Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Karai József
9 tétel
2010. július 13.
Jókedvűek sereglése
Dalár ünnep Nyárádszeredában
A régies ’dalár’ szavunk a dalból vált főnévvé (mondatrészként a címben jelzővé), csakúgy, mint a dalárda; a dalár ünnep pedig a mai kórusfesztiválok őse volt hajdanán. A szót Arany János is "használja", önironikusan, a Vojtina ars poeticája című versében: "S mint hangjavesztett opera-dalár, Lettem éneklőből... énektanár". Nos, a nyárádszeredai "dalár ünnep" énekesei között volt ugyan sok énektanár is, de hangját senki sem "vesztette", annál nagyobb kedvvel dalolt.
Vasárnap tizedik alkalommal tartották meg meg két anyaországi – a simontornyai és az etyeki – kórusok szereplésével nemzetközinek minősíthető találkozót. A Ferencz Csaba karnagy és a Bocskai Dalkör, az önkormányzat, a megyei tanács és az önzetlen helyi és környékbeli támogatók, cégek, vállalkozók, magánszemélyek összefogásával jól megszervezett kórusfesztivál rangot vívott ki magának: az erdélyi magyar kórusmozgalom egyik jelentős eseményévé nőtte ki magát.
Idén a kétszázötven éve született dalszerző, költő, folklórgyűjtő, Pálóczi Horváth Ádám emléke előtt hajtott fejet a fellépő kórusok népes tagsága. Csokonai írta Pálócziról: "Ő az, aki magyar hangra tanította az erdőt." A Kömlődön 1760. május 11-én született, és Nagybajomban 1820. január 28-án elhunyt, református papi családból származó Horváth Ádám a debreceni kollégium diákja volt, Pápán mérnökként dolgozott, majd házassága után nejének balatonfüredi birtokán gazdálkodott. Megénekelte kies környezetét, ő nevezte elsőként magyar tengernek a Balatont. Azt írják a szakmunkák róla, hogy a köznemesség jellegzetes képviselője, aki összhangba tudta hozni a felvilágosodás eszméit a nemzeti múlt hagyományaival. 1817-ben ott van a Keszthelyi Helikon ünnepségein, egy évvel később már maga szervez hasonlót Göcsejben, ennek az alkotó írói főleg hölgyek. Hagyományőrző munkálkodásának máig becsült gyümölcse az 1813-ban összeállított Ó és új, mintegy ötödfélszáz énekek című kéziratos énekeskönyve: leírta a gyermekkorától hallott és ismert, feljegyzett régi dallamokat, köztük számos kuruckori éneket. Könyve "a régi magyar daltermés egy eléggé fel sem becsülhető részének legterjedelmesebb forrása." Föllelhetők benne az 1790-es, az 1800-as évek divatos, érzelmes dalszerzeményei, köztük több éppen a saját műve. Számos régi népi dallamot elsőként jegyezett fel, ekként Pálócziban a magyar zenei folklór legelső úttörőjét tisztelhetjük.
A szünetekben Nagy Eszter két Pálóczi-dalt is "megtanított" a résztvevőknek. Azért írom idézőjelbe, mert az énekesek zöme otthonosan dalolta, például a Béborula, már elmúla... címűt, amelynek a refrénje sok-sok magyarnak ismerős: "Gyere be, rózsám, gyere be, csak magam vagyok ide be, Addig a házamból ki nem mégy, míg három szál gyertya el nem ég."
(Fellapozva az Édesanyámtól 1960-ban, konfirmációmkor ajándékba kapott, 1955-ös évjelzetű Református egyházi énekeskönyvet, nem csodálkoztam azon, hogy Pálóczi Horváth Ádámtól három éneket is beválogattak a szerkesztők, a 29-es, 96-os és a 106-os számút, az viszont a kései felfedezés örömével járt, hogy szülőfalum lakóinak leggyakrabban énekelt karácsonyi dala, kedvencem, a Krisztus urunknak áldott születésén kezdetű is az Ő szerzeménye...)
A találkozó a kórusok felvonulásával kezdődött, a Bocskai tér rendezett, takaros parkja mellett seregeltek ünnepiben, majd bevonultak a művelődési házba (melynek a lépcsői előtti terét nem ártana újraaszfaltozni).
A műsort ezúttal is a kedves-mosolygós Kovács Ágnes vezette, szerre bemutatva a fellépő kórusokat. A házigazda Ferencz Csaba Bocskai Dalköre nyitott, furulyált Kovács Márta, gitáron játszott Váradi Imre. Három dalt is énekeltek Pálóczi énekes könyvéből, majd Gárdonyi Zoltán, Birtalan József és Kozma Mátyás feldolgozásaival tettek koronát a műsorukra. A Máté Imréné dirigálta simontornyai (Tolna megye) Krammer Ferenc kórus éppen tizenharmadszorra találkozott a bocskaisokkal, egyik évben ők jönnek, a másikban a szeredaiak látogatnak Simontornyára. Repertoárjuk változatos, egyházi és világi, magyar, olasz és angol dalokat egyaránt énekelnek. Zongorán kísért Dofkai Frigyes.
Újonc volt a közeli Márkod református egyházközségének asszonykórusa. Dávid István lelkész irányítja a 2006-ban alakult, egyelőre kis létszámú dalkört. Értelemszerűen vallásos énekeket adtak elő. A marosvásárhelyi Szabadság úti református gyülekezet Szabadság vegyes kara, a fiatal házasok dalárdája Dénes Előd lelkész kivételes szervezőképességének, zeneszerzői- karvezetői tehetségének, és a billenytűs és húros hangszerek világában való jártasságának is köszönheti létét. Nevükhöz méltón, felszabadultan dalolnak, az egyházi énekek sorát egy pompás Bródy János-dallal toldva meg. Etyek 4211 ezer lakosú község Fehér megyében, Budapesttől mindössze 26 kilométernyire. 1991-ben alakult női kara, ’97-ben a férfiak is csatlakoztak, de továbbra is külön él a női kar, mint a vegyes kar női részlege. Etyek az egyetlen olyan falu Magyarországon, amelynek két minősített kórusa van, mindkettő a fesztiválkórus rang birtokosa. Kezdettől fogva mindkét kórust Magdó Ildikó vezeti. A Signum kórusban énekel az olimpiai aranyérmes Rigófütty énekegyüttes legtöbb tagja is. Veretes műsorukon Karai József, Kodály-, Bárdos-művek szerepelnek. Nagy tapsot aratva előadták Kozma Mátyás Három válaszúti népdal című feldolgozását is. (Magdó Ildikó tanárnőről hadd árulom el: nem idegen tájainkon, hiszen Erdőszentgyörgyhöz kapcsolja zsenge gyerekkora. Édesapja Budapestről jött a Kis- Küküllő- parti községbe. Dr. Pethő Istvánról nemrég derült ki, hogy a maga és családja életének, biztonságának kockáztatásával nyújtott menedéket a román titkosrendőrség, a hírhedt Sziguránca elől menekülő Bözödi György történész-írónak és a szobrászművész Szervátiusz Jenőnek, mégpedig akként, hogy a rendelő-lakás (később iskolaépület) dupla padlásos terében 2x3 méteres szobácskát alakítva ki, valósággal elfalazta őket. Nem is találták meg egyikőjüket sem a pribékek. Pethő Ildikó akkor öt-hat éves lehetett, a családot aztán kitelepítették. A tanárnő ma budapesti lakos, de második otthona és a szíve csücske természetesen Etyek.)
Az 1972-ben alapított sepsiszentgyörgyi Vox Humana Kamarakórus Szilágyi Zsolt remekműve. Világjárt s -járó dalosok, magas művészi színvonalon szólaltatják meg színes, változatos repertoárjukat, köztük Birtalan József, Farkas Ferenc, Pászti Miklós alkotásait. Profi módon énekelnek, és ez a legkevesebb, ami elmondható róluk. Jelenlétük emelte a rendezvény színvonalát.
A marosvásárhelyi Vártemplom Psalmus vegyes kara Birtalan Judit karnagy irányításával jött létre 1986-ban, jelenleg a vásárhelyi kórusfesztiválokat is szervező Kovács András "pásztorolja". A legnagyobb létszámú volt a fellépők között. Kiérlelt, tiszta csengésű harmónia, jellegéből fakadóan egyházi dallamokat mutat be, de az alkalomtól függően népdalfeldolgozásokat is.
Gyakran jutalmazta vastapssal a telt ház közönsége a dalosokat, mégis, a népszerűségi díjat, ha lett volna ilyen, a marosvásárhelyi Cantuale férfi ötösfogata vitte volna el: percekig tartott az ujjongás műsoruk végén. Nyilas Szabolcsék röpke pár esztendő alatt bebizonyították, hogy csaknem mindent képesek magas művészi szinten előadni, sajátos színárnyalatokkal, hangulatosan, kedvesen, mély beleéléssel. És van "saját" zeneszerzőjük is, Márton Zsolt Barna személyében, akinek Fenyő a fűznek című alkotását Purcell, Kodály, Weber műveinek társaságában volt szerencsénk élvezni és megtapsolni.
Záródalként ismerős szerző művét énekelte a színpad és a terem népe. Birtalan József szülőfaluja, Szilágybagos a lelőhelye a feldolgozásnak: Már Bagoson learatták az árpát.
Nem maradtak el a díszoklevelek, virágok, ajándékok sem. Ferencz Csaba nemcsak a karvezetőket jutalmazta a népviseletbe öltözött kislányok és fiúcskák segítségével, hanem a társszervezőket, így Dászkel László polgármestert, Suba Gyöngyi házigazgatót és a támogatókat is.
Jókedvűek találkozása volt, már-már családias légkörű, mégis tartásos, színvonalas, olykor emelkedett hangulatú a tizedik nyárádszeredai dalár ünnep.
Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)
2012. december 4.
Koncerttel ünnepelt az ötéves pedagóguskórus
Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepelte a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kórusa (karnagy: Bedő Ágnes nyugalmazott zenetanár) a november 28-án, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében megtartott koncerten. Műsorukon kizárólag kortárs magyar szerzők művei szerepeltek. A hangversenyen közreműködött a Balogh Örs zenelíceumi tanár által felkészített vonósnégyes.
– A közös éneklés lelki békét és belső harmóniát teremtett, továbbá megerősítette a kórustagokat abban, hogy a mai, értékvesztett világban létezik önzetlenség, tisztaság, őszinteség, egymásra figyelés – mondta a koncert előtti magyar és román nyelvű beszédében Virág Erzsébet és Kállay-Miklós Tünde kórustag, hozzáfűzve: az együtténeklés során közösen alkottak, az ének pedig összetartó erőnek bizonyult.
A remek produkcióból elsősorban Bedő Ágnes karnagy tudását és lelkiismeretességét emelnénk ki. Ugyanakkor az is dicséretes, hogy mennyire felzárkóztak a nem zenész kórustagok azokhoz, akik főállásban zenélnek. A műsor kiválasztása is telitalálatnak bizonyult: főleg XX. századi magyar szerzők (Gárdonyi Zoltán, Csemiczky Miklós, Terényi Ede, Márkos Albert, Vermesy Péter, Bárdos Lajos, Karai József és Kodály Zoltán) kórusműveit hallgathattuk meg.
A kórus két tömbbe csoportosított fellépése között négy zenelíceumi tanuló – Giriti Zita és Iulia Sârbu (hegedű), Péter Zsolt (brácsa) és Maksay Csaba (gordonka) – kamarazenélése szerzett örömet a közönségnek, amint H. Purcell Chaconne-ját és L. Boccherini d-moll vonósnégyesének egy tételét adták elő. A kolozsvári pedagóguskórus már túljutott a kristálytiszta intonáció megvalósításán, a pontos zenei dinamika tolmácsolásán. Bámulatosan egységes hangzásvilágban, zenei frázisokban gazdag, muzikális előadásban volt részünk. Sikerült a közönségnek is átadniuk a főleg vallásos művekben fellelhető fennköltséget, magasztosságot.
Advent elején csodálatos koncerttel ajándékozta meg közönségét a pedagóguskórus. Csak tartson minél többet a koncerten megélt örömünk, csodálatunk…
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2013. május 28.
Magyar siker az országos kórusversenyen
Közel húsz líceumi énekkar vett részt a hét végén Bukarestben a tanügyminisztérium által szervezett kórusverseny országos szakaszán. A vasárnapi eredményhirdetés kettős örömet hozott a kolozsvári magyar zenei élet számára: a Sigismund Toduţă Zenelíceum magyar tanulóinak énekkara és a Kolozsvári Református Kollégium kamarakórusa egyaránt országos második díjjal térhetett haza. A kórusverseny országos szakaszáról Kállay-Miklós Tünde, a zenelíceum igazgatóhelyettese, a kórus vezetője, valamint Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium karnagya, igazgatója nyilatkozott lapunknak.
– Iskolánk 64 éves történetében először fordul elő, hogy a magyar tanulók kórusa képviseli Bukarestben a tanintézményt egy ilyen rangos eseményen – magyarázta a Szabadságnak Kállay-Miklós Tünde. – Nagy örömet szereztünk iskolánk alapítójának, Guttman Mihály karnagynak, amikor az április végén lezajlott területi verseny után közöltük vele, hogy továbbjutottunk az országos szakaszra. A versenyt három kategóriában hirdetik meg: zenelíceumok, szemináriumok és elméleti líceumok számára. Mivel a versenyszabályzatban az is szerepel, hogy nem csak az éneklést, hanem a színpadi mozgást is pontozzák, ezért felkértük Könczei Csongort, hogy énekkarunk két tagjának, László Renátának és Réman Gergőnek – akik a Bogáncs néptáncegyüttesben is táncolnak – tanítson be egy néptáncot. Könczei végül az általunk elénekelt feldolgozás népdalának eredeti táncát tanította be a gyerekeknek. Nagyon izgultunk, hiszen a többi kórus is jó teljesítményt nyújtott – hangsúlyozta Kállay-Miklós Tünde igazgatóhelyettes.
Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy a zenelíceum magyar tanulói Praetorius Psallite, S. Toduţă Arhaisme, Mokranjac szerb zeneszerző Njest Svjat című művét és Karai József Szép a tavasz, szép a nyár című, erdélyi népdalfeldolgozásokat tartalmazó kórusművét adták elő.
Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium karnagya is örömmel számolt be a bukaresti sikerről. – A versenyt a bukaresti Dinu Lipatti Zenelíceumban tartották. A zsűri szerint nehéz, de igényesen előadott repertoárral léptünk fel: G. Pittoni 150. zsoltár feldolgozása, A. Bruckner Graduálé (Locus iste), Terényi Ede Karácsonyi ima üldözöttekért, Bárdos Lajos Tréfás házasító és Constantin Râpă Cântec satiric című művét adtuk elő – közölte az igazgató.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. május 8.
A Száztagú Székely Férfikórus Sepsiszentgyörgyön (III. magyar kóruszene napja )
Igen, létezik, és 2014 júniusában Csíkszépvízen, Csíkszeredában be is mutatkozott a Száztagú Székely Férfikórus. Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdáját.
Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus. A csíkszépvízi, csíkszeredai bemutatkozás után a sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda vállalta magára a következő találkozó megszervezését, erre hívjuk most a közönséget. A május 7–10. közötti dalos táborozás során a négy kórus közös próbákon, kirándulásokon és hangversenyeken vesz részt. Sepsiszentgyörgy kóruszenét kedvelő közönsége a Száztagú Székely Férfikórust a Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én 19 órától hallgathatja meg: előbb külön-külön, majd együtt énekel a székelyudvarhelyi, csíkborzsovai, gyergyószentmiklósi és sepsiszentgyörgyi férfikar. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos, Gebhardi-, Zsasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, valamint egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepel. Karnagyok: Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád, zongorán közreműködik Filtner Tünde.
László Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 17.
Száztagú Székely Férfikórus
A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király római katolikus templomban május 9-én este megtartották a Száztagú Székely Férfikórus hangversenyét a 3. Magyar Kóruszene Nap alkalmából, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Pro Cultura Alapítvány szervezésében. Az ünnepi hangversenyen fellépett a csík-borzsovai férfikórus, a gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet férfikórusa, valamint a házigazda szerepét is betöltő, a Kónya Ádám Művelődési Ház Magyar Férfidalárdája. A műsoron Schubert-, Erkel-, Liszt-, Verdi-, Kodály-, Bárdos Lajos-, Gebhardi-, Zasskovszky-, Gárdonyi Zoltán-, Vásárhelyi Zoltán-, Karai József-dalok, -operarészletek mellett népdalok, katona- és legénynóták, s egy megzenésített Farkas Árpád-vers is szerepelt. A karnagyok Kovács László, Bíró Zsolt-Imre, Molnár Katalin, Jakab Árpád voltak, zongorán közreműködött Filtner Tünde. A Száztagú Székely Férfikórust alkotó kórusok vasárnap dalos szolgálattal vettek részt a sepsiszentgyörgyi egyházak istentiszteletein, szentmiséin.
László Attila sepsiszentgyörgyi karnagy így emlékezik vissza a Száztagú Székely Kórus születésére: „Története 2013 májusában kezdődött, amikor a székelyudvarhelyi Székely Dalegylet Férfikórusának 145. évfordulójára hívták Gyergyószentmiklós Ipartestületi Férfikarát és a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám művelődési ház Magyar Férfidalárdáját. Együtt a három férfikar igazi dalos ünneppé varázsolta a jubileumi találkozót. A hangverseny sikerén felbuzdulva vetődött fel a gondolat: miért ne énekelhetnénk máskor is együtt? Így jött létre a csíkszépvízi dalostalálkozó, amelyen a csíkborzsovai római katolikus templom férfikórusának bevonásával, felemelő hangulatban megszületett a Száztagú Székely Férfikórus.”
Józsa Zsuzsa
Vasárnap (Kolozsvár)
2015. augusztus 25.
Kórushangverseny a Főtéren
Minden bizonnyal az égig szállt a fiatalok Istent dicsőítő éneke, amikor a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében vasárnap délben a Miskolci Református Gimnázium és a Kolozsvári Református Kollégium tanulóinak egyesített énekkara lépett fel.
Az előadott művek többnyire vallásos jellegűek voltak, de akadt néhány világi jellegű kórusdarab is. Műsoruk főleg XX. századi magyar szerzők – Bárdos Lajos, Berkesi Sándor, Eisikovits Mihály, Karai József, Kodály Zoltán, Vavrinecz Béla – alkotásaiból állt.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. május 18.
Csak tiszta forrásból – rendhagyó előadás
Rendhagyó, színes előadáson vehettünk részt május 14-én, szombaton délelőtt a Kolozsvári Magyar Operában, amelyen fellépett a Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium 1–4. és 9–12. osztályainak kórusa, Kállay Miklós Tünde vezetésével, valamint a Tokos zenekar. A rendezvény házigazdája a zeneiskola fiatal tanára, Turós Klára volt.
Az összeállítás címe: Csak tiszta forrásból, amely A kilenc csodaszarvas kolindájából ered, Bartók Béla Cantata Profana című szerzeményének befejező gondolata. Bartók tiszta forráson az ősi, érintetlen népzenét értette, s ezt tartotta mindenek fölötti értéknek. Az előadók ezzel a műsorral állítottak emléket elődeiknek. A cél az volt, hogy nem elvontan hivatkozzanak a tiszta forrásra, hanem a maga hús-vér valóságában mutassák be az eredeti népi anyagot és az ezekre épülő feldolgozásokat, amelyek olyan kiváló magyar zeneszerzőktől erednek, mint Kodály Zoltán, Halmos László, Márkos Albert, Karai József, Pászti Miklós vagy Bárdos Lajos.
BEDŐ ÁGNES
Szabadság (Kolozsvár)
2017. augusztus 21.
Isten, áldd meg nemzetünket!
Szent István-napi megemlékezés és az új kenyér ünnepe a Színház téren
A marosvásárhelyi magyarok összefogása jegyében szervezte meg a Színház téren az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Szent István-napi ünnepséget.
Az immár hagyományosnak nevezhető rendezvényre augusztus 20-án, vasárnap 19 órától került sor.
Az idén ötödik alkalommal köztéren megtartott Szent István-napi ünnepség a Boldogasszony anyánk című dallal indult a mezőcsávási fúvószenekar előadásában.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, dr. Sándor Krisztina betegség miatt nem lehetett jelen. Államalapító királyunkra emlékező ünnepi beszédét Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében hangsúlyozta: „István igazi politikai nagysága abban nyilvánult meg, hogy éles szemmel meglátta a váltás szükségességét, és volt ereje változtatni. Ő jelölte ki számunkra azt az irányt, amelyet – leszámítva az idegen hódítások idejét – már több mint ezer esztendeje követünk. A magyar nemzet a kereszténység felvételének és az ő életművének köszönhetően vált azzá, ami ma is: európai magyar nemzetté” – mondta a szónok. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa képviseletében dr. Flender Gyöngyi konzul méltatta a nap jelentőségét.
A rendezvényen fellépett Sorbán Enikő népdalénekes és Simó Annamária énekes, a Csillagfény néptáncegyüttes, amely mezőmadarasi, küküllőmenti magyar és szászcsávási cigánytáncokat adott elő (koreográfus Lengyel Ildikó).
Fellépett a Száztagú Székely Férfikórus marosszéki dalcsoportja, a Marosszéki Harmónia (karvezető: Biró Jenő csejdi református lelkipásztor), amely a Dal a hazáról (Karai József szerzeménye, szöveg Várnai Zseni 1927), illetve az Erdő, erdő, erdő... (Bartók Béla gyűjtése – 1914) című dalt adta elő.
Az ünnepség az új kenyér megszentelésével folytatódott, hiszen a kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. A szervezők a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyérrel fejezték ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.
Az óriáskenyereket az Eldi pékség készítette.
Történelmi egyházaink képviseletében a római katolikus egyház részéről főtisztelendő Oláh Dénes főesperes, a református egyház részéről Henter György lelkipásztor, az unitárius egyház képviseletében Nagy László lelkipásztor, az evangélikus egyház részéről Pap Noémi lelkipásztor mondott áldást.
Az esemény a székely himnusz, valamint nemzeti imánk, a magyar himnusz eléneklésével ért véget, majd a jelenlevők között szétosztották a megszentelt új kenyeret.
MÓZES EDITH / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 13.
Ünnepelt a tízéves kolozsvári pedagóguskórus
Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes körülmények között zajlott a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus tízéves „születésnapja” szombat este a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Antal Áron televíziós szakember, a kórus volt tagja kifejtette: öt éven át énekelt az énekkarban, az évek során nemcsak szakmai elégtételt és otthonosságot tapasztalt, hanem megértő, barátságos közösségre lelt itt. Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes
– Még most is emlékszem az első találkozásra, amikor létrejött a kórus. Azóta minden próba és fellépés öröm, sokat tanultunk egymástól. Kívánom, hogy édesapám, Guttman Mihály hitvallásához hűen a pedagóguskórus szolgálja továbbra is nemzeti kultúránkat – hangzott Tóth-Guttman Emese karnagy köszöntője, aki hármas minőségben szólalt fel: alapító tagként, a névadó karnagy, Guttman Mihály leányaként, és a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökeként.
Először lépett fel Erdélyben a felvidéki Musica Aurea Vegyeskar (karnagy: Béres Gábor), amelynek szintén volt oka az ünneplésre: húszéves együttmuzsikálást tudhatnak maguk mögött. A vendégkórus éneklését tiszta intonáció, szép, egységes hangzás jellemzi. Annál is dicséretesebb ez, mivel a jelenlevő 21 tag többsége inkább a középnemzedékhez sorolható, de elkötelezettségük nagyon jó produkciót eredményezett. A koncert műsorfüzetéből megtudhattuk: a kórus alapítója és jelenlegi karnagya Béres Gábor. A még most is fiatalnak tűnő karnagy pontos gesztusait hűen reagálta le az énekkar.
A felvidéki kórus több magyar szerző alkotását szólaltatta meg, úgy mint Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Karai József, Birtalan József műveit, illetve két reneszánsz kórusművet – Michael Praetorius és Passereau egy-egy alkotását – is meghallgathattunk.
A Guttman Mihály Pedagóguskórus műsorán kizárólag magyar szerzők művei szerepeltek. A kórus védjegyeként vagy mottójaként is ismert Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg Úr Istencímű művét, amelyet minden fellépéskor egyfajta köszöntőként énekeltek, Bartók Béla Négy tót népdala követte (zongorán kísért: László Györgyi). A Csángó himnuszt Marosán Csaba színművész szavalta el, aki az est konferansziéja is volt. Ezt követően Birtalan József-művek hangzottak el: a Csángó himnusz után három szilágysági népdalfeldolgozást hallgathattunk meg.
– Az elmúlt években igyekeztünk olyan elveket követni, amelyek névadó mesterünk, Guttman Mihály karnagy (1926–2013) számára fontosak voltak. Megtiszteltetés, hogy 2013-tól az ő nevét viseljük – közölte Bedő Ágnes, a pedagóguskórus ötletgazdája és karnagya.
Zárásként Franz Schöggl: A tréfás pisztráng című műve hangzott el. A humoros, más zeneszerzők stílusát imitáló darabot is nagy tapssal fogadta a közönség. A koncert végén a jelenlegi és az egykori kórustagok emléklapokat vehettek át, majd a folyosón egyegy pohár pezsgővel koccintottak a kórustagok és a közönség. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)