Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Karácsony Gabriella
9 tétel
2011. május 23.
Dalárdás parádé – Kettős Kriza-centenárium Sepsiszentgyörgyön
Léleküdítő, kivételes zenei eseménnyel ünnepelték meg Kriza János (1811–1875) születésének kétszázadik évfordulóját szombaton délelőtt a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban. Kiemelkedő teljesítményű kórusok fellépése követte egymást a kétórás műsorban, mely a „százhangú orgona, a népzene” (Kodály) üzenetét tolmácsolta ama korból eredeztethetően, melyben „nem voltak művészek, de volt művészet” (Kós Károly).
A két szép gondolatot a kiskunhalasi városi vegyes kar karnagya, Faddi Istvánné idézte bemutatkozásában.
A bevezető áhítatban nt. Kovács István lelkész méltatta a „porban heverő igazgyöngyöket” összegyűjtő unitárius püspök népköltészeti gyűjteményének jelentőségét, majd a Háromszék munkatársa, Kisgyörgy Zoltán előadásában ismertette „a szűk egyhitű”, akadémikus főpap tudományos teljesítményét, annak háromszéki, nagyajtai vonatkozásait. Az előadó humoros, csattanót csattanóra halmozó stílusa több rendben megnevettette a „csicsergő hallgatóságot”, így az anekdotát kényszerű műfordítói kontárkodásáról – románra kellett fordítania erdővidéki útikalauzát, hogy az megjelenhessen, és akkor változtatta a rím kedvéért kakukkra az ismert Kriza-vers vadgalambját – harsogó kacagással honorálták.
Benkő Enikő, Karácsony Gabriella, Lőfi Gellért, Sipos Zoltán, Péter Géza, Rigó Ildikó karnagyok, valamint a csiszolt hangú több száz énekes jóvoltából kiemelkedően nívós műsorban szólaltak meg a magyar kórusirodalom remekei a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Dalárda, a Krisztus Király-templom Laudate kamarakórusa, az 1928-ban alakult Szemerjai Református Dalárda, a nagyajtai Gazdag Miklós Polgári Daloskör (1884-ban alapították), az évszázados hagyományt folytató Homoródalmási Dalárda előadásában. Műsorukon Bárdos Lajos, Zoltán Aladár, Halmos László, Farkas Ferenc, Graff Kálmán, Birtalan József, Eisekovits Mihály, Ligeti György alkalomhoz illő darabjai szerepeltek. A szentgyörgyi 16 éves Pro Musica kamarakórust – Liszt Ferenc Ave Mariáját és Ligeti György Hortobágyát énekelték el – nem hiába díjazták nemzetközi fesztiválokon, most is énekművészete legjavát nyújtotta, és vastapsot kapott érte. Kiemelendő továbbá az erdélyi kapcsolatokat ápoló kiskunhalasiak vendégszereplése, akik háromszéki dalcsokorral, halasi betyárdalokkal kedveskedtek vendéglátóiknak, s nagy sikerrel adták elő többek közt Kodály feldolgozásában a Szent Istvánról szóló éneket.
A megemlékezés záróakkordjaként a templomkertben az ünneplők Kriza Jánosnak szentelt kopjafát avattak fel.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. október 12.
A Vetró művészcsalád közös tárlata
Tegnap délután nagyszámú művészetkedvelő és művészkolléga jelenlétében nyílt meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítási termében a Vetró-dinasztia – néhai Vetró Artúr, Vetró András, Vetró Bodoni Zsuzsa, Vetró Bodoni Barnabás, Vetró Bodoni Sebestyén András és a három dédunoka, Bence, Balázs és Péter – munkáiból válogatott közös tárlat.
A Vetró művészcsalád négy nemzedéke első alkalommal állított ki együtt. A hamarosan 65. életévét betöltő Vetró András szobrászt Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte, a kiállítást Czegő Zoltán költő, író nyitotta meg, és olvasta fel nemrég kötetben is megjelent, Vetró Andrásnak dedikált Don Quijote című versét. A megnyitón közreműködött Héjja Ágnes és Karácsony Gabriella zenetanár, valamint Józsa Irén magyartanár. A Vetró-kiálllítás november 30-ig tekinthető meg.
(Iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. január 13.
A vallásszabadság ünnepe (Sepsiszentgyörgyi unitárius templom)
Magasan meghaladta a mai erdélyi és hazai lelkiismeretiszabadság-gyakorlatot az a vallásszabadsági törvény, amelyet az 1568-as erdélyi országgyűlésen meghirdettek a rendek törvényhozói – hangsúlyozta tegnap ünnepi szószéki beszédében tiszteletes Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész –, mert napjainkban is olyan események zajlanak, amelyek során üldözik azt a felfogást, amely toleranciával és türelemmel viseltetik a faji, a nemzeti, nyelvi másság irányában. Kovács István szerint „Dávid Ferenc vallásalapító üzenete a mai ember számára az, hogy a hit Isten ajándéka, minden létezési forma, beleértve akár az ateizmust is, hiteles és egyformán kedves Isten előtt. A Magyar Unitárius Egyház Zsinata 2002-ben nyilvánította január 13-át egyházi ünneppé, a vallásszabadság napjává. Az unitárius egyház ezt a napot tekinti születésnapjának”. A lepergett 23 esztendő alatt sokszor esett szó a vallásszabadságról, annak örök érvényű üzenete soha nem tudott elhalványulni, esztendőről esztendőre újraszületik, aktuális tartalommal telítődik, azzal tölti fel a kortárs társadalmi élet.
Mátéfi Tünde segédlelkész Kőrösfői Kriesch Aladár Tordán őrzött nagy képét, annak szereplőit mutatta be a hallgatóságnak: a toleráns János Zsigmond fejedelem, a vallásalapító Dávid Ferenc és az erdélyi rendek képi „szereplőit”, akiknek köszönhető volt, hogy a tordai erdélyi országgyűlés határozata megelőzött minden utána született vallásszabadságról szóló törvényt, még a túl sokat emlegetett augsburgit is! E sorok írója az említett képhez kapcsolódó hat évtizeddel ezelőtti emlékét elevenítette fel. Fellépett a sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes dalárda, és elhangzott a Dávid Ferenc emléke című énekszám. Vezényelt Karácsony Gabriella.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2015. december 14.
Legyünk csillagot látók
Az emberi élet nem lehet öncélú, úgy kell dolgoznunk, alkotnunk, hogy szellemiekben, lelkiekben és anyagiakban is megerősödjön közösségünk, hogy ne csak múltunk nagyjai tegyenek büszkévé, hanem a jelenben lévő emberség, egymásra figyelés és az istenhit is – hangsúlyozta ünnepi prédikációjában Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tegnap a kétszáz éve született Berde Mózsa forradalmi kormánybiztos emlékét idéző sepsiszentgyörgyi istentiszteleten az unitárius templomban, mely alkalomból kihirdették a lapunk és a Háromszéki Magyar Sajtóért Alapítvány (Hármas Alapítvány) kezdeményezte szoborpályázat eredményét.
Bevezető imájában Kovács István házigazda lelkész az adventi fény és az összefogás szerepét hangsúlyozta: „ha összeadjuk fényünket, legyőzzük a sötétséget”. Azt mondta, a múltból sugárzik azoknak a fénye, akik előttünk jártak, lángoltak, világítottak, fényük a jelent is beragyogja, erőt ad gerincet kiegyenesíteni, hinni, álmodni, bízni, hogy bár sokszor látszólag győzelemre áll a sötétség, de végső soron mindig a világosság győzedelmeskedik.
„Így emlékezzünk ma e táj nagy szülöttére, Berde Mózsára, aki szerény életével a lehetetlent, a végtelent, a mindenséget ostromolta és beragyogta nemcsak szűk környezetét, de egész Erdélyt, és szolgálta népét, közösségét” – mondotta Kovács István lelkész.
Az unitárius egyházfő Máté evangéliumából (2./9.) és a Zsidókhoz írt levélből (13./7.) vett példázatra alapozta prédikációját: „Íme a csillag, amelyet láttak, előttük ment”, valamint „Emlékezzetek meg azokról, akik előttetek jártak”. Bálint Benczédi Ferenc szerint Berde Mózsa élete, példája és magatartása nemcsak az unitáriusoknak, nemcsak a Háromszéken élő emberek számára csillag, hanem az egyetemes keresztény világnak is, utat mutat a keresgélő, a kétségek között élő ma emberének is. Azt mondta, karácsonyra készülve elevenítsük fel, hogy a bibliai kor embere is kétségbeesések között élt, de meglátták a csillagot, amely nemcsak a pásztorokat vezette, hanem évszázadok, évezredek óta mindazokat a keresztény hitű embereket, akik nem a hatalomra, a mások fölötti uralkodásra, hanem a köz szolgálatába próbálják állítani tudásukat, erejüket, hitüket, szeretetüket. Az 1848–49-es háromszéki önvédelmi harc jeles alakjáról Kisgyörgy Zoltán, lapunk munkatársa tartott humoros mazsolákkal tűzdelt ismertetőt. Kiemelte, Berde Mózsát a székely katonaság választotta meg népképviseleti országgyűlési követének, részt vett a kolozsvári országgyűlés jobbágyfelszabadítási törvénytervezetének összeállításában, és küzdelme eredményeként a képviselőház kimondta a határőrrendszer megszűnését. Többször idézte a Berde-életrajz íróját, Benczédi Gergelyt, és kitért a Szentivánlaborfalván ma is élő Berde-leszármazottakkal való személyes találkozásaira. Az alkalomra kiadott, Egy szobor születése – Berde Mózsa című kiadványból Ferencz Csaba, lapunk gazdasági vezetője, a Hármas Alapítvány kuratóriumának alelnöke olvasott fel egy rövid részt Egyed Ákos történész, akadémikus Berde Mózsa forradalmi tevékenységéről írt összefoglalójából. A Hármas Alapítvány kezdeményezte, a Magyar Unitárius Egyházzal és Sepsiszentgyörgy önkormányzatával közösen meghirdetett szoborpályázat eredményét Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok hirdette ki. A szoborbizottság és a többségében képzőművészekből álló bírálóbizottság közös döntése alapján a nyolc pályamunka közül a székelyudvarhelyi származású, Magyarországon élő Harmath István alkotásának megvalósítására esett a választás, a pályázatra beküldött maketteket a gyülekezet a helyszínen megtekinthette.
Ez alkalomból újabb Berde Mózsa-emlékkopjával gazdagodott az unitárius templom (kettő korábbról származik, egyik az udvaron áll), amelynek szimbólumairól Balázs Antal, a kopjafa készítője beszélt. Közreműködött a Kelemen Alpár vezette szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör és a Dénes Istvánné Karácsony Gabriella vezényelte sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Dalárda, népdalokat énekelt István Ildikó.
A templomi ünnepség a magyar himnusszal ért véget, majd a templom udvarán Buzogány Árpád szentivánlaborfalvi unitárius lelkész mondott imát a Berde Mózsa-emlékkopjánál, utána a gyülekezet elénekelte a székely himnuszt.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 15.
Ünnepi rendezvények Háromszéken
Sepsiszentgyörgyön ma a Zathureczky Berta Idősek Otthonában 9 órától Rab Sándor tanár Gábor Áron címmel tart történelmi előadást; megemlékezések 10 órától az Olt utca 16. szám alatt Kiss János ágyúöntő emléktáblájánál és az őrkői Váradi–Bartalis-vesztőhelynél – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola gimnazistái és a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói;
11 órától a Csíki negyedi Gábor Áron- és Nicolae Bălcescu-szobornál – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói, a Lábas Háznál a Váradi–Bartalis-siralomház emléktáblájánál – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai; 11.30-tól az Erzsébet parkban gróf Mikó Imre szobránál – közreműködnek a Székely Mikó Kollégium és a Református Kollégium diákjai, a szemerjai csata emlékművénél  – közreműködnek a Gulliver Óvoda gyermekei és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár épületén található Gábor Áron-emléktáblánál – közreműködnek a Kós Károly Szakképző Líceum tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek; 12.30-tól a Malomgát utcában Incze Dániel kopjafás sírhelyénél – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai; 13 órától a Kónya Ádám Művelődési Háznál álló Kossuth Lajos-szobornál; 14 órától a Váradi József Általános Iskola udvarán levő Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafánál – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói, az Állomás negyedi eprestetői csata emlékművénél – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai; 15 órától indulás a Váradi–Bartalis kőtömbös kopjafától – közreműködik a Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub, a Vadon Egyesület, az Étfalvi Szász Band ’93 Fúvószenekar és Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – és az eprestetői csata emlékművétől – közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Sepsiszentgyörgy cserkészcsapatai – az új főtérre; 15.30-tól megemlékezés az Erzsébet parki 1848–49-es honvédemlékműnél; 16 órától kezdődik az új főtéren az ünnepi műsor, beszédet mond Antal Árpád polgármester – műsorvezető: Nagy-Kopeczky Kristóf, közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, a városi egyesített kórusok, Nemes Levente színművész, Stekbauer-Hanzi Réka, Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár, az EMI által szervezett szónokverseny nyertese, Bartos Barna, Filip Zsombor, Opra Balázs, a Plugor Sándor Művészeti Líceum volt és jelenlegi diákjai, áldást mond Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Fellépnek: a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar (karvezető: Maksai József), a Cantus Firmus Vegyes Kar, a Magyar Férfidalárda (Jakab Árpád), a Pro Musica Kamarakórus, a Szemerjai Református Dalárda (Sipos Zoltán), a Jubilate Deo Evangélikus Vegyes Kórus (Pál Gecse Mihály), a Kriza János Unitárius Vegyes Kar (Karácsony Gabriella), a Székely Mikó Kollégium diákkórusa, a Sepsiszentgyörgyi Női Kar (Dombora Anna), a Református Kollégium Refsonor diákkórusa (Szilágyi Andrea), a Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa (Szőcs Dániel), a Laudate Kamarakórus (Lőfi Gellért), az Őszirózsa Dalkör (Venczel Anna). Szotyorban ma 12 órától a református temetőkertben koszorúzás a kőtömbös kopjafánál. Kilyénben ma 11 órától a református templomnál koszorúzás a ’48-as kopjafás emlékműnél. Kézdivásárhelyen ma 9 órától ökumenikus istentisztelet a református templomban, ünnepi műsor a Református Kollégium és a mezőtúri diákok és tanárok, valamint a helyi és a mezőtúri református gyülekezeti tagok részvételével; 9.45-től megemlékezés Bem József szobránál – közreműködnek az Apor Péter Szaklíceum tanulói és a tótkomlósi Jankó János Általános Iskola és Gimnázium diákjai, ünnepi szónok Kiss Renáta; 10 órától ünnepi műsor a Petőfi Sándor Általános Iskola udvarán a szobornál, Turóczi Mózes sírhelyénél és a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ diákjainak A tűz márciusa című zenés-verses irodalmi összeállítása; 10.30-tól koszorúzás a Szacsvay János-domborműnél és a Kossuth Lajos-szobornál, megemlékezés a Hősök emlékművénél – beszédet mond Vasas István, a mezőtúri Református Kollégium főigazgatója – és a Turóczi-szobornál – énekel az iskola kórusa, szaval Fazakas Anita és Jánosi Zsolt; 10.40-től a Molnár Józsiás-mauzóleumnál a Molnár Józsiás Általános Iskola tanulóinak és tanárainak ünnepi műsora és koszorúzás; 11 órától gyülekező és az iskolások felvonulása; 11.15-től a lovas huszárok, hagyományőrző csapatok és a környező falvak képviselőinek felvonulása; 12 órától kezdődik a Gábor Áron téren az ünnepi műsor – közreműködik a Tanulók Klubjának fúvószenekara, a Református Kollégium zenekara és diákjai, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Böjte Csaba testvér, ferences szerzetes, Horváth Zoltán atya, a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templom plébánosa, Terézváros díszpolgára, Márdirosz Ágnes és Puskás László, a Csíki Játékszín színművészei, Mitykó Zsolt, Mezőhegyes polgármestere, a Cantus Kamarakórus, Kaján Botond, a Petőfi Sándor-iskola diákja, áldást mond ft. Vargha Béla főesperes és Beder Imre lelkipásztor; 18.30-tól a Vigadó Művelődési Ház Galériában A mi március 15-énk fotókiállítás; 19 órától a Vigadó Művelődési Ház nagytermében Hozzád, hazám, most verset írnék! című ünnepi előadás Markó Béla, Fekete Vince, Dimény-Haszmann Árpád és Sántha Attila versei alapján – közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Snaps Band, a Voces női kar, a Perkő Néptáncegyüttes, Kolcsár József (Tamási Áron Színház), Kozma Attila, Márdirosz Ágnes, Puskás László (Csíki Játékszín), Kreiter Helga (Nagy István Művészeti Líceum), Bakó-Fazakas Vajk, Biszak Beáta (Minisnaps), Nagy-Babos Tamás versét elmondja Rancz-Gyárfás Hanna (Macskakő színjátszó csoport), rendező: Lung László Zsolt.
Kovásznán ma a városközpontban 14 órától a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. A rendezvény ünnepi felvonulással kezdődik, amely a Dózsa György utcából indul, innen az ünneplők a központban felállított szabadtéri színpadhoz vonulnak, majd a műsor végeztével koszorúzás a belvárosi református templom kertjében, az 1848-as emlékműnél. 19 órától a Kovásznai Művelődési Központban kerül sor az 1848-as forradalom emlékére szervezett gálaműsorra, amelyen közreműködik a Kőrösi Csoma Sándor Líceum (Orbán Balázs-iskola) Recefice néptánccsoportja, a Kovásznai Tanulók Klubjának La Fiesta tánccsoportja, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthon Hangfoglalás zenekara, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada irodalmi összeállítással, a Tiszta Szív Kórus, a PinceBand zenekar, valamint bemutatkozik a szavalóverseny első három helyezettje és a szónoklatverseny Pro Csoma-díjazottja. Baróton ma 14 órától a véczeri emlékműnél beszédet mondanak a politikai pártok és szervezetek képviselői – közreműködik az ürmösi unitárius egyházközség dalárdája, áldást mond Szabó Előd ürmösi unitárius lelkész; 15.30-tól felvonul a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület erdővidéki huszárcsapata, a Csala Kürtje fúvószenekar és a Princess mazsorettcsoport; 16 órától a Diákdomb előtt lesz megemlékezés – közreműködik a baróti Rozmaring kórus, a Baróti Szabó Dávid Középiskola, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum tanárai és diákjai, beszédet mond Lázár-Kiss Barna polgármester és Demeter László történész; 19 órától ünnepi műsor a városi művelődési házban A nemzet szolgálatában címmel – fellép a Transylmania zenekar, a Gyöngyharmat gyermekkórus, a Kormos Néptánccsoport és a Wesselényi Miklós Kórus.  Ma Martonfalván 8.30-tól, Bélafalván 9 órától a Tuzson János-emlékplakettnél; Szentkatolnán9.30-tól, Gidófalván, Kökösben, Sepsibodokon, Sepsibükszádon, Zágonban, Köpecen, Magyarhermányban, Kisbaconban, Szárazajtán, Bardocon, Dálnokban, Székelyszáldobosonés Lisznyóban 11 órától, Albisban, Étfalván és Bikfalván 12 órától, Papolcon 14 órától, Szentivánlaborfalván 15 órától, Olaszteleken 16 órától, Hidvégen 16.30-tól, Ikafalván, Bodosban,Uzonban és Fotosmartonoson 17 órától, Erdőfülében 19 órától kezdődik az ünnepi megemlékezés a templomban; Bereckben 11 órától, Kommandón és Árkoson 12 órától, Zabolán12, 16 és 16.30-tól, Rétyen 13 órától a központban; Felsőcsernátonban és Kézdialmáson 10 órától, Alsócsernátonban és Kézdiszentkereszten 14 órától, Gelencén 15 órától a hősök emlékművénél; Mikóújfaluban 11 órától a kultúrotthon nagytermében ünnepi előadás; Nagybaconban 11 órától a művelődési háznál, 11.30-tól a ’48-as kopjafánál (felvonulás az iskolától),  Illyefalván 12 órától a kultúrházban és a központban iskolások műsora és koszorúzás; Kálnokon 12 órától emlékünnepség; Bölönben 12 órától a Bölöni Farkas Sándor-szobornál; Kurtapatakon 14 órától a millecentenáriumi kopjafánál; Kézdiszárazpatakon 15 órától a kultúrotthonban; Kézdiszentléleken 16 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban lesz ünnepi megemlékezés. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. április 20.
Kettős jubileum Szentivánlaborfalván
Hét évtizedes évfordulóját ünnepelte a szentivánlaborfalvi kórusmozgalom az elmúlt hét végén. Kelemen Alpár mérnök, a dalkör jelenlegi vezetője emlékfüzetet jelentetett meg, kórustalálkozót hirdetett, s felelevenítették a Feketeügy menti település kórusmozgalmának, zenei életének rövid történetét.
Még harmatos volt a fű, amikor megszólalt a dalosok éneke az elhalt karnagyok – Székely István, Ferencz János és Kelemen Árpád – síremlékeinél a temetőkertben, felhangzott a Székely István által szerzett és megzenésített jelige: „Szívből jövő magyar nóta dalosoknak ajkán, / Zengjen-zengjen örök időn Feketeügy partján”. A Balázs Antal által faragott monumentális emlék-kopját ez alkalommal állíttatták a mindenkori dalosok emlékére a temetőben.
Nagy László Örs helybeli római katolikus lelkész az ének és a dal iránti tiszteletét és érzelmeit foglalta össze, érzékeltette a falu dalkultúrájának súlyát-értékét, és megáldotta a frissen állított emlékjelt. Balázs Antal faragóművész és nyugalmazott tanító – aki éppen Szentivánlaborfalván kezdte pedagógusi pályafutását – az összegyűltek előtt ismertette az emlékkopja motívumainak jelentéseit (képünk), erre egyedüliként csak az hivatott, aki azt elképzelte és fába mentette. Lobogóikkal-zászlóikkal a kezükben, rendezett sorokban vonultak az ünneplők a nemzetközi műúton, láthatták az ott száguldók, hogy a székely-magyarság ápolja-műveli megtartó hagyományait. Az unitárius templomban tiszteletes Buzogány-Csoma István lelkész énekre, dalra, egyházi dalkultúrára buzdító imádsággal nyitotta meg a jubileum templomi részét, felhangzott a vegyes felekezetű gyülekezet ajkán a „Szívemet hozzád emelem / És benned bízom, Uram...” Azok számára született az emlékkönyv – hangsúlyozta megnyitóbeszédében Kelemen Alpár –, akik részt vettek falunk művelődési életében, együtt énekeltek, zenéltek, táncoltak, hogy igazi közösségben érezhessék magukat, de azoknak is, akik nyomunkban jönnek, hogy emlékezhessenek, erőt és ihletet meríthessenek elődeik példájából. A XX. század elején – olvasható az emlékfüzetben – néhai Pál Ferenc malomtulajdonos sokoldalú támogatása révén olyan dal- és zenekultúra bontakozott ki ebben a faluban, amely még a diktatúra idején is megbirkózott az ide is belopakodó cenzúrával. 1946 őszén alakította meg Székely István római katolikus tanító mintegy hatvan taggal a négyszólamú vegyes kart. Repertoárjukkal kellett ugyan igazodni a fennálló időkhöz, de a szentivánlaborfalvi énekesek ott voltak minden rajoni és tartományi vetélkedőn, falvakban hirdették a dal erejével az összetartozást. Ezt a munkás hetven esztendőt ünnepelik ma. A karnagy kuláklistára került, ami csak részleges megszakítást eredményezett, mert 1959-ben Kelemen Árpád tanító hetvenkét taggal, a szomszédos uzoniakkal együtt alakított vegyes kart. Nagy létszámú iskolai zenekar és kórus is működött. A másodiknak nevezett 25 éves jubileum a 89-es fordulatnak köszönheti létét, amikor 1991-ben Ferencz János nyugalmazott tanító a volt dalkör jogutódaként elvállalta annak vezetését, amit 1999-től Kelemen Alpár folytatott. Vidéki kórustalálkozóknak része már a dalkör, repertoárjuk kuruc- és katonadalokkal, népdalokkal és népdalfeldolgozásokkal, sőt háromszólamú madrigálokkal is bővült. 2001-től tagja a Seprődi János Kórusszövetségnek, 2005-től felvette a Székely István Dalkör nevet. A II. Szentivánlaborfalvi Kórustalálkozó cégére alatt magas szintű, pergő és felette változatos ünnepi műsorban volt részünk, hét kórus, kamarakórus, dalárda, vegyes kar és dalkör mutatkozott be. A Laborfalvi Róza nevet viselő és 2012-ben alakult helybeli ökumenikus nőszövetségi kórus, zenei aláfestéssel mutatta be Áprily Lajos Március című Buzogány Dezső által megzenésített művét (Karnagy Buzogány-Csoma István). Fellépett a Miklós Árpád vezényelte Uzoni Református Dalárda, vastapsot kapott a Deák Kincső irányította Sepsibodoki Református Kamarakórus pezsgő-ropogós műsora, valamint a Sepsiszentgyörgyi Kriza János unitárius vegyes kar (Karvezető: Dénes Karácsony Gabriella). Új hangot, új színt jelentett a Sebestyén Lajos vezényelte és zenekísérettel fellépő sepsiszentgyörgyi Pitypang vegyeskar és a sokszorosan kitüntetett, a makedóniai kórusfesztiválon I. díjat nyert sepsiszentgyörgyi Pro Musica kamarakórus. A záró fellépő a vendégfogadók dalköre volt, amely erre az alkalomra, a nézők-hallgatók meglepetésére betanulta a rétyi Kováts András ifi fúvószenekar kvintettjének közreműködésével, négy szólamban, s a kórustalálkozó koronájaként sikerrel szólaltatta meg a Vadászok karát. Az ünnepi rendezvény szeretetvendégséggel zárult.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 21.
Háromszéki kórusfesztivál
Hét kórus adott találkát az Eufónia Kulturális Egyesület meghívására a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban. A sorrendben tizenhatodik Háromszék Kamarakórus Fesztivál elsősorban a helyi együttesek seregszemléje, amelyen meghívottként ezúttal egy fiatal kolozsvári együttes mutatkozott be.
Ha azt szeretnénk, hogy valami spontánul sikerüljön, akkor azt jól elő kell készíteni – kezdte rövid példabeszédét Makkai Péter református lelkész, aki a János Jelenések könyvét idézve a kórusok munkáját méltatta, az előadás előtti sok gyakorlást, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy – akár a mennyei kórus által előadott Mózes és a bárány éneke – megszólaljon a mű. Az együttesek három-négy kórusművel jelentkeztek. A bemutatkozásokat a házigazda Pro Musica kamarakórus kezdte. Sipos Zoltán karnagy a nemrég elhunyt Kocsis Zoltán világhírű zongoraművész, karmester emlékét idézte meg. Fellépett továbbá a kovásznai Pastorale Szántó Kinga, a sepsiszentgyörgyi Laudate Lőfi Gellért, a Kriza János Unitárius Dalárda Dénes-Karácsony Gabriella, a Vox Humana Szilágyi Zsolt Herbert vezetésével, valamint a szákelyudvarhelyi Musica Sacra kamarakórus Rózsa Imre irányításával. A kamarakórusok hangversenyét – amelyre egyre nagyobb számú közönség kíváncsi – a kolozsvári Melodeus zárta, akik Demeter Vincze András vezetésével és sok egykori sepsiszentgyörgyi diákkal a soraikban modern darabok előadásával új, fiatalos színt hoztak.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. november 22.
Dalkörök találkoztak
16. Háromszék Kamarakórus Fesztivál
Pénteken, a megyeközponti Eufónia Kulturális Egyesület szervezésében, a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban tartották a 16. Háromszék Kamarakórus Fesztivált, amelyen két megyén kívüli kórus is részt vett.
Makkai Péter református lelkész köszöntötte a szép számú közönséget, majd Sipos Zoltán karnagy, a házigazda Pro Musica kamarakórus vezetője Kocsis Zoltán, a nemrég elhunyt budapesti karmester emlékét idézte fel. A házigazda kórus mellett fellépett: a sepsiszentgyörgyi Laudate Lőfi Gellért, a Kriza János Unitárius Dalárda Dénes-Karácsony Gabriella, a Vox Humana Szilágyi Zsolt Herbert, a kovásznai Pastorala Szántó Kinga, a székelyudvarhelyi Musica Sacra kamarakórus Rózsa Imre és a kolozsvári Melodeus Demeter Vincze vezetésével.
Kérdésünkre Sipos Zoltán elmondta, a 21 éves Pro Musica jelenleg 35 tagból áll, akik életkora huszonévestől egészen hetven éven túliig terjed. A karnagy szerint az utánpótlással sem lesz gond, mivel Sepsiszentgyörgyön erdélyi viszonylatban is kimagasló a kórusélet. Úgy véli, egy ilyen találkozó jó alkalom arra, hogy a kórusok ne csak egymásnak, hanem a közönségnek is bemutathassák repertoárjukat.
N. Sz. A.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. december 19.
Legyen folytatása intéseinek (Jánosi József nyolcvanéves)
Egykori tanítványai, munkatársai, tisztelői, a néptáncos szakma jeles személyiségei, barátai, néptáncegyüttesek és zenészek köszöntötték vasárnap délután, nyolcvanadik születésnapján Jánosi Józsefet (felvételünk). A Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncstúdióban tartott eseményen a háromszéki néptáncéletet elsőként kutató és feldolgozó népművelő, oktató, különböző kulturális intézmények módszertani szakértője több mint ötvenéves pályafutását idézték beszélgetésekben, képekben, archív filmfelvételeken és a gyűjtéseiből összeállított koreográfiákban.
Imreh István, a művelődési központ igazgatója egykori munkatársukat köszöntve felidézte: régen eleink életének szerves része volt a tánc, a fiatalok a szülőktől lesték el, majd titokban a csűr végében gyakorolták be és tanulták meg a falu nagyjainak figuráit, mígnem odaértek, hogy kialakították saját táncukat. Szerinte Jánosi József életének is szerves részévé vált a néptánc, ami munkásságát is meghatározta. Péter Sándor nyugalmazott magyar szakos tanár, aki a Jánosi József sepsiszentgyörgyi pályafutásának első éveiben alapított tánccsoport tagja volt, azt kívánta, hogy mindannak, amit az ünnepelt elkezdett és mások átvettek, továbbadtak, legyen folytatása, intéseinek legyen foganatja, szökkenjenek szárba azok a magvak, amelyeket nemcsak táncoktatóként, hanem a táncok leírójaként is elvetett.
A visszaemlékezők sorát Balázs Antal nyitotta, aki közös székelykeresztúri éveikről szólt, régi farsangi mulatságokat elevenített fel. A brassói származású László Csaba, a székelykeresztúri Pipacsok Néptáncegyüttes alapítója, jelenleg a Nagyvárad Néptáncegyüttes koreográfusa, aki a nyolcvanas években együtt gyűjtött erdővidéki cigánytáncokat Jánosi Józseffel, arról beszélt, hogy a cigányok tánca mindig alkalmazkodik annak a vidéknek a táncához, ahol megtelepednek, Jánosi József pedig hangsúlyozta, a cigánytánc szerves részét képezi kultúránknak. Közös ismerősük, az őrkői Mocsel Antal Rémusz és családja tánccal köszöntötte az ünnepeltet.
Jánosi József ott volt az első Kovászna megyei hivatásos néptáncegyüttes, a Vadrózsák 1970-es alapításánál, amelyet kezdetben Lőrincz Lajos irányított, majd átvette tőle az oktatást, később a művészeti vezetést. Születésnapján az akkori együttes tagjai is emlékeiket idézték. Csiszér Lőrinc kiemelte az egykori Mester emberi tartását, a tánchoz való alázatos viszonyulását, igényességét, kritikai szellemiségét, és azt mondta: Jánosi József kiérdemelten azt a szeretetet kapja vissza tanítványaitól, amit adott. Az ünnepelt megköszönte a Vadrózsák jelen lévő és távolabbi tagjainak az akkori erőfeszítést, valamint a mostani ottlétet, és kifejtette: hosszú időnek kellett eltelnie, hogy amit kezdetben ezzel az együttessel is képviseltek, a kor ízlésének és a megszorításoknak megfelelő, népi baletthez hasonlító stílust később sikerült áttörnie, és azt felmutatni, ami az igazi érték.
Az eredeti, hagyományos stílus színpadra vitelében Jánosi József volt az első Háromszéken, ő váltott elsőként akkor, amikor az elfogadott sémákat szent és sérthetetlenként erőltették – mondta Deák Gyula, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes igazgatója. Említett együttesnek nem egyszer volt tanácsadója, koreográfiát is készített a társulat számára. Tanulni jó, ha van kitől – szögezte le Deák Gyula.
Jánosi József munkásságának egy másik korszakát idézte az 1976-ban alakult, jelenleg egyetlen háromszéki állandó felnőtt hagyományőrző csoporttal is rendelkező kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. Az ünnepelt gyűjtéséből válogatott sóvidéki táncok bemutatása után Gergely Zoltán, az együttes pedagógus alapítója és táncosa azt mondta, Jánosi József szakmai segítsége, oktatása mérföldkő volt a csoport életében, és ennek is köszönhetik, hogy máig fennmaradtak. A gyűjtőmunkának csak akkor van eredménye, ha azt valamilyen formában meg is örökítik, le is írják. Ebben segített Jánosi Józsefnek Szalay Zoltán népzenekutató, zeneszerző az Erdővidéki táncélet című, 2008-ban megjelent kötet összeállításánál. Ünnepi köszöntőjében az együttműködő munkáról beszélt. Sokan és sokféle szeretettel, közösségi érzéssel beszéltek Jánosi Józsefről, az alkotó emberről, az oktatóról, a szigorú tanítóról. A két-három évvel ezelőttig is működő hagyományos rétyi, pedagógusoknak szóló néptáncoktató tábor résztvevői is felszólaltak, akiknek Jánosi József útmutatása iránytű maradt egész életükben. Amikor az ember elfárad, amikor úgy érzi, abban a közegben, ahol régebben erős volt, már nem tud alkotóan, serkentően hatni, akkor keres magának egy olyan területet, ahol adni tud és jól érzi magát – mondta Gazdag Géza, a sepsiszentgyörgyi Kriza János Unitárius Vegyes Kar elnöke. Jánosi József nem csak a kórus húsz évvel ezelőtti alapításánál volt jelen, az unitárius egyházban is mindvégig vállalt szolgálatot, és máig tanulhatunk tőle – hangsúlyozta. Az elmondottakat követően a Karácsony Gabriella vezette kórus énekkel köszöntötte Jánosi Józsefet.
A Jánosi József saját archív felvételeivel, a Román Televízió magyar adása forgatócsoportja által rögzített táncokkal, a Kovászna Megyei Művelődési Központ megbízásából Bartók Emese és Somogyi Csaba által idén készített rövidfilm bejátszásaival, a Harai László és barátai zenei közreműködésével összeállított műsort Péter Sándor az elmúlt hetek legjelentősebb háromszéki közművelődési ünnepének nevezte. És ha ez nehezen mérhető is, minden bizonnyal egyedi, hogy egy születésnap alkalmával fél évszázadnyi szakmai visszapillantó készült a háromszéki néptáncélet feltárásának és továbbéltetésének történetéről. Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)