Akinek leverték a veséjét, az nem az informátor személyiségére kíváncsi
„... Te vagy az az ember...”
(Sámuel próféta II. könyve 12,7)
Érdeklődéssel olvastam a Krónika november 23-ai és 25–27-ei számában megjelent két tudósítást(Az EP-ben tiltakozott Tőkés, illetve Az nem fontos, ki volt informátor). Mindkettő „kényes”, de sajnos mára „átszabott” témát boncolgat.
Tőkés László a rá jellemző pragmatizmussal, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (NKI) elvi szinten kezeli az informátori kérdéskört. Előbbi saját tapasztalatból két szekuritátés kulcsfigurát nevesít, mintegy jelezve, hogy a hálózat működtetői nem lettek elszámoltatva. Sőt egy negyedszázad múltán újra reflektorfénybe kerülnek. Utóbbi szociológiai, lélektani oldalról közelít a témához. Lőrincz József álláspontja sajátosan hangsúlyos e vonatkozásban. Megállapítása szerintem meredek: „...nem az a fontos, hogy eldöntsük, ki volt informátor, és ki nem, hogy morálisan ez a tevékenység mennyire igazolható vagy igazolhatatlan, hanem hogy az eseteket a maguk komplexitásában vizsgáljuk...”
Véleményem szerint akinek leverték a veséjét, aki éveket töltött el Szamosújváron, a Duna-deltában, akinek jövője derékba tört, az nem arra kíváncsi, milyen volt a „tégla” személyisége, hanem hogy kinek köszönheti tönkrement életét. Könczei Csilla is nem véletlenül szeretett volna választ kapni személyhez kötötten édesapja halálának körülményeire. Nyilván ezek a legtragikusabb esetek, amikor az informátor létében tett tönkre életet, életeket. Ilyenkor tizedrangú kérdés, hogy „az informátorok tevékenységének volt-e hatása a mindennapi életükre, beleivódott-e az életmódjukba”.
Amikor a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Tőkés László püspök kezdeményezésére elsőként indította el az átvilágítást, a cél a múlt tárgyilagos feltárása volt személyhez kötötten. Az érdemi munka a törvényi szabályozás után – megkésve – kezdődhetett el. A létrejött átvilágító bizottság munkája, illetve dr. Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című dokumentumgyűjteménye személyre szabottan elemezte 45 lelkipásztor múltját (köztük az enyémet is). Néhányan magunk kértük ki s adtuk át dossziéinkat az átvilágító bizottságnak. Sajnos volt néhány olyan eset is, amikor az illetékes hatóság valószínűleg szándékosan tarthatott vissza terhelő iratokat, egész dossziékat azok védelmében, akik megbízható ügynökeik voltak, sőt részükre felmentő igazolást is adtak. Külön kategóriát képeznek azok, akik érintettekként „idejében” külföldre, elsősorban Magyarországra távoztak. Ezért illúzió az L. J. által ajánlott összehasonlítási módszer, nem beszélve arról, hogy Magyarországon csak nyomokban történt, történik átvilágítás.
Nos, ha a társadalom egészére próbáljuk kivetíteni az ügynökkérdést, úgy gondolom, ez lehetetlen próbálkozás főleg amiatt, mert eltelt egy bő negyedszázad. Legfennebb reménykedhetünk abban, hogy az egyre fogyó „koronatanúk” megszívlelik Kató Bélának, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének intelmét: „Azt szeretnénk, ha azok, akik ilyen mélységben együttműködtek, belátnák, hogy az egyedüli út, ha – elismerve vétkeiket – nyilvánosan is bocsánatot kérnének. S ezt megpróbálják nemcsak emberektől, hanem Istentől is megkapni. Isten megadja, az embereknek is meg kell adniuk.”
P. S. A téma egyházi vonatkozása iránt érdeklődőknek szíves figyelmébe ajánlom dr. Molnár János lelkipásztor, történész tudományos igényességgel írott dokumentumgyűjteményét.
Varga Károly
A szerző nyugalmazott lelkipásztor, a nagybányai református egyházmegye volt esperese Krónika (Kolozsvár)

Antal Árpád: Erdélyt megpróbálták lezülleszteni Ó-Románia szintjére
„Az elmúlt 98 évben azt tapasztaltuk, hogy nem Romániát emelték fel Erdély szintjére, hanem Erdélyt próbálták meg lezülleszteni Ó-Románia szintjére. Ezzel nem értünk egyet” – jelentette ki szavazata leadása után Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
Háromszék 45 településén 215 szavazókörzetben összesen 184 316 szavazót várnak vasárnap az urnákhoz, akik négy képviselő és két szenátor parlamenti bejutásáról dönthetnek. Reggel minden szavazókörzet megnyitott, egyelőre nem jeleztek rendellenességet.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester fél tizenkettőkor családjával jelent meg a Vadász utcai sportcsarnokban berendezett szavazóhelyiségben. Szavazata leadását követően kijelentette: „Erdélyért szavaztam, mert Erdély a mi hazánk, és ha mi nem állunk ki szülőföldünkért, mások nem fognak értünk kiállni. Igen szavaztam, mert jövőt csak igenekre lehet építeni”.
Az elöljáró arra kért minden erdélyi magyart, hogy éljen szavazati jogával, mert „ha este majd azt látjuk, hogy a Kárpátokon túli megyékben magasabb lesz a részvétel, azt üzenjük Bukarestnek, hogy lemondtunk Erdélyről”. Ez Antal szerint megengedhetetlen. „Az elmúlt 98 évben azt tapasztaltuk, hogy nem Romániát emelték fel Erdély szintjére, hanem Erdélyt próbálták meg lezülleszteni Órománia szintjére. Ezzel nem értünk egyet, és nem engedhetjük meg” – fogalmazott a politikus.
A Maszol érdeklődésére, hogy miként értékeli a háromszéki szavazókedvet, Antal Árpád kifejtette: a Kárpátokon túl 12-14 fok van és süt a nap, Székelyföldön hideg és kicsit köd van. „Arra kérek mindenkit, ha nem akarják azt, hogy a következő évtizedekben is ködben tartsanak bennünket, akkor vegyenek részt a választásokon, és estére érjük el azt, hogy ott legyünk legalább a középmezőnyben”, mondta a sepsiszentgyörgyi polgármester. 
Antal Árpáddal egy időben szavazott a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportcsarnokban berendezett szavazóhelyiségben Kató Béla Erdélyi református egyházkerület püspöke is, aki kifejtette: azért tartotta fontosnak, hogy szavazzon, mert az egész erdélyi reformátusságot arra biztatták, hogy vegyenek részt a választáson.
„Ez a választás a tiszteletről szól”
 „A szavazás jogát drága áron szereztük meg, és ha ezzel nem élünk, értelmetlenné válik a közösségünk által 1989-ben és utána folytatott harc. Ha ezzel a utolsó demokratikus eszközzel sem élünk, nem is reménykedhetünk, hogy valami változik. Nagyon hajszálnyi a mi erőnk, de a sok hajszálból hajfonat lehet”, mondta a református püspök. 
Tamás Sándor, háromszéki tanácselnök Kézdivásárhelyen szavazott, majd kifejtette: „Ez a választás a tiszteletről szól: kevés szavazat kis tisztelet, sok szavazat nagyobb tisztelet. Nap mint nap azt tapasztaljuk hogy Bukarestben tiszteletlenül viselkednek velünk szemben. Éppen ezért az a legfontosabb, hogy minél többe menjenek el szavazni, mert nagyobb tiszteletet kell kivívnunk Bukarestben”, mondta a háromszéki tanácselnök.
Kovászna megye 45 településének 215 szavazókörzetét ugyanott rendezték be, ahol legutóbb júniusban az önkormányzati választásokkor is voltak. Háromszéken tizennégy tonna papírból összesen 404.000 szavazólapot nyomtattak a választópolgárok számára, ezek fele a szenátusi jelöltek-, másik fele a képviselőjelöltek neveit és pártjaik jelképeit tartalmazza. A szavazás menetét a napi szolgálatot teljesítőkön kívül ma még közel négyszáz rendőr biztosítja.
Kovács Zsolt maszol.ro

Az emigráció egyirányú utca
Kató Béla püspök Ausztráliában járt nemrég, ahol a református gyülekezetek lelkipásztoraival, gondnokaival találkozott. Az ott tapasztalt élményeiről, a kontinensen élő magyarokról, a szórványban élők mindennapjairól kérdeztük. 
– Hegedűs Lóránt, Tőkés László, Csiha Kálmán és Bölcskei Gusztáv után Kató Béla püspök is Ausztráliába látogatott. Milyen céllal utazott a világ másik felébe?
– Régóta hívnak az ott szolgáló lelkipásztorok, s mivel korábban szinte hagyományos módon a Kárpát-medencéből egy-egy püspök ellátogatott a déli kontinensre, úgy éreztem, mandátumom alatt nekem is kötelességem eljutnom oda. Egyrészt azért, mert mind a négy lelkipásztor erdélyi, másrészt, mert nincs egyházszervezetük, négy egymástól külön gyülekezetben élnek. Ez részben szabadságot jelent számukra, de a forrástól, a Kárpát-medencétől távol kerülve akár veszélyeket is rejthet magában.
– Milyen gyülekezeteket látogatott meg?
– Rövid volt az idő, ezért csak Sydney-ben, valamint a brisbane-i és a Gold Cost-i közösségben szolgáltam egy-egy vasárnap.
– Hány magyar él Ausztráliában, mekkorák a gyülekezetek?
– Mintegy százezer magyar él a kontinensen, de csupán kétezer címet tartanak számon: nagyjából ennyi családdal, személlyel tartják fent valamilyen szinten a kapcsolatot. Ez nagyon kevés. Brisbane-ben és Gold Coston különben – ahol nincs más magyar nyelvű szolgálat – nagyon vegyes a közösség. Az utóbbi helyen például istentisztelet alkalmával egy Aradról elszármazott pünkösdista család énekelt a hét gyermekével angol nyelven. Úgy érezték, hogy a közösséghez tartoznak. A katolikusok is elmondták az Üdvözlégy Máriát. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten amúgy 50–60, különleges alkalmakkor 100 személy vesz részt. Ezekre hárul az egyház és a lelkipásztor fenntartása, mert az állam nem támogatja az egyházakat. Brisbane-ben jobb a helyzet, ugyanis Kovács Lőrinc lelkipásztor egyúttal tiszteletbeli konzul is, így rengeteg adat birtokában van, és sok magyarral tud kapcsolatba lépni.
– Milyen kérdések merültek fel a találkozások alkalmával, miben kérték a püspök úr tanácsát, segítségét?
– Elsősorban arról beszéltünk, milyen formában tudnának a magyar református egyházhoz tartozni. A Generális Konvent a Kárpát-medencére vonatkozik, ezért az ausztráliaiak úgy tudnának csatlakozni, ha a konventet alkotó egyháztestek közül egyesek lemondanának egy vagy két helyről az ő javukra. Javasoltam, hogy az erdélyi egyház az ausztráliai javára átadna egy helyet. Ezt viszont csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ottani négy gyülekezet létrehoz egy szervezetet, amely képviselheti a gyülekezeteket a konventben. Közös múltunkat, akár hitvallási szempontból is – vallásos irodalom, missziós iratok –, csak úgy lehet fenntartani, ha kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei reformátussággal. Jelen pillanatban a helyzetük bizonytalan, mert a lelkészutánpótlás nem megoldott. Nyitottabbak voltak azonban egy másik kérdésben: a román ortodox egyház mintájára a reformátusnak is lehet kiküldött missziós lelkipásztora. Ez azt jelentené, hogy – amennyiben hozzánk, Erdélyhez tartoznának – a fizetést a román államnak kellene biztosítania számukra. A külföldön szolgáló missziós munkát végző ortodox papok ugyanis nem kis összeget kapnak. A beszélgetéseken elhangzott: nagy szükség volna ifjúsági munkát végző személyekre, vallástanárra, illetve léteznek olyan jelentős magyar lakossággal rendelkező városok, ahol új gyülekezeteket is lehetne alakítani.
– Másfél évtizeddel ezelőtt lelkészhiányról beszéltünk. Ma már négyen szolgálnak Ausztráliában. Minek tulajdonítható, hogy mind a négy lelkipásztor erdélyi?
– A százezer magyar jelentős része nem erdélyi származású. Az, hogy mind a négy szolgálattevő erdélyi, egyrészt Csiha Kálmán püspöknek köszönhető, aki először járt ott, és ő próbálta megszervezni a gyülekezeteket, Dézsi Csabát be is iktatta Melbourne-ben. Másrészt annak, hogy mi itt Erdélyben másként gyakoroljuk a szolgálatunkat, másképp viszonyulunk az emberekhez. Ezt pedig mindenhol látják és érzik. Ezért is mondták nekem ottlétem alkalmával, hogy ha valami történik, akkor is Erdélyből küldjünk lelkipásztort, mert azokat ismerik és szeretik.
– Ausztráliába több hullámban érkeztek magyarok, ezért nehéz őket összefogni. Milyen a kulturális életük, mennyire jellemző az asszimiláció?
– A földrészre elsősorban a második világháborút követően érkeztek magyarok, de ott főleg klubokban és egyesületekben (pl. délvidékiek, 56-osok, budapestiek stb.) élték meg a közösséget, egyház csak évekkel, évtizedekkel később alakult. Az egyházra is sok esetben klubként tekintettek, mint egyfajta alternatívára. A később kitelepedett magyaroknak már idegen volt a klubélet és a kiöregedő generáció, a most érkező, főleg magyarországi fiatalok pedig már az anyaországban sem éltek egyházi, közösségi életet, ezért nagyon nehéz dolgozni a rendkívül heterogén közösséggel.
– Most is tart a magyar kivándorlás?
– Igen, elsősorban Magyarországról. Ausztráliában magas az életszínvonal, jó pénzt lehet keresni. A napjainkban kitelepedő fiatalok azonban hamar szeretnének integrálódni, mert ők nem háború elől menekültek, hanem anyagi jólét miatt hagyták el szülőföldjüket. Nem keresik a kapcsolatot az egyházzal, ők azok, akik azt mondják, nem kell magyarkodni.
– Az istentiszteleten kívül milyen más közösségmegtartó rendezvényeket szerveznek a gyülekezetek?
– Az egyházi alkalmakon kívül megtartják a nemzeti ünnepeket, éves találkozókat szerveznek, a lelkipásztorok meglátogatják a családokat. Sydney-ben és Melbourne-ben is működik egy alapítvány által létrehozott 100–120 főt befogadó ökumenikus idősek otthona, ahol rendszeresen tartanak bibliaórákat. Az épületben berendeztek egy kis múzeumot is azokkal a tárgyakkal, amelyeket az óhazából vittek ki (pl. láttam vérfoltos ’56-os zászlót is), többnyire a Duna Tévé adásait nézik, egyre kevesebbet használják az angol nyelvet, inkább a magyart, és soknak van honvágya. Kérdés, hogy mi lesz a hagyatékaikkal, könyveikkel, hiszen az unokákat – akik már nem tudnak magyarul – mindez már nem érdekli.
– Ausztráliából kevesen telepednek haza…
– A repülőtéren az egyik eladó szólított meg minket, amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk. Elmesélte, hogy ’56 után telepedtek ki, ám a kilencvenes években szüleivel visszaköltözött Magyarországra, ő azonban nem tudta megszokni a környezetet, és visszament Ausztráliába. Ez is jelzi, hogy aki ott nő fel, nehezen tud beilleszkedni az erdélyi vagy anyaországi közegbe, az emigráció ugyanis egyirányú utca. Rendkívül megható volt számomra az, amikor a sydney-i öregotthonban egy idős bácsi odajött mellém, és azt mondta, velem jön. Nem mérte fel reálisan a helyzetét, de annyira erős honvágy tört fel belőle a találkozás miatt, hogy fel akart ülni a repülőre – hazajönni. Valószínűleg nem is lett már volna hova. Elgondolkoztam, hogy adott történelmi pillanatban mindenki meghoz egy döntést, s annak jó, de rossz oldalait, következményeit is viselnie kell – mindvégig.
– A két vasárnap tartott három istentiszteleten kívül milyen más programon vett részt?
– Melbourne-be és Adelaide-ba nem jutottam el, de jó volt, hogy mind a négy gyülekezet lelkipásztorai és gondnokai összegyűltek, és három napon keresztül együtt tudtunk beszélgetni egy Gold Cost-i szállodában. Látogatásom egybeesett Áder János köztársasági elnök látogatásával, aki az ´56-os forradalom jubileumi éve kapcsán utazott Ausztráliába, több oklevelet adott át az ottani magyaroknak. Jóleső érzés volt látni Sydney-ben Józsa Erikát, a 80-as évek bukaresti tévé magyar adásának egyik szerkesztőjét, aki a helyi magyarság megmaradásáért tett erőfeszítéseiért kitüntetést vett át Áder Jánostól. Brisbane-hez közel a pálos rend által létrehozott parkba látogattunk el, ahol a földrészen lakó 129 nemzetből 52 felépített egy-egy kis kápolnát, mi a magyarokét néztük meg.
– Az európai ember számára a kontinens furcsa és rendkívül távol van, nem csak földrajzi szempontból. Milyen különlegességet tapasztalt a másfél hét alatt?
– Furcsa, hogy nincs tél, az innen kitelepültek is nehezen szokják meg a különleges időjárást. November végén készülődtek a karácsonyra rövidnadrágban. 35 fokos melegben fürödtem a tengerben úgy, hogy fölöttünk cápafigyelő helikopterek köröztek. Az Európánál is nagyobb földrész egyúttal egy ország is, de csak 21 millióan élnek ezen a területen, városokba tömörülve a tengerparton. Amerikához képest nem a zsúfoltság érzetét kelti. A parton felhőkarcolókat építenek, de a városok a földrész belseje felé több száz kilométeren terülnek el. Hely bőven van, a családi házak ezért nagyrészt egyszintesek, sokan erdőben építenek maguknak lakást, ezért szoktuk látni, hogy erdőtüzek alkalmával ki kell őket telepíteni. Az erdőtűz amúgy regenerációs folyamat. A földrész belsejében óriási kiterjedésű lakatlan területek vannak, ahol számos – számunkra különleges – állatfaj él. Ám érdekes és egyben szomorú, hogy az ember miként tud beavatkozni a természetbe. A kontinensre kivándorolt telepesek több állatot is magukkal vittek, azok pedig ott elszaporodtak. A nyulak milliós nagyságrendben élnek, mindent megrágnak, permetezéssel próbálják irtani százezres nagyságrendben. Hasonló a helyzet a kecskékkel is, egy azokat pusztító betegséget is kifejlesztettek, sokáig kérdés volt, hogy bevessék-e az állatok ellen. Ennél még különlegesebb, hogy elszaporodott vadtevecsordák száguldoznak a kontinensen, s ma már onnan exportálják Arábiába a tevéket.
 Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (VI.)
Vasárnap a sétatéren járt a tiltakozó művésztanár. A hétfő további érdekes találkozásokat tartogatott.
December 18., vasárnap. Ilyen-olyan egyházi kifogásoknak engedve, végül is nem a hidelvei református templom, illetve a főtéri római katolikus templom előtti térségben folytattam tiltakozásomat, hanem a Farkas utcai református templomi istentisztelet után a Sétatér színház felőli bejárati részén állapodtam meg.
A Farkas utcai templomban tíz órakor kezdődött vasárnapi istentiszteleten szolgáló Kató Béla püspök prédikációjának vezérfonalát, a Lukács evangéliumából vett, simeoni hűséggel kapcsolatos történet képezte. „És ímé, vala Jeruzsálemben egy ember, akinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az  Izrael vigasztalását, és a Szentlélek vala ő rajta. És kijelentetett néki a Szentlélek által, hogy addig halált nem lát, amíg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.” Útban a Sétatér felé a prédikáció üzenetén töprengtem, miszerint a mai ember nem tud türelmesen várakozni, nemhogy valamely világmegváltó történésre, de egyszerű, hétköznapi jelentőségű dolgokra sem.
A nem zsidó származású, foglalkozását tekintve köztudottan orvos Lukács evangélistáról ugyanakkor már kevesebben tudják, hogy festő is volt. Ezért is tartják a mai napig a festőművészek védőszentjének. Mindezeken tűnődve akasztom a parki bejárathoz érkezve a nyakamba azon transzparenst, amely éppen a művészet és a művészeti nevelés jövője iránti aggodalmam mementójaként, egy tizenhatos lélekszámú, és két hónappal a tanév kezdés után kegyetlen embertelenséggel megszüntetett képzőművészeti ötödik osztály ügyét kívánja közismertté tenni, illetve védelmébe venni.
Az iskolai és más feladatokat elvégezve, és ugyanakkor kitartóan helytállni immár három hete a mínusz alatti hidegekben, bizony emberpróbáló kihívás. Ezért is talált szíven talán a szokottnál erősebben a szóban forgó ige üzenete. Vajon egy kicsit én magam is Simeon lennék, amikor heteken, hónapokon, sőt éveken keresztül kitartóan (küzdve) várakoztam, hogy egyszer majd révbe jut a képzőművészeti tagozat sorsa? Vagy ezen hasonlítgató gondolat már önmagában véve is istenkáromlás lenne?
Lehet egyáltalán manapság nemhogy hősnek lenni, de bár legalább (valamelyest) embernek megmaradni?
Önvallató, lelkiismeret-furdalástól sem mentes kérdés, amelyre szinte lehetetlen választ találni. Legfennebb csak biztathatja az emberfia önmagát, hogy talán az igazság oldalán áll, ha tizenhat lélekben kárvallott, eredeti szándékától erőszakkal eltérített gyermek ügyéért szót emel. És cselekszi mindezt legjobb tudása és keresztyéni hitvallása szerint, miszerint „amit a legkisebbel teszitek, azt velem teszitek!”
A vasárnapi tapadós hidegben alig látni a máskor oly forgalmas parkban embert, egy-egy sétálón vagy edzésszerűen szaladón kívül. Kezdetben csak néhány gerle jő-megy körülöttem, egy kis táplálék után csipegetve. Beszélni volna kedvem egy hétköznapi Szent Ferencként hozzájuk, hogy megosszam velük, mi végre álldogálok köztük én, aki éveken keresztül itt laktam családommal a sétatér közvetlen közelében, és ahol felnőttek a gyermekeim. A két fiam, akik közül a nagyobbik, Előd maga is a képzőművészeti tagozaton végzett, mostanság pedig a filmrendezői szakon mesterizik.
Eltűnődve aztán a képzőművészeti tagozatos tanári múltamon, előtolakszanak a különböző évfolyamú rajzosztályos tanítványaim, akik közül immár többen képzőművészek, formatervezők, művészettörténészek, filmrendezők, műépítészek vagy éppen valamelyik képzőművészeti egyetem egyik-másik szakán végzik tanulmányaikat. Sokan közülük, ha találkozunk, rám köszönve megállítanak egy kézfogás erejéig, bárhogyan is sietnek. Nekik sem könnyű az életük, de tudomásom szerint kivétel nélkül itthon, a szülőföldjükön keresik boldogulásukat. Többjüknek már az Apáczai Galériában is volt egyéni vagy csoportos tárlata.
Persze, hogy belém ivódtak ezek az arcok, hiszen nem volt tanév, hogy négy-öt napra, olykor akár egy hétre ne vigyem a tanítványaimat alkotótáborozásra, jórészt pályázati úton szerzett anyagi források révén: Györgyfalvára, Mákóba, Sztánára, Válaszútra, a háromszéki Csernátonba vagy éppen legutóbb a csángóföldi Lujzikalagorba. Nem is beszélve az ugyancsak évenkénti autóbuszos körutakról! Hadd lássák, tapasztalják meg életközelből is azon régiók hétköznapjainak életvitelét, szellemi arculatát, amelyeket az adott tanév során a képzőművészeti órákon tanulmányoztunk! Hadd ismerkedjenek Erdély különböző régióinak ránk hagyott néprajzi, kulturális, történelmi örökségével! Hadd ismerjék meg a szülőföld egy-egy szeletkéjét, melynek ők is örökösei, még ha vannak is olyanok, akik mindezt elvitatják!
De beszélhetnék a különböző díjkiosztó ünnepségekre tett külföldi és belföldi, olykor két-három napos kiruccanásainkról is, amikor nemcsak egyéni, de kiemelt csoportos díjakban részesültünk. (Nemegyszer akár  magam is, mint felkészítő tanár...).
Mit tudnak mindezekről azon oktatásügyi tótumfaktumaink, akik az elmúlt tizenhat év alatt semmilyen, a képzőművészeti tagozat által szervezett rendezvényen (tárlatok, szimpóziumok, konferenciák, iskolák közötti rajzversenyek, albumbemutatók stb.) nem méltattak arra, hogy megtiszteljenek bennünket jelenlétükkel, ezáltal is bátorítva ezen sok-sok erőfeszítéssel létrehozott és fenntartott képzőművészeti tagozatot? Sőt, inkább ellenkezőleg! Minden lehetőséget megragadtak, hogy felszámolják ezen, az Apázai-líceum számára annyi elismerést hozó, a vizuális képességek kiművelésével foglalkozó, hiánypótló oktatási vonalat. (Finnországban pl. tavaly, ezen ország hivatásos képzőművészeinek ex libris szövetsége rendezett a tagozat növendékei által készített könyvjelekből kiállítást Helsinkiben, melynek bemutatására a szövetség szaklapja külön teret szentelt, kiegészítve egy kiváló minőségben kivitelezett, többoldalas katalógussal.)
Mindezeken tűnődve, a sétatéri gerlék társaságában, hirtelen (szinte a semmiből), mint egy mai hittérítő próféta állít elém Crăciun Ioan, aki valamelyest Dosztojevszkij hőseinek egzaltált alakjait idézi fel bennem. Megszállott szombatistaként sehogyan sincs megbékélve ezzel a mai, csak a pénz után rohanó, lelkileg, szellemileg meghasonlott világgal. Meg se kell szólalnom, mert azt is elmondja, amit netán én szeretnék közölni. A legvégén pedig azzal összegzi az amúgy gondolatgazdag, szinte prédikációnak is beillő beszédét, hogy magának a Sátánnak a műve, ahogyan elbántak ilyen rút istentelenséggel a transzparens szövegében  feltüntetett gyermekekkel.
Közben Csernátonból felhív telefonon az unokatestvérem, Dénes, aki az ősz eleji tárlatnyitóval egybekötött otthonlétem óta tud az elhíresült szóban forgó osztálymegszüntetési esetről, annak előzményeiről is. Aggódik értem, nehogy bajom történjen. Amint mondja, szorítanak értem a falusfeleim is. Néhányuknak a tavaly nyáron történt ott táborozásunk idején alkalma nyílt megismerkedni nemcsak a képzőművészeti tagozat jórészével, hanem a helytörténeti múzeumban kiállított Mesés Székelyföld téma köré csoportosuló linóleummetszeteikkel is. Mostanság viszont sajnos, a nyáron még a béke szigetének tűnő Csernátont is felkavarta a polgármesternek, Bölöni Dávidnak az állásából való felfüggesztése...
A délutáni órákban kezd élénkülni a sétatér. Egyre inkább feltünedeznek a sétáló vagy éppen sietős emberek. Ismerősöm bicajozik felém, Vizi Sándor egyetemi kosárlabda-tanár, a hátsó ülésen bukósisakkal a fején kisfia, aki a lánytestvére társaságában maga is résztvett a tegnapi: Adventi várakozás / Jézus élete című rajzversenyen. Néhány perc erejéig megbeszéljük Sándorral az Apáczai-líceumban kialakult áldatlan helyzetet. Jól értesült a történtekről, hiszen a felesége, Kata, maga is elszenvedője az ügynek, annál is inkább, mivel az V.B oszijaként alkalma volt megsiratni ezen, immár kialakult és erőszakkal felbomlasztott, szeretetre vágyó és szeretetre méltó gyermekközösséget.
Jól átfázva, hazafelé készülődve szedelőzködöm, miközben az eddig kitartó társaim, a gerlék is magamra hagytak... (Mint ahogyan az utóbbi időben többen is az ismerőseim, kollégáim közül, akik jóformán kerülik a velem való találkozást, már telefonon vagy email-en sem igen „zaklatnak”. Hogy miért van ez így, inkább csak sejteni lehet!)
Minden csalódottságom ellenére próbálom erősítgetni magam, hazafelé tartva így advent negyedik vasárnapján (a Gyermekre várakozón), hogy mégis jó volna hinni, miszerint az építő szándék a visszahúzó hatalmakon végül felülkerekedik. És talán mindebben megerősíthet minket, az ügyben érdekelt letudottakat a Simeonnal kapcsolatos, vasárnap délelőtti igehirdetésben megfogalmazódó türelmes várakozás példája.
December 19., hétfő. Többen is már rám kérdeztek, rám kérdeznek a képzőművészeti V.B osztály feloszlatását elítélő, és annak újraindítási lehetőségeit firtató szimpatizáns érdeklődők közül, hogy miért nem nyilvánulnak meg az ügyben érdekelt apáczais kollégák, hiszen számukra se lehet közömbös a kialakult áldatlan helyzet, s nem tanácsos (köztudottan!) a szemetet a szőnyeg alá seperni. Néhány nappal ezelőtt az iskola lépcsőjén felfelé menet nagyjából ugyanezt a kérdést szögezte nekem az egyik kolléganőm is, sajnálkozását fejezve ki, hogy magamra maradtam. De vajon miért nem önmagának tette és teszi fel ezen kérdést, hiszen akár személy szerint ő maga is kinyilváníthatná nemtetszését a tanfelügyelőségnek a nemzetiségi oktatásunkat sújtó hatalmi túlkapását illetően!
Persze, magam is el-eltöprengek ezen előállt, megmagyarázhatatlanul furcsa helyzeten, de az igazság az, hogy amikor belevágtam az egyszemélyes japánsztrájkba, melyet november 28.óta sztrájkőrség formájában is immár három hete a belváros különböző pontjain folytatok, tisztában voltam, hogy akciómat magányosan kell véghezvinnem. Az persze más kérdés, hogy menetközben kisebb-rövidebb időszakra (reményeimet felül múlva!) többen is mellém állva szolidarizáltak vagy érdeklődésükkel kitüntetve, támogatásukról biztosítottak.
Tulajdonképpen már az, hogy végül is nem szigetelődtem el, illetve a különféle, előre nem látható esetleges provokációk vagy erőszakos fellépések miatt (tagadhatatlanul, ezen lehetőségek is benne voltak a pakliban!) nem kellett felfüggesztenem a város különböző pontjain folytatott tiltakozó akciómat, már ez is eredménynek számít. Az pedig, hogy a magyar nyelvű, de (valamelyest) a román sajtó is figyelemmel követte sztrájkőrségemet, lehetővé tette, hogy a két transzparensen románul és magyarul megfogalmazódó tiltakozó felirat magyarázatot kapjon olyanok számára is, akik kívülállóként másképpen nem ismerhették volna meg az ügy hátterét. Vagyis azon elsődleges elvárásom, hogy érzékenyítsem a közvéleményt az V.B képzőművészeti osztály megszüntetésébe torkolló embertelen tanfelügyelőségi eljárással kapcsolatosan tulajdonképpen eredménnyel járt.
Az persze más kérdés, hogy mindez mire lesz majd elegendő? Egyáltalán elérhető-e az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozatára felvételt nyert, de két hónappal a tanévkezdés után bekövetkezett erőszakos osztályfelszámolás miatt az elért eredményeiktől megfosztott gyermekek „kártalanítása” a szóban forgó V.B osztály második félévtől való újraindítása révén? Továbbá: a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség a következő tanévre szóló beiskolázási tervébe hajlandó-e beiktatni egy újabb V. osztályt, ezáltal biztosítva a tizenhat éve az Apáczai-líceumban jogfolytonosan létező képzőművészeti tagozat továbbműködésének a lehetőségét?
Tiltakozási akcióm kedvező visszhangjára többek között az is rávilágít, hogy a Szabadság napilap főszerkesztője, Újvári Ildikó is mellém állt a Mátyás-ház előtti téren folytatott tiltakozásom idején, felöltötte a fehér karszalagot és az egyik transzparenst, ily módon is kitartásra buzdítva, valamint arról biztosítva, hogy ezután is rendszeresen beszámol az általa irányított napilap az V.B osztály sorsával kapcsolatos fejleményekről, illetve ezen ügyet felkarolni hivatott sztrájkőrségemről. Amint mondja, mindezek mellett azért is kijött hozzám, hogy ne csak külső, az üggyel szimpatizáló szemlélőként kövesse az eseményeket, hanem hogy életközeli tapasztalatot szerezzen, immár „belső ügyeletesként” is „az utca embereinek” viszonyulásáról.
A fennforgó gyermekellenes eset jogi hátterének kivizsgálásában való közbejárását ajánlja fel az időközben velem szolidarizáló Antal Debora József (kovásznai illetőségű földim) jogászhallgató, aki lépéseket kíván tenni a C.S.D. (Comisia de Supraveghere a Democrației), vagyis a demokratikus jogokat felügyelő tanács irányába. Ugyanis, amint közölte, közeli kapcsolatot tart fenn e szervezettel. Elmondása szerint nem kizárt, hogy akár eredménnyel is járhat ilyen irányú közbelépése.
A déli órákban, hószállingózás közepette felém közelít Gabor Vasile nyugdíjas, aki a hazai  társadalmi és politikai viszonyok elkeserítő helyzetéről folytat diskurzust. Elmondása szerint nem tartotta érdemesnek bármelyik pártra is leadni a szavazatát, mert egyik politikai pártban sem bízik. De azért kitartásra biztat, mert amint mondja, talán az alulról jövő civil kezdeményezések, mint amilyen (kicsiben) az enyém is, valamelyest jó irányba árnyalhatják a pillanatnyilag meglehetősen sötétnek tűnő képet.
Ilyen értelemben fejti ki gondolatait az aradi Buftea Gabriela román nyelv és irodalom szakos tanár, akinek a meglátása szerint a tanfelügyelőség a megelőző diktatórikus rendszerből átöröklődött, idejétmúlt bürokratikus intézmény, amelynek mihamarabbi felszámolása üdvös lépés lenne, másképpen egyre hatékonytalanabbá és formálisabbá válik a romániai oktatás.
A művészeti nevelés háttérbe szorítottságról fejti ki véleményét Vajnai Noémi konzervatóriumi csellószakos hallgató, aki a S. Toduță Zeneművészeti Főgimnázium tanáraként is érzékeli e negatív folyamatot. Elmondása szerint nagyon sajnálná, ha megszűnne az Apáczai-líceum képzőművészeti tagozata, amely köztudottan egyedüli a maga nemében egész Közép-Erdélyben. Biztat ugyanakkor, hogy minden tőlem telhetőt tegyek meg az ügy érdekében, hogy utólag ne vádolhasson senki...
Miközben tovahalad, a gondolatfonalat göngyölítgetem magamban, megállapítva, hogy tulajdonképpen kétségbeesésemben szántam el magam ezen tiltakozó akcióra, mivel képtelen lettem volna passzív szemlélője lenni a képzőművészeti tagozat kilátástalan helyzetbe való taszításának. Számomra ugyanis e képesség-kibontakoztató oktatási vonal egyben a művészettel, illetve a művészeti neveléssel való „eljegyzettségem” egyik fokmérője is...
Ha meggondolom ugyanis, félennyi erővel is elláthattam volna a tanári munkámat lényegében ugyanennyi, szinte nevetséges fizetésért. Tehát semmiképpen nem a magam számára összeügyeskedett, akármilyen tagozat életben tartásáért harcoltam és harcolok teljes erőmből immár tizenhat éve, ahogyan egyesek (rosszakaróim, irigyeim?) netán vélnék, hanem azon esélyért, hogy nemzetközösségünk tehetséges gyermekei anyanyelvükön tanulva bontakoztathassák ki képzőművészeti tehetségüket. Vagyis ne kerüljenek ilyen téren se hátrányba! Következésképp, hogy elemükben érezhessék magukat gyermekeink köznevelésünk ezen területén, ezzel is elősegítve közösségi otthonteremtési igyekvésünket. Mert mi más lehetne időszerűbb hívó szó, mint hogy teremtsünk végre otthont a hazában! (Hiszen köztudottan erre intettek és cselekvő módon erre buzdítottak nagy elődeink is a maguk idején: Kós Károly, Márton Áron…)
Ezért is jó volna, ha nagyobb fokú empátiával fordulnánk közös ügyeink felé, mert amint Jablonovszki Ildikó megállapítja beszélgetésünk során: gyáva népnek nincs és nem is lesz hazája! Hozzátéve: mennyire elkeserítő volt megtapasztalnia a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziummal kapcsolatos tüntetésen a résztvevők kiábrándítóan alacsony számát!
Most, amikor írom a mai történésekkel kapcsolatos feljegyzésemet, rezignáltan tűnődöm azon közömbösségen, hogy a sajtón kívül egyetlen szakmai vagy kulturális civilszervezet sem érdeklődött az ügy iránt, illetve nem tartotta érdemesnek védelmébe venni mindazon tizenhat gyermeket, akikkel ennyire embertelen és pedagógia-ellenes módon bántak el oktatásrendszerünk mai képviselői! Persze, lehet továbbra is hallgatni, de ha jól belegondolunk, amely társadalomban ennyire semmibe veszik a gyermekek hajlam szerinti önkiteljesedéshez való jogát az ügyben érdekelt tanügyi szervek, bizony nem túlzás attól tartani, hogy más ehhez hasonló (és olyanabb!) szörnyűségek is megtörténhetnek! És feltehetően ezen felismerés mentén eshetett meg, hogy a kolozsvári magyarság mellett a románság is annyi beleérzéssel viszonyult és viszonyul tiltakozásom figyelemfelhívó üzenetéhez. Szabadság (Kolozsvár)

Akik megélték a Kalotaszegi krónikácskák történeteit
Reformáció 500 éve, könyvbemutató és Magyar Kultúra Napja Kalotaszegen
Nagyszabású találkozóra gyűltek össze a hétvégén Zsobokon a kalotaszegiek, a szilágyságiak és a kolozsváriak. A Kalotaszegi Református Egyházmegye szervezte találkozó gerincét a Kovács Kuruc János szerkesztésében megjelent Kalotaszegi krónikácskák című könyv bemutatása képezte, amelyet egybekötöttek a kalotaszegi egyházmegye 500 éves a reformáció jubileumi ünnepségsorozatának megnyitójával, továbbá a Magyar Kultúra Napjának méltatásával. A vendégek a házigazda zsobokiakkal együtt közel kétszázan ünnepelték együtt ezt a hármas eseményt.
Köszöntötte az egybegyűlteket Vincze-Minya István, a kalotaszegi református egyházmegye esperese, és megköszönte a zsobokiaknak, hogy otthont adtak ennek a jeles eseménynek. Méltatta annak legnagyobb erejét, ami nem más, mint példaértékű összefogásuk és összetartásuk. Köszöntötte a lelkész kollégákat, presbitériumokat, az Erdélyi Egyházkerület részéről nagytiszteletű Kiss Tibor püspöki titkár urat és feleségét, akik tolmácsolták nagytiszteletű Kató Béla püspök úr üdvözletét és jókívánságait.
Feladatunk hirdetni: miért fontos Kalotaszeg
„Ötszáz éves a reformáció, a mozgalom, amelynek a legnagyobb vívmánya visszatérés Istenhez. Visszahozta az anyanyelvű igehirdetést és a könyvnyomtatást, hiszen első reformátoraink anyanyelvű bibliákat nyomtattak, és úgy érzem, méltó ez a könyvbemutatóval összekötött találkozó az 500 éves jubileumi emlékévhez, melynek megünneplését itt szeretnénk elkezdeni Zsobokon” – nyitotta meg a rendezvényt Vincze Minya István, a Kalotaszegi Református Egyházmegye esperese, aki hitvallással zárta beszédét: „Hiszek az Istenben, hiszek egy Hazában, és hiszek Magyarország megmaradásában…”
Barta István zsoboki lelkész Joel próféta 1:3 igei versével üdvözölte az egybegyűlteket, mely hűen tükrözi a találkozó lényegét: „Beszéljétek el fiaitoknak, fiaik meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek.” A lelkész így szólt: „Ez a mi feladatunk, és ennek a könyvnek is ez a rendeltetése. Hogy az, ami egyszer megtörtént, az, ami hozzánk tartozik, az, ami kalotaszegi hagyomány, az leíratott. És azért íratott le, hogy a mi fiaink is megtudják azt, hogy miért fontos nekünk mindaz, ami Kalotaszeg. Legyen ez egy feladat nekünk, hogy fiainknak ezt továbbadjuk, hiszen csak így fog tudni megmaradni a mi hagyományunk, amely olyan fontos, és amely összetartja a nemzedéket, a népet.”
Seres Dénes, a Szilágy megyei RMDSZ elnöke kiemelte: örömmel tölti el a kalotaszegi templomok jó állapota, hogy nagyok a gyülekezetek, aktív a közösségi és hitélet. Elmondása szerint a kalotaszegiek az idők során megtanulták, hogy nem adhatják fel, hogy összetartással, összefogással és cselekedetekkel kell tenniük azért, hogy az ifjúság, az unokáink megmaradhassanak annak, aminek születtek. „Amíg ilyen szép számban tudunk találkozni, addig biztos a megmaradásunk ezen a földön, ahol születtünk” – zárta köszöntését a képviselő úr.
A kultúra ápolásának fontosságáról beszélt Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke: „Mi itt, Kalotaszegen, azért maradunk meg, mert templomba járunk, magyarul beszélünk, azokat az énekeket énekeljük, és azokat a táncokat járjuk, melyek a sajátjaink, amelyek mindenkitől megkülönböztetnek bennünket. Ez tartja bennünk az életet, a lelket, és ez tartja bennünk a magyarságunkat. A mi kultúránkra építve tudjuk biztosítani azt, hogy nekünk is és a gyerekeinknek is Erdélyben legyen a jövő.” Elmondta, hogy ezen kulturális kincsek egybegyűjtésére és megőrzése céljából hozta létre az RMDSZ az Erdélyi Magyar Értéktárat.
Szilágyi Róbert, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke méltatta az itt élő emberek őrzői mivoltát, hogy nagy gonddal és szeretettel vigyáztak arra, amit az elmúlt századokban őseinktől örököltünk. „Nekünk, szilágyságiaknak mindig példaértékű a zsoboki közösség és Kalotaszeg. Bárhol van lehetőségünk, mindig elmondjuk, dicsekszünk is ezzel a gyönyörű településsel, amely a magyar megmaradásunk egyik talán legpéldaértékűbb helyzetét és példáját mutatja az elmúlt 25 évben” – mondta.
Fodor Tamás, Magyarország kolozsvári konzulja megköszönte a magyarságnak azt a példaértékű összefogását, amelyről december közepén, a parlamenti választások idején tett tanúbizonyságot. „Azt gondolom, ha helyben, ilyen kis közösségekben megvalósul az összetartozás, az összefogás, és meg tudja mutatni a magyarság az erejét ilyen kicsiben, akkor a magyar politikumnak egyszerűen kötelező ugyanazt tennie” – vélekedett.
Megtartotta a magyar nyelvet Erdélyben a reformáció
Vincze-Minya István esperes áttért a Kalotaszegi krónikácskákcímű könyv bemutatására, amit tanítók, lelkészek, tanárok és egyszerű falusi emberek írtak. Elmondta, hogy bár a könyv kiadása körül rengeteg nehézség merült fel, mégis nagy öröm számára, hogy mostanra az első nyomtatás elfogyott, utánnyomást kell kérni a nyomdától, ami arra utal, hogy vállalkozásukat áldás kíséri, és valami olyat sikerült létrehozniuk a szerkesztőknek, ami hiánypótló a Kalotaszegről szóló írások között. Ezután felolvasta a könyvhöz írott áldását. „...Ez a vidék Kalotaszeg, amely sajátos helyzetére nézve történelmében talán halálra ítélt, mégis élni, küzdeni akaró nép és föld, és amelynek Istentől megáldott jövője van... Ezen falvak pár kilométerre vannak egymástól, és egységes magyar szigetvilágot alkotnak a nagy román tengerben. Ennek a mesterségesen felduzzasztott tengernek a hullámverései fenyegetően és szüntelenül ostromolják e szigetet, és ha kellőképpen nem óvjuk és őrizzük írott formában is e csodálatos vidéknek a múltját, jelenét és reményteljesebb, szebb jövendőjét – mindezért mi napjainkban előbb fogjuk megfizetni a keserves árat”. (Kovács Kuruc János: „Kalotaszegi krónikácskák – Vincze-Minya István: Áldás”).
A reformációnak a magyar nyelvűség Erdélyben való megtartásában játszott szerepét méltatta Péntek János professzor, aki szintén nagy szerepet vállalt ennek a könyvnek a szerkesztésében. Mint mondta, a reformációnak köszönhetően a magyar nyelvű istentiszteletek, a magyar nyelvű biblia és a zsoltárok állandóan jelen voltak az emberek életében. Beszélt még Kalotaszeg kultúragazdagító jelentőségéről. Ami a magyar kultúrának az egyik legfontosabb része, a magyar népművészet, azt először itt fedezték fel, és itt írták le. „Most sokkal több reményünk lehet a megmaradásra, de remény csak akkor van, ha van erő és akarat is” – mondta. A könyvhöz ő írta az ajánlást. „Krónikácskák: idő és tér mozaikdarabjait, kalotaszegi helyi szerzők helytörténeti írásait találja ebben a könyvben az olvasó. A mozaikdarabok kerete: Kalotaszeg történelmi időkerete, hozzávetőleg nyolc évszázad, és Kalotaszeg térbeli kerete: Csucsától Kolozsvárig, Magyarvalkótól Magyarzsomborig... A »krónikácskák« a jelenbe ívelő múltról szólnak. Többnyire valamelyik kalotaszegi falu több évszázados múltjáról, a templomról, esetleg az oktatásról, az egyház helyi közösségéről, papjairól... Ma is meríthetünk a »krónikácskákból«: a példa erejét a közös cselekvéshez.”
Nincs országtörténet helytörténet nélkül
Kovács Kuruc János szerkesztő elmondta: vannak falvak, amelyeknek egyáltalán nem volt megírva a monográfiájuk. Ezeket a szerkesztőtársakkal elosztották egymás között, és pótolták a hiányt. Így jött létre annak a 48 településnek a leírása, ami megtalálható a könyvben. „Örülök, hogy sikerült az emberekben valami olyan húrt megpendíteni, amit a magukénak éreznek” – mondta a szerkesztő, majd felolvasta a könyv szerzőinek listáját. Beszédét azzal fejezte be, hogy mindenekfelett az emberek ügyszeretete és egymás szeretete kell legyen az első...
– Példaértékű ennek a könyvnek a megjelenése. Kalotaszeg büszke lehet magára, mert nem pusztán csak arról van szó, hogy a kalotaszegi népművészetet fedezték fel és abból megmerítkezve, az új magyar stílus, a szecesszió kialakult, hanem arról is, hogy itt ez a jobbágy eredetű paraszt közösség, Kalotaszeg, a népi kultúrának minden területén csúcsteljesítményre volt képes. A fafaragástól a szőttesig, a népzenétől a néptáncig minden megtalálható gazdag népi kultúrájában. És ilyenre az egész Kárpát-medencében nem találunk példát – mondta Balogh Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutató Központ Néprajztudományi Intézetének igazgatója.
Egyed Ákos professzor a helyi kultúrának az összmagyar kultúrában játszott jelentős szerepét emelte ki. Üdvözölte, hogy a magyar kultúra napját ilyen értékes könyvvel köszönthetjük, mint a „Krónikácskák”. Hangsúlyozta a „Felszállott a pává”-hoz hasonló kezdeményezések fontosságát, hiszen egy ilyen megmérettetés lehetőséget ad arra, hogy a széles közönség megismerjen egy-egy ilyen helyi kultúrát. Kiemelte, hogy az idei győztes mérai tánccsoport révén a kalotaszegi kultúra beköltözött az otthonába, és reméli, sok mindenki más otthonába is.
– A helytörténetírás értéke nagyot nőtt az utóbbi időben, mert kiderült, hogy helytörténet nélkül nem hiteles az országos történet sem. A kultúra és a közösségszervezésnek az ötvözete, ez az, ami sok mindenben hozzájárulhat a magyarság mentéséhez, annak az erősítéséhez. Van egy világkultúra, egy összemosódó kultúra, ugyanakkor minden közösség szeretné felmutatni, hogy vagyok én is, vagyunk mi is, van múltunk, és legyen jövőnk is. Ezért vagyunk itt, hogy köszönetet mondjunk mindazoknak, akik megírnak egy-egy ilyen könyvet, és arra kérjük a kalotaszegi népet, éltesse ezt a nagy értékű hagyományt, és járuljon hozzá ahhoz, hogy sok-sok száz év múlva is emlékezzenek arra, hogy volt, van és lesz Kalotaszeg az értékteremtő népével együtt... – mondta Egyed Ákos.
A Gáspár Attila vezette citeraegyüttes fellépése alatt a jelenlévőknek a helyiek frissen sült kürtőskaláccsal kedveskedtek, majd Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház ifjú művésze bemutatta Kalotaszegi Nagyírásos című műsorát, melyben Varga István, „Kiscsipás” bánffyhunyadi prímás volt segítőtársa. Fellépett még a Zsoboki Hagyományőrző Néptánccsoport kalotaszegi legényessel, csárdással és szaporával. A fellépők sorát a szilágybagosi Mákvirág férfi dalárda zárta, akikkel a közönség együtt nótázott. A helyiek finom vacsorával és desszerttel kedveskedtek a vendégeknek, a nótás kedvűek Varga István „Kiscsipás” prímás kíséretében kalotaszegi és szilágysági nótákat énekeltek.
BECSKE ADRIENN
Kalotaszegi krónikácskák /Művelődési Egyesület – Szentimrei Alapítvány, Sztána/
Szabadság (Kolozsvár)

A Bethlen-kollégium titka
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megnyitották a reformáció jubileumi emlékévét
A Magyar Református Egyház reformációi jubileumi emlékévét ünnepi istentisztelettel nyitották meg a debreceni Református Nagytemplomban (fotó) tegnap délután. Ezt megelőzően Bethlen Gábor fejedelem, Debrecen patrónusa címmel nyitottak meg kiállítást a helyi Déri Múzeumban.
Ez utóbbi eseményen Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: Bethlen Gábor fejedelem többször járt Debrecenben, több alkalommal erősítette meg a város kiváltságait, s a tűzvészben leégett András-templom újjáépítése érdekében lemondott a város egyévi hűbéri díjáról, s az építkezést saját vagyonából is támogatta. Fekete Károly tiszántúli református püspök arról a hármas örökségről beszélt, amelyet a debreceni reformátusok köszönhetnek Bethlen Gábornak. Ő rendelte el a debreceni kollégiumi diákok tógaviseletét, amellyel „Erdély színeibe öltöztetett bennünket” –  mondta a püspök, hozzátéve: útmutatásával pedig – tudománnyal és fegyverrel harcolunk – „belső, lelki öltözetet adott” a lelkipásztoroknak. Végezetül megörökölték Bethlen híres mondatát, amelyet a halálos ágyán vetett papírra: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Kató Béla erdélyi református püspök a kiállítás megnyitóján úgy fogalmazott, hogy „Bethlen Gábor fejedelem nélkül ez az ötszáz év nem volna igazán ünnepelhető”. Az erélyi fejedelem, bár a református értékek szerint vezette Erdélyt, megkövetelte a vallási türelmet, a szabad vallásgyakorlást, elsődlegesnek mindig a haza, azaz Erdély értékeit tekintette. Kató Béla felidézte, a protestánsok összefogása mellett Bethlen Gábor a katolikusokat, de még a román ortodox egyházat is támogatta. Nevéhez fűződik a gyulafehérvári román főiskola alapítása és a biblia román nyelvű fordítása is. Az erdélyi püspök végezetül megjegyezte: Bethlen Gábornak „a különböző vallások, etnikai népcsoportok iránt tanúsított türelmét a mai politikusok is példának tekinthetnék”.
A debreceni Déri Múzeum kupolatermében rendezett kamaratárlaton Bethlen-kori erdélyi relikviákat, pénzérméket, írásos dokumentumokat tekinthetnek meg az érdeklődők február 26-ig. Mint ismert, Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus 1517. október 31-én függesztette ki az egyházi megújulást követelő reformtéziseit a wittenbergi vártemplom kapujára, ettől a naptól számítjuk a reformáció kezdetét. A reformáció emlékévében csaknem négyszáz programot tartanak szerte a Kárpát-medencében.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fellebbezett az egyház a Mikó-ügyben
Benyújtotta perorvoslati kérelmét (fellebbezését) az Erdélyi Református Egyházkerület a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása ügyében a Brassói Ítélőtáblánál kimondott decemberi elutasító ítéletre.
Az ügyet most a Legfelső Bíróság fogja tárgyalni, ez az utolsó hazai jogorvoslati lehetőség, ezután már csak Strasbourg következhet. Kató Béla püspök szerint még reménykednek, hogy egyszer egy bíróság kimondja: mégis az egyháznak van igaza. A decemberben kimondott elutasító ítélet januárban kézbesített 5 oldalas határozatából maga a bírói indoklás peres ügyekben különösen kurtának számít, alig tesz ki egyetlen oldalt – mutatja Szekrényes Johanna, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) jogtanácsosa. Az indoklás tételeit sorra cáfolták a szerdán benyújtott perorvoslati kérelemben.
– Ez a per is bizonyítja, hogy bármilyen indokot felhozhatunk, bármit leírhatunk, ha van egy előre eldöntött koncepció, abból nagyon nehéz kitérni – mondta a Szabadságnak nyilatkozó Kató Béla, az EREK püspök.
– A bizonyítékokat folyamatosan gyűjtjük, újabbak is előkerülnek, de úgy tűnik, egyetlen egyet sem tárgyalnak úgy igazán, alapjaiban. Bebizonyosodott, hogy az általunk felhozott érvrendszert nem is ütköztették, csak részben foglalták bele az elutasításba, azt a felét különösen, amely a számukra jó volt, a bizonyítékból idézett mondat második felét már nem. Ezért tűnik úgy, hogy eleve eldöntött dolgokról beszélünk, hogy úgy gondolják, amióta a DNA-jelentés (Marosán Tamás és Markó Attila ügye – szerk. megj.) után megszületett az ítélet, az a mérvadó, pedig az nem a tulajdonjogról döntött, hanem a procedúráról, az eljárásról, és ezt le is írták a ploieşti-i bírók. Most erre mégis, mint kútfőre hivatkoznak, miszerint ez az igazi oka annak, hogy bennünket elutasítanak, mintha az a bűnügyi per mindent igazolt volna, és nem is vizsgálják az ügyünket. Ezért persze fellebbeztünk, fellebbezünk folyamatosan, és csak reménykedni tudunk, hogy lesz egyszer egy bíró, aki alaposan átvizsgálja az ügyet, és a döntése az lesz, hogy az egyháznak van igaza – mondta a püspök.
Szekrényes Johanna úgy véli, hogy a szokatlanul rövid indoklás nem tárgyalja érdemben azokat a bizonyítékokat, amelyeket felperesként benyújtottak, amelyek az egyházkerületet igazolják.
– A határozatban megszegték a kontradiktórius eljárás elvét, azaz olyan elutasító indokokat hoztak fel, amiket a tárgyalások során nem vetett fel a bíró – tájékoztatott a jogtanácsos. – A most megtámadott határozatban hivatkozik több okra is Marosán Tamás és Markó Attila büntetőjogi ügyéből. Tudjuk, hogy a bíró kérte ennek az ügyiratnak a csatolását, viszont a tárgyalások során nem hozta fel az abban szereplő érveket, ezáltal nem adott lehetőséget nekünk a nyilvános cáfolatra.
Alapvetően elkövetnek egy nagyon nagy tévedést, két iskolát összekevernek. A Sepsiszentgyörgyi Református Egyházközséghez tartozott egy iskola, azzal párhuzamosan működött a Székely Mikó. Az egyházközség valóban lemondott az iskoláról, mert nem tudta fenntartani. Ezt a két iskolát a bíróság egynek tekinti.
A bizonyítékok során például egy 1885-ös egyházkerületi rendkívüli közgyűlési jegyzőkönyvre is hivatkoztunk, az indoklásban ennek csak egy részét vették át. Csak arra hivatkoznak, miszerint a kollégiumok önmagukat kormányzó autonóm testületek, ám az általunk csatolt fordításban szerepel ez is: „amelyek az egyházkerületnek a törvényhozásában vesznek részt”. Ha az egész mondatot tekintjük, akkor egyértelmű, hogy a kollégiumok az egyházkerülethez tartoztak.
Az indoklásban szerepel a telekkönyvi probléma, amit minden határozatban felhoznak, miszerint az épületet annak idején a kollégiumra telekelték, nem az egyházkerületre. Érdekes, hogy a büntetőügyi határozatokból veszik át ezeket az elutasításokat, és azt mondják, hogy megállják a helyüket ebben az eljárásban is, de azokat a határozatokat már nem tekintik az ügyhöz tartozónak, amelyeket mi egy másik ügyből (a Székely Mikó Kollégium vagyonához tartozó tanári lakások ügyéből) átvéve csatoltunk, és amelyek kimondják, hogy az egyházkerület jogosan kéri vissza ezeket az ingatlanokat, mert a kollégium az egyházkerülethez tartozó struktúra volt – részletezte a jogtanácsos.
A perorvoslati kérelmet közlik a visszaszolgáltató bizottsággal, amelynek 30 napon belül kell válaszolnia, majd arra az egyházkerület is válaszol 10 napon belül, azután kitűzik az első tárgyalás időpontját. Azt nem tudni, hogy hány tárgyalás lesz.
– Az Úristennél már korábban fellebbeztünk, bízunk benne, hogy az a fórum nem záródik be előttünk – teszi hozzá Kató Béla.
Jelenleg az egyházkerület 16 perben hozzávetőlegesen harminc ingatlant igényel vissza Brassóban, Désen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Szászvárosban.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Mozaikok 500 év protestáns történelméből
Az oktatás kötelesség
Pénteken délután a sepsiszentgyörgyi unitárius egyház közösségi termében, a reformáció 500. évfordulójáról megemlékező rendezvénysorozat keretében iskolatörténeti kiállítás nyílt a híres protestáns felekezeti tanintézményeket, neves tanáraikat ábrázoló pannókból, korabeli szemléltetőeszközökből. A látogatók felpróbálhatják a régi diákok viseletét, a tógát, valamint digitális oktatófilmek is kiegészítik a látottakat.
A megnyitón jelen volt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Incze Zsolt esperes, Győri József, a magyarországi Református Tehetséggondozó Alapítvány elnöke, valamint számos tanár, érdeklődő.
Egyed Júlia, a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium iskolalelkészének bevezetője után Kató Béla mondott köszöntőt, melynek alapgondolata az, hogy a protestáns egyház a kezdetektől fogva elválaszthatatlan az oktatástól, a talentumok gyarapítása volt és marad elsőrendű feladata, e nélkül nincs jövője sem, és aggodalomra ad okot, hogy az utóbbi évtizedben visszatérő gyakorlat a magyar történelmi egyházak akadályoztatása abban, hogy a saját hitük szerint neveljék a gyermekeket. Ezt az aggodalmat Incze Zsolt esperes is osztotta, ezért különösen értékelte azon pedagógusok munkáját, akik a mindennapokban végzik a nehezét: „Legyetek erősek, hűségesek!” kérte tőlük.
Győri József, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumi tagja, a Debreceni Kollégium igazgatója vázolta a tárlat létrehozásának előzményeit. Lépésről lépésre alakult ki az az elgondolás, hogy a bemutatott anyag vándorkiállításként összekösse azokat a városokat, neves intézményeket, amelyek szerepelnek benne, hozzájárultak létrejöttéhez. Ugyanakkor azokhoz is szól, akik ismeretek nélkül, vagy éppen előítéletekkel közelednek a múlt századok protestáns felekezeti oktatásához. Ma is kísért az iskola- és kultúrtörténet meghamisításának veszélye – hívta fel a figyelmet.
Nagy Éva kabinetigazgató a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárság nevében szólalt fel, majd Czimbalmos Csaba városmenedzser tolmácsolta Antal Árpád polgármester üdvözletét, és mondott köszönetet a kiállítás lelki befogadását megkönnyítőknek. Magyarósi Imola, a Református Kollégium történelem szakos tanárának az elmúlt 500 évet átfogó iskolatörténeti összefoglalója után a Református Kollégium diákjai mutattak be rövid összeállítást Ady Endre istenes verseiből, őket Mágori Ágnes magyartanárnő készítette fel. A kiállítás, amely idén 15 helyszínen mutatja be a magyar protestáns iskolák értékteremtő munkáját, Sepsiszentgyörgyön vasárnapig tekinthető meg az unitárius egyház közösségi termében, 9–17 óra között.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vajdahunyadon, az 500 éves reformáció jegyében
Az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége, Kató Béla püspök vezetésével 2017. március 30-án generális vizitációt tartott Vajdahunyadon. Az utóbbi években a püspök rendszeresen ellátogat évente egyházmegyéjének valamelyik gyülekezetébe. Ez alkalommal Vajdahunyadra jöttek a megyebeli lelkészek, szám szerint kilencen, és két nyugdíjas lelkész is.
Szép, tavaszi napon ünnepi hangulat uralkodott a gyülekezetben. A bizottság A kora délelőtti órákban érkezett delegációt Zsargó János helyi lelkipásztor esperes fogadta, majd áhítatot tartott. Napirend szerint a bizottság tagjai megvizsgálták az egyház ügyvitelét, számba vették az épületeket és megállapították, hogy a templom, a papi lak, a gyülekezeti ház, a ravatalozó rendben van. Délután a bizottság találkozott a vallásórás gyermekekkel, a nőszövetség tagjaival és a presbitériummal. Délután 6 órától istentisztelet volt, mely alkalommal Kántor Csaba parajdi lelkipásztor, püspökhelyettes szolgált. A prédikációban kiemelte a reformáció 500 éves jelentőségét. Ezután főtiszteletű Kató Béla püspök köszöntötte a gyülekezetet. Röviden ismertette a vizsgálat eredményét, szomorúan állapítva meg, hogy a gyülekezet létszáma rohamosan apad. Jelenleg 820 a lélekszám. Míg az 1960-as évek végén, az iparosítás után a beköltözések hatására hirtelen felduzzadt a lélekszám, és 50-60-70 keresztelés volt egy-egy évben, most évente 2-3 keresztelőt tartanak. A továbbiakban felszólalt Kántor Csaba főjegyző, Szegedi László kőhalmi lelkipásztor generális direktor, Fekete János egyházkerületi főgondnok, majd Kovács Szabadi Levente petrillai lelkipásztor, egyházmegyei főjegyző köszöntötte a jelenlevőket.
Zsargó János vajdahunyadi lelkipásztor, esperes megköszönte a helyi gyülekezet nevében a bizottság munkáját. Istentisztelet után közös vacsorán vettek részt a vendégek és a lelkészek.
A hunyadi vár tövében élő gyülekezet tele reményekkel próbálja folytatni hitbeli életét.
Vajdahunyad, 2017. március 31.
Kun Árpád ny. lp. / Nyugati Jelen (Arad)

Gazdag életút: a „százkezű politikusra” emlékeztek
Anyaországi kezdeményezésre valósult meg tegnap Kolozsváron az a konferencia, amely a Református Kollégium egykori neves végzettjére, Hegedűs Sándorra (1847–1906) emlékezett. Az iskola patinás dísztermében Egy gazdag életút a szülőföld és a kolozsvári alma mater szolgálatában címmel a hajdani közgazdász, publicista, kereskedelmi miniszter, parlamenti képviselő és dunántúli református egyházkerületi főgondnok sokoldalú életművét idézték fel.
Az emlékkonferenciát a magyar kormány támogatásával a Budapesti Városvédő Egyesület keretében megalakult Hegedűs Sándor Emlékbizottság szervezte, fővédnökei Kató Béla református püspök és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja voltak. Köszöntőjében az utóbbi azt emelte ki, hogy az utókor gyakran hajlamos megfeledkezni történelmi nagyjairól, és szinte ez lett a sorsa Hegedűs Sándornak is.
Hegedűs Sándor korabeli dokumentumai, írásai öt utazóládában, hatvan év után kerültek elő egy budapesti pincéből. Hallatlan tehetségét, szorgalmát, munkabírását jelzi ötezer újságcikke, és az, hogy az utókor a „százkezű politikus” jelzővel illette. Kolozsváron született és járt iskolába, majd három évig a Széll Kálmán-kormány kereskedelmi minisztereként és más közéleti tisztségek betöltésével Budapesten élt. Akárcsak Arany János, ő is maradandó értelmiségi értékeket alkotott, miközben sosem törekedett rivaldafényre – jellemezte életművét a főkonzul.
A szervezők részéről Kovács László elnökletével lezajlott előadás-sorozatot Szász Zoltán (történész, MTA-tag) vezette be, aki Hegedűs Sándor pályafutásának történelmi hátterét részletezte. Az 1867-es kiegyezés meghozta a mindenki számára hasznos alkotmányosságot, viszont az etnikai megosztottság bomlási folyamatot indított el. Ausztria a Monarchia költségeinek 70 százalékát, Magyarország a 30 százalékát biztosította, ami később, állandó torzsalkodás közepette, a magyar fél kárára változott. A dualizmus nem kedvezett az anyaországnak, mint ahogyan napjainkban az EU-ban is a szegényebb tagállamok húzzák a rövidebbet. Akkoriban a népesség kétharmada írástudatlan volt, a birodalomból másfél millióan (köztük 400 ezer magyar) vándoroltak ki, mégis 2014-ig Magyarország párját ritkító gazdasági fejlődésnek ment keresztül. „Az első világháború kitöréséig Magyarország közelebb állt Nyugat-Európához, mint 2000-ben” – jelentette ki az előadó. Ilyen körülmények között járta végig Hegedűs Sándor a politikusok életútját, főleg a gazdasági és kulturális fejlesztésből vette ki a részét.
Tóth Szilárd (egyetemi adjunktus, BBTE) a 19. század végi erdélyi gazdasági fejlődést elemezte, amikor a vasúthálózat kiépítése, akárcsak jelenkorunkban az autópályáké kulcsszerepet játszott, és ehhez Hegedűs Sándor sokban hozzájárult.
Az egykori miniszter családja az udvarhelyszéki Magyarzsákodról származott. Ennek a kis falunak a református lelkésze, Balázs Sándor, a náluk uralkodó keresztény szeretetet méltatta a háromféle egyházi felekezeti tagok között, a vele érkezett gyermekek pedig Mikszáth Kálmánnak a Hegedűs Sándorhoz intézett írását olvasták fel. A konferencia hangulatát színezte még Dinnyés József kobozművész, aki reformáció korabeli énekeket adott elő.
Az emlékkonferencia további előadásokkal folytatódott. Az érdeklődök hozzájuthattak a Katona Tamás, Szász Zoltán által szerkesztett Hegedűs Sándor, a százkezű politikus című kötethez. Hasonló tanácskozást március 2-án tartottak Budapesten. Szabadság (Kolozsvár)

Református kollégium az egykori munkásszálló helyén
Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és szállót avattak Sepsiszentgyörgyön. Az intézmény egyik felében egyetemi bentlakás, a másik felében az azt fenntartó szálló működik.
Az egykori munkásszállót a helyiek „leányblokként” ismerik, az Olt textilgyár tulajdonában volt, kétszáz szövőnőt tudtak ott elszállásolni. A magánosítás után az új belga tulajdonos a leányotthont kiürítette, több mint tíz évig állt üresen, míg a református egyház felújíttatta. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkájának segítésére építették a kollégiumot, mondta a megnyitón Kató Béla püspök. Sepsiszentgyörgyöt és egyben a református egyházunkat súlyos veszteség érte, amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk – jelentette ki a püspök. A kollégiumok megtanítják a diákoknak, milyen egy összetartó közösséghez tartozni és értékelni azt, fejtette ki Dávid László, a Sapientia rektora. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk. A szocialista realizmus stílusjegyeit viselő épület az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni és tovább erősíteni, mondta Török Áron építész az épület egyik tervezője. Az új intézmény Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Új kollégiumot avattak (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bentlakás és hotel egyben a szentgyörgyi Fidelitas – Református Egyetemi Kollégium és Szálló
A Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tevékenységének támogatása céljából jött létre a hétvégén felavatott egyetemi kollégium, amelynek egy része szállóként üzemel.
Egyetemi bentlakásként és hotelként is üzemel a Sepsiszentgyörgyön hétvégén felavatott Fidelitas – Református Egyetemi Kollégium és Szálló elnevezésű létesítmény. Az épületben egykor munkásszálló működött, akkor még az Olt textilgyár tulajdonában volt, és mintegy kétszáz szövőnőt tudtak elszállásolni az ingatlanban. A magánosítás után az új belga tulajdonos kiüríttette a helyiek által leányotthonként ismert épületet, amely több mint egy évtizedig üresen állt, majd a református egyház újíttatta fel.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a hétvégi megnyitón elmondta: a kollégiumot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tevékenységének támogatására hozták létre.
Kató hangsúlyozta: Sepsiszentgyörgyöt, de a református egyházat is súlyos veszteség érte, „amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették”. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy „nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk”.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora úgy értékelt: egy kollégium elsősorban azt tanítja meg a diákoknak, hogy milyen egy összetartó közösséghez tartozni, és értékelni azt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk”.
Török Áron építész, a megújult ingatlan egyik tervezője arról beszélt, hogy a szocialista realizmus stílusjegyeit magán viselő épület az ipari léptékű előregyártás és az igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves ingatlanok egyike volt Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni, és továbberősíteni. Az új intézmény Magyarország kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Nemzetpolitikai fontosságú intézmény született
Oktatás nélkül nincs jövő
Szombaton Kató Béla református püspök, Antal Árpád András polgármester, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Török Áron tervező és népes közönség jelenlétében avatták fel Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és Szállót. Az épület egyik fele egyetemi bentlakásként, a másik szállóként fog működni, hogy a bentlakást fenn lehessen tartani.
Kató Béla püspök köszöntő beszédében arra emlékeztetett, hogy amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják az erdélyi magyar felsőoktatást. Így a Sepsiszentgyörgyön átadott kollégium is a Sapientia munkáját hívatott segíteni.
Azt sem rejtette véka alá, hogy amióta a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumot elvették az egyházától úgy érzik, hogy ebben az országban csak a saját területükön és épületeikben lehetnek viszonylagos biztonságban. Éppen ezért a gazdasági tevékenységeket bonyolító Fidelitas cégük vásárolta meg és újította fel az épületet, melynek egyik szárnyában egyetemi kollégium kapott otthont. A másikat szállodaként fogják működtetni, de csak a kellő diáklétszám eléréséig. Létrehozásának fő célja ugyanis az oktatás elősegítése volt és maradt. Azé az oktatásé „amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, és nincs közösség” – jelentette ki végezetül Erdély református püspöke. Dávid László rektor a Kárpát-medence-szerte fontos szerepet játszó kollégiumok szükségességére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Véleménye szerint ugyanis az innen kikerülő értelmiségiek már egyetemista korukban egy közösség tagjaivá válva, megtapasztalván annak összetartó és felhajtó erejét, később is közösségben fognak gondolkozni, valamint érte fognak cselekedni. Elszigetelődéstől fertőzött világunkban pedig az a legfontosabb, hogy gyermekeink már fiatal korban belekóstoljanak a közösségi lét édes gyümölcsébe. Ugyanakkor nem titkolt büszkeséggel említette, hogy eddig elért eredményeinek köszönhetően a Kárpát-medence legjobb határon kívüli magyar felsőoktatási intézményévé nőtte ki magát a Sapientia EMTE.
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere az általa vezetett hivatal és a lakosság nevében is köszönetet mondott a református egyháznak, hogy jóvoltából a város egy újabb, nemzetpolitikai szempontból is nagyon fontos intézménnyel gyarapodhatott. Ugyanakkor kijelentette: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, nem tudnak annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk.”
Az egykori „leányblokk” történetét, valamint felújításának részleteit ennek egyik megtervezője, Török Áron építész ismertette az egybegyűltekkel. Miután Kántor Csaba püspökhelyettes megáldotta és Kató Béla püspök, Dávid László rektor, valamint Antal Árpád András polgármester elvágta a nemzeti színű avatószalagot, az újonnan létrejött intézményt belülről is meg lehetett tekinteni. Ennek során pedig meggyőződhettünk, hogy itt valóban átlagon felüli körülményeket biztosítanak a diákoknak.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egyházörténelmi jelentőségű látogatás Parajdon
Ünneplőben várta a református gyülekezet apraja-nagyja a generális vizitáció tagjait szerdán a parajdi református templom előtt. Utoljára 1924-ben járt püspöki vizitáció a településen. A Kató Béla püspök által vezetett bizottság, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye lelkészi közössége és a helybéliek együtt ünnepelték a reformáció 500. évfordulóját.
Átérezte a nap rendkívüliségét a gyülekezet: a jubileumi évben az Erdélyi Református Egyházkerület Generális Vizitációs Bizottsága esperesi székhelyekre látogat. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegyében Kántor Csaba lelkipásztor-esperes gyülekezetét, a parajdit érte a megtiszteltetés. A lelki élmények mellett a vizitáció maradandó tárgyi emléke a Miklós Károly helybéli faragó által készített, a templom falán elhelyezett kehelydombormű, rajta Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levélből vett ige, amelyet Bethlen Gábor fejedelem jelmondataként is számon tartanak: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Ugyanakkor készült ötszáz, a kehelyjelképpel ékesített és a vizitációs tudnivalókat tartalmazó könyvjelző is, amelyeket a fiatalok a jelenlévők között szétosztottak.
Az egyháztörténelmi jelentőségű napon Kató Béla püspök hálával említette a megújult templomot, a gyülekezetet pedig a Jézus Krisztushoz való tartozás hitében erősítette meg. A bibliai értelmű sószerepre és a világ világosságát sugárzó fényéletre buzdította a napzáró istentisztelet résztvevőit.
- Parajdnak van sója, világa, messzire mutató templomtornya, és legyen épített városa is a közösségnek – kívánta a püspök.
Szatmári Szilárd csíkszeredai lelkipásztor, egyházmegyei jegyző bemutatta a vizitációs bizottság tagjait, akik a nap folyamán a helybéli lelkész által tartott bibliaóra után megvizsgálták az egyházközség gazdaságát, ügyvitelét, a lelki életet. A generális vizitáció tagjai távozáskor jelképes, helyi ajándékot kaptak: sókristályt, gyertyatartót és gyertyát, valamint emléklapot.
Molnár Melinda / Székelyhon.ro

Három tiszteletdíjat adományozott a KLMT
Három Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Díjat adományozott a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa: a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és más műemlék épületek felújításáért az Erdélyi Református Egyházkerületnek (EREK), a Farkas utcai református templom felújításáért Kolozsvár Belvárosi Református Egyházközségnek, a széki református templom felújításáért pedig a helyi egyházközségnek.
Gaal György, a KLMT elnöke kifejtette: a nevezettek az erdélyi magyar emblematikus épületek sikeres felújításáért kapták a díjakat. – Az értékek láthatóvá tétele mindannyiunkat gazdagít. Aki ezt rossz szemmel nézi, az szegény, és az is marad. De mi gazdagok vagyunk, sok feladat áll előttünk – közölte Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja.
Az Erdélyi Református Egyházkerületet laudálva a nagyenyedi Bethlen-kollégium és más műemlék épületek felújításáért, Brendus Réka a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese kifejtette: az EREK örökségépítő tevékenysége túlmutat a szakrális területen. Kató Béla, az EREK püspöke pedig azt hangsúlyozta: nem csak műemlék épületeket, hanem élő közösségek otthonait újították fel. Az EREK-nek adott diploma másolatát vette át Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója is. A Kolozsvár-belvárosi és széki református egyházközségeket Horváth Anna, Kolozsvár volt alpolgármestere laudálta.
– A két egyházközség egyedi, de most már összekötik őket a felújítás során átélt hasonlóságok. A lelkesedés diktálja az iramot, de csak a kitartás éri el a célt. Ebben a két esetben a kivitelezők kitartó lelkesedésére volt szükség – vélekedett Horváth Anna. A díjat Fazekas Zsolt lelkipásztor és Nagy Péter főgondnok (Kolozsvár-belvárosi egyházközség), illetve Sallai Márton lelkipásztor és Tamás János főgondnok vette át Gaal Györgytől és Maksay Ádámtól. A zenei kínálat is változatos volt: a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Gergely Zoltán) egyházi jellegű műveket adott elő, a Bethlen-kollégium diákjai (Sipos Zsuzsanna, Turzai Tamás és Fechită Cătălin) szavaltak és énekeltek, Antal Csanád és zenekara ízes széki népzenét játszott. A díj Kolozsi Tibor szobrász bronzplakettjéből és Ferenczy Botond grafikus által tervezett oklevélből áll.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Befogadó közösség családoknak és özvegyeknek
Különleges módon ünnepelték a hagyományosan anyáknak szentelt vasárnapot Nyárádtőn a református gyülekezetben: felszentelték azt az elmúlt években épített két szociális lakást, amelyben többek között gyermeküket egyedül nevelő édesanyák is laknak.
Az Erdélyi Egyházkerületben egyedülálló szociális lakásokat és annak lakóit főtiszteletű Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke áldotta meg. A 220 lelkes kis református közösségben kiemelkedő nap volt a vasárnapi, hiszen az elmúlt száz évben harmadszor látogatott püspök a gyülekezetbe, elsőként 75 évvel ezelőtt, amikor felszentelték a Fő út mellett levő református templomot, másodszor, amikor azt teljesen felújították 2000-ben, és most újra örömünnepre érkezett a jelenlegi elöljáró: a húsz személynek otthont adó szociális lakások felszentelésére. Igehirdetésében Kató Béla a csibéit szárnyai alá vevő, megvédő, oltalmazó kotlóhoz hasonlította az édesanyákat, akik Isten határtalan szeretetéből táplálkozva feltétel nélkül szeretik gyermekeiket. Gyülekezeteink olyan közösségek kell legyenek, ahol mindenki otthon érzi magát, s megérzi Isten feltétel nélküli szeretetét – hangsúlyozta a főtiszteletű püspök. Lőrincz István, a Marosi Református Egyházmegye esperese rövid köszöntőjében arról beszélt, hogy ahogy a nyárádtői reformátusok helyet, otthont készítettek azoknak, akiknek erre szükségük volt, úgy Jézus is helyet készít mindannyiunknak a mennyországban. A két, egyenként négy lakrészes szociális lakás felépítéséről Székely Ferenc református lelkész tartott vetített-képes beszámolót, amelyből kiderült, hogy elsőként 2009-ben a régi harangozói lakást teljesen átépítették, kibővítették és létrehoztak négy lakrészes épületet. Nagy segítséget nyújtottak az építkezésben a hollandiai nieuwegeini gyülekezet DK+ nevű csoportja, amelynek fiataljai két hétig önkénteskedtek is a munkálatok során. Az első ház gyorsan benépesült, s egyre többen érdeklődtek, hogy lesz-e újabb. A második szociális lakás terve 2015 elejére készült el, s bár nem volt meg a felépítéséhez szükséges pénzösszeg, a presbiterek nekifogtak, s kiásták az alapot. Közben a lelkész több helyre pályázott a tervvel, végül anyagi támogatást kapott a leideni Stichting De Carolusgulden alapítványtól. 2017-ben újból a DK+ csoport fiataljai önkénteskedtek a második szociális ház manzárdjának kiépítésében, s ősszel már be is költözhettek a lakók. A legidősebb lakó 83 éves, a legfiatalabb kétéves, többségük református, de van római katolikus és ortodox is. A lelkész megköszönte a presbitériumnak, hogy végig mellette állt, s támogatta a terveit, majd emlékplakettet nyújtott át a DK+ csoport jelenlevő tagjainak, illetve oklevelet Nagy Attila tervezőnek, aki minden felkérésre gyorsan és hatékonyan segítette a gyülekezetet. Az egybegyűlteket köszöntötte Kovács István, az egyházkerület diakóniai előadója is, aki példaértékűnek nevezte a szociális lakások megépítését, és hangsúlyozta: fontos, hogy az egyház a szeretetszolgálatra is erőt, időt és anyagiakat fordítson, hiszen másokon segítve tudja bizonyítani, hogy megtapasztalta Isten szeretetét és kegyelmét. Az ünnepély a két szociális lakás felszentelésével és kis szeretetvendégséggel zárult. Székelyhon.ro

Hitünket cselekedetekkel tegyük élővé
Reformációs megemlékezések Alvincen, Vajasdon és Gyulafehérváron
A Nagyenyedi Református Egyházmegye a reformáció ötszáz éves évfordulóját egy jól szervezett, összetett, kétnapos, több helyszínen zajló ünnepséggel tisztelte meg. A reformáció bölcsőhelyei, Gyulafehérvár és Alvinc, történelmi szerepük révén is, kiemelt jelentőségűek a szórvány számára. Gudor Kund Botond gyulafehérvári református lelkész és az egyházmegye esperese volt az ünnepség megálmodója, egyben a rendezvények főszervezője. Nagyszámú vendég érkezett helyből, továbbá Budapestről, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról, Nagyenyedről és még sok más gyülekezetből. Fél évezred történelmi pillanatai elevenedtek meg a hétvégén szakmai előadások, kiállítások, kulturális programok révén.
Reformációról szóló előadások, négy témakörben
Az alvinci Martinuzzi-kastélyban (Martinuzzi Fráter György 1482–1551) majd a helyi református templomban tartották az előadásokat, amelyek négy témakörbe tömörültek. I. Az erdélyi reformáció és európai kapcsolatai a 16–18. században; II. Az erdélyi reformáció etnikai háttere: szászok, magyarok és románok. Kölcsönhatások, ellentétek; III. Az erdélyi reformáció 18. századi önmeghatározása: pietizmus, peregrináció és felvilágosodás; IV. Sokszínűség és tolerancia. A reformáció 3. ága (anabaptisták, unitáriusok, szombatosok). Az első napon előadást tartott Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest), Feiszt György (Szombathely), Gudor Kund Botond (Gyulafehérvár), Fopkje van de Beek (Hollandia), Gróf László (Oxford), Kolumbán Vilmos József (Kolozsvár), Ana Dumitran (Gyulafehérvár), Szabó Emília (Gyulafehérvár), Verók Attila (Eger), Bálint Emese (Firenze), Dr. Ridovics Anna (Budapest)
A rendkívül érdekfeszítő előadásokat kérdések és hozzászólások követték. Ezek közül kiemelném a következőket: Protestáns szimbólumok a magyar heraldikában (Feiszt György), A Gyulafehérvári Káptalan felbomlásától a Gyulafehérvári Református Egyházmegye kialakulásáig: a szász–magyar Alvinc szerepe a református adminisztráció kiépítésében (Gudor Kund Botond), Felekezetiség és tudósság: Buczy Emil levelezése Kazinczyval (Szabó Emília), Erdély mint hallei protestáns missziós terület a 18. században (Verók Attila), Hutterita, habán életmód és kézművesség kutatásának legfrissebb eredményei (Ridovics Anna).
Józsa Miklós
Alvinc „bölcsőhely” jellegét történelme igazolja
Az alvinci felújított templomban pénteken délután folytatódott a program klasszikus zeneművekből összeállított hangversennyel, amit Oláh Mátyás református lelkipásztor és Oláh Emese, a Kolozsvári Zenekonzervatórium doktorandusza mutatott be. Ezt követően Gudor Botond megnyitotta Az alvinci magyar múlt emlékei kiállítást. Ioan Josan Josif helyi polgármester üdvözlő és a reformáció hatásait értékelő rövid beszédet tartott. A jelen levő görögkatolikus és ortodox papok megköszönték a meghívást, és üdvözletük mellett hangsúlyozták, hogy mindannyian egy „nyájhoz” tartozunk.
A kiállítás anyagában érdekes adatokat találunk a bíborosi rangot elért Martinuzzi Fráter György tevékenységéről, aki volt barát, katona, országos és erdélyi politikus. Az erdélyi fejedelemség előhívójának tartják. Más adatok az alvinczi kabán telepről és a telepesekről (újkeresztények) szólnak, akiknek magas fokú mesterségbeli tudásuk volt. Az alvinci református templom története Alvinc „bölcsőhely” jellegét bizonyítja.
Emlékjelhagyás Vajasdon
Az ünnepi rendezvénysorozat másnapján két, reformációs emlékeket őrző központba igyekeztek a résztvevők, Vajasdra majd Gyulafehérvárra. Vajasdon megkoszorúzták az új táblával ellátott kopjafát, és emlékjelhagyásra került sor. Kató Béla püspök hirdetett igét, megemlékezett a tavalyi Bethlen Gábor ünnepségről, a falu idetelepítésének évfordulójáról. Kijelentése szerint a vajasdi gyülekezetben, de minden más református közösségben fontos a jobb utáni vágyakozás, a bizalom, az előretekintés, valamint a hit a feltámadásban. Az ünnepség másik jeles vendége Csulák Péter kolozsvári magyar konzul volt, aki hozzászólásában kreatív eseményként értékelte az ünnepet, és kiemelte a bibliafordítás jelentőségét, amely az idők folyamán erősítette az identitástudatot. A vajasdi templomi ünnepségen fellépett a Bethlen Gábor Kollégiumban Fórika Éva ny. zenetanárnő által létesített leánykórus, eredeti erdélyi népi ruhákba öltözve.
Az „ige egyházának” bátor kiállása
Gyulafehérváron a református templom megtelt az ünneplőkkel. Gudor Botond esperes hirdette az igét, aki többek között kifejtette: akkoriban nagy bátorság kellett ahhoz, hogy egyházunk kiálljon az „ige” mellett. Ezért is vált az „ige egyházává.” Csulák Péter konzul szerint ma is a reformáció értékeire alapozva gyűltünk össze. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen-kollégium igazgatója – aki az ünnepségen, iskoláján kívül, az RMDSZ Fehér megyei szervezetét és a Dr. Szász Pál Egyesületet is képviselte – kijelentette, hogy a „kollégium felvállalta azt, hogy református intézménynek vallja magát.”
A templomban megjelentek a helyi román világi és egyházi vezetők is. Gabriel Pleşa, Gyulafehérvár alpogármestere azokról a hatásokról beszélt, amelyek a reformáció után megváltoztatták Erdély akkori társadalmát. Növelte a program ünnepélyességét a Bethlen-kollégium neves Collegium Gabrielense együttesének fellépése.
Értékeket teremtő a református vallás
A parókia udvarán lezajlott koszorúzás után az ünneplő sereg felvonult a Várba, a Székesegyházba. A történelmi emlékeket hordozó katolikus templomban Horváth István esperes az ökumenia jegyében üdvözölte a megjelenteket. Kató Béla püspök méltatta a reformáció jelentőségét.
A megemlékezés ezután a közeli Unirea Egyesülés Múzeumban folytatódott, ahol Gabriel Rustoiu igazgató mutatta be a kétszáz éve még virágzó pietizmus történetéről szóló kiállítást. August Hermann Francke (1663–1727) a pietista mozgalom iskolaalapító egyénisége, akinek munkássága hatott a magyar elemi iskola megjelenésére is. Vanek Attila, az Egri Egyetem tanára az együttműködésről beszélt, amelynek keretében az Európát bejárt kiállítást Gyulafehérvárra is sikerült elhozni. Kató Béla felszólalásában megjegyezte, hogy Erdély aranykorát a református fejedelmeknek köszönhetjük, és legalább három generáció szükségeltetik, hogy igazi értékek keletkezzenek. Az ötszáz éves reformáció tehát egy kipróbált, értékeket teremtő vallás. A múzeum előtti szabadtéri kiállításon régi református templomainkat láthattuk a kinagyított fotókon: id. Lőrincz Zoltán, ifj Lőrincz Konrád ref. lelkész, valamint Kis Géza munkáit.
A Gyulafehérvári Művelődési Házban a közönség kedvére lazíthatott és szórakozhatott. A műsort a „székely-szórvány tengely” jegyében működő, Kovászna megyei testvérgyülekezet támogatása tette lehetővé. Sepsiszentgyörgy segítségével önálló műsort mutattak be az Evilági zenekar közreműködésével. Szép sikert arattak modern, dallamos muzsikájukkal. Ezután felléptek a megyei néptáncegyüttesek (Vajasdi Margaréta Népi Együttes, Miriszló Gyöngye, a Csombordi Pipacsom néptáncegyüttes, a Magyarlapádi Piros Pántlikás zenekar, Boros Erzsébet népdalénekes), végül a műsor a Sepsiszentgyörgyi Népi Együttes felvidéki táncaival zárult nagy sikerrel.
A nagy szórvány-ünnepség egyik legnagyobb eredménye, hogy az emberek találkoztak egymással, megerősödtek hitükben, történelmi tudásukban. Fontos tanulsága pedig: megmaradni református magyarnak és a „hitet cselekedetekkel élővé tenni.”
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

Hegedüs Sándor, a százkezű politikus
Társasházi pince, öt utazóláda, véletlenül megtalált gazdag hagyaték, emlékbizottság, konferencia és emlékév. Egy csoda, amely az elmúlt néhány évben bejárja a Kárpát-medencét. Hegedüs Sándornak, a 19. századi Magyarország egyik legbefolyásosabb politikusának elfeledett életét és munkásságát ismerhetjük meg.
Történészként végzett, diplomataként dolgozott, nyugdíjasként a magyarországi Kis- és Közép-Agrárvállalkozók Sajtkészítő Egyesületének elnöke. A magyarországi Kovács László mégis teljesen más minőségben járt nemrég Kolozsváron: a Hegedüs Sándor-konferencia egyik szervezőjeként. Hogy ki is volt Hegedüs Sándor, akinek idén születésének 170. évfordulóját ünnepeljük? Nevét és munkásságát az utókor elfeledte, még a történészek számára is fehér folt volt. Mindaddig, amíg néhány éve valami hihetetlen véletlen – vagy nevezzük csodának? – folytán hagyatéka felszínre került.
Csoda a pincéből
„Egy budai társasházban lakom. Néhány éve ennek pincéjében találtam öt hatalmas utazóládát. Amikor kinyitottam, meglepve tapasztaltam, hogy Hegedüs Sándor hagyatékára bukkantam. Hogy miért éppen ott hevertek a ládák? Hegedüs Sándor dédunokája, Tőry Magdolna ugyanabban a házban lakik, mint én, csakhogy ő nem foglalkozott a ládák tartalmával, így azok a pincében hevertek hosszú évtizedeken keresztül” – meséli Kovács László.
Amikor a ládákban talált anyagot feldolgozták, elhatározták, hogy a kolozsvári származású politikusról könyvet írnak történészek bevonásával. A néhány éve elkészült mintegy 650 oldalas kiadványt az elmúlt időszakban igyekeztek minél több helyen bemutatni, tartalmát ismertetni. A hagyaték gondozói nemcsak Magyarországot járták be, hanem eljutottak Felvidékre és Erdélybe is. Idén pedig Hegedüs Sándor születésének 170. évfordulója alkalmából emlékév keretében emlékeznek meg az egykor elfeledett politikusról és újságíróról.
Ki volt Hegedüs Sándor?
Kolozsváron született, a helyi református kollégiumban érettségizett, majd jogi tanulmányokat folytatott, amelyeket Budapesten fejezett be. Fővárosi barátai beajánlották őt Jókai Mórnak, aki a Hon című országos napilap szerkesztője volt, s a nagy író éppen a gazdasági rovathoz keresett szakembert. 1868-tól kezdett dolgozni újságíróként a lapnál.
A fiatalember azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy idejével jól tudott gazdálkodni: lapot írt, később szerkesztett és ontotta magából a vezércikkeket. Ezzel párhuzamosan egyre jobban elmélyedt a közgazdasági irodalom tanulmányozásában, úgyhogy néhány éven belül már szakműveket ismertetett (több nyelven beszélt), és értekezéseket tett közzé. Rengeteg írt és dolgozott. Tagja volt az Atheneaum című társadalmi-politikai-irodalmi-művészeti hetilap szerkesztőségének is. Közben politikai pályára lépett. Egymás után ötször jutott be kolozsvári képviselőként – a Szabadelvű Párt tagjaként – a magyar Országgyűlésbe. A párt mintegy harminc évig kormányozta Magyarországot. Hegedüs mintegy húsz évig a parlament pénzügyi bizottságának volt az előadója, számos bank tanácsadójaként és igazgatótanácsi tagjaként dolgozott.
A Széll Kálmán-kormányban 1899-től kereskedelmi miniszterré nevezték ki, hozzá tartozott a közlekedés és a szállítás. Minisztersége idején épült az Erzsébet híd, két Tisza-híd és a barcsi Dráva-híd. Bővítette a fiumei tengeri hajózást, a magyar tengerészeti akadémiát, gondoskodott a nemzetközi lámpás hajójelzések bevezetéséről, fejlesztette a folyami hajózást. Az ő idejére esik a Vaskapu szabályozásának befejezése, bevezette a révkalauz-rendszert. Összesen 945 km új vasútvonalat adott át, kidolgoztatta a székelyföldi vasúthálózat tervét, minisztersége idején 197 új posta-, 112 távírda-hivatal és 177 távbeszélő központ létesült, 16 város új telefonhálózatot kapott. Hegedüs nemzetközi távíróvezetékeket hozott létre, módosította a munkaszüneti napokról és betegsegélyezésről szóló törvényt, számos adótörvényt megreformált, fejlesztette az ipari szakiskolákat. Tárcafőnöksége idején 70 gyár nyílt meg az országban. Megszervezte az 1900-as népszámlálást, mert nemcsak a posta, hanem a statisztika is az ő hatáskörébe tartozott. Az 1900-as párizsi világkiállításon való sikeres magyar szereplés is az ő nevéhez fűződik, mint ahogy a kolozsvári Fadrusz János által készített Mátyás szobor is, hiszen Hegedüs volt a szobor egyik megálmodója, a szoborbizottság létrehozója, elnöke, majd a szoboregyüttes egyik leleplezője is. Mindeközben folyamatosan cikkeket és gazdasági szaktanulmányokat közölt. A Nemzetgazdasági Szemle, a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Újság, a kolozsvári Magyar Polgár munkatársaként több ezer újságcikket szignált.
Akadémikus, kegyelmes úr és támogató
Megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia tagjának, életében számos elismerést kapott, többször kitüntették, a királyi udvar 1899. szeptember 18-án tevékenységét a valóságos belső titkos tanácsosi címmel ismerte el. Politikai karrierje során meggazdagodott, pénzét azonban többször is jótékony célokra fordította, számos karitatív intézmény lelkes patrónusa volt. Ezen kívül rendszeresen támogatta a református egyházat, szülővárosát és iskoláját: a kolozsvári református kollégium részben neki köszönhette a tornacsarnokot és az új épületet (amelyben ma a Şincai iskola működik). 1888-ban megalakult a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, Hegedüst először alapító tagként tartották nyilván, de nemsokára megválasztották alelnöknek, majd világi elnöknek is. A társaság titkára, Szőts Farkas ezt jegyezte fel róla: „Kilenc vándorgyűlésünkön kilenc alkalommal szólt, lelkesített az igazság olyan erejével, a lelkesedés olyan pátoszával, az ékesszólás olyan varázsával, hogy azt soha sem feledte el, aki egyszer hallotta”. 1902-ben bizonyos fokig visszavonult a közélettől, és egyháza szolgálatába szegődött: a Dunántúli Egyházkerület főgondnokává választották.
Elvhűség és jellemesség
Elvhűség és jellemesség
„Hegedüs Sándor Emlékbizottságot alakítottunk, amely idén két konferenciát szervez. Az egyikre Kolozsváron zajlott április 27-én, a másikat Budapesten tartjuk majd valamikor ősszel a tudományos akadémián. Ugyancsak idén tavasszal a VI. kerületben a Hunyadi tér 12. szám alatti ház falán emléktáblát helyezünk el. A százkezű politikus itt élt haláláig, és később még sokáig családja is” – mondja Kovács László. Az emlékbizottság a Rubicon című folyóirat szerkesztőivel is tárgyal, hogy a kiadvány külön számot szenteljen a Hegedüs családnak (a politikus egyik fia, Hegedüs Lóránt gazdaságpolitikus, pénzügyminiszter volt, a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítója, a másik fia pedig, Sándor, mérnök, író és utazó). Az emlékbizottság különben arra keresi a választ, hogyan történhetett meg, hogy az utókor ennyire elfeledte Hegedüs Sándort, hiszen 1945-ig Kolozsváron és Budapesten is utcanév őrizte emlékét. „Szeretnénk visszahozni az emlékezetbe, és megismertetni a mai nemzedékkel is azt a személyt, akinek a 19. századi Magyarország nagyon sokat köszönhetett” – vázolja az elképzeléseket Kovács László. Az emlékbizottság a hagyatékot igyekszik feltárni, digitalizálni, Magyarzsákodon pedig – Hegedüs Sándor családjának ősi fészkében – idén július első napjaiban, falunapok keretében kopjafát avatnak, tiszteletére pedig emlékszobát rendeznek be.
Címek és tisztségek
A Vasárnapi Újság a következő tisztségeit sorolja fel: az Osztrák–Magyar Vasúttársaság alelnöke, a Magyar Jég- és Viszontbiztosító Társaság és a Magyar Általános Takarékpénztár elnöke, a Magyar Jelzálog-hitelbank, a Pénzváltó és Leszámítoló Bank, a trieszti Assicurazione Generali, valamint a bécsi Balesetek Elleni Biztosító Társaság igazgatótanácsosa, ugyanakkor a budapesti Józsefvárosi Jótékony Egylet és a Nemzeti Torna-egyesület elnöke, a Magyar Hírlapírók Nyugdíjintézetének megalapítója és alelnöke, az Országos Képzőművészeti Társulat választmányi tagja, az Osztrák–Magyar Monarchia Írásban és Képekben igazgatósági tagja, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag.
Hegedüs Sándor-emlékkonferencia Kolozsváron
A Kolozsvári Református Kollégium dísztermében egész napos előadássorozattal tisztelegtek Hegedüs Sándor előtt. A konferenciát árilis 27-én Kató Béla püspök és Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja fővédnökségével rendezték meg. A programot Dinnyés József zenés előadása nyitotta, majd számos előadó közreműködésével alkottak részletes képet Hegedüs Sándor fáradhatatlan tevékenységéről, amelynek köszönhetően megkapta a százkezű politikus elnevezést. Mile Lajos főkonzul elmondta: az utókor gyakran mostoha, és kiesnek az emlékezetéből olyan személyiségek, akik méltók lennének a figyelemre. Az emlékbizottság azonban ezen igyekszik javítani. Mile Lajos a konferencia névadóját az egyetemes magyar politikatörténet kiemelkedő alakjának nevezte, tehetséges államférfiként jellemezte, akinek tevékenységét a hit is áthatotta. „Az utókornak kötelessége, hogy egy ilyen ember emléke előtt méltóképp tisztelegjen” – fogalmazott a főkonzul. Szász Zoltán, az MTA Történeti Kutatóintézetének főmunkatársa az 1867-es kiegyezésről, annak következményeiről, és Hegedüs Sándor társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokban kifejtett tevékenységéről, az ország vezetésében betöltött szerepéről beszélt. Tóth Szilárd, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa Erdély gazdasági fejlődési lehetőségeiről számolt be, a 19. század második felében történtek alapján. Előadásában ismertette a mezőgazdaság helyzetét Magyarország leginkább fejlődő korszakában, a vasúthálózat-építés folyamatát és Erdélyre kifejtett hatásait, valamint a különböző iparágak fejlődésének következményeit, rámutatva Hegedüs Sándor mindezekben betöltött szerepére. Kárbin Ákos történész, a VERITAS Történetkutató Intézet levéltárosa Hegedüs Sándor, mint Széll Kálmán kormányának kereskedelmi minisztere, Erdély fejlesztője címmel mutatta be az említett politikai pályájának kiemelkedő pillanatait. A konferencián Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője Hegedüs újságírói munkásságáról emlékezett meg, és arról beszélt, hogy társadalomszervezői tevékenysége, kezdeményezései páratlanok voltak, lelkesedése, elvhűsége és kitartó munkája pedig sosem merült ki. Hegedüs életútját Németh Tibor néprajzkutató és Millisits Máté művészettörténész egészítették ki, akik a politikusnak Kolozsvár országgyűlési képviselőjeként betöltött szerepéről, a Mátyás-szobor állításához való hozzájárulásáról, valamint a Mátyás király szoborbizottság elnökeként végzett tevékenységéről beszéltek.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megmutatták az erejüket
Egységben az erő – tartja a mondás, és épp ezt támasztotta alá a szombaton a nagyváradi várban megrendezett Református Egység Fesztivál, amely gyakorlatilag népünnepélyjelleget öltött. Több mint ötezer református gyűlt össze Váradon ez alkalomból, hogy hitközösséget vállaljon. A vendégek nem csak Erdély kölünböző egyházmegyéből, hanem a Kárpát-medence számos területéről érkeztek.
A rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye az úrvacsoraosztással egybekötött ünnepi istentisztelet volt, amelyen mintegy hatezer hívő vett részt a várudvaron és a fejedelmi palota belső udvarán felállított hatalmas sátrak árnyékában. Az egybegyűlteket Csűry István, a házigazda Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke köszöntötte, kifejezve reményét, hogy az eseménynek otthont adó váradi várhoz hasonlóan a református egyház és a magyar közösség is képes lesz ismételten megújulni.
Az ünnepi istentiszteleten Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök hirdetett igét, a fesztivál ószövetségi vétetésű jelmondata „Őrizd a várat!” (Náhum 2, 1) alapján. Mint rámutatott, 1660 augusztusában a nagyváradi várat feladni kényszerülő védőknek is annyira fontos volt Isten szava, hogy nemcsak a szabad elvonulást kérték a törököktől a megadás feltételéül, hanem azt is, hogy elszállíthassák a nyomdát, valamin a félig kinyomtatott Váradi Bibliát.
A szertartáson közreműködött többek közt Steinbach József dunántúli püspök, Csomós József tiszáninneni püspök, Halász Béla délvidéki püspök, Kató Béla erdélyi psüpök, Fekete Károly tiszántúli püspök, Csáti Szabó Lajos horvátországi püspök, Fazakas László felvidéki püspök, Adorjáni Dezső erdélyi evangélikus püspök, valamint Forró László főjegyző, a Református Egység Fesztivál főszervezője. Az alkalmi beszédek rendjén a rendezvényt, s az egybegyűlt közösségeket üdvözölte Bara Lajos István királyhágómelléki főgondnok, Victor Opaschi vallásügyi államtitkár, valamint Christoph Weber és Uel Marrs írországi, illetve svájci meghívottak.
Az énekek alkalmával szolgálatot tett a nagyváradi ifjúsági fúvószenekar, valamint a nagyváradi gyülekezetek egyesített énekkara is. Szavalattal közreműködött Meleg Vilmos presbiter, a Szigligeti Színház színművésze is, aki Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című verséből adott elő rszéleteket. Az úrvacsoraosztást követően az istentisztelet aHimnusz közös eléneklésével zárult.
Az egységnap további rendezvényeivel gyermekektől a nagyszülőkig minden korosztály számára kínált érdekességeket. A legkisebbeket a helyi kézművesek, valamint az Arany Kapu Egyesület és a Zabhegyezők közreműködésével színes gyermekprogramokkal várták. A tizenéves korosztályt ifjúsági zenekarok, valamint a váradvelencei református gyülekezet színjátszó csoportja szórakoztatta a nyári színpadon.
A rendezvény két tematikus konferenciát is magában foglalt. A várudvaron szervezett nőszövetségi konferenciát a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanárképző ének szakának hallgatói nyitották meg egy rendhagyó koncerttel, amely a reformáció korában keletkezett művektől erdélyi szerzők művein át egészen dél-amerikai darabokig a kórusművek széles skáláját felvonultatta. A konferencia keretében Dr. Lukács Olga a reformáció nőnevelésre gyakorolt hatásáról tartott előadást, míg Békefy Lajos és Röhig Klaudia lelkipásztorok Magyar egység – Solus Christusban! Esélyek, buktatók, reményeink címmel értekeztek. Közreműködött Écsi Gyöngyi és a Nagyváradi Kántorkórus. A nőszövetségi rendezvény záróakkordjaként Aczél Dóra osztotta meg a súlyos betegségből való gyógyulással kapcsolatos tapasztalatait egy pódiumbeszélgetés keretében.
Az egységnap másik kiemelkedő konferenciája a Partium reformációjával foglalkozott, melynek keretében kilenc egyházmegye reformációja került bemutatásra. Ezzel párhuzamosan kiállítások és tematikus standok várták a szépszámú látogatót. Megtekinthető volt többek közt az Erdélyi Gyülekezet kopjafa-kiállítása, valamint a várban kialakított állandó református tárlat keretében Szenczi Kertész Ábrahám bibliát is kinyomtató nyomdagépének életnagyságú, rekonstruált változata.
A fesztivál két nagyszínpadi előadással zárult. A Guinness-rekorder, 34 nyelven éneklő, Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekesnő, Dévai Nagy Kamilla adott szívhez szóló koncertet, majd ezt követően Erkel Ferenc Bánk bán című operájának legemlékezetesebb dallamait, áriáit hallgathatta meg a közönség a debreceni Csokonai Nemzeti Színház művészeinek előadásában.
A Református Egység Fesztivál a XXVI. Festum Varadinum rendezvénysorozat részét képezte.
Sz. G. T. / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Kiáll az erdélyi reformátusok mellett a Református Egyházak Világközössége (Református hírnök)
Kató Béla püspökkel tartott megbeszélést május 10-én az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatalában Jerry Pillay, a Református Egyházak Világközösségének (REV) elnöke. A találkozón Kató Béla püspök beszámolt arról, hogy a restitúció okozta nehézségek akadályozzák az egyházat küldetése teljesítésében, a világközösség elnöke ebben a kérdésben is segítségét ajánlotta fel egyházkerületünknek.
Az egyházi elöljárók elsősorban a református egyházhoz való tartozásról beszélgettek, ezen belül pedig kitértek azokra a problémákra, amelyekkel az egyház jelenleg szembenéz, valamint mérlegelték a lehetőségeket, hogy miképpen lehetnek egymás segítségére. A fogadóbizottság felvázolta az egyháztagokat érintő gondokat, a létszámcsökkenés problémáját, illetve az ennek orvoslására irányuló intézkedéseket. A nagyobb gondok közé sorolták a magyarok megoldatlan helyzetét Romániában, valamint szót ejtettek a jövőbeli kilátásokról. Jerry Pillay elnök a beszélgetést követően elmondta: Románia jövőben ünnepli egyesülésének centenáriumát, de az integráció és elfogadás jelenlegi szintje még hagy kívánnivalót maga után. „A Református Egyházak Világközössége kiáll az erdélyiek és az egyház mellett ebben az időszakban, megpróbál megoldásokat keresni a múlt sebeinek gyógyítására, de az igazság ügyére is hangsúlyt fektet, hiszen a társadalom tagjaiként a magyar emberek száz év után is kívülállónak érzik magukat szülőföldjükön” – foglalta össze a világközösség elnöke. Hozzátette: „Az egyháznak nem könnyű ezzel a problémával foglalkoznia, kívülállók segítségére van szüksége, a Református Egyházak Világközössége pedig betöltheti ezt a szerepet – erős hangként nyomást fejthet ki, globális szinten is ismertté teheti a helyzetet az erdélyiekkel és itt élő reformátusokkal való szolidaritás jegyében.” A beszélgetésen kitértek arra, hogy a hívek számának csökkenését többek közt a fiatalok megszólításának nehézségei okozzák, hiszen az iskolákban és egyéb intézményekben, amelyeket egykor az egyház működtetett, nem kap eléggé kiemelkedő szerepet a vallásos nevelés. A restitúció kérdéséről részletesen tárgyaltak. „Az ember azt várná el, hogy az elkobzott javakat gond nélkül visszaszolgáltatják, hogy az egyház végezhesse azt, amire elhivatott, taníthassa, képezhesse, a megfelelő erkölcsi értékekre vezesse híveit a hit és az ige jegyében” – jelentette ki Jerry Pillay. Elmondta, a restitúció ügyének alakulásában is végig szeretnék kísérni az Erdélyi Református Egyházkerületet az akadályokkal teli útján, hogy az visszaszerezhesse, ami az övé – nemcsak az anyagi javakat, hanem fennhatóságát, a társadalomban betöltött jelentős szerepét, hiszen munkájával, az egyén fejlesztése mellett, a világot is jobbá teszi. „Az egyház szolgálata és missziós tevékenységei elvesznek az olyan társadalmakban, ahol nem engedik kiteljesedni, megfelelően működni. Ahhoz szeretnénk hozzásegíteni az itteni református egyházat, hogy Isten híveiként szabadon és akadályok nélkül végezhessék mindazt, amire elhivatottak, a közösség szolgálatába állhassanak” – hangsúlyozta az elnök. Elmondta, szülőhazájában, a Dél-afrikai Köztársaságban a fajüldözés a legsúlyosabb gond, a Református Egyházak Világközössége pedig nagymértékben hozzájárult az ellene folytatott harchoz. A szervezetnek jelentős szerepe van az igazságért, emberi jogokért folytatott harcban, a jobb világ megteremtéséért való munkálkodásban, mindig kiáll a kisebbségek és kirekesztett embercsoportok mellett. „Az erdélyi magyarok helyzete tehát nem teljesen új számomra, de különösen megérintett, hiszen a földrajzilag megosztott kisebbségek történelmük szempontjából is elválasztottak, és azért is küzdeniük kell folyamatosan, hogy normális körülmények között élhessenek. Romániában a református egyháznak az a szerencséje, hogy egy nagyobb család tagja, a világ 109 országának több mint 80 millió reformátusa közé tartozik, tehát megvan a lehetőségünk arra, hogy támogassuk az érvényesülésért és befogadásért folytatott küzdelmében” – fogalmazott Jerry Pillay. Az REV elnöke elmondta, újabb találkozót tervez az egyházkerület vezetőivel, hogy elindíthassák a konkrét intézkedéseket a megbeszélt gondok orvoslásáért. „Nem egy kívülálló csoportot akarunk ráállítani a problémamegoldásra, hanem az itteni egyházzal együtt fogunk dolgozni. Nem fogjuk semmilyen formában elnyomni vagy akadályozni a munkáját, hanem együtt kezdeményezünk, mi pedig vállaljuk a tartószerkezet szerepét, lehetőségeink függvényében felajánljuk a szolgálatainkat, hogy az egyházkerület kiállhasson az ügyéért, és együtt találhassunk megoldásokat és célokat, amelyek elősegítik a haladást” – szögezte le. Hozzátette: a világ reformátusai együtt alkotnak egyházat, az Erdélyi Református Egyházkerület pedig részese ennek. „Figyelembe kell vennünk: amellett, hogy a gyülekezetek szintjén helyileg oldják meg a gondokat, mindnyájan Isten birodalmának tagjai vagyunk, amely nem helyhez kötött, az egész világot felöleli.”
Berekméri Gabriella / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Találkozót tart a magyar református diaszpóra Kanadában
Reformáció 500
Kanadában ezen a héten tartják a magyar református diaszpórának a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett találkozóját. Az esemény szerdán kezdődött és péntekig tart.
Vass Zoltán, a torontói Első Magyar Református Egyház lelkipásztora a közmédiának elmondta: a Niagara Falls-ban rendezett eseményre Kanadából, az Amerikai Egyesült Államokból, Ausztráliából és Európából is érkeztek egyházi küldöttek. Egy szerdai kerekasztal-beszélgetésen a résztvevők az egyházat érintő örömökről és problémákról beszéltek. Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, valamint a magyarországi református egyház zsinati elnöke azt mondta: bár országonként, régiónként jelentősen eltérő helyzetben vannak a közösségek, a résztvevők egyetértettek, hogy „mindenekelőtt az evangéliumi igehirdetésben kell megújulnunk”. Ebben van elrejtve az egyház jövője – tette hozzá.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy a problémák ugyanazok a Kárpát-medencében és a diaszpórában is.
„Hogy valaki Bukarestben vagy Torontóban tűnik el a közösségéből, az elvileg mindegy” – fogalmazott. Mint mondta, úgy látják, csak az intézményhez tartozás segíti a közösséget abban, hogy megmaradhasson.
Ha valaki egyetlen intézménnyel sincs kapcsolatban, „annak veszélyben van a hite is, a gyülekezeti közössége, a vallásossága és az anyanyelve is” – vélekedett.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Kanadában folytat tárgyalásokat, és csütörtökön ellátogat a találkozóra. 
MTI Népújság (Marosvásárhely)

Tanévzáró a PKE-n, szoboravatással
Mint azt már beharangoztuk, a Partiumi Keresztény Egyetem tanévzáró ünnepségére június 17-én, holnap kerül sor Nagyváradon, egyúttal szoboravatás is lesz az Arany-bicentenárium örvén. Időközben kialakult az ünnepség programja.
Az ünnepélyes tanévzáróra szombaton 10 órától kerül sor a nagyvárad-újvárosi református templomban (Kálvin/Calvin u. 1. sz.). Arany János teljes alakos szobrának felavatására a róla elnevezett egyetemi kollégium előterében, a templom mögött (volt Teleki, ma Városháza u. 36. sz.) kerítenek sort.
PROGRAM
9.45 Hallgatók, oktatók átvonulása az egyházkerületi székházból (Teleki/Városháza u. 27. sz.) az újvárosi („kéttornyú”) református templomba
10.00 Tanévzáró ünnepség
Ének: Szózat
Igehirdetés – Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora
Meghívottak köszöntése – Szomor Abigél, egyetemi lelkész
Tanévzáró beszéd – Pálfi József rektor
Köszöntőbeszéd – Kató Béla erdélyi püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke
A Partiumi Keresztény Egyetem kórusának szolgálata
Érdemoklevelek átadása
Kulcsátadás, kulcsátvétel
11.30 Arany János szobrának felavatása, levezeti Nemes Csaba minisztériumi főtanácsadó
Ünnepi beszéd – Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány Kuratóriumának elnöke
A szobor leleplezése. A műalkotást Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész készítette, bemutatja Feledy Balázs művészettörténész. http://itthon.ma

Ballagás a haza, szeretet, művészet hármas jegyében
A Partiumi Keresztény Egyetem 2016-2017-es tanévének ünnepélyes zárását június 17-én tartották Nagyváradon. Idén szoboravatás koronázta meg a hagyományos módon és keretek között lezajlott tanévzárót. 
Akárcsak az előző években, reggel az oktatási célokat szolgáló református egyházkerületi székházban tartották a szakonkénti búcsúztatókat, ahol a másodéves hallgatók és az egyetemi oktatók köszöntek el a végzősöktől, kedves nosztalgiázással, jelképes diplomaosztással és feltarisznyázással. Innen a PKE két karának, a bölcsészettudományi és művészeti, valamint a gazdaság- és társadalomtudományi fakultásnak a végzősei együtt vonultak át – élükön az intézményvezetőkkel-alapítókkal – a nagyvárad-újvárosi református templomba, ahol ünnepi istentiszteletre került sor. Igehirdető maga a Partiumi Keresztény Egyetem rektora, Pálfi József református lelkipásztor volt, aki a Szentírás újszövetségi részéből, mégpedig az apostolok cselekedetei 19. fejezetének 1-től a 22-ig terjedő verseiből bontotta ki az alkalomhoz és a momentumhoz illő prédikációt.
A meghívottak – akadémiai és közéleti személyiségek, intézményvezetők és diplomaták –, valamint a hallgatók, oktatók, szülők, rokonok és ismerősök népes gyülekezetét Szomor Abigél egyetemi lelkész köszöntötte az igehirdetést követően, majd ismét a PKE rektora vette át a szót egy tanévzáró beszéd erejéig. Összegezte az egyetemi reformfolyamat és konszolidáció elmúlt egy évének eredményeit, útjára bocsátva az alapképzést sikerrel elvégzett kétszáz, valamint a mesterképzésben részt vett száz hallgatót.
Kató Béla erdélyi püspök, a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntőbeszédében az egyházi-alapítványi hátterű erdélyi magyar felsőoktatási hálózat nemzetmegtartó szerepét kiemelve utalt a PKE-n szükségessé vált válságkezelésre is. A viharfelhők eloszlottak ugyan az intézmény fölött, ám van még helyreállítandó és javítandó, továbbá elengedhetetlen a tevőleges összefogás.
A Partiumi Keresztény Egyetem kórusának szolgálata után megtörtént az érdemoklevelek átnyújtása a legjelesebb hallgatóknak, majd az intézet kulcsának átadása és átvétele a generációváltás hagyományos jeleként.
Az eső miatt a templomban zajlott le a rendezvény második része is: az Arany Jánosról való ünnepélyes megemlékezés születésének 200. és halálának 135. évfordulóján, első nagyváradi szobrának felállítása és leleplezése alkalmából, a „haza, szeretet, művészet” mottóval. Nemes Csaba minisztériumi főtanácsadó elöljáróban méltatta az egész alakos bronz alkotás ötletadóit, megvalósítóit és támogatóit, közülük néhány jelenlévőnek díszoklevelet nyújtva át.
Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány kuratóriumának elnöke ünnepi beszédében irodalomtörténeti keretbe ágyazva beszélt Arany János felavatandó szobrának mához szóló üzenetéről. Biharország, illetve a Partium nagy szülötte jelképesen ismét hazatér, kiemelkedő momentuma az Arany János Emlékévnek ez a mai avató, de ugyanígy a reformáció félezer éves jubileumának is – hiszen egy református szellemóriásnak adóz. „A keresztény hit és a magyar nyelv veszendő becsületének a helyreállítására indít minket bibliás költőnk szobra” – mondotta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke. Tőkés László dicsérően és köszönettel szólt azokról, akik a szoborállítást elősegítették, majd felidézte a PKE múltjának több fontos momentumát is, köztük annak az Arany János Kollégiumnak a létrejöttét, amelynek előterében a szobor állni fog, s amely kollégiumnak az új szárnyát éppen másfél évtizede avatta fel Mádl Ferenc akkori magyar államfő. Emlékeztetett, hogy idén március 2-án, a költő születésnapján Áder János jelenlegi köztársasági elnök Nagyszalontán úgy indította le az Arany-emlékévet, hogy hitet tett a magyar nemzet újjászületése mellett, arra buzdítva „dadogó magyarságunkat”, hogy használja anyanyelvünk árnyalatait, gazdag szókincsét.
Személyes élményekkel, emlékekkel megtűzdelt, aktuálpolitikai utalásokat sem nélkülöző beszédében Tőkés László bizodalmát is megosztotta a hallgatósággal, mondván: „A Partiumi Keresztény Egyetem és az Arany János Kollégium nagy küzdelmek és állhatatos erőfeszítések révén abból a célból jött létre, hogy helyreállítsa a magyar nyelvű felsőoktatást. Hívő, testvéri érzéssel, őszinte elismeréssel és Isten iránti hálaadással tekintek azokra az egyetemi hallgatókra, valamint drága szüleikre, akik mostoha helyzetükben nem az önfeladás útját választották, hanem éltek emberi és közösségi jogaikkal, és maguk is készek kiállni a nemzet ügye mellett és megmutatni a magyar nyelv becsületét.” Végül rámutatott: „Őszinte elégtétellel állapítom meg, hogy egyetemünk túljutott legutóbbi válságos időszakán, rendkívüli próbatételein, és új székházának megszerzésével, valamint újan felhúzott modern épületével Szent László és Arany János történelmi örökségének az útján haladva keresi és építi a jövendőt.”
Végül Feledy Balázs művészettörténész méltatta röviden a felavatandó műalkotást és Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművészt, aki örömét fejezte ki afölött, hogy műve igazán jó helyre került.
A testvéregyházak képviselőinek áldása és a Himnusz eléneklése után a templomi ünnepség közönsége kivonult a szoborhoz, ahol Bai Lóránd trombitaszólója közepette Tőkés László és Pálfi József leleplezték a magyar irodalom egyik legismertebb és egyben legjelentősebb alakjának plasztikus emlékművét. tokeslaszlo.eu/cikk

Kálvin-szobrot avattak (Ünnep a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében)
Kálvin János bronz mellszobrának leleplezésében csúcsosodott ki az idei, immár kilencedik alkalommal megszervezett Kálvin-hét rendezvénysorozata. A kovásznai belvárosi református templom kertjében állított szobrot Vargha Mihály szobrászművész alkotta, a leplet ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyhákerület püspöke, nt. Koncz Tibor, a Nagykunsági, illetve nt. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese vette le egyházi és világi elöljárók, hívek jelenlétében.
A szombati gyülekezeti napot megelőzően a hét folyamán Szörcsén zajlott a gyereknap, Kézdivásárhelyen a nőszövetségek napja, Pákéban a presbiteri, Alsócsernátonban a konfirmandusok napja.
A hétvégi kovásznai események a református egyházközség tulajdonában lévő Deák-kertben kezdődtek. Kora reggeltől érkeztek az egyházmegye gyülekezeteinek képviselői, a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar Kelemen Szilárd karnagy vezetésével térzenével várta a résztvevőket. Mindenki felhúzta saját sátrát, majd hivatalos megnyitóként a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjainak részvételével került sor a magyar és egyházi zászlók felvonására. Ezt követően ft. Kató Béla püspök hirdetett igét, majd úrvacsorát szolgáltak a híveknek. Ezzel párhuzamosan a városi művelődési otthonban gyerek-istentiszteletet tartottak. Az események a belvárosi református templom kertjében folytatódtak, a Kálvin-szobor leleplezését megelőzően díszbeszédek hangzottak el. „500 évvel ezelőtt, a mohácsi vész után, néhány évtized alatt közösséget szerveztek a magyar reformátusok, elsősorban Magyarország azon részén, ahol a török mindent felperzselt” – idézte ft. Kató Béla istentiszteleten elhangzott szavait Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Ugyanazt a hangulatot éljük meg ma Erdélyben, Székelyföldön, amire több száz évvel ezelőtt a reformátusok vállalkoztak. Ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk kapkodni, idegeskedni, félni, tízszer száz éve élünk itt, Erdélyben, a mai Románia közepén, Székelyföldön. Láttunk mi már olyat, ami az elmúlt időszakban történt, de ha közösségi érdekeinket összefogva haladunk előre, akkor nemcsak ötszáz, ezer év áll előttünk, hanem annál sokkal több. Látva a féktelen magyarellenességet, ami az országban van, Kovászna Megye Tanácsa hangsúlyosabban kiáll a történelmi magyar egyházak mellett, szoborállításra is szívesen adunk az elkövetkezőkben is támogatást” – jelentette ki a tanácselnök.
Gyerő József, Kovászna polgármestere a város lakói nevében köszöntötte a jelenlévőket. Vargha Mihály szobrászművész a mellszobor megformázásának előzményeiről beszélt a közönségnek. Lelkészekkel, okos emberekkel beszélgetett arról, ki is volt Kálvin János, végül egy olyan emberi alakot mintázott meg, amelyen a középkori ruha tömegéből előtör a fej – egy szigorú fej. Miért szigorú? Egyrészt, mert Kálvin szigorú volt. Másrészt, mert nem árt a mai világban egy kis szigorúság nekünk, székelyeknek sem. „Az én Kálvinom azt kérdezi tőlünk: hogy álltok a hittel, a szülőföldhöz, egymáshoz való viszonyotokkal, székelyek, magyarok? Nemcsak a kálvinistákhoz, unitáriusokhoz szól, hanem a római katolikusokhoz is, mert ahogyan a papok nem unják mindennap, vasárnap a Bibliából idézeteket felolvasni, azokat értelmezni, azokról elmélkedni, ugyanúgy nekünk sem szabad megunni a Székelyföldhöz és közösségünkhöz való viszonyunkat” – mutatott a követendő útra a művész. Marosán Csaba színművész Tamási Áron, Ady Endre, Dsida Jenő gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A leleplezett szobrot ft. Kató Béla áldotta meg, majd a templomban kezdetét vette a református kórusok találkozója. A nap folyamán gyerek- és ifjúsági programok zajlottak, volt táncház, táncoktatás, koncert, Marosán Csaba Luther asztalánál című előadását mutatta be. Az események sorát a zászlók bevonása zárta. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye
Véget ért a Kálvin-hét
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye idén is megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-hetet, az eseményeket a reformáció 500. évének ünnepe is összekapcsolta. A lelkiekben gazdag és programokban színes rendezvény idén Szörcsére, Kézdivásárhelyre, Székelytamásfalvára, Pákéba, Alsócsernátonba és Kovásznára hívta az érdeklődőket.
Hétfőn Szörcsén rajtolt a Kálvin-hét gyermeknappal, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor, katekétikai előadó köszöntötték az egybegyűlteket. Biró Erika helybéli lelkipásztor Max Lucado: Különleges ajándék című történetét mondta el, a helyi gyülekezet asszonyai pedig pánkóval kínálták a gyermekeket. Kedden a céhes városban a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői várták a fiatalokat. Bartos Károly elgondolkoztató kérdéseket vetett fel a párválasztással, szerelemmel, kötődésekkel és Istennel kapcsolatban, a Református Kollégium udvarán a kolozsvári IKE által szervezett flashmob gyűjtötte csapatba a jelenlevőket.
Nőszövetségek és presbiterek találkoztak
Szerdán Székelytamásfalván tartották a nőszövetségi napot. A templomban igét hirdetett Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, kiemelve a női szolgálat fontosságát, hangsúlyozva, hogy „a női munka lényege a segítségnyújtás”. Németh Zsuzsanna egyházmegyei nőszövetségi elnök üdvözlete után Hegyi István helybéli lelkipásztor és a vallásórások rövid műsorral örvendeztették meg az asszonyokat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor A szeretet kicsit másképp címmel tartott előadást, majd a márkosfalvi nőszövetség átadta a vándorzászlót a házigazdáknak.
Csütörtökön Páké adott otthont a presbiter-napnak. Az istentiszteleten Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a szemerjai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, az egyházat és hívőket érintő felelősségre irányítva a figyelmet. A Pákéi Férfi Dalkör kis kórusművekkel köszöntötte a jelenlevőket, majd Izsán Antal helybéli lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Németh Csaba főgondnok az egyházmegye elnöksége nevében szólt, ezt követően dr. Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a pákéi gyülekezet egykori lelkipásztorának előadása következett.
Pénteken konfirmandus-napot tartották Alsócsernátonban, a templom előtti kis téren. Simon-Kató Barna, az egyházmegye katekétikai előadója és Takács Lajos helybéli lelkipásztor üdvözölték a fiatalokat, pár gondolatban ismertetve a templom történetét. A fiatalok öt különböző játékos, versenyszerű foglalkozásokon vettek részt a reformáció alaptételeit vizsgálva.
Kálvin-mellszobrot avattak
A rendezvény csúcspontjának, a gyülekezeti napnak Kovászna adott otthont szombaton. A barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület és a kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzójának hangjaira a Deák kertben korán reggel felhúzták a gyülekezetek sátrait és a zászlókat, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat állt őrséget. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően a belvárosi református templomkertben leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló mellszobrot, Vargha Mihály alkotását.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlevőket, rövid beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Tamás Sándor megyetanácselnök, Gyerő József, polgármester, Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Színház színtársulatának legifjabb tagja szavalt.
A szobrot készítő Vargha Mihály képzőművész elmondta:
– Amikor a felkérést megkaptam, utánaolvastam Kálvinnak, lelkészekkel beszélgettem, hogy megtudjam, milyen is volt Kálvin János – mellszobrának elkészítésére fél évem volt. Kálvin szigorú volt, és nem árt nekünk, székelyeknek sem szigorúnak lenni – mondta az alkotó, hozzátéve, az ő Kálvinja nem csak a kálvinistákhoz szól, hanem másoktól is megkérdi: hogy álltok a hittel, székelyek, magyarok? Hogy álltok a szülőföldhöz való viszonyotokkal?
A szobrot, aminek készítését a helyi és megyei önkormányzat is támogatta Kató Béla, Balogh Zoltán és Koncz Tibor leplezték le.
A templomban zajló kórustalálkozón a kovásznai férfidalárda, a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, a székelytamásfalvi református férfikar, a papolci és a felsőcsernátoni református vegyeskórus, a pákéi református dalkör, a Kovászna II. református egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdi-Orbai Lelkészcsaládok Kórusa vett részt. Közben a gyülekezeti sátraknál készült a finom ebéd, a gyerekeknek gyerekfoglalkozást tartott a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület, míg a nőszövetségi sátornál kézműves vásár fogadta az érdeklődőket. Jelen voltak a kovásznai Írisz Bolt fogyatékkal élő alkalmazottai is, akik saját készítésű kézműves termékeket kínáltak.
„A legjobb dolog, amit rendezhettek”
Kérdésünkre Balogh Zoltán esperes a rendezvényt értékelve elmondta: örvendetes volt látni, ahogy évről évre nő az érdeklődés a Kálvin-napok iránt. Hozzátette, a gyülekezeti nap létszámát nagyban növelte az erdővidéki és sepsiszentgyörgyi egyházmegyék jelenléte, de érkeztek vendégek Brassó megyéből és az anyaországi Nagykunságról is.
Gyerő József polgármester örült, amiért az önkormányzat partnere lehetett ennek a közösséget összetartó rendezvénynek, a szoborállítás anyagi támogatása mellett a gyülekezeti nap támogatásában is kivette részét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese lapunknak elmondta: második alkalommal vesz részt a Kálvin-héten, s bár feléjük ilyen jellegű rendezvény nincs, ennek népszerűségét látva tervezi odahaza is javasolni.
Marosán Csaba zilahi származású színész első alkalommal vett részt a Kálvin-héten, és felemelőnek tartotta, hogy ennyire össze tudott kovácsolódni egy közösség Háromszéken. De nem csak a meghívottak voltak elragadtatva a rendezvénytől, hanem a résztvevők is. A 74 éves pákéi Vida Margit elmondta: „Minden évben jelen vagyok a Kálvin-héten, aminek legszebb pontja a gyülekezeti nap, mert ilyenkor újra találkozunk egymással, és jól érezzük magunkat, miközben a hitünk, ami kötelez, meg is erősít”. Hasonlóan vélekedett a székelytamásfalvi Tusa Gábor is, aki már 40 éve presbiter. „A legjobb dolog, amit rendezhettek, az a Kálvin-hét, hiszen amellett, hogy közösségmegtartó ereje van, számos programot kínál az érdeklődőknek. Ilyenkor érezzük igazán a református közösség erejét” – fogalmazott. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Átalakítják a református kollégium udvarát
Folyamatban van a székelyudvarhelyi református kollégium főbejárata melletti udvar átépítése, amit iskolakezdésig befejeznének. Több pad és mellszobor elhelyezését tervezi a tanintézet vezetősége, amivel a jelenleginél több funkciót adnának a térnek.
„Benedek Elek szobrának megkoszorúzásán kívül eddig nem volt különösebb funkcionalitása az udvarnak, ezen szeretnénk változtatni” – fejtette ki lapunknak Tőkés Zsolt. A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium igazgatója rámutatott, olyan személyiségek mellszobrát szeretnék elhelyezni a parkban, akik döntő szerepet játszottak a tanintézet életében. Így bronzból állítanak emléket Bethlen Jánosnak, az iskola alapítójának, Baczkamadarasi Kis Gergely névadónak, valamint Gönczi Lajosnak, a főépület építőjének. Benedek Elek szobra szintén ki lesz állítva az udvaron, de más helyszínen, és új talapzattal.
Ezek mellett zöldövezeteket terveznek, illetve több padot is kihelyeznek, amelyeken bárki megpihenhet. A térrendezés része az is, hogy jól láthatóvá teszik az iskola főépületének homlokzatát – jegyezte meg az igazgató. Nincs még megoldva az iskola belső udvarának vízelvezetése, ami miatt kisebb esőzésekkor is feláznak és penészednek az épület falai – ezt a problémát is kiküszöbölik a felújítás során.
Mint megtudtuk, az utca felőli kerítést eredeti állapotába állítják vissza. A kivitelezést az udvarhelyi polgármesteri hivatal által fizetett bérleti díjakból finanszírozzák.
Hálaadó ünnepséget terveznek Az építkezést mindenképp befejeznék szeptember 8-áig, mivel akkorra terveznek egy hálaadó ünnepséget, amelyen részt vesz Balog Zoltán, a magyarországi emberi erőforrások minisztere és Kató Béla református püspök is – tudatta Tőkés Zsolt. Egyébként idén van Baczkamadarasi Kis Gergely születésének 280. évfordulója, ezért az iskola belső udvarán lévő obeliszket is restaurálják. Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Oktatási intézményeik fenntartása mellett tettek fogadalmat a romániai reformátusok és evangélikusok
Oktatási intézményeik fenntartása mellett tett fogadalmat a Romániai Református Egyház és a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház közös zsinata, amelyet 446 év után először tartottak meg kedden Kolozsváron.
A szervezők közleménye szerint a zsinat elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben a két romániai protestáns egyház vezetői elkötelezték magukat a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és az egyéb egyházi oktatási intézmények további fenntartása mellett. A reformáció 500. évfordulója jegyében szervezett ünnepi rendezvény résztvevői hálát adtak az elmúlt fél évezredért, és megerősítették, továbbra is felvállalják a reformátorok örökségét.
A protestáns teológia dísztermében tartott zsinat résztvevőit Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Református Egyház Zsinatának ügyvezető elnöke köszöntötte. Elmondta: a két erdélyi protestáns egyház múltbeli együttműködéseinek közege a szükséghelyzet volt, alapja a közös nyelv és a közös protestáns örökség, mozgatórugója a keresztény szeretet.
Felhívta a figyelmet, hogy az ünnepi alkalom célja nem csak a hálaadás és emlékezés, hanem a lutheránusok és reformátusok közös jövőjének keresése is. Rámutatott: a történelem viharai között tartósnak bizonyuló kötelékeket tovább erősítik, és a lelkészképzésre fektetik a hangsúlyt.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a Magyarországi Református Egyház nevében köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében kiemelte, a reformáció abban különbözött más forradalmaktól, hogy az elcsendesedés jegyében folyt, Isten ölelésének csendjéből pedig bátorság, újítások, küzdelmek, világra szóló változások indultak el.
A zsinat hétfőn délután a kolozsvári Farkas utcai református templomban közös lelkészszentelési istentisztelettel zárul. (MTI)

Közös zsinat 446 év késéssel
Először tartott közös ünnepi zsinatot 446 év után a református és az evangélikus egyház Kolozsváron. A Farkas utcai templomban tartott istentiszteleten öt evangélikus és nyolc református lelkipásztort szenteltek fel.
A jubileumi zsinatot közös istentisztelettel nyitották meg a kolozsvári evangélikus templomban, ahol Zelenák József püspökhelyettes mondott köszöntőbeszédet, majd Csűry István királyhágómelléki püspök hirdette az igét. Az ünnepi ülést a kolozsvári teológia felújított dísztermében folytatták, ahol –amint múlt heti lapszámunkban beszámoltunk –közös nyilatkozatot fogadtak el. Délután az események a Farkas utcai templomban folytatódtak, ahol nyolc református és öt evangélikus lelkész felszentelésére került sor. Az egybegyűlteket Fekete P. P. János református egyházkerületi főgondnok köszöntötte, majd Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök hirdette az igét 1Kor 1,18-25 alapján. A prédikáció során elmondta, a református egység napján május 20-án, Nagyváradon úrvacsorai szolgálatra kérték fel, amely jól esett neki, de ugyanakkor tudta, hogy övéi közt van. Úgy érezte, az alkalom a Szentlélek ajándéka volt számára. Az úrvacsora liturgiája összeforrasztotta azt a pár ezer embert, aki a Körös partján levő városban úrvacsorát vett. Sokan pedig azt fogalmazták meg, hogy legyen folytatás is. „És íme, most már itt van a folytatás: közös ünnepi zsinat, istentisztelet és közösen végzett lelkészszentelés”–folytatta Adorjáni, aki szerint röpke 446 évet késtünk az 1571-ben Medgyesen megtartott közös zsinat óta. A 16. század második végétől ugyanis heves teológiai viták és politikai érdekek mentén a két felekezet útjai elváltak, amelyet valószínűleg Kálvin helytelenített volna. Sem ő, sem Luther és a többi reformátor nem ismeri ugyanis a több Anyaszentegyház fogalmát, hiszen Jézus Krisztus egy test, Isten üdvözítő szeretete minden ember számára ugyanaz a kiapadhatatlan forrás, mint ahogy a Lélek és a keresztség is egy –fogalmazott az igehirdető. A felekezeti megoszlás bűnös állapot, amit meg kell szüntetni, és együtt kell vallani, hogy minden megosztottság ellenére egy egyetemes Anyaszentegyház létezik.
Az egész Kárpát-medencében még a csapból is a Refo500 folyik. Ám a sok óriáshirdetés és rendezvény vajon elindít-e egy szellemi, lelki pezsgést, valami személyes, hitbeli reformációt a mi életünkben? –tette fel a kérdést igehirdetése végén az evangélikus püspök.
A prédikációt követően a nyolc református és az öt evangélikus fiatal lelkipásztor letette az esküt, majd a felszenteltek nevében Kelemen Csongor köszöntötte az egybegyűlteket. A teológián eltöltött évekre, a tanulás hasznosságára emlékezett vissza, majd a gyakornoki évekről és mentoraik segítőkészségéről beszélt. Kijelentette: akkor válnak bölcsekké, amikor mindazt a tudást, amelyet az évek során felhalmoztak, a gyülekezetben gyakorlatba tudják ültetni.
Óvoda- és bölcsődeépítés a megmaradásért
A kétnapos rendezvény másnap a Bethlen Kata Diakóniai Központban az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlésével folytatódott. A jelenlevő tagok Kató Béla püspök közgyűlési beszámolóját hallgatták meg. A püspök beszédében többek között kitért a reformátori örökség és hitvallásaink fontosságára. „A nyugati keresztyén testvéreink mintha elfeledkeztek volna minderről. Egyre kényelmetlenebb a nemzetközi egyházi találkozókon részt venni, mert úgy érezzük, lenézéssel és gúnnyal találkozunk azok részéről, akik bennünket maradinak és különböző fóbiákkal élő embereknek tartanak”–fogalmazott a püspök. Kató Béla hangsúlyozta a magyar intézményrendszer kialakítását, amely segíthet a megmaradásért vívott harcainkban. Ismertette az erdélyi kollégiumok felújításának folyamatát, valamint megemlítette, hogy idén öt templomot avatnak fel (Szászfenes, Décsfalva, Kerelőszentpál, Sándorfalva, Sepsiszentgyörgy). Beszámolt arról, hogy az anyanyelvű oktatás érdekében az egyház felvállalja 28 óvoda és bölcsőde felépítését és beindítását, ugyanakkor bejelentette, hogy a román törvényhozás a kolozsvári teológiát is bevette az államilag támogatott lelkészképző intézmények sorába, ám a fejpénz és a kevés diák miatt a támogatás kevés lesz.
Egyházi Trianon
Szegedi László missziói előadó a kerületben tapasztalható folyamatos fogyást egyházi Trianonként jellemezte. Rámutatott: sok az egyedülálló személy, a magányos férfiak sorában magas az alkoholizmus, az ultraliberális világ folyamatosan rombolja a hagyományos családmodellről kialakult képet, rengeteg az abortusz. „Hogyan várjunk békét, ha még az anyaméhben sem vagyunk biztonságban?”–idézte Teréz anyát Szegedi. Egyre több magyart és reformátust veszítünk el a vegyesházasságok miatt, ezért az anyanyelvű oktatás fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ha egy fiatal román iskolába kerül, nagy valószínűséggel nem magyar házastársat fog magának választani”–fogalmazott a missziói előadó, aki elmondta, a román ortodox egyház törvénybe iktatta, hogy vegyesházasságok megáldása során a pópa az esketési liturgia során a nem ortodox felet kötelezően átkereszteli ortodoxnak.
Szegedi László örvendetesnek tartotta, hogy egyre több gyülekezetben indul be az intézményes diakónia, illetve hangsúlyozta a családlátogatás fontosságát, valamint a nőszövetség hatékony munkáját.
A különböző bizottsági jelentések meghallgatását követően a közgyűlési tagok közérdekű egyházi ügyekről tárgyaltak, majd felhatalmazták az igazgatótanácsot, hogy a következőkben az egyre zsugorodó egyházmegyék határainak módosításával foglalkozzon.
Lelkészhiány és érdektelenség?
A Protestáns Teológia Intézetben 1995-ben mintegy 265 –református, evangélikus és unitárius –diák végezte tanulmányait. A magas szám annak köszönhető, hogy a 90-es évek elején a paphiány miatt nagy létszámú évfolyamok indultak. Öt évvel később az erdélyi reformátusok15, akirályhágómellékiek 16 diákot vettek fel első évre. A 2005–2006-os tanévben már csupán 153 teológus tanult az intézetben (ebből 83 erdélyi, 35 királyhágómelléki és 9 evangélikus), a helyek száma fokozatosan csökkent. Ez a szám a 2010-ben már csak 129 volt –tudtuk meg Czirmay Anikótól, a teológiai intézet főtitkárától. A kimutatások szerint, míg a 90-es és a 2000-es években a meghirdetett helyekre sokan jelentkeztek, addig 7–8 éve az érdeklődés megcsappant. A teológiának 2010-től már pótfelvételit kellett meghirdetnie, és megtörtént, hogy a jelentkezők még így sem érték el a felvételt jelentő minimális jegyet, és nem töltötték be a meghirdetett helyek számát. Tekintettel arra, hogy az elmúlt időszakban többen mentek külföldre, illetve az utóbbi öt évben 13-an adták fel a lelkészi állást, az erdélyi református lelkipásztorok száma megcsappant. Míg 2014-ben az erdélyi egyházkerület 557 lelkipásztort tartott számon, addig idén már csak 524-en kapnak lelkészi kongruát –mondta el lapunk kérdésére Gyenge János, az Erdélyi Református Egyházkerület előadó-tanácsosa. Ezért a kerület az utóbbi időben több helyet hirdetett meg a teológián, és reméli, hogy a korábbi érdektelenség változni fog. Idén például a 16 fiú helyre 16-an jelentkeztek, a 4 lány helyre pedig 9-en. Az evangélikusok és az unitáriusok mindenkit felvesznek, aki felvételizik és eléri a minimális jegyet, ám még így is alig jelentkeznek. Jelenleg a teológián a hat évfolyamon csupán két evangélikus diák tanul –mondta Czirmay Anikó főtitkár.
Egyházkerületi közgyűlés
Az Erdélyi Református Egyházkerület minden év nyarán tartja meg éves közgyűlését, amikor a püspök közgyűlési beszámolójában az elmúlt év legfontosabb eseményeiről, megvalósításairól, generális vizitációiról, lelkigondozói és fegyelmi kérdésekről, restitúciós ügyekről számol be. Ezt követi a missziói előadó jelentése, amely számos kimutatást tartalmaz: az erdélyi református egyház lélekszámát, ki- és betéréseket, templomlátogatottságot (hétköznapokon, illetve ünnepnapokon), keresztelések, temetések, konfirmációk adatait, az iratterjesztés problémáit (különböző lapok és kiadványok helyzetét). A jelentésben ugyanakkor a generális direktor a református egyháztagok lelki életének keresztmetszetét próbálja felvázolni, rámutat különböző pozitív vagy negatív jelenségekre, amely egyházi életünket jellemzi, és ajánlásokat fogalmazhat meg az igazgatótanács vagy a zsinat irányába. A közgyűlésen a jelenlevők kézbe kapják az adminisztratív, a diakóniai, a gazdasági, a tanügyi és külügyi tanácsosok beszámolóit, a teológia életéről szóló jelentést, a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont, a különböző egyházi szervezetek, alapítványok és egyesületek éves munkájának, az IKE, a nőszövetség, a Romániai Református Egyház Nyugdíjpénztárának beszámolóit. A közgyűlési tagok így átfogó képet kaphatnak az egyházkerület éves költségvetéséről, a beruházásokról, restitúciós ügyekről, oktatási intézmények működéséről, az egyház lelki és szellemi fejlődéséről, gazdasági munkájáról, és jövőbeli terveiről is.
Somogyi Botond / Erdélyi Napló (Kolozsvár)