Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kasztl Helga
4 tétel
2003. március 10.
"Nagyváradon márc. 7-8-án megtartották a Magyar Középiskolások Országos Szövetségének (MAKOSZ) tizenharmadik kongresszusát. Aláírták a MAKOSZ és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (RMKSZ) egyesülését kimondó szerződést. Az RMKSZ részéről Kali István elnök látta el kézjegyével a dokumentumot. A MAKOSZ elnöke Kasztl Helga, a kolozsvári Báthory István Gimnázium diákja lett. Diószegi Sándornak az ügyvezető elnöki tisztség jutott, míg az alelnöki funkciókat Lukács Lajos, Orbán Endre, Zoltányi Eszter, Balogh Ágnes és Doboli Mária töltik be. A MAKOSZ központi irodája továbbra is Váradon marad. Döntöttek két regionális MAKOSZ-iroda létrehozásáról, Kolozsváron, illetve Székelyudvarhelyen. /Pengő Zoltán: A megosztottság véget ért. = Krónika (Kolozsvár), márc. 10./"
2003. május 19.
"Tizenhat település diáktanácsának képviselői gyűltek össze máj. 16. és 18-a között Besztercén, a harmadik alkalommal megrendezett Makosz (Romániai Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) országos szórványtalálkozón. Az első napon játékos programon ismerkedhettek meg egymással a résztvevők, másnap a Magyar Házban sajátos gondjaikról tanácskoztak a fiatalok. A Communitas Alapítvány támogatásával létrejött rendezvény máj. 18-án kiértékelő üléssel ért véget. Barna Gergely, az alapítvány programfelelőse elmondta, a találkozó fő célja a szórványban élő ifjúsági szervezetek problémáinak feltárása, a pályázati lehetőségek és a képzési programok ismertetése. Kásztl Helga, a Makosz országos elnöke szerint a rendezvény sikeresnek mondható, hiszen több új diáktanács érkezett ezúttal Besztercére. /Mayla Júlia: Sajátos gondjaikról beszéltek. Harmadik országos szórványtalálkozóját rendezte a Makosz. = Krónika (Kolozsvár), máj. 19./"
2004. május 24.
Máj. 22-én tartotta tizennegyedik kongresszusát Nagyváradon, az Ady Endre Gimnáziumban a Magyar Középiskolások Országos Szövetsége (MAKOSZ). A küldöttek arról határoztak, hogy a szervezet kilép a Magyar Ifjúsági Értekezletből (Miért). „A Miérten belül nem kapott elég nagy hangsúlyt az oktatáspolitika” – indokolta a döntést Debreczeni Sándor ügyvezető elnök. Debreczeni elmondása szerint a kilépés nem jelenti azt, hogy a MAKOSZ megszakítja kapcsolatait a Miérttel és az RMDSZ-szel. A testület a tagszervezetek kettővel való bővítéséről határozott, ez a szentegyházi Zselyk Domokos, valamint a gyergyószentmiklósi Gépgyártó Szakközépiskola diáktanácsa. A küldöttek megerősítették tisztségükben Kasztl Helga elnököt és Debreczeni Sándor ügyvezető elnököt. A kongresszuson 72 diáktanács képviseletében vett részt 50 személy. /Pengő Zoltán: Kiléptek a Miértből. = Krónika (Kolozsvár), máj. 24./
2004. június 21.
Jún. 18-án Nagyváradon Párbeszéd a jövőért című konzultáció-sorozat keretében találkozott Markó Béla RMDSZ-elnök a Magyar Középiskolások Országos Szövetségének vezetőivel, Kasztl Helga elnökkel, Debreczeni Sándor ügyvezető elnökkel és Jakab Emese tanügyi alelnökkel. A romániai magyar középiskolákban folyó oktatás minőségének javítása a tanintézmények informatizálásával, a multimédiás tananyagok beszerzésével és elterjesztésével fokozható – ez a lényege a megbeszélésnek. /Előtérben a középiskolai oktatás korszerűsítése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 21./