Akkor pusztulunk el, ha lélekben meghátrálunk
A Gulág-emlékév (2015–2017) jegyében a Magyar Polgári Egyesület (MPE) szervezésében előadássorozatot tartottak tegnap Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központban. A meghívott három előadó és a közönség a délután folyamán a második világháború évei alatt Magyarországról és Erdélyből a Szovjetunió kényszermunkatáboraiba elhurcoltak emlékének adózott.
A sztálini Szovjetunió munkatáborrendszeréről, a Gulágról és az ezekben fogolyként dolgoztatott magyarokról szóló emlékkonferencián Nagy József Barna, az MPE vezetője köszöntötte az érdeklődőket, majd átadta a szót Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke beszédében a munkatáborok azon célkitűzését emelte ki, amely az ellehetetlenítés által a lélek megtörését akarta elérni, és hangsúlyozta, hogy a túlélés csak az önfeladással való kitartó küzdelemben valósulhatott meg. „A végső borzalom nem más, mint amikor lélekben hátrálunk meg, és pusztulunk el. Ezt nem engedhetjük. Ezért vagyunk most itt.”
A délután meghívott előadói dr. Marinovich Endre közgazdász, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgató-helyettese, Murádin János Kristóf történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári fiókjának oktatója, valamint Fodor Gusztáv tiszaderzsi református lelkipásztor voltak.
Marinovich Endre Magyarok a Gulágon című előadásában a munkatáborok rendszerét mutatta be, illetve a magyarok elhurcolásának körülményeit a sztálini terror által kiadott kétnapi parancs értelmében, hadifogoly-pótlás és a háborús pusztítások újjáépítéséhez szükséges, ingyenes munkaerő biztosítása céljából. Murádin János Kristóf Az erdélyi magyar és német polgári lakosság szovjet fogságba hurcolása 1944–1945-ben címmel egy általa tizenöt éve kutatott téma vizsgálódásainak eredményeit ismertette. Örömmel jelentette ki, hogy a magyar kormány rendeletének köszönhetően a mostanáig tabutémaként kezelt Gulág-fogság, illetve azok a foglyok, akik ezekben a táborokban életüket vesztették vagy azok, akik túlélték és most megszólaltak, nyilvános figyelmet kapnak.
Murádin ugyanakkor megemlítette azoknak a fiatal erdélyi történészeknek a munkáját, akik magyarországi kollégákkal egy kutatócsoportot alkotva tárják fel az elhurcolások és elhurcoltak fájdalmas történetét – ő maga több mint hatvan interjút készített túlélőkkel. Tevékenységüknek köszönhetően Romániában egyedülálló módon sikerült egy 450 emléktárgyból álló Gulág-múzeumot berendezni Kolozsváron (amelyekből 21 darabot Nagyváradra is elhozott), valamint az országban szintén először emlékművet állítani a foglyoknak a Házsongárdi temetőben. Az előadások sorát Fodor Gusztáv zárta Élő egyház a halál völgyében: a Kárpátaljai Református Egyház élete a sztálini terror árnyékában címmel. A lelkipásztor a második világháború és a sztálini rendszer egyházellenes politikájának kárpátaljai vonatkozásairól beszélt.
Az előadásokat egy kiállításmegnyitó követte a Partiumi Keresztény Egyetem épületében Magyarok a Szovjetunió táboraiban (1944–1956) címmel, majd Viktor Karavcsenko  Én a szabadságot választottam. Egy szovjet tisztviselő politikai és magánélete című regényéből készült előadást hallhatott a közönség.
Szamos Mariann Reggeli Újság (Nagyvárad)