert mindig a közösségi feladatok foglalkoztatták. Újságíróként, szerkesztőként, egyetemi oktatóként, doktorátusi témavezetőként. Tervezi Atosfalváról szülőföld-szociográfiája megírását. Negyven éve gyűjti hozzá az anyagot. /Bölöni Domokos: Akit a kakasok ébresztenek Atosfalván. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 20./

A színház és a halál a témája a június 20-án kezdődött zágrábi EUROKAZ színházi fesztiválnak, amelyet 1987 óta rendeznek meg, és melyen idén hét ország, köztük Magyarország művészei lépnek föl. A rendezvényen Najmányi László író, színházművész Az ember, aki színház volt címmel tart előadást és videoprojektet vetít Halász Péterről, a világszerte ismert független magyar színházművészről, avantgárd íróról. Halász Péter 1969-ben saját színházat alapított Kassák Ház Stúdió néven. 1972-ben A skanzen gyilkosai című előadásukat betiltották, a színház működési engedélyét megvonták, így csak titokban működhetett tovább. Az együttes tagjai emigráltak, majd Squat Színház néven Nyugat-Európa számos városában játszottak, később New Yorkban telepedtek le. A Squat Theatre-t az 1980-as években New York 10 legfontosabb kulturális intézménye egyikeként tartották számon. Halász 1991-ben visszatért Magyarországra, a budapesti Katona József Színházban és más színházakban is rendezett. Halász Péter három évvel ezelőtt New Yorkban meghalt. /Halász Péter emlékezete Zágrábban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

Elhunyt Cseh Tamás előadóművész, énekes, zeneszerző, életének 67. évében, tüdőrák következtében érte a halál augusztus 7-én. Cseh Tamás /sz. Budapest, 1943. jan. 22./ 1970 körül kezdett dalokat írni, ebben társa Bereményi Géza író, filmrendező volt. Első lemezük 1974-ben jelent meg Levél nővéremnek címmel, ezt számos további album követte. A művész 1974-től a Huszonötödik Színházban, majd a Várszínházban, 1982-1998. között a Katona József Színházban adott önálló esteket. Cseh Tamás több mint ezerkétszáz dal szerzője, emellett számos filmben szerepelt. /Elhunyt Cseh Tamás előadóművész. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./

Kecskemét és Marosvásárhely között tíz évvel ezelőtt kötötték meg a testvértelepülési szerződést. Azóta is bővülnek, mélyülnek a kapcsolatok. Ha nincsenek a kecskemétiek, soha vagy később épül fel Marosvásárhelyen a Deus Providebit Ház. Szinte természetes volt, hogy az épületben ideiglenesen otthont találó Sapientia EMTE diákjai és a kecskemétiek között tartós cserekapcsolat alakuljon ki. Több mint 50 intézmény erősíti, élteti a két város közötti jó kapcsolatot, ennek gyümölcsei a mindkét városban megrendezett képzőművészeti és fotótárlatok, üzletember-találkozók, kulturális rendezvények, könyvbemutatók. Tíz év alatt több mint 200 egymáshoz kapcsolódó esemény volt a két városban. A hét végi marosvásárhelyi látogatók városnéző sétán, majd közös programtervezésen vettek részt a megyei könyvtárban, tapasztalatcserére benéztek a helyi laphoz, újabb diákvetélkedőt beszéltek meg a vendéglátókkal. Október 2-án a kecskeméti Katona József Színházban harmadik alkalommal rendezték meg a város napját. Az ünnepségen a marosvásárhelyi küldöttség is hivatalos vendég volt. A két város közötti kapcsolat kezdeményezéséért, ápolásáért, bővítéséért végzett fáradhatatlan munkájáért a Kecskemét Tiszteletbeli Polgára kitüntető címet dr. Csegzi Sándor, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Társaság elnöke, Marosvásárhely alpolgármestere vehette át. /Vajda György: Jó „házasság” Kecskeméttel. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 8./

Folyamatosan újragondolunk minden tervet”
A XXII. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljáról, a további nyári eseményekről, az őszi évadkezdésről beszélgettünk DIMÉNY LEVENTÉVEL, a nagyváradi Szigligeti Társulat vezetőjével.
– A kisvárdai fesztiválon a Mauzóleum című produkciót mutatta be a nagyváradi Szigligeti Társulat. Milyen volt az előadás fogadtatása?
– Meglehetősen megoszlottak a vélemények. Az előadás utáni napon volt egy nagyon hasznos, építő jellegű szakmai beszélgetés az előadásról. Nagyon sok átgondolni- és leszűrnivalóval térhettünk haza a fesztiválról. Az ember akkor tud tanulni, ha szembesítődik saját hibáival is. Sokan vélték úgy Kisvárdán, hogy a társulat jó úton indult el. Már az is pozitívum, hogy olyan előadással jelentkeztünk, amelyről úgymond beszélni lehet. Persze nem volt díjözön. A váradi társulat a színházi szakmai körökben erős hátránnyal indul, amit a múlt határoz meg. Létezik az az elvárás is, hogy ripsz-ropsz történjenek változások. Ám nagyon sok mindent végig kell tudni vinni ahhoz, hogy eredmények szülessenek. És sok küszködés után is csak annyit mondhatunk majd, hogy eljutottunk a nulláig, aztán lehet tovább építkezni, haladni. Néhány évtized alatt kialakult előítéleteket kell levetkőzni.
– A Mauzóleum szerzője, Parti Nagy Lajos is megtekintette Kisvárdán az előadást. Őneki hogy tetszett a produkció?
– Ezt a darabot ’95-ben mutatták be Budapesten, a Katona József Színházban. Az író kíváncsi volt, mit lehet belőle most kihozni. Tetszett neki az, hogy sikerült áthozni a történetet 21. századi közegbe, és hogy érvényesült a mondanivaló.
– Milyen volt a fesztivál hangulata?
– Esős-borongós idő volt, a technikai hiányosságok is rányomták bélyegüket a rendezvényre, több előadás is elmaradt. De a résztvevők többé-kevésbé átfogó képet kaphattak arról, mi történik a határon túli magyar színházaknál. Ki lehetett alakítani egyfajta rálátást a kelet-európai színházi életre.
– Itt a nyári szünet...
– Augusztusban már a Budapesti Nyári Fesztiválon játsszuk majd A kávéház, valamint az Ali Baba és vAgy negyven rabló című produkciókat, az Esztergomi Nyári Játékokon pedig az Anconai szerelmeseket és A kávéházat.
– Luigi Pirandello Hat szereplő szerzőt keres című darabjának a premierje mikorra várható?
– Technikailag előkészítettük az előadást, amelyet Zakariás Zalán rendez. Egyelőre lezártuk a munkafolyamatot, aztán októberben újból folytatjuk. Egyeztetési és anyagi gondok miatt halasztottuk a bemutatót. Kár lett volna elkapkodni, nem is tudtuk volna annak rendje-módja szerint kijátszani ebben az évadban. Sok reményt fűzünk ehhez az előadáshoz.
– Összeállt-e már az új évad műsorterve?
– Az egész évadterv feltételes módban van – a színház, a színpad felújítása miatt. Komoly és fontos munkálatok vannak még hátra. Remélem, augusztus végére sikerül rögzíteni a tervet. Az, hogy hol játszunk, meghatározza, hogy mit viszünk színre. Folyamatosan újra kell gondolnunk minden ötletet, tervet. Az idén technikai szempontból nehéz évadunk volt. Úgy tűnik, a következő rettenetes lesz. Járkálunk majd, mint a vándormuzsikusok. Szeretnénk már egy helyen játszani, komfortot biztosítva közönségnek és színészeknek.
– Régebben fölmerült egy olyan lehetőség, hogy a volt Transilvania moziban is játszhatna a társulat. Látna-e ebben fantáziát?
– Ez ügyben mostanság is vannak tárgyalások az önkormányzattal. Csakhogy az épület rendbetétele sokba kerülne. Egyébként látok benne fantáziát. Remek kamaraterem lehetne. A terek is megosztódnának, a színház két társulata jobban beoszthatná, ki, mikor, hol játsszon.
– Mivel kezdi az új évadot a trupp? Mik a tervek őszre?
– Egy ifjúsági előadással kezdünk szeptember végén, aztán a Pirandello-darabot mutatjuk be. Október 15-én megünnepeljük azt, hogy 110 éve nyílt meg a váradi teátrum, amelyet egy év alatt építettek föl... A Mauzóleumot némi változtatással átvisszük a következő évadra. Ősszel részt veszünk a Székelyudvarhelyen megrendezendő Kortárs Drámafesztiválon. Novemberben az aradi Interetnikai Színházi Fesztiválra megyünk. Szilveszterre ünnepi produkcióval készülünk.
Tóth Hajnal
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Dialógusban Európával
Egyed Emese irodalomtörténész szerint a színházban is a változatosság a jó, ezért műsorrendekre van szükség
Hosszú lenne felsorolni részletesen kolozsvári beszélgetőtársunk tevékenységi területeit, hiszen egyetemen tanít, emellett költő, mese- és drámaíró, konferenciák szervezője, résztvevője, nem mellékesen két gyermek édesanyja... Szakterülete a felvilágosodás, a magyar felvilágosodás irodalmából alapos antológiát is szerkesztett a Polis Kiadónak. Interjúnkban műhelymunkák, azokból kinövő könyvek, mindennek a színházzal való kapcsolódásai képezik a fő témát, de arra is választ keresünk: veszít-e élvezhetőségéből az irodalmi mű, ha tananyaggá válik?
Ha jól sejtem, önt a felvilágosodás tanulmányozása a színház felé vezette. Hogyan történt ez?
– A színház nálam valamivel korábban jelentkezett, mert gyermekkoromban is szerettem vele foglalkozni: játszótársaimat rendeztem, a nagymamáknak, testvéreinknek bemutattuk a produkciókat. De nem véletlen, hogy a felvilágosodás a színházhoz vezet. Valójában a felvilágosodás fedezi fel azt, hogy a játék, főleg ha nem zárja ki a természetes beszédet vagy a nyelvi részt, nagyon sok mindenkit bekapcsolhat.
S mint ismeretes, a felvilágosodás korában a nemzeti nyelveknek, az anyanyelveknek megnő a szerepe, és ebből kifolyólag robbanásszerűen megnő a színdarabok száma is. Jancsó Elemér professzor, akinek a munkássága megkerülhetetlen, jó érzékkel fedezte fel azt, hogy a felvilágosodás idején beindult nyelvújítás nem steril dolog volt, hanem sok kísérletezés, kommunikáció, játék, fordítás, tehát valóban eleven tevékenység hozta létre azt a nyelvet, amelyet aztán a 19. század a tudományok művelésére is alkalmasnak talált.
Ezt akár egy ön által szerkesztett 2005-ös könyv is dokumentálhatja, az Ismeretség: Interkulturális kapcsolatok a színház révén a 17–19. században.
– Azt mondhatnám még el erről, hogy az egyetemen nagyon sok tehetséges fiatal megfordul, és elég keserűség a tanárnak, hogy nem tudja valamennyiüket a közelben tartani. De vannak olyan periódusok, amelyek kedveznek annak, hogy megjelenítsük a munkánkat. A Sapientia egyetem induló éveiben például lehetővé vált, hogy a kutatásaink eredményét megjelentessük. A Sapientia Kutatási Programok Intézete pályázatot hirdetett kutatási témákra, és vállalta azt is, hogy a létrejött munkákat megszerkesztve közzétegye.
Három könyvünk jelent meg. Az első a Teatrumi könyvecske, amely egy magyarországi katalógus ellenőrzésével kezdődött, tehát hogy megvannak-e azok a színházi zsebkönyvnek nevezett érdekes színházi nyomtatványok, amelyeket a 18. század végén adtak ki a magyar társulatok. A fordítással foglalkozott a második kötetünk, a Szabadon fordította. Valójában a színházi célból készült fordításokat, adaptációkat elemzi.
És a harmadik: Néző, játék, olvasó. Dráma- és színháztörténeti tanulmányok. A negyediket már nem támogatta a Sapientia, mert közben kifejlődött saját kutatói hálózata, saját oktatóinak jelenteti meg a könyveit.
És a negyedik könyv miről szól?
– Nyelv és képzés, nyelv és színház összefüggéseiről a 18–19. században. Úgy tűnik, sokkal nehezebb az állami egyetemi hálózatban a könyveinket megjelentetnünk akkor, ha nem egyetemi jegyzetről van szó, hanem a tudományos kutatás eredményéről.
Pedig gazdát kellene találni ennek a könyvnek.
– Ennek is, meg annak a nemzetközi színházi konferenciának is, amelyet tavaly szerveztünk a csapattal, vagyis ezekkel a fiatal kutatókkal, doktorandusokkal. Metamorfózis volt a címe, és az irodalom színházi produkcióvá válását, a színdarabok egyik nyelvből másikba való áttételét vagy másféle adaptációkat vett tárgyául, és nagyon érdekes előadások hangzottak el angolul, németül, magyarul, franciául...
Olyasmikről esett szó ezen a konferencián, amiről kiderült, hogy jobb helyeken is előfordul. Strasbourgban, például... A politikai, hatalmi változások rendszerint begyűrűztek a színház életébe. Ahogy nálunk egy időben román és magyar társulatok váltották egymást az élen, illetve egyazon épületben, ugyanúgy történt Strasbourgban a franciával és a némettel, tehát, mondhatni dialógusban vagyunk Európával.
Maradjunk még a színháztörténetnél. Fájdalmas, hogy a Bánk bán eltűnt a színpadainkról. Legalábbis romániai magyar vonatkozásban nem létezik, és román vonatkozásban sem, pedig a Bánk bánnak 1953-ban megjelent egy nagyon jó fordítása, és egyetlen román színház, társulat sem tűzte műsorára. Mivel magyarázható a Bánk bánnak ez a mostoha sorsa szép hazánkban?
– Van, aki azt mondja, például Lövétei Lázár László, de nem ő az egyetlen, hogy az irodalmi élvezetek halála, ha tananyaggá változnak a szövegek.
Kétségtelenül így van.
– Ez magyarázat lehetne magyar vonatkozásban: hogy megrettennek a rendezők attól, amit az iskolában túlságosan sokat magyaráznak...
És attól, amit ott „ráakasztanak” a műre.
– ... a mű jelentésének bizonyos fokú vulgarizálódásától. A másik dolog az, hogy korunkban kérdésessé vált: a történelemszemlélet és a hagyományok, amelyek identitásképzőek, a nemzeti közösségekben jó identitást hoztak-e létre, vagy pedig valamiféle idegengyűlöletet? És jelen pillanatban ott tartunk, hogy merészség kell ahhoz, hogy a történelmi tárgyat esetleg empátiával, nem pedig ironiával vagy szatirikusan közelítse meg valaki.
Persze, ez nem mai találmány, Voltaire is halálra nevettette a közönségét például a Jeanne d’Arc történetével. Ugyanő viszont rendkívül rajongó szövegeket írt IV. Henrikről. Azt hiszem, hogy a művésszínház, amely most elterjedt, valamit kihagyott a terveiből, éspedig azt, hogy többféle műsor tud egymás mellett megférni, és hogy szükség van műsorrendekre.
Mintha szektaként működne ez a művésszínház néha.
– Inkább azt mondom, hogy sokfélék vagyunk, és az igényeink is különbözőek, ugyanígy a színházban is a változatosság a jó, és előfordul, hogy néha az ember szeretne megnézni egy olyan művet is, amelyről vannak ismeretei. Mert jó érzés a ráismerés alapján való véleményformálás. Tehát örömet jelenthet a találkozás a színházban a Csongor és Tündével vagy Balassi Bálint Szép magyar komédiájával, ami még nem ment pocsékba, és hosszan folytathatnánk...
Valóban figyelemre méltó, hogy a román színpadon sincs jelen a Bánk bán, pedig a románok nem csépelték agyon az iskolában... De ha már a bajoknál tartunk, hadd mondjam el: hiányzik az a fajta színházi krónika, az az állandó napirenden tartása a színpadi nyilvánosság és a közönség viszonyának, ami olyan boldogító állandóság volt például a 20. század elején, amikor a sajtónak is köszönhetően mindenki ismerte a színészeket, sokat tudott róluk, hozzászólt a játékukhoz.
A 19. században, a Nemzeti Színház indulásakor Pesten Vörösmarty egy évig minden áldott nap elment a színházba, és írt ugyanannak az előadásnak többféle, sikeres vagy kevésbé sikeres változatáról, a bemutatójáról és az azt követő előadásokról, estéről-estére. Nem restellte...
És ha Vörösmarty ezt vállalta, akkor kutyakötelességünk lenne nekünk is...
– Erről van szó. Kell a visszajelzés a színészeknek is, mert különben elbizonytalanodnak a játékukban. A közönségnek pedig a sokféle színház kell. Vannak, akik szeretnének olyasmit is látni, ami benne van a kulturális emlékezetükben, nemcsak a ma született darabokat... Visszatérve a Bánk bánra: szerzője, Katona József színészből lett drámaíró, és voltak elképzelései arról, hogy miért nehéz a színházi művészetet kifejleszteni, például Magyarországon. És valójában ma is, sok tekintetben, hasonló a helyzet...
A nagyvilágban bátran kísérleteznek, és a klasszikus művek előadását esetleg más módon teszik modernné, nem úgy, hogy teljesen feledésbe merítik azokat. A test művészete, a nonverbális érvényesülés kedvéért nem áldozzák fel a szöveget.
Egyed Emese (1957, Kolozsvár)
Irodalomtörténész, költő, tanár. Szülővárosában érettségizett (1976), majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem francia–magyar szakán diplomázott (1980). Ugyanott 1996-ban doktori címet szerzett. 1980– 1988 között a Brassai Sámuel Líceumban tanít, 1988–1990 között az Utunk/Helikon szerkesztője, 1990-től a Babeş–Bolyai bölcsészkara magyar irodalomtudományi tanszékének tagja, 2002 óta professzorként.
Számos szakmunka szerzője, szerkesztője, szépíróként több vers- és mesekötetét adták ki 1988 óta, dramaturgi tevékenysége is számottevő. Az utóbbi időben megjelent könyvei közül: Adieu, édes Barcsaym (életrajzi monográfia, 2001), Ötven csillag (gyermekversek, 2008), Szabadító versek (2009). Szakmai elismerései közül: a Látó folyóirat vers-díja (1994), Déry Tibor-díj (1995), a Romániai Írók Szövetségének díja (1998), a Székelyföld folyóirat költészeti díja (2003), Bartók Béla-díj (2006).
A Bánk bán esetében, szerintem, arra lenne szükség, hogy a művésszínház pontosan a saját eszközeivel közelítse meg ezt a művet, nem pedig botcsinálta politikusi képzelgésekkel. Ha valóban művésszínházként közelítené meg, meglátná benne azt, amit például Maia Morgenstern, aki azt mondta egy alkalommal: „A Bánk bán egy shakespeare-i formátumú mű!” És tudta, mit beszél, mert Zsámbékon eljátszotta magyarul Gertrudis szerepét. Ő a Bánk bánban az emberi történetet látta, nem pedig valami politikai képzelgést.
– És egy ilyen típusú mű megjelenítése színpadi eszközökkel lehetővé teszi, hogy a színész megmutassa saját magát, a tehetségét minden vonatkozásban. És az értelmező képességét is. Tehát nemcsak a nonverbális hajlamait. Shakespeare nagyon is értékmérő, de azért mi sem maradunk alább, vannak olyan magyar színházi szövegek, amelyek megállják a helyüket ebben az összehasonlításban. És érdekes, hogy a felvételin még mindig kérnek monológot is a jelölttől, aztán valahogy elsikkad ez az igény...
Nem biztos, hogy elsikkad. Inkább arról van szó, hogy amikor kikerül a színházi életbe, nem ezt várják a fiatal színésztől. De térjünk vissza az ön diákjaira. Kötő József egy alkalommal azt mondta, hogy ön egész színháztörténészi iskolát hozott létre Kolozsváron, és most már ideje lenne, hogy létrejöjjön Kolozsváron egy erdélyi vagy romániai magyar színháztörténeti intézet is. Mert az ön diákjaiból lett tanárok, szakemberek forráskutatásokat végeznek, értelmezik azt, amit feltárnak, és szükség lenne egy archívum létrehozására is, hogy biztonságba helyezzék a felkutatott anyagot. Hogyan látja ezt?
– Ott van egyrészt az Erdélyi Múzeum-Egyesület, amelyben ki lehet fejleszteni egy ilyen osztályt. Csakhogy az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek nincs saját vagyona. Valamikor volt, de nem sikerült visszaszereznie, s ez nagy hátrány, mert alapításakor olyan gazdag emberek hozták létre a kereteket, akikhez hasonlóak ma nemigen jelentkeznek. Valóban szükség van helyiségre, és szükség van valakire, aki az archívumot felügyelje, a kutatást összehangolja, mert szakemberek lennének.
Tudna említeni közülük néhányat?
– Említeném Tar Gabriella-Nórát, aki most a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem német tanszékének adjunktusa, és megjelent már a doktori disszertációja magyarul, a gyermekszínjátszás múltjáról, A gyermekszínjátszás a Habsburg Birodalomban, a 18. században címmel.
Érdekes téma!
– Bartha Katalin Ágnes, aki az EMKE kutatója, a Szabédi Házban dolgozik, és Köllő Károly színházi hagyatékát dolgozza fel, de Szabédival is foglalkozott. Neki Budapesten, az Irodalomtörténeti Füzetek sorozatban jelent meg a doktorija: A Shakespeare-olvasás és -interpretáció története Erdélyben, a 18. és a 19. században. János-Szatmári Szabolcs a váradi Partiumi Keresztény Egyetem rektora lett, egyébként némettanárként dolgozik, könyve, Az érzékenység színháza itt jelent meg, az EMKE kiadásában.
Ők voltak a csapat lelke, amikor ezeket a Sapientia Kutatási Könyveket kiadtuk, és még vannak néhányan. Tőkés Orsolya doktoranduszom a Csongor és Tünde erdélyi recepciójával foglalkozik, nyilván összehasonlítva azt a magyarországi előadásokkal, sikerrel vagy feledéssel. Én úgy látom, hogy sikerült a kutatásainkat megnyitni a nagyvilág felé. Voltak olyan konferenciák, ahol a csapat tagjai jól szerepeltek, idegen nyelveken beszélnek, hozzá tudnak szólni a külföldi témákhoz, tehát jó irányban halad a dolog. Aztán lássuk, mit hoz a jövő.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

Író, kamera és szexualitás
A Korunk Akadémia vendége volt Nádas Péter a kincses városban
Kolozsvárra látogatott Nádas Péter Kossuth-díjas író, az egyik legnépszerűbb, Európa-szerte ismert magyar alkotó. A Korunk Akadémia meghívottjaként válaszolt a házigazda Korunk-főszerkesztő, Balázs Imre József és a közönség kérdéseire, részleteket olvasott fel az Egy családregény vége és a Párhuzamos történetek című regényekből, majd a helyszínen megvásárolható műveit dedikálta.
A beszélgetés egyik fontos témája volt az író műveiben megjelenő szexualitás. Sokan vádolják azzal, hogy nyersen szókimondó szövegeket ír, Nádas szerint viszont az helyénvaló, ha mindenről, az erotikáról is, a maga nyelvén beszél. Hogy ki hogyan viszonyul ehhez, az az egyes szereplőket, illetve olvasókat jellemzi.
A szerelemről való beszéd lehetőségét tovább boncolgatva felvázolta, miért nem nevezhetők a romantika idején szerelmes regényekként íródott alkotások szerelmes regényeknek: „ezek inkább társadalmi-szociális és politikai kérdésekről szólnak, nem pedig a szerelem problémáiról. Shakespeare legnagyobb szerelmi drámájáról is elmondható: családi viszályokról, történelemről, korabeli szokásokról igen, de Rómeó és Júlia szerelméről alig tudunk meg belőle valamit.”
A szerelem igazi problémáiról: megvetettségről, anyanyelvi határokról, eltérő szocializációról, kommunikációs görcsökről, a legbanálisabb mozzanatokról folytatott vitáról, arról, hogyan kell a fogkrémet kinyomni a tubusból, nincs szó. „Ezekről az irodalom hallgat, holott másról sem kellene beszélnie” – jelentette ki az író.
Nádas Péter módszeresen él a hallgatással mint művészi eszközzel. „A hallgatás nyelvét a legnehezebb megtalálni” – vezette be a kérdést Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője. A sikeres próbálkozás viszont tetten érhető a Saját halál című Nádas-műben is, amelynek alapjául az 1993-ban három és fél percre bekövetkezett klinikai halála szolgált. Itt a beszédes betűkkel telerótt oldalak közé be-beékelődik egy vadkörtefa képe. A szerző, aki 1961–63-ban a Nők Lapjának fotóriportere volt, egy éven át mindennap lefényképezte a százhúsz éves fát, s az összegyűlt több ezer fotóból olyanokat válogatott ki, amelyeken látszik a változás, s amelyek bizonyítják: „az idő átmenet, s nincs is semmi más a létezésben, csak átmenet.” A képeknek technikai szerepük is van: „a tekintetnek fontos az üresség, meg kell pihennie, ha a szöveg fárasztja.”
Nádas szerint az irodalomnak nemcsak az olvasó, de az író számára is izgalmasnak kell lennie. A regényíró bevallotta: unja a prózaírás bekezdésekre lebontott kötött angolos szabályait, a linearitást, a konvenciókat, ezért szívesen él a költészet elemeivel.
Az utóbbi időben több költeménnyel is előhozakodott: április 4-én egy szabadságról szóló elbeszélő költeménnyel tisztelgett Budapesten a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia emlékestjén a névadó előtt. Drámaíróként már korábban bemutatkozott, a budapesti Katona József Színházban most a Szirének című drámája van műsoron.
Írói szemléletmódját, valamint létfelfogását a szerző egy Gaál István filmrendezőtől kölcsönvett mondattal összegezte: „Tudnom kell, hová teszem le a kamerát.”
Zsigmond Júlia
Új Magyar Szó (Bukarest)

Csak a zászlót tették le, a fegyvert nem
Szatmár megye – A magyar történelem számos pillanata képezi vita tárgyát a mai napig a történészek körében. Nem kivétel ez alól a szatmári béke sem, a megkötésének háromszázadik évfordulójára rendezett ünnepi megemlékezés zárórendezvényét szombaton tartották a majtényi síkon.
Háromszáz éve 149 zászlót tűzött le a kuruc sereg a majtényi síkon. A Károlyi Sándor vezettekuruc sereg ezen tette még most is igen komoly viták alapjául szolgál, de egyre inkább hajlanak arra, hogy nagyszerű és fejlett diplomáciai érzékről tanúbizonyságot tevő tettnek tartsák. A köznyelvben szatmári béke névvel illetett esemény tulajdonképpen Károlyi Sándor, a kuruc haderőfőparancsnoka és Pálffy János horvát bán, a Habsburg-uralkodó magyarországi haderejének főparancsnoka között létrejött egyezség írásban történt rögzítése. Ezt a békeszerződést azonban nem lehet 300 év távlatából sem objektíven szemlélni, hiszen a szakirodalom és a szépirodalom homlokegyenest ellenkező álláspontokat ütköztetett mindig, s ez most is tendencia, akkor is, ha valamelyest közelednek az álláspontok.
A majtényi síkon egyszerű kőobeliszk őrzi az emlékét ennek az eseménynek, de húsz éve minden évben az emlékezők kicsiny csoportja vonul ki ide, hogy versekkel, kuruc nótákkal és tánccal kísért rövid beszédekkel emlékezzenek meg az 1711 áprilisában történtekről. A kerek évforduló a megszokottnál valamivel több érdeklődőt vonzott, de még mindig nem annyit, amennyit az alkalom megkívánna.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke elmondta, hogy csak akkor tudná megítélni a tett helyességét, ha abban a korban élt volna, de az emlékiratok tükrében hajlik arra, hogy helyesnek ítélje meg, és ne árulásnak. Ezáltal a békekötés által ugyanis lehetőséget kapott a nemzet a fejlődésre, amelyre szüksége volt. „Amikor ilyen történelmi eseményre emlékezünk, akkor egyetlen tanulságot vonhatunk le elődeink cselekedeteiből: bármilyen vita, véleménykülönbség van is köztünk, az igazán fontos pillanatokban a nagy, nemzeti kérdésekben összefogásra van szükség. A pillanat felismerésének a bölcsességére van szüksége az erdélyi magyar közösségnek is, ha ezzel rendelkezünk, akkor van jövője itthon a magyarságnak” — jelentette ki az RMDSZ szövetségi elnöke.
Csehi Árpád, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke beszédében kitért arra, hogy milyen fontossággal bír a múlt megismerése és a szatmári béke egységes képbe való beépítése. „Sem vallási, sem nemzeti árnyék nem vetült erre az eseményre” — mutatott rá Csehi a tagadhatatlan tényre.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul felhívta a figyelmet arra, hogy csak a zászlókat tették le a majtényi síkon, a fegyvereket hazavitték, ez pedig szimbolizája a magyar nép hozzáállását az ilyen és ehhez hasonló helyzetekhez. De ugyanakkor azt is elmondta, hogy az új magyar alkotmány, amely az egész magyar nemzet alkotmánya, jelzése annak, hogy a mostani vezetők, ugyanúgy, ahogy a háromszáz évvel ezelőttiek, legjobb tehetségük szerint küzdenek, Rákóczi fejedelem kedvenc latin mondását használva: Ha elrontottad a játszmát, kezdd előről!
Katona József történész abban láttatta a szatmári béke fontosságát, hogy megmutatta, a magyarok nem jogmegvonók, hanem jogkiterjesztők voltak, akik arra törejkedtek, hogy minél többen kerülhessenek a jog hálója alá, s minél kevesebben szoruljanak ki. Ő is kiemelkedő fontosságúnak tartotta, hogy Rákóczi fejedelem képes volt arra, hogy az amúgy széthúzásra hajlamos részeket összefogja: várost a vidékkel, katolikust a protestánssal. „Rákóczi tanításaihoz kell visszatalálnia a mai embernek is” — hangsúlyozta beszédében a történész.
Az ünnepi beszédeket kuruc nóták, versek és magyar táncok színezték, a megemlékezés végén pedig koszorút helyeztek el az obeliszken, amelyre felkerült a 300. évforduló alkalmából készített márványtábla.
erdon.ro