Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kászoni Szilárd
2 tétel
2015. november 1.
Egységnapot ültek az egyházmegye gyülekezetei
Együtt ünnepeltek a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye minden részéről érkezettek: szombaton a belvárosi református templomban több mint félezren emlékeztek a 498 évvel ezelőtt elkezdődött eseményekre.
A kálvini mottójú – Akiknek Isten az atyjuk, azoknak az egyház legyen az anyjuk –hitvalló napon Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a reformáció nem a világhoz való szüntelen alkalmazkodást jelenti, hanem az egyén megújulását, Krisztushoz való visszatérését. Az istentiszteleten a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium kórusa szolgált.
Kántor Csaba esperes igehirdetésében kifejtette, mindig az Ige közelségét kell keresnünk, hogy el ne sodródjunk. Krisztussal ugyanis nem az árral, hanem az árral szembe tudunk úszni, a forrás felé. Az úrvacsora ágendai szolgálatát Gede Ildikó, a Székelyudvarhely Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora tartotta, az egyházmegye lelkipásztorai osztották ki az úrvacsorai jegyeket, a kenyeret és a bort. Az istentisztelet után a református kollégium konviktusán szeretetvendégség várta a részvevőket, majd a Somos zenekar a református, az evangélikus és unitárius magyar énekeskönyvek kincsestárából nyújtott népzenei feldolgozású ízelítőt.
A három csoportban tartott előadások a református létmódra fókuszáltak. A Bocskai István Közösségi Házban Moldovan Radu felsőboldogfalvi lelkipásztor, ifjúsági előadótanácsos játékok, beszélgetés, képek és kisfilmek alapján a helyes döntésekre irányította az ifjak figyelmét. Buzdítása: fel kell vállalni a példaképlétet. Az ehhez szükséges erő a megváltottság tudatából meríthető. Az asszonyoknak a belvárosi református templomban Bogdán Ida tanár A reformációtól a nemzeti költészetig című előadásában a zsoltárokon keresztül világított rá, hogyan jelentek meg és határozták meg a költészet fejlődését, alkotóik életét és gondolkodását. A református kollégium tizenkettedik osztályos lányai pedig énekeltek, zsoltárokat és verseket olvastak fel. A férfiak a városháza Szent István Termében Pitó Zsolt bögözi lelkipásztor, missziói előadótanácsos vezetésével a református férfi jellemvonásairól, szerepéről beszélgettek, és különböző szerzők erről szóló vallomásait hallgatták és beszélték meg.
A SZIKE zenekar dicsőítését újra együtt hallgatta a gyülekezet. Kászoni Szilárd nagysolymosi lelkipásztor a Magyari Hunor és Juhász Ábel által készített, az egyházmegye templomait bemutató, újra kiadott képes albumot mutatta be.
Dániel Tamás ötödéves teológiai hallgató Gönczi Lajosról írt jellemrajzát Bekő István Márton lelkipásztor mutatta be, hangsúlyozva, az igazgató-tanár kitörölhetetlenül beleégette nevét a kollégium történetébe. Beszélt Gönci Lajos életéről, arról, hogy igazgatósága idején nyert új arculatot az iskola, készült el a tanítóképző épülete, valamint indult be a konviktus. Természettudósként alapos tudományos munkát is végzett; író és közéleti személyiség volt. Nyugdíjazása után a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye gondnoka és a Belvárosi Református Egyházközség főgondnoka volt. Dániel Tamás, a könyv szerzője megköszönte a támogatók hathatós segítségét, akik hozzájárultak az emlékkönyv megjelentetéséhez Gönczi születésének 140. évfordulójára.
Bereczki-Orbán Zsolt programfelelős lelkipásztor kérdésünkre elmondta, felülmúlta a várakozást a részvétel. Öröm, hogy ilyen sokaknak fontos volt a reformáció közös megünneplése, melynek üzenete: a hitbéli meggyőződés, a lelki identitás lehetőség és kötelesség minden ember számára.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

2016. augusztus 17.
Tíz éve vezetjük Keskeny útra az EMI-táborozókat
A gyergyószentmiklósi EMI-tábor augusztus 10-én nyílt meg. Első nap Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztor Szerelem, szerelem, szerelem, szerelem, enyém vagy? – címmel a házasság fontosságáról, a házasság előtti vagy azon kívüli élet csapdáiról, a párkeresés és találás módjáról, a kapcsolat tudatos építéséről tartott nagy lelkigondozói tapasztalatra valló előadást. Utána élményszínház nyitotta meg kapuit, ahonnan kilépve valamelyik lelki gondozást végző missziós taggal beszélhetett érzéseiről az érdeklődő. Mindezzel párhuzamosan a programokon résztvevő szülők gyermekeire külön foglalkozás várt: festegetés, rajzolás, játszás és mesélés.
Csütörtökön a programok áhítattal kezdődtek, jómagam a naini ifjú megrázó, figyelmeztető, de boldog kimenetelű történetével vezettem fel a napi témát. Barta Éva szakpszichológus két szabadult személlyel érkezett a Református Mentőmissziótól, akik megrázó nyíltsággal és mélységgel mondták el alkohol-, szer- és játékfüggőségük élményét, és írták le a szabadulás útját és lehetőségét, egyéni megélésük alapján.
Harmadik nap igei felvezetőt tartottam Zákeus történetének kibontásával, majd Helyem a nagyvilágban címmel adtam elő. A délutáni élményszínház a kútba esés dramatizált történetével gondolkoztatta el a részvevőket.
A szombati napon az elmélkedés Szent Lukács evangéliumának versei alapján az Isten, a felebarát és a szeretet hármas kötődését bontotta ki. Kászoni Szilárd nagysolymosi lelkipásztor a migránskérdés aktuális témáját járta körül a népéért, keresztyénségéért féltőn aggódó hitben járó ember szemszögéből, a délutáni élményszínház az imádság ösvényére vezette el a részvevőt. Áldással távozott mindenki.
Szász Tibor András felsősófalvi lelkész
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)