Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. április 26.
A gyergyószárhegyi alkotótábor 40 évének legjava Kolozsváron
A gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótáborban az elmúlt 40 évben született alkotásokat bemutató kiállítás nyílt kedden Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, az eseményen a szintén Gyergyószárhegyen zajló írótalálkozó törzstagjai is felolvastak műveikből.
Szilágyi Mátyás főkonzul a Gyergyószárhegyi kisugárzás című rendezvényen elmondta, a képzőművészeti és irodalmi alkotótáborok az évek során nemzeti kinccsé váltak, amelyek összefűzik a magyar alkotóenergiát. Kassay Péter, a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója hangsúlyozta, az intézmény, illetve a táborok elsődleges célja a lokális művészet helyének megkeresése globális szinten, ennek egyik fontos lépése a kincses városban szervezett kiállítás.
„Úgy gondolom, hogy a székelyföldi település az a hely, ahol egy megfelelően hosszú rúddal akár a világot is ki lehet mozdítani helyéről. Az intézmény és annak feladatköre fokozatosan bővült, jelenleg évente több képzőművészeti, népművészeti alkotótábort, írótalálkozót, kiállításokat és más kulturális rendezvényeket szervezünk Szárhegyen” – magyarázta Kassay Péter.
A képzőművészeti alkotótábor történetét Márton Árpád festőművész ismertette, aki elmondta: a rendezvény Nagy Imre ötletének köszönhetően született meg, az első táborok pedig Csíkzsögödön zajlottak.
„A második világháború miatt sajnos abbamaradt a szervezés, 1974-ben azonban Zöld Lajos újságíró, Gaál András festőművész és jómagam kezdeményezésére újraindult az egy hónapon át zajló tábor. Szerettük volna a nagybányai művésztelep szellemiségét, hagyományait folytatni, ehhez elsősorban a szárhegyi kastély és a kolostor rendbehozására volt szükség, amelyet szintén mi végeztünk” – fejtette ki a csíkszeredai művész. Mint mondta, a tábor időközben nemzetközivé nőtte ki magát, ahová a világ minden tájáról érkeznek alkotók, a kincses városban nyílt kiállítás pedig elsősorban kolozsvári művészek munkáit mutatja be.
Az irodalmi alkotótáborokat Egyed Péter író, egyetemi oktató, a szárhegyi írótalálkozók szakmai vezetője mutatta be. Mint hangsúlyozta, a település különös vonzással, varázzsal rendelkezik, elsősorban történelmének köszönhetően.
„A rendezvény 1980-ban Domokos Géza író-politikus, a Kriterion kiadó igazgatójának kezdeményezésére indult, a résztvevők eredetileg a román–magyar fordításokat középpontba állító szakmai műhelyt terveztek. Az első tábor politikai katasztrófa volt, így a második kísérletig tíz évet kellett várni, 1990-ben Gyergyószentmiklóson került sor a találkozóra. A harmadik tábort már a 2000-es évek elején szerveztük meg, ezt követően alakult meg egyébként az Erdélyi Magyar Írók Ligája, az E-MIL” – idézte fel Egyed Péter. Mint mondta, a további táborokra 2006-ban, 2008-ban és 2010-ben került sor, ezek elsődleges érdeme pedig, hogy a résztvevőknek könyvkiadási, illetve – értékelési problémákkal kapcsolatban is szerveztek beszélgetéseket.
„Az intézményesülés irányába hat, hogy időközben sikerült egy díjat is létrehoznunk, amelyet Csiki Lászlóról neveztünk el – ezt először 2010-ben Karácsonyi Zsolt érdemelte ki –, ebben a Hargita megyei tanácsnak is nagy szerepe volt” – tette hozzá Egyed.
A rendezvényen egyébként Szilágyi István író, Karácsonyi Zsolt költő és Király Zoltán költő, a gyergyószárhegyi írótalálkozó törzstagjai olvastak fel műveikből. A kiállítás május 2-áig munkanapokon, előzetes egyeztetés alapján látogatható.
Kőrössy Andrea. Krónika (Kolozsvár)

2012. szeptember 22.
Az irodalomtörténet-írásról (Megjegyzések a VIII. gyergyószárhegyi írótábor vitáiról)
(Előzmények) Az erdélyi magyar írók – Zöld Lajos, a képzőművész-alkotótáborok lelkes animátora kezdeményezésére – 1980-ban találkozhattak először Gyergyószárhegyen a kolostorban, megbeszélendő élet és irodalom akkoriban Romániában igen-igen komplikálódó problémáit. A folytatásra 1990-ben került sor, de csak a harmadik szárhegyi találkozón döntöttek úgy a résztvevők, hogy ezentúl rendszeressé teszik az összejöveteleket.
Az első három szárhegyi találkozó dokumentumai, Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi találkozók, 1980–1990–2000 címmel 2008-ban jelentek meg. A negyedik találkozóra Hargitafürdőn a Sportszállóban került sor, öt év szünet következett, 2006 óta kétévente Egyed Péter és Fekete Vince, valamint a gyergyószárhegyi alkotóközpont vezetője, Kassay Péter szervezésében rendszeresen sor kerül a találkozókra. A 2001 és 2010 közt sorra kerülő írótalálkozók első kiadásai Kortárs magyar irodalom (2001–2010) címmel jelentek meg 2011-ben Egyed Péter szerkesztésében. Mindezt azért említettük fel, mert a két kötet ismeretében bárki fogalmat alkothat arról, hogy kik, mikor és hogyan viszonyultak a találkozók centrumában álló témákhoz, a kortárs magyar irodalom problémáihoz.
(Pomogáts Béla irodalomtörténete) Idén Pomogáts Béla eddig a Pallas-Akadémiánál több kötetben megjelenő, de még nem befejezett nagyméretű művéről, a Magyar irodalom Erdélyben című irodalomtörténetről folyt a vita. Először a szerző, Pomogáts Béla beszélt Erdélyhez fűződő több évtizedes, bensőséges kapcsolatáról, irodalomtörténészként, kritikusként, esszéíróként, antológiák összeállítójaként több mint negyven kötetet jelentetett meg az erdélyi irodalomról, irodalomtörténetének tehát vannak fontos előzményei. Az 1968-ban megjelenő (azóta újra kiadott) Kuncz Aladár-kismonográfia nyitotta a sort, majd a transzilvanizmus kezdte érdekelni. Irodalomtörténetének ihletői és előzményei közé sorolta Kántor–Láng irodalomtörténetét (Romániai magyar irodalom 1944–1970). Nem volt véletlen tehát, hogy a vitát épp a két idézett szerző, Kántor Lajos és Láng Gusztáv előadásai nyitották meg. Kántor az irodalomtörténet és általában az irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb, legmegkerülhetetlenebb problémájának a kiegyenlítődési szándékot tartja, az állandó méricskéléseket, ahol értékes és értéktelen(ebb) óhatatlanul egy szintre kerül, szerinte elfogadhatatlan, hogy az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb írója, Páskándi Géza ugyanolyan terjedelemben szerepeljen, mint egy riporter, akinek az érdemei elévülhetetlenek. Nagyon fontosak az arányok. Ezt hangsúlyozta egyébként villódzóan szellemes előadásában egykori szerzőtársa, Láng Gusztáv is, méltatva ugyanakkor Pomogáts munkabírását s vállalkozását, kiemelve, hogy kialakulóban a kánon, centrumában Dsida Jenővel vagy Kuncz Aladárral, Tamási Áronnal a két világháború között. Ami a 90-es változások és az utána következő két évtized irodalmát illeti, a vélemények megoszlanak vagy éppenséggel éles ellentétben állnak egymással. Ez az újabb kori kánon most alakul. A további előadók – Fűzi László, Elek Tibor, Cseke Péter vagy Borcsa János – is elismerték ezt, ugyanakkor hangsúlyozva, hogy ez a többkötetes irodalomtörténet óhatatlanul kézikönyvvé is válik, s mindannyian felemlegették – Elek Tibor különösen dokumentáltan és élesen – a mű hibáit, elírásait, ami főként a címek esetében botrányos. És úgy látszik, elkerülhetetlen, hiszen a Pomogáts által is haszonnal forgatott ötkötetes irodalmi lexikonban is sok a pontatlan cím, megjelenési dátum, sok a megdöbbentő műfaji besorolás etc. S pontosan azért aggasztó, mert egy kézikönyvről van szó. Itt felmerült az is, hogy a kiadó Pomogátsot kissé magára hagyta, de az is, ami nyilvánvaló, hiányzik, s egyre fájdalmasabban hiányzik az erdélyi magyar irdalom 1919-től kezdődő műveinek pontos, megbízható bibliográfiája. Pomogáts nagy vállalkozása folytatódik, a hibák pedig egy esetleges új kiadás esetén korrigálhatók. S remélhetőleg Pomogáts Béla irodalomtörténete kar- és kortársai számára is kihívást jelent majd, s esetleg újabb irodalomtörténetek íródnak. Reménykedjünk.
Ahogyan a vita résztvevői is reménykedhettek, legalábbis abban, hogy két év múlva ugyanitt újra találkozhatnak. Hiszen az erdélyi irodalom problémái újratermelődnek, a vita szünetében már folyt az aláírásgyűjtés a Látó megmentése érdekében. A Látót a szintén marosvásárhelyi Vatra című román irodalmi folyóirattal szeretné összevonni a megyei tanács, ezáltal mindkét folyóirat elveszítené „jogi személyiségét”, sehova nem pályázhatnának többé, s teljesen kiszolgáltatottá válnának kiadójuk, a megyei tanács mindenkori szeszélyeinek, melyeknek – ennyit legalább leírhatunk – kevés közük van az irodalomhoz.
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. november 27.
Szárhegyen békességet szeretnének a ferencesekkel
Panaszáradatot vetettek papírra szárhegyi olvasóink: nehezményezik, ami a ferences kolostor háza táján történik. Választ keresnek arra, miért van hideg a templomban, miért, hová vitték a korábbi oltárt és a méhcsaládokat, igaz-e a hír, hogy a negyvenéves szoborparknak is költöznie kell. A felvetésekre a ferences rend elöljárója és szárhegyi házfőnöke válaszol.
A szerkesztőségünkbe érkezett panaszlevelek nem alaptalanok – bizonyosodott be rövid utánajárást követően, mint ahogy riasztó volt az a hír is, miszerint Szárhegyen aláírásgyűjtést fontolgatnak, mely azt célozza, hogy vagy változzon jobbra a közösség és a ferencesek viszonya, vagy váljanak el útjaik. Sokan az utóbbi idők történéseit úgy emlegetik, mint egy folyamat újabb lépéseit , mely azzal kezdődött, hogy Ervin atyát Szárhegyről Csíksomlyóra helyezték. Az atya után az általa létrehozott értékeknek sem lesz maradásuk? – vetik fel a kérdést a levélírók.
Sokrétű a probléma
Úgy tűnik, neheztelnek több, az újonnan Szárhegyre került ferencesek döntése miatt. Az oltár kicseréléséről csak utólag szereztek tudomást, a méhcsaládok éjszakai elszállítása is érthetetlen többek számára. Attól tartanak, hogy a templomban most ugyan hideg van, de később azt is megtapasztalhatják, hogy a napkollektoros rendszert viszik el a kolostortól. Talány az is, mi lesz a művésztelep alkotásaiból negyven éven át kialakított szoborpark sorsa, mert sokan tudni vélik, annak is kiáll a szekere rúdja.
Elköltöztetnék a szoborparkot?
A panaszok eljutottak Gábor László polgármesterhez is. A szoborpark ügyében jelen volt azon a tárgyaláson is, ahol a Művésztelep egyik alapítója, Gaál András, az alkotóközpont igazgatója, Kassay Péter a ferencesekkel vitatta meg a képzőművészeti alkotásokkal kapcsolatos terveket. „István testvér és Anaklét atya kategorikusan kijelentette, hogy 2015-ig a szoborparkot a kolostorudvarról költöztetni kell. Remélem, hogy ez nem egy végleges döntés részükről” – mondta a községvezető, aki az egy hónappal ezelőtti beszélgetés részleteit is megosztotta portálunkkal: „Mi próbáltunk érvelni azzal, hogy a szoborparkra büszkék a szárhegyiek, számon tartják azt a nemzetközi képzőművész világban is. Felvetette Gaál András, hogy a művésztelepnek köszönhetően van most ilyen állapotban a kolostor. Én is emlékszem, gyerekkoromban olyan volt, hogy tábla jelezte: belépni életveszélyes. A kolostort sikerült megmenteni a megomlástól, az alkotók negyven éven át gazdagították a parkot. Ezek után úgy látom, az álláspontokat közelíteni kellene. Természetesen a ferencesek is be kell tartsák a rend követelte szabályokat, de az emberekkel sem szerencsés feszült hangulatot fenntartani” – nyilatkozta Gábor László.
Ahogy a tartományfőnök látja
Orbán Szabolcs provinciálist, az Erdélyi Ferences Rendtartomány tartományfőnökét levélben kértük, válaszoljon a Szárhegyen felmerült kérdésekre. „Azt hittem, valami nagy a baj, de hál' Istennek nem” – írta válaszként a külföldön tartózkodó elöljáró, majd szintén írásban küldte a válaszokat.
– Több szárhegyi személy aggodalommal figyeli, hogy átalakítások történnek a szárhegyi ferences kolostorban, nincs meg már az oltár, és a hívek utólag, szentmisén értesültek arról, hogy adományként került ez új helyre...
– A szembemiséző oltár esetén egy olyan asztalról van szó, amely néhány évvel ezelőtt került a kolozsvári templomunkból Szárhegyre. A korábban használt, talán Gurzó Anaklét atya által faragtatott oltárasztalt akkor vitték ki a kertben található szabadtéri oltárhoz, szerintem az évi egy használathoz képest méltatlan körülmények közé. A Kolozsvárról elhozott, s az utóbbi években a templomban használt oltárasztal meglátásom szerint sem stílusában nem illett a templomban lévő liturgikus berendezéshez, sem gyakorlati szempontból nem felelt meg. Ennek továbbadása és a régi oltár visszahozatala a templomba tulajdonképpen csak a néhány évvel ezelőtti állapot visszaállítása. Amúgy, ahogy – tudtnmmal – a templomban is ki volt hirdetve, Sárpatakra került az oltár, a Pál atya által épített kis kápolnában fogják használni. Tehát szeretném jelezni, hogy egy, a kolozsvári ferences templomból elhozott oltárasztalról van szó, amit most egy más, ferencesek által használt helyen fognak használni.
– Meglepetéssel vették tudomásul a szárhegyiek azt is, hogy egy este elvitték a méhcsaládokat, anélkül, hogy a gondozásukat felvállaló személyt erről értesítették volna. Hogy hová és miért, mint állítják, csak találgatni tudják.
– Nehezen tudom elképzelni miért érdekli a „szárhegyieket” a méhek ügye, ettől függetlenül szívesen megírom a véleményemet. Ha jól emlékszem, két évvel ezelőtt vásárolta Ervin atya a méheket, építette a méhészházat stb. Tudtommal a méhek az első telet nem élték túl, tehát a tavasszal új családok vásárlására volt szükség (lehet egy gyors számolást végezni, hogy ennek milyen költségei voltak). A jelenleg Szárhegyen lévő testvérek közül senki sem ért a méhészethez, így számukra a méhekkel való foglalkozás továbbra sem lenne egy nyereséges vállalkozás. Minden bizonnyal a méhekre fordított kiadásokból legalább tízszer annyi mézet lehetett volna vásárolni, mint amennyit a szegény méhek az eddig tanúsított odafigyelés mellett gyűjtöttek. Ezért a méhek egy méhészethez értő ferences testvérhez kerültek, ahol az is kiderült, hogy atkások, s csoda lesz, ha a telet túl tudják élni. Nyilván jogosnak tűnik a kérdés, hogy miért éjszaka lettek elszállítva ... én nem értek a méhészethez, de gondolom, hogy nappal szétszaladtak volna.
– Hideg van a templomban, és az hírlik, hogy a napelemes rendszer is új kezekbe kerül, nem marad Szárhegyen...
– Nem csodálkozom, hogy hideg van Szárhegyen, s még azon sem, hogy a templomban is. A napelemes rendszerrel (gondolom, hogy itt a templom mellett lévő napkollektorokról van szó) keresni megoldást a hidegre nem igazán vall jó gyakorlati érzékre, vagy legalábbis azoktól a kollektorokról ilyen csodát várni, főleg télen, amikor hó borítja, nem szerencsés dolog. Komolyabbra fordítva a szót: nyáron biztos, hogy a templom kiszárításában segítettek, de télen nem hiszem, hogy nagy teljesítményt lehet várni tőlük. Nyilván valakinek jó üzlet volt annak idején eladni azokat. Ettől függetlenül a jelenleg ott lévő testvérek, ha elég bölcsek, nem hiszem, hogy túladnának azokon, ha már egyszer ki voltak fizetve.
– Valóban az a szándék, hogy elköltöztessék a kolostor udvaráról a szoborparkot? Egy ezt célzó beszélgetés résztvevői állítják, nem érzékeltek a rend képviselői részéről semmiféle kompromisszum-készséget.
– Ez nem egy új keletű kérdés, hisz ezzel kapcsolatosan Ervin atyának is voltak az elmúlt években csatározásai. Kétségtelen, hogy ez egy megoldásra váró ügy, aminek – jelen helyzetben – minden bizonnyal nem a sajtó tudna legjobban hozzájárulni a megoldásához. Amit jelenleg mondhatok: a ferencesek letelepedésének 350. évfordulója alkalmából felmerült egy keresztút felállításának, részben inkább visszaállításának az ötlete a kolostorhoz tartozó területen, amelyet a művésztelep, részben szocreál alkotásai „tartanak fogva”. Tehát jelzem, hogy egyelőre ötletről van szó, a mikéntje még a jövő kérdése.
– A találgatások kategóriájába tartozik az a szárhegyi szóbeszéd, miszerint ez a folyamat csak folytatása annak a lépéssorozatnak, melynek legelején P. Ervin atyát távolították el Szárhegyről, nem engedve meg, hogy a 95 éves Isten szolgálja ott maradhasson haláláig, ahol született, Szárhegyen. Most az általa létrehozott értékeket akarják megszüntetni. A kijelentések igazságtartalmát nem az én tisztem eldönteni, de ön is érzékelheti, békétlenség van Szárhegyen, már annak ötlete is felmerült, hogy aláírást gyűjtenek megoldáskeresésként.
– A történteket nyilván lehet egy folyamatnak is tekinteni, de komolyabban átgondolva egy vonalat lehet találni benne: a Szárhegyen most élő testvérek bizonyos kérdésekben másként látnak dolgokat, mint Ervin atya látta (vagy láttatták vele) az elmúlt időszakban. De azt hiszem, hogy ezek, a szoborpark kérdését leszámítva, olyan pitiáner ügyek, amelyeket lehet kavarni, de komolyan venni kevésbé. Nyilván nem hagyhatom figyelmen kívül az imént folyamatnak nevezett eseménysor kezdetére való utalást, amire csak nagyon röviden azt válaszolhatom: nagyon rosszmájú kell legyen az, aki azt szeretné, hogy Ervin atya Szárhegyen „haljon meg”. Az áthelyezéssel csak azt szerettük (de ezt akár egyes szám első személyben is felvállalom) volna elérni, hogy Ervin atya „éljen”: ne csak fizikailag, hanem mindabban, amit az elmúlt néhány évben valódi értékként Szárhegyen (is) megvalósított. S ami igazi értéket létrehozott, azt biztos, hogy senki nem fogja, s nem is akarja lerombolni. S ezért is mondhatom, hogy nem volt könnyű az ő áthelyezésére vonatkozó döntést meghozni, de akkor úgy tűnt, hogy a következő időszakban (s szándékosan nem írom, hogy élete hátralévő részében) Csíksomlyón többet tud tenni a hívekért, az erdélyi ferencesekért, az erdélyi magyarságért, mint szárhegyi „magányában” (az egészségi állapota is megkívánta, megkívánja a nagyobb ráfigyelést, még akkor is, ha ezt ő nem hajlandó beismerni). Nyilván nem volt könnyű neki sem az elválás Szárhegytől, és én nagyon-nagyon tisztelem azért a belső erőért, amivel ezt a döntést elfogadta, s nekünk, mai fiatalok számára is példaadó módon megvalósította. Úgy gondolom, hogy nem aláírásgyűjtéssel lehet egy kapcsolatot jobbá tenni, hanem őszinte párbeszéddel, amiben nem egyéni érdekeket vagy sérelmeket próbálunk közösséginek feltüntetni, hanem igazi problémákra igyekszünk megoldásokat keresni.
Egy szűk csoport kongat vészharangot?
István testvér, a szárhegyi házfelelős is megerősítette azt, amire Orbán Szabolcs provinciális levelezésünk során többször is célzott: nem a szárhegyieket összességében foglalkoztatja a ferences kolostorban és környékén történő változások, hanem egy szűkebb csoportot. Egyikük sem fejtette ki, konkrétan milyen érdek vezényelheti a csoport tagjait.
István testvér elmondta, kétli, hogy a méhek elszállítása ilyen nagy port kavarhatott volna, az éjszakai helyváltoztatásuk miértjét csak az kérdőjelezi meg, aki nem ért a méhészethez. Ugyanis állítása szerint éhen halna, méhek és méz nélkül maradna az a méhész, aki nappal költöztetné a családokat. A templomban történt változások kapcsán is elöljárója szavait támasztotta alá: a fűtésrendszer hatékonyabbá tétele a cél, a napkollektoros rendszert pedig, ha annak előnyeit nem lehet élvezni, érdemesebb elvitetni, mint megvárni, amíg használhatatlanná válik. Jelezte, hamarosan eladásra kínálnák az Ervin atya által otthagyott öreg személygépkocsit is, mert érdemesebb pénzzé tenni, mint rókabiztos tyúkóllá alakítani.
Ami a szoborpark költöztetését illeti, István testvér elmondta, a kommunikációban vannak jelentős hiányosságok, hisz a ferencesek birtokán megkérdezésük nélkül kezdtek restaurálási, talapzatkészítési céllal ásni, és erre nekik csak egy válaszuk lehetett: a gödröket visszatömték. Hogy mennyire van a szoborparknak jelenlegi helyén létjogosultsága? Egy negyvenéves múltú parkról van szó, ezzel szemben nagyobb súllyal nyom a latban a ferencesek 350 éves jelenléte, és talán a kolostorhoz vezető út mentén a keresztút stációinak lenne megfelelőbb hely. „Mi térrendezést szeretnénk keresztúttal, egy neolenin stílusú szobor, amit szocreálnak neveznek egyesek, és Krisztus keresztútja nehezen fér meg egymás mellett” - fogalmazott a házfelelős, nyomatékosítva, más módját kell keresni a párbeszédnek: „Itt nem István testvér az, aki kongatja a vészharangot” – zárta mondandóját.
Feszültségoldó találkozó
Tolmáccsá vált a Székelyhon.ro, magyarról magyarra fordítás lett a feladatunk. Remélhetően az érintett felek megtalálják annak módját, hogy sérelmeiket tisztázzák szemtől szemben. Abban mindannyian egyetértenek, hogy ideálisnak aligha nevezhető a kommunikáció. Gábor László polgármester újabb lépést fontolgat ez ügyben: „Nem hiszem, hogy az aláírásgyűjtés megoldaná a problémákat, bár kétségtelen, a véleménynyilvánításnak ez is egy módszere. Azt szeretném, ha asztalhoz ülhetnénk, akár a hívek jelenlétében egy nyílt fórumon, akár kisebb körben, ahol kibeszélhetjük a nézeteltéréseket. Én kezdeményezek egy találkozót, egyeztetek a rendfőnökkel is, de a hely és időpont tekintetében rugalmasak leszünk, tegyenek javaslatot a ferencesek, csak oldódjanak fel végre a feszültségek.”
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

2014. január 15.
Lakat került a Lázár-kastélyra
„Időlegesen” zárva van a gyergyószárhegyi Lázár-kastély, a kulturális központ nem végez ott tevékenységet, amíg a tulajdonosokkal egyezségre nem jutnak. A mozgatható képzőművészeti alkotásokat a kastélyból a vendégházba szállítják át.
Kiköltöztetik a műalkotásokat a műemlék-épületből. Tulajdonjogi vita
Szerdán reggel gyűlés volt a Schola vendégházban. A Kulturális és Művészeti Központ tizennégy alkalmazottja tárgyalt a megyei önkormányzat küldöttségével és elnökével, Gyergyószárhegy polgármesterével. Új helyzet állt elő, de egyelőre senkit nem bocsátanak el munkahelyéről – tudták meg a Hargita Megye Tanácsához tartozó intézmény alkalmazottai. Munkakörük viszont változik, többségüknek a napokban az a feladata, hogy segítsenek a képzőművészeti alkotások kastélyból vendégházba szállításánál. A továbbiakban meg kell találni a módját, hogy nyereséggel működjön a vendégház, és tisztázni kell a központ pénzügyi helyzetét, hisz az ellenőrzések során rendellenességekre derült fény, derült ki.
„Nem kiköltözés, hanem tevékenység-szüneteltetés”
„Nincs szó arról, hogy a központ kiköltözne a Lázár-kastélyból, csak időlegesen szüneteltetjük ott tevékenységünket” – nyilatkozta Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. Kifejtette: a három kastélytulajdonos egyike pert indított a megyei tanács ellen, bérleti díjat követelve nem csak a hasznos felületekre, hanem a romos részekre is, olyan összeget kérve, amit nem tud a megye megfizetni.
Miután a tulajdonosok visszaigényelték és visszakapták a kastélyt, a megyei önkormányzat bérlőként tevékenykedett az ingatlanban. A jogszabályok értelmében három évig tartott ez az időszak, ami szeptember 7-én járt le. Azóta ingyenesen használták a műemlék helyiségeit, miközben további együttműködés érdekében folytak tárgyalások a tulajdonosokkal, akik viszont nem tudtak közös nevezőre jutni. Az egyesség az volt, hogy tovább tárgyalnak, amíg egy egységes álláspont születik az ingatlan bizonyos helyiségeinek használatára vonatkozóan. A Liphtay család partnernek bizonyult, az ajánlott összeggel viszont elégedetlen volt a Berczely család, legutóbb pedig Vormair fordult bírósághoz, nem értve egyet az ingyenes haszonbérléssel.
„A Peleș-kastélyt Románia 20 ezer euróért bérli, itt évi 100 ezer eurós bér miatt zajlik a jogvita. Bízunk benne, hogy Vormair vissza fog lépni ettől a pertől, tudjuk folytatni a munkát a kastélyban” - nyilatkozta Borboly, hozzátéve, arra is van elképzelés, hogyan lehetne a teljes kastélyt optimálisan kihasználni, kulturális céllal hasznosítani.
„Nem lehet közpénzt költeni olyan felületre, amiről nem tudni, kinek a tulajdona” – mondja az elnök célozva arra, hogy a három tulajdonos egyetértésének hiányában a tulajdont kellene felosztani az őket megillető részekre, ám ez még nem történt meg. „Azt szeretnénk, hogy az ideiglenes tevékenység-szüneteltetés minél rövidebb legyen. Levelezünk a tulajdonosokkal, egyeztetünk Liphtayék ügyvédjével, és lehet, hogy a birtokukban lévő 13/24. részre tudunk kötni egy hosszú távú koncessziós szerződést, átruháznák a megyei tanácsra a használati jogot. Ez szinte a tulajdonjoggal lenne egyenértékű, ha megtörténne, jogi státust nyernénk az intézményben, a megosztási perben is félként vennénk részt. Tehát több olyan kilátás is van, ami miatt én nem beszélnék arról, hogy a kastély el van veszve” – közölte Borboly.
Remélik, nem sokáig lesz zárva a kapu
Lakat van a kastélykapun, de lehet, napokon belül lekerül bejáratáról a zár, újra látogatható lesz. A tulajdonosokkal való tárgyalás hozhat erre megoldást. Lehet, hogy ők biztosítanak személyzetet, amely belépti díjat szed, idegenvezetést végez, de az is megtörténhet, hogy a kulturális központtal kötnek egyességet, a mostanig is ott dolgozó munkatársak folytatják e tevékenységet.
Gábor László polgármester elmondta, nagyon reméli, nem kell sokáig zárt kaput találjanak az érkező turisták, ennek érdekében ül asztalhoz Vormair Istvánnal, az egyedüli Szárhegyen élő tulajdonossal. „Hogy nincs minden rendben, azt tudtam, viszont hogy pereskedés kezdődött, az váratlanul ért. Reméltem, megállapodás fog születni” – nyilatkozta a község első embere, fontosnak tartva elmondani: „A szárhegyiek magukénak tartják a kastélyt. Az tény, és elvitathatatlan, hogy vannak tulajdonosok, de a kastély mai állapota szárhegyi emberek hozzáállásának, közmunkájának köszönhető. Zöld Lajos hathatós irányítása, az emberek hozzáállása nélkül nem hiszem, hogy ma tudnának kastélyról beszélni. Köztudott, hogy az 1960-as évek végén az elhagyatott kastélytól aki érte, hordta el a követ, épületek fundamentumaiba kerültek a kastély falának részei. Zöld Lajos kastélymegmentő munkájával állt meg a folyamat, akkor, amikor a külső falak már alig voltak egy méteresek. Ha nem állítják meg akkor a folyamatot, kétlem, hogy lett volna, amit visszaigényeljenek a tulajdonosok. Tiszteljük a tulajdonjogot, viszont a szárhegyieknek jogos igénye az is, hogy visszaálljon a békesség. Sokat veszítenénk, ha a kastély nem lenne látogatható. Ez igen rossz üzenet lenne a turistáknak”.
Több mint ezer alkotás kerül raktárba
„Az élet megy tovább, tervezzük az évet, szervezzük a programokat az új helyzet adta körülmények között. Időlegesen át kell helyezzük tevékenységünket a kastélyból a vendégházba. Én bízom abban, hogy amíg az alkotótáborok elkezdődnek, megoldás fog születni” – fogalmazott Kassay Péter, a Kulturális és Művészeti Központ igazgatója, tájékoztatva arról is, hogy gondolkodtak már alternatívákon: Szárhegyen vannak kiállításra alkalmas terek, és vannak vendéglátók, szállásadók, e miatt nem kell távol maradjanak a képzőművészek.
A kastélyból azon alkotásokat szállítják el, amelyek könnyen mozgathatóak. „Óriási felelősség, nagyon nagy érték, ha csak arra gondolunk, hogy idén negyven éve, hogy létrejött a művésztelep. Ha nem vagyunk a kastélyban, nem tudjuk felügyelni az alkotások épségét, megmaradását sem. Ezer és egynéhány száz műalkotásról van szó. Elsősorban a vendégház emeleti termeibe kerülnek, ami nem fér, arra a felajánlott felületeket vesszük igénybe” – közölte az intézmény igazgatója. Mint mondta, megállapodás tárgya lesz, ha a tulajdonosok újra megnyitják a kastélyt a látogatók előtt, visszakerülnek-e oda a képek: „Senki sem szeretné, hogy a turisták üres falakat nézzenek” − összegzett Kassay, megnyugtatva mindenkit afelől, a képek szállítására nagyon ügyelnek, hogy ne történjen károsodás az óriási értéket képviselő gyűjteményen. Reméli, sikerül majd egy olyan felületet létrehozni, ahol szakszerűen és megfelelő hőmérséklet biztosításával lehet majd raktározni a műveket.
Az alkalmazottak és vendégház jövője
A probléma nem jár egyedül, hiszen a központ alkalmazottai egy felől a Lázár-kastélyban végzett teendőket nem tudják tovább folytatni, másfelől anyagi megszorításra számíthatnak a vendégháznál is, új forrásokat kell találni.
„A megszorító költségvetési törvények miatt nem költhetünk vendégház működtetésére. Az lehetne megoldás, ha az amúgy is helyi önkormányzattól bérelt ingatlan jól felszerelt konyha részét visszaadnánk Szárhegynek, az önkormányzat működtetné, itt lehetne főzni a napközinek, a művészek vendéglátást is folytathatnák itt” – fogalmazott Borboly, megjegyezve, ennek hivatalos útja, hogy Szárhegy község kérje a konyhaműködtetést, és ez ügyben megszületik egy helyi és egy megyei képviselő-testületi határozat. Gábor László polgármester elmondta, testület elé terjeszti az elképzelést, hisz itt nem csak a napközi számára főzhetnének, a közalkalmazottaknak is tudnának ebédet biztosítani. Mindennek a feltétele viszont egy jó menedzsment. Az alkalmazottak tekintetében arra törekednek, hogy senki ne maradjon munkanélküli.
A központ tizennégy alkalmazottjából ketten dolgoztak csak a Lázár-kastélyban, egy idegenvezetőként, egy pedig teremfelügyelő-takarítóként. Ők a napokban már a kastélyból vendégházba átszállított képek raktározásán dolgoznak, hosszabb távra új munkamegosztási javaslatot állítanak össze a megyei önkormányzat elnökének kérésére.
Tiszta lappal továbblépni
A menedzsment hagy kívánnivalót maga után – erre utalt Borboly is. Elhangzott: a központ működésében is vannak rendellenességek, a menedzsment, pénzügyek terén ellenőrzések történtek. „Intézkedések, számonkérések lesznek, mert az ellenőrök jelentése szerint elég nagy összeg gondatlan kezelésének esete áll fenn. Ezeket is rendezni kell a közeljövőben” − közölte Borboly.
Kassay pedig úgy nyilatkozott, hogy „voltak rendellenességek, de hál' istennek sikerült áthidalni ezeket a helyzeteket. Viszont attól függetlenül, hogy a problémák megoldódtak, az természetes, hogy a számonkérésre sor kell kerüljön”.
Falugyűlés lesz
A Lázár-kastéllyal kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ mindazon szárhegyiek, akik részt vesznek a január 18-án 13 órára meghirdetett falugyűlésen. A község művelődési házában a kastély lesz a fő téma, ugyanekkor tárgyalnak viszont az Alsóerdő őrzésének kérdésköréről is. A falugyűlést Gábor László hívja össze, jelen lesz Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke is.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,

2014. január 18.
Sikerek és gondok jubileumi évben a Gyergyószárhegyi Művésztelepen
Negyven éve hívták össze először a gyergyószárhegyi képzőművészeti alkotótábort. Azóta nemzetközileg is elismert, jelentős művészteleppé vált, a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális Központ szellemi életünk fontos tényezője lett, sokféleképp szolgálja a művészetet, a kulturális értékteremtést. Nemzedéki, műfaji vonatkozásban is rétegződtek, szakosodtak a foglalatosságai, éves lebontásban is változatosabb a központ kínálata. A létesítmény kezdeti céljaihoz a Klasszikusok névvel illetett őszi táborozás áll a legközelebb. A tíz éve megrendezett Korkép tábor tág nemzetközi nyitással elsősorban az újító, kísérletező, fiatalabb alkotókat szólítja egybe nyaranta. A képzőművészeti egyetemek kollokviuma szintén nyáron a művészpályára állt, főiskolán tanuló tehetségek és tanáraik alkotó együttlétére, közös tevékenységére ad lehetőséget. A Nemzetközi Grafikai Műhely pedig ilyenkor év elején hívja egyhetes munkára a grafikusokat, hogy majd a táborozás zárultával kötetben is felmutassák, mivel foglalkoztak.
A VI. Gyergyószárhegyi Nemzetközi Grafikai Műhely a múlt héten vált ismét lázas alkotómunka színhelyévé. Ezúttal is a hagyományos nyomdai grafikában rejlő lehetőségeket igyekeztek kiaknázni, sajátosan ötvözve a modern művészeti szemléletet a régi nyomdagépek, eszközök, eljárások nyújtotta technikával. Amint a műhely művészeti vezetője, Siklodi Zsolt szovátai képzőművész elmondta, ezen a hatodik összejövetelen is rendelkezésükre álltak a székelyudvarhelyi berendezések, és a nyolc ismert meghívottal, honi és magyarországi grafikussal együtt – Szepessy Béla (Nyíregyháza), B. Orosz István (Debrecen), Börcsök Attila (Debrecen), László János (Nyíregyháza), Lakatos Gabriella (Székely- udvarhely), Ferenc S. Apor (Csíkszereda), Léstyán Csaba (Csíkszereda), Bartis Elemér (Csíkszereda) – maga is intenzíven dolgozott. Szép, színvonalas kiadvány kerekedik majd az eltelt napokban született grafikákból. Ígérete szerint a későbbiekben a Műhely idei terméséből is módunk lesz ízelítőt adni olvasóinknak.
Ennyit a jó hírekről. De mint lenni szokott, Szárhegyről se csak egyértelmű sikertörténetként beszélhetünk. Már tavaly ősszel felröppentek olyan aggasztó hírek, melyek szerint a kulturális központot működtető Hargita Megyei Tanácsnak nem sikerült megegyeznie a Lázár- kastély örököseivel, és emiatt veszélybe került a művésztelep számos hazai és külföldi érdeklődőt vonzó, értékes műgyűjteménye, pontosabban az az állandó kiállítás, amelyen a válogatott anyagot láthatja a közönség. E hét elején pedig kiderült, hogy ideiglenesen szünetel a központ tevékenysége a kastélyban. Pár mondatba tömörítve a szárhegyi művészeti központot igazgató Kassay Péter, illetve a Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba sajtónyilatkozatait, elmondható, hogy a tulajdonosokkal köttetendő végleges megállapodás hiányában a továbbiakban közpénzeket nem költhetnek az ingatlan fenntartására, ezért az intézmény kiköltözik a műemlék épületből. Remélik, hogy a helyzet rövid időn belül normalizálódik, de egyelőre a kollekciót, mindenekelőtt a sérülékeny képanyagot, a művésztelep vendégházában helyezik biztonságba. Nem egyszerű kedvező megoldást találni, hiszen a Lázár-kastély tulajdonjogát magáénak mondható három örökös csoport sem tudott még megegyezni egymással, nem tudható, melyik rész kié, ebből kifolyólag a velük folytatott egyezkedések is bizonytalanok. Az örökösök hozzáállásában is nagyok az eltérések, van, aki olyan magas bérigénnyel lépett fel, hogy az megfizethetetlen. Az önkormányzat azonban bízik a mindenki számára előnyös mielőbbi megoldásban. A gyergyószárhegyi faluközösséget is érzékenyen érintő tényállást éppen ma ismertetik a helybeliekkel. De nem csak a község, az egész erdélyi magyar kulturális élet szegényedne, ha a komoly munkával és pénzbefektetéssel felújított kastélyban a sok lelkes ember sokéves erőfeszítésével létrehozott és nemzetközi hírűvé kifejlesztett létesítmény megszűnne. Méghozzá egy olyan kerek évforduló idején, amikor annak kellene örülnünk, hogy Szárhegy nemrég hivatalosan is belépett a világ katalogizált művésztelepei sorába, vagyis mai kifejezéssel, branddé vált, aminek nyomán várható lenne az itteni idegenforgalom további megélénkülése. A fejlemények alakulását igyekszünk az elkövetkezőkben is nyomon követni.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely),

2014. január 27.
Kassay Péter már nem igazgató
Egy múlt heti döntés értelmében Kassay Péter már nem tölti be a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatói tisztségét. A részletekről Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke tájékoztatott, a parlamenti képviselő viszont úgy véli, mind a megyei tanácsnál, mind a területi RMDSZ-ben „bajok vannak”.
Többször is beszédtémát szolgáltatott és nemcsak a szárhegyi lakosságnak a Lázár-kastély, illetve a Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központ körül kialakult új helyzet. Mint már olvashatták: egyelőre lakat került a Lázár-kastélyra, a központ szünetelteti kastélybeli tevékenységét, programjai viszont folyatódnak. A kastélynyitáshoz a tulajdonosok egyetértésére, a megyei tanácsnak egy szerződéskötésre lenne szükség.
A sajtónyilatkozatokon túl a fejleményekről Szárhegy lakossága falugyűlésen is értesülhetett. Január 18-án a művelődési házban a kastély sorsa, a kaláka megszervezése mellett felvetődött, hogy a szárhegyiek szívük szerint egy falusfelüket látnák szívesen a kulturális központ élén. Akkor jelentette ki Borboly Csaba, készüljenek, versenyvizsga lesz február vagy március folyamán az igazgatói tisztségre, örömmel venné, ha szárhegyiek is jelentkeznének, ugyanakkor a jelenlegi igazgatónak, Kassay Péternek is módjában áll majd megmérettetni.
Akkor még nem volt szó róla, hogy a versenyvizsgáig hátralévő időszakban egy másik személy tölti be az igazgatói tisztséget. Az elmúlt héten derült erre fény, az okokról Borboly Csabától kértünk választ.
„Kassay Péternek 2013. december 31-én lejárt a menedzseri szerződése, erről neki és minden további érdekelt félnek tudomása volt, tehát nincs szó felmentésről, csak a szerződés lejártáról. Igyekszünk minél előbb kiírni a versenyvizsgát, hogy a tisztség ne maradjon sokáig betöltetlenül. Jelentkezhet bárki, aki megfelel a feltételeknek” – áll a tanácselnök válaszában. Mint megtudtuk, az intézményt egy erre kinevezett személy irányítja. „Ideiglenes megbízott vezető Csergő Mária, akit elnöki rendelettel neveztem ki. A vezérigazgatóságokkal egyeztetve esett személyére a választás: megnéztük, ki Kassay helyettese, kiderült, hogy már nyugdíjas, ezért nem lehet kinevezni, így annak a helyettesét neveztük ki” – fogalmazott Borboly Csaba.
Nem jelent fennakadást a vezetőcsere az intézmény tevékenységének menetében, a feladatok között kell legyen a jövőtervezés is – véli az elnök, kijelentve: „Az ott dolgozó munkaközösség felelőssége és lehetősége, hogy felvázoljon egy, kizárólag a képzőművészetet és a gyergyói kulturális életet szolgáló elképzelést, olyat, amit a megyei tanács támogatni tud, kihagyva a korábbi nem kulturális témaköröket, illetve a vendéglátóipar számára „biztosított” konkurenciális tevékenységeket, így a szállásadást és étkeztetést. Az elképzelés alapján tudnunk kell minden tevékenységet biztosítani és folytatni! Ha szükséges, mint korábban jeleztük, a kultúra terén szakértelemmel, tapasztalattal nem rendelkező kollégáknak igyekszünk helyet biztosítani más intézményünkben, akár a konyhát üzemelő egységben, amelyet a község által tovább működne.”
Azon kérdésünkre, van-e esély, hogy Kassay Péter más munkakörben folytassa tevékenységét, vagy munkanélkülivé válik, Borboly Csaba kijelentette: „Senki se marad állás nélkül, aki tisztességesen akar dolgozni Hargita Megye Tanácsánál, az álláshirdetéseink Kassay Péter számára is érvényesek, sőt az egyikre külön felhívtuk a figyelmét, hisz egy képzőművészetekkel kapcsolatos uniós pályázatban is van egy meghirdetett munkahely. Természetesen erre kell jelentkezni, és ha többen jelentkeznek, versenyvizsgázni kell, de remélem, nem jelent ez gondot neki, figyelembe véve az eddigi tapasztalatát”.
Az ügy kapcsán Kassay Péter véleményét is kértük. A központ volt igazgatója alátámasztotta a megyei tanács elnökének szavait, nem kívánta azt semmivel sem kiegészíteni.
Moldován: hátat fordítani nem szabad
„A kastély bezárásának előzményeiről én nem sokat tudok, efölött a megyei tanács és személyesen Borboly Csaba bábáskodott. De elég szomorú, hogy ennyi év tárgyalás után nincs eredmény. Ez azt bizonyítja, hogy a felek képtelenek voltak egy kompromisszumos megoldás találására” – fogalmazott újságírói kérdésre válaszolva Moldován József. A megoldást abban látja, ha „más emberek vagy más helyzetből folytatódik a tárgyalás. El kellene érni a tulajdonosokkal az egyetértést, hogy újra megnyílhasson a kastély a turistaforgalom előtt”.
A kastélybezárás az egész magyarságot hátrányosan érinti, véli a parlamenti képviselő. „Egy olyan kulturális helyszín volt, amely nagyon sok rendezvénynek adott helyet. Hiánya a jövőben meg fogja bélyegezni a magyar kultúra menetrendjét, negatívan befolyásolja mindazon alkotók életét, akik a táborokban részt vettek, kiállításokat szerveztek”.
„Vannak olyan fontos kérdések, amelyeket nem kellene csak egy emberre bízni, és ide kapcsolódik Kassay Péter igazgató eltávolítása is tisztségéből. A kiírásra kerülő versenyvizsgáig lett volna mód szerződése ideiglenes meghosszabbítására, de úgy érzem, nem ez volt a szándék” – mondta a politikus. Hozzátette: „Kassay rendezvényszervezőként, intézményvezetőként szerintem nagyon jó munkát végzett. Az ő és kollégái munkájának eredménye mindaz, ami a Lázár-kastélyban létrejött. Ilyen esetekben én nem látom indokoltnak, hogy csak azért hívjuk vissza, mert munkája során hibákat követett el. Mi több, ha nem az alkotói, szervezői munka során voltak problémák, hanem adminisztratív téren, akkor a megyei tanácsnak észlelnie kellett volna már korábban az alárendelt intézményben történteket, és számon kérni a felelősöket minden szinten.”
Moldován József azt is elmondta, úgy látja, „a megyei tanácsnál az utóbbi időben elég furcsán mennek a dolgok, különleges döntések születnek. Valószínű idén alaposabban meg kell nézzük, mi történik ott. Úgy látom, válságos helyzetben van a vezetőség, de egyben az egész apparátus is. Ennek feloldása nem lesz egyszerű”. A megoldáskeresés módozatára vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta: „Az RMDSZ-nek van egy megyei döntéshozó testülete, a Hargita megyei Egyeztető Tanács (HET), itt kell megbeszélni a kérdéseket, megoldást keresni a problémákra. Ez a testület kell ebben az évben jobban odafigyeljen, döntéseket hozzon, amikor úgy látszik, egyik vagy másik ember elcsúszik, vagy megpróbál rossz irányba menni. Mert ami a megyében történik, az közös felelősség. Aki politikai szerepet vállalt, mindenki felelősséggel is tartozik. Ha vannak olyan emberek, akiket meg kell erősítsünk, akkor tegyük meg, amennyiben lehet. Ha nem lehet együttműködni, vagy nem felelnek meg, keressünk a haladáshoz más partnereket.”
Összegezvén a szárhegyi helyzethez kötődő gondolatait, a társak melletti kiállás fontosságát is hangoztatta Moldován József. „Én személy szerint Kassay Péter kultúráért tevő munkáját elismerem. Területi RMDSZ-es politikusként pedig úgy gondolom, a területi szervezet is állást kellett volna foglaljon, mellette álljon, kinyilvánítsa álláspontját. Nem tudok róla, hogy a területnél lett volna egyeztetés. Pedig jó lett volna. Mert Gyergyó területén vannak értékes emberek, és nemcsak akkor kell mellettük kiállni, amikor kinevezik, hanem akkor is, amikor bajban vannak.”

2014. november 3.
Van-e élet kastély nélkül Szárhegyen?
A közelmúltban előadást tartott Túros Eszter művészettörténész és Czimbalmos Attila képzőművész, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója. A művésztelep négy évtizedes történetéről beszéltek, az ott létrejött gyűjteményről, illetve a tervekről esett szó. A szakemberek felidézték, hogy annak idején a helyi születésű Zöld Lajos újságíró következetessége eredményeként történtek meg az első lépések a művésztelep indításához, ő győzte meg két barátját, Gaál András ditrói és Márton Árpád alfalvi származású képzőművészt 1973 őszén, hogy segítsék őt egy művésztelep létrehozásában. Kezdeti lépésként a ferencrendiek üresen álló rendházát vették használatba, azt közmunkával és a környékbeli vállalatok segítségével rendbe hozták, majd a szintén romos állapotú Lázár-kastély restaurálása következett.
Zöld Lajos a rendszerváltás körüli időkig vezette a művésztelepet, később Váli József és Csutak István vette át tőle a stafétát. A rendszerváltás után, 1999-től kezdődően, Kassay Lajos irányításával – Erőss István és Siklódy Zsolt képzőművészek – nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően, amikor a művésztelep még inkább kinőtte magát, a község rendelkezésre bocsátott egy ugyancsak rossz állapotú, kihasználatlan iskolaépületet, amelyet helyi akarattal, megyei és pályázati segítséggel sikerült úgy felújítani, hogy abban 35 főt lehet civilizált körülmények között elszállásolni, jól felszerelt fürdőszobák, konyha, ebédlő állt rendelkezésre.
Köztudott azonban, s már-már horrorisztikus a művésztelep sorsa, hiszen gyakorlatilag mindhárom épületét elveszítette. A rendházat visszakapta az egyház, a kastélyt pedig három tulajdonos, egy fölöttébb furcsa törvény értelmében pedig a polgármesteri hivatalok nem folytathatnak vendéglátóipari tevékenységet, úgyhogy a harmadik alternatíva sem működik. A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ akkor vált hajléktalanná, amikorra úgy kinőtte magát, hogy világszinten a 37. helyre került a fontos művésztelepek sorában. „Hiába a hírnév, a működést újra kell gondolni, és más alapokra helyezve kell továbbvini az eszmét – mondotta Czimbalmos, aki öt hónapja van az intézmény élén. Szárhegy a Klasszikusok és a Túlsó P’Art alkotóinak jóvoltából ma hídként működik, ablak a világra, a maradandó és a pillanat nagyszerűségét, az egyszerit megcélzó természetművészet, a land art egyik euróoai fellegvára”.
A mintegy kétezer műalkotás és az 1979 óta szervezett Szépteremtő Kalákák hozadéka most részben raktárban található, részben pedig a szárhegyi új sportcsarnokban tekinthető meg. Ha a gyűjteményt – illetve annak egy-egy szegmensét – kihozzák a raktárakból, ha alternatív programokat működtetnek, akkor a művésztelep fennmarad. Hargita Megye Tanácsa tárgyal a kastély tulajdonosaival, mihelyt megmutatkozik a hajlandóság a tartós bérbeadásra vagy netán megvásárolható lesz a közösség jóvoltából fennmaradt és részben rekonstruált épület-együttes, akkor székhely is lesz. A közeljövőben Gyergyószentmiklósra terveznek egy kiállítást a gyűjtemény legjavából, jövő évben pedig a csíkszeredai Mikó-várban szeretnének egy retrospektív válogatást és konkrét terv van arra vonatkozóan is, hogy egy 60 képből álló anyagot Udvarhelyen is bemutassanak, hiszen számos itten képzőművész is megfordult Szárhegyen az elmúlt négy évtizedben, ott a kezük nyoma és a kézjegyük.
Czimbalmos külön kiemelte azt is, hogy a tábor szervezésében, a bútorzat, a használati tárgyak és eszközök beszerzésében annak idején nagy érdemeket szerzett néhai Maszelka János képzőművész, akinek köszönhető annak a képtárnak a létrejötte is, amelyben ezt az emlékező-bemutatót tartották most Székelyudvarhelyen.
Simó Márton

2015. május 16.
Huszonöt éves a MÚRE (GALÉRIA)
Megalakulásának helyszínén, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának nagy aulájában ünnepli fennállásának 25-ik évfordulóját a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). Üvegcsillár, posztmodern, szoc-reál stílusú épületbelső, sok kis asztal körül cigarettázó emberek, lelkes hozzászólások, elképzelések, tervek ismertetése, egyeztetések, viták – valahogy így kell elképzelni azt a miliőt, amelyben 25 évvel ezelőtt a MÚRE megalakult.
A Bukaresti Román Televízió Magyar Adásának két munkatársa, Kacsó Sándor és Bartha Ágnes egy 25 perces filmet készített az elmúlt két és fél évtized felvételeiből. A filmkockák a kezdetektől a tavalyi riporttáborig felelevenítették a legfontosabb eseményeket az újságíró-egyesület életéből. Sok ismerős arc tűnt fel, olyanok, akik ma is aktív tagjai az egyesületnek, olyanok, akik valamiért elmaradtak, vagy eltávoztak már az élők soraiból.
A Sapientia nagy aulájában Sarány István csíkszeredai újságíró, a MÚRE Hargita megyei területi képviselője házigazdaként szólította mikrofon elé a meghívottakat, társszervezetek képviselőit, egykori elnököket, munkatársakat, vendégeket.
A felszólalók között elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte az újságírókat, aki a MÚRE és az RMDSZ 25 éves fennállása között vont párhuzamot. Györffy Gábor, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa beszélt az újságírói szak megalakulásáról, majd Kövér Tamás, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének delegáltja, Szikora József, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke, Léphaft József, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének képviselője, Havasi János, az MTVA- és Tripolszky János, a sajtószakszervezet részéről, Kassai Péter, az egykori szárhegyi MÚRE-rendezvények házigazdája, valamint Jakab István, a magyar országgyűlés alelnöke mondott köszöntő beszédet.
„25 év, 133 díjazott” - mondta Rácz Éva, a MÚRE elnöke, majd a volt elnököket, alelnököket szólította mikrofon elé: Hecser Zoltánt, Gáspár Sándort, Karácsonyi Zsigmondot, Boros Zoltánt, Simonffy Katalint, Ambrus Attilát.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnökének üdvözletét Bartha Réka olvasta fel. Üzenetben köszöntötte az ünneplőket Vincze Loránt és Ágoston Hugó, majd a legvégén a MÚRE Press-ing focicsapata vonult a pódiumra és jelentette be, hogy öt háromra győzte le a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának csapatát.
A rendezvény szombaton szakmai tanácskozással folytatódik: Bodonovich Jenő Médiabiztosi ajánlások a köz érdekében címmel tart előadást, Turos Lóránd a romániai médiaszabályozásról, Kövér Tamás a Média Önszabályozó Testület tapasztalatairól, Szucher Ervin Kihívások előtt a MÚRE Becsületbírósága témát járja körül.
Antal Erika
maszol.ro

2016. április 10.
Döntöttek az RMDSZ-es jelöltekről Gyergyószéken
Gyergyóalfaluban mozgóurnás előválasztáson mérték fel szombaton, hogy az RMDSZ színeiben kinek szavaznának bizalmat a lakók a júniusi helyhatósági választásokon. Pénteken Remetén jelöltállító gyűlésen választották ki a jelölteket.
Alfaluban és Borzonton huszonöt csoport járta az utcákat, ahol nyitott kaput találtak, felkérték a háziakat a szavazásra. 1518 szavazat gyűlt össze, mintegy 1300 portáról. A szavazólapon Gáll Szabolcs polgármester neve mellé lehetett megjelölni, a „támogatom” vagy a „nem támogatom” kockát. 1400 személy jelezte, támogatja, hogy júniusban a jelenlegi polgármester legyen az RMDSZ jelöltje.
A tanácsosjelöltek közül is ő kapta a legtöbb voksot, mintegy 1200-at. Őt a listán Bege László Balázs alpolgármester követi. Az első tizenötbe még Kassay Péter, Baricz Gergely, Erdős Ildikó, Baricz Róbert, Vaszi László, Portik József, Baricz Attila, Balog-Baricz Remilda, Szakács László Levente, György Szabolcs, Baricz Róbert, Laczkó Ágoston, Szekeres Ferenc jutott be. A három megyei tanácsi képviselőjelölt közül Kassay Péter kapta a legtöbb szavazatot.
Az RMDSZ-en belüli megegyezés szerint Gyergyószéken négyévente más-más községek küldhetnek képviselőt a megyei tanácsba. Idén Alfalu és Remete a soros. A remetei jelöltállító-gyűlésen 172 fő szavazott arról, hogy ki legyen a község megyei képviselőjelöltje. A nyertes Portik Edit lett.
Nem meglepetés, hogy Laczkó Albert Elemért újabb gyergyóremetei polgármesteri mandátumért indítja az RMDSZ. A helyi képviselők listája is összeállt, a jelöltek bemutatkoztak, megtörtént a szavazás. A listát azonban majd később hozzá nyilvánosságra.
Szárhegyen és Csomafalván vasárnap este az előválasztás eredményeiről még nem tudtak információkkal szolgálni. Csomafalván a szavazólapokat egyébként minden helybéli előre megkapta, a voksolással kapcsolatos tudnivalókkal együtt. Az urnába azok a lapok kerültek, amelyeket a választási biztosok a szavazás helyszínén lepecsételtek, természetesen a szavazók személyi igazolványainak ellenőrzése, adataik feljegyzése után.
Gergely Imre