Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Katona Ágnes
2 tétel
2016. június 23.
Tóth Árpád Irodalmi Kör
Véget ért a 2015–2016-os évad
Az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör június 21-én, kedden délután tartotta záróülését a megyei könyvtár Concordia Termében.
A rendezvény keretein belül került sor az aradi művészek fesztiváljára. Böszörményi Zoltán (Brauch Magda előadásában), Mester József, Gál Zoltán, Kleitz Zoltán, Simonfi Imre, Ódry Mária, Regéczy Perle (Kiss Anna előadásában), dr. Brauch Magda, Juhász Béla, Szarvashegyi Róza, Jankó András, Nagy Gizella, Hevesi József és Regéczy Éva prózával állt a hallgatóság elé. Az ünnepi munkaülés Kolumbán Zsolt és Ódry Mária képkiállításával, szeretetvendégséggel és búcsúbeszélgetéssel zárult. E meghitt irodalmi esttel értek véget a kör 2015–2016-os rendezvényei.
Milyen volt az elmúlt évad? Íme egy kis statisztika!
Idén az irodalom barátai 12 rendezvényen vettek részt. Megemlékeztek Kosztolányi Dezsőről, Jókai Mórról, Fazekas Mihályról, Berzsenyi Dánielről és Tamási Áronról. Az irodalmi esteket az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Szabó László), az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákjai (vezető tanár Tothpál Renáta), az Ágyai Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Erdős Márta) és az Erdőhegyi- Kisjenői Általános Iskola diákjai (vezető tanár: Pusztai Matild és Sime Judit) tették gazdagabbá. Szavalattal, felolvasással a következők lelkesítették a körtagokat: Gál Zoltán, Kiss Anna, Hevesi József, Kolumbán Zsolt, néhai Katona Béla, Lovász Miklós, Katona Ágnes, Hadnagy Dénes és Czernák Ferenc.
Előadóink voltak: Brauch Magda, Nagy Gizella, Matekovits Mária és Mihály, Szabó László és Simonfi Imre.
A kör alkotóműhelyéből ezúttal Juhász Béla, dr. Brauch Magda, Kleitz Zoltán, Ódry Mária, Szarvashegyi Rozália, Simonfi Imre, Mester József Tamás, Gál Zoltán, Brittich Erzsébet, Nagy Gizella, Jámbor Ilona, Regéczy Éva, Csernyánszky Judit munkái kerültek elő. Bemutattuk dr. Brauch Magda A Halak jegyében című novelláskötetét, Szép Mária Terézia Ha megszületik a szó című verseskötetét. Külön örömünkre szolgál, hogy az idei évadban az irodalmi kör két alkotója részesült rangos elismerésben: dr. Brauch Magda és Juhász Béla prózaírói munkásságáért Irodalmi Jelen-, Regéczy Szabina Perle műfordítói tevékenységéért Irodalmi Jelen- és USR-díjat kapott.
A képzőművészet kedvelői Ódry Mária, Brittich Erzsébet, Kolumbán Zsolt, Katona István, Szabó Péter és Csernyánszky Judit festményeit, grafikáit, ex libriseit tekintették meg.
Ha Isten éltet, találkozunk szeptemberben!
Regéczy Szabina Perle műfordító, az aradi Tóth Árpád Irodalmi Kör elnöke
Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 20.
A Tóth Árpád Kör első idei rendezvénye
A Tóth Árpád Irodalmi Kör január 17-én, kedden délután tartotta a 2017-es esztendő első munkaülését. Czernák Ferenc többszörösen díjazott szavaló Vörösmarty Mihály Szózatával köszöntötte az egybegyűlteket, majd Regéczy Éva olvasta fel Egy régi karácsony c. karcolatát.
Az est második részében a kör tagjai Juhász Gyulára emlékeztek halálának 80. évfordulója alkalmából. Az Ágyai Általános Iskola felső tagozatos diákjai a költő tájköltészetéből adtak elő egy csokorra valót. Módi Mátyás, Erdős Ákos, Șuteu Ingrid, Hotăran Bernadett, Patkány Alex, Törőcsik Eugénia és Derzsi Attila tanulókat Erdős Márta irodalomtanár készítette fel lelkesen és őszinte szeretettel.
Miután elhangzott a költő Milyen volt… c. gyöngyszeme Hevesi József egyházi közíró előadásában, dr. Brauch Magda felolvasta Milyen volt szőkesége c. magvas kisesszéjét. A figyelemre méltó tanulmány a költeményt elemezte a legapróbb részletekre kiterjedő pontossággal. Pár szóban jellemezte Juhász Anna-verseit, majd az 1912. január 14-én közölt lírai alkotását (melynek eredeti címe Örökség volt) mutatta be magas szinten, tudományos módon. Befejezésképpen a kör egyik alapító tagjára, Bokor Ellára emlékezett halálának 5. évfordulója alkalmából. A költőnő több versét Katona Ágnes, Kolumbán Zsolt, Brittich Erzsébet, Hevesi József és Kiss Anna adták elő igazi tisztelettel, egyben felelevenítették Bokor Ellához fűződő legszebb emlékeiket.
Meglepetésként Szarvashegyi Rozália ny. tanítónő ismertette Korhelyleves című prózai írását.
Szeretetvendégség és jó hangulatú baráti beszélgetés zárta a délutánt.
Regéczy Szabina Perle