Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Kaschek, Konrad
3 tétel
2014. május 12.
A Bosch „közelebb vinné” Kolozsvárt Magyarországhoz
Autópályás és légforgalmi összeköttetést szeretnének Magyarországgal a Bosch romániai leányvállalatának vezetői, többek közt rendszeres Budapest–Kolozsvár légi járatra, valamint a magyarországi M3-as vagy M31-es autópályákhoz való gyorsforgalmi kapcsolatra lenne szükségük – hangzott el többek közt a nemeszsuki Tetarom 3 ipari parkban felépített Bosch-gyár hétvégi felavatását megelőző sajtótájékoztatón.
Konrad Kaschek, a Kolozs megyei gyár vezérigazgatója kifejtette: Kolozsvár, mint város nagyon vonzó, azonban Romániának tagadhatatlan infrastrukturális gondjai vannak. Mint részletezte, saját kellemetlen tapasztalatuk, hogy a termékeik minősége látta a kárát a közúti szállításnak.
„Ez azt jelenti, hogy szerintünk kívánatos, hogy a közúti összeköttetések feljavuljanak, hogy legyen hozzáférésünk a magyarországi M3-as vagy M31-es autópályához. Meg vagyunk róla győződve, hogy ha itt maradunk, akkor létrejön ez a kapcsolat” – nyilatkozta Konrad Kaschek.
Meder Klaus, a Bosch cégcsoport autóvillamossági részlegének elnöke hozzáfűzte: rendszeres Kolozsvár–Budapest légi járatot is szeretnének. Újságírói kérdésre kifejtette: elsősorban személyforgalomra gondolt, ugyanis számukra fontos lenne, hogy valamennyi kutatóközpontjukba a lehető leghamarabb eljussanak.
Konrad Kaschek kiegészítésként elmondta: a légi teherforgalom ebből a szempontból nem bír akkora jelentőséggel számukra, hiszen a Bosch termékei túlnyomó többségét közúton szállítja, csak rendkívül sürgős esetben fordulnak a légi futárszolgálatot üzemeltető partnercégeikhez.
Dr. Dirk Hoheisel, a Bosch GmbH cégcsoport adminisztratív tanácsának tagja ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy a cégcsoport világszerte megközelítőleg 281 ezer alkalmazottal rendelkezik, 2013-ban az éves üzleti forgalmuk pedig 46,1 milliárd euró volt. Hozzáfűzte: a cégcsoport autóvillamossági részlege – amelyhez a nemeszsuki gyár is tartozik – az elektromos járművek fejlesztésére koncentrál, ugyanis arra számítanak, hogy pár éven belül az elektromos meghajtású autók piaci részesedése eléri a 10 százalékot.
Hangsúlyozta, nem csak termeléssel, hanem kutatással is foglalkoznak: 2013-ban összesen ötezer szabadalmi kérést nyújtottak be, azaz naponta átlag húszat. Emlékeztetett: az egy 38 ezer négyzetméteres gyárcsarnokot is magában foglaló nemeszsuki beruházás értéke mintegy 70 millió euró, a tervek szerint év végéig összesen 750 embert alkalmaznak.
Hoheisel ugyanakkor újságírói kérdésre elmondta: nem kell attól tartani, hogy a Bosch a Nokiához hasonlóan alig három év után távozik az országból. „Mi azért jöttünk, hogy maradjunk, és nem rövid, hanem hosszú távon tervezünk. Ezért van az, hogy nem csak a gyártásba fektetünk be, hanem a fejlesztésbe is. A Bosch alkalmazottainak nem kell aggódniuk, hogy velük is az történik, mint néhány évvel ezelőtt történt innen néhány méternyire” – szögezte le Dirk Hoheisel a bezárt Nokia-gyárra utalva.
A hivatalos megnyitóra egyébként meghívták Victor Ponta miniszterelnököt is. A monumentális benyomást keltő gyárcsarnokban megtartott avató ünnepségen rajta kívül Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter, Horea Uioreanu Kolozs megyei tanácselnök és Emil Boc, Kolozsvár polgármestere is felszólalt.
A kötelező udvariassági köröket futó politikusok beszédei után üdítően hatott, hogy zárásként villámcsődületet szimuláló, munkaruhába öltözött kolozsvári zenészek eljátszották az Örömódát.
Kiss Előd-Gergely. Krónika (Kolozsvár)

2017. október 9.
Kopogtat ajtónkon a negyedik ipari forradalom
Kolozsváron tartotta vándorgyűlését a Romániai Magyar Közgazdász Társaság
Hétvégén tartotta a Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) huszonhatodik vándorgyűlését. A minden évben más-más helységekben megtartott szakmai találkozó idén az Ipari forradalom 4.0 címet viselte, és arra kereste a választ, vajon miként fog kinézni a jövő gazdasága. Péntek délután a kar aulájában a megnyitóra, négy plenáris előadásra, és díjkiosztásra került sor. Szombaton hat szekcióban összesen huszonegy előadás hangzott el hazai és külföldi szakemberektől. Megtudtuk: várakozáson felüli élénk érdeklődés mutatkozott a rendezvényük iránt, a háromszáz résztvevő Erdélyen kívül Magyarországról, Szlovákiából, Szerbiából érkezett.
A vándorgyűlés köszöntőkkel kezdődött. Keresztúri Zsolt RMKT-alelnök és Szász Levente dékánhelyettes arról a műszaki fejlődésről beszélt, amely annyira átalakítja mindennapjainkat. Kecskés Tibor magyar konzul emlékeztetett: kormánya szívén viseli a külhoni magyarság gazdasági helyzetét, olyan programokat támogat, amelyek elősegítik a szülőföldön való boldogulást, a kétoldali együttműködést. Csatlós Pál RMKT-elnök arról beszélt: a negyedik ipari forradalom a szemünk láttára bontakozik ki a kiberfizikai rendszerek révén, ez pedig változást fog hozni a gazdaság minden területén.
Az első plenáris előadásban Konrad Kaschek (igazgató, Robert Bosch Kft., Kolozsvár) a világban és Kolozsváron is végbemenő technikai fejlődésről értekezett, amely egyre okosabb gépeket dob be a termelésbe, és a cégeket eredményesebb partnerségre, a versenytársakra való szorosabb odafigyelésre készteti. Szász Levente a globális ellátási láncok trendjeiről beszélt. Gyakori, hogy ugyanaz a termékkomponens sok országot cserél, míg elkészül a végtermék. A költségek közelítik a fejlett országokét: pl. Kínában a munkaerő ára megkétszereződött, és a mi régiónkban is ez a tendencia. Jövőre a világ összértékének a felét az 1990-ben még fejlődőkként ismert országok fogják adni. Pleschinger Gyula (elnök, Magyar Közgazdász Társaság, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja) előadásának címe Digitális átállás a pénzforgalomban – a sikeres alkalmazkodás öt pontja volt. Szerinte a hagyományos technológiák nem támogatják az innovatív fizetési szolgáltatásokat, a virtuális pénzeket. Magyarországon új szabályozásokat dolgoztak ki, ami fokozza a bankok közti versengést. Ennek lemaradói és nyertesei lesznek.
Czakó Erzsébet (egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem) a globalizáció visszahatásait vette számba. Olyan folyamatról van szó, ami kölcsönös függésre és körültekintésre vezet a gazdasági szereplők világában. A globalizációnak hullámai, korszakai vannak, de két paradoxonja is: egyszerű terméket sem lehet együttműködés nélkül előállítani, és bizonyos témákban felértékelődik az országok szerepe. A világgazdaság átrendeződik: Kína és India nagyon elindult a fejlődés útján.
Az előadó a negyedik ipari forradalomban a változást rögösnek, de elkerülhetetlennek látja, amelyben a sokszínűvé válás, a szétaprózódás és a társadalmi felelősségek megoszlása, minden szakma átértékelődése rajzolódik ki.
Rácz Attila (IT+Klaszter) beszélt az 5. Székelyföldi IT§C és innovációs konferenciáról. A sepsiszentgyörgyi rendezvény húszévi lemaradás behozatalát kívánja szolgálni.
Az est végén hagyományosan díjazták a Közgazdász Fórumban tavaly megjelent legnívósabb írás fiatal szerzőjét. Ezt most két kolozsvári érdemelte ki: Benedek Botond és Rácz Béla Gergely. A Wesselényi Miklós – díjat az RMKT korábbi elnöke, jelenlegi tiszteletbeli elnöke, Szécsi Kálmán kapta meg. Laudációt Somai József mondott. Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

A technológiai fejlődés volt az RMKT vándorgyűlésének fő témája
Az elmúlt 25 év megváltoztatta a világot, ezt a változást hívják 4. ipari forradalomnak – többek között ez állt az RMKT 16. vándorgyűlésének középpontjában, az előadók pedig egyetértettek abban, hogy ennek a folyamatnak vesztesei és nyertesei egyaránt lesznek, így a közös cél a nyertes oldalára állni.
A világ az elmúlt 20 évben szinte észrevétlenül óriásit változott, a számítógépek kapacitása a sokszorosára nőtt, a világhálót ma már emberek tömegei használják, a jövő gazdasági fejlődése elképzelhetetlen a mesterséges intelligencia nélkül – hangzott el a többek közt a Romániai Magyar Közgazdász Társaság hétvégén megtartott 16. Vándorgyűlésén.
A kolozsvári rendezvény megnyitóján elsőként Keresztúri Zsolt, az RMKT kincses városi szervezetének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Emlékzetetett, utoljára 2011-ben tartották a vándorgyűlést Kolozsváron, az azóta eltelt időszakban a kincses város jelentős technológia fejlődésen ment keresztül, Erdély gazdasági fővárosa lett. A technológiai fejlődés átalakította hétköznapjainkat, erről szólnak az előadások a konferencián, amelynek összesen 304 résztvevője van.
A rendezvénynek helyt adó Babeș–Bolyai Tudományegyetem nevében dr. Szász Levente, a közgazdasági kar dékánhelyettese köszöntötte a résztvevőket. Kerekes Tibor konzul pedig köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a magyar kormány kiemelten tekint a gazdasági fejlesztésekre. Csatlós Pál, az RMKT elnöke arról értekezett: eddig három ipari forradalom zajlott le, az első gépesítette a termelést, a második az áram és a futószalag megjelenésével tömegesítette a termelést, a harmadik ipari forradalmat pedig a mikrocsippel a számítógépek megjelenése hozta el. Ezekben az a közös, hogy valamennyinek komoly gazdasági következményei voltak, gazdasági birodalmak születtek és estek össze. Ami a jelent illeti: éppen azt a kort éljük, amikor a virtuális és a fizikai valóság közötti határ végleg elmosódik, el fog érkezni a pillanat, amikor gépek bölcsebbek lesznek, mint mi, ez pedig a gazdaság valamennyi terén változást fog hozni – fejtette ki az RMKT elnöke. Ami pedig a 4.0-ás ipari forradalmat illeti megjegyezte: mint minden forradalomnak, ennek is lesznek nyertesei és vesztesei. „Igyekezzünk a nyertes oldalára állni” – összegezte a konferencia lényegét. Hasonlóképpen vélekedik Konrad Kaschek, a Bosch Kft. nemeszsuki gyárának igazgatója, aki szintén azt emelte ki, hogy az elmúlt években rengeteg változás történt szép csendben, ezért szinte senki sem vette észre, hogy valamennyi változás egy irányba mutat. Húsz évvel ezelőtt az internet lassan kezdett terjeszkedni, ma ott tartunk, hogy szinte mindenkinek van internet-hozzáférése, a számítógépek teljesítménye megduplázódott. Ma már a GPS elterjedésének köszönhetően tömegesen használnak navigációs rendszereket. A Bosch valamennyi gyártósorainak, minden egyes gépének tudja a pontos koordinátáit függetlenül attól, hogy az egyes gyárak épp a világ melyik részén vannak. A ma gyártott autókban pedig egyre több a beépített érzékelő, amelyek képesek csatlakozni az internetre. Mint részletezte: a dolgok internete már létezik, az autók tudnak már kommunikálni egymással, ezért csak idő kérdése, amíg automatikussá nem válik az autók vezetése. Az elmúlt 25 év megváltoztatta a világot, ezt a változást hívják 4. ipari forradalomnak” – fogalmazta meg a jelenség egyszerű és közérthető meghatározását az óriáscég vezetője. Mint részletezte: amit ma láttunk, az a teljes fizikai világ fúziója az informatika virtuális világával. A gépek egyelőre az emberektől függetlenül (elsősorban biztonsági előírások miatt) dolgoznak a gyártósorokon, azonban közeleg az idő, amikor az emberek és a gépek együtt dolgoznak majd. A kortárs csúcstechnológia ugyanis egyre több intelligenciával ruházza fel a tárgyakat. A gépek képesek lesznek személyre szabott termékeket gyártani automatikusan. Konrad Kaschek úgy látja, adatvezérelt világ jön, ha meg akarjuk érteni, túl akarjuk élni, akkor újra kell indítanunk önmagunkat, mint egy számítógépet.
Az igazgató szerint ugyanakkor ennek az adatvezérelt világnak a fő erőforrása – ő eredetileg az „üzemanyag” kifejezést használta – az emberek lesznek. Mégpedig a jól képzett, iskolázott emberek lesznek a társadalom üzemanyaga, nem a kőolaj – jósolta a német fizikus (mert nemcsak vállaltvezető, hanem tudós, kutató is). Kaschek szerint ugyanakkor attól nem kell tartani, hogy a gépek átveszik az irányítást az emberek fölött, a gépeket ugyanis felkészült, elit oktatásban részesült emberek fogják irányítani. A sakkban és a góban (megj: intuitív stratégiai táblajáték, nálunk kevésbé ismert) már a számítógépek nyernek, de nem ez minden, amire az ember képes. Érzelmi intelligenciával ugyanis csak az ember rendelkezik, ne becsüljük ezt alá, mert ebben rejlik a kreativitás, ez vezet új termékekhez” – magyarázta. Meglátása szerint a mesterséges intelligencia ugyanakkor egy csomó mindent meg fog változtatni. A munkagépek rugalmasak lesznek, a gyártósorok képesek lesznek új termékeket létrehozni, önállóan mást gyártani. Ezt azért úgy kell elképzelni, hogy a mesterséges intelligenciával rendelkező számítógép megkapja, hogy mi az új termék, és önállóan átrendezi úgy a gyártósort, hogy azonnal hozzá tud látni a munkához. Innentől kezdve a gyártás elköltöztetése tulajdonképpen adatköltöztetés lesz. A mesterséges intelligenciák optimalizálni fogják az energiafogyasztást, saját biztonsági rendszereket generálnak, lesznek olyan alkalmazások, amelyek képesek lesznek a saját hibáikból tanulni – folytatta a jóslatok sorát Kaschek. Hozzáfűzte: ezzel együtt az ember irányítása nélkül semmi nem fog történni. A jövő munkavállalóinak ugyanakkor minél több számítástechnikai ismerettel kell rendelkezniük. Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)