Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kasza Rozália
7 tétel
2013. március 27.
Régiséggyűjtés, falumúzeum számára
A közelmúltban alakult Fekete-Körös Egyesület tájház jellegű falumúzeumot kíván létrehozni a nagyzerindi régi kisbolt felújított épületében.
A bemutató anyagot nagyrészt felajánlásokból szeretnék összegyűjteni. E célból köszönettel elfogadnak jó állapotban lévő, minél régebbi bútorokat, háztartási eszközöket, szőtteseket, mezőgazdasági szerszámokat, fényképeket, a helyi népviselethez tartozó ruházatot. Mindazokat, akik szeretnék gazdagítani az állandó kiállítás anyagát, megkérik, hogy adakozó szándékukat jelezzék az Egyesület alapító tagjainál – Bondár Henriette Katalin, Kasza Rozália, Kiss Csilla, Mészár Ildikó, Simándi Viola, Szilágyi Andrea vagy Szilágyi Ildikó Erzsébet valamelyikénél személyesen. Felajánlásokat várnak a 0740-322-810-es, vagy a 0724-060-790-ás telefonszámokon is. A nemes célért tett önzetlen felajánlásokat az Egyesület vezetősége előre is megköszöni.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),

2014. szeptember 17.
A II. Néptánctalálkozó sikere
Hagyomány teremtődött Ágyán
Ágyán szombaton szervezték meg a II. Néptánctalálkozót. 15 órától az iskolában fogadták a fellépő néptánccsoportokat, majd 15.30 órától a Meteor együttes zenekíséretével, Hadi Tünde óvónővel az élen, a helybeli óvodások felvezetésével indult toborzó útjára a színes népviseletbe öltözött menet. A falu végétől visszafordultak, a központi útkereszteződésben körtáncot jártak, majd a falubeliek tapsa közepette bevonultak a kultúrotthonba. A színpadról Kiss P. Anikó iskolaigazgató, majd Erdős Bálint polgármester köszöntötte a nagy számú közönséget, megemlítve Bognár Levente RMDSZ megyei elnök, aradi alpolgármester, nt. Módi József református esperes, Pavel Carmen szintyei iskolaigazgató, Lucian Fluieraş szintyei alpolgármester nevét.
Bognár Levente üdvözlő szavait követően a hagyományápolás, a népszokások megtartó erejét, a közösségépítés fontosságát ecsetelte, majd mindenkinek jó szórakozást kívánt.
Ünnepi műsor
A műsorvezető, Kiss P. Anikó elsőként az óvodások Hadi Tünde által betanított táncát konferálta be. A produkciót vastapssal jutalmazta a közönség, Erdős Márta főszervező a fellépő csoportok betanítóinak virággal kedveskedett, részvételi oklevelet nyújtott át. Utánuk Bodó Enikő tanítónő betanításával a Pitypang csoport, majd Spătaru Florica jóvoltából a szintyei Moştenitorii román tánccsoport gyermekei mutattak be alföldi román táncot. A nagyzerindi Furulyások Kasza Rozália tanítónő vezetésével magyar népdalokat játszottak, illetve énekeltek. Ezt követően az ágyai Cinkosok csoportja mutatta be Az aranyszőrű bárány című mesejátékot, Kiss P. Anikó betanításával. A majláthfalvi Százszorszép néptánccsoport dinamikus fellépése, illetve a magas színvonalon előadott délalföldi, illetve mezőségi táncai külön dicséretet kaptak a szervezőktől.
A nagyzerindi Ibolya néptánccsoport Szilágyi András betanításával, Kiss Csilla vezetésével előadott szilágysági táncai nagy sikert arattak. A csoport először lépett fel a közelmúltban tragikus balesetben elhunyt táncos, Kiss Lacika nélkül, ezért a csapat minden tagja, Lacika emlékére, gyászszalagot hordott a népviseletén. Állítólag idén minden fellépésük alkalmával viselni fogják, ami igen tiszteletre méltó, mély emberi gesztus.
Utánuk a simonyifalvi, Péter Anikó és Bablina Norbert vezette Leveles lendületes szatmári táncai arattak sikert, majd a majláthfalvi Százszorszép Orbán László és Bagi Ferenc által betanított marosszéki táncának tapsolt a közönség. A szintyei Moştenitorii felnőtt csapata által előadott bánsági és bihari román táncok új színt hoztak a programba, amit tovább fokozott a simonyifalvi Levelesnek az eredeti ruhákban előadott kalotaszegi tánca. A műsor csattanóját képezte, amikor, az ágyai Tőzike Nagy Rozália és Haász Endre által betanított délalföldi és szatmári táncait ünnepelte a hazai közönség. Fellépésük után a színpadra hívták az együttes vezetőjét, Erdős Márta magyartanárt, akinek megköszönték a több évi szervező-vezetőmunkát, majd a születésnapja alkalmából a tánccsoport tagjai virággal kedveskedtek, ajándékot nyújtottak át neki. Erdős Márta meghatottan mondott köszönetet a gratulációért és az ajándékért, majd kifejtette: a közösségi munkát a fiatalokért és az ágyai közművelődési élet fellendítéséért teszi. Reméli, a néptánccsoport, de a repertoárja is bővülni fog. Ezt követően az erdőhegyi lányok, majd a Farkasok moderntánc-csoportjai mutatkoztak be Pusztai Matild betanításával. Utánuk az ágyai iskolások moderntánc-csoportja, illetve a Black Vite csoport lépett fel Gomoi Beatrice betanításával. A felemás ruhába öltözött ágyai lányok rendhagyó tánca nagy sikert aratott.
z ünnepi program után a kultúrotthonban a Meteor együttes húzta a talpalávalót a késő estig tartott bálon. Reméljük, az ágyai II. Néptánc-találkozó megszervezése egyúttal egy tartós, szép hagyomány kezdő lépése is volt.
Elismerés, köszönet
A szervezők gondoskodása, vendégszeretete nyomán minden fellépő fiatalt és gyermeket, de a meghívottakat is ebéden, illetve vacsorán látták vendégül. Az ízletes bográcsos pörköltet ezúttal is Székely Éva és férje, Attila főzték számukra, míg a finom süteményeket a fellépő gyermekek édesanyái, nagymamái készítették.
Az ágyai II. Néptánc-találkozó sikere nagyban köszönhető a támogatóknak, a Szintyei Polgármesteri Hivatalnak és Községi Tanácsnak, az Arad Megyei Kulturális Központnak, a Communitas Alapítványnak, az RMDSZ megyei és ágyai szervezeteinek, a Lazăr és Fiai vállalatnak. Mindenkinek, aki bármiben is segített vagy a munkájával járult hozzá a rendezvény sikeréhez, elismerés jár.
Balta János, Nyugati Jelen (Arad)

2014. november 4.
Cél: a minőségi anyanyelvű oktatás megtartása
Csáky Apollónia tanítónőt szeptember 1-jétől nevezték ki a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola igazgatói tisztségébe. A következő beszélgetés során a tervei, újszerű elképzelései felől faggatjuk.
– Gratulálunk a kinevezéshez, az hogyan történt?
– A volt iskolaigazgató, Szilágyi Ildikó megkeresett, hogy szülési szabadságra készül, ezért engem szeretne felkérni a tisztség betöltésére. Hogy miért éppen engem? Azért mert mindenképp helybelit szeretett volna, hiszen annak lehet csak igazán szívügye az iskola sorsa. Meg aztán azért is, mert úgy látta, az ő elképzeléseit talán én tudnám legjobban megvalósítani. Gondolkodási időt kértem, mivel elemis tanító lévén 20 órát tanítok a gyerekek 24 órás oktatási idejéből, ezért ezt a munkát az igazgatói tisztség mellett is el kell végeznem. Hosszas töprengés után igazat adtam Szilágyi Ildikó indoklásának, illetve az iskola érdekeit magam is egy helybeli igazgató vezetésével láttam legjobban képviselőni, ezért elvállaltam. Az idei tanév majd eldönti, hogy működik-e a dolog vagy sem. Nem lesz könnyű, főként azért, mert 16 fős első osztályban tanítok. Az elsős tanító munkája mindig nagyon nehéz. Az igazgatói tisztség azt jelenti, hogy szünetekben nem vagyok a gyermekekkel, nem is pihenhetek, hanem irodai munkát kell végeznem.
– Segítenek-e kollégák?
– Igen, mindenben segítenek, meg aztán már eltelt két hónap, lassan belerázódom a feladataimba. A polgármesteri hivatal részéről is megkapok minden segítséget, ezért remélem, a továbbiakban is menni fog.
– Vannak-e újító elképzelései, amelyekkel hatékonyabbá kívánja tenni az oktatói, nevelői munkát?
– Leginkább adminisztrációs újításokat tettem, de a fegyelem terén is újítani próbálunk. Ugyanakkor a diákok biztonságának a kérdéseit is újratárgyaltuk a kollégákkal. A gyermekek biztonságának a szavatolásáért új szabályzatot léptettünk életbe. Szeretnénk visszaszorítani az iskolákban elharapózó erőszakos cselekményeket. A diákok számára olyan környezetet kívánunk biztosítani, ahol minőségi munka folyhat.
– Hány tanulója van jelenleg az iskolának?
– Az óvodával együtt, 186. A következő években kissé gyengülni fog az utánpótlás, mivel kevesebb gyermek születik. Ha viszont a következő két évet átvészeljük, biztosított lesz az utánpótlás, bízom az intézmény fennmaradásában. A gyermekek igen jó feltételek között tanulhatnak, hiszen az elmúlt években teljesen felújították az iskolaépületet, ahol hőszigetelő nyílászárók, központi főtés, korszerű illemhelyek és mosdók működnek, az óvoda felújítását is befejezték. Mivel a polgármesteri hivatal is messzemenően támogatja a községbeli oktatási intézményeket, de a szülők is segítőkészek, ha megfelelő gyermek-utánpótlás is lesz, minden feltétel adott a zavartalan működésükhöz. A lehetőségeinkhez mérten, mi is megpróbálunk segíteni, hiszen minden évben papírt gyűjtünk, amit értékesítünk, hogy az onnan származó pénzzel is hozzájárulhassunk a működési kiadásokhoz. Harmadik éve veszünk részt a Zöld Romániáért Programban, amitől szintén jövedelmet várunk.
– Az iskolán belüli közművelődési élet miben nyilvánul meg?
– Nagyon jól működik az iskolai tánccsoport, az elmúlt héten újraindultak a táncpróbák a Kisibolyások és a haladó csoport számára. Továbbra is Szilágyi András koreográfus irányítása mellett, Kiss Csilla vezeti a tánccsoportokat. Emellett Téglás Róbert testnevelő tanár vezetésével működik a Judo Klub, amelyiknek a növendékei legutóbb is kiváló eredményekkel tértek haza Marosvásárhelyről. A hagyományokhoz híven, idén is megemlékeztünk október 6-ról, Haloween-partit szerveztünk, a gyermekek mesevetélkedőn voltak 4 csapattal, Kasza Rozália felkészítésével. A 4 csapatból 3 továbbjutott a megyei szakaszra, a fiúk a simonyifalvi iskolával futball-mérkőzésen vette részt. Tehát minél több tevékenységbe próbálunk bekapcsolódni.
– Pedagógushiány van-e?
– Elegendő, megfelelő képzettségű pedagógus-gárdánk van, közülük egyetlen vesz részt szakképesítésben, de az óvodában is van olyan, aki óvónőként nem szakképesített. Legtöbb pedagógusunk I. fokozati vizsgával rendelkezik. Tehát ebből a szempontból elégedettek lehetünk. Fő célunk, az anyanyelvű, minőségi oktatásnak a hosszú távú megtartása, hogy Nagyzerind községből jól képzett diákok tanulhassanak tovább, induljanak az életbe.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, további sok sikert kívánunk!
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

2015. július 14.
XI. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok
70 községbeli gyermek és fiatal ropta a táncot
Amint azt előzetesen hírül adtuk, pénteken 21 órától a Feketegyarmaton megszervezett szabadtéri retróbulival indult a XI. Nagyzerindi és Feketegyarmati Falunapok programja, amit Simándi Sándor polgármester nyitott meg. A Nagy Zsolt által összeállított zenére sokan hajnalig mulattak. A helybeliek nem sokáig alhattak, ugyanis a nagyzerindi fúvószenekar Feketegyarmat központjában 7 órától zenés ébresztőt tartott, ezt követően 10 órakor startolt a bográcsfőző verseny, melynek során az 5 csapat birkapörköltet, sertéspörköltet, babgulyást, illetve vadas pörköltet főzött. A zsűri I. díjra értékelte a Tollasok csapatának a vadas-, II. díjra a Menyecskék birkapörköltjét.
Ezzel párhuzamosan a feketegyarmati szabadtéri színpadon 9 órakor kezdődött az iskolások műsora, melynek során a gitárosok, a zerindi óvodások tengerész, illetve a gyarmati óvodások hátizsákos táncaikat mutatták be a tanévzáró műsoraikból. A zerindi előkészítősök színdarabot, majd a III. és IV. osztályosok mutatták be maszkás táncaikat. A néptáncosok szatmári táncot jártak, majd a kicsik előadták a Romuna Brigitta által betanított moderntáncot.
Ezt követően indult a családi vetélkedő, amire 7 család nevezett be: kosárba dobásban, ugrókötelezésben családi piramis összeállításában, gólyalábakon járásban, flakontöltésben, csokievésben, illetve ruhaláncban mérték össze ügyességüket, tudásukat. Legérdekesebb a ruhalánc volt, melynek során az a család kapta a több pontot, melynek tagjai a levetett ruháikból a leghosszabb láncot tudták kialakítani. A vetélkedés hevében az apukák rövidgatyára vetkeztek, de az anyukák se igazán szégyenkeztek a jobb eredményért. Mind a 7 csapat jutalmat kapott – I. helyen Farkas Zoltán és családja végzett holtversenyben Papp Istvánnal és családjával, de azok önként választották a II. helyet, míg III. helyen Komlósi Róbert alpolgármester és családja végzett. A győztesek, de a résztvevők is értékes ajándékokat, minden gyermek labdát, édességet kapott. Az édességeket a gyulai Mikus Éva ajánlotta fel. Utána indult a kerékpárverseny, idén az óvodások külön kategóriát képeztek a kis-, illetve a nagyiskolások és a serdülők mellett, és görkorcsolya verseny is volt. Az óvodás fiúknál Kiss Botond, az elemiseknél Farkas Zoltán, a nagydiákoknál Komlósi Riff Dávid, az elemis lányoknál Vékás Bianka győzött. Egész nap pónilovon lehetett lovagolni, illetve szamaragolni, de ausztrál és nílusi vadludakat is meg lehetett tekinteni, galambokat, fajdkakast is lehetett simogatni, a pörköltfőző verseny termékeit pedig ingyen osztották ki a résztvevők között. 20 órától a rendezvény átköltözött Nagyzerindre, ahol a béksécsabai Thomassy Party Band műsorán, majd az Ibolyások moderntáncán, utána a sztárvendég, Postás Józsi koncertjén, 23 órától tűzijátékon, ezt követően szabadtéri diszkón szórakozhatott a közönség.
Vasárnap
Vasárnap 10.30 órától ünnepi istentiszteletet tartottak a feketegyarmati, 12 órától a nagyzerindi református templomban. 13 órakor a nagyzerindi műfüves pályán indult a kispályás futballbajnokság, amire 6 csapat nevezett be Nagyszalontáról, a helybeli ifik, az öregfiúk, a magukat Drahilnak nevező fiatalok, illetve az ágyai csapat. A versenyt a nagyszalontai csapat nyerte, melynek tagjai felajánlották az I. díjat Komlósi Róbert alpolgármesternek, aki a kupát és az oklevelet az irodájában tartja, hogy bárki megnézhesse. Valamivel 16.30 óra után a Tabajdi Károly Általános Iskolában történt gyülekező után, a helybeli fúvószenekar kíséretében, a főúton indult a népviseleti parádé, amit egy felnőtt leány és fiú felügyelete mellett a Kisibolyások vezettek fel. A menet a központi teret megkerülve, a szabadtéri színpadnál állt meg, aminek a közelében felállított sörsátrak alatt már javában folyt a vígasság, hiszen mindenféle itallal, étellel szolgáltak, ami szemnek, szájnak ingere.
Miután a színes népviseletbe öltözött táncosok csoportonként körtáncot jártak, a szabadtéri színpadról Pap Alma műsorvezető köszöntötte a közönséget. Elsőként a nagyzerindi furulyásokat kérte színpadra, akik Kasza Rozália betanításával, hangszereikkel népdalokat játszottak, énekeltek. Utánuk a Bihar megyei Micske néptánccsoportjának különösen díszes népviseletbe öltözött 9 leánya és 5 fiúja
rutinos táncbemutatóval kedveskedett. Az újkígyósi néptánccsoport kalotaszegi legényese, rimóczi csárdása és délalföldi oláhosa új színt hozott a programba. Az ágyai Tőzike néptánccsoport Erdős Márta vezetésével, Nagy Rozália és Haász Endre koreográfiájára lendületes dél-alföldi és szatmári táncot mutatott be. A kétegyházi tánccsoport Negró János vezetésével rábaközi magyar, illetve helybeli román táncokkal színesítette a programot. Utánuk a simonyifalvi Leveles tánccsoport Farkas Tamás koreográfiájára szatmári és magyarpalatkai táncokat adott elő rutinosan. A kisiratosi Kisgyöngyvirág néptánccsoport 5 párja Mészár Klementina betanításával előadott dél-alföldi táncainak tapsolt a közönség. A majláthfalvi Százszorszép tánccsoport által előadott mezőségi és marosszéki táncok közben élményszámba ment, ahogyan a fiúk látványosan kiforgatták a lányokat. Utánuk a nagyzerindi citerások játszottak, énekeltek népdalokat. A nagyzerindi Ibolyások 4 csoportja ifj. Szilágyi András koreográfiájával és Kiss Csilla vezetésével az utóbbi években látványos fejlődést mutatnak. Előbb a haladók 12 tagú csapatának szatmári táncai, majd a kicsik ifj. Szilágyi András közreműködésével bemutatott ritmusgyakorlata aratott vastapsot. Utánuk a nagyok 8 párjának szilágysági táncai, majd a menyecskék 12 tagú csapatának dél-alföldi táncai ragadták magával a közönséget. Annál is inkább, mert Csáky Apollónia iskolaigazgatóval és Kiss Csilla csapatvezetővel együtt, az iskola pedagógusai is erősítették a csapatot. Utánuk újra a haladók léptek színpadra, szigetközi táncukkal nagy sikert aratva. A program végét, egyben csattanóját az Ibolyások nagy csapatának a békési tánca képezte, amelynek végén színpadra kérték ifj. Szilágyi Andrást és Kiss Csillát, akiknek figyelmességgel, oklevéllel, illetve virággal kívánták kifejezni köszönetüket az évek óta tanúsított áldozatkészségükéért, odaadásukért. Külön dicséret illeti a műsorvezető Pap Almát, aki amellett, hogy konferált, fellépett a haladók, a nagyok, sőt a menyecskék táncában is. Olykor várnia kellett, amíg a kimerültségtől szóhoz tudott jutni. Miután a színpadon befejezték, a színpad mellett körtánccal kedveskedtek a közönségnek a nagyzerindi Ibolyások, akik a legkisebbektől a legnagyobbakig, mintegy 70-en ropták a táncot.
Üdvözlet, köszönet
A néptáncgála után érkezett meg egy megyei tanácsos társaságában Traian Igaş szenátor, akit a színpadról mutatott be Simándi Sándor polgármester. A szenátor köszöntötte a résztvevőket, gratulált nekik a sikeres falunapokhoz, illetve a polgármesterhez, aki a község vezetősége és a megyei tanács támogatásával igen jelentős fejlesztéseket vitt végbe. Nagyzerind község manapság nem véletlenül a megye egyetlen olyan községe, ahol minden utca aszfaltburkolattal rendelkezik.
A hivatalos program után a vendégek és a fellépők együtt megvacsoráztak, míg a szabadtéri színpad előtt utcabál következett, ahol a Gyarmat Band szolgáltatta a talpalávalót késő éjszakáig. A rendezvény sikeréért köszönet jár a Nagyzerindi Községi Tanácsnak a támogatásért, az iskola pedagógusainak a szervezésben és a lebonyolításban való közreműködésért, valamint minden támogatónak, a vendégek ellátásában segítőnek.

2015. július 17.
Nyári gyermektábor Apatelken
Hagyományteremtő szándékkal, az apatelki evangélikus-lutheránus parókián második alkalommal szerveztek nyári tábort gyermekek számára. Az összesen 40, simonyifalvi, bélzerindi, vadászi, nagyzerindi, pankotai és borosjenői, evangélikus-lutheránus, református, illetve katolikus gyermek számára tartalmas tábori életet szervezett nt. Deák Bálint simonyifalvi evangélikus-lutheránus lelkipásztor. A program a 8 órai ébresztővel indul, utána torna, testmozgás, majd mosakodás, tisztálkodás után reggeli következik. A kiadós énekléssel induló reggeli áhítatot követően, képzőművészeti foglalkozás kezdődik Brittich Erzsébet képzőművész vezetésével. Ennek során hétfőn linómetszet-készítést tanultak, kedden csendéletet rajzoltak, szerdán pasztellfestést gyakoroltak. Többfajta technikát kipróbálnak, tavaly is szép munkák születtek, idén is hasonlókban reménykednek. Ebédig egy kevés szabad időt is kapnak, ebéd után csendóra következik, amikor a kisebbek lefekszenek, miközben a nagyobbak félrevonulva beszélgetnek, olvasnak. 15 órától szabadidős foglalkozások, társasjátékok szerepelnek a programban a 18 órakor kezdődő zenei oktatásig, amelyen gitározni Deák Andrea tiszteletes asszony, furulyázni Kasza Rozália tanítónő, míg orgonálni nt. Bodnár Lajos borosjenői református lelkipásztor jóvoltából tanulnak a gyermekek. Este a napi áhítat témáját csoportos beszélgetésen elevenítik fel vacsoráig. Utána szabad idő, illetve lefekvés következik. A szabadidős foglalkozások alkalmával kirándulásokat tettek a környező dombokra, meglátogatták a borosjenői ásványvízforrást, ismerkedtek a környezettel. Mivel idén többen vannak, 8 nagyobb fiatal sátorban, míg a többiek a parókia helyiségeibe felállított emeletes ágyakon, illetve az imaterem melletti szobában alszanak. A legfiatalabb gyermek kettő és fél, a legnagyobb 17 éves.
Amint a házigazda-szervező nt. Deák Bálint lelkipásztor elmondta, kellemes érzéssel tölti el, amikor a táborozások idején nem csak a parókia, de a falu is megelevenedik, a helybeli hívek gyakran meglátogatják a táborozó gyermekeket és fiatalokat. Szombaton, táborzáráskor a gyermekek által készített munkákból kiállítást szerveznek, a megtanult zenei anyagból koncertet adnak, melynek során az elhangzó énekeket furulyával, gitárral, illetve orgonával kísérik. Vasárnap a kiállítást, illetve koncertet Simonyifalván, következő vasárnap Nagyzerinden ismételik meg. A Communitas Alapítvány támogatásával, a táborozást sikerült anyagilag elérhetővé tenni minden gyermek számára, de szükség esetén a szülők is besegítenek. A táborozás legnagyobb haszna, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül, a különböző településeken élő magyar gyermekek megismerik egymást, új barátságok szövődnek – mondta el a helyszínen, szerdán délelőtt nt. Deák Bálint evangélikus-lutheránus lelkipásztor.

2016. május 27.
I. Iskolakórus-találkozó Aradon
Reméljük, szép hagyomány indult
Szerdán az arad-belvárosi katolikus templomban szervezte meg az I. Iskolakórus-találkozót az Aradi Kölcsey Egyesület.
A rendezvény nagyszámú résztvevőjét Bognár Levente alpolgármester köszöntötte, majd Hadnagy Dénes, az Egyesület alelnöke, ötletgazda fejtette ki gondolatait a kórustalálkozóval kapcsolatban.
Fekete Károly programvezető bevezetőjét követően az első fellépőt, a nagyzerindi Tabajdi Károly Általános Iskola kórusát kérte az előtérbe, ahol Dénes Erzsébet betanításával adta elő Csak a szeretet, illetve a Dicsérem, áldom szüntelen kezdetű énekeket, gitáron kísért Köteles Nikolett.
Ezt követően a kisiratosi Godó Mihály Általános Iskola 22 tagú kórusa Almási Gábor dirigálásával, illetve gitárkíséretével Kodály Zoltán gyűjtéséből előadták az Elmegyek, elmegyek, továbbá az Erdő mellett estvéledtem kezdetű népdalokat. Előadásukat Három magyar tánc: Apor Lázár táncza – Heiducken Dantz – Ungarecha énekeikkel zárták.
Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták nevű elemis kórusa Khell Jolán betanításával népdalokat, gyermekdalokat énekelt.
Ugyancsak a Csiky Gergely Főgimnáziumból, de a nagydiákok kórusa Szabó Csilla vezényletével Kodály Zoltán gyűjtéséből adták elő A juhász, a Kis kece lányom és az Árgyélus kismadár című népdalokat, majd Quodlibet – német kánon; Tüzeld Uram Jézus – Berta Schmidt – G. Elbert, héber dallam; végül Ecsedy Aladár: Szent lélek jövel című művével zárták színvonalas műsorukat.
A továbbiakban Anghel Orsolya – Kiss Bence – Balogh Zita népdalcsokrot adtak elő szintetizátoron és furulyán, Szabó Csilla zenetanár vezényletével.
Utánuk az Erdőhegyi Általános Iskola Fáy Szeréna Kórusa, ft. Papp József vezényletével, Pusztai Matild és Sime Judit betanításával körösközi nótacsokrot adott elő.
Ezt követően a simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások Kasza Rozália és Deák Andrea vezetésével adták elő a Soha, soha nem hagy el; A bárány vére megtisztít; Tudd, van egy gyertya a szívünkben, valamint Az Istené legyen minden című zeneszámokat.
Utánuk a Simonyi Imre Általános Iskola és a Vadász Általános Iskola diákjai, Szabó Viktória és Szabó Hunor, Deák Andrea Csilla betanításával adták elő az Itt vagyok most jó Uram és a Találkozni jöttem Veled Istenem című énekeket.
A Vadászi Általános Iskola diákja, Puskás Balázs József, Mészáros István betanításával zongorán adta elő: Bach: AMB – 3; Bartók: 3–5; Beethoven: G-Dúr sonatina című műveit.
Utánuk a vadászi iskola diákja, Szalók Antónia Mária, Mészáros István betanításával, zongorán adta elő Bartók 1–6; Bach: Musette 5–17 és Tobias Hasslinger: Sonatina című művét.
A vadásziak bemutatkozását Puskás Balázs és Szalók Antónia zongorán előadott Naykapar 1–2 négykezese zárta.
Ezt követően az Ágyai Olosz Lajos Általános Iskola Pedagógus Kórusa, Kis Anikó vezetésével Brun: Ó terjeszd ki Jézusom; Daniel Iverson – Cserny András, Isten élő lelke; Hrabanus Maurus – Martin Luther – Esterházy Pál: Jövel teremtő Szentlélek; Mozart: Jubilate Deo és Dona nobis pacem című műveit adták elő, nagy tetszést keltve a latin nyelvű szövegekkel.
Az I. Iskolakórus találkozó az összes fellépő közös énekével zárult, melynek során Horváth Tünde vezényletével, Csermák Regina orgonakíséretével az előadás csattanójaként mintegy 100 tagú kórus előadásában felcsendült a Hymnus; valamint a Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat zenemű.
A házigazdák nevében p. Blénesi Róbert mondott köszönetet a fellépőknek, a szervező, a Kölcsey Egyesület vezetősége minden fellépett kórusnak vagy személynek részvételi oklevelet, illetve egy-egy tábla csokoládét adományozott. Zárásként minden résztvevőt a Minorita Palota szociális étkezdéjében feltálalt szeretetvendégségre hívtak.
Reméljük, a szerda esti magasztos Iskolakórus-találkozó egy újabb, szép magyar hagyománynak volt az első rendezvénye.

2017. június 2.
Sikeres II. Pünkösdváró Gyermekkoncert
Újabb, szép aradi hagyomány születőben
Amint azt a Nyugati Jelenben is meghirdettük, az aradi Kölcsey Egyesület idén második alkalommal szervezte meg „Jöjj Szentlélek Úristen!” jeligével a pünkösdváró hangversenyt, ahova meghívták az Arad megyei és az aradi magyar iskoláknak a gyermekkórusait, illetve a hangszeres előadóit. Az arad-belvárosi katolikus templomban szerdán 16.30 órakor kezdődött nagyszabású rendezvényen Fekete Károly, az Egyesület alelnöke köszöntötte a nagyszámú, különböző felekezetű híveket, a fellépő gyermekeket, a szüleiket és a pedagógusokat.
Utána, a jelzett jelige jegyében Hadnagy Dénes, az Egyesület társalelnöke, az idei alkalomra készült Emlékfüzet alapján értékelte a tavalyi hasonló, hagyományteremtés szándékával szervezett rendezvényt. Azon 11 kórus és számos egyéni tehetség mutatta be tudását, összesen száznál több gyermek lépett fel, színes programjukkal nagyban hozzájárulva az összetartozás érzésének a megőrzéséhez, keresztény identitástudatunknak az erősítéséhez, egy szép hagyomány elindításához.
Fekete Károly műsorvezető elsőként a Csiky Gergely Főgimnázium Kispacsirták 17 tagú kórusát szólította, amelynek tagjai Khell Jolán tanítónő vezényletével anyák napi dalokat adtak elő vastaps közepette. Utánuk a Csiky Gergely Főgimnázium Kórusának a 20 tagja, Szabó Csilla vezényletével, Eljöttünk mind – kánon, ismeretlen szerzőtől; Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenre fel! – kánon; Reuben Morgan Rejts most el; Minden, mi él csak téged hirdet című műveit adták elő, furulyán Anghel Orsolya, gitáron Tirsin Csaba és Balogh Zita működött közre. Az egyéni előadók közül Kovács Bence, Szabó Máté, Szabó Tamás és Szlaukó Vivien zongorán; Balogh Zita furulyán csillogtatta meg zenetudását.
Ezt követően az Erdőhegyi Általános Iskola 14 tagú Fáy Szeréna Kórusa lépett fel Gál Éva Gabriella és Sime Judit vezetésével, nagy sikert aratva.
Fekete Károly felkérésére a Kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskola Germekkórusa Almási Gábor vezényletével, gitárkíséretével Két dal furulyára. Allemande – Phalesius: Liber leviorum carminum Klobutzky Tanecz – Deák Endre feldolgozását, O gratiose Iesule – egyházi ének, Cantus Catholici, Kegyelmezz meg nekünk, nagy Úristen – ének Huszár Gál énekeskönyvéből, Virágh László feldolgozása, Christus feltámada – egyházi ének, Cantus Catholici, Dicsőült helyeken – egyházi ének, Cantus Catholici, Virágom, virágom – Babrik József (Deák Endre feldolgozása), Panis angelicus – César Franck műveit adták elő a háromtagú Furulya-együttes közreműködésével, vastaps közepette.
Utánuk a Simonyifalvi és nagyzerindi gitárosok és furulyások 24 tagú, hangszerrel rendelkező kórusa lépett fel, amelynek tagjai Deák Andrea és Kasza Rozália betanításával pallérozottan adták elő a Szentlélek, jöjj, lobogó láng, Teljes szívből áldom neved, Szentlélek jövel és a Békéd, mint a folyó című zeneműveket.
Az est utolsó fellépője a Simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskola „Loga- ritmus” gyermekzenekara volt Mészáros István vezetésével. Bier Viktória és Szabó Viktória ének, Puskás Balázs zongora, Szalók Antónia orgona, Finta-Kovács Sámuel és Takó Viktor szintetizátor, Csák Péter gitár, Lőrincz Kristóf basszus szintetizátor és Szabó Hunor ének, illetve dobjátékával Leonard Cohen Hallaelujah és ismeretlen szerzőtől Itt vagyok most, jó Uram, című zeneszámokat adták elő Mészáros István hangszerelésével, nagy sikert aratva.
A közönség ünneplése közben Mészáros István orgonakíséretével, minden résztvevő közreműködésével énekelték el a Jöjj Szentlélek Úristen című pünkösdi éneket.
A nagysikerű rendezvényt Őry László pécsi alpolgármester társaságában megtisztelte, a jelen lévőket köszöntötte Bognár Levente aradi alpolgármester is, aki örömének adott hangot, amiért a diákjaink ilyen magas színvonalú műsorral örvendeztették meg a nagyszámú közönséget.
Zárszóként p. Blénesi Róbert plébános, minorita házfőnök mondott köszönetet, Isten áldását kérve az emlékezetes pünkösdi koncert szereplőire, betanítóira, szervezőire, minden résztvevőjére. A szervezők, a Kölcsey Egyesület vezetői a fellépők tiszteletére állófogadást adtak.
Jó érzés volt ilyen sok, tehetséges magyar gyermeket együtt látni a Szentlélek Úristen eljövetelének magasztos szellemében.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)