Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Károlyi Róbert
1 tétel
2015. július 30.
Határidőre elkészül a PKE új székháza
Ütemterv szerint haladnak a munkálatokkal, és decemberre elkészül a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új székháza a Sulyok István utcán. A részletekről Károlyi Róbert projektmenedzser tájékoztatta a Bihari Naplót.
Csütörtök délelőtt mentünk ki a munkálat helyszínére, azon a napon, amikor elhelyezték az utolsó szinti födémet, és ezzel gyakorlatilag befejeződött az épület szerkezetének az építése – noha Károlyi Róbert figyelmeztetett: „most még folyékony beton van a zsaluzásban, a szerkezet akkor lesz kész, amikor kizsaluzzuk, és az épület önhordó lesz.” A projektmenedzser elmondta, hogy a kivitelezést másfél éves előkészítő munka előzte meg, de egy új egyetemi székház építésének a terve ennél is korábbra nyúlik vissza az időben. „Már 2006-ben elkezdték tervezni az új épületet, és volt is egy kész tervünk, de mire eljutottunk odáig, hogy finanszírozás is legyen a kivitelezésre, kiderült, hogy az a terv nem felel meg sem az általános városrendezési tervnek, sem pedig a zonális városrendezési tervnek, és időközben az egyetem is újragondolta a leendő székház funkcióit, tehát egy új tervre volt szükség. A Sapientia Alapítvány körülbelül egy évvel ezelőtt pályáztatta meg a tervezést, amit végül az Atelier FKM cég készített el. Idén márciusban jutottunk el odáig, hogy minden szükséges engedélyt és jóváhagyást megszereztünk, és elkezdődhetett maga az építkezés. A kivitelező a kolozsvári Decorint cég” – vázolta fel az előzményeket a projektmenedzser.
Funkciók
Károlyi Róbert a továbbiakban a leendő egyetemi székház funkcióiról beszélt. Az épület alagsorában parkolót alakítanak ki, és itt kap helyet egy raktár, a szerverszoba, a technikai helyiségek, és itt lesz az épület hőközpontja is. A földszinten kap helyet a 126 férőhelyes, két szintet elfoglaló, mintegy 140 négyzetméteres amfiteátrum. Ezen kívül a földszinten lesz három szemináriumterem, férfi-női vizes blokkok, mosdó mozgássérülteknek, egy büfésziget és a portásfülke. Az első emeleten az egyetem adminisztratív részlege kap helyet, itt lesz a rektori hivatal, a dékáni hivatalok, az elnöki iroda, a kancellária és egy tárgyaló, az emelet többi részét az amfiteátrum légtere foglalja majd el. A második emeleten három szemináriumterem, a 300 négyzetméteres könyvtár és a könyvtárraktár helyét alakítják ki. Az épületben elhelyeznek egy liftet is, ami az alagsortól a legfelső emeletig visz majd. Kérdésünkre válaszolva Károlyi Róbert elmondta, hogy lesz átjárás a PKE jelenlegi, és új székháza között, a PKE mostani parkolójától lehet majd átjutni az új épületbe.
Utalás a szecesszióra
A szerkezet megépítése után a belső munkálatok következnek, a belső válaszfalakat gipszkartonból és tűzgátló habtéglából építik meg. Kisgazda János, a kivitelező cég műszaki igazgatója arról tájékoztatott a helyszínen, hogy a szemináriumi termekben pvc-padló lesz, a technikai szobák, valamint a közlekedő terek – folyosók, lépcsők – gres lapos padlóburkolást kapnak, a főlépcsőház lépcsőit szürke gránit lapokkal burkolják majd. Az amfiteátrum falain és mennyezetén faborítás lesz, a tetőre uv-álló pvc-szigetelést helyeznek, a külső ablakpárkányok kőből, illetve lemezből lesznek. A nyílászárók réteges fából, illetve aluminiumból készülnek, a belső ajtók nagy része is fémből lesz. Külön érdekessége az épületnek, hogy a homlokzatra az ablakok mellett és a főbejáratnál kerámia díszítőelemeket helyeznek el. Ennek kapcsán Károlyi Róbert elmondta, hogy a tervező előzőleg végigjárta Nagyváradot, hogy lássa, milyen építészeti stílusok jelennek itt meg, mert igyekezett az új épületet integrálni a város építészetébe, ezért döntött a kerámiadíszítés mellett, hogy ezzel is mintegy utaljon Nagyvárad szecessziós építészetére. Végezetül Károlyi Róbert elmondta, hogy a munkálatok ütemterv szerint haladnak, és legkésőbb 2015. december 15-én, a kivitelezési határidő napján átadják az épületet.
Pap István
erdon.ro