Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Kató Ibolya
9 tétel
2003. október 28.
"Sepsiillyefalván a KIDA-központban Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője fogadta Mádl Ferenc köztársaság elnököt és Dalma asszonyt. A magyar államfő a LAM Alapítvány által indított vállalkozókkal is találkozott. Az esemény végén Kónya Ádám a Székely Nemzeti Tanács nevében átadta Mádl Ferencnek a kettős állampolgárságra vonatkozó nyilatkozatot és az SZNT elfogadott dokumentumait. A köztársasági elnök Berszán Lajos (Gyimesközéplok), Böjte Csaba (Déva), Gergely István (Csíksomlyó), Szegedi László (Kőhalom), Haszmann Pál (Alsócsernáton) és a házigazda Kató Béla társaságában vacsorázott.Szerre bemutatkoztak azok a vállalkozók, akik a LAM Alapítványtól kapott hitelből indították tevékenységüket, bemutatkozott a Diakónia Keresztyén Alapítvány, Kató Ibolya pedig ismertette a gyermekfalu-programot. /Fekete Réka: Itthon otthonra lelni (Mádl Ferenc Illyefalván). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 28./"
2005. október 21.
Az egészség megőrzése, betegségmegelőzés, alkohol- és drogprevenció, lelki segélyszolgálat szerepel többek között a Sepsiilyefalván megalakult Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Szövetség célkitűzései között. A bejegyzés előtt álló civil szervezet alapítóülésén az Illyefalván második rendben szervezett mentálhigiénés képzés hallgatói vettek részt, a szövetséget társszervezetté fogadta a hasonló célkitűzésű magyarországi szervezet. Kató Ibolya, a szövetség elnöke közölte, Illyefalván jelenleg a második harmincöt főnyi csoportot oktatják magyarországi szakemberek a lelki egészségvédelemre, és elkezdték hat hallgató felkészítését, hogy képzőkké váljanak. /(fekete): Civil szervezet alakult Illyefalván. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 21./
2006. január 4
1994. október elsején nagy ünnep volt Illyefalván, ott volt mindenki, aki számított Erdélyből, egyházi méltóságok, művészek, közéleti emberek. Gyermekfalut avatott a KIDA Alapítvány és a református gyülekezet, szinte tucatnyi család befogadására alkalmas pompás házakat, melyek árát, ahogyan Kató Béla sepsiillyefalvi református tiszteletes fogalmazott, Európából koldulták össze. A kétszintes, tágas lakások egy része hamar benépesedett. Kató Ibolya pszichológus, a Gyermekfalu működtetésének felelős-mindenese emlékezett a tízéves zavartalan működésükre, s az utolsó év kálváriáira. 1992-ben elhatározták, hogy létrehoznak egy gyermekfalut. Tervük két év alatt megvalósult, és 1994. október elsején megnyitották, azzal a szándékkal, hogy segítsenek az árván vagy elhagyottan maradt gyermekeken. Úgy tervezték, hogy a gyermekfaluban családi rendszerben működő nevelést valósítanak meg. Körülbelül hat év alatt népesedett be teljesen a gyermekfalu hét háza. Lelki támaszt és anyagi segítséget szerettek volna nyújtani. Tizenegy évig működött így a gyermekfalu. Azután közbelépett a törvény. Tavaly novemberben a munkaügytől jött egy személy, aki közölte, hogy az örökbe fogadó anya státus nem létezik Romániában, ezért most, tizenegy év után el kell végezniük a hivatásos nevelőszülői iskolát. El is végeztették ezt a képzést a nevelőkkel. A következő lépés az volt, hogy a KIDA Alapítvány, mint civil szervezet, nem tarthat fenn hivatásos nevelőszülői hálózatot, annak ellenére, hogy három minisztérium és a Kovászna Megyei Gyermekjogvédelmi Bizottság jóváhagyta e tevékenység folytatását. Más nem maradt, mint hogy az anyukák és velük a gyermekek átmenjenek a gyermekjogvédelem hatáskörébe. A családokat nem küldték el azokból az otthonokból, ahová tizenegy évvel ezelőtt jöttek, hogy a gyermekeket felneveljék. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az anyák fizetését a mai napig a KIDA állja, mert a gyermekjogvédelemnek nem volt erre pénze. Nagyon nehezen élték meg az alapítók és a szülők, gyermekek ezt a változást. 2005 januárjától új törvény jelent meg. A gyermekek után járó pénzjuttatásokat, ami az élelem és ruháztatás költségét jelenti, annak a megyének kell fizetnie, ahonnan a gyermek származik. 1994-ben több helyről hozták a gyermekeket: Bihar és Szatmár megyéből, Marosvásárhelyről, Hargita megye falvaiból. Rengeteg időbe és hiábavaló utazgatásokba került, amíg a támogatások egy részét sikerült megszerezni. Hargita megye a tíz gyermekből csak három költségeit vállalta fel, arra hivatkozva, hogy ezek a gyermekek tizenegy éve Illyefalván élnek. Három hónapig jártak a nyakukra, végül átvette őket a Kovászna Megyei Tanács, vállalva ezzel a rájuk eső költségek fedezését. Nagyon felkavarodott a családok élete, félnek, hogy esetleg elveszíthetik a gyermekeiket. Mind a házak felépítését, berendezését, felszerelését, mind a gyermekek ellátását, az anyák fizetését a KIDA-alapítvány állta 1994-től 1998-ig száz százalékban. Az állam ebben az időszakban semmivel sem támogatott, arra hivatkozva, hogy ez egy sajátos intézmény, ilyen nincs Romániában. Külföldi adományozók pénzéből tartották fönn a gyermekfalut. 1998 júliusától a gyermekek megkapták a román államtól a kihelyezési pénzt, ami minden elhagyott vagy árva gyerek után jár. /Simó Erzsébet: Széttört álmok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 4., folyt. jan. 5./
2006. október 3.
Illyefalván négy éve működik, Kató Ibolya önzetlen és szakszerű szervezőképességének hála, az Erdélyi Mentálhigiénés Társaság. Még 2002-ben hívták életre. Azóta két kétéves turnusban pszichológusok, pedagógusok, lelkészek, óvónők készülnek fel e fontos feladatra, a Károli Gáspár Egyetem jeles szakembereinek és a Magyar Menthál-higiénés Társaság támogatásával. Sepsiilyefalván konferenciát tartottak, az eddig elvégzett munkát vették számba. A székelyudvarhelyi és sepsiszentgyörgyi Lelki Egészségcentrum tevékenységéről beszéltek, a szociális szférában dolgozók lelki egészségvédelméről, a pedagógus-továbbképzés és a cserkészet mentálhigiénés vonatkozásairól. /Simó): Tanulj, hogy segíthess! (Az Erdélyi Mentálhigiénés Társaság konferenciája). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 3./
2012. szeptember 10.
Lelkünk, nemzetünk egészségéért (Tízéves az erdélyi mentálhigiénés képzés)
A körülöttünk lévő világ akkor lehet rendben, ha rendben vannak a benne élő emberek, ha testileg, lelkileg egészségesek, márpedig itt, Erdélyben, a „végeken” nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy egyetlen magyart is hagyunk elveszni – Kondor Ágota, az illyefalvi mentálhigiénés képzés egyik oktatója összegezte ilyen formában az éppen tíz évvel ezelőtt elindult, immár ötödik évfolyamához érkezett tanfolyam lényegét. A hét végén ünnepeltek a képzés megálmodói, éltetői, tanárai és diákjai, s jelen voltak az „anyaiskola”, a Károli Gáspár Református Egyetem (KGRE) vezetőségének képviselői is.
Kató Ibolya kitartó, következetes, fáradhatatlan munkájának köszönhetően jött létre tíz esztendővel ezelőtt az erdélyi mentálhigiénés képzés, alig fél évvel azután, hogy Magyarországon beindították az első évfolyamot. Neki köszönhető az is, hogy Illyefalva, a KIDA-központ vált a lélekgondozás itthoni fellegvárává, megszületett az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság (EMMT), eddig több mint 130-an (pszichológusok, pedagógusok, pszichopedagógusok) szereztek diplomát, és a korábbi gyakorlathoz igazodva ugyancsak 35 fővel elindult az ötödik évfolyam is. Szombaton a negyedik évfolyam végzősei vehették át oklevelüket, de az illyefalvi vártemplomban megünnepelték az erdélyi mentálhigiénés képzés tizedik születésnapját is.
Délelőtt konferenciát tartottak magyarországi szakemberek, a délutáni ünnepséget dr. Bozsonyi Károly rektorhelyettes köszöntője nyitotta, a hálaadó istentiszteletet Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese tartotta. Felidézte az egy héttel korábbi Mikó-tüntetést, amikor az emberek arcán keserűséget, dühöt látott, amely elárulta, „mindannyiunknak valami nagy problémája van, szorosságban élünk, és vágyakozunk a tágas tér után”. Az embernek nemcsak napfényre, tiszta levegőre, fizikai tágasságra van szüksége, de szellemi tágasságra is. Ennek megteremtését szolgálja az illyefalvi képzés, az ide beiratkozók megtanultak előbb önmagukon segíteni, hogy majd a körülöttük élőkön is segíthessenek. A képzés azt is mutatja: nem nyugodtunk bele, hogy szorosságban éljünk, térre, magaslatokra vágyunk – fejtette ki Kató Béla. Dr. Sepsi Enikő dékán az illyefalvi képzés történetét elevenítette fel, majd a végzős évfolyam nevében hangzott el köszöntő, és a korábban végzett hallgatókkal közösen mondták el a fogadalmat. Kovács Linda népdalokkal, Nemes Levente színművész Dsida Jenő Psalmus Hungaricus című versével tette még emelkedettebbé a hangulatot. Szót kaptak az oktatók, Grezsa Ferenc, a KGRE Pszichológiai Intézetének adjunktusa, az illyefalvi képzés vezetője szerint nagyon fontos lenne, hogy megszűnjön az itt élő magyarok „bennszülött léte”, hogy leértékeltnek érzik magukat, idegennek saját hazájukban. Van kiút ebből, ki-ki saját „bennszülött létét” elsősorban a tudással tudja felszámolni, „mert azt nem lehetett államosítani” – hangsúlyozta. Kató Ibolya az anyanyelvi képzés fontosságát emelte ki és azt, hogy egy nemzet csak akkor tud fennmaradni, ha lélekben egészséges, ebben van nagy szerepük a mentálhigiénés szakembereknek. Az oktatók mellett felszólaltak a korábban végzett diákok is, akik arról beszéltek, miként kamatoztatták az Illyefalván megszerzett tudást, tapasztalatot. Ajándékozással, ünnepi fogadással zárult az illyefalvi rendezvény.
Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. június 8.
Illyefalván kihelyezett képzőközpont létesül (A Pető-módszer Erdélyben)
A mozgásukban korlátozott gyermekek és felnőttek egyik legeredményesebb fejlesztő programjáról híres budapesti Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete kihelyezett képzést indít Erdélyben, hogy az itt rászorulóknak folyamatos rehabilitációra, gyógyító gyakorlatok tanulására legyen lehetőségük. Helyszínként Sepsiillyefalvát választották, ahol az intézet szakemberei májusban negyedik alkalommal tartottak oktató- és terápiás foglalkozásokat a KIDA-központban.
A központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek fejlesztését célzó konduktív pedagógiai rendszert Pető András magyarországi gyógypedagógus dolgozta ki 1940-ben, és az általa vezetett intézetben alkalmazta először a módszert. A róla elnevezett budapesti nevelőképző és nevelőintézet – amelynek feladatait 2014-től a Pető András Főiskola vette át – szakemberei első alkalommal 2014 októberében tartottak háromhetes foglalkozást Sepsiillyefalván. Az első alkalommal húsz gyermek és tizenegy felnőtt vett részt naponta a gyakorló tanításon, amelynek célja, hogy elsajátítsák a módszert, és alkalmazzák saját fejlesztésük érdekében. A szakembercsapat tavaly tavasszal, majd ősszel tért vissza Háromszékre, a múlt hónapban újabb háromhetes programra érkeztek, ezúttal harmincegy gyermekkel és huszonkét felnőttel foglalkoztak. Mivel a hazai egészségbiztosítási rendszerben a mozgáskorlátozottak évente legtöbb kétszer tíz térítésmentes gyógyító-fejlesztő kezelésre jogosultak, nem csoda, hogy a Pető-intézet által nyújtott, a Bethlen Gábor Alap által támogatott ingyenes lehetőséget egyre többen használják ki. Nagyné Péter Éva konduktor, aki elejétől részt vesz a székelyföldi gyógyítóprogramban, lapunknak azt mondta: három hét alatt fejlődnek a gyermekek, a szülők is észreveszik a pici javulásokat, változásokat. Ennek is köszönhető, hogy félévenkénti jövetelük között is szorgalmasan végzik a gyakorlatokat, mert látják az eredményét. „A szülők elmesélik, hogy ez idő alatt mi történt, milyen más lehetőségeket használtak ki, mi volt az iskolában, milyen változások érték a gyermekeket, mert ezek mind együtt hatnak. A lényeg most a csoportos foglalkoztatás, a csoport dinamikus hatását szeretjük kihasználni, mert a gyermekek egymást látva sokkal motiváltabbak, sokkal nagyobb energiával, lelkesedéssel dolgoznak. Volt olyan anyuka, aki azt mondta, szinte mindegy, hogy a gyermeke mozgása mennyit fejlődött a három hét alatt, de lelkileg töltődött, a többi gyermek között nagyon jól érezte magát, mert ő az iskolában nincs olyan jó helyzetben. Van, akit az iskolában befogadnak, elfogadnak, szorgalommal és tudatosan vesz itt részt, keményen dolgozik, de bizony olykor a kirekesztéssel szembesülnek ezek a gyermekek egy adott közösségben.” A Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány részéről Kató Ibolya a programfelelős, aki lapunknak elmondta, a legegyszerűbb lenne, ha a Pető András Főiskola kihelyezett képzéseként jegyeznék be a leendő illyefalvi konduktorképzést, akkor nem kellene új központként akkreditáltatni, és mihamarabb elindulhatna az oktatás. Elsősorban azok jelentkezésére számítanak, akik már tanultak pedagógiát és pszichológiát, hisz ennyi óraszámmal kevesebbet kellene tanítani. Az elméleti oktatást a KIDA-konferencia-központban tartanák, a gyakorlati oktatás és a mozgáskorlátozottak folyamatos fejlesztése céljából a gyermekfalu megüresedett házait kívánják átalakítani a Pető-intézet elvárásainak megfelelően. Ezek akár már szeptemberre elkészülnek, a képzés elindítását legkésőbb jövőre tervezik. Kató Ibolya elmondta, elképzelés szerint az oktatókat a magyar állam fogja fizetni, a KIDA támogatná a páciensek elszállásolását az említett házak felső szintjén, hisz egész Erdélyben meghirdetik majd a lehetőséget.
A Pető-módszer erdélyi kiterjesztése nagyon sok mozgásában korlátozott gyermek és felnőtt számára jelentene óriási segítséget, amiben a román államnak is részt kellene vállalnia, hisz jelenleg vajmi keveset tesz azokért, akik önhibájukon kívül váltak sérültté.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. október 13.
A Pető-módszer Háromszéken
Ötödik alkalommal tartottak háromhetes fejlesztő foglalkozásokat a budapesti Pető András Főiskola gyógyítói Sepsiillyefalván, a hét végén zárult terápián naponta harmincegy gyermek és tizennégy felnőtt vett részt. A zárónapra a helyszínre érkezett Csuka Pál, az intézet külkapcsolatainak felelőse is, aki érdeklődésünkre megerősítette: jó úton halad az első határon túli kihelyezett képzőközpont előkészítése, jövő szeptemberben elindul a hároméves, másoddiplomás oktatás az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakónia Alapítvány (KIDA) központjában.
Az eredmények magukért beszélnek
A központi idegrendszeri károsodás következtében mozgássérült személyek fejlesztését célzó konduktív pedagógiai módszert alkalmazó Pető András Főiskola munkatársai első alkalommal 2014 októberében végeztek kihelyezett kezeléseket Erdélyben, majd  Sepsiilyefalva után Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Marosvásárhelyen és Kolozsváron is elindították a programot. Az említett helyszíneken félévente három-három hetes időszakokban foglalkoznak gyermekekkel és felnőttekkel. Az eredmények maguktól beszélnek: múlt héten például egy három és fél éves kisfiú – akit mind az öt alkalommal elvittek szülei Illyefalvára a  Pető-gyógykezelésre – először tett meg segítség nélkül több métert, egy hasonló korú kislánynál, akit korábban ölben hozott az édesanyja, szintén hasonló fejlődést tapasztaltak – meséli Nagyné Péter Éva visszajáró terapeuta. Az ingyenes lehetőségbe sokan kapaszkodnak, hisz Romániában csupán évente kétszer tíz gyógytornát finanszíroz egy betegnek az egészségbiztosító pénztár, míg Magyarországon  az érintettek egész évben térítésmentesen vehetnek részt a kezelésben. 
Csuka Pál lapunknak elmondta, a Pető Intézet (szívesen használja az intézet köztudomásban meghonosodott régi nevét) féléves kortól vesz fel gyermekeket, felnőtteket pedig akár kilencvenkilenc éves korig. A rendszer végigkíséri a gyermeket, megkezdik a korai fejlesztést, és ha állapota annyira javul, akkor normál bölcsődébe, később óvodába mehet, és majd külsősként viszik őt gyógykezelésre, ha nem, akkor az intézet óvodájában, iskolájában tanul bentlakóként, és hét végén engedik haza – magyarázza a szakember. Az intézetben ugyanazt a tananyagot követik, mint Magyarország bármely óvodájában és iskolájában, amit kiegészítenek a napi gyógyító gyakorlatok. Az iskola nyolcosztályos, és lehetőség van még utána két esztendőre maradni, ami egyfajta előkészítő a középiskolára, illetve előfordul, hogy a gyermek két év alatt végez el egy tanévet, és akkor maradhat tizennyolc éves koráig.  A Pető Intézetben sem a gyermekeknek, sem a felnőtteknek nem kell fizetniük a gyógykezelésért, az intézet állami finanszírozással működik. Magyarország százötvenkét településén és a legtöbb kórházban működik Pető-konduktor, aki végezheti a fejlesztést, de magánintézményekben, civil szervezetek által működtetett kezelőközpontokban is dolgoznak Pető-terapeuták – tájékoztatott Csuka Pál. Intézetük eddig közel kétezer gyógyítónak bocsátott ki diplomát, jelenleg kétszázötven konduktor dolgozik náluk. Száznegyven diák bentlakó, még közel nyolcvan iskoláskorú bejáró, az óvodába több mint százan járnak, közülük két csoport bentlakó. A Pető Intézetben naponta négy-ötszáz gyermekkel és felnőttel foglalkoznak.
Kérdésünkre, hogy mitől más a Pető-módszer, mint a többi hasonló gyógyító terápia, a szakember részletezte: „A kulcsszó itt is a mozgás, a mozgatás, de nem mindegy, hogy miként. Ez nem egy passzív tornásztatás, masszírozás, nem az izomra akarunk hatni, hanem meg akarjuk tanítani a gyermeket járni, enni, viselkedni, és ehhez sokféle eszközt használunk. Konduktoraink énekelnek a gyermekekkel, beszélnek velük, játszanak, kognitív tevékenységektől a mozgásig mindenre megpróbálnak egyszerre hatni. Csoportban foglalkozunk velük, így látják egymást, hogy ki hogyan halad, és ez ösztönzőleg hat. Az agyat próbáljuk arra kényszeríteni, hogy újból vegye fel a funkciókat és dolgozzon. Tehát a gyermeket, a felnőttet megtanítjuk, hogy maguk végezzék a gyakorlatokat a mi segítségünkkel.” Hároméves oktatóprogram
Évente hetven-nyolcvan, esetleg kilencven hallgatót vesznek fel a főiskolára, de időközben harmaduk lemorzsolódik, mert kiderül, hogy alkalmatlan erre a hivatásra, vagy rájön, hogy nem jól választott. Többen amiatt jelentkeznek, mert arról értesülnek, ezzel a diplomával külföldön nagyon jól kereső álláshoz juthatnak, de ha kiderül, hogy nem igazán nekik való ez a munka, félbehagyják a tanulást, ha pedig nagyon ügyesek, már negyedéven van szerződésük – magyarázza Csuka Pál. Magyarországon a képzés négy évig tart, negyvennyolc százaléka gyakorlat. Az erdélyi oktatóprogramot háromévesre tervezik. A KIDA-val közösen
Tizennyolc éve építi Csuka Pál a Pető Intézet nemzetközi kapcsolatait, és rádöbbent, hogy míg Ausztráliától Amerikáig sok helyen segítenek a beteg emberen, a Kárpát-medencében nem kerestek partnereket – így kezdeményezték a kihelyezett kezeléseket, és ezek eredménye, valamint a külhoniak részéről megfogalmazott igény indította el egy határon túli képzőközpont létesítésének gondolatát. Mivel az illyefalvi KIDA-val létesítették  az első erdélyi munkakapcsolatot, és az alapítvány fogadókészséget mutatott a képzésre, az intézet vezetősége júniusban rábólintott, hogy jövő szeptemberben induljon az oktatás. A döntés tehát nem új keletű, adott időben lapunk is tájékoztatott erről, de az előkészítés részleteit azóta is folyamatosan egyezteti a két fél.  Felmerül a kérdés, hogy miért nem Budapesten képeznek határon túliakat erre a gyógyító technikára, hisz a Pető Intézetben erre minden feltétel adott? A válasz egyértelmű: „Nem az a célunk, hogy Magyarországon képezzünk erdélyieket és majd külföldre menjenek, hanem olyanokat képeznénk, akiknek itthon kötődésük van, rendelkeznek egy oklevéllel, és itthon szeretnének boldogulni.”  Tegyük hozzá, a képzés gyakorlati részéhez mozgásukban korlátozott gyermekekre és fiatalokra van szükség, ők lesznek a gyakorlóiskola páciensei, akik ezáltal folyamatos fejlesztéshez jutnak. Ehhez a KIDA az épületei alkalmassá tételével és szervezéssel járul hozzá.
Kató Ibolya programfelelős lapunknak elmondta, a gyermekfalu kiüresedett házait alakítják át egyrészt a fejlesztő foglalkozások számára, másrészt szálláslehetőséget biztosítanak a távolról érkező hallgatóknak és a pácienseknek. Szeretnék, hogy minél nagyobb szórásból jelentkezzenek a hallgatók, hogy majd minél szélesebb körben végezzék ezt a munkát. Mivel a gyakorlati oktatáshoz biztosítaniuk kell a beteganyagot, ami felelősséggel jár, a gyermekek szüleivel és a felnőtt páciensekkel szerződést kötnek, hogy vállalják a jelenlétet a teljes időszakra. Másoddiplomás képzésről van szó, pedagógusokra, pszichológusokra, különböző oktató foglalkozásúakra számítanak, az alapképzésen szerzett ismeretekre alapoznak, ezáltal is rövidül a tanulmányi időszak. Kató Ibolya elmondta, az első végzős évfolyam a Pető András Főiskolától kapja az oklevelét, de ezzel már elindulhatnak a képzés hazai akkreditálásáért, ami később lehetővé teszi a diplomák honosítását. „A mentálhigiéné területén már elértük, hogy a hároméves, ötszázhúsz órás képzés megfeleljen a mesteri fokozatnak, ugyanerre a mintára lehetne mesteriként működtetni a Pető-képzést is” – véli Kató Ibolya.
Az már biztos, hogy a Pető András Főiskola komolyan gondolja a módszer kiterjesztését a határon túli területekre, egyrészt a már folyamatban lévő terápiás hetek által, másrészt a kihelyezett képzés révén, a magyar kormány jelenleg is finanszírozza az erdélyi, kárpátaljai és vajdasági gyógykezelést, következik Felvidék bevonása, a képzéshez is tetemes támogatást ígért, de majd rajtunk is múlik, ki tudjuk-e használni ezt a rendkívüli lehetőséget. Vállalkozók, civil szervezetek segítségére lesz szükség, hogy azok is hozzáférjenek a képzéshez, akik támogatás nélkül nem tudják feladni állásukat azért, hogy tanuljanak, illetve, hogy azok is részesüljenek fejlesztésben, akiknek az utazás, az otthontól távolmaradás költségeire nem jutna.
Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 8.
Megtartó kapcsolatok (Mentálhigiénés konferencia Csíksomlyón)
A budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat elnevezésű programja részeként Csíksomlyón szervezték meg a II. Hálózatépítő Konferenciát, amelyre Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről és Kárpátaljáról mintegy 150 mentálhigiénés segítő szakember érkezett az egyetem tanárai, végzett és jelenlegi hallgatói közül.
Amint Kovács Réka mentálhigiénés szakember, az esemény egyik szervezője lapunknak elmondta, a konferencia során különböző szakmai műhelyeket tartottak, amelyek célja, hogy a Kárpát-medence különböző régióiból érkezett segítő szakemberek megismerjék egymás munkáját, és egymásból töltekezve megéljék azt az egységet, amely Grezsa Ferenc szakvezető szerint az egész mentálhigiénés hálózatot összetartja. A program az Urbán Erik ferences atya által tartott áhítattal kezdődött a kegytemplomban, majd Sepsi Enikő dékán megnyitóbeszéde és Grezsa Ferenc felszólalása következett, amelyben összefoglalta a szak, illetve a Buda Béla Mentálhigiénés Forrásközpont hálózatépítő munkájának legújabb fejleményeit, rámutatva, hogy a szakmai közösség megszervezése a nemzetegyesítés határokon átívelő folyamatába illeszkedik, annak egyik úttörő modelljét jelenti. A konferencián más jeles személyiségek is részt vettek, mint például a szakmai körökben jól ismert Török Iván pszichológus vagy a mentálhigiéné atyjának tartott Buda Béla özvegye, Buda Júlia is. Az előadások során több mentálhigiénés segítő szakember is beszámolt munkájáról, bemutatkoztak a magyarországi, felvidéki, kárpátaljai és erdélyi szakmai egyesületek, de arra is lehetőség nyílt, hogy műhelymunkák során megosszák egymással tapasztalataikat a különböző szakterületeken dolgozó segítő szakemberek. Fontos része volt a konferenciának, hogy először adták át az idén alapított Buda Béla Díjat, amelyet magas szintű mentálhigiénés tevékenységéért és a nemzet lelki megújulása érdekében kifejtett munkájáért vehetett át a kitüntetett. A hálózat tagjainak szavazatai alapján az elismerést elsőként Kató Ibolya, a Keresztyén Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány ügyvezetője, az Erdélyi Magyar Mentálhigiénés Társaság tiszteletbeli elnöke érdemelte ki, aki fontos szerepet vállalt abban, hogy a mentálhigiénés képzés Erdélyben, Illyefalván gyökeret verjen. Kovács Réka hangsúlyozta, fontosak voltak a kötetlen programok is. Első este a különböző régióból érkezettek kulturális programmal mutatkoztak be. Második este táncházat tartottak, moldvai és felcsíki táncokat tanultak a résztvevők, és megtapasztalhatták a nemzettársak, miként mulatnak az erdélyi mentálosok, akik Grezsa tanár úrral hajnalig kitartottak. Egy Gyimesekbe tett kirándulás is része volt a programnak, ahol koszorút helyeztek el az ezeréves határon, valamint áhítaton vettek részt a Kontumáci-kápolnánál. „A konferencia végére azt lehetett érezni, hogy izzik a levegő, és utólag is rengeteg visszajelzés érkezett, hogy szakmailag és emberileg egyaránt átütő erejű volt az együttlétünk” – mondta Kovács Réka, aki szerint nagy szervezőcsapat áll a konferencia mögött, és ebben a munkában is igazi egység volt tapasztalható. „Hitvallásunk egyik alapgondolata, hogy kapcsolataink tartanak meg, ez igaz a segítő és a kliens, de a segítők szakmai és emberi kapcsolatainak a vonatkozásában is. Konferenciánk is erre az alaptételre épült. Megtartó, tápláló kapcsolatok nélkül aligha lehetne eredményes a munkánk” – tette hozzá.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. november 14.
Felavatták a Pető-központot (Egyetemi oktatás Sepsiillyefalván)
A diakónia célja hozzásegíteni a másik embert, hogy önmaga lehessen, és ez a szolgálat mindenkori feladata az egyháznak, ugyanakkor ez a fajta segítség nem tartja függőségben azt, akire irányul – fogalmazott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tegnap a sepsiillyefalvi Pető András Fejlesztő- és Képzőközpont hivatalos avatóján. A létesítmény a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Kara első határon túli központja, ahol egyidejűleg valósul meg a konduktorképzés és a központi idegrendszeri sérült gyermekek és felnőttek rehabilitációja a konduktív nevelési módszer szerint.
A korábban Pető András Főiskolának nevezett intézmény munkatársai három és fél éve tartanak háromhetes terápiás foglalkozásokat Illyefalván, eddig hét alkalommal neveltek-fejlesztettek esetenként közel ötven gyermeket és fiatalt, s bár időközben a kihelyezett konduktorképzés ötlete is megszületett, hosszú volt az út a megvalósításig – ismertette Kató Ibolya, a program helyi vezetője. A foglalkozásoknak már kezdettől az illyefalvi Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Alapítvány (KIDA) adott helyet, és tartotta a kapcsolatot az érintett családokkal, a képzés elindításához ellenben meg kellett teremteni az infrastruktúrát, amihez pénzre volt szükség. Az Erdélyi Református Egyházkerület és személyesen Kató Béla közbenjárásával a magyar kormány egymillió euróval támogatta a korábbi illyefalvi gyermekfalu épületeinek rendeltetésszerű átalakítását és berendezését, ahol szeptemberben tíz hallgatóval elindult az egyetemi képzés, és már megtartották az első háromhetes gyakorlati fejlesztőprogramot is. A második elméleti sorozat ma indul, három hét múlva ismét fogadják a sérült gyermekeket és felnőtteket.
A tegnapi avatón Kató Ibolya elmondta, a KIDA mindig arra törekedett, hogy olyan képzéseket indítson, amelyekre nagy szükség van, a pszichodráma, bibliodráma és a mentálhigiéné után a Pető-konduktorképzés is ezt a célt szolgálja. A Pető-módszer olyan komplex személyiségfejlesztés, amely révén az emberi agyat próbálják arra késztetni, hogy újból vegye fel az elveszített funkciókat – mondotta.
Dr. Zebe Andrea, a Semmelweis Egyetem Pető András Kara dékánja beszélt a módszer jelentőségéről és arról, hogy nincs külön világ a fogyatékkal élők és az egészségesek számára, megfelelő fejlesztéssel a sérültek is a társadalom együttműködő tagjaivá válhatnak. Az Erdélyi Református Egyházkerület, a KIDA és a Semmelweis Egyetem együttműködését mérföldkőnek nevezte a Pető-konduktorképzésben, mivel a székházon kívüli oktatás először Háromszéken indult el, a rehabilitációs foglalkozásokkal már jelen vannak több Kárpát-medencei településen.
Szász Károly, az egyetem kancellárja a feltétel nélküli szeretetről beszélt, Hankó Balázs miniszteri biztos az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az oktatási államtitkárság képviseletében üdvözölte a Magyar Örökség- és Prima Primissima díjas Pető Intézet (jelenleg említett egyetem kara) fejlesztő- és képzőközpontjának háromszéki indulását, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a képzés és a fejlesztés az érintettek lakóhelyéhez közel és anyanyelven történik. Brendus Réka, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője leszögezte, a magyar kormány támogatása ezután is ott lesz, ahol erre szükség van, Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke pedig azt a törekvést ismertette, ahogyan a megyei önkormányzat az elmúlt években bővítette a szociális hálót. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke történelmi visszapillantójában felidézte az egyház mindenkori szeretetszolgálatát, a Trianon utáni időket, amikor az egyház árvaházakat, öregotthonokat, kórházakat épített, és amelyeket az állam a második világháborút követően kisajátított. A református egyház valóságos földalatti diakóniát végzett, és amikor 1989 után újraindították a szeretetszolgálatot, az állam döntött arról, hogy kit támogat – mondotta. Az egyházfő hangsúlyozta, az egyháznak újból meg kellett tanulnia önállóan építeni a saját szociális intézményeit, majd megáldotta az illyefalvi Pető-központot. A Codex Régizene-együttes koncertje után az esemény meghívottjai – orvosok, gyógypedagógusok, mentálhigiénés szakemberek, a konduktorképzés hallgatói és mások – együtt látogatták meg az épületet, záróakkordként pedig Kató Béla megemlékezett arról, hogy idén huszonöt éves a Keresztyén Ifjúsági Diakóniai Alapítvány, amely a KIDA konferencia-központtal együtt a Kárpát-medencei magyarság intézményévé és házává vált. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)