Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Katainen, Jyrki
4 tétel
2012. október 17.
Európai Néppárt - Szijjártó: Magyarországnak érdeke, hogy erős magyar nemzeti képviselet legyen Bukarestben - Magyarország elkötelezett az erdélyi magyar közösség támogatásában, és érdeke, hogy erős magyar nemzetiségi képviselet legyen Bukarestben - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Bukarestben, amikor beszámolt a magyar sajtónak Orbán Viktor miniszterelnök és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke közötti megbeszélésről.
Orbán Viktor az Európai Néppárt (EPP) alelnökeként vesz részt a jobbközép pártok ernyőszervezetének Bukarestben zajló tisztújító kongresszusán: ebből az alkalomból több kétoldalú megbeszélést folytatott az EPP rendezvényén résztvevő néppárti vezetőkkel.
Az RMDSZ elnökével lezajlott találkozó után Szijjártó Péter azt hangsúlyozta, ez természetes párbeszéd a rendezvény egyik házigazdája és a Fidesz között, amely az EPP egyik legjelentősebb tagpártja.
Hozzátette, a két vezető örömmel vette tudomásul, hogy az RMDSZ kisebbségi ügyekre vonatkozó javaslatai bekerültek az EPP elfogadandó alapprogramjába. Az RMDSZ elnöke beszámolt arról, hogy a párt készül a közelgő romániai parlamenti választásokra.
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint Kelemen Hunor elmondta, a választásra készülő RMDSZ elég erős ahhoz, hogy fenntartsa a magyar érdekképviseletet a bukaresti parlamentben.
"A magyar kormány tisztában van felelősségével, és továbbra is elkötelezett amellett, hogy támogassa a minél erősebb nemzetiségi érdekképviseletet itt, Romániában, és elkötelezettek vagyunk az erdélyi magyar nemzeti közösség támogatása mellett" - mondta az államtitkár.
Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy egy másik kétoldalú megbeszélésen Miheil Szaakasvili, Grúzia elnöke megköszönte Orbán Viktor részvételét a grúziai parlamenti választás előtti kampányában.
"A grúz emberek döntöttek, egy másik utat választottak, mint az eddigi út, ettől kezdve a soron következő grúz kormányé a felelősség, hogy milyen irányban halad tovább az ország" - tette hozzá az államtitkár.
Orbán Viktor miniszterelnök Michael Spindelegger osztrák külügyminiszterrel és alkancellárral is találkozott Bukarestben. Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a kiváló kapcsolatok lehetőséget teremtenek újabb határátkelők nyitására, amelyek megkönnyítik a határ mentén élők életét és a szervesen összetartozó gazdasági térségek fejlődését segítik. Orbán Viktor Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel szintén a kétoldalú kapcsolatokat tekintették át - amelyek az államtitkár szerint szintén kiválóak - és megbeszélték az Európai Unió előtt álló kihívásokat.
Az MTI kérdésére Szijjártó Péter megerősítette, hogy Orbán Viktor csütörtökön mond beszédet az EPP bukaresti kongresszusán az Európai Unió perspektíváiról.
A miniszterelnök világossá akarja tenni, hogy a válság után semmi sem ugyanolyan a világban, mint volt korábban, és azt is világosan kell látni mindenkinek, hogy azokkal az eszközökkel, amelyek magát a válságot okozták, nem lehet megoldani a válságot, tehát új eszközök kellenek a válság kezeléséhez" - mutatott rá Szijjártó Péter.
Baranyi László
(MTI)

2013. szeptember 24.
Meghallgatnak mindenkit (Verespatak-bizottság)
Működik a www.comisiarosiamontana.ro internetes honlap, melyen megtekinthető a verespataki bányakitermelésre vonatkozó törvénytervezet, és ahol javaslatokat tehetnek azok, akik meghallgatásra szeretnének menni a bizottságba, vagy valamilyen megoldást találtak – jelentette be Darius Vâlcov, a verespataki bányakitermelésre vonatkozó törvénytervezet elemzésére létrehozott szakbizottság elnöke. Bejelentette egyúttal, jövő héten kezdik el a meghallgatásokat, és kikérik többek között a történelmi magyar egyházak véleményét is.
A www.comisiarosiamontana.ro internetes honlap tegnaptól működik, egyelőre a verespataki bányakitermelésre vonatkozó törvénytervezet található meg rajta, illetve minden kiadott engedély, amely a bizottság rendelkezésére áll. „Egyelőre nagyon kevés van ezekből. Minden dokumentum, amelyet nekünk bemutatnak, felkerül a honlapra, hogy mindenki láthassa az iratokat, melyekkel dolgozunk, melyeket elemzünk, beleértve a különböző engedélyeket is, majd ha megkapjuk őket. Egyelőre azonban a törvénytervezetet és a szerződést elemezzük” – mondta Darius Vâlcov szenátor. Hozzáfűzte, a honlapra írhatnak mindazok, akik meghallgatásra szeretnének menni a bizottsághoz, vagy van valamiféle javaslatuk, megoldásuk.
A testület meghallgatta Daniel Barbu kulturális minisztert, aki elmondta, hogy a beruházó vállalta: 70 millió eurót fordít a helyi épített örökség megőrzésére, és ebből 32 millió eurót már beruháztak. A miniszter ugyanakkor elmondta: egyetlen állami hatóság sem tudja igazolni, hogy valóban megtörtént ekkora értékű beruházás, mert ilyen szakvizsgálatot nem végzett senki, de szerinte „szabad szemmel is látható”, hogy a beruházó felújított olyan verespataki házakat, amelyek a tulajdonában vannak.
A Verespatak projektjét elemző parlamenti szakbizottság tagjai tegnap arról is döntöttek, jövő héten meghívják ülésükre a nagy infrastruktúra-projektek tárcája, a Minvest részvénytársaság, a gazdasági tárca, a Roşia Montana Gold Corporation, a Román Geológiai Intézet, a pénzügyminisztérium, a költségvetési tárca, az erdők és vizek minisztériuma, a regionális fejlesztés minisztériuma, a Román Hírszerző Szolgálat és a Külügyi Hírszerző Szolgálat képviselőit is. Vâlcov szerint a bizottság elsősorban azt akarja tisztázni, hogy megalapozottak-e azok a gyanúk, amelyek a beruházó fizetésképtelenségére vonatkoznak. A beruházást ellenző civil szervezetek szerint ugyanis a vállalat nem rendelkezik elegendő pénzzel a költséges beruházás finanszírozására. Kikérik ugyanakkor a Román Akadémia, az ortodox egyház, a görög katolikus egyház, a református egyház, a római katolikus egyház és az unitárius egyház véleményét is, valamint felkérik a Román Nemzeti Bank, a közgazdasági egyetem és a Romániai Építészek Egyesületét is, hogy foglaljanak állást az ügyben. Darius Vâlcov hangsúlyozta, a szakbizottság tagjai úgy döntöttek, hogy minden egyes meghallgatás nyilvános lesz, a sajtó képviselői is részt vehetnek ezeken.
Ponta segítséget kér Finnországtól
A román hatóságok tájékoztatást és műszaki segédletet fognak kérni a finn hatóságoktól a korszerű technológiával történő bányakitermelésekkel kapcsolatban, hogy Románia környezetkímélő módon hasznosíthassa természeti erőforrásait – jelentette ki Victor Ponta kormányfő, miután tájékoztatta a finn kormányfőt, hogy Romániában közvita témáját képezi a bányászat jövője. Jyrki Katainen kijelentette, iparilag fenntartható a bányakitermelés, ha minden egyes kritériumot – így a gazdaságit, a társadalmit és a környezetvédelmit – figyelembe vesznek.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 28.
Európa következő éveiről döntenek
Brüsszeli vacsorán találkoztak tegnap este az uniós állam- és kormányfők. A múlt heti EP-választások után elindul az új ciklus, július elején összeül az új Európai Parlament, de a tagországok vezetői tegnap már megkezdték az informális egyeztetést. Sőt, az üzengetéseken, nyilatkozatokon keresztül sokan már elmondták, kivel és hogyan képzelik el az EU-t. A magyar miniszterelnök akár kulcsszereplő is lehet a folyamatban – írta a Hvg. hu.
Az Európai Parlament júliusi alakuló üléséig a Euronews szerint kétszer is találkoznak a tagországok állam- és kormányfői. Meg kell állapodniuk ugyanis a következő Európai Bizottság vezetőjéről, de parlamenti elnököt, tanácselnököt és külügyi főmegbízottat is választanak. Az EP-választásokon az Európai Néppárt szerezte meg a legtöbb mandátumot, a második helyen pedig a szocialisták végeztek. Mindkét pártcsalád előzetesen megnevezte csúcsjelöltjét: a néppártiak Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfőt, a szocialisták pedig Martin Schulzot, az EP eddigi német elnökét szánják az Európai Bizottság élére.
A volt luxemburgi miniszterelnök jelölésével kapcsolatos vitába szállt be Hír TV-s nyilatkozatával a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor azt mondta, hogy a luxemburgiak részéről delegált eddigi európai uniós biztos (Viviane Reding) Magyarországnak csak ártott az elmúlt időszakban. „Miért is kellene nekünk egy Luxemburgból érkező európai biztost támogatnunk ezek után?” – kérdezte az interjúban. Jean-Claude Juncker hétfő délelőtt Brüsszelben erre úgy reagált, hogy az ügy az Európai Néppárt és a Fidesz problémája, illetve Orbán érvelése nem volt elegáns. Orbán Viktor tegnap este azt mondta a brüsszeli vacsora előtt, hogy a személyi kérdések még távoliak, az EU vezetőinek most Európa következő 4–5 évéről kell dönteniük, illetve a lényegi kérdéseket kell tisztázni, Magyarország számára pedig a legfontosabb ilyen kérdés az alkotmányos identitás kérdése. Hasonlóan nyilatkozott korábban az Európai Tanács elnöke is, amikor meghívta a keddi vacsorára a tagországok vezetőit: Herman Van Rompuy jelezte, hogy nevekről dönteni még túl korai lenne. Az EP frakcióvezetői azonban tegnapi tanácskozásukon megállapodtak abban: közösen felszólítják az Európai Tanácsot, hogy Junckernek adjon tárgyalási mandátumot, amelynek birtokában először a néppárti csúcsjelölt kezdhetné meg az egyeztetéseket az EP-frakciókkal.
Orbán változást sürget
A magyar miniszterelnök a tegnapi informális vacsora előtt arról is nyilatkozott, hogy az elmúlt időszakban az uniós intézmények szerinte felhatalmazás nélkül folyamatosan próbáltak mindig kicsit túlmenni azokon a határokon, amelyeket az uniós jog számukra megszab. „Ennek véget kell vetni. Ezért nem támogatjuk az automatikus jelölést sem” – mondta Orbán Viktor, aki szerint az uniós szerződést pontosan, szigorúan, „jogi kíméletlenséggel” be kell tartani, a lopakodó szerződésmódosítást pedig abba kell hagyni. „Európában sok mindennek meg kell változnia, ha azt akarjuk, hogy ez a kontinens sikeres legyen. Több tisztelettel kell lennünk egymás iránt. A nemzetállamoknak is több tiszteletet kell adni, az európai pártoknak is, meg időnként a vezetőknek is” – mondta Orbán Viktor.
Angela Merkel német kancellár tegnap esti érkezésekor annyit mondott, hogy széles támogatói hátteret kell biztosítani az Európai Parlamentben a leendő bizottsági elnöknek. Merkel arra számít, hogy a tagországok csúcsvezetői most megbízzák Van Rompuyt a parlamenttel való konzultáció megkezdésével. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök azt mondta, hogy támogatja hivatali elődje, Jean-Claude Juncker jelölését az Európai Bizottság élére. Fredrik Reinfeldt svéd kormányfő ugyanakkor azt hangoztatta, hogy svéd részről soha nem támogatták a csúcsjelölt állításának a gondolatát, és ezen az estén „bizonyosan nem neveznek meg senkit”, csupán elkezdik a folyamatot. Jyrki Katainen finn és Mark Rutte holland kormányfő egyaránt arról beszélt érkezéskor, hogy először azt kell megvitatni, mik lesznek az új összetételű Európai Bizottság fő feladatai a következő időszakban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. február 18.
Grindeanu Brüsszelben: megértettem a tüntetők üzeneteit
Tiszteletben tartja az utcára vonult tüntetők véleményét, megértette üzenetüket, és a tiltakozást kiváltó kérdést a parlament fogja tárgyalni - jelentette ki pénteken a Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu kormányfő.
"Figyelemmel kísértem minden tüntetést, azt is, amelynek során tízezrek vonultak a kormány épülete elé, és a mostaniakat is, amikor alábbhagyott a tiltakozók létszáma. Tiszteletben tartom a tüntetők véleményét, értékelem, hogy a megmozdulások rendben zajlottak, sőt kimondottan értékelem azt a kreativitást, amiről polgártársaink bizonyságot tettek az elmúlt időszakban. Megértettem az üzenetüket” – mondta a miniszterelnök Brüsszelben.
Sorin Grindeanu arra a kérdésre válaszolt, hogy mit üzen azoknak, akik folytatják a tüntetést Bukarestben, illetve annak a mintegy húsz, ellene tiltakozó embernek, akik az Európai Bizottság székhelye előtt várták.
A kormányfő kiemelte: a büntetőjogot módosító sürgősségi kormányrendelet hatályon kívül helyezése a bizonyíték arra, hogy a kormány megértette a tüntetők üzenetét. "Minden vita erről a parlamentben fog zajlani, a civil szervezetek és az érintett intézmények bevonásával” - jelentette ki a miniszterelnök.
Nem kapott a romániai igazságügyi rendszerre vonatkozó feladatlistát az Európai Unió magasrangú köztisztviselőivel lezajlott találkozói során - jelentette ki a sajtótájékoztatón a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy kértek-e tőle garanciát az igazságügyi rendszerrel kapcsolatos módosításokra, Grindeanu úgy reagált: "Vagyis, hogy van-e valamiféle To do List-em (feladatlistám)? Nincs!"
Grindeanu ismét kifejezte óhaját, hogy szűnjön meg a Romániával szemben alkalmazott Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus. Hozzátette: ezzel kapcsolatban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta neki: reméli, hogy a mechanizmus még az ő mandátuma lejárta előtt megszűnik. "Ha szemügyre vesszük a tíz évvel ezelőtti ajánlásokat és a legutóbbi jelentésben foglalt ajánlásokat, akkor láthatjuk, hogy nem ugyanazok, időközben fejlődtek. Románia is fejlődött, és nagyon fontos lépéseket tett ezen a téren" - mondta a kormányfő.
Sorin Grindeanu csütörtökön és pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság és az Európai Tanács magas rangú képviselőivel találkozott. Csütörtökön Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, pénteken pedig Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, valamint Jyrki Katainennel, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnökével találkozott a román kormányfő.
maszol.ro,