Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kászoni Zoltán
12 tétel
1990. április 27.
A baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület ápr. 27-én tart ünnepi találkozót. Meghívott: Egyed Ákos történész, Kászoni Zoltán biológus, Plugor Sándor grafikus és Kisgyörgy Zoltán geológus. /Hírek rovat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 27./
2001. február 5.
"Megjelent az Erdélyi Nimród /Székelyudvarhely/ január-februári száma. Az erdélyi természetbarátok magazinjaként ismert kiadvány vadászlapnak indult, de mára a vadászat helyett inkább a ritka fajok bemutatásának és a természetvédelemnek szentel teret. Szabó László főszerkesztő tiltakozott a vadászat népszerűsítése ellen. A szerkesztőbizottság listája dr. Deák István, dr. Gotthárd Béla, dr. Höhn Mária, dr. Kászoni Zoltán és más természettudósok nevével bővült és a lap kiadását átvette az AVES Alapítvány. A jelenleg háromezer példányban megjelenő, harmadik évfolyamában járó Erdélyi Nimród kiváló minőségű természet-fotókat közöl. /Zilahi Imre: Természetbarátok magazinja. = Krónika (Kolozsvár), febr. 5./"
2005. május 10.
Kászoni Zoltán hosszú ideig volt vezérigazgatója a minisztérium halászati főosztályának, majd ugyancsak huzamosabb ideig főtitkára a Román Vadász- és Horgász Szövetségnek. Magyarországra való kitelepülése után több vadász és horgász témájú könyve is megjelent. Kászoni Zoltán Vadaskönyv című most megjelent könyvében a Kárpát-medencében előforduló és vadászható vadak részletes bemutatását, előfordulási helyeit ismertette. /Bogdán Imre: Kárpát-medencei Vadaskönyv. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
2006. január 28.
Kászoni Zoltán halbiológus gyönyörű képeskönyvvel állt elő: Vad és vadászatok Erdélyországban /Agroinform Kiadó, Budapest/. Sorrendben ez a 17. Kászoni-kötet. Erdélynek Újfalvi Sándor óta – XIX. század – nem volt hasonló, átfogó vadbiológiai, vadászattörténeti ismeretekkel rendelkező, szakavatott krónikása. A könyv kordokumentum súlyával is rendelkezik, írta Gellér Tibor a külső borítón. Ismeretanyaga évszázadokat ível át, helyt kap benne az erdélyi magyarság sorsának alakulása is. /Sylvester Lajos: Erdély szolgálatában (Kászoni Zoltán új könyve). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 28./
2008. május 26.
A Barót Napok rendezvénysorozata alkalmával átadták át a díszpolgári elismerést Györgypál Lajos nyugalmazott tanárnak – aki 1952 óta megszakítás nélkül tanítja románra, latinra és móresre a nebulókat –, Kászoni Zoltán halbiológusnak – aki szerte a nagyvilágban öregbítette szülőhelye nevét – és Surján József zirci gyógyszerésznek, aki a rendszerváltozás után elsőként kezdeményezte, hogy a két kisváros lépjen testvérszövetségre. Eljöttek a testvérvárosok küldöttségei, eljött a szerbiai Törökbecse küldöttsége is, amellyel a helybéliek megállapodtak, hivatalosan is megkötik a testvérvárosi szerződést. A városnapokra időzítve az RMDSZ avatta fel azt a kegyhelyet, amellyel a köpeci szénbányákban 1950-től napjainkig életét vesztő 66 bányásznak állítottak emléket. Az MPP pedig a református templom falán az első világháború végén Baróton létrehozott és Erdély megmentésének utolsó lehetőségeként fellépő Székely Hadosztály emlékére helyezett el bronztáblát. Az idei városnapok Kovács Kati fellépésével ért véget. /Benkő Levente: Felejthetetlen kampány. = Krónika (Kolozsvár), máj. 26./
2008. május 29.
Kászoni Zoltán halbiológus 80 éves, ennek ellenére egymás után jelennek meg Székelyföld és Erdély vonzatú könyvei. Egy ideje Budapesten él. Magyarországon és Romániában húsz könyve jelent meg, ebből tizenhárom magyarul, hét román nyelven. Születési évfordulója alkalmából a budapesti szaklapok testes életpálya- és életműméltatásokkal köszöntötték. Az első magyar nyelvű halászati szakkönyvet Romániában Kászoni Zoltán írta (1959), de nemcsak a halászat és a vadászat a szenvedélye, hanem az erdélyi magyar múlt, Erdély nagyjainak tisztelete is. Kászoni Zoltán Baróton született 1928. január 22-én, édesapja, Kászoni Gáspár nevét viseli a Baróti Múzeum. Halbiológusi és halászati mérnöki képzést szerzett. Nagy szakmai karriert futott be. Erdély, Bánság és a Partium halászati felügyelője, majd a bukaresti Halászati Kutatóintézet laborfőnöke, később igazgatója. Másfél évtizedig halászati államtitkár, a román óceáni halászflotta egyik létrehozója, az óceáni halászatot személyesen is szervezte meg. Hosszú ideig a Román Országos Vadász- és Horgászegyesület alelnöke, később, egy híján másfél évtizedig ennek főtitkára. Gyermekei a Ceausescu-diktatúra idején sorra elhagyták az országot, ezért őt megbízhatatlannak nyilvánították, bukaresti állásából eltávolították. Szülőföldjére visszaérkezve Sepsiszentgyörgyön a megyei vadászati és horgászati szférában dolgozott. /Sylvester Lajos: Kászoni Zoltán bátyánk szöges bakancsa (A túlélés esztendei) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 29./
2009. május 27.
Április 23-26-a között volt a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek idei díszvendége Románia volt. Ennek, illetve a kiadványok minőségi növekedésének köszönhetően a Romániai Magyar Könyves Céh kiadóinak részvétele jóval sikeresebb volt, mint az előző három évben, állapította meg Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, a Mentor Kiadó igazgatója. A könyvfesztiválon a Mentor két kiadványának – Benedek István: Szellemek oltalmában. Burmában Orwell-lel című úti-esszéjének és Kászoni Zoltán Székelyföldi vadászatok című munkájának – volt nagy sikere. Június 4-8-a között lesz Budapesten a 80. Ünnepi Könyvhét, melynek legfontosabb helyszíne idén is a Vörösmarty tér lesz. Ez alkalomból a Mentor Kiadó négy szépirodalmi művet és egy néprajzi munkát jelentetett meg: Egyed Emese Szabadító versek, az idén 70 éves Lászlóffy Csaba A waterlooi ganajtúró bogár verseskötete, Székely János drámákat /Protestánsok, Caligula helytartója, Mórok/ – magába foglaló kötete, Bajor Andor paródiáit Füstöl az acélkalapács, illetve Magyar Zoltán Szilágysági dekameron. Szilágysámsoni tréfás történetek című munkája. A Mentor előkészületben lévő kiadványai között van: Kazinczy Ferenc Erdélyi levelek, továbbá hat XVI-XIX. századi marosvásárhelyi krónikaíró munkáját tartalmazó mű, A vásárhelyi krónikák. Szabó Sámuel XIX. századi, Kriza János-kaliberű, elfeledett gyűjtő Erdélyi néphagyományok című munkája; Tófalvi Zoltán 1956 erdélyi mártírjai című művének 4. kötete, amely a Fodor Pál-féle per dokumentumait mutatja be; az Erdélyi testamentumok 4. kötete, Tüdős Kinga szerkesztésében, illetve Marosvásárhely történetének első kötete Pál-Antal Sándortól. Folytatják Wass Albert életműsorozatát. /Nagy Székely Ildikó: „A kultúremberek okosabbak…” Az erdélyi könyv örömpillanatai. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 27./
2010. november 16.
Erdővidék művelődik
Ma kezdődik a szombatig tartó XVIII. Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében. A nagyszabású kulturális rendezvénysorozat tizenhét erdővidéki településre terjed ki, Barót, Bibarcfalva, Bodos, Bölön, Erdőfüle, Felsőrákos, Kisbacon, Köpec, Középajta, Miklósvár, Nagyajta, Nagybacon, Olasztelek, Szárazajta, Vargyas és Zalánpatak mellett a Brassó megyei Ürmösön is zajlanak események.
A baróti római katolikus templomban sorra kerülő megnyitó keretén belül az Erdővidék Kultúrájáért Díjat Kászoni Zoltán halbiológusnak, a néhai Kászoni Gáspár magángyűjtő fiának, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alelnökének adják át.
Előadást tart Kászoni Zoltán Erdővidék állatvilága, Szekeres Attila – István A köpeci református templom címerei, Zakariás Erzsébet Székely asszonyok élete a 20. század elején, Nagy Zoltán Márton Áron erdélyi püspök életútja címmel.
Kiállítás nyílik Rácz Magda műveiből, Erdővidék nagyjairól címmel valamint az Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület fényképeiből. Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. november 20.
Erdővidéki Közművelődési Napok– Interjú Demeter László főszervezővel
Kedd óta zajlik a XVIII. Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozat tizenhét településen. Jelentőségéről a szervező Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnökét, Demeter László muzeológust kérdeztük.
- Mondhatni, idén nagykorúvá vált az Erdővidéki Közművelődési Napok rendezvénysorozat. Kérem, vázolja ennek fejlődését!
- Kezdetben, a kilencvenes években csupán hétvégi rendezvény volt, s Barótra összpontosított, esetleg még egy-két települést bevontak, ám tíz esztendeje elkezdtük bővíteni a terepet és a kínálatot. Nem is tudom, van-e olyan erdővidéki település, ahol ne lett volna rendezvényünk... Azt tapasztaltam, hogy az emberek számon tartják, várják, szeretik a közművelődési napokat. Ennek sikere azon is múlik, hogy mindenhol partnerekre lelünk a szervezésben. A közreműködésnek közösségformáló szerepe is van, így tudomást szerzünk egymás tevékenységéről. Idén rekordnak számít, hogy tizenhét erdővidéki településen tartottunk valamilyen rendezvényt.
– Mitől igazán erdővidéki ez a rendezvény?
– Ha nem is ez a legnagyobb erdővidéki rendezvénysorozat, de mindenképpen az elsők között van. Pozitív a visszajelzés, mely a résztvevők számával is mérhető. Arra törekszünk, hogy minden korosztályhoz szóljunk, minden ízlésnek próbáljunk megfelelni kínálatunkkal: tudományos előadások, komolyzenei hangversenyek, de szórakoztató koncertek is, hagyományőrző rendezvények, gyerekprogramok, mint például a Kelekótya együttes koncertje, vagy szórakoztató jellegű a Hacacáré operettest. Fontosnak tartjuk, hogy a helyi értékeket mutassuk be. Ami nem kifejezetten erdővidéki, az is kötődik valamiképpen, a térséghez. Például a most fellépő nagyváradi Sotto Voce együttes vezetője, Benczédi Hunor olaszteleki.
– Mi a különlegessége az idei napoknak?
– A folyamatosságra törekszünk, és figyelünk arra, hogy olyan településre is eljussunk, mint Zalánpatak, mely Málnás község része, de a történelmi Erdővidékhez tartozik. Ott ez a rendezvény jelenti az évi kulturális eseményt. Másik, ami szívünk csücske, Ürmös, hiszen szórványosodó, Brassó megyei település. Most elvittük oda az Erdővidék nagyjai című kiállítást és az olaszteleki Harmónia női kart. Meg is hálálják, hogy figyelünk rájuk, hiszen a falu hagyományőrző csoportja és kézművesei bemutatót tartanak Baróton. Premiernek számít, hogy vajdahunyadi diákok bemutatták az október 6-i műsorukat Erdőfülében és Baróton. Alakulóban Háromszék és Hunyad megye között a partnerkapcsolat, melyhez mi is hozzájárulunk. Az eseménynek kulturális vonatkozásán túl célja, hogy a gyerekek ismeretséget, barátságot kössenek, hiszen Hunyad megyében igen nagy az asszimilációra való hajlam, s reméljük, ezzel fékezni tudjuk.
– Mit emelne ki a rendezvénysorozatból?
– Hat évvel ezelőtt a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület létrehozta az Erdővidék Kultúrájáért Díjat. Olyan személyiségeknek, művészeti csoportoknak ítéli oda a héttagú kuratórium, akik vagy amelyek munkásságuk révén hozzájárultak Erdővidék kultúrájának fejlődéséhez, illetve hírnevének öregbítéséhez. Ez a napok fénypontja. Idén Kászoni Zoltán halbiológust, tavaly Egyed Ákos történészt tüntettük ki. Ezzel azt is próbáljuk igazolni, hagy vannak, akik próféták lehetnek saját hazájukban, mert munkásságuk által sokunk elismerését és megbecsülését is kiváltják. Ez azt is igazolja, nem halt meg minden híresség, élnek köztünk jeles emberek.
Szekeres Attila, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. november 24.
A kultúra és a nemzet szolgálatában
Kiemelkedő népművészeti tevékenységének elismeréseként Erdővidék Kultúrájáért-díjat adományozott Máthé Ferenc (Ilonka) fafaragónak a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület pénteken este Vargyason az unitárius templomban. Az Erdővidék Közművelődési Napok zárómomentumaként szombaton a baróti művelődési házban huszárbált tartottak.
Kotecz József felsőrákosi unitárius lelkipásztor történelmünk, balladáink és népünk ünnepeit és hétköznapjait fába faragó embert, Máthé Ferencet közössége példaképének nevezte. Erdővidék Múzeumának vezetője, Demeter László a közművelődési egyesület által tíz esztendeje alapított díj történetét és a díjazottak kiválasztásának módját ismertette. Mint mondotta, jól döntöttek, amikor az időközben elhunyt Bodosi Dániel festőművészt, a szintén vargyasi bútorfestő Sütő családot, Varga Béla fotográfust, Kósa Bálint grafikust, metszőművészt, a Kájoni Consort régizene-együttest, Egyed Ákos akadémikust, Kászoni Zoltán halbiológust, Vargyas volt polgármesterét és értékmentőjét, Deák Vilmát és közösségét több évtizeden keresztül szolgáló Kubánda Gizella tanítónőt díjazták, idén pedig Máthé Ferencnek ítélték az elismerést, hiszen mind olyan személyiségek, akik önzetlenül cselekednek, s irányt mutatnak nemzedékek sorának.
Vargyas polgármestere, Ilkei Ferenc laudációjában Máthé Ferencet olyan embernek írta le, akit az élet nehézségei nem törtek meg, az elnyomó államhatalomnak nem hódolt be, megmaradt nyakas székely embernek, eközben alkotómunkáját az országhatáron túl is megismerték. Máthé Ferenc, miközben megköszönte, hogy a díjat alapítók idén rá gondoltak, mint olyanra, akit érdemes elismerésben részesíteni, arra figyelmeztetett, tapasztalata szerint fogy azok száma, akik hagyományaink ápolására áldoznak, ezért jobban oda kellene figyelnünk örökölt értékeink éltetésére. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület által második alkalommal szervezett huszárbálra (fotó) Erdélyből és az anyaországból érkező vendégeket Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy köszöntötte. Külön üdvözölte a Szegedről érkezőket és a Vargyason nemrég megalakult Gyertyánffy Ferenc nevét felvett huszárcsapat tagjait. Mint mondotta, üdvözlendő, hogy a vargyasi hagyományőrzők az 1849. július 5-én Eprestetőn a kozák túlerővel szemben a harcot vállaló bátor százados nevét tűzték zászlójukra: áldozatvállalása követendő példa lehet minden hazájáért cselekedni kívánó számára.
A 3. Honvéd Zászlóalj (Szeged), a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, a 6. Württembergi Huszárezred (Erdőszentgyörgy), a 15. Mátyás Huszárezred (Szováta), a 11. Székely Határőr-huszárezred (székelyudvarhelyi és szentegyházi csapatai), a 15. Székely Határőr-gyalogezred, a Gyertyánffy Ferenc Huszárcsapat (Vargyas), a Homoródmenti Hagyományőrző Hannover Huszárok, a Homoródmenti Határőrök és Vörös Darabontok, a Hannoveri Huszárezred (Uzon) és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki tagjai zászlójukkal vonultak fel, s engedélyt kértek feletteseiktől a bálon való részvételre.
A vargyasi Borbáth Szilveszter éneklését, a művelődési ház Minisyncron együttesének palotás táncát, a Csillagkövetők Civil Egyesület tagjainak néptáncolását és a disznótoros vacsora elfogyasztását követően emlékplakettel mondtak köszönetet a megyei tanács alelnökének, Nagy Józsefnek, amiért hivatalnokként és lovainak, tanyájának, felszerelésének rendelkezésre bocsátásával magánemberként is segítette a hagyományőrzőket. Díszoklevelet kapott a Székely Vágta első és a Nemzeti Vágta negyedik helyezését megszerző, s ezáltal egyesületének, Kézdiszéknek és az erdélyi huszárok számára is dicsőséget hozó Zsigmond János is. Idén elért pontszáma alapján egy évre őrmesteri kinevezést nyert Kövér Zsolt és Költő Norbert a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől és az erdővidékiek közül Dávid Gábor és Barabás Gyula. A huszáravatásra éjjel egy óra után került sor, amikor a jelölteket „nyeregre húzták”, fejüket mentével takarták le, az avatótisztek pedig jókívánságaikat és velük szemben támasztott elvárásaikat fogalmazták meg egy-egy mondatban, majd kardjuk lapjával – kinek gyengébben, kinek erősebben – illették az avatandók fenekét, végezetül kézfogással és egy korty itókával pecsételték meg az elkötelezettséget. A bál hajnalig folytatódott, a talpalávalót sokak megelégedésére a kászonújfalusi Hagyományőrző Népi Zenekar húzta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. november 24.
Erdővidék-díj Kisgyörgy Zoltánnak
A XXIV. Erdővidéki Közművelődési Napok keretében kedden adták át az Erdővidék Kultúrájáért Díjat, valamint a Mecénásdíjat. A baróti művelődési ház színültig megtelt termében a Háromszék főmunkatársának, Kisgyörgy Zoltánnak számos barátja volt jelen – nem csoda: a kitüntetett a hatvanas-hetvenes években tizennégy évig élt és dolgozott a tájegység bányáiban.
Este hatkor már koromsötét volt, ám a római katolikus temetőben mégis maréknyi ember állt körbe egy régi sírt: a 120 éve született, múzeumalapítónak tekinthető Kászoni Gáspár (1896–1989) emlékére gyújtottak gyertyákat, s felidéztek vele megesett, róla szóló történeteket. Az emlékezés tovább folytatódott a művelődési házban, ahol Kisgyörgy Zoltán szólt az értékmentő munkát végző órásmesterről. Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke a 2005-ben létrehozott díjról és az elmúlt években kitüntetettekről – Bodosi Dániel festőművész, a vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő család, Varga Béla fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, Egyed Ákos történész, akadémikus, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint metszőművész, Deák Vilma volt vargyasi polgármester és értékmentő, Kubánda Gizella középajtai tanítónő, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és a kiemelkedő művelődési szervezői munkásságért és pártolói tevékenységéért elismert Demeter János – szólt, majd Kisgyörgy Zoltán érdemeit sorolta. Mint mondotta, mindenki Zoli bácsija Erdővidéket szolgálta akkor is, amikor bányamérnökként ősleleteket mentett meg, akkor is, amikor hely- és családtörténeti adalékokat gyűjtött, vagy amikor turistakalauzt írt, illetve borvizeinket tanulmányozta, helye van tehát, hogy Erdővidék – a baróti díszpolgárság odaítélését követően – ismét kimutassa háláját. Lázár-Kiss Barna András polgármester úgy fogalmazott, remek helyre került a díj, hiszen olyan ember munkáját jutalmazzák, aki fáradhatatlanul dolgozik, s tudása megosztásával szolgálja közösségét. Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa laudálta a barátot, a kollégát és elismert szakembert. A kötelezőnek mondható, Zoli bácsi életpályáját érintő adatok bár szerepeltek a méltatásban, de csak finoman, a háttérben, hogy a fontosabb részek, a hús-vér ember portréja, a tájegység iránt elkötelezett ember alakja minél jobban élőtérbe kerülve kirajzolódjon. „Kisgyörgy Zoltán erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányász énekkarának, részese a mindenkori bányásznapok műsorának, a szakszervezet kultúrfelelőse volt. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölt Erdővidékről az országos és a helyi lapok majdnem mindenikében. Ismeretterjesztő előadásokat tartott Erdővidék minden falujában. Többedmagával barlangászkört alakított, bejárták a Vargyas epigenetikus völgyének legtöbb barlangját, számos turistaösvényt jelöltek meg egész Erdővidék területén. Kultúrtörténeti és tudományos ismereteit értékesítette az 1973-ben megjelent Erdővidék című kétnyelvű művelődéstörténeti kalauzban, amely évtizedekig a helytörténeti vetélkedők szakirodalmát képezte” – mondotta Szekeres Attila.
Az ünnepelt köszönte, hogy a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület érdemesnek tartotta a díjra, majd úgy fogalmazott, örvend, hogy olyanokkal került egy sorba, akiket igencsak tisztel. Az est komoly része itt véget is ért, mert a „zolibácsis” történetek sora következett, amelyekben a bányaváros számtalan érdekes figuráját idézték fel. Szóba kerültek mindenható igazgatók és párttitkárok, a jó emberek, akik jó időben jó helyen voltak, kiderült, miként, milyen feltételek mellett jelenhetett meg Erdővidék című könyve, és hogyan lett a magyar vadgalambból román kakukk, miért kereste a Securitate, és ki nevezte őt „dzsolognak”.
A díj átvevésekor a barótiak tapssal és virággal köszöntötték Kisgyörgy Zoltánt, a következetes támogatás elismeréseként adományozott Mecénásdíjat a Hermann patika kapta.

Emlékezés és díjátadás
Erdővidéki Közművelődési Napok
A hétfői operettest után kedd este megemlékezéssel, majd az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadásával folytatódtak az Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
A 120 éve Baróton született Kászoni Gáspár órásmester, helytörténész és magángyűjtő emlékét Kisgyörgy Zoltán újságíró, a Háromszék napilap munkatársa idézte fel, miután a baróti római katolikus temetőben található sírját is megkoszorúzták.
Zoli bácsi elmondta, hogy Kászoni Gáspárral jó viszonyt ápolt, sok közös témájuk volt, legemlékezetesebbek viszont az együtt tett kirándulások maradtak, a természetet ugyanis Gáspár bácsi is szerette. Felidézte a Hagymás-tetőn található Kustaly vára romjaihoz tett egyik közös kirándulásuk élményeit, amikor a vargyasi neves történész, Borbáth Károly kalauzolta őket. Szólt Gáspár bácsi gyűjtőszenvedélyéről is, arról, hogy sokszor jómaga elégítette ki, úgy, hogy a bányánál talált régi eszközöket, felszereléseket átadta neki. Ezeknek egy része ma a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lelhető fel.
Kisgyörgy Zoltán kapta az Erdővidék Kultúrájáért-díjat
A megemlékezés után Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke vette át a szót, ismertetve az Erdővidék Kultúrájáért-díj történetét. Mint mondta, létrehozásakor szándékuk az volt, hogy elismerésben részesítsék azokat, akik próféták tudtak lenni saját hazájukban, Erdővidéken, tettek annak hírnevéért, előrehaladásáért. A 2005-ben alapított díjjal elsőként Bodosi Dániel képzőművészt tüntették ki, majd azt rendre a vargyasi bútorfestő Sütő család, Varga Béla baróti fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, a bodosi születésű Egyed Ákos professzor, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint olaszteleki metszőművész, Deák Vilma baróti könyvtáros, Kubánda Gizella középajtai pedagógus, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és dr. Demeter János, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alapító tagja vehette át.
A díj kuratóriumának döntése alapján idén Kisgyörgy Zoltán lett a kitüntetett. Mint azt Demeter László hangsúlyozta, Zoli bácsi tizennégy éves baróti tartózkodása alatt mindenben benne volt, ami köthető volt az erdővidéki kultúrához, közösségszervezéshez, mi több, ő írt először turistakalauzt Erdővidékről, amit 1973-ban adtak ki. Újabb ilyen jellegű munka csak negyven év elteltével jelenhetett meg ismét.
Szép szavak a kitüntetettről
A kitüntetettet munkatársa, dr. Szekeres Attila heraldikus, újságíró méltatta, elmondva többek között, hogy Kisgyörgy Zoltán 1936-ban Árkoson született, szülőfalujában és Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, a Székely Mikó Kollégiumban szerezve érettségi oklevelet 1953-ban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földtan-földrajz szakán végezte érdemoklevéllel. Három évig Ozsdolán, majd Apácán tanított, majd a Köpeci Bányavállalat geológus- és hidrogeológus mérnöke lett. 1974–1983 között a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal alkalmazottja volt. 1990-től a Háromszék napilap belső munkatársa.
Erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányászénekkarának, részese volt a mindenkori bányásznapok műsorának, szakszervezeti kultúrfelelősként is tevékenykedett. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölve Erdővidékről majd mindenik országos és helyi lapban. Számos ismeretterjesztő előadást tartott Erdővidék falvaiban, barlangászkört is alapított.
Homo universalis
1972-ben a Köpecbánya 1872–1972 című ipartörténeti monográfia összeállításáért Munkaérdemrenddel tüntették ki, 2001-ben Barót város díszpolgárává avatták. Tiszteletbeli tagja az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, 2007-ben Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2002-ben és 2016-ban is megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, 2013-ban az RMDSZ Ezüstfenyő-díjban részesítette. 2014-ben Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is átvehette.
Végül, de nem utolsósorban Zoli bácsi „saját hazájában” is próféta lett: 2016-ban szülőfaluja, Árkos díszpolgárává avatták – jegyezte meg a méltató.
„Kisgyörgy Zoltán a legmeggyőzőbb cáfolata annak, hogy eltűnt Erdélyből az utolsó polihisztor. Ő ugyanis homo universalis. Számos terület szakértője, avatott ismerője, aki ráadásul be is tudja avatni a laikust a geológia, az őslénytan, a balneológia rejtelmeibe. Megbízható túravezető a borvizek, a várak és kastélyok, a szülőföld, Háromszék tájain” – idézte végül a laudátor Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének szavait.
A díjat a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület részéről Demeter László elnök és Demeter Zoltán titkár adták át, akik ugyanakkor Mecénás-díjjal tüntették ki a baróti Hermann gyógyszertárat is, megköszönve így az egyesületnek évről évre nyújtott anyagi támogatást. A díjat Egyed Ildikó gyógyszerész vette át.
Az ünnepségen közreműködtek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Iskola tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Imreh Claudia.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)