Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Karácsony Fülöp
1 tétel
2011. március 2.
Megkerült az ellopott harang tartozéka
Immár biztos, hogy a szécsenyi deszkatemplomból a hétvégén ellopott harangot színesfémként próbálták értékesíteni a tolvajok.
Egy, az Oltban horgászó férfi a folyómederben megtalálta a harang rögzítésére szolgáló fémszerkezetet, amelyet a haranglábtól nem messzire, a Szeredai-fürdőhöz vezető híd szomszédságában dobtak vízbe ismeretlen tettesek. A nyomokból kiderült, hogy a Szent Kinga tiszteletére felszentelt 65 kilogrammos bronzharangot darabokra törték a tolvajok, így immár biztos nem kerülhet vissza a helyére. „Szomorú, hogy egyesek a felszentelt dolgokat sem kímélik. Az Olt-parti helyszínen talált bronztörmelékből nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudjuk az ellopott tárgyat visszaszolgáltatni. A nyomozás folyik, létezik egy gyanúsítotti kör. Ha sikerül majd előállítani a tettest, és ha már nem is adhatja vissza a harangot, a törvény mindenképpen a kár megtérítésére kötelezi, ugyanakkor minősített lopásért 3–15 év szabadságvesztésre számíthat” – nyilatkozta Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője. „Egy horgász figyelt fel a víz tetején lebegő kötélvégre, húzni kezdte, így bukkant elő a harangrögzítő szerkezet a folyóból. Értesített bennünket, hiszen a sajtóból tudta, hogy mi történt a harangunkkal, mi előbb a plébániát, majd a rendőrséget hívtuk. A partra emelést követően egy szomszéd segített a szerkezetet hazaszállítani” – mesélte Karácsony Fülöp harangozó, aki annak idején észlelte a lopást.
Hompoth Loránd, Hargita Népe (Csíkszereda)