Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2009. április 30.
Nem kellett döntenie Hargita megye tanácsának Karda Emese felfüggesztéséről a Hargita Népe kiadó éléről, ugyanis Karda időközben önként lemondott tisztségéről. Borboly Csaba tanácselnök elmondta: a testület tudomásul vette a lemondást, ideiglenes megbízással Karda helyére Isán István Csongort nevezték ki, aki – szintén ideiglenesen – a főszerkesztői tisztséget is ellátja. Így Kozán István felelős szerkesztői megbízatása – legalábbis Isán információi szerint – az új kiadóvezető kinevezésével megszűnt. Kozán e fejleményeket nem kívánta az ÚMSZ-nek kommentálni. Isán István Csongor elmondta: a lapon belül mindenkire szükség van, sőt, új emberekre is. „Nem akarok senkivel leszámolni. A híresztelésekkel ellentétben nem lesz politikai faliújság a Hargita Népe napilapból” – fogalmazott. Szeretne a lap munkatársai közé „visszahozni” néhány nagy nevet a szakmából. A végleges kinevezéshez Isánnak meg kell nyernie a posztra a későbbiekben kiírandó versenyvizsgát. Ez azonban elhúzódhat, mivel a kormány befagyasztotta a költségvetési egységeknél az új alkalmazottak felvételét. Állítólag Karda Emese a gazdasági igazgatói tisztségért cserében volt hajlandó távozni a lapkiadó éléről. Isán István Csongor neve a Hargita Népe napilappal kapcsolatban már korában is felmerült, azonban Borboly Csaba tanácselnök akkor tagadta, hogy bármilyen köze lenne Isánnak a Hargita megyei napilaphoz. /Horváth István: Érvényesült a „papírforma” A lemondott Karda Emese helyett új vezető került a Hargita Népe kiadójának élére. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 30./
2009. május 4.
Az 1989 előtti fejléccel jelent meg a Hargita Népe megyei napilap hétvégi száma tiltakozásképpen amiatt, hogy a lapot működtető kiadó vezetőjét a megyei önkormányzat leváltotta. A szerkesztőség közleménye szerint: „Hargita Megye Tanácsának döntésével gyakorlatilag megvalósult a Hargita Népe napilap politikai ellenőrzés alá vonása. A kiadó jogi helyzetének rendbetételét célzó határozat hatályba lépésével tulajdonképpen kézi vezérlésűvé teszik a Hargita Népe szerkesztőségi politikáját. Úgy tekintjük, hogy ezzel a lépéssel a politika zöld utat nyert ahhoz, hogy üzeneteit akadálymentesen és szakmai kontroll nélkül juttathassa el az állampolgárokhoz. ” Hargita megye tanácsa Karda Emese kiadóigazgató felfüggesztéséről készült dönteni, időközben Karda önként lemondott tisztségéről. Ideiglenes megbízással az RMDSZ-többségű megyei tanács többségi szavazással Karda helyére Isán István Csongort nevezte ki, aki – ideiglenesen – a főszerkesztői tisztséget is ellátja. A tanácsban a kisebbik frakciót alkotó Magyar Polgári Párt (MPP) közleményében tiltakozott az április 29-én tartott maroshévízi ülésen elfogadott, kiadót működtető szabályzat ellen. Az MPP kérte, hogy tegyék közzé a megyei tanács ülésének jegyzőkönyvét, illetve a Hargita Népe kiadóval kapcsolatos szabályzat visszavonását és módosítását „annak érdekében, hogy megmaradhasson a lapszerkesztői függetlenség és ne sérüljön a nehezen kivívott sajtószabadság és demokrácia elve”. /A kommunista fejléccel jelent meg a Hargita Népe. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4./
2009. május 8.
A Hargita Népe napilap szerkesztőségéből kiszivárogtattak egy hangfelvételt arról a beszélgetésről, amely Karda Emese, a lap kiadójának nemrég leköszönt vezetője, valamint Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és Hajdu Gábor megyei tanácsos között hangzott el néhány hete. A felvételt az ÚMSZ szerint maga Karda Emese készítette a másik két jelenlévő tudomása nélkül. Ezen Borboly Csaba tisztségben lévő felelős kiadónak, Karda Emesének felajánlott egy gazdasági igazgatói állást a megyei tanácsnál. A felvételen Borboly azt bizonygatta, hogy a szerkesztőségen belül senkivel semmi baja, mindezt azzal támasztva alá, hogy György Attila március negyedikén megjelentetett Liberálisok című írása kapcsán kipattant „botrány” során is a lap mellé állt. /Horváth István: Szivárogtatott a Hargita Népe. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 8./
2009. május 9.
Hargita Megye Tanácsa közleményt adott ki a Hargita Népe napilappal kapcsolatban. A lap tevékenységét vizsgáló bizottság leszögezte, hogy tiszteletben tartja a szólásszabadságot, és nem kíván beavatkozni az újság szerkesztési politikájába. A megyei tanács joga leváltani és kinevezni a kiadó igazgatóját. Karda Emese a bizottság többszöri kérésére sem volt hajlandó írásos adatokkal szolgálni a kiadó helyzetéről. Jelentősen csökkent a napilap példányszáma: 2007-ben 12 490 példányt nyomtak, 2008 augusztusában már csak 9 092-t. A jelentés felhívta a megyei tanács figyelmét arra is, hogy a Hargita Népénél dolgozó újságírók bére igen alacsony. A megyei tanács ideiglenesen kinevezte az új igazgató-főszerkesztőt, aki a napilapot 2009. május 8-ától irányítja. /Hargita Megye Tanácsa: Közlemény a Hargita Népe-ügyben. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 9./ A közlemény nem nevezte meg az új főszerkesztőt.
2009. július 8.
Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke és Hajdú Gábor megyei tanácsos a megye környezetvédelmi ügynökségének vezetője beperelte Karda Emesét. Karda a Hargita Népe megyei napilap kiadóját vezette, mielőtt az ügynökség élére került volna. A panaszosok a levéltitok megsértésével vádolják Kardát, aki rögzítette és közzétette egyik közös beszélgetésük felvételét. A felvétel rögzítésekor Karda még a napilap kiadójának élén állt, a szóbanforgó beszélgetés is a kiadó ügyeit érintette. A felvétel hanganyaga, vágott formában megjelent a YouTube videómegosztón, nyomtatásban pedig a Hargita Népe hasábjain. /Borboly beperelte Karda Emesét. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 8./
2009. július 22.
Precedensértékű bírósági ítélettel alapfokon visszanyerte állását a Boc-kormány által kezdeményezett igazgató-leváltási hullám egyik áldozata. Péter Pál, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség nemrégiben leváltott vezetője a csíkszeredai közigazgatási bíróságon perelte be az Országos Környezetvédelmi Ügynökséget állása elvesztése miatt, a pert most megnyerte. Péter Pál még nem tudja, hogy az ügynökség megfellebbezi-e az ítéletet. Péter Pált a sürgősségi kormányrendelet alapján távolították el a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség éléről, a helyébe pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatását élvező Karda Emese, a Hargita Népe Kiadó nemrég eltávolított igazgatója került. „Én mindenesetre kivárok, majd a későbbiekben meglátom, hogyan alakulnak a dolgok, utána cselekszem” – mondta Karda Emese. A leváltott magyar igazgatók ügye az Országgyűlést és a magyar kormányt is foglalkoztatja. Nemrégiben Gémesi Ferenc nemzetpolitikai államtitkár, majd Szabó Vilmos külügyi államtitkár tette szóvá Bukarestben a kormány intézkedését. /Horváth István: Leváltott igazgató mint jogi precedens. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./
2009. szeptember 10.
Karda Emese, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjének lemondását kérte Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat vezetője, mert szerinte Karda téves információkat közölt a regionális hulladéktározó létrehozásával kapcsolatban. „Karda Emese információi tévesek: csupán a projekt előkészítésére előirányzott pénzt veszítettük el, a kivitelezésre lehívható összeget még megkaphatjuk – pontosított Borboly. Karda Emese úgy nyilatkozott: a Borboly említette ülésen egy jelentést kellett bemutatnia a tározó létrehozásáról, az adatok a jelenlegi állapotokat tükrözték. A megyei tanácselnök, aki az év első felében az önkormányzat által működtetett Hargita Népe Kiadó éléről is eltávolíttatta Kardát, úgy fogalmazott: annak ellenére, hogy helyteleníti a magyar nemzetiségű igazgatók leváltását, Borboly nem tartja jónak, hogy magyar, de immorális személyeket neveznek ki megyei intézmények élére. /Borboly Csaba újra Karda Emese leváltását kéri. = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./
2009. október 6.
Ianosi Anda Elena megyei főtanfelügyelő és Karda Emese, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójának leváltását kérte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Constantin Strujan prefektustól. Borboly szerint a két közintézmény-vezető nem végzi megfelelően munkáját, és felkészültségük, szakmai tapasztalatuk nem elégséges a feladataik elvégzéséhez. Ianosi bevezette az oktatási intézmények nyílt etnikai diszkriminálását, amire az utóbbi húsz évben nem volt példa, ráadásul betiltotta a gyerekek szabad iskolai kirándultatását, személyes engedélyezéséhez kötve azt. Karda Emese pedig az adott területen semmiféle szakmai előélettel, tapasztalattal nem rendelkezik. /Fejeket kér Strujantól Borboly. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 6./
2009. október 27.
Még várják a versenyvizsga hivatalos eredményeit az egyes Hargita megyei dekoncentrált intézmények igazgatói tisztségét megpályázó személyek, de a Hargita Népe úgy tudja, Barti Tihamér, Török Jenő, Sólyom Gizella, Máthé Emma, Vitos Zsuzsanna, Jaszenovics László és Bán Katalin sikeresen vizsgázott Bukarestben. „Gratuláltak már sokan, de én még nem tudok semmiről” – szabadkozik a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóság vezetői székét múlt héten megpályázó Barti Tihamér. A HN információi szerint nem sikerült a vizsgája Karda Emesének, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatójának. A Megyei Mezőgazdasági Tanácsadó Hivatal élén Duka Zoltánt Máthé Emma váltja, a munkaügyi igazgatóságnál Laslo Adriant Barti Tihamér. Vitos Zsuzsanna a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője marad, és továbbra is Sólyom Gizella irányítja a Hargita Megyei Állatnemesítési és Szaporodásbiológiai Hivatalt. Nem változik Jaszenovics Lászlónak, a talajtani és agrokémiai hivatal igazgatójának beosztása sem, ahogy a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár élén is marad Bán Katalin. A tavasszal leváltott magyar intézményvezetőknek egykori tisztségébe való visszahelyezéséért folyamatosan lobbizott az RMDSZ, több tiltakozó megmozdulást is szervezett. A jelenlegi megyei főtanfelügyelőt, Anda-Elena Ianosit nem sikerült magyar főtanfelügyelőre cserélni, de Borboly Csaba ezt továbbra is egyik fő célkitűzésének tartja. (Forró-Erős Gyöngyi): Magyar igazgatók a dekoncentrált intézmények élén. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./ Tiltakozási kronológia 2008. december 22. Leteszi az esküt a Boc-kormány, ezt követően pedig elkezdődik a dekoncentrált intézmények addigi vezetőinek leváltása és politikai kritériumok alapján való helyettesítése. 2009. február 11. Lángoló lármafákkal tiltakoznak a magyar intézményvezetők leváltása ellen. 2009. április 22. A Boc-kormány elfogadja azt a rendelkezést, amely szerint a kormány hatáskörébe tartozó megyei és regionális intézmények vezetőit lecserélik. 2009. április–május: „Ebből az intézményből magyar vezetőt váltottak le” feliratú gyásztábla kerül a „lefejezett” dekoncentrált intézmények elé. 2009. május 4. 1247 darabba vágják össze a román kormány temetőjét ábrázoló bannert. Az óriásplakát szeletei közül 758 darab Brüsszel felé veszi az útját, 328 pedig a kormánykoalíciót alkotó pártok parlamenti képviselőinek az asztalán landol, 89-cel a megye magyar önkormányzati vezetőjét szólítják fel összefogásra a közös ügy érdekében. Emellett az Európai Unió 26 tagállamának romániai képviseletéhez is juttatnak egy-egy darab bannert és egy-egy petíciót, a maradék 19 darabot pedig a román kormány 18 minisztere és Emil Boc miniszterelnök kapja meg. 2009. május 18. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete az ideiglenesen kinevezett Hargita megyei főtanfelügyelő, Anda-Elena Ianosi visszahívását és Bondor István leváltott vezető kinevezését kéri a tanügyminisztertől. 2009. május 22. Több ezren tüntetnek Csíkszeredában a magyar intézményvezetők leváltása ellen. 2009. június 2. Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete aláírásgyűjtésbe kezd, hogy nyomatékosítsa a tüntetésen elfogadott kiáltványt. 2009. június 3. Marosvásárhelyen tiltakozó nagygyűlést szervez az RMDSZ. 2009. július 10. Szabó Vilmos magyar külügyi államtitkár megígéri, hogy a kisebbségi vegyes bizottság is foglalkozik majd a leváltások ügyével. 2009. október 1. A Szociáldemokrata Párt (PSD) kilép a kormánykoalícióból, és ezzel elkezdődik a kormányválság. 2009. október 13. Megbukik a Boc-kormány. /Mihály László: Tiltakozási kronológia. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 27./